-
Fototrend
Noha az első részt a Crysis sorozattal foglalatoskodó CryTek készítette, de mivel ők új kiadó és egyben új megbízatások után nézett, így a jogok a UbiSoftnál maradtak, aki természetesen nem hagyta feledésbe merülni a csapat 2004-es blockbuster-ét, a Far Cry második részének elkészítésével pedig a Splinter Cell, a Rainbow Six, az Assassins Creed, és az egyes Prince of Persia címekért felelős UbiSoft Montreal stúdiót bízták meg, hogy azok új erőt adva a sorozatnak újra felélesszék régi kedvencünket.
Új hozzászólás Aktív témák
-
Vistaboy
veterán

"Ha már nyers erőnél tartunk, akkor arra - megfelelő hardveres háttér formájában - igencsak szükségünk lesz. Ugyanis azt a grafikát, amit a képeken és a videókban láttunk, még a most kiadott erős videókártyák és procik is igencsak meg fogják sínyleni. Nem hiába hagytam a grafikát a végére, ugyanis, mint az első részben is, ez a legnagyobb durvaság, amit eddig láttunk. A fejlesztők simán választhattak volna más helyszínt a folytatásnak, például várost, prérit vagy sima erdőt. De nem, ők a burjánzó dzsungel, a gyönyörű szavannák és félelmetes hegycsúcsok világát választották, aminek a grafikai megvalósításához még a legjobb fejlesztők is vért izzadnának. De nem úgy a kanadai srácok, akik már most egyszerűen olyan csodálatos látványvilágot prezentáltak a videókban és a képeken, hogy ha a kész verzió csak fele ennyire lesz szép, még akkor is jobb lesz, mint amit eddig valaha látott a világ számítógépes játék címén"

Új hozzászólás Aktív témák

- MIUI / HyperOS topik
- Gyúrósok ide!
- Crimson Desert
- Genshin Impact (PC, PS4, Android, iOS)
- Milyen autót vegyek?
- World of Tanks - MMO
- GL.iNet Flint 2 (GL-MT6000) router
- Milyen billentyűzetet vegyek?
- A fényes siker is lehet szög a koporsóban: gondban a MacBook Neo gyártása
- PlayStation 5
- További aktív témák...
- Pro Max 16 MC16250 16" FHD+ IPS Ultra 7 255H RTX Pro 1000 Blackwell 32GB 1TB NVMe ujjlolv gar
- Samsung Galaxy S24 Ultra 12/512GB, Megkímélt, Kártyafüggetlen, Töltővel, Dobozzal, 1 Év Garanciával!
- Samsung Galaxy A05s OEM LCD kijelző érintővel Fekete kerettel
- Nitro V17 AI ANV17-41 17.3" QHD IPS Ryzen 7 260 RTX 5060 16GB 512GB NVMe magyar vbill gar
- ÚJ Lenovo 40B0 ThinkPad Thunderbolt 4 Workstation Dock (300W) (40B0) 33 hónap gyári GARANCIA
- BESZÁMÍTÁS! Microsoft XBOX Series S 512GB játékkonzol garanciával hibátlan működéssel
- iPhone 15 Pro 128GB Blue Titanium -1 ÉV GARANCIA - Kártyafüggetlen, MS4589
- Keresünk Galaxy S23/S23+/S23 Ultra/S23 Fe
- Belépő Gaming PC! i7-8700 / RTX 3060 Ti / 16GB DDR4 / 500GB SSD / Z390 / 500w!
- AKCIÓ! Gigabyte B450M R5 5 2600 8GB DDR4 512GB SSD GTX 1650 4GB ZALMAN T3 Plus Deepcool 400W
Állásajánlatok
Cég: Laptopműhely Bt.
Város: Budapest

