Aktív témák
-
beeboy
addikt
OFF
az 1#-hez:
[[Az ezen a helyen szereplő smileyt töröltem közízlésre méltatlan volta miatt localhost ]]
Na most már roppant kíváncsi vagyok erre, mi lehet ez!! Valaki tudja? (csak kb. ha olyan rossz tényleg)
ON -
renegade
aktív tag
Na ilyen alapon akkor ne vegyél német autókat, mert azok mind szállítottak a Harmadik Birodalomnak. Ne barátkozz egy darab némettel sem, mert apukáik/nagypapáik zömével mind náci katonák voltak.
Felejtsd el azokat a műszaki/orvostudományi/vegyipari/stb fejlesztéseket, amit a náci németország dolgozott ki (sokszor finoman szólva is kifogásolható eljárások révén /pl. orvostudomány/). És ekkor gyakorlatilag vissza is állhatsz a 20'as évek technológiai színvonalára, ui az említett tudományágak mai fejlesztéseinek alapjai igen nagy részben mind ott születtek a náci birodalomban.
Ja, és ne vegyél amerikai terméket sem, hiszen az Egyesült Államok egész nagyhatalmi státuszát eredendően a németek ámokfutásának köszönheti , gazdasági/katonai/politikai erejét egyaránt, hiszen a háborúban betöltött hitelezői/szállítói szerepe, valamint háború utáni újjáépítésben való részvétele emelte a romokban álló Európa fölé.
És ezt majdnem a végtelenségig lehetne folytatni, ez csak egy apró bepillantás volt.
Vagy lásd be, hogy hülyeséget mondtál. :( -
beeboy
addikt
Most tért vissza az emberiségbe vetett hitem:
Izraeli katonák agyonlőttek egy kétéves palesztin terroristát. Hurrá!
Amúgy a legutóbbi robbantó brit állampolgár volt. No ezentúl ha Londonban összedől egy ház, lehet hogy csak egy földgyalu lesz az oka nem ich bin Laden. Hoppá! -
beeboy
addikt
Nem, egyértelműen kijelentették, hogy ők attól félnek, hogy a Fidesz bombát fog robbantani az említett naggyűlésen, hogy kihirdethesse a rendkívüli állapotot.
Szó szerint!!
Ugyanez az újság írta arra, hogy nemzeti oldal: vásárolj magyar terméket - vonalkód=599.... [L]akkor a zsidó száma a 666 - sátánt kiáltanak!!! má' megint jön a holokauszt, antiszemitizmus!!![/L]
..és ezen is hetegik csámcsogtak!!
Egyébként megértem az ''elvtársak'' törekvéseit, az a céljuk, hogy aki a jobboldalra szavazna az elbizonytalanodjon, hogy tképpen ő náci, tömeggyilkos, antiszemita, stb. - és akkor már összevethető a saját sztálinista múltjukkal. -
gesuz
senior tag
Sajna azt kell látnom, hogy ma az emberek nem látjákbe, hogy a hírközlésnek, sajtónak és bármien nemü médiának NEM az a célja, hogy tájékoztassa a szerncsétlen tömeget. A sajtónak az a célja, hogy egy lappal többet adjon el, hogy egy emberrel több üljön mellette és fogadja azt a sok baromságot amit az árasz. Az hogy mi a tény az NEM érdekli a kiadót, és nem is érdeke, hogy megtud, hogy ezt milyen egyszerű bebizonyítani ma este nézz meg a ''Híradó'' az RTLclubon és csiga TV2 és az MTV1-en. Vessd össze a mai halálos áldozatok számát. És rájössz +-100 lesz legalább a különbség.
-
JulWCZar
senior tag
A Dörmögő Dömötör egy uszító, Kummunista-Cionista lap, pfujj! :D
-
Den
veterán
-
beeboy
addikt
Lehet, többen mondták: naív vagyok...
Bár a faterom a Népszavát járatja, ott le merték írni, hogy a Fidesz bombát fog robbantani a naggyűlésen - hogy kihirdethesse a szükségállapotot és akkor elmaradnak a választások!!! (még a két választási forduló között, arról vitatkoztak, hogy x millió ember volt-e vagy sem)
Persze, hogy ne legyen perelhető (bizonyos D. János úr) úgy vezeti be a cikket, hogy ''valakitől azt hallottam, hogy valaki aszonta...''.
Emlékül őrzöm a cikket, talán még a Népszava archívumában is megvan.
De a lényeg az, hogy innentől Népszava leírva. -
KovacsUr
addikt
/OFF
Hehe... mostanában hallottam valamelyik betelefonálós műsorban, hogy valami eszement agyrémet bizonygatott a hallgató. Mondja neki a műsorvezető: lehet, bár én ezt még nem hallottam... Mire a hallgató elhűlve: de hiszen benne volt a Magyar Nemzetben! :DDD -
Szőrös
veterán
Vigyázzatok mit írtok. Ezeknek a keze mindenhova elé....
-
beeboy
addikt
És ahhoz mit szóltok, hogy a Szálasi katonái kiállítást azért zárták be, mert a MAZSIHISZ vezetői verőlegényekkel jelentek meg a helyszínen és megfenyegették a kiállítás rendezőit, hogy vasdorongokkal szétvernek mindent.
A kiérkező rendőrökre is rátámadt a MAZSIHISZ egyik vezetője. Ezután a múzeum nem tudta garantálni a kiállított tárgyak biztonságát. Ekkor döntöttek úgy a tulajdonosok, hogy nem kockáztatják több esetben pótolhatatlan tárgyaikat.
(Magyar Nemzet, április 19)
Ez megtörténhet Magyarországon!! És a média (tisztelet a kivételnek) hallgat róla!!
UI: kérem a házigazdákat ne töröljék a hozzászólásomat, inkább építő jelleggel válaszoljanak :D -
Pé
senior tag
Igy van
Egyabkent a kedves temaindito inkabb a mai dolgokkal lenne elfoglalva .... Azzal hogy a N*ke, a C*ca Cola, az A*idas, afrikai gyaraiban a mai napig halnak meg emberek a konyortelen banasmod kovetkezteben.
De legalabb lehet nyerni a kupakokkal !!! Meg lehet villogni a plazaban a uj hyprextra cipoben ...
Undorito szanalmas amerikaiak -
BEE
addikt
Hogy ez mekkora hülyeség!
Tipikus esete a konyhakésnek, amivel lehet kenyeret vágni,
de akár hátba is szúrhatsz valakit.
Azzal meg már tele a tököm, hogy ha a világon bárhol bárki nem tetszik
egyeseknek, akkor hirtelen kiderül róla hogy antiszemita, rasszista stb.
A holokausztról meg az a magánvéleményem, hogy az
izraeliek minden jogalapjukat elveszítették ennek emlegetésére
mivel ma ők a legrasszistább, legfasisztább állam a világon.
Nálunk meg lassan kötelező lesz tapsolni hozzá,
aki meg emberi jogokat emleget az egyből antiszemita lesz!
BEE -
neduddki
nagyúr
válasz
GhanBuri Ghan #28 üzenetére
hI!
Allok elebe!!! Mikor jarsz kapitol sziti es green.... kozott???? :-)))))
udv
neduddki -
KovacsUr
addikt
Ha X cég ceruzájának hiánya megakadályozta volna a holokausztot, és a tulajdonosok ennek tudatában voltak, akkor a tulajdonosok etikailag mindenképpen bűnösök lehetnek.
A kérdés az, hogy létfontosságú volt-e a számítógépes rendszer a gépezet működéséhez, és hogy tudtak-e erről az IBM-nél. A könyv azt állítja, hogy mindkettő kérdésre 'igen' a válasz. Mi innen nem tudjuk (vagy inkább csak a saját nevemben beszélek: én nem tudom) eldönteni, mi az igazság. -
Zoltán
őstag
Ez a világ legnagyobb baromsága!
Nagyon sajnálok minden értelmetlenül meghalt embert, de ha a III. Birodalom hivatalnokai X cég ceruzáját használták akkor azon cég alkalbazotja bűnös???
Jó lenne már ha legalább ugyanannyit foglalkoznánk itt Magyarországon a Délvidéken lemészárolt 40.000 magyarral, mint a holocaustal. Azért még senki se kért bocsánatot vagy fizetett kártérítést! -
Yutani
nagyúr
A legszebb az, hogy pont az a nép támad meg jogi úton mindenféle neki nem tetsző dolgot és nevez antiszemitának mindenkit, amelynek az ''anyaországa'' _tisztán_ faji alapokon működik... Akkor most ki is az antiszemita? Bár ez kicsit offnak tűnik...
Mindegy, a lényeg az, hogy a zsidók hajlamosak mindent a holocaustra visszavezetni és arra hivatkozva mindent be akarnak tiltatni, ami bármiylen kis mértékben is, de arra emlékezteti őket.
Mellesleg igen sötét évek voltak azok, senki nem nevet azon, ami történt. -
KovacsUr
addikt
Esetleg az Umbro cég Zyklon cipőire gondolsz? Mert ott az volt a gond, hogy
a) az írásmód is stimmel
b) kicsit közelebbi múlt, mint a tatárjárás
c) Nagy-Britanniában azért valószínűleg elég sokan tudják, mi is volt a Zyklon
a ''Cyclone'' név miatt nyilván nem tiltakozna (ahogy a TDK írója ellen sem tiltakozik) senki -
neduddki
nagyúr
HI!
Akkor nem az eppen aktualis amcsi ellenes hangulatot hasznalja ki, de aze nekem senki ne mongya, hogy a 2ww ota a nemtek szeretk az amcsiakt!:-))))
udv
neduddki
p.s. amugy az ibm felelos aze, hoigy en az otthoni zomeban taiwani /kiveve virnyo/ gepemmel BMT-ban kamionnal olom a motoros bandakat:-))))
Szoval mindezzel csak az abszurditasra akarom felhivni a figyelmet -
maddog
tag
valamelyik mosogepgyarto ceg a ciklon fantazianevet akarta adni egy uj termekenek de a zsido szervezetek tiltakozasa miatt ezt nem tehettek meg(a gaz miatt)ugyanigy jart az umbro is
igazabol minden nemzetnek vannak gyaszos emlekeik de kivancsi vagyok mikor lesz pl a magyaroknak akkora hatalmuk hogy betiltsak a vilagnak a tatar beefsteak-et! -
GhanBuri Ghan
őstag
Ha minden igaz, az elso koncentracios taborrol akkor hallottak az amerikaiak, amikor belebotlottak, mar '44 vegen vagy '45 elejen, igy aztan minden bizonnyal tisztaban voltak vele az IBM szakijai, hogy mire fogjak hasznalni a nemetek a lyukkartyas gepet. Plane, ha meg a haboru kitorese elott adtak el, mert igazan lathattak volna a jovobe egy kicsit... :((
Tovabba meg kellene buntetni az elso nadrag varrojat is, mert a nemetek szoknyaban sokkal lassabban haladtak volna elore a nemet fronton, tehat tobb szazezer orosz katona halalaert felelos az illeto... -
Den
veterán
es most a no-ban erzodo amerika ellens hangulatopt hasznalja ki, es meg a felelossegbol is kenunk masra!
már vagy egy éve olvatam et a hírt
amúgy nem tudom mit csodáznak ezen, elég megnézni a 2.vh előzményét. nagy gazdasági világválság... szvsz aki akkor vállalkozott nem nézte kinek ad el csak üzlet legyen végre -
bcs
aktív tag
1.) Nem volt 6 millió áldozat.
2.) Az IBM egyébként is egy rohadt szemét cég.
3.) A svájci bankok is ''támogatták'' a nácikat.
4.) A hábórúban bizony sokan arra mennek, hogy minél jobban meggazdagodjanak... -
neduddki
nagyúr
HI!
Errul csak az gyun eszembe, hogy vmejjik zsido jogvedo szervezet mar nem tudott, vagy nem akart a nemet gyarakban kenyszermunkara kenyszeritett emberek utan penszt beszedni, azert fogast keresett vki mason is! Es talalt is! Versio 1.
versio2 valakinek elege lett abbnol, hogy csak a nemeteket, es nemet gyarakat tegyek felelosse a hologhaustert, ennek oromere kerstek fogast mas nemzeten is, most pl az amarikaiakon! Ebbol meg az jut eszemben, hogy vagy nemet a konyv szerzoje, vagy nemt gyokeru, es most a no-ban erzodo amerika ellens hangulatopt hasznalja ki, es meg a felelossegbol is kenunk masra!
udv
neduddki
p.s. semmifele antiszemita ervulet nincs bennem, ezt tessek figyelebevenni a hozzaszolas olvasasa kozben, csak sajnos ugy tapasztalom, hogy a vilag ijjen -
beeboy
addikt
Tipikus, egyébként már Bill Gates is megkapta, hogy antiszemita.
Érdekesen bizonyították be: írd be a Word-be, hogy NYC (NEW YORK CITY)
Ezután jelöld ki és asszem wingdings betűtípusra váltsd át.
Nézd meg az eredményt.
Konklúzió:
B.G. irgumburgum rasszista a világ ellensége (ezért is) stb.
UI. és ez nem vicc!!! és ne töröljétek a hozzászólásomat!! -
Atrox
tag
Mi ez a sok vigyori smile? Ez nem olyan vicces topic akar lenni.
-
Rox
tag
Localhost: bocs.
:D -
Rox
tag
Ja, de a német cégek nem adtak el az amerikaiaknak vagy a franciáknak.
Mindössze csak fel akartam hívni a figyelmét a ''műértő'' közönségnek egy igen érdekes tényre.
:( -
Ra3
őstag
ilyen alapon rengeteg cégbe bele lehetne kötni, arról nem is beszélve hogy hány ma is létező német cég gyártott fegyvert a II.vh alatt...
-
Rox
tag
Nem reklámnak szánom, de megjelent egy kötet Edwin Black tollából ''Az IBM és a holokauszt'' címmel.
Ha jól értettem, (mert eddig csak beleolvastam) a nácik az IBM lyukkártyás Hollerith-gépeit használták a zsidó származású személyek és a katonai szolgálatra alkalmas férfiak adadtainak rendezésére és nyilvántatrtására ...
Ezzel, ha közvetve is, de az IBM 6.000.000 azaz hatmillió ember halálában játszott közre. Persze abban igazuk lehetett, hogy ha van egy adott (német)ország, aki vásárolni akar, akkor miért ne adnának el neki a technikájukból.
A németek is jól jártak: nekik egy magas fokú szervezésre és ellenőrzésre alkalmas eszköz kellett - megkapták.
Biznic iz biznic!
[[Az ezen a helyen szereplő smileyt töröltem közízlésre méltatlan volta miatt localhost ]]
IBM forever
Aktív témák
- Telefon felvásárlás!! iPhone 13 Mini/iPhone 13/iPhone 13 Pro/iPhone 13 Pro Max
- ÚJ HP EliteBook 840 G8 - 14"FHD IPS - i5-1145G7 - 32GB - 512GB SSD - Win10 PRO - Garancia
- HIBÁTLAN iPhone SE 2022 128GB Midnight -1 ÉV GARANCIA - Kártyafüggetlen, MS2983
- MacBook Pro 16 2021 M1 Pro 16GB 512GB 1 év garancia
- Telefon felvásárlás!! Samsung Galaxy A13/Samsung Galaxy A33/Samsung Galaxy A53
Állásajánlatok
Cég: FOTC
Város: Budapest