-
Fototrend

Új hozzászólás Aktív témák
-
joysefke
veterán
Ezt kérdezni is akartam, igaz, inkább joysefkétől, hogy miért csak X-et venne.
Alább már megválaszoltad, annyival egészíteném ki, hogy szerintem túl kicsi az árkülönbség az 1600 és 1600x között (filléres hűtő ide vagy oda, ami tuningra egyébként sem jó) ráadásul a tuningolt 1600 nem egyértelműen jobb az 1600x-nél (all core picit gyorsabb, single core szinte biztos, hogy picit lassabb, illetve üresjáratban is többet fog enni) tehát csak a pepecselés van viszonylag kevés haszonért.
Szerintem az 1600x a hatmagos RyZEN1 arhitektúra finomhangolt változata ami pont az elérhető single core/multi core teljesítmény és fogyasztás sweet spotját célozza meg. Az 1600 pedig (picit eltúlozva) az olcsójános edition.
Ugyanez hatványozottan vonatkozik a második szériára: ott már annyira jó az X-ek XFR-je, hogy a hivatásos teszterek (akik nyilván golden sample-ket kaptak) is azt mondják, hogy kevés értelme van tuningolni. Aki tuningprocit akar vesz majd X-et, gyári tuning..A másik meg az, hogy mint írtam, a jelenlegi helyzetben, ahol hamarosan betör az R5-2600 és nyilván megjelennek a szürkeimportos kereskedők a csábító áraikkal, _szerintem_ R5 1600-at és 1600x-et használtan és lehetőleg alkuval érdemes venni, 1600-at mindenképpen 40 alatt.
Na ha veszel egy R5 1600-at használtan, honnan tudod, hogy a gazdája nem éppen azért adja el, mert nincsen benne tuningpotenciál (vagy mondjuk lehet tuningolni, de vállalhatatlanul sok feszt kér) ő maga pedig éppen egy R5 2600-ra vált...
-
CPT.Pirk
Jómunkásember
Ha az allcore tuningnál az xfr-es órajelet eléred mindegyik magnál, akkor a single core eredmény pont ugyanott lesz. Ha meg esetleg fölé is tudsz menni, akkor nyersz egy kis extrát.
Szóval az 1600 nem X-es procit se zártam ki, csak annak jó lenne tudni előre, hogy hol van a vége. Olyan eladót kell keresni, aki tuningolta már a procit.
-B: olyan kis különbség van egy 320-as és egy 350-es lap között, hogy biztosan nem vennék 320-ast. Nálunk kiskerben 21-22k egy 320-as lap, miközben 28k egy fasza ASRock AM4 AB350 PRO4 lap, hűtőbordás vrm körrel és minden nyalánksággal.
Új hozzászólás Aktív témák
- BESZÁMÍTÁS! MSI B550M R7 5800X 32GB DDR4 1TB SSD RTX 3070Ti 8GB Zalman T4 Plus Cooler Master 750W
- Gamer PC-Számíógép! Csere-Beszámítás! I7 13700F / RTX 4070Ti Super 16GB OC / 32GB DDR5 / 1TB SSD
- Telefon felvásárlás!! Apple iPhone SE (2016), Apple iPhone SE2 (2020), Apple iPhone SE3 (2022)
- BESZÁMÍTÁS! Xiaomi Mi 2K 27 165Hz IPS QHD 1ms monitor garanciával hibátlan működéssel
- 12 GB-os DDR5 SODIMM laptop memória - garanciával
Állásajánlatok
Cég: PCMENTOR SZERVIZ KFT.
Város: Budapest
Cég: Laptopműhely Bt.
Város: Budapest


