Új hozzászólás Aktív témák
-
M@trixfan
addikt
Ez teljesen logikus és rendben van, igazából az ilyen "él belevitelt" várom is mindig egy szakmai fórumon. Én pusztán a felhasználói igény felől támasztottam erős korlátot, szerintem ezt innen érdemes megközelíteni. Amit mondasz az ezt teljesen jól magába foglalja. Annyit jegyeznék még meg, hogy lehetnek itt még nagy fejlesztések. Maga az informatika is csak elektronikán fut, nem kizárólag szoftveres oldalon lehet optimalizálni, sőt!
A fénysebességgel kapcsolatban szerintem nem kell 50 év hozzá, hogy ezt magunk mögött hagyjuk adatátvitelben. A mai technológia elég vicces olyan szempontból egyébként, hogy legnagyobb része modellezhető mechanikus, vízfolyásos gépekel. Lényegében pattintott kőkorszakban vagyunk, csak baromi gyorsan és ügyesen megy a pattintgatás
Tiszta vicc, hogy darálják az embernek egyetemen az integrálokat és szöveges feladatokat, miközben arról szó sem esik, legalább is a BME-n nem, hogy lényegében 3D-ben értelmezhetetlen pl. a gravitáció és rádióhullám. Amit tanulunk az csak a hatásának a számolgatása. Most nem azt mondom, hogy ebben nincs benne egy pár Nobel-díj
Egy pici ugrás a kvantummecha gyakorlati alkalmazásában és máris meg lesz oldva a nagy távolságú adatátvitel. Ez semmi new age, UFO, meg ilyesmi, csak az a tudományos megfigyelés miszerint kvantum tartományban nem igazán úgy viselkednek a részecskék amit a mai fizika elvár. Adatátvitelhez konkrétan a kvatum összefonódás tűnuk ígéretesnek.
-
w.miki
veterán
...no... márpedig a Sony, és az internet viszonya eddig sem volt éppen felhőtlen...
-
Lipton
őstag
Példának mondtam csak, nem látuk a jövőbe. Ami ma elképzelhetetlen az 10 év múlva lehet, hogy egy teljesen hétköznapi dolog lesz. Nézzük meg hol volt az egész mobilnetes dolog 10 éve például és hol tart most. Vélhetően elég sok megoldás már ott van pár fiókban és csak várja hogy a mostani technológiából kiszedjék a tervezett nyereséget. Amennyiben piaci igény van "bármire" és a vásárlók fizetnek érte ott bármi előfordulhat.
A ping megjegyzésed ilyen értelemben jogos, de eddig talán nem volt valós piaci igény ezt javítani (vagy csak nem látom).
Persze itt csak elmélkedünk a jövőn -
Reggie0
félisten
válasz
flashpointer #12 üzenetére
Sajnos ebbol a szamitasbol elegge sok dolgot kifelejtettel. Pl. azt, hogy mig otthon van a konzolod, addig te fizeted az aramot, netet, takaritod stb.. Amit bekerul egy szerverterebe ezeket a koltsegeket is bele kell szamolni, majd ezen felul jon az infrastruktura/epulet fajlagos koltsege valamint a klima(ami a lakasban szoba se jon). Hirtelen abbol az 1700 forintbol a tobbszorose lesz.
-
DithenS
senior tag
Amúgy 3db(!) gyerek hackelte meg PS4 és X1 szervereit karácsonykor,3 napig nem lehetett online nyomni,de legalább volt egyjátékos mód és a többség elvolt,na most ha már egyjátékos móddal sem lehet játszani mert jön pár hacker csapat akkor sok értelme nem lesz az X2-nek meg PS5-nek!
-
Drizzt
nagyúr
válasz
M@trixfan #64 üzenetére
Próbáljunk némi tudományos élt vinni a dologba. Ha két helye eléggé távol van egymástól, akkor nem lesz soha olyan internet, ami 20 ms-nél kisebb RTT-t tud, pusztán a fénysebesség adta korlátokból kifolyólag. Szüval a lényeg mindössze annyi, hogy max. 2000-3000 km-es sugarú körökben szerverekkel le legyen fedve a bolygó, vagyis a lakott részei. Hátránya látszik befektetésileg abban, hogy továbbra is akadni fog amikor rush hourban kevés lesz a kapacitás, holott geográfiailag máshol bőven van épp kraft. Viszont ez épp lehetőséget ad arra, hogy helyenként kisebb szerverek is elegek legyenek, pl. a fejlődő régiókban.
Oké, persze arra is ügyelni kell, hogy lehetőleg mindenhonnan elérhetők legyenek a szerverek az adott körön belül minél kevesebb hopon keresztül, mert a router ad szépen latency overheadet, az mpps feldolgozási ráta és a csomagméretek és az adott port sávszélessége függvényében.
Pl. nvidia.co.uk-hez a pingem most 60 ms, de ez leginkább azért van, mert 15 hopon keresztül éri el a címet a csomag, nem a távolság miatt. De ennek a leszorítására már régen vannak technológiák, különböző QoS dolgokkal, csak alkalmazni is kéne őket a cél érdekében.
-
Meridian
senior tag
Ez lesz az "új" PS? Előre megmondom, óriási bukta lesz... lehet ezen fanyalogni, de hát még nem is láttam, még nincs is kész, stb.stb. stb. de az, hogy mennyiből tartott megbénítani a Sony felhőjét, ráadásnak az MS felhőjét, továbbá rövid időn belül már 2-3x is feltörték a Sony hálózatát, az megmutatja a jövőt...
És akkor még nem beszéltünk a fizika korlátairól... -
laceszgamer
addikt
válasz
Dr. Akula #65 üzenetére
Régi szép idők mikor bedobtuk a gépbe a lemezt, telepítés, aztán játszogattunk.
Jó mondjuk nem panaszkodok, mert a Steam rendszert szeretem, de ugye az azért mégsem követeli a folyamatos kapcsolatot.Talán majd 50 vagy több év múlva reális lesz ez a dolog, addigra mindenkinek lesz olyan net amivel lehet érdemben is használni, bár belegondolva, addig nem csak a net fog fejlődni, hanem a számítógépek és a konzolok is.
-
Dr. Akula
félisten
válasz
M@trixfan #64 üzenetére
Én semmi olyat nem szeretek ami csak online működik, mindig mások kénye-kedvén múlik hogy használhatod-e a tulajdonodat. Itt van pl. a legutóbbi PSN / Xlive hekkelés, ha Kim Dotcom le nem állíttatja, a kariszünet alatt nincs netes konzoljáték. És akkor még nem beszéltünk a híresen megbízható hungarisztáni netszolgáltatókról, hol van net, hol nincs, ha meg van pofád váltani másikra, akkor méginkább nincs, sebességről, lagról nem is beszélve. Ez nem ide való, talán Koreában működhet, feltéve hogy ott szeretik nem kézben tartani azt amit birtokolnak.
-
M@trixfan
addikt
Én nem igazán szeretem a felhős játékot, bizony érezni lehet a késleltetést rendesen felhő nélkül is ha valami miatt input lag vagy akadozás van. Az mondjuk informatikai szempontból érdekes lehet, hogy az egész játék egy helyben fut az összes felhasználónak. Ezáltal bizonyos szinkronizációs folyamatok akár még jobbak is lehetnek, vagy egyáltalán nem is merülnek fel. Ha a roundtrip nem lenne több valamilyen új internet technológia miatt a jövőben mint 20ms, akkor viszont biztosan mainstream lenne a felhős játék.
Én mondjuk azt várom a legjobban, hogy inkább bizonyos renderfarm jellegű szolgáltatások legyenek elérhetőek viszonylag olcsón.
-
oraihunter
aktív tag
"A mai energiaárak mellett nagyjából 40 watt/felhasználó a felső határ, ami még elfogadható, de ez már közel nullszaldó."
Azért ez durva, hogy ezt valaki így kiszámolta. De végül is érthető, a költségek miatt.
Viszont ahogy drágul az energia a végén 1W-ból kel kihozni egy felhasználót. -
nemlehet
őstag
Nah jah amíg a gamerek azon vitatkoznak, hogy a 3 vagy 5 ms késleltetésű monitort vegyék-e meg addig egy átlagos 30-40 pinges net mellett felhőből játszani érdekes lesz.
-
Z a hangya
tag
Szerintem a Sonynál álmodtak egy nagyot, de aztán reggelre belelógott a kezük a bilibe.
-
laceszgamer
addikt
Na ha ez megvalósulna van egy érzésem, hogy nem lenne sikertörténet. Míg nem tudnak mit kezdeni a késleltetéssel addig felesleges vele foglalkozni.
-
janitor01
tag
Szerintem mindenben a felhő alapú szolgáltatás a jövő. Ingyen reklámért, fizetve reklám mentesen. Lásd pl. Spotify, vagy a szerencsésebb országokban netflix. Ugyan ezt játékokkal is meg lehet tenni. Mindenki jól járna, kivéve aki eddig warezolt. De ugye Ő meg senkit nem érdekel. A probléma ezzel csak az, hogy ennek közel tökéletesen kell működnie az első perctől. Nem lehetnek évek amíg nem vagy csak alig működik. És ezt egy Sony vagy egy Microsoft nem tudja megtenni. Mert rajtuk hatalmas a nyomás. Nekik világ premierek kellenek, húzó címek stb hiszen Ők A konzol gyártók. Egy harmadik fél esetleg
-
konzultáció
tag
válasz
Ivy.4.Ever #54 üzenetére
Köszi, érdekes hozzászólás volt...
-
Ivy.4.Ever
őstag
válasz
konzultáció #52 üzenetére
A bankkártya chipje gyakorlatilag egy számítógép ami a terminálba dugva bootol, felveszi a kapcsolatot a rendszerrel, elvégzi a dolgát, leépíti a kommunikációt, "számítógép" kikapcs. Míg a pgoogle kereső és szinte minden kereső például használ cache-t ami a legnépszerűbb kereső szavak találatait egy az egyben elmenti neked meg csak kiköpi azt és még sokezer boszorkánytrükk van ami azt a látszatot kelti, hogy valós időben keresünk, na meg a google szerverei azért nem bankkártya chipek
-
paljani
aktív tag
Én köszönöm szépen nem kérek a felhős játékokból. A ps4-en nagyon lassú már a store is, konkrétan akad. Öreg vagyok már, ha leülök este egy órát játszani, agyf@szt kapok így is, ha destiny szól, hogy szerver rebút. Nane. Leviszem a konzolt a nyaralóba balatonra, nem kell net. Kis offline játek kell este, vagy a haverokkal/gyerekkel. Ha a felhő a nextgen, akkor maradok current gen vagy váltok olyan platformra, ami offline.
-
konzultáció
tag
Én azon csodálkozok, hogy míg ha bankkártzyával fizetek az kinzó másodpercekig eltart, pedig nem olyan sok adat áramlik... Viszont a Googlé egy másodpercen belül kiad több millió találatot, ezt hogyan csinálja ilyen gyorsan?
-
Igen, a sávszélesség szerintem nagyun durván lehetetlenné teszi ezt az elképzelést. Elég csak arra gondolni hogy a hdmi kábel jelenleg 3 gbps-os és akkor nyilván nem a konzol és tv között kell annak a rengeteg adatnak áramlania néhány métert hanem sok ezer kilómétert a világhálón. És ez csak a jelenlegi képminőség, majd ha ráállnak a 4k 60 fps 3D játékra akkor azt hiszem tényleg durva adatforgalom kell neki. A tömötítést meg csak azért ne mondja senki mert ront a felhasználói élményen. Plusz a játék vezérlése akkor hogyan néz ki? Sokan még mindig a vezetékes cuccra esküsznek mert a vezeték nélküli lassabban továbbítja a gombnyomásokat. Ha ez úgy változik még hogy a kontroller csatlakozik a routerre, az pedig a modemhez ami a szolgáltató különböző szerverein keresztül nagynehezen eljut a Sony szervereihez, és ez akkor kezdi el feldolgozni a bevitelt és a játékot parancsra késztetni ami hasonló módon érkezik vissza a felhasználóhoz csak itt már a tv-re hát akkor a gamernek igen a jövőbe kell látnia mert szerintem simán lenne 1 másodperces lemaradás is ebből
-
konzultáció
tag
Az érveid nagyon kemények és jók első ránézésre... Viszont ha havonta fizetsz végül rosszabul jösz ki a végén könnyen lehet. Ha windovst néznénk akkor azt látjuk, hogy havonta csak ha egy tizest fizetmnek a népek több száz millió gép után... Ráadásul majd a kamu új verziókat se kell csinálni mint a Win7-ről 8ra. Mivel nem kell már küzdeni, hogy pénzt kapjanak mindig megkapják, hát majd a kamu fejlesztések is leállnak és sokkal lassabb lesz a fejlődés. Viszont ők megoldják saját problámájuk, nem kell félni attól, hogy egy tízéves saját termék konkurencia lesz és nem hoz több pénzt.
-
Drizzt
nagyúr
válasz
konzultáció #40 üzenetére
A piac fogja eldönteni, márpedig a felhő technológiailag sokkal költséghatékonyabb működést érhet el. És ha ott lesz a user előtt, hogy havi 10 dollárért bármit játszhat hibátlan megvalósítás mellett(ami egyelőre persze messze nem garantált, de ez még csak a jelen), vagy vegye meg kb. ugyanazt 50 dollárért, meg mellé a vasat, nos ebben az esetben az utóbbival foglalkozó cég simán tönkre fog menni. Persze ez még odébb van, de 10 éven belül simán elképzelhető, hogy a ma ismert modelleknek teljesen vége. És persze az ellenkezője is megvalósulhat. Mindenesetre az eddig látott próbálkozások elég kecsegtetőek, ha arra is gondolunk, hogy még nagyon gyerekcipőben jár a dolog. Most gyorsan ki is próbáltam az alábbit: shield tablet tv-re dugva hdmi-vel, kontroller wifi directtel csatlakoztatva, tablet sima wifivel. Witcher 2: enyhén szaggat, de játszható annyira, hogy simán végig lehetne vinni. Grid2: ez jobban szaggat, s az irányítás is gázabb, input lag itt megérződik. Attól függetlenül messze nem tűnik életképtelennek a dolog. A legközelebbi szerver elvileg Írországban van, valószínűleg oda csatlakozhattam. Németországban ígérnek újakat a közeljövőben.
-
nemlehet
őstag
Sokan úgy gondolják nem probléma a sávszélesség, mert gondolom nagyvárosban élnek társasházban/lakótelepen ahol gombokért lehet 100/100-as vagy még jobb netet kapni. Nos elég csak picit arrébb menni a kertvárosban ne adj isten alvóvárosokba és mindjárt az elérhető legjobb net is max valamilyen ADSL csomag vagy ugye műhold ami már mindjárt max 20-25 mbps. De ha azt hiszitek ez csak magyarországon van így sajnos mindenkit ki kell ábrándítsak.
Skóciában éltem 1 évig és laktam a felföldön faluban illetve egy kisebb városban (Inverness). A faluban az elérhető legjobb net (40 font 1 hónapra) 8/1 mbit 60 gigás korlátozással! Invernessben 30/2 megás volt az elérhető legjobb net ami a gyenge feltöltés miatt épp hogy elviselhető volt játékhoz.
Idén nyáron pedig németországban volt szerencsém pár hónapot eltölteni. Vilshofen kb 20.000 fős város. Mobilnetből HSDPA vezetékesből 12/5-ös a legjobb elérhető. 1 faluval arrébb Künzingben 1,5/256 kbit-es net a legjobb. Münchetől kb 40 km-re Zusamaltheim 15/5 mbit. Persze Münchenben és a tényleg nagyvárosokban nincs gond, de azért még nyugaton is komoly probléma a hálózat elmaradottsága.
Amúgy is van épp elég korlátozás a net hiánya esetén, nem kell szerintem kb senkinek hogy egyáltalán ne fusson a 60 euróért megvett játék.
-
Alchemist
addikt
Sony és a felhő, hehe... FPS játékban egyszer csak megjelenik az atommal állig felfegyverkezett Kim főelvtárs IDDQD módban és pacallá lő mindenkit.
-
DithenS
senior tag
Egyébként ez nagyon hülyeség,sokszor nincs net főleg télen! Leszakad a vezeték meg minden,meg ezek után mi lesz már? Sony erőmű a szerverek fentartásához? Mert a szerverek sokat fogyasztanak,akkor a klímáról nem is beszélek mivel hűteni kell őket és a szervertermet,na nem baj jól jön az oroszoknak az üzlet,már várom a Microsoft atomreaktorát a szerverterem mellé.
-
parkasz
senior tag
Ha mindenki áttér a felhő alapú szolgáltatásokra, akkor a lassan informatikusok helyett meteorológusokat kell tömegesen képezni
-
Peat76
őstag
Na ne már és ahol gyenge a net, remélem ilyen sosem lesz!!!
-
schwartz
addikt
Eleve halva szuletett otlet arra epiteni, hogy reneszanszat fogja elni a terminalok kora mikor 4k-s kijelzok kopogtatnak az ajton...(esetleg raytracing-el karoltve) Mindekozben korlatokat szabni holmi 40W-os teljesitmeny/fogyasztas mutatokkal? Az emberi termeszet egyik meghatarozo vonasa a birtoklasi vagy es a hozza tartozo erzet, amit nehezen fog tudni kivaltani egy ehhez hasonlo, birkasitast celzo, kotottsegekkel biro szolgaltatas.
-
ledgeri
nagyúr
Akkor a jövőben vége a nyaralóban lévő nyáresti konzolpartiknak... (unokatestvéreméknél még mindig a 1992-es nintendo a vágyott sztár, 10-25 éves korig)
Ez szerintem rossz irány, vagyis inkább nekem nem tetsző!
-
Reinkz
senior tag
Lehet h ez a jövő, de meg sok minden hianyzik egy ilyen rendszer kiepiteshez, kivancsi leszek milyen input laggal fog dolgozni egy ilyen rendszer főleg egy fpsben a multiban.
-
macman507
aktív tag
Tehát "mindig csatlakozva/always online", amiből én tuti nem kérek és nem jó ötlet egyáltalán.
-
konzultáció
tag
válasz
KevinMulder #11 üzenetére
Teljes mértékben egyetrértek.
-
7time
senior tag
válasz
Blindmouse #31 üzenetére
Nem éri meg nekik hogy a Japán piacért elveszítsék az összes külföldit.
-
Blindmouse
senior tag
-
Cassi
őstag
Szuper lesz, minden észak-koreai ingyen játszhat majd rajta
-
7time
senior tag
válasz
Blindmouse #26 üzenetére
Hiába Japán ha a világ több mint fele még elégségesnek sem mondható netkapcsolattal rendelkezik, ha csak Japánban akarnak árulni akkor bizony felkopik az álluk.
-
Drizzt
nagyúr
Szerintem abszolút nem. Nem tudom sajnos konkrétan hogyan megy a jelenlegi felhős onlive féle szolgáltatásokban az erőforrás elosztás, de nagyon olyan érzésem van, hogy amikor bejön egy felhasynáló, s elindít valamit, akkor csinálnak neki egy VM-et, betöltenek egy hibernált image-et rá egy adott játékkal, aztán uccu neki. De ez erőforrás kihasználás szempontjából rettentő rossz. Ha eleve úgy lenne megírva egy program, hogy fel legyen készítve 5000 játékos kiszolgálására, sokkal hatékonyabban mehetne. Pl. a pályát elég egyszer eltárolni, meg a textúrákat etc, egy processzor komplexum memóriájában, különben az az 5000 játékos tök feleslegesen tárolja el ugyanazt az adatot 5000-szer. És a memória is fogyaszt, ha nem is tartozik a fő fogyasztó közé. Csak érzésem van, hogy az Nvidia eléggé elől járhat a felhős dolgokban, emlékszem próbáltam már a GRIDet a shield tabletemen, s akadást nem láttam, de az volt a gond, hogy nem csatlakoztattam a gamepad-et, így nem tudtam irányítani.
Majd otthon kipróbálom milyen a GRID a gyakorlatban. Eddig annyira még nem érdekelt, de asszem 2015 júniusig ingyenes shield tablettel.
Röviden az a véleményem, hogy gyakorlatilag a cloud kulcsa a szoftver, s a hardver kevésbé korlátozó tényező jelenleg, de nyilván lehetne specifikus utasításokat, memória architektúrát, s egyebeket tervezni a támogatására, s ezek biztos folyamatban is vannak. Nagyon nagy a potenciál a dologban.
-
Dexar007
veterán
Felhot akarnak te jo isten..: A store olyan lassu,hogy megoszulsz mire betolt.A chatelest pedig postagalambokkal hamarabb el tudod intezni.
-
Lipton
őstag
Sávszélesség... emlékszem nem is olyan régen a dial up modemes időszakra, hogy örültünk amikor "ötvennel" esetleg sikerült szinkronizálni. Most olcsóbban van 6MB/s letöltéssel net itthon és csak azért nem a duplája mert reálisan nem használnám ki. Nem érdemes túl sok dolgot tárolni sem mert majd minden "percek alatt lejön". Jelenleg el sem tudjuk képzelni hogy mi lesz5-7-9 év múlva...
-
berVi
senior tag
Az Xbox One-t nagyjabol 1 evig anyaztak a felho miatt, most hogy a Sony is nyiltan bevallalja, akkor hirtelen mar fasza lesz remelem. Nevetseges...
-
gantum
tag
válasz
flashpointer #12 üzenetére
az áramot meg az utcáról söprik be.
-
Dr. Akula
félisten
Én bableves után szoktam felhőt nyomni, akkor az már a PS5?
-
flashpointer
őstag
válasz
KevinMulder #14 üzenetére
Egyenletes nem lesz, de közelíthet afelé ha mindenki este 6-10-ig játszik is, szerencsére a föld nem lapos, persze vannak sűrűbb területek
Viszont az utóbbi megoldás érdekes, de szerintem ugyanaz lenne mint a bitcoinbányászattal, otthon az áram díja többe kerülne mint ami számítást megtermel egy mezei gép. -
Ghard
őstag
A gaikai ps4re már mikor be lett ígérve a ps3as játékokkal, aztán mostanáig sehol sincs. A cég hozzáértése(hozzáállása) a szerveres, psn-es dolgokhoz a kabaré szintjén mozog. Én nem várnám azt a jövőt, amikor 99%ban ettől függ, hogy tudok játszani a megvett cuccaimmal vagy nem
-
Aucor
senior tag
Input lag? Meg ugyan már, milyen net szolgáltatás van itt. Félnapos kihagyások. És ez a legtöbb szolgáltatónál.
-
KevinMulder
tag
válasz
flashpointer #12 üzenetére
A probléma ott van, hogy ennél a felállásnál feltételezed, hogy mindenki mittomén napi 4 órát játszik ugyanazon a gépen, egymás után. A probléma ott van, hogy a terhelés sosem lesz egyenletes. Napközben, délután tömegek akarnak játszani, hajlnali kettőkor meg üresen ketyegne a felhő. Nagyon könnyű alul- illetve túltervezni a rendszert.
Hibrid megoldás is lehetne. Veszel otthonra playstationt. amikor nem használod, akkor meg a kapacitásátt eladod (más játszik rajta).
-
flashpointer
őstag
Pedig elvileg jóval nagyobb kihasználtságot tudnának felmutatni az erőforrások, pl 100e forintos hardver (ami nem kiemelkedő) a felhasználónál napi 4 órában dolgozik, a többiben meg áll mert nem játszanak rajta.
Mondjuk ha 5év alatt írnánk le akkor 1700ft lehetne az előfizu /fő , de 6x annyian tudnák használni mert egy ember nem 24 órát lóg a gép előtt (szóval az üzemeltetőnek busás haszon)
Lehet hogy drága a szerver fenntartása de szerintem nem lehetne drágább mint külön külön mindenkinek megvenni a maga részét belőle és hazavinni (mint most)
Otthon meg csak egy videókazetta méretű kis passzív gép.
Ez megszüntetné a kalózkodást is, dupla haszon
Máris látom a számítási teljesítmény kupeceket, 5 gigaflops egy évre előre eladó ebben a hónapban akciós! -
KevinMulder
tag
Én a falra mászok attól, hogy vettem egy játékot, majd amikor játszani akarnék vele, akkor közli, hogy nem tudja elérni az authentikációs szervert (mert már rég lekapcsolták), így nem fut. Vagy ha a net lezuhan, akkor ha az ember játékkal ütné el az idejét ... s kiderül, hogy a játék is csak neten keresztül menne.
A játék legyen ott az asztalon, elérhető és futtatható mindenféle távoli szerver nélkül (is). Szerintem.
-
Abu85
HÁZIGAZDA
A szerver fenntartása drága. A legtöbb mai felhős gaming koncepció azért halt meg, mert a felhasználókra lebontott teljesítmény/fogyasztás mutató túl magas volt. Ezt a tizedére kell csökkenteni, ha ebből sok pénzt akar látni az üzemeltető. Ezt pedig csak fix hardverrel lehet elérni, ahol lehet alacsony szintre optimalizálni. Volt régen erről a Gaikai-nak egy elemzése. A mai energiaárak mellett nagyjából 40 watt/felhasználó a felső határ, ami még elfogadható, de ez már közel nullszaldó. Fölötte a szolgáltatás veszteséges lesz, mert az előfizetési díj sem lehet túl magas, hiszen másképp nem jönnek az emberek.
-
golya87
őstag
Ez engem is érdekelne. Hogy ha felhőben lesz a ps, akkor minek a fix hardver?
Ha lesz alacsony szintű hardver elérés, akkor minden előfizetőnek lesz egy saját kis blade gépe a szerverteremben?
Ezt ha valaki el tudná nekem magyarázni, azt megköszönném! -
huszar90
aktív tag
Az Onlive-ot elnézve én ettől nem félek még a mostani generáció szintjét se tudja megugrani...
-
PHM
addikt
"vagy a fejlesztés menjen egyenesen a szerverekbe, amelyeket az interneten keresztül el lehetne érni. Ez lényegében megadná a fejlesztőknek a lehetőséget a hardver kiismerésére, amely magával hozhatja az alacsony szintű optimalizálás lehetőségét."
Ezt nem egészen értem.
Nem az a konzolok legfőbb előnye, hogy fix a hardver, ami lényegében
megadja a fejlesztőknek a lehetőséget a hardver kiismerésére, amely
magával hozhatja az alacsony szintű optimalizálás lehetőségét.
Vagy félreértettem valamit? -
Tikakukac
titán
Na majd mikor lesz CFW a szerverekre is
Egyébként Sony és szerver meg internet, hát, biztonsági okokra hivatkozva félnék.
-
Tegla80
addikt
Nagyon remelem ,h ez csak elmelet marad meg jo ideig.
Nekem spec nincs igenyem erre es teljesen megfelel a jelenlegi allapot is.
Legyartjak,megveszem,hasznalom.....
Normalis szerverparkot kene inkabb kiepiteni,h tokelesen menjen a PSN es a Store,nameg a multis jatekok...,h ne jatekosnak kelljen hostolni ,stb,stb....
Lenni itt meg mit csinalni,ha mar kolteni szeretnenek.
Sztem. -
Béééla
őstag
Amúgy érdekes, hogy csak nemrég jött ki az új gen, már a sajtóban a PS5.
-
konzultáció
tag
Remélem soha se lesz így...
-
InterFox
senior tag
Egyértelműen ez a jövő sőt, én már most örülnék neki.
Új hozzászólás Aktív témák
- Merész dizájn és új teleobjektív az iPhone 17 Pro mobilokban
- iPhone-t használók OFF topikja
- The Division 2 (PC, XO, PS4)
- Autós topik látogatók beszélgetős, offolós topikja
- Visszahozhatja a hátlapi kijelzőt a Xiaomi 16 sorozat
- Battlefield 2042
- A magas vérnyomást is felismerheti az Apple Watch Series 11
- iPhone topik
- Békéscsaba és környéke adok-veszek-beszélgetek
- Telekom otthoni szolgáltatások (TV, internet, telefon)
- További aktív témák...
- Tablet felvásárlás!! Apple iPad, iPad Mini, iPad Air, iPad Pro
- Telefon felvásárlás!! Samsung Galaxy A70/Samsung Galaxy A71/Samsung Galaxy A72
- GYÖNYÖRŰ iPhone 11 128GB Red -1 ÉV GARANCIA - Kártyafüggetlen, MS3126, 98% Akkumulátor
- HIBÁTLAN iPhone 13 Pro 256GB Silver -1 ÉV GARANCIA - Kártyafüggetlen, MS3382, 95% Akkumulátor
- LG 27GN800P - 27" IPS - 2560x1440 - 144 hz 1ms - NVIDIA G-Sync - AMD FreeSync - HDR 10
Állásajánlatok
Cég: PCMENTOR SZERVIZ KFT.
Város: Budapest
Cég: CAMERA-PRO Hungary Kft.
Város: Budapest