Új hozzászólás Aktív témák
-
adrianv
tag
Az ára leesik, nem az első nap kell megvenni. A platform úgy láttam jobb lett, 80-70.000 egy best buy lesz. Azoknak akik kevésnek tartják az 1 Ghz-t: a simbianhoz nem kellenek kétmagos állatok, mert az operációs rendszernek nincs szüksége ekkora sebességre.
-
Bog
HÁZIGAZDA
Természetesen nem kelhet versenyre, de azt be kell látni, hogy a Nokia előnye ezen a téren is olvadóban van. Mert ha messze akarok navigálni, akkor jobb a finn megoldás, de ha A-ból B-be akarok eljutni Budapesten, akkor BKV-s útvonalat kapok, amit viszont a Nokia nem tud.
-
Lirion
addikt
Ha jól értelmeztem, akkor az útvonaltervezéshez kell adatforgalom, tehát külföldön kilőve, így nem teljes értékű offline navi. Másrészt pedig meglehetősen juzer szivatós és hosszadalmas meló ezzel a kockás megoldással pl. egész Mo. térképet leszedni. Ez max arra jó, hogy legyen a szűkebb környezetedről egy offline térképed, de nem kelhet versenyre a nokiás navigációval (aminek egyébként idehaza pontosabb a térképe, mint a google mapsnek).
-
Bog
HÁZIGAZDA
Alapvetően azt gondolom, hogy ha mi csinálunk egy adást nektek, az igen nehezen nevezhető bunkóparasztnak. Ha utána idejön 3db nokia fanboy és abból van olyan, aki viszont tényleg bunkóparaszt (sokadszor), akkor annak megfelelően fogom lereagálni. Ha neked ebből az következik, hogy itt a szerkesztőség stílusa a kifogásolható, akkor nemigen vagy képben az előzmények kapcsán, illetőleg nem olvastál eleget vissza.
A hozzászólásod tartalmi részére linkeltem az offline google navigáció kapcsán ismert tényeket.
A Symbian "jóságát" általában ki tudjuk emelni, bár - mint ezt korábban említettem - ez a "jóság" egyrészt egyre kevésbé unikum, másrészt sokkal több "szarság" jár vele, mint ami indokolt. És nehezen látom be, hogy ezt miért pont nekem kéne a fanboyoknak megmagyaráznom, amikor az összes ismert piaci folyamat alátámasztja.
Az MA!TV-t nem dedikáljuk senkinek, aki akarja, az megnézi, ahogyan improvizálunk valamit az adott készülékkel. Sosem mondtam / mondtuk, hogy ez egy etalon műsor, ami a nagyanyámat is odaszögezi a képernyőhöz, ez egy szerkesztő-olvasó kommunikációs csatorna, amely nyilván azoknak szól, akik egyébként is olvasnak és véletlenül kedvelnek is minket, nem mellesleg kiesik belőle vágás után valami 10-12 perces valóban használható anyag is, ami a teszthez jól jön illusztrációként. Egyik-másik olvasónk pedig talán képet kap arról, hogy milyenek vagyunk élőszóban, s ez ezen olvasók töredékének esetleg bejön. Másoknak meg nem, mindenkinek nem lehet megfelelni. Az MA!TV full nonprofit vonal, nem hirdet ott senki, nekünk fix mennyiségű, időhöz kötött melónk van vele, valamint x pénzünk a technikában, ahol x nagyobb mint néhány százezer ft. Nyilván örülnénk, ha majd visszatermelnénk, de ez egyelőre egy hobbi, ha úgy tetszik.
Nem mondtam, hogy minden alkalommal check-inelj be, ha olyat olvasol, ami szerinted jó és hasznos (vagy friss). Arra próbáltam célozni, hogy azok a kinyilatkoztatások, miszerint minden szar, késve jelenik meg, illetve nem alapos, az szerintem fals, s erre példákat is hoztam fel. Nyilván viccből költünk el x százezer forintot arra is, hogy a stáb kiutazzon az MWC-re és ott mindenről írjon.
ui: Nyilván nem jó elveszíteni egyetlen olvasót sem, de nem, nem az olvasókból élünk. Az olvasókból élés az, hogy te fizetsz X forintot és cserébe olvashatsz. Mi abból élünk, hogy 8 év alatt sok küzdelem, válság, szívás, anyagi nehézségek és egyebek után a konkurensek kihullása és/vagy teljes megváltozása (lásd mobilport és technet) következtében mi lettünk az egyetlen mainstream, de a szakmai vonalat tartani igyekvő telekommunikációs portál. Ilyetén módon pedig ma már az van, hogy ha feleennyi olvasónk lenne, akkor is nálunk hirdetnének az ezt a célcsoportot elérni óhajtó cégek (már ha van pénzük, mert általában nem a szándék hiányzik). Akik egyébként leszarják az olvasók számát, sokkal inkább számít a kattintási ráta, amely nálunk kiugróan magas, köszönhetően annak, hogy a célcsoport megfeleltethető az ide kerülő hirdetéseknek.
ui2: nem, nem keltem fel bal lábbal. csak azt gondolom, hogy a nokia fanboyságból következő "itt minden szar, mert szidják a nokiát" vonalból egy csöppet elegem van.
-
Kobak77
aktív tag
"...ugyanakkor roppant vicces (vagy szánalmas?), hogy sikerült megint valami olyanba belekötnöd neked is, ami eléggé nem tartozik a tárgyhoz, kvázi részletkérdés..."
Nem én hoztam fel az androidot, csupán kritikával éltem. A kommentemben leírtakat tartalmilag továbbra is fenntartom. A stílusa miatt elnézést kérnék, de sajnos nincs miért, ugyanis az az "amilyen az adjon isten, olyan a fogadj isten" elvében született. Egyszóval ha vki bunkó paraszt módjára kommunikál (tartalomtól függetlenül), az ne lepődjön meg, ha ilyen stílusban érkezik a válasz is.
Az meg, hogy mi tartozik a tárgyhoz, és mi részletkérdés, az mindenkinek a magánügye. Engem pl. egyáltalán nem érdekel, hogy hogy fut a facebook, a foursquare, vagy a youtube, mert nem használom őket. Viszont ha a navigációt nem tudom használni külföldön, akkor talán joggal kérdezhetem meg, hogy akkor miért rakták bele a kapcsolódó HW-t? Vagy ha képes a készülék a mailezésre, de egy zip csatolmányt már nem tud kibontani a készülék (iphone), csak ha előtte veszek PÉNZÉRT klienst hozzá, majd a kibontott XLS-t nem tudom megtekinteni, vagy esetleg még megnézhetem, de módosításhoz megint store, majd fizetés kelljen, az számomra elfogadhatatlan. Felmerül bennem ilyenkor, hogy akkor mégis mire szolgál az alap mail támogatás? SMS karakterlimit nélkül?
Félreértés ne essék, tisztában vagyok vele, hogy ezek az én igényeim, másoknak meg mások, de ezt az elfogadó/befogadó hozzáállást várnám mástól is, főleg egy tesztelőtől. Látni kell, hogy a symbian ebben jó, sőt jobb, mint a konkurrensek, másban meg nyilván nem.
Ahogy a ráutaló magatartásotokból azt is le lehet szűrni, hogy a MA célcsoportja a 12-23 éves FB buzi apuci nyakán élők. Bemutattok más készülékeket is, sokszor ez írásban picit elfedésre is kerül, de az élőszavas - TV - bemutatókban ill. a kommentekben nem tudjátok levetkőzni ezt az alap hozzáállást.Kiváncsian várom az alapos tesztet.
ui: az N9-es bemutatót többször is megnéztem, és szerintem fogom is még. Nagyon korrekt. Bada-t nem láttam, de a cikket olvastam. Illetve szerintem kb az összes cikket olvastam, ami megjelent az oldalon. Minden egyes alkalommal le kéne jelentkeznem, hogy megjöttem, aláírnám a jelenléti ívet? Akkor szólok, ha mondanivalóm van. De biztos szar, hogy +1 olvasótok van. Ha gond, majd megpróbálom kerülni az oldalt, Adblockba is berakom (eddig kivétel volt...). Szóval biztos nem a látogatottságból éltek, így nem gond, ha a szerkesztők stílusa miatt távozik 1-10-100... ember.
ui2: mondd, hogy csak bal lábbal keltél fel, mert ha nem, az tényleg gáz!
-
Bog
HÁZIGAZDA
Nem érveltem, mutattam egy megoldást. Egyébként itt az official howto is.
-
Bog
HÁZIGAZDA
Nyilván egyébként nem Londonba navigálok a Maps-szel, ahogyan a júzerek zöme is belföldön használja, ugyanakkor roppant vicces (vagy szánalmas?), hogy sikerült megint valami olyanba belekötnöd neked is, ami eléggé nem tartozik a tárgyhoz, kvázi részletkérdés, és ezen ugrálnod, mintha te szartad volna a nokiát.
Akkor persze nem jöttél a fórumba kommentelni, amikor a világon nálunk volt először normális rendszerbemutató videó az N9-ről, akkor sem láttalak sehol, amikor mi mutattuk be először videón a bada 2.0-t, de ezeken már fent sem akadok, mert fikázni én is tudok.
btw: a Nokia 701-ről mutass már nekem magyar (és nem magyar) review-t.
-
Kobak77
aktív tag
"...a free navi mennyire királyság (hozzátéve, hogy most már az Androidon is van, bkv-s tervezéssel)."
Szeretnélek megkérni, hogy navigálj már el az androidos free navival Londonba meg vissza, vagy akár USAban pár ezer km-t.
Nem, a mobilnet roaming díjadat nem fogom fizetni, de ha közzéteszed az összeget, szívesen röhögök rajta.
Melóhelyre, haza, meg anyámékhoz meg navi nélkül is eltalálok. Lehet, hogy túlképzett vagyok? -
Kobak77
aktív tag
Nem érdemes őket piszkálni sajnos. A prohardveres Lenovo X220-as bemutató is olyan volt, hogy több éves, még IBM-es funkciókat képtelenek voltak bemutatni a készüléken. Nemhogy külföldi tesztekből, de még a képekkel teli 2 A4 oldalas gyári brossúrából is több infót lehetett megtudni, mint a 20 perces PH-s videóból.
Az IFA-ról meg, ami az egyik legnagyobb szakmai kiállítás és tart 5 napot egy évben, arról meg egy elég fontos hírt több, mint 2 napos késéssel bírtak csak lehozni (Tab 7.7 kitiltása a kiállításról).
Nagyon szerettem a lapcsaládot, de ma már csak a rutin hoz vissza. Ha hírt akarok olvasni, akkor nem jók, mert lassúak, ha tesztet, akkor pontatlanok...
Abbahagyom, mert kitiltás lesz a vége.
-
PR0JECTNR56
addikt
válasz
Káosz Kölyök #92 üzenetére
Szerintem a Bada sem sikerült rosszul, de ami azt illeti milyen jól váltottak nem? Nekik megy a bolt, a Nokiának meg most sajna nem. A piaci jelenlét és a tapasztalat pedig nyilván mérvadó egy bizonyos mértékig, de már nem egyszer láttunk olyat hogy "oldschool-os" gyártók is hibáztak igen súlyosakat és újonnan feltűnt gyártók pedig remekelnek.
-
Bog
HÁZIGAZDA
válasz
dave_gahan #166 üzenetére
Igen, így is lehet, thx.
-
dave_gahan
aktív tag
Törődjetek bele, hogy úgysem fogtok tudni mindenkinek megfelelni...és nem is kell.
Egyébként az általad leírtakkal is egyetértek, a kritikák közül viszont sztem azok részben jogosak voltak, amelyek arról szóltak, hogy nem voltatok képben bizonyos régi feature-ökkel kapcsolatban (menüscroll "visszapattanás", micro usb töltés, ékezetek egyszerűbb beírása, .com, .hu és hasonlók automatikus megjelenése), amelyek a Symbian^3-at ismerők számára nem jelentenek újdonságot. Összességében a hasonló rendszerrel rendelkező tulajok számára sajna haszontalan volt a videó.
Igazad van, hogy ez csak egy bemutató volt, nem teszt, de minden bizonnyal kevésbé vagytok képben a Symbiannal kapcsolatban, mint pl. az Android, v. az IOS esetében (amit meg is értek), ezért hasonlók elkerülése végett legközelebb érdemes lehet átfutnotok az elődmodell és/vagy az előző sw verzió tesztjét.
Anyway, nagyon várom a tesztet, amivel kapcsolatban már írtam is dr Kindnek, amiben többek között arra kértem, hogy egy kicsit olyan szemszögből is vizsgálja meg a készüléket, hogy érdemes-e C7-ről váltani (ok, hogy a nyitóár mindig magas, a 701-esé is az, de fél év alatt normálisra fog esni, mint ahogy a C7-é is esett). Tudom, hogy nem vagytok jósok és előre bizonytalan bármit is kijelenteni a Belle C7-esen várható majdani futásáról, de kíváncsi vagyok, hogy a 701 röccenésmentes működése vajon inkább a jól optimalizált Belle-nek, vagy pedig az 1Ghz-re erősödött hardvernak köszönhető-e?
dr. Kind megköszönte a tippeket és a kérdéseket, én pedig további jó munkát kívántam!
Így is lehet... -
Bog
HÁZIGAZDA
De basszus, az élő fába nem akartok belekötni? Ha tényleg megnézted a videót, akkor dr. Kind szóvátette, hogy ugyanaz a külső, aztán megbeszéltük, hogy ez bizonyos szempontból nem is baj, hiszen a C7 tök szép, plusz jeleztük, hogy más gyártóknál is van ilyen. Most tök komolyan már ez is baj? Hát hogy a tökömbe kellett volna egy ilyet szerinted levezényelni? Hogy kedves nézők, itt egy telefon, ami teljesen C7, de ennek mi mind örülünk, s igazából nem is értjük, hogy a többi telefon miért NEM úgy néz ki, mint a C7? Vagy mégis, mi a fenét vársz?
Nem mellesleg pont nincs igazad, mert ötmillió+1-szer szóvátettük, hogy egyik Samsung olyan, mint a másik, vagy egyik HTC olyan mint a másik. És ha neked ezeknél megvan az a személyes véleményed, hogy ez azért nem teljesen frankó így, akkor bocs, ha nekünk is megvan az a véleményünk, hogy a C2-02, C2-03 és C2-06 esetén azért tényleg gáz, hogy három modell is ugyanazt a külsőt kapja.
Azon is túl kéne már lendülnie egy-két hozzászólónak, hogy ez NEM teszt. Teszt hétfőn lesz, majd ott lehet pattogni, ha nem veszünk észre valamit, ami fontos, ez egy 30 perces ad hoc, élőben leküldött adás egy telefonról, ami 2-3 órát töltött el a szerkesztőségben úgy, hogy ez a 2-3 óra nem arról szólt, hogy szétcincáljuk, hanem arról, hogy közben én mondjuk a szolgáltatókkal leveleztem, dr. Kind pedig a Mobilarena Appot tesztelte. És közben megpróbáltunk kicsit ránézni a telefonra, de nem strapáltuk magunkat, mert az MA!TV pont arról szól, hogy 250 júzerrel közösen nézünk meg valamit élő chat mellett, akik on the fly reagálhatnak dolgokra és kérhetnek meg minket, hogy miket csekkoljunk.
-
Káosz Kölyök
csendes tag
válasz
pető bá' #157 üzenetére
nem! Csak épp nem olvasod el amit írtam aztán olyan dolgokat képzelsz mögé és tulajdonítasz nekem amiket szintén nem gondoltam vagy írtam. Ennyit erről meg arról, hogy te milyen mélyre süllyedsz. A mini meg ez a telefon nem egy kategória erőltethetitek csak az szerintem trollkodás semmi más. Legalább a fáradtságot vennétek, hogy hasonló tulajdonságú telefont keressetek.
-
deka10
senior tag
Hát megnéztem én is a videót a média lejátszást nem nagyon értettem mert az N8 amit eddig felraktam avi xvid divx mp3 mp4 azt mind vitte kivétel nélkül, a youtube-nál meg hosszan kell érinteni a videót és felkínálja a lehetőséget, hogy teljes képernyős lejátszás de hát nem tudhat mindenki mindent.
-
Tyren
aktív tag
Több mint 5 éve vagyok rendszeres olvasó, de sajnos én is ezt érzem.
Én most a videóban is kicsit ki voltam akadva, hogy ki voltak akadva azon, hogy a teló majdnem úgy néz ki, mint a C7.
Valahogy az Apple-t senki sem szidta, amiért nem tervezett az iPhone 3GS-nek új készülékházat, vagy a HTC-t, aminek hagyjám, hogy a Diamond óta nincsen érdemben értékelhető designe-ú telefonja (legalábbis szerintem), de még ott van a Desire+DesireS+Wildfire+WildfireS kombója, amin a tervezők csak a zoom funkciót használták, elletve az S-es verzóknál a volt egy kis kivágás is.
És ezeknél még nem is lehet mondani, hogy azért nem cseréltek, mert az év egyik, ha nem a legszebb telefonjáról van szó....
Jó, ha az ember belecsempészi a saját véleményét is, de azért a túl szélsőséges kijelentésektől már-már gagyik lesznek a tesztek...
És most nem szidni akarok, hanem inkább építő szándékú kritikának szánom. -
válasz
Káosz Kölyök #154 üzenetére
ilyen mélységekbe nem süllyedek, aki végigolvasta, az érti miről van szó, Te pedig valószínű nem akarod megérteni, szóval nem szemetelem tovább a topicot.
és nem értem, miért kell személyeskedni, eléggé normális hangnemben sikerült leírnom, amit gondolok, egy teljesen nyilvánvalónak tűnő félreértéssel kapcsolatban.
Ui.: attól, hogy mini-nek hívják, még van egy 3"-os kijelzője, és aki nem akar tepsikkel rohangálni (és léteznek ilyen férfi emberek is...), annak egy nagyszerű telefon, feketében, nyilván. ezt csak erre -> ...rózsaszín retiküllel és cuki telefont keresek a kis ujjacskáimnak szóba kerülhet... üzenném.
a továbbiakra nem reagálok, nincs értelme.
-
Káosz Kölyök
csendes tag
ne is bazze, tiszta vicc és még én vagyok a troll. Abszolulte szánalmas kategória ezt a telót összehasonlítani akár az új akár a régi Sony mini-vel. De nektek sikerült kihozni. Majd ha csajszi leszek rózsaszín retiküllel és cuki telefont keresek a kis ujjacskáimnak szóba kerülhet a Mini. De rám egyik sem igaz. A kis kijelzővel meg nem kívánom magam "kényeztetni". A többi-ről nem szólok mert felesleges. Ha nektek egy feleakkora telefon is teljesen OK értelmetlen a vita.
-
Karma
félisten
válasz
Káosz Kölyök #154 üzenetére
Nem írtad, de hogy nem is az xperia miniről hablatyoltál, hót zicher. "Fél napos üzemidő"? (MA tesztben 1,5-2 nap) "Fele akkora méret"? (3" vs. 3.5") Ne kínozzuk már egymást...
-
Brutális eb
addikt
válasz
Arthuro_Adam #150 üzenetére
Na igen de még mindig jobb ha van sok alternatíva.
-
válasz
Káosz Kölyök #145 üzenetére
oké. x10 mini pro teszt megjelenése a mobilarénán: 2010-06-22
Xperia mini pro teszt megjelenése a mobilarénán: 2011-08-08
szerk: a kettő nem ugyanaz.
-
Karma
félisten
válasz
kolosanyi #148 üzenetére
Ezzel csak az az egyetlen probléma, hogy Symbian^3-ra senki se fáradt videolejátszót portolni, legalábbis emlékeim szerint. Szerencsére a zenelejátszók közül egy-kettő egész jól mozog (és így lehet FLAC-et játszani pl, meg mappákat).
Egyébként az MPEG-4-be bele kéne férnie az Xvidnek
-
kolosanyi
veterán
válasz
Arthuro_Adam #147 üzenetére
Amúgy ezt sose értettem egy smartphone esetén. Ott a store, máris lesz.
-
Arthuro_Adam
őstag
Ebben nincs xvid/dvix támogatás, mint az N8-ban és társaiban?
-
Misály
addikt
válasz
Káosz Kölyök #145 üzenetére
A teny az teny, hiaba nem akarod felfogni...
-
Karma
félisten
válasz
Káosz Kölyök #141 üzenetére
Szerintem meg a bullshit miatt vagy annak kikiáltva, de rám is kenheted
Nekem semmi bajom egyébként ezzel a telefonnal, a Belle-nek hála a Symbiannal se (plusz amiatt, hogy változtak az igényeim), viszont csak az 50-60k körüli árat tartom reálisnak akkor is. 40k meg tényleg kevés.
Az Androidot mint rendszert egyébként meg rühellem, több androidos telefonom is volt már és úgy érzem kinőttem, de egyrészt kösz hogy próbálsz a fejembe látni, másrészt azért kezelhetnénk helyén a dolgokat. A családomban is van elégedett X10 Mini Pro felhasználó, pedig az még nem is az általam folyamatosan emlegetett xperia mini.
Pető bá': Köszi, hogy nem kell magyaráznom ezt is.
-
válasz
Káosz Kölyök #141 üzenetére
-
Káosz Kölyök
csendes tag
Komolyan mondom az ilyen csókák miatt vagyok én trollnak ki kiáltva. Neked egy sima Sony mini is jó feleekkora kijelzővel trágya gyári suporttal fél nap alatt lemerülő aksival. De okosnak érzed magad és provokálod azokat akik nem csak Android telókban képesek látni és gondolkodni. Most is csak kötekedsz. Tiszta vicc.
-
gerilee
aktív tag
Igen szándékosan sarkítottam, mert nem volt kedvem könyvet írni.
Az a probléma, hogy minden telefont igyekeztek azonos sablonnal értékelni és nem mindig kezelitek őket a helyükön. Főleg a low-end és alsóközép telefonoknál érzem azt, hogy úgy mondjam nem tudjátok a telefont a leendő vásárlók szemével nézni.
Az iPhone legnagyobb dobása, hogy míg a legtöbb gyártó küszködik, hogy lefedjen minden vásárlói réteget, addig az Apple képes volt a vásárlói igényeket alakítani a telefonjához.
-
=Mentor=
őstag
40-50 ezerért érné meg? Te beteg vagy... A Samsung Galaxy Ace is 60 körül van , pedig az közel se tud ennyit. Hihetetlen, hogy egyesek mennyire túlbecsülik a konkurenciát, illetve lebecsülik a Nokiát. Az is vicces amikor 1-2 éve megjelent készülékek árát viszonyítják a még szinte csak zugárusoknál kapható Nokia 701-hez
-
atoth
aktív tag
válasz
dave_gahan #134 üzenetére
"...ami a Nokiánál éppenséggel elég gyengécske."
Ez megint ízlés kérdése, nekem a "Közösségi" (ritka hülye magyarítás!) pont annyit tud Facebook-ból, mint amennyire szükségem van mobilon. -
Bog
HÁZIGAZDA
Háttööö... van nálam egy Facebook-mobil (Vodafone 550), amin nem működik a kliens. Nos, szerintem ez beleszámít az értékelésbe
Plusz egyre kevesebb olyan dolog van, amire azt lehet írni, hogy bezzeg a Nokiában... a kikapcsolt állapotban is működő ébresztő kivételével... De azért sarkítasz, még ebben a hevenyészett videóban is elmondjuk, hogy a free navi mennyire királyság (hozzátéve, hogy most már az Androidon is van, bkv-s tervezéssel). -
gerilee
aktív tag
Régebben azért olvastam a MA-t, mert komoly és használható teszteket készítettek, ami akár befolyásoló tényező is volt egy új mobil vásárlásakor. Ma már inkább érdekességként olvasgatom a teszteket, mert alapvetően használhatatlanok a döntések meghozatalában. Hogy egy TELEFON értékelésébe beleszámítson, hogy pölö milyen a pofafüzet kliens.... Na az nálam a muhahaha kategória.
Sokszor ami egy gyártó termékeiben "logikus evolúció eredménye", ugyanaz a Nokiánál "unalmas másolás".
Az állandó rugózás a USB töltésen is kacagtató. Kiáltsd el magad egy nagyobb társaságban/munkahelyen, hogy "Kinél van egy Nokia töltő" és "Kinél van microUSB kábel" és számold össze az eredményt.
Amikor egy Nokia tesztet olvasok, minden oldalon belefutok egy "bezzeg az Androidban", "bezzeg az iOS-ban" összehasonlításba. Fordítva viszont nem sikerül, mert egy androidos tesztet sem olvastam még, ahol meg lenne említve pár hiányosságnál, hogy "bezzeg a Nokiában már évek óta van".
Félreértések elkerülése végett megjegyezném, hogy nem kívánom senkinek a munkáját ledegradálni. -
dave_gahan
aktív tag
Sztem nem gyártják tovább, legalább is pl. a Telenornál már kifutó termékként jelölik a C7-est és máshol is előfordul, hogy a "készlet erejéig"...
Szóval ilyen értelemben nem a létjogosultsága kérdőjeles a 701-nek (hiszen nem lesz más), hanem, hogy érdemes-e nyomott (immár elfogadható) árért C7-est venni még most, vagy az új modell nem csak a Belle, hanem a hardver miatt is érezhetően jobb?
A Symbian mindig is jól optimalizált oprendszer volt - ha a Belle az elődeihez hasonlóan szintén elfogadható sebességgel fut a C7-esen is (sokak szerint igen), akkor az 1Ghz és néhány egyéb apróság miatt nem érdemes idén nyitó áron 701-est venni (max fél év múlva 60-70%-os áron), hanem inkább megvárni a C7-re a Belle upgrade-et. -
lowzor
veterán
Megnéztem a videót, kb olyan a teló, mint amire számítottam.
szerintem jobb alternatívák:
100-ért van HTC Desire HD, ami egy lapon sem említhető ezzel, vagy akár iPhone 4 használtan, akinek az tetszik. Aztán ennél sokkal olcsóbban tényleg ott a Nexus S, ami szintén jobb telefon, de még alacsonyabb áron van akár Wave vagy Wave 2 is. De még rengeteg telót fel lehetne sorolni.
Ez a telefon 40-50-ért érné meg talán. A mostani áráért csak azoknak, akik nem tudnak elszakadni a Symbiantól, vagy Nokia fanok. Ha kötelező lenne Symbianos Nokiát vennem, akkor én is inkább az N8-at választanám.
-
attisx
addikt
Annyian firtatják itt a 701 létjogosultságát (az alapvető HW-es eltérések ellenére is), hogy most már muszáj megkérdeznem, hogy tán' volt valami hír, ami szerint a C7-00-t is tovább fogja gyártani a Nokia?!!
-
atoth
aktív tag
Sőt, igazából egy teszt akkor lenne mérvadó, ha a tesztelő legalább két hétre kapna egy telefont és kizárólag csak azt használná. Ennyi idő alatt már meg lehet szokni a sajátosságokat, az eltéréseket. Két hét után már mondhatja az ember, hogy ez vagy az gáz mert ennyi idő nem volt elég, hogy megszokjam. A egy-két nap után mondott véleményt első benyomásnak szokás nevezni és a helyén kell kezelni.
-
dave_gahan
aktív tag
Egyetértek Veled, nekem is feltűnt egy csomó ilyesmi a videó során, ettől függetlenül azért túlzás hozzá nem értésről beszélni...
Valóban régi Symbian v3 feature a "visszapattanás", a micro usb töltés, az ékezetek egyszerűbb beírása, a .com, .hu és hasonlók automatikus megjelenése, stb., valszleg egyszerűen arról van szó, hogy a szerkesztők kevésbé vannak képben a Symbiant illetően... Pedig megnéztem, az előd C7 tesztjét dr. Kind írta, de minden bizonnyal azóta sem vett kézbe Symbian v3-at, 1 év távlatából pedig nem emlékezett ezekre.
OK, hogy ez most nem teszt volt, de egy Symbian tulaj számára gyakorlatilag teljesen haszontalan volt a videó...
Mindenesetre hasonló esetek elkerülésé végett legközelebb érdemes lenne legalább egy kicsit átfutni az elődmodell tesztjét.Majd írni fogk Kind-nak, hogy a hétfői tesztet egy kicsit olyan szemszögből is írja meg, hogy érdemes-e C7-ről váltani (ok, h a nyitóár mindig magas, a 701-esé is az, de fél év alatt normálisra fog esni, mint ahogy a C7-é is esett). Tudom, hogy nem jós és nem tudja megmondani, hogy a Belle vajon miként fut majd egy C7-en, de kíváncsi vagyok, hogy a 701 röccenésmentes működése vajon inkább a jól optimalizált Belle-nek, vagy pedig az 1Ghz-re erősödött procinak köszönhető-e?
Mert ha uez a gyorsaság elvárható lesz a Belle-re upgrade-elt C7-en is, akkor tényleg nincs különösebb létjogosultsága a 701-nek. -
Misály
addikt
válasz
kolosanyi #120 üzenetére
En mar megszoktam hogy feleslegesen varok el felkeszultseget vagy minimalis ismeretet egy os-el vagy szolgaltatassal kapcsolatban. Ez a video is fajdalmas, olyan funkcioknak orultek ami mar regota szerepeltek. Csak ne hangoztatnak, hogy mekkora szaklap vagyunk. ( na befejezem mert megint kiraknak )
-
Pete55555
addikt
Ez egy ilyen műsor. Olvass utána, az eredeti cél pontosan ez volt, hogy megjön a telefon, 1-2 órát nyomkodják, és utána már megy is a MA TV. Pont ez a lényeg, hogy ők is az első benyomásaikat tudják közvetíteni. Hosszabb leírásra majd a teszben kerül sor, 3-4 nap elteltével. Te sem várhatod, hogy úgy beszéljenek egy 2 órája náluk lévő telefonról, mintha az hetek óta ottlenne. Szerk: De jó, hogy törölve lett amire válaszoltamAm
a NOKIA-nak 3-4 évet vártunk a fejlődésre, és már ott tartanak, ahol a többiek 1 éve
Az irány jó, de tényleg van még hova fejlődni, bár kérdés, hogy érdemes-e.
-
Bog
HÁZIGAZDA
Egyetlen annás telefon volt a kezemben eddig, az X7. Nem tett rám mély benyomást, azóta nem is láttam, nem is hiányzik. Az viszont tény, hogy abban is volt rugózás, csak éppen közel sem volt ilyen látványos. De tökmindegy, az alap S3 van még a Symbian modellek döntő részén, ahhoz képest elég masszív a változás és említést érdemlő. Az USB töltésnek pedig minden Nokiánál örülünk, mert a 2011-es C2-02 cseszik ilyesmit produkálni, a Nokia magának okozta, hogy ezt direkte minden készüléknél külön meg kell nézni - ellentétben tetszőleges más cég által gyártott telefonokkal. Tök felesleges a hangulatot kelteni, örültünk, hogy egyáltalán bezuhant a szerkesztőségbe valami értékelhető és tudtunk vele-róla adást csinálni úgy, hogy kemény 2 órácskát nyomkodtuk előtte. Szerencsére elég sokan vannak, akik örülnek, hogy egyáltalán csinálunk ilyen műsort és be tudjuk dobálni a friss és ropogós cuccokat.
-
kolosanyi
veterán
Azért ez így kicsit erős, nem? Hozzá nem értést nem sugall, max annyit, hogy nem tudtak teljesen rákészülni az adásra, de ezt mondták is. Mindennel mindig ben lehet képben lenni, fejben tartani mindent nem lehet. Nekik is biztos utána kell nézni a részleteknek, ahogy a tanár is felkészül az órára, hiába tudja az anyagot. Mondták egyébként, hogy minden benne lesz majd a tesztben.
-
Gerasz
aktív tag
Ugyan csak két élő phtv-t láttam, tetszettek alapvetően, azonban az egyiknél többször elszállt a kép, másszor a pico projektor tesztelésénél a megfelelő fényviszonyok megteremtésén kellett rugózni.
Akkor is az fogalmazódott meg bennem, hogy érdemes lenne egy nagyvonalúan vágott adást streamelni, és közvetlenül utána a közben összegyűlt kérdéseket élőben megválaszolni.
Nyilván nehezebb, hogy még a csetes visszacsatolás is hiányzik, miközben egy webkamerába kell dumálni, de az összképen szerintem sokat lendítene.
-
Lirion
addikt
válasz
kolosanyi #115 üzenetére
Csakhogy amiket én kifogásoltam, azok nem újdonságok, mert már korábban is jellemzőek voltak legkésőbb az Anna frissítés óta. Tehát min. 3 hónapja. Ehhez képest úgy adják őket elő, mintha csak most kerültek volna bele a rendszerbe. Ez totális hozzánemértést sugall, ami egy szakmai portál vezetőjétől elfogadhatatlan.
-
Karma
félisten
Egyébként az ékezetes bevitelt az iPaden oldotta meg legjobban az Apple, ott nem kell várakozni meg a palettával szarakodni, csak egy gyors felfelégesztus a magánhangzón (esetleg utána kis balra-jobbra ha több variáció van - ő ó ö) és kész. Sokkal gyorsabb, mint két billentyűt leütni
Remélem ha már a palettát átvették, ezt is megoldják úgy a következő két évben...
-
Lirion
addikt
A hozzászólásom lényege nem az volt, hogy magyarázzam, mennyire jó meg kényelmes lett a Belle, hanem hogy felhívjam a figyelmet arra, hogy a tesztelők mennyire tájékozatlanok és figyelmetlenek voltak. Egy ilyen szakmai portál főszerkesztőjétől például minimum elvárható lenne, hogy a "visszarugózást" nem tekinti hatalmas újdonságnál, miután már évek óta jelen van az érintős nokiákban...
A kényelemről nem egy olyan emberrel fogok vitázni, aki szerint jobb várni 3-4 mp-et egy ékezetes karakter megjelenéséig és aztán leütni, mint benyomni az ékezetet és a hozzá tartozó magánhangzót.
-
kolosanyi
veterán
válasz
Káosz Kölyök #97 üzenetére
Ok, értjük. Megvédted a kedvenc gyártód. Happy? További trollkodást mellőzzük, ha lehet. Písz.
-
debrejo
senior tag
Finnországban az emberek rallikormánnyal a kezükben születnek
@97: Ha jól tudom az SE már bejelentette, hogy az idén kiadott telefonjaira (igen, az összesre) elérhető lesz a majdan megjelenő ICS is. Na erre varrjál gombot. Lehet hogy eddig csesztek rá, de nem idéntől.
@98: az hogy valaki nem tud fotózni egy AF-es telefonnal, az user error, ahogy azt már leírták. Az árával meg az a baj, hogy vannak sokkal jobb ajánlatok a piacon, mind droid, mind WP7 téren, sőt, a 3GS is simán belefér, használtan. Szóval veszett fejsze nyele. Nem is olyan rég a Nokia még radikális, "agresszív" árcsökkentésről beszélt. Ez az ár agresszív, csak rossz irányba.
- Értem én hogy gőzgép, de mi hajtja?!-
Pedig egy WP-s Nokiára én is beneveznék év végén, bár úgy néz ki idén nem lesz belőle semmi, és ahogy nézem az árcsökkentéses duma is csak rizsa volt. -
HaZse
őstag
Igazad van, hogy a videózás nem egy teszt. De azért egy kicsit jobban is össze lehetett volna szedni a PH!TV adás előtt a legfontosabbakat. Pl. a fizikai gombok funkcióit. Mert a videoban említettétek hogy majd elmondjátok, hogy a hangerő gomboknál mi is az a 3-ik gomb, de kimaradt.
Majd azért várom a hétfői tesztet.
-
Bog
HÁZIGAZDA
Ebben mind igazad van, de a videózás az nem teszt
A teszt hétfőn jön, és jellemzően írjuk. Amikor fél napja van nálunk egy telefon, és leülünk, hogy élőben beszéljünk róla 30 percet, akkor tök egyértelmű, hogy kimaradnak dolgok.
Csak a félreértések elkerülése végett, azért az nem olyan rohadt egyszerű, hogy random készülékkel bármikor, bármelyikünk le tud úgy ülni vágatlan adást csinálni, hogy abban minden benne lesz és egy darab hibát sem követünk el. De próbáljuk magunkból a legjobbat kihozni, nyilván.
-
#19708160
törölt tag
Példáil itt:
-
HaZse
őstag
A tesztben sokmindenről nem esett szó. Pl.: Az FM rádió meglétéről, az FM transzmitterről, a beszélgetés hangminőségéről. Vagy a hanghívásról, ami szinte kizárolag a Nokia telefonjain működik magyarul. (IOS és WP7-esen tuti, hogy nem megy)
-
Bog
HÁZIGAZDA
válasz
Káosz Kölyök #102 üzenetére
Egyrészt a "fizetett androidos (kis a-val, ez melléknév) hozzászólók" az nem provokáció, hanem alaptalan vádaskodás, leszel szíves visszafogni magadat. Hogy ez egy jó telefon-e, az mondjuk minimum véleményes. Egyelőre egyáltalán nincs összeszemetelve a topik, pusztán az ár ismeretében páran felhoztak néhány konkurens modellt, ennyi történt, ez teljesen normális, arról nem is beszélve, hogy valaki samsung wave-t is írt, ami eléggé NEM androidos.
-
HaZse
őstag
Mivel sokan nem tudják, hogy AF-es telefonnal előbb fókuszálni kell és nem elég csak elsütni a képet. Persze ha a kijelzőn megérinted az élesnek szánt részt, akkor éles is lesz a kép.
De ez pl. az I4-nél is megvan, de ott az AF állandóan fókuszál.
Abban is igazad van, hogy nem mondtam neki, hogy hogy kell vele képeket készíteni.
-
Káosz Kölyök
csendes tag
Már megint én leszek OFF-al megvádolva mikor a fizetett Androidos hozzászólok ellepik a topikot. Ez egy jó telefon erre folyamatosan azt olvasni így az Android meg úgy. Akkor vegyenek Androidot de nem értem miért szemetelhetik tele az összes Nokiás topikot. Provokációra általában provokáció a válasz.
-
Karma
félisten
" Pl. a multkor az SGS2-t odaadtam havernak, hogy csináljon vele egy-két képet. Mikor visszaadta és megnéztem a képeket, az összes csupa homály volt, mivel az AF-esekkel előbb beállítod az élességet, majd exponálsz."
Ez azért kőkemény júzer error, az ilyen havernak szerintem nem adnék kalapácsot se a kezébe, mert vagy elrontja, vagy kórházba kell vinni.
-
Bog
HÁZIGAZDA
válasz
Káosz Kölyök #92 üzenetére
Izé, a Nokia gumigyártásról váltott, csak a tények kedvéért, mielőtt még azt gondolod, hogy Finnországban úgy születnek emberek, hogy egyből Symbiant programoznak.
-
HaZse
őstag
Megnéztem a videót és végigolvastam az eddigi hozzászólásokat.
Azt vettem észre, hogy a tesztelők egyátalán vagy alig ismerik a symbian-t. Az itt hozzászólók egy része meg csak trollkodik és fikáz. Közben meg a valóságban egy régi telefonnal rohangál.
Volt sok Nokiám, HTC-m, Iphone-m és Samu telóm is. Jelenleg egy SGS2-esem van. Az SGS2-es hiába 2 mag, meg hiper-szuper memória, mégis meg szokott akadni. Az EDOF kamera sokszor jobb, mint az AF-es. Pl. a multkor az SGS2-t odaadtam havernak, hogy csináljon vele egy-két képet. Mikor visszaadta és megnéztem a képeket, az összes csupa homály volt, mivel az AF-esekkel előbb beállítod az élességet, majd exponálsz. Addig az EDOF kamerával, csak készíted a képeket. Tudom, mert a nejem C7-esével is csináltattam vele képeket és azok meg jók lettek.
A másik az ár. Tegnap délután direkt megnéztem az XXL-ben a 701-est és ott 12 hó garival 87000 Ft. 24 hóval 96000 Ft. Szerintem induló árnak tökéletes. Kb. 4 hónap múlva 50-60 körül lesz az ára ha még a szolgáltatók is beleteszik a kínálatba.
-
Káosz Kölyök
csendes tag
nem is a most-ról beszéltem hanem a jövőről. Arra a telóra a Sony egy év múlva már magasról tojni fog. De ha az elődjéből indulunk ki akkor már a kiadás után tojtak rá ezt arra alapozom, hogy egyre másra hozták ki a selejtesebbnél selejtesebb BUILDokat. Ugyan az új mini-nél ez miért lenne másképp?
Persze, tudom, én vagyok az ökör, hogy nem évente fél évente veszek telefont. Hiszen manapság ez a trend, én balga fogyasztó, hogy merem elvárni egy telefon gyártótól, hogy mondjuk 2 évig támogasson egy okos telót.
-
Karma
félisten
válasz
Káosz Kölyök #94 üzenetére
Tán tudsz valami hipertelefonról, ami nem 2.3-as rendszert futtat, hanem valami újabbat?
BTW szerintem kevered az X10 minikkel.
-
Káosz Kölyök
csendes tag
-
Karma
félisten
válasz
Káosz Kölyök #92 üzenetére
Két-három szó: Xperia mini (pro).
Na jó, plusz fél mondat: szolgáltatóknál feleennyiért, mindenhol máshol kétharmad ennyiért. -
Káosz Kölyök
csendes tag
Sokan szidják itt, csak hát ennyi pénzért az Androidos masinák még több sebből véreznek. A "happ" meg a divat! Ez egy Nokia ők telefont gyártanak 20 éve! A Samsung, LG és ezekhez hasonlatos gyártók meg mosógépről meg hajszárítóról váltottak. A telefonjaikat egyedül az Android teszi naggyá. Anyaghasználat általában rosszabb mint a Nokia telóknál, kamerában egyáltalán nem jobbak de még inkább gyengébbek is. Nekem ez a tesztelt telefon a billentyűzet hiánya miatt nem kellene. De amúgy teljesen rendben van. Az előző Androidos mobilom szintjét üti. Ha beugrik 80 000 alá nagyon jó vétel lesz.
-
#19708160
törölt tag
Megnéztem a tesztet,nem gyözött meg a nokia.
-
joey04
titán
A korábbi rendszerben (pr 1-1.2) direkt mozgott úgy, ahogy
Vagy csak nem tudták megcsinálni eddig viszonylag röccenésmentesen. Mert ugye az sem igaz, hogy nincs döcögés...a "P" betű után még egy oszlop ékezetfajtákkal tele, de ez is sokszor le lett már írva a forumon.
Én nem értem miért ajnározzák ezt a megoldást, szerintem kényelmetlen.A böngészőben van "com" végződés kitöltés, a "." beírása után meg is jelent a címsor alatti dobozban, észre kellett volna venni.
Ezt ugyan talán észrevehették volna valóban, de megint ezek az apró kényelmi funkciók, miért csak akkor jelenik meg? Rontja a felhasználói élményt erősen.--------------
Nekem a rettenetes böngésző, a szintén rettenetes billentyűzet, a sok-sok apró kényelmetlen megoldás, a lassúság néhány esetben és folyamatosság hiánya, valamint a csúnya kezelőfelület a problémám. Egyébként mindegyikben javulás tapasztalható, ez nem is kérdés, de ez még mindig nagyon kevés.
-
tgmisu
csendes tag
Hát nekem nem 1 Nokiám volt és egyikben sem nyűgözött le a Symbian. Sőt kifejezetten megutáltam.
Eléggé túl van bonyolítva néhol túl lassú is.
-
Probber
őstag
A fényezés alatt még mindig rozsdás ez a Symbian.
Engem nem győzött meg a Belle, úgy ahogy a készülék se.
-
kolosanyi
veterán
válasz
callmeakos #81 üzenetére
A böngésző baromi gyenge volt, az tény, de azért kicsit megvédem, mert a videó csak lejátszó kérdése. Droidon se megy semmi alapból, viszont ott a market.
-
PR0JECTNR56
addikt
Szépnek még szép, de a Nokiának még bőven van mit bepótolnia a lemaradásából a többi mobilgyártó termékeivel szemben, és a 701 mostani ára sem teszi éppen a legpiacképesebb telefonná, de meglátjuk mi sül ki belőle.
-
Lirion
addikt
Kicsit jobb utánajárás nem ártott volna a tesztelés előtt. Nézzük szépen sorban:
Azt mondja a kezdőképernyőnél, hogy már ott látszik, milyen gyors, Annával ugyanígy mozog a kezdőképernyő, nincs döcögés meg röccenés sem, tehát ez nem a Belle újdonsága. A korábbi rendszerben (pr 1-1.2) direkt mozgott úgy, ahogy, ez már milliószor le lett írva, döbbenetes, hogy a tesztelő(k) még mindig csak feltételezésként említik ezt meg.
A görgetés szintén flottul megy és Annán is van már ilyen visszarugózás, mint a wp7-en, sőt, már az első verzióban is volt, de már az s60v5-ben is...
Az ékezetes karakterek egyszerűbben is előhívhatók, nem véletlenül van a "P" betű után még egy oszlop ékezetfajtákkal tele, de ez is sokszor le lett már írva a forumon. Kár, hogyha legalább valamiben a symbian felülmúlja a konkurenseket, az figyelmen kívül marad.
A böngészőben van "com" végződés kitöltés, a "." beírása után meg is jelent a címsor alatti dobozban, észre kellett volna venni. Hozzáteszem, hogy annában a "hu", "net", "org" és "com" végződések közül is lehet választani. Tehát ez sem Belle újdonság.
USB töltés is működik már a korábbi s^3-as készülékeknél is, ez sem egy világmegváltó újdonság.
Maga a telefon nagyon gyenge eresztés, C7 tulajoknak nem érdemes upgradelni, az áráért meg inkább n8, jobb vétel, mégha kicsit gyengébb is a vas. Ha árban az n8 alá esne, akkor lehetne a c7 utódja, de így nem nagyon van létjogosultsága. Egy AF-es kamera meg nagyon sokat dobott volna rajta, de úgy látszik, az a nokiánál a 8-9-es kategória kiváltsága...
-
leviske
veterán
Régebben, ha megvettél egy Nokia telefont, az általában 1 évig közel fixen tartotta az árát. Ma számolnod kell azzal, hogy fél év se kell hozzá, hogy csak a vételár 50%-áért tudd eladni.
Ezt el lehetne kerülni, ha nem ésszerűtlenül túláraznák a telefonjaikat. Régebben megtehették, hogy gyakorlatilag minden telefont a saját kategóriájánál feljebb áraztak be, de akkor még nyújtottak is pluszt a konkurenciával szemben. Ma már az összeszerelési minőséget sem lehet felhozni, mert amellett, hogy annyira már nem jellemző általánosan a cégre, még fel is hozta magát ilyen téren a Samsung, a HTC és Apple meg eleve csak olyan kategóriában versenyez, ahol ez alap követelmény.
Szóval igen is rohadtul sok a 701-ért 100k, annak fényében meg, hogy rövid időn belül fog a C7 árszintjére zuhanni, még inkább sok.
-
=Mentor=
őstag
Az árról még annyit, a Nokia C7 tavaly novemberben jelent meg és 120 ezret kóstált, ehhez képest a Nokia 701 ára már most sokkal kedvezőbb...
-
Karma
félisten
Az MKV csak egy konténer, amit nem lenne nagy kaland kibontani, hiszen a benne lévő H.264-et meg hangsávot zsebből tolja a DSP. De tényleg el lehet nélküle lenni, hiszen ebben a felbontásban sok értelme nincs a HD anyagnak, HDMI nincs, a FAT32 meg úgyis korlátozza 4 GB-ra a fájlméretet.
A streaming egyébként szép lenne ha így lenne, de a Vimeót egyáltalán nem szereti (mondjuk a Vimeo is szarik a Symbianra, user agent alapján adhatnának mobilverziót, de nem teszik...), és a Youtube is elég hektikus. Mi más oldal van még, ami számít?
-
callmeakos
veterán
Hát nem tudom, azt amit mutatott a böngésző, elég gyenge jóindulattal írnám fel a hálózat instabilitásának. Tény hogy ledobta a hálózatról a telefont, de azt, amit láthattunk inkább a böngésző hibájának írnám fel. Meg az hogy egy 100k-s telefon ne tudjon se DivX-et, se Avi-t lejátszani, az szerintem vér gyenge teljesítmény. Pedig a processzor elbírná....
És ha megjön a Belle frissítés a C7-re onnantól kezdve ennek a telefonnak az alap létjogosultsága is megkérdőjelezhető. Az NFC-t meg kilehet dobni a kukába, vajmi kevés haszna van ma. Talán 1-2 év múlva, mikor ezt a rendszeresíteni fogják. Ha fogják...
-
=Mentor=
őstag
válasz
callmeakos #74 üzenetére
1. Én csak azt láttam, hogy elég instabil volt a internetkapcsolat, tehát a rögtönzött tesztjük minden csak nem mérvadó...
2. A hivatalos honlap szerint ezeket támogatja: MPEG-4 , H.264/AVC, H.263/3GPP, RealVideo 8/9/10
Streaming: H.264, Flash Lite 4 (Flash 10 compatibility for video), On2 VP6, Sorenson Spark
Ha valakinek más formátumba van majd átkonvertálja, MKV-nak például semmi értelme egy mobiltelefonon...
-
próbakocka
senior tag
hihetetlen hogy a hozzászólások zöme nem is a videón látható valóságról szól, hanem valami teljesen másról.
szerintem előrelépés egyébként amit láthatunk ... de nem lökött le a székről a lendület.
-
peugeotmate
őstag
válasz
#74266624 #76 üzenetére
Jogos, benéztem! A 701-es náluk 100k-ról indul, míg a Nokiától a 700-as modell kapható annyiért.
Amúgy ennyiért egyértelműen az N8-at venném. Nemsokára azon is lesz hivatalos Belle (elvileg/remélhetőleg). Persze, lehet elfogult vagyok, hisz ilyenem van, de ha egyszer tényleg jó?! -
Karma
félisten
válasz
callmeakos #74 üzenetére
Az ő képzeletében az olcsó Android ennél rosszabb.
"Sajnos" a valóság nem ez, dehát az már kit érdekel?=Mentor=: Láttam már olcsó Androidot. Lásd feljebb.
-
#74266624
törölt tag
válasz
peugeotmate #75 üzenetére
A speedshop pont annyira hivatalos, mint a nokia shop. Ők is 2 év nokia garival adják. De az edigital árlistáján is fent van, igaz ők 110-ért adják.
-
Tyren
aktív tag
Amúgy ha egy választani kéne egy Androidos Samsung és egy Nokia 701 között, akkor én nem gondolkoznék. Egyből a 701-et akarnám.
Engem még fél éves C7 tulajként is csábít
Engem a kamera annyira nem bánt, az UI kifejezetten tetszik és ha kijön a Belle, akkor még jobb lesz és számomra a symbian sokkal átláthatóbb és logikusabb rendszer, mint az android.
Csak az emelt órajel és a megnövelt memória csábít nagyon. Plusz azért akinek C7-e van, az szerintem látja, hogy a 701 pont annyival néz ki máshogy (és szvsz jobban egy picit), hogy a C7 réginek tűnik mellette. -
=Mentor=
őstag
-
miklegabor
csendes tag
Nkm tetszik
Jó lesz az N8ra
-
-
Karma
félisten
válasz
Pikkolo^^ #64 üzenetére
1) Ez még mindig csak a Nokia-trollok bullshitje, a valósághoz sok köze nincs. Persze, a rendszer megy, viszont az alkalmazásoknak nagyon is kell a kapacitás (van párhuzamos projektem S^3-on és Harmattanon, brutális a különbség a két hardver között, pedig nagyobb a felbontás). De ha ettől a szövegtől jobban alszol, egészségedre.
2) A Belle tényleg nagyon sokat dob rajta, azután már tényleg nem érheti szó a ház elejét. Csak jönne már ki
Nagyon várja már a telefonom.
3) Ez most szubjektív: én nagyon utálom a C7 designját
De ezt leszámítva nem para, hogy újrahasznosították a csomagot.
4) Egyetértünk.
-
#74266624
törölt tag
válasz
peugeotmate #65 üzenetére
A gyorsboltban már van 100-ért.
-
peugeotmate
őstag
Érdekes, hogy a Nokia 500 és 700 mellett hazánkban ez (még) nem rendelhető...
-
Pikkolo^^
addikt
Eddig az volt a gáz, hogy nem 1G-s procit tesznek a prociba, ez megtörtént és ennek ellenére megy a fika. Az bezzeg egyik troll-t sem zavarja, hogy a Symbian lényegesen kevesebbel megelégszik, mint a kedvenc almájuk vagy a zöld robot.
Fika ment az UI elavultsága miatt, a Bella sokat segít rajta, ezért most legalább ezen nem ment a rugózás.
A kamera miatt megy a szokásos fika, ezen nem lepődöm meg.
Az ára olyan amilyen, hamar csökkenni fog. A forma viszont még mindig tetszetős, de a trollkodás itt is megy, mert ugyanaz a külső kialakítás, mint C7 esetén. A HTC készülékek mintha nem teljesen ugyanolyanok lennének, a Samsung klónokról ne is beszéljünk.
Az a baj, hogy már minden .....-nak okostelefonja van és ez az egész okostelefon vonal az első szifon megjelenésével elment a "fúúú, átfordul a kép, mekkora királyság" szemlélet irányába amivel a Nokia nem akart, majd később nem tudott lépést tartani. Az N8, C7-et már a Bellével kiadva most nem itt tartanának.
-
#74266624
törölt tag
Alapvetően a Belle tetszik, de a kijelző felbontása, az edof kamera továbbra is nagyon gáz. De a legnagyobb baj a készülék árával van. 100-at kérni érte, igencsak túlzás. Ezerszer inkább SGS 80-ért vagy Wave 2 60-ért. De házon belül maradva az N8 is sokkal jobb vétel, mint ez a C7 klón.
-
azoltan88
tag
Hogyan tudnám behozni ezt a videót? A Silverlightot letöltöttem de nem indul el a videó...
-
Gyula84
veterán
Nekem n8 al symbian anna val is pattog a menü meg szerintem elötte is pattogott
-
Bog
HÁZIGAZDA
Fent van az adás, visszanézhető.
-
callmeakos
veterán
Hát nekem megint bebizonyította ez a telefon hogy a Symbiant nem kell erőltetni. Sokkal több potenciál van a MeeGO-ban. Hab a tortán hogy a Nokia ennyire brutálisan lőtte be ennek a telefonnak az árát. Egyszerűen Nokia fanokon kívül senkinek nem éri meg.....
A trollokkal meg komolyan kezdjetek valamit. Először fordult elő, hogy ki kellett kapcsolnom a Chahet, mert nem bírtam elviselni MARTINKA trollkodását. Őt meg kilehetett volna bannolni....
-
joey04
titán
Ez baromira kevés továbbra is.
-
szp1
addikt
Eddig is volt USB töltés....C7 simán veszi onnan a kakaót.
-
Nem tudok írni a myshowroom-os chatbe :S mind1... youtube videonál 2x bökjetek a videóra és fullscreenbe megy
viszont az az életben nem lesz hd mivel a mobil youtube oldalt néztétek
-
Misály
addikt
válasz
dave_gahan #44 üzenetére
Allitolag a kepfeldolgozason finomitottak, minek kovetkezteben eletszerubb szineket ad vissza, nem olyan fakok a kepek mint az elozo generacioban.
-
leviske
veterán
Eddig nem pont amiatt ragaszkodtak az ARM11-hez, mert kompatibilitási gondokat szülne a Symbian platformon belül?
Szerintem a Symbian alá már nem fognak új procit pakolni. Gondolom 2012/2013-ig ez lesz az új 600Mhz, csak egyre olcsóbb árcédulával.
(#44) dave_gahan: Pár dolgot én is meg tudok talán válaszolni:
- A Belle jól fut 600MHz-es proci mellett is és gyanítom, hogy eleve erre is optimalizálták eredetileg.
- Felhasználóbarátabb, jóval.
- Ha Symbian az álmod, akkor nagyon valószínű, hogy egy C7 is megfelelő lesz.
- 100k-t nem érdemes fizetni egy középkategóriás rendszerért. Ennyi pénzért már én is inkább egy Samsung Omnia 7 mellett tenném le a voksom. -
dave_gahan
aktív tag
Miben finomodott a kamerája a C7-hez képest?
Kérdéseim a tesztelőkhöz:
- az IPS Clear Black Display nem visszalépés az előd Amoledjéhez képest? Legalább is fogyasztásban? Ezt vajon mennyire egyensúlyozza az 1200 helyett 1300 mAh-s akksi?
- a böngészés sebessége gyorsabb lett a proci és/vagy a Belle miatt?
- összességében gördülékenyebb/userfriendlybb lett-e a Belle, vagy az újítások csak parasztvakítások és a Symbian-t már nem lehet jó útra téríteni?
- egyes vélemények szerint jobb lett a kamerája - ezt alá tudjátok támasztani a fényképei minőségét vizsgálva? A videó a hd felvételt 25 helyett már valóban 30 fps-ben nyomja?
- az új, alsó navi sáv ér vmit, hatékonyabb így a vezérlés? (mondjuk nekem az eddigivel sem volt gondom)Összességében: aki most C7-en gondolkodik, annak megéri várnia a 701-re és 1,5-2x annyit kifizetnie érte, vagy annyival nem lett gyorsabb a rendszer (kiváltképp, hogy a Belle-lel nemsokára a C7-es is frissíthető lesz - na vajon azon a hardveren hogy fog futni?)
-
-
Misály
addikt
Az atlagparaszt tukros arckepe jobb ha elmosott
Mellesleg az altalad linkelt repulso kep kinagyitva szembeotloen tragya vonalelesseg tekinteteben, de kicsiben teljesen elmegy es meg a szinek is rendben vannak. Atlagparasztunk kap egy kepet a facebookon amit egy tizedmasodperc alatt lott el es csak akkor veszi eszre hogy gaz ha nagyitoval nezi a monitort vagy letolti....
"Egy harmadennyibe kerülő telefonnál ezt tényleg elnézném (és ez vonatkozik a C7-re is) --- én így látom helyén a dolgokat." - Par eve lattunk ketszere ennyibe kerulo telefonon sokkal rosszabb megoldasokat...
-
miklegabor
csendes tag
Jó lesz, már várom
-
-
debrejo
senior tag
Az N8 meg a megjelenő N9, az igen, azok gyönyörűek, de ez? Ennél még az sgs-em is "dizájnosabb". Ízlések és pofonok, tudom, de a gyönyörűtől ez a telefon nagyon messze van.
IPS nagy plusz, meg a bővített memória is, na de edof?! Nanemár...
Nagy Nokia-fan voltam régebben, még azt is meg merem kockáztatni hogy a WP miatt vissza is térek a finnekhez, de könyörgöm, haladjanak kicsit a korral. -
Karma
félisten
A távoli képek még el-elmennek, de pl. ez a közeli kép a folyékony rettenet kategória szerintem
-
atoth
aktív tag
válasz
callmeakos #12 üzenetére
Azt mondták, hogy szándékosan nem módosítottak a C7 formáján. A kritika általában nem is a készülék külső desing-ja miatt érte a Nokiát, hanem a Symbian elavultsága miatt.
-
szezso15
addikt
Nem fértem bele a szerkesztésbe, még annyit akartam, hogy ez így gáz...
Inkább csak parasztvakítás...Húúú, nézd 8 MP-es a telefonom, csak nem fókuszál sehova...
(#24) Maxentius: Szvsz, felsőkategóriában kötelező lenne az AF...
(#25) Misály: Ez igaz, ezeket nem láttam, egész tűrhetőek!
Sorry, peace...
-
szezso15
addikt
Erre viszont kiváncsi vagyok!
Ha nem akad/szaggat, tehát gördülékenyen működik, akkor lehet beruházok egybe...
Ja, és Please ne EDOF kamera legyen!
(#22) Maxentius: Akkor lehet, hogy itt ásta el magát...Miért nem lehet eltemetni ezt a hülye fixfókuszt?
Alsókategóriában oké, de itt a közép-felsőben...
-
Én is azt hittem a c7 et látom...Csak a neve más meg picit faragtak rajta...Szegény nokia nincsenek ötletek?
-
sanyci
senior tag
701 = C7-01
Kár, hogy nem CBD AMOLED a kijelző, mert az se lenne csúnya, de kevesebbet fogyasztana!
-
Arthuro_Adam
őstag
Ahhoz képest, hogy Nokia egész hamar megjelenhet a bejelentéshez képest.
-
Ordo
csendes tag
A C7 navigációnál nagyon melegszik, pedig nem pörög 1Ghz-en. Valószínüleg a 701 is melegedni fog ezen az órajelen.
-
pusszycat
nagyúr
Valaki lője már le ezt a Symbiant másképpen nem szabadulunk meg tőle soha.
Samsung BADA...Samsung Wave a hullámok ereje! Bada 2.0 : A Tenger ereje
-
szp1
addikt
Apró megjegyzés : az NFC a C7-ben is benne van, az Anna frissítés után használható is - bár én még nem próbáltam...
-
-
VD
őstag
Azt jól látom, hogy a készülékház copy-paste a C7-es nokiának?
Ami nem baj, mert mai napig az egyik legszebb és legminőségibb darab a C7.
Csak furcsa lenne. -
Maxentius
addikt
válasz
callmeakos #5 üzenetére
Nem neked szólt, hanem inkább magamnak (=tudnám fikázni a Nokiát eleget, de nem teszem) csak azért válaszoltam neked, mert én is kíváncsi vagyok, ennyi...
-
lowzor
veterán
ezt is megértük...ARM V7-es procival felszerelt Nokia
-
Maxentius
addikt
válasz
callmeakos #1 üzenetére
A trollkodást félretéve - én is kíváncsi vagyok erre a szerkentyűre.
-
stvnppp
senior tag
Ha már Nokia, akkor kitérhetnétek kicsit az új számozásra/árképzésükre is...
-
callmeakos
veterán
Na erre, viszont kíváncsi vagyok: Egyrészt az új Symbian mit mutat, másrészt, mért kérnek el ezért a telóért egy 100ast....
Új hozzászólás Aktív témák
- Macbook Air 2017 A1466 (2db)
- X1 Carbon 11th 14" FHD+ IPS i5-1345U 32GB 512GB NVMe ujjlolv IR kam gar
- Eladó Konfig I5 8400 16GB DDR4 1TB SSD 1TB HDD RTX2060 6GB!
- HP Color LaserJet Pro MFP M479fdw - multifunkciós színes lézernyomtató kiváló állapotban eladó
- Latitude 3450 14" FHD IPS Ultra 5 125U 16GB 512GB NVMe ujjlolv IR kam gar
- Samsung Galaxy S23 Plus / 8/512GB / Kártyafüggetlen / 12 Hó Garancia
- BESZÁMÍTÁS! MSI MAG 325CQRXF QHD VA 240Hz 1ms monitor garanciával hibátlan működéssel
- ÁRGARANCIA!Épített KomPhone Ryzen 7 9700X 32/64GB RAM RX 7800 XT 16GB GAMER PC termékbeszámítással
- Készpénzes / Utalásos Videokártya és Hardver felvásárlás! Személyesen vagy Postával!
- Medion Erazer Beast X40-hez vízhűtés (MD 60961)
Állásajánlatok
Cég: CAMERA-PRO Hungary Kft.
Város: Budapest
Cég: PCMENTOR SZERVIZ KFT.
Város: Budapest