-
Fototrend
Moszkva poszt apokaliptikus romjai alatt. a metró alagutakban élő. az atombomba után életben maradt embereket halálos veszély fenyegeti a felszínről és a metró állomásokról. A mutánsok egyre gyakrabban hagyják el a mérgezett felszínt és jutnak be a különböző katakombákba, alagutakba. Ezen felül ahelyett, hogy az emberek egyesítenék erőiket az állomásokon létrejött városok egymás ellen is harcolnak a hatalomért és egy fegyverért mely a katonai pincékben van elrejtve, ami eltörölheti a megmaradt emberiséget a föld színéről. Artyomként harcolva a remény által hajtva, mi leszünk a kulcs az emberiség fent maradásához, a végső fény a legsötétebb órákban.
A játék, úgy mint az első része egy FPS túlélőhorror lesz, melyben most nem csak egyjátékos, kampányt, hanem többjátékos módot is kapunk.
Hozzá tartozik még, hogy megjelent mindkét részhez egy könyv ami a történetet meséli el, melyeket Dmitry Glukhovsky irt.
Új hozzászólás Aktív témák
-
"HD felbontás felett (1920x1200), minden (de minden) kimaxolva (Tesselation, 16xAA, SSAO 4x(!!!), Physx ON(!!!)), Very High beállítások mellett 50-70 FPS-sel megy a játék, de ha a SAO-t leveszem 2x-esre, akkor duplázódik, kikapcsolva pedig ritkán esik 100 környékére, de gyakran jár 180-190 körül"
7970 CF-ben!? Most dicsekszel, ember? Hányan szaladgálnak ilyen konfiggal?

-
Win energiavezérlése performance-on van?
Ha esetleg több tuning program van a gépen, az is össze akadhat egymással. Afterburnerben ki van tolva a boost csúszka +20%-ra (ha boostos a kari)? Catalyst Overdrive ki van kapcsolva? Drivert frissítettél mostanság? Ha a régivel jó volt, akkor tedd vissza először is azt én nézd meg vele.Több nem jut eszembe hirtelen

-
-
válasz
Darth_Revan
#335
üzenetére
hacsak úgy nem

-
-
MEgvettem a DLC-t. Basszus Rangerben nem jutok tul az elsö palyan

Vagy csak nagyon este van. Most frusztraltan alszom
-
-
válasz
Terminator17
#319
üzenetére
ja persze. Sejtettem, hogy valami fontosat kihagytam a szövegelesböl, csak a lanyom ugralt közben a fejemen. Bocs

-
válasz
Terminator17
#316
üzenetére
Sehol, feltehetőleg kifogyott a lőszer. Spórolni kell vele

Néhány kereskedőnél mintha lenne, de nem biztos. -
válasz
Darth_Revan
#313
üzenetére
milyen kartya?
Ha AMD, eszedbe ne jusson a kiterjesztett physix hasznalata! Nekem csutkara tolva fullHD-ban (pisix nelkül) leesik idönkent 20 fps ala, bar jellemzöen 26-34 között ugral. Ja 13.4-es catalyst. -
-
válasz
energy4ever
#305
üzenetére
Mindenképp, mert a világ ugyanaz, a történet meg nem

A stíl persze igen, de ez csak nem baj
S a vége előtt feltétlen csinálj mentést, hogy mindkét befejezést láthasd. Mondjuk ment a játék magától, csak van egy elég kellemetlen boss fight a vége előtt és még közvetlenül az utolsó döntés előtt is kinyiffanhatsz, ha nem figyelsz. Az kicsit frusztráló, de ennél többet nem írhatok spoiler nélkül
-
válasz
energy4ever
#303
üzenetére
Szerintem spec baltával fejezték be, én eléggé rossz néven vettem tőlük
(hozzáteszem nem olvastam a regényt, tehát lehet, hogy autentikus). Az első rész alternatív befejezései tetszettek anno. Mindez azért nem von le a rendkívül pozitív játékélményből
Oroszul persze, feliratozva. Tvájú Máty 
-
-
válasz
RetepNyaraB
#290
üzenetére
mEGOLDODOTT; CSAK IRNOM KELLETT UGY LATSZIK

-
Help népek!

A Garden reszben mikor jön a mutans medve aki a gyerekeit vedi allitolag es a hatan sebezhetö, hogy a jofeneben irtsam ki? Belelöttem az összes söretes, meg geppisztoly lövedekem a hataba, mikor ramasznak a kölkök-de nem döglik meg, hanem mindig en a vegen, mert agyonüt mikor nincs több töltenyem

Nagyon unom...Mindezt Ranger modban. Eddig ilyen meretü szopas nem volt a jatekban

-
Dzsízasz
ez a kislány némileg ecccerű teremtés...
De nem is Rangerben tolta, mert ebben a pompásan taktikus stílben jól meghalt volna már az elején, vagy 10 méterre a nagy szervízajtótól
ui.: ezenkívül ajánlom mindnekinek az orosz nyelv használatát (persze valami felirattal a többségnek
), mert sokkal többet dob a játékon, mint a kamu akcentusos angol dzsilav. -
-
-
-
válasz
marinea2
#242
üzenetére
Kezdd újra a chaptert, ja. Vannak bugok időnként; lassú munkához idő kell, a hibák elhelyezéséhez meg pláne.
Spoiler: aztán ha ideérsz (és Rangerben nyomod), akkor állj a falak mögé mindig, azokat törje ne Téged. Utána lőni bele párat és futás a következő falhoz. Eltart egy darabig

-
Galiba:
At akartam tenni a menteseket SSD-röl HDD-re (Egesz pontosan a sajat dokumentumok könyvtarat cakk-pakk). De ott nem csinaltam külön könyvtarat, mert epp agyzarlatom volt. Telepakolta tehat a HDD-t jatekmappakkal

Karomkodtam, kivalogattam, legyartottam a törölt sajat dokumentumok mappat ujra az SSD-n visszaraktam bele a cuccot. Most azonban a jatek nem ismeri fel a sajat mentesi helyet (mert a fajlkezelöben nyilvan leokeztam a mappak teljes athelyezeset a HDD-re). NA ezt hogyan tudom visszacsinalni, hogy a kurva gep is eszrevegye minden az eredetiben van...?
köszike elöre is!
-
válasz
Plazmacucci
#215
üzenetére
Én sem tudom. A Metro sosem optimalizáltságáról volt híres. Vagy leveszel valamit a beállításokból a cikis részeken, vagy túléled valahogy.
-
válasz
Plazmacucci
#213
üzenetére
Aha, a rákos is gagyesz - ott nekem is beesik 20 fps alá randán (minden maxon)

Illetve mikor a sínautóval rongyolsz az alagútban és szembeállsz a felkapcsolt reflektorokkal: na ott van kb 11 fps

-
válasz
Plazmacucci
#211
üzenetére
Ahol nagyobb szerepet kap a fény-játék, az mind kutyaszarul optimalizált. Gondolom NVidián hasít; ez a nemes bosszú a Tomb Raiderért
![;]](//cdn.rios.hu/dl/s/v1.gif)
ui.: azért: felbontás? kártya? proci?

-
Az a remes gondolatom tamadt igy a templom katakombak közepen, hogy a ranger modban nincs harmadik fegyver slot?? Eddig sehol sem sikerült ugyanis harmadikat felvennem, csak eldobja az epp kezben tartottat.
Ez csak azert szopas, mert gyakorlatilag ertelmetlen fejlesztgetni a stukkereket, ha ugyis el kell dobnom barhol,, mikor az epp aktualis meszarlashoz valami alkalmasabbat talalok :/ -
-
ehm most már a késelés megy: eszetlenül kell nyomkodni a w-e-v gombokat. Ehhez gratulálok a fejlesztőknek, rosszabb, mint a Tomb Raiderben a quick time eventek

Viszont a tutajon lövöldözés közben (igen, a kurva rákok lehúznak a víz alá, ha nem vagyok résen
) egyszercsak jön a vízben egy zátony és mindig be is esem/kinyiffanok. Na erre mondjatok valamit, mert tegnap éjjel már majdnem levertem a monitort dühömben és inkább elhúztam aludni 
Azért kezdtem a Ranger módban, mert az előző részben is tetszett, hogy nem darálunk eszetlenül a gépágyúval, hanem igen óvatosan kell közlekedni az életben maradáshoz. Itt is teljesen bejön - ez az első pont, ahol kissé frusztráltnak érzem magam, mert nem értem mit kellene tennem és nincs idő a töprengésre

-
válasz
scampolo84
#148
üzenetére
SPOILER, de help pliiiz!
Phü kicsit tele a tököm: mikor megyek az alagutakban a motoros "autoval" es a vegen egy revesz atvinne a tuloldalra, elöször van a dögöktöl hemzsegö rev. Vagy harmincszor nyiffantam ki, mert bena vagyok (ranger mód). Aztan visz az öreg es jönnek a rakok, megtamadjak a tutajt. Nekem teljesen veletlenszerü, hogy mikor tudom megkéselni öket a V betü nyomogatasaval; többnyire nem es kezdhetem elölröl a tutajozast (vagy ha sikerül, akkor kesöbb leesem a tutajrol es ugy van vegem). Rohadtul meguntam

Van valami tuti tipp..? -
válasz
Psychopeti
#133
üzenetére
Fenesetuggya. Ha nem kéri játékon belül minden indításnál a kódot, akkor kit érdekel

-
válasz
Psychopeti
#130
üzenetére
Don't show me this again -> ezt pipáld ki

-
Új hozzászólás Aktív témák
- Magisk
- Épített vízhűtés (nem kompakt) topic
- Vége a dalnak: nincs több Samsung harmonikamobil
- Shakes&Fidget Online Szerepjáték
- Kormányok / autós szimulátorok topikja
- Diablo IV
- Android alkalmazások - szoftver kibeszélő topik
- Tőzsde és gazdaság
- Samsung Galaxy Buds3 Pro - szárat eresztettek a babok
- sziku69: Szólánc.
- További aktív témák...
- BESZÁMÍTÁS! Intel Core i7 6700K 4 mag 8 szál processzor garanciával hibátlan működéssel
- ÚJ Acer Nitro V 17 AI - 17.3"QHD 165Hz - Ryzen 7 260 - 16GB - 1TB - Win11 - RTX 5060 - 3 év Gar - HU
- LG UltraFine 4K - 6K és Smart Monitorok -30%
- Lenovo ThinkPad T14s Gen 6 Ryzen AI 7 PRO 350W Radeon 860M 32 GB RAM 7500 MT/s 512 GB 3év gar
- BESZÁMÍTÁS! ASRock B450M R5 5600X 16GB DDR4 512GB SSD RTX 4060 8GB Zalman S2 TG Corsair 550W
Állásajánlatok
Cég: Laptopműhely Bt.
Város: Budapest









(hozzáteszem nem olvastam a regényt, tehát lehet, hogy autentikus). Az első rész alternatív befejezései tetszettek anno. Mindez azért nem von le a rendkívül pozitív játékélményből



), mert sokkal többet dob a játékon, mint a kamu akcentusos angol dzsilav.

) egyszercsak jön a vízben egy zátony és mindig be is esem/kinyiffanok. Na erre mondjatok valamit, mert tegnap éjjel már majdnem levertem a monitort dühömben és inkább elhúztam aludni

