Új hozzászólás Aktív témák
-
Mizo
tag
Bár leült a téma, de időközben megszületett az ítélet a topic kiinduló ügyében.
http://index.hu/politika/bulvar/kamion1215/
A lényeg röviden:
A maximálisan kiszabható négy év szabadságvesztésre ítélték első fokon Svédországban szerdán azt a negyvenöt éves magyar kamionsofőrt, aki ittasan vezetve öt ember halálát okozta október 20-án. A trelleborgi körzeti bíróság gondatlanságból elkövetett emberölésben találta bűnösnek a járművét részegen és gondatlanul vezető férfit, akit köteleztek arra is, hogy kártérítést - 25 ezer koronát (825 683 forint) - fizessen a halottak hozzátartozóinak. -
Zoltán
őstag
Sajnálom. De ha csak itt is annyian halnának meg a rohadt külföldi kamionok miatt mint ott, akkor az már ''jó lenne''. Tudnád Magyarországon hányan hallnak meg rohadt idegen kaminonosok miatt, főleg a balkániak mennek mint az őrült. Egyszer két szerb kamion teljesen leszorított minket az útról, hívnunk kellett a rendőrséget. Bőven 100 km/h felett ment mindkettő egymás után, lakott területen!
-
#16741888
törölt tag
Asszem röhögnél ha elmondanám de elmondom legyen jó napotok.
Én amikor meghallottam akkor először a sírás meg a félelem kerülgetett utána tudtam rajta csak röhögni.
Szóval egy olyan ember mesélte el akiben maximálisan megbízom, és ő élte ezt át tehát nem 20ad kézből fele sem igaz történet.
Történt ugyanis ,hogy az eggyik szomszédom, aki mellesleg egy irtózatosan jó nő, kapott egy szépséges Citri C2t. Gizdázott vele, az utcában mire a másik szomszéd megkérte hogy vigyel el a boltba este 10kor. A Fő úton van a bolt, azon a ponton kb. olyan széles hogy egy kicsit gyakorlott nyerges kamion simán meg tudna fordulni. Ez a manőver neki a C2vel nem ment, elindult felfelé a kb1kmre lévő bezinkúthoz mondván ő ott szokott megfordulni, igenám csak este 10kor a benzinkút zárva volt, és nem tudott oda behajtani. Viszont megpróbált mert későn észlelte a láncot amivel el volt ''torlaszolva'' a bahajtó. Előállt egy olyan helyzet hogy Y megfordulás. (megjegyzem, csak tolatni kellett volna
) Az anyósülésen ülő személy elkezdi magyarázni hogy akkor ymegfordulást csinálj, meg ha tolatsz akkor erre és erre tekerd a kormányt.
Választeljesen komolyan minden viccet nélkülözve és mellőzve):
Te ilyeneket honnan tudsz???? ...
na látjátok az ilyen szőkéktől félek igazán... -
#16741888
törölt tag
válasz
luciferc #376 üzenetére
Te elmebeteg vagy ''gyilkos lemészárolja a családodat'' és kiforgatod más szavait ráadásul el sem olvasod figyelmesen.
Ha olvastad volna írtam hogy főútra soha nem mentem még ki néha ha a szükség úgy kivánja pár taksonyi mellékutcán amik ha itt élnél tudnád milyenek, szoktam buli után hazajönni. Egyébkén tha ittam lassabban megyek mint egyébként de mindegy, én tudom hogy nem lesz belőle gáz te meg azt gondolsz amit akrasz. Mintahogy azt is tudom hogy még olyan rszegen is hogy menni nem tudok jobban vezetnék -feltételes mód, jelzem- mint egykét csaj ismerősöm akik még a kormányt sem tudják merre kell tekerni. -
Mizo
tag
válasz
parandroid #392 üzenetére
Mindig a dolgok mögé kell nézni, így csak azt állíthatjuk tényként, hogy nem látogatja túl gyakran a topic-ot.
-
Mizo
tag
...és természetesen elítéljük!
-
Mizo
tag
válasz
luciferc #379 üzenetére
Na ebben teljesen egyetértünk. Itt még olyan kategória sincs, hogy kicsit ivott, mert az ugyanúgy vezethet tragédiához. Bennem már az is megfogalmazódott - úgy általában -, hogy egy időre vissza lehetbe hozni Könyves Kálmán királyunk pár törvényét (persze a jelen kor bűneire aktualizálva). Biztosan sokan megjavulnának...
-
Mizo
tag
válasz
luciferc #376 üzenetére
Abba ne menjünk bele, hogy kettőnk közül inkább kire igaz... A lényeg az, hogy ha ő iszik és vezet, azt nem fogja csak azért nem csinálni, mert te vagy én megkérjük rá. Saját magának kellene belátnia, hogy ez eléggé veszélyes párosítás és csak azért, mert eddig semmi gond nem volt, azért még nem lehet rá mérget venni, hogy ez a jövőben is így lesz. Amúgy meg minden dolgot ki lehet hegyezni a ''te családodra'' is, így ha felborul egy savat szállító teherautó és a feleségedre ömlik, lezuhan egy repülő és rajta volt a fiad, stb. Szvsz egy ilyen tragédia kapcsán nekem nem ez az első gondolatom...
-
luciferc
őstag
Ha a te rokonodat tarolja le, majd lesz vele probléma.
Felnőtt ember, azt tesz amit akar? majd mond ezt ha egy felnőtt ''azt teszek amit akarok'' gyilkos lemészárolja a családodat. Ja, hogy az nem olyan? Miért, az ittas autós mészárlás igen?
Úgy látom, hogy rád nagyon igaz az aláírásod következménye. -
Mizo
tag
PumPi! Nincs azzal semmi probléma, hogy néha úgy is volán mellé ülsz, hogy többet-kevesebbet ittál, hiszen felnőtt ember vagy, azt teszel, amit akarsz. Ettől még ez nem lesz érdem. DE légy szíves ezt ne reklámozd és ne legyél rá büszke!
-
TudorVigyor
aktív tag
válasz
#16741888 #372 üzenetére
''Szerintem az alapvető különbség az hogy míg én élvezem az autózást addíg ti csak egy fölösleges idegességi forrásnak fogjátok fel.''
A sofőröket természetesen sok szempontból csoportosíthatjuk, itt egy újabb. Kétfajta sofőr van: egyik azon bosszantja fel magát, ha levillogják és megelőzik. Talán ez valamiféle kisebbségi érzés megnyilvánulása. Félelmében, hogy ez megtörténik (''lenyomják'') ugyanezt teszik másokkal. Nekem nincs ebbe a típusba eső, fuvarozásból élő ismerősöm, ''amatőr'' (de képességeit profinak vélő) ismerősöm annál több. A B típus nem szívja mellre az ilyesmit, nyugodtan vezet, és élvezi is, amíg nem jön az A csoportból valaki, de ilyenkor is megelégszenek annyival, hogy megigazítják a pajszert az ülés alatt, a lábuk már nem rándul meg a gázpedálon. Na szerintem a fuvarozásban hálistennek ők vannak többségben, persze felmérésem nincs róla. Ezzel szerintem vissza is térhetnénk a topic eredeti témájához.
[Szerkesztve] -
#16741888
törölt tag
Ha te sem vezetsz lassan akkor hogy jössz ahhoz hogy engem kioktass??? Ahhoz is agy kell hogy az ember felfogja a másik ember hozzászólását, vagy ez már nyilvánvaló értelmi korlátokba ütközik nálad?
''
néha kész idegroncs voltam meg be voltam rekedve a sok istenjelölt suttyótól (ha egyedül voltam/vagyok végigordítom a fél utat)''
Ehhez is ''agy'' kell hogy az ember normálisan tudjon közelkedni és nem idegesíti fel magát a balfaszokon mert vagy lehagyja őket vagy ha olyan akkor hagyja menni. A te idegroncs állapotodban szerintem sokkal veszélyesebb vagy mint más de ezt most hagyjuk.
''jó kocsi, jó sofőr, a jó ................... neked''
Ezt le sem reagálom mert tök fölösleges nem húzom fel magamat az ilyeneken mint te.
és ha sietsz akkor te is gyorsan mész nem??Persze hogy gyorsan mész, de olyan jólesik itt osztani az észt mi?tudod hogy hívják ezt álszentség de te még szemetebb vagy mint én mert itt kioktatsz és lehet hogy még gyorsabban mész , csak te még azzal sem vagy tisztában hogy hibázhatsz, mert te biztonságosan mész gyorsan, pont mint én, csak én hibázhatok te meg nem?, én ''megölhetek''ártatlan embereket te meg nem? Pedig én is csak annyit mondtam hogy gyorsan megyek pont mint te. -
#16741888
törölt tag
Ez a tipikus, itthon felbaszták az agyamat, feljöttem ide és balhéztam. Függetlenül attól hogy ugyanúgy gondolom legfeljebb nem ilyen formában tárnám most elétek.
Ez egy örök ellentét meg vesszőparipa, ''mennyivel érsz ode korábban kérdés''. Leszarom hogy mennyivel érek oda előbb sőtt minnél később annál jobb mert annál többet vezethetek. Szerintem az alapvető különbség az hogy míg én élvezem az autózást addíg ti csak egy fölösleges idegességi forrásnak fogjátok fel. Ha hiszitek ha nem volt már hogy csináltam olyat hogy a zsebpénzemből megtankoltam az autót, leugrottam Balatonra, ittam egy COlát és visszajöttem, pusztán azért mert szeretek vezetni.Na engem nem is villognak le az útról meg nem fognak velem gecizni ez tény. Egyszerűen én örömöm lelem abba ha vezethetek.
Soha egy szóval nem mondtam hogy részegen szoktam vezetni, volt már rá példa de ritka mint a fehér holló. Ja még valami a mellékutcaként a taksonyi jó kis tankcsapdás sárengeteget képzeljétek el. ha ezen valki száguldozik annak én személyesen gratulálok. -
lapa
veterán
az ilyen pumpi stílusú egyéneken rendesen megbortánkozom, kedvem lenne ilyenkor vmi kurv@ nagy stukkert tartani magamnál az autóban és menet közben célbalőni rájuk. nem akarok vulgáris lenni, pedig most nagyon jól menne. dolgozik az ember lassan éjjel-nappal hogy összeküzdjön vmi normális életteret meg normális életet benne, egyesek meg akkora ívben szarnak istenre-emberre-fizikára-törvényekre hogy hihetetlen. nem akartam beleflémelni, de ott elszakadt a cérnám, hogy ''csak akkor ha sietek''...
én sem vezetek lassan az tény, de bepiálva biztosan nem (van agya az ilyennek b@zmeg?) és pláne nem megyek bele veszélyes helyzetekbe (ez ugye relatív, ehhez is agy kell). vannak szabályok (nem kizálólag kresz szabályokra gondolok itt), amiket egy bizonyos intelligenciát feltételezve idővel megtanul tisztelni az ember. szerintem azért, mert egyre több a vesztenivalója ahhoz, hogy ilyeneket csináljon. 7 éve van jogsim, de például már a legelején rájöttem alap dolgokra. például a ''záróvonalon nem előzünk'' szabály, ilyesmik. régen napi 2x75 km-t vezettem munkába, néha kész idegroncs voltam meg be voltam rekedve a sok istenjelölt suttyótól (ha egyedül voltam/vagyok végigordítom a fél utat) most 5 percre és 3 kanyarra lakom a melóhelytől, de még így is küzdős néha.
ha pedig tényleg csak 4 évet kapok az önbíráskodásért, akkor hajrá. ne adja isten, hogy lehetőségem legyen rá, de az biztos, hogy előbb-utóbb szilánkosra töröm az összes csontját annak, aki a fél centi agyával engem vagy a családomat akármekkora veszélybe sodor. fakk
UPD: ''jó kocsi, jó sofőr, a jó ................... neked''
[Szerkesztve] -
TudorVigyor
aktív tag
válasz
parandroid #368 üzenetére
Egyetértek. PumPi nem tudom, hogy vezet, de 1-2 bunkó minden nap akad, aki feleslegesen rámenős, meggondolatlan, IQ 50 viselkedésével megkeseríti egy halom ember napját. Jó esetben nem hal meg senki, és nem keletkezik kár, csak az a baj, hogy tényleg mindenki hibázhat, ahogy PumPi megmondta, es ilyenkor nem eleg az onbizalom, de a rutin es a gepjarmuismeret sem. Ilyenkor sokat szamithat, hogy 50 helyett 80-nal mesz, azt a nehany percet vagy nehany tiz percet max, amit nyersz, mashol kellene behozni.
Uff, szoltam.
[Szerkesztve] -
parandroid
félisten
válasz
#16741888 #366 üzenetére
ez a hozzászólás nagyszerűen összegzi a hozzáállásodat. gratulálok.
hadd ismételjem meg: remélem csak valami hozzád hasonló hülyét nyírsz ki, amikor feltekeredsz majd a fára.
kérdésedre válaszolva: van jogosítványom. több, mint 10 éve. szerintem többet vezettem, mint te, bár erre nem vagyok büszke, csak tényként mondom (csak munkába járáshoz napont majd' 100 km-t vezetek). rengeteg idiótával találkozom az utakon. és nem szeretek attól félni, hogy amikor hazaérek, vajon a feleségem (aki szintén napi 50 km-t autózik munkába és onnét vissza) és a kislányom hazaértek-e az óvodából, vagy valami állat spiccesen elnézte a féktávot, és letolta őket az útról. minden tőlem telhetőt megpróbálok elkövetni annak érdekében, hogy biztonságosan vezessek, és tudom magamról, hogy a sokéves rutin ellenére vannak helyzetek, amiket nem tudnék 100%-os biztonsággal megoldani. mindenkinek van rossz napja, és nem akarom, hogy ez bárkinek az életébe kerüljön. ezzel együtt lehet, hogy én fogok halálos baéesetet okozni, te pedig még 50 évig rontod az általános közlekedési morált, de statisztikailag kicsi erre az esély. és mielőtt jönnél ezzel az irigyled-a-tízéves-audimat,-amivel-200-zal-lehet-menni dumával, hadd nyugtassalak meg, hogy az én autómmal nem lehet 200-zal menni. 160-nal lehet, de sosem próbáltam. autópályán is 130-cal megyek, és utálom, amikor valami állat levillog, mert ő siet. ilyenkor mindig abban bízok csak, hogy nem mellettem kerül valami a kerekei alá, amitől defektet kap, és össze-vissza cikázik mielőtt fejreáll.
mennyi idővel érsz oda előbb, ha nyomod neki, mint állat, mint ha 90-nel mennél? sok tötymörgős állat úgyis 90-nel szöszmötölne előtted, és állandóan fékezgetned kéne, meg ők lennének a hibásak, mert belehajszolnának a veszélyes előzésekbe.
annyira szeretem, amikor huszonegy-két éves kis suttyók játszótérnek nézik az utakat.
sosem fogod megérteni, hogy mindenkit hazavárnak. néhány embert sajnos hiába. és jó esetben csak az nem ér haza, aki a saját hülyesége miatt hal meg. -
pweisz
senior tag
-
#16741888
törölt tag
válasz
parandroid #365 üzenetére
Az biztos hogy egyszer hibázni fogok, akkor meg vagy meghalok vagy túlélem ennyi.
Örök mondásaim: ''Gyengék elhullanak!'' Gyáva népnek nincs hazája!
Egyébként ha figyeltél volna írtam hogy egyenes úton megyek gyorsan, kanyarba még nem mert az autó futóműve nem biztos hogy engedné. Totál részegen még nem vezettem, csupán egy picit spiccesen.
Te neked van jogsid?
nyilván nincs, annyira szeretem amikor olyanok oktatnak akik elméletben ismerik csak a dolgokat és ezt azt olvastak. Én is elméletben annyi mindent tudok, pl. én perfektül megtudom csinálni az 540 fokos rúgást, a gyakorlatban már érdekes móka lenne
a 160al mi bajod?
Írtam én hogy hol megyek annyival? Autópályán nehogymár ne mehessek annyival amennyi biztonságos, ha ez 200 akkor 200 ha 240 akkor 240. Ennyi, flame OFF. -
parandroid
félisten
válasz
#16741888 #353 üzenetére
mellékúton nyilván nem fog eléd lépni senki. meg különben is, te k***a jó vagy részegen, még sokkal előbb észreveszed, mintha józan lennél, és részegen sokkal erősebben be tudod nyonmi a pedált, amitől hamarabb megáll az autó. a 160-nal menést és a piálást külön-külön is jogosítványelvétellel büntetném (bár azt hiszem, alapból így is van a büntetési tétele mindkettőnek), nem is kell egyszerre csinálnod. az üres útról meg annyit, hogy nyilván akkor is üres volt az út, amikor ez a kamion elkezdett fordulni. aztán egyszercsak már nem volt az. te is majd csak üres úton mész gyorsan, hogy levágj egy kanyart, és szembe is jön majd egy állat, aki üres úton akarja levágni azt a kanyart. remélem csak valami ilyen hasonszőrűt nyírsz majd ki. mert előbb-utbb egyszer mindeki hibázik. (persze, tudom, te nem.) csak az a q***ra nem mindegy, hogy160-nal, vagy 90-nel hibázol végül. persze, ha iszol pár sört, akkor 160-nál sokkal könnyebben korrigálsz, mint szerencsétlen sztyupid józanok 90-nél.
-
Zenty
őstag
Most nem vagyok jó kedvembe ezért kicsit lehet tul off leszek elöre sry! Éppen az Őrsről jöttem haveromal egy pár cigány a gombánál megtámadta ( az arany nyakláncát akarták róla lehuzni ) Segitséget kért a tömeg közepén!Azok a járó kellők meg röhögve az ottani boltosokal együtt körbe állták és néztek mint egy arénába!
Kértük hivják a rendörséget!Erre csak bámultak és röhögtek legaláb 40 -ven járó kellő!
És nézték ahogy nyaklánáct szorongatják és probálják ütlegelni a gyerköcöt! De azért végül aztán sikerült elfutni a srácal!
Nah a lényege történetnek sokan tudják mi a helyes ,de téleg ugy is gondolják?
Furcsálom a társadalmat ,hogy ilyen zülőt lett mindenki és a legtöbben csak a divatos sajnálatott tudják hajtogatni ,de azért titokban röhögnek a másik baján és nem tesznek semmit!Jó persze vannak kivételek!
Szoval ne is mondja a sok gyalogost nyirtam volna kih szivesen!
Nah evvel csak a szent helyes dumákat akartam meg magyarázni!
De újra vissza témába: Avval teljesen egyetértek ,hogy ez egy nagy tragédia és valszeg és kell is cselekedni a jövöbe ,hogy ne történjen újra ilyen!
[Szerkesztve] -
faster
nagyúr
Jó, akkor hol vannak ezek az általánosítások, szedjük már össze őket. Mert én olyan általánosításokra emlékszem főleg, hogy ''szegények, nehéz az életük, hajtják őket, csak ezért piálnak, biztos ez játszot közre, hogy meg akart fordulnni az autópályán, és ne általánosítsunk, mert azt csak úgy szabad, hogy mentegetem őket, egyébként is a múltkoregyhaveromkéccázzalment8felesutánéssemmibajanemvolt.
-
Zenty
őstag
Én is ellenzem ,hogy vezetés közbe ivott ,de azért itt pár tulzás szokásos szent duma ment !
Hibázot a csákó ,de téleg nem kell álltalánositani másokat!Mert akkor el lehetne kezdeni a nagy menős használt 15 éves merci vagy gizdulo bnw-vésektől akiktől igazán lehet fosni!Nyugi nem álltalánositok most csak illustráció pl
Ilyen alapon 1.6 és 2.0 res motorokat is be lehetne tiltani mivel képesek simán 180 -vanal menniÉs akkor a kocsikat korlátoznák 60-ra mivel az az optimális frontális védelem !Sok probléma vár még megoldásra!
[Szerkesztve]
[Szerkesztve] -
bcs
aktív tag
válasz
#16741888 #353 üzenetére
2 sör után nem lehet ugyanúgy vezetni, mint józanul, legfeljebb csak úgy érzed.
''Csak ha nagyon sietek akkor előzök veszélyesen.''
és megéri? akkor is, ha esetleg valaki ottmarad? és ha valami rutintalant megijesztesz, és az berántja a kocsiját az árokba?
és ha nagyon ideges vagyok, akkor lövöldözhetek légpuskával csak úgy? nem emberekre célozva, csak bele a nagyvilágba? -
faster
nagyúr
válasz
gixxer-tomee #357 üzenetére
Nekem alapvetően jókedvem van, még akkor is, ha lesztyupidoznak. Ha ez téged zavar, akkor zavarjon csak!
-
faster
nagyúr
válasz
gixxer-tomee #355 üzenetére
Rendben, mi is hülyének tartunk téged. Deal.
-
faster
nagyúr
válasz
gixxer-tomee #352 üzenetére
És mivan az ujságot olvasó vonatvezetőkkel??
És mivan azzal a buszsofőrrel aki fék nélkül megy az alpokba kirándulókkal?
És mivan a részeg tankhajó kapitányokkal?
ÉS EZEK MIND MEGTÖRTÉNTEK! Ezekből kettő nálunk (nem nehéz kitalálni melyikek)!
Mi lenne, most nem erről van szó, hanem egy konkrét és elég durva esetről.
Érdekes , ha kamionossal történik valami kirják mindenhova nagybetűkkel a címlapra hogy ''Kamionos gázolt....'' stb stb. De ha pár nap mulva kiderül hogy a másik volt a hibás akkor megjelenik egy helyreigazitás valahol kisbetűvel középen az ujságban. De mindenki csak az előző főcímre emlékeszik
Nem tudom, miért kell ilyen agresszívan védekezni, úgy néz ki, hogy ez a kamionos eléggé balfax volt, minek kell védeni már megint ''szegény kamionosokat''? -
#16741888
törölt tag
válasz
parandroid #347 üzenetére
Ki a szar beszélt arról ,hogy a 160al megy bepiálva. Azt mondtam mellékutcába, még csak a főútra sem megyek ki. Egyébként tök mind1 ha be vagyok piálva ha nem akkor is nagy arcom van ha volán mögött ülök,(nem mindíg jogosna elismerem) és mindíg első akarok lenni. Csak ha nagyon sietek akkor előzök veszélyesen. És általában üres úton szoktam gyorsan menni de akkor nagyon. Ennek is van előnye pl. elértem azt hogy a haverjaim kérés nélkül becsatolják magukat még hátul is.
SZERK: olvasva mdk hszét taljesen eggyetértek vele. 1két sörtől ugyanúgy vezetek mint sonst. Ezt csak az mondja hogy nem aki még életében nem vezetett 1 sörrel. persze ez nem azt jelenti hogy így szoktam vezetni, de volt már rá példa, de nem sokszor.
[Szerkesztve] -
gixxer-tomee
aktív tag
És mivan az ujságot olvasó vonatvezetőkkel??
És mivan azzal a buszsofőrrel aki fék nélkül megy az alpokba kirándulókkal?
És mivan a részeg tankhajó kapitányokkal?
ÉS EZEK MIND MEGTÖRTÉNTEK! Ezekből kettő nálunk (nem nehéz kitalálni melyikek)!
Van még több is de azokat már elmondták itt azok akik értenek is ehhez.
És akkor ne is szóljunk arról a sok balfaxx autós fajtáról aki egy héten 1x vagy 2x használja a kocsiját. És ott balfasykodik a többi között.
Úgyhogy le lehet szállni a kamionosokról, főleg az általánosításról!
Valaki mondta hogy 90%-uk iszik. Szerintem az iszik egésznap aki irta mert az agya nincs a helyén az tuti.
A munkáról meg annyit hogy a kamioosok eddig sem voltak túlfizetve csak túlhajtva.
Érdekes , ha kamionossal történik valami kirják mindenhova nagybetűkkel a címlapra hogy ''Kamionos gázolt....'' stb stb. De ha pár nap mulva kiderül hogy a másik volt a hibás akkor megjelenik egy helyreigazitás valahol kisbetűvel középen az ujságban. De mindenki csak az előző főcímre emlékeszik.
Arról meg ne is beszéljünk hogy mivan a belföldi teherautósokkal. A nemzetközibe járóknak is szar lehet a családtól távol lenni de ez télleg nem indokolja az ivást ez
rendben van.
Száz szónak is egy a vége, nem kell általánosítani a sofőröket.
Akik meg a 90%ot meg hasonlókat irtak, azoknak kivánom hogy legyen hosszú életük, de más örömük ne legyen csak ez..
Köszöntem!! -
beeboy
addikt
hogy miért bűn az, ha valaki vezetés közben iszik?
mert 5 halott lehet a végeredmény, mint itt, vagy ki tudja mennyi.
főleg egy kamionos - nem a saját életét kockáztatja -
faster
nagyúr
Én csupa olyan embert ismerek, akinek részegen marha nagy arca van, és azt hiszi, hogy bármit meg tud csinálni, csak aztán néha rádöbben, hogy mégse. De a hülyék azok hülyék maradnak, nem érdekli őket semmi, és csak és kizárólag a saját hibáikból tanulnak, vagy még abból sem.
-
parandroid
félisten
mdk, pumpi:
ezek alapján, amit írtatok, én most elvenném mindkettőtök jogsiját. örökre. és mindenkiét, aki azt állítja, hogy jobban vezet, ha ivott. és mindenkiét, aki azt állítja, hogy ő tökéletesen biztonságosan vezet 160 fölött. ez nem játék baszki, még akkor sem, ha te jól szórakozol. értsétek meg, nem véletlenül tiltották meg az alkoholos/drogos állapotban való vezetést. az alkoholnak pont az a lényege, hogy akkora arca lesz valakinek, mint nektek alapból van. meg kellene értenetek, hogy egy minimum egytonnás vasdarabot irányítatok, és ha az csattan, akkor ott kő kövön nem marad. és hiába van akármennyi légzsákod, hiába van ilyen-olyan merevítés abban a rohadt autóban, elég egy szerencsétlen véletlen ahhoz, hogy otthagyd a fogadat. jó esetben. rossz esetben valaki mást ölsz meg. és ha valaki egyszer az én gyerekemet/feleségemet ölné meg így, részegen, akkor valószínűleg nem érdekelnének már a következmények, több, a vezetéshez elengedhetetlen testrészét is leszeletelném és megetetném vele. aztán mennék szépena börtönbe önbíráskodásért. az a 4 év simán megérné az elégtételt, és azt, hogy megszabadítottam a világot egy állattól.
písz.
allien: én kb hetente kétszer megiszok otthon esténként egy pohár bort, hétévgenként pedig a haverokkal 1, max. 2 üveg sört. gondolod, hogy az alkoholizmus küszöbén állnék?
[Szerkesztve] -
Mizo
tag
Ha nem józanul teszed, akkor sem azt mondják, hogy nem tudsz vezetni, csupán nem felelsz meg a törvényi előírásoknak és emiatt büntetnek meg. Persze mondhatják azt is, hogy így nem tudsz ugyanolyan szinten vezetni, mint józanul, de erre ugye nem lenne bizonyítékuk. Az valóban tény, hogy az alkohol nem egyformán hat mindenkire, de a törvényi szabályozásba objektív kritériumok kellenek.
-
pweisz
senior tag
Szóval aztmondod hogy piával jobban megy. Nem vagyok pl egy túl jó parkoló(mármint autóval), legközelebb akkor aztmondod igyak meg pár felest és jól fog menni? Sőt lehet tanuláshoz is kéne nyomni, ahoz is biztos jó. Sőt tulajdonképp az alkohol az ultimét megoldás. Piáraaaa fel!!!
-
mdk01
addikt
Mondj amit akarsz de én ismertem olyan darukezelőt aki pl. részegen sokkal jobban kezelte a darut (nagyon sok éven keresztül) de egyszer elszakadt a acélhuzal (mert elfáradt) lebillent a rakomány egyik fele ami ráesett egy emberre.
Ezután persze nem az acélhuzal elfáradása volt a gond hanem az hogy részeg volt és lecsukták.
Megemlítem hogy nem csak ő használta a darut mert vállalati volt tehát a huzal ellenőrzése nem csak az ő feladata lett volna.
Persze abba ő is hibás volt hogy tudta ha iszik akkor bármilyen hibát rákennnek arra hogy ivott.
Így van ez a vezetésnél is.
Ha iszol egy sört majd 1km után vki meghúzza a kocsid oldalát akkor te leszel a hibás mert ittál.
Ez is f@s**ág de ez van.
Ezeket én is tudom (mert én irtam wow) de amíg nem csinálnak egy normális alkoholmentes sört addig kockáztatnom kell.(persze nem mindig)
-
TéKrys
senior tag
Nem tudom ki látta tegnap a retek klubbos híradót. Abban mutattak egy animációt a karambólról. Hát mond6om ugyesen megcsinálta a mi kis sofőrünk. Ha tényleg így történt akkor biztos hogy nem kevés volt benne. PLUSZ a mai újságban azt nyilatkozta, hogy elhomályosodott előtte minden. Hát szépen vagyunk.
-
aesir
veterán
Végigolvastam, mióta nem írtam... szórakoztató.
-
Allien
veterán
Jól látod, de ugye, akkor lehet folytattni, mert hogyan lehetséges, hogy a két útpálya átjárhatóvá vált? A felelős az út fentartója, mert nem oldotta meg, hogy ha arra téved egy kamionos, és eszébe jutna megfordulni, azt NE tehesse ilyen eszementen.
Ez kb olyan, mint nálunk a vasuti átjárók szerelése volt a tavaszi busztragédia után. Utólag intézkednek, csak az a kérdés, hogy azt az alkohol tilalmat meddig veszik majd komolyan. Kb egy hétig? Ha a kamionos inni akar, akkor fog is.
-
Allien
veterán
Teljessen igazad van! MÉG nem öltem embert. Lehet, vélettlenül mégis elgázolok valakit, mert figyelmettlen, és ügyettlen vezető vagyok, és még az sem kell, hogy alkoholos befolyásoltság legyen, ugye.
Biztos, hogy az emberek jelentős része nem ül (remélhetőleg) volán mögé. Elég, ha egy megteszi, és balesetet okoz, függetlenül attól, hogy sokkal több józan ember okoz balesetet. Az álldozatnak teljessen mindegy lesz. -
lapa
veterán
én csak annyit hallottam az imént a tévében, hogy a kompon a jegyhez ingyé' járt a korlátlan sör-bor-mittoménmi-fogyasztás. most gyorsan beszigorították. hát a sofőrről már sok szó esett, de ezek se normálisak, hogy ilyet lehet. ''a sofőrök belátására van bízva''. ez kábé olyan, mintha papás konnektorból jönne otthon a 220v, és az emberek belátására bízzák, hogy hozzányúlnak-e. sztem ez igen súlyos ''munkavédelmi'' szintű hiba (volt).
-
Allien
veterán
Igen is, meg nem is. Mivel volt rá példa, ezért tök felesleges lenne. Ergo, akkor már nem mindegy, hogy milyen drogokat használnak az emberek? minek egyáltalán tíltani, elég úgy, mint az alkoholnál. Közért elött ne drogozzál, és ne okozz másoknak halált miatta. Illetve, fogadjuk el, hogy mindig is lesznek hasonló esetek! Külömben is. Miért csak 4 évet kaphat, kérdezik többen is. Azért, mert ennyit ér az emberélet? Áááá, dehogy! Azért kaphat ilyen sokat, mert alkoholos befolyásoltság alatt követte el!!! HA nem ivott volna, hanem amúgy okozta volna a balesetet, akkor meg sem büntetik! Erre nem egy példa is van, és volt. Nem is olyan régen, valamelyik skandináv oriban, vagy talán Dániában volt egy eset, amikor vélettlenül gázolt az illető, de mivel csak az első esete volt, és elötte semmilyen módon nem került a rend őreinek látókörében (még egy tilosban parkolás sem), ezért szabadon távozhatott!
Tehát, akinek NEM teszik az itélet lehetőssége, az igen is fontolja meg, mi mennyit ér! Gázolj inkább józanul! Már bocsi, de ezt lehet ugye kikövetkeztettni. -
faster
nagyúr
Vaskos csúsztatásokkal igyekszel alátámasztani az érveidet.
Ha van, akinek az teszik, hogy részegek oldalognak az utcákon, és alkoholos állapotban vannak, akik volán mögé ülnek, ezt elfogadom.
Pont arról beszélünk, hogy alkoholos állapotban vezetni nem szabad, rosszak a reflexek, bátorodik az arc, nem szabad. Senki nem írta sehol, hogy az tetszik neki, hogy alkoholos állapotban vannak, akik volán mögé ülnek. De te mindig mindenhol próbálod egybemosni a kettőt:
A probléma nem ott van, hogy valaki otthon iszik, és azt állítja, hogy Ő soha sem fog alkoholos állapotban vezetni, mert nem látjuk a jövőt, előfordulhat, hogy mégis fog. Az, hogy eddig nem tette, csak egy dolog.
Én pl. szerintem te még nem öltél embert, de nálad csak idő kérdése, mert ugyebár nem látjuk a jövőt. Kiváló elméleti okfejtés, abszolute nem érdekel, hogy vannak, akik TÉNYLEG nem ülnek autóba alkoholmámorban, és egyébként is az, hogy valaki megiszik egy pohár bort (megiszik, vágod, ugye? Nem ''iszik és vezet'', csak simán, ''iszik''), az még nem taj részegen tántorog tőle.
[Szerkesztve] -
Allien
veterán
válasz
parandroid #309 üzenetére
Mindenkitől elnézést kérek, ha nem értitek, az nem az én bajom. Hiszen mindenki normális, csak én vagyok hülye, mert másképpen látom piciny világunkat, mint azok, akiknek az a természetes, hogy alkoholt kapni minden sarkon. Írtam, ez azért van, mert egyke voltam, és az édes anyámat láttam részegen, és nem tetszett! Ha van, akinek az teszik, hogy részegek oldalognak az utcákon, és alkoholos állapotban vannak, akik volán mögé ülnek, ezt elfogadom. De, hagy maradjon már meg a véleményem arról, hogy a problémát rosszul kezeli az, aki csak a felszint kapizsgálja. Mivel, az alkohol ősidők óta kisérő társunk, még nem jelenti, hogy mindenkinek el kell fogadnia, hogy másképpen nem lehetne! Még, ha nagyon jól tudom, hogy ez nagyobb utópia, mint pl. a kommunizmus, és egyébb dogmák. A probléma nem ott van, hogy valaki otthon iszik, és azt állítja, hogy Ő soha sem fog alkoholos állapotban vezetni, mert nem látjuk a jövőt, előfordulhat, hogy mégis fog. Az, hogy eddig nem tette, csak egy dolog.
Jó éjt. -
Flower
csendes tag
Az egyik ismerösöm ''távoli'' 7 évet kapott lopás meg kisebb ilyen cselekményekér.Nem azt mondom hogy nem érdemelte meg, de akkor EZ A SZEMÉT ÁLLAt!!! Nem tudom hogy érezheti magát, remélem rohadtul szenved!!
-
#16741888
törölt tag
-
TudorVigyor
aktív tag
válasz
#16741888 #315 üzenetére
Sok kompon van ingyen ellátás fuvarozóknak (pia nem feltétlenül), a jeggyel fizeted. A szeszt itt sem a sofőröknek szánták nyilvánvalóan. Viszont a potyának sokan nem tudnak ellenállni. Ez az istenbarma meg gondolom abból indult ki, amit minden istenbarma gondol, hogy x liter szesz után vezet úgy, mint bárki más józanon.
''Sajnos meg kell követnem magamat'' - Azt hittem ilyet csak a Borg tud.
[Szerkesztve] -
faster
nagyúr
Én pl. 3 sör után is úgy vezetek mint teljesen józanon.
Aha, én meg becsukott szemmel elnavigálok egy holdkompot. Persze fénysebesség fölött.
Olvass utána az alkohol és a reakcióidő közötti összefüggéseknek. Meg annak, hogy a sofőrök hány százaléka hiszi azt magáról, hogy jobban vezet az átlagnál (megsúgom: 90% fölött)
A szondaval megitélni hogyvki tud e vezetni vagy nem az egy f@szság.
Nincs rá jobb módszer. Csak te azt hiszed, hogy a cigánykerekezés jobb módszer.
[Szerkesztve] -
#16741888
törölt tag
Néztem ma a híradót és ott láttam a grafikát, még miníg egy kicsit kétségbe vonom hogy hogy leeht egy 2sávos úton megfordulni de mind1. A sofőr a belső sávban akart visszafelé haladni, Sajnos meg kell követnem magamat és aztkell mondani hogy kb 95%ban ő volt a hibás. Eddig olyan 60at gondoltam.
És a legdurvább hogy a kompon ingyér kapják a sört meg a bort. Igazából nem nagyon értem hogy ez miért van így de biztos ők tudják. egyébként az a komp a kedvenc piázó helye a sofőröknek, ne értsetek félre nem csak a magyaroknak hanem a nyugatiaknak is. -
mdk01
addikt
Igen dee ezt nehezen tudom elképzelni ugyanis ha egy 2x4 pályás utról van szó akkor se tud megfordúlni egy 20m es kamionnal.
Itt vmi nem passzol.
Megint leirom persze ez nem feltétlen Erdoke-nek szól:
Ne hidd el aszt amit hallasz és olvasol és csak felét hidd el annak amit látsz.
Sztem nincs értelme ezen vitázni mert rohadtúl nem tudja senki mi történt.
De ahogy gondoljátok vitázni lehet az ittaságon és vezetésen de ebből a kamionos témából nem tudunk szinte semmit.
Majd egy-két hónap múlva lehetne folytatni mikor már sokkal többmindent elárúlnak.
Pár nappal a balesetután nem mondnak semmit.(pláne nem igazat) -
mdk01
addikt
válasz
Qorthral #263 üzenetére
Nem ezt akartam tartalmilag.
A lényeg az hogy ne a szonda szerint határozzák meg hogy vki részeg és nem tud vezetni.
Én pl. 3 sör után is úgy vezetek mint teljesen józanon.
Ez viszont egyénektől függ tehát mindenki annyit igyon amennyit tud amenyit ''bír''.
A ''bír''-t nem félreérteni mint minden mást eddig.
A szondaval megitélni hogyvki tud e vezetni vagy nem az egy f@szság.
[Szerkesztve] -
parandroid
félisten
igazából csak azért nem írtam kezdettől fogva sem azt, hogy egyetértek veled, sem azt, hogy nem, mert fogalmam sincs, hogy mit akarsz tulajdonképpen mondani. szerintem jobb lenne, ha valami tudatmódosító szerrel próbálkoznál.
ha pedig nem érted, hogy mi a különbség aközött, hogy vki otthon iszik, vagy vezetés előtt/közben akkor így jártál. szerencsére mindenki más érti, jogilag is így van leszabályozva. arról pedig, hogy mi drog és mi nem, nem vagyok hajlandó vitatkozni.
[Szerkesztve] -
Allien
veterán
válasz
#16741888 #305 üzenetére
Miért is? Az a lány NEM nézett körül, mielött lelépett! Ha viszont meghal, Neki, már nem mindegy? Szegény rendőr meg egész életében pszihologushoz jár majd, és rémálmai lesznek. Nem is beszélve, ha túléli, de lebénul, mert akkor szegény rendőr majd fizetthet, és a gyermekei szája elől kell megvonnia a betevő falatokat, ergo, további bűnök elkövetésére sarkalják majd (korrupció), és pl. pénzt kap, hogy egy notorius gyorshajtót elengedjen, aki ezek utánn halálra gázol 5 kisgyermeket. Bocs a morbiditásért!
-
Allien
veterán
O.K. Megbeszélve, mert hiába mondanám el, hogy drog, ha szerinted nem az, és a törvény Téged igazol.
Van mit csiszolni még a világon, de nem baj. Megyek, beülök a virtuális világomba, és lelövök pár járókelőt, és utánna szétzúzom a fejüket egy szívlapáttal (Postal 2).
utánna majd a neten Moházok egy kicsit, kell egy kis hentelés, a sok vér utánn levezetésnek.
-
#16741888
törölt tag
hallottátok tegnap mi történt??
egy a megkülönböztető jelzéseket nem használó rendőrautó elütött a zebrán szabályosan a zöld lámpánál átkelő lányt.A lány komába van.
Fogadjunk hogy a rendőr meg fogja úszni. pedig ez nem jó -
faster
nagyúr
Jó, szerintem meg nem drog. Téma lezárva. Te meg a saját sírodat ásod azzal, ha hülyeségeket beszélsz. És szerintem igazam van, ezt még hozzáteszem.
És csodálkozok, és elítélem, ha valaki részegen veszélyeztet másokat, de nem ítélem el, ha részegen nem veszélyeztet másokat.
[Szerkesztve] -
Allien
veterán
Az zavar, hogy nem fogod fel, hogy attól, hogy a törvény nem tiltja, hogy a törvény szerint nem drog, attól még szerintem drog (orvosilag is igazolható). Aki pedig szvsz, egyet ért veled, az a saját sírját ássa meg, és SENKI se csodálkozzon, ha egy részeg (de legalábbis alkoholos befolyásoltság alatt álló személy), agyonhajszolt kamionos (vagy buszsoför) tömegszerencsétlenséget okoz. ENNYI!
Új hozzászólás Aktív témák
- Telefon felvásárlás!! iPhone X/iPhone Xs/iPhone XR/iPhone Xs Max
- Dell 14 Latitude 9410 FHD IPS 2in1 Touch i7-10610U 4.9Ghz 16GB 512GB SSD Intel UHD W11 Pro Garancia
- Telefon felvásárlás!! Samsung Galaxy A13/Samsung Galaxy A33/Samsung Galaxy A53
- Tablet felvásárlás!! Samsung Galaxy Tab A8, Samsung Galaxy Tab A9, Samsung Galaxy Tab S6 Lite
- LG 27UP850NP-W - 27" IPS LED - 3840x2160 4K - DisplayHDR 400 - USB Type-C - AMD FreeSync
Állásajánlatok
Cég: FOTC
Város: Budapest