Aktív témák
-
DDL
őstag
Majdnem. Egyszerű feszültség-csökkenésről van szó, ugyanis bármilyen hajlítás, forrasztás, nyomás feszültséget visz be az anyagba. Ami csak idővel csökkennek le. Ill. az adott formának megfelelő szintre áll be. Ha elég türelmesek vagyunk, akkor minden jel nélkül is bejáródik, csak sokkal lassabban (kb. 10-20 év :DD ).
A másik meg, hogy nem annyira az ohmos ellenállása változik (az még akár nőhet is!) hanem az ipedanciája, vagyis a kapacitása meg az induktivitása a rácshatárok és a szennyeződések közötti elektron reflexiók csökkenése miatt. Ha kiveszel a rendszerből egy már ''bejáródott'' madzagot összetekered és egy pár napig a kocsid hátuljában melegen tartod akkor kezdheted bejáratást újra.
És ez nem csak a vezetőre vonatkozik, hanem a szigetelésre is legalább annyira.
ÜDv: DDL -
Szalma
őstag
Bocsánat, eddig nem vettelek észre. Hamut szórok a fejemre... :)
Nem, de 1-2 nap TERHELÉS (1-2-x amper a kábelen, lehetőleg impulzusban, azaz zenehallgatás hangosan) hatására, a miniatűr átmeneti ellenállások a kristályok között kicsit ''megnyúlnak'', kisebbek lesznek -> alacsonyabb lesz a kábel vesztesége. Kialakul egy definiált ''áramút'', ami ráadásul frekvenciafüggő. Elég hihetetlen, de ha a fülednek nem hiszel egy primitív elektronmikroszkóppal ellenőrizhető. :) A kristályos réz fura szerkezet: nem szögvas.
Szeretettel:
Szalma -
aluser
tag
Nekem Audigy2 + Inspire 6700 van. A hangfalak alapból egy picit zúgnak (vagy gerjednek :)) de a számítógép össz hűtése mellett elhanyagolható az alapzaj.
-
Protoss
senior tag
Vortex2-öt sajnálom én is.
Szerintem az onkyo sem rossz, pláne, hogy van egy erősítője, amelyik mp3kat tud lejátszani hálózati csati keresztül is. (bár nem házi mozi, de ha már gépezünk) -
HEBI
senior tag
Még annyit, hogy nem akarom leszólni a régi Orion meg hasonló ''igazi hifis'' cuccokat, de azoknál oda kell figyelni rendesen. Mert azok között is van elég sok gagyi. A hangfal mérete nem minden.
Ha az ember nem ért hozzá, van pénze és a középutat keresi akkor meg vegyen egy Technics 5 hangfalas cuccost. (kb. 200.000 HUF). Szerintem azzal nem csinál rossz boltot. -
HEBI
senior tag
Nekem is volt Sb Live 1024-em. Soha nem tudtam igazán kihasználni a 4 hangfalat (Creative 4+1-em volt). Vettem egy rendes fülest sokkal szebben szólt! Abban a kártyában az volt a jó, hogy a stereo jele rendkívül tiszta volt, sokkal jobb, mint a live 5.1-esnek.
Azóta meg vettem egy 40.000 HUFos AIWA ''hifi''-t, nincs benne magnó, meg semmiféle surround (csak basszus és magas állítás), viszont cserébe fából van a teljes hangfal és digitalis az erősítése (max. hangerőn sem súg egy picit sem). 2*35 Wattot tud. A mély tartománya egy kicsit gyenge (40 Hz alatt semmi), szerintem az t már nem is küldi ki az erősítő. De szépen tudna ez is buccogni.
Azóta nincs szétpakolva a szobámban, egymás mellett vannak kb. egy méterre és sokkal szebben szólnak, mint annak idején a PC-s 4+1.(4*5+20Watt)
Lehet hozzá kapni egy subot, amin kijönne állítólag a 150 Hz alatti tartomány rendesen, de szerintem felesleges.
DVD-t nézni kellene viszont egy direkte arra kifejlesztett kicsi kis atom nehéz Philips cuccos. (kb. 150.000 HUF) Majd egyszer lehet, ha(!) veszek asztali DVD lejátszót.
Úgyhogy szerintem inkább egy alap ''hifi''-re kellene gyúrnia mindenkinek meg megvenni ilyen mindenféle PC szutykokat.
A fadobozos creative szerintem is kivétel, de sok helyet foglal és zenehallgatásra tök felesleges a 5+1. -
Crion
aktív tag
Nem csoda:)
A vortex2 meghaladta a korát, most tud annyit az audigy 2 kb:)
20 bites kari volt, hardveresen tudott 4 tárgyrol hangvissza verődést, sim fülhallgatón kijött az alattad, fölötted, elötted, mögötted hatás.Rendes digitális jele volt, nem ugy mint a live ami a dig-in böl analogot csinált és azt vissza dig-out-ra.
Legjobb kari amit akkoriban csináltak. Csak hát ezt megtudván a nagyok tönkre tették...és mai napig az ő tudásukbol élnek. -
Thom!
veterán
Anno volt Live-om +Creative FPS1600 és ''Vortex 2-őm is''.
Nem szólt rosszul egy 12nm szobába, de mikor bulit csináltam sajnos a Sony hi-fimhez kellett nyúlnom mert harmatos volt az ereje. :(
Live egy fos volt a Vortex2-hőz képest. -
Chip
aktív tag
Nekem Live 5.1 és Creative 4.1 Inspire 4400 van (pedig csak egy 2.1-es szettet akartam venni) és nagyon elégedett vagyok vele, mondjuk jó nagy a szobám és rendesen szét tudtam rakni a négy satellitet.
Szerintem vegyél egy olcsóbb szettet, mert nincs akkora különbség tudásban köztük mint árban és akkor marad pénzed a DVD-re. -
KERO_SAN
aktív tag
Hat igen...
Aki szep hangokat akar hallani, az inkabb vesz eloszor egy minosegi fulest ( mint en :P ) mint egy pc-s hangfal settet.. -
Thom!
veterán
Hi.
Most akarok vmilyen hangkártyát venni.
Audigy1/2 +GENIUS SW 5.1 HOME THEATRE (DHT510)
Audigy2 + Inspire 6700
Hát nemtom?????????? -
pip
aktív tag
-
BEE
addikt
Minden ember egyformán a fülével hall, csak az izlése más!
A hangerő pedig csak a diszkóban számít.
A rendszer teljesítménye azért fontos az otthoni hangrendszereknél
(és itt mindegy hogy Hi-Fi vagy 5.1), mert egészen másképp szól
egy mondjuk 50W-os mint ami csak 12,5W.
Nem véletlen hogy Mark Levinson 400W-os monoblokkokat csinált.
BEE -
tite
csendes tag
Kár a hangzáson vitatkozni, mert ahány ember annyiféleképpen hall!
Véleményem szerint a minőségi cuccnak nem a hangerő a legfontosabb paramétere.
Én is sztereo-párti vagyok.De az első mondatom ide is idevág.
Üdv -
Szalma
őstag
(Vannak itt páran villamosmérnökök; néhányuk egy/több PhD-val a hátuk mögött... Vill.mérnököknek ajánlom a Alisca Orange honlapját. Ott látszik, hogy a filozófia fontosabb a (MOST) bárhogyan mérhető technológiai/fizikai paramétereknél. A budo sem jön magától. De nem is esik le mindenkinek.)
BEE mester pedig jókat szóla... Egyébként pedig teljesen elfogadható, hogy Neked AZ a hangzásvilág tetszik. A lényeg, hogy szeressük egymást ezután is. Meg a ZENÉt... 8)
Szeretettel:
Szalma -
BEE
addikt
A tömör réz nem a szinezéssel tünik ki, hanem azzal hogy
sok drágábbnál lényegesen jobban szétválasztja a különböző hangokat.
Nálam ez főleg a mélyeknél volt észrevehető és az akkusztikus hangszereknél
meg a női énekhangoknál.
Lényegesen feltisztultak a hangok és ez a sávszéleken sokat hozott.
Ha próbára adod a fejed, akkor javaslom, hogy a drótból csinálj
sodort érpárt mert az jobb!
Ugyanezt a sodortat próbáld meg vonalátvitelre, mert ott szerintem
még ütősebb!
Tapasztalatom szerint az 1,5-ösnél lényegesen jobb a 2,5-es.
Kipróbáltam a 4-est is de ott már nálam nem mutatott érdemleges
különbséget, viszont ez már annyira kemény drót, hogy komolyan
megnehezíti a szerelést.
Jó kábelezgetést!!! :DD
BEE -
Szalma
őstag
Éltem Zalában jó pár évet kisebb koromban és van némi ismeretségem azon a környéken ennek következtében. 8)
Igen, minden kábel színez; a monitorok esetén az interkonnekt. A tömör réz valóban ''kopogósabbá'' varázsolja a hangot, de szerintem nagyon jól definiálja a teret és a magastartományú hangokat. Nekem ami tömör réz után bejött, az a már egyszer említett Van den Hul mester Royal Jade Hybrid ezüstözött kábele, az ára viszont kicsit borsos... Jóval lágyabban szól, de hasonlóan szépen definiál.
És ugye az ember RENDSZERt épít, ami együtt szól jól, az EMBERNEK tetszik a hangja. A rendszerből kikapott egyedi elemek magukban nem feltétlenül jók más RENDSZERben. De a tömör rézre esküszöm. 8))))))
Szeretettel:
Szalma -
Hm.
Lehet, hogy van olyan kategória, aminél a falikábelek jobbak. Ez mondjuk elég érdekes, ki fogom próbálni. Mindenesetre az otthoni kb. 400-500 ft/méteres kábelnél nagyon nem szóltak jobban a falikábelek (egyszer elvittem a cuccot egy bulira, (na nem ott hallgattam meg :D), és nem volt olyan hosszú hangkábel otthon).
Más.
''jobban szól''.
Szerintem ebben az esetben ez azt jelenti, hogy szebbre színezi a hangot. Sajnos a kábelek nem jók vagy rosszak, hanem így vagy úgy színezik a hangot. Szépen szerezni kell egy aktív hangfalat (nem a 4000-es, hanem a 400000-es kategóriából (stúdiómonitorok, [L]http://www.netzmarkt.de/thomann/thoiw2_mackie_hr824_prodinfo.html[/L]) ), és ott látszik a semleges hang lényege: aktív keresztváltó után erősítő, utána 5 centis kábelek, na az nem színez sehogy.
Jobb egy kevésbé impresszív hang, ha valódibb, kb. ez a hozzáállásom a falikábelekhez. Ha egyszer valami már mérhetően sz*r, akkor az hiába szól jól, én inkább kösz, nem.
OFF: te is zalai vagy? :D wow. -
Szalma
őstag
Kedvesem. Érzek benned némi egészséges szkepticizmust. Helyes. De ez egy olyan dolog, amit a legeslegbotfülűbb antihifista is meghall. Javaslom tesztelj. Ne feledd, nagyon kevés kábel jól szól azonnal. 1-2 nap járatás. (Egyébként az olcsó sodrottról tömörre csere hatása azonnal hallatszik, csak később még jobb lesz.) És a 100Ft/m hangfalkábel az nem egy jó alternatíva... Szerintem az ember vagy valami veszetten olcsót vegyen vagy jó drágát. A kettő között csak szenvedni lehet, mert sohasem fogod megtudni, hogy valójában mi a ''szűk'' a rendszeredben.
Pl.:
Egy Logitech Z-560-at vezetékei cseréltük ki (szeptemberben, Zalaegerszegen) egy jó barátomnál a sokat emlegetett falikábelre. (A Z-560-nak ''normális'' (csíptetős) hangfalcsatlakozói vannak.) Még Ő is meglepődött a csilingelő magasakon. A szétterült hangképen. A részleteken egy Armstrong trombita szólón. Pedig ugyanúgy nem hitt a dologban. (Meghívtam a vezetékre, mert kíváncsi voltam, mit tud egy aránylag jól szóló PC-s hangfaltömeg.) Mondanom sem kell, nem cserélte vissza a gyári kábelre...
De úgy is szubjektum/lustaság fog dönteni. 8)
Szeretettel:
Szalma -
Viscous
csendes tag
Janati. Ha hiszed, ha nem. Ebben a gepben egy SB PCI-128 van es egy 3 darabos Altec Lansing, asszem a 45-os. es mar tobbszor rank hivtak a yardokat csendhaboritasert, pedig a nappaliban van es a nappali elegge nagy. Ha jo es olcso kartyat akarsz, akkor a SB Audigy a kiraly egy 5 darabos Altec lansing Subwooferrel. Nekem a 2 satellite a monitor mellett van, a sub meg egy kissebb asztalon az asztal mellett es tele van pakolva konyvekkel, meg minden kacattal.
Soxor vannak nalunk, s nemtudjak honnan jon a nagy bassz. A SB Live is jo, Foleg mert tamogat 4 hangszorot, de az Audigy jobb, es nem olyan deraga. Proszalj meg egy OEM verziohoz hozzajutni. Nem dobozoshoz! En mindent OEM-be veszek. Ugy sokkal olcsobbak. Egy Live 5.1-es itt $49- Cdn. (OEM) A dobozos, az meg vagy $90-. Sux. Az Audigy, az meg kb $95-, az is OEM. Itt talalsz Audigy infot: http://www.americas.creative.com/products/category.asp?category=461&maincategory=461 -
|xero|
tag
Jha csak győzze pénzel...
Üdv
ui:meg lehet próblni olcsóbb logitechet..bár műanyag a szentem vagy valamilyen Jazz-t! -
Szalma
őstag
Szia.
Érdemes meghallgatnod egy CMI chippel készült hangkártyát (csak 1200+ÁFA), meglepően jó a hangja és nem túrja szét az ember vindózát a sok idióta programjával.
Egyébként jó választás az SB live, meg a kreatív tüdő is, bár a live drága a tudásához képest...
A méret pedig nem számít... 8) Hehe...
Szeretettel:
Szalma -
meba
tag
ALtec Lansing 641
-
Szalma
őstag
Kis hangos...
Igen. A skin hatást elég jól ismerem... De hangfrekfencián ilyen áron a kristályszerkezet többet számít. Ami nagyjából összevethető a 2.5nmm-es tömör rézkábel ''hangjával'' (15Ft/m) az minimum egy Van den Hul féle, vagy KÁCSA Audiós OFC 1000Ft/m áron... 8)
Szerintem ár/tejlesítményben verhetetlen... Csak munkás dolog behajtogatni a sarkokba... 8)
(~3 éve cseréltem le a falikábeleket ezüstözött Van den Hul-ra. Addig nem volt pénzem rá. 5 évig jó volt a tömör réz.)
Szeretettel:
Szalma
ui.: Még egy tipp: a tömör rézkábel hangja hajtogatás után romlik. ~1-2 nap hallgatás után áll be. -
Inspiret hagyjuk szvsz, akkor inkább labtec, logitech vagy altec, ami a szívednek kedves, de a creative nem olyan jó.
-
|xero|
tag
Bocs...
Én abban az árkategóriában talán az Inspire 5300-at ajánlanám!
Üdv -
janati
őstag
Köszi a szétoffolást mindenkinek!!
Vártam volna az építő jellegű hozzászólásokat... -
leontm
tag
régen azért használtam mplayert, mert azon vannak ugyebár a basszus hallását elösegíteni hivatott izék. Mióta van 5.1-em azóta winampot használok. tuning nélkül is olyan basszust lead, hogy brrrr:) megaztán a ládán is van egy potmeter, ha kevés lenne az adott menyiség, csak nemszabad tulvezérelni, ezzel a hangkarival hajlamos zajosodni a muzsika:(
-
|xero|
tag
Jha ezeknek köze sincs a csipogáshoz!
Mint mondtam jártak ezek mélynyomó nélkül is és úgy is harapott a kicsike!
És már tuti hogy a centeren is bass reflex nyílás van..lecsavartam soft-ből minent hardware-ből meg a woofert..és láss csodát a bass még mindíg nagyon szólt!:D
Üdv -
|xero|
tag
Hmmm ost vettem észre hogy a center sugárzóban is van valamiféle refles nyílás és istenesn paszírozza kifele a basszust!:D
Nem rossz!
Üdv -
leontm
tag
Pár dolgot szeretnék tisztázni: 5.1nél nem azért van külön mély, mert a többi nem bírja. Pontosan azért, mert nem kell hogy bírja, elkerülendő a fölösleges erölködést és a vele járó torzulást abban a pici dobozban. Ezért építik külön (de ezt a hifiseknek is kéne tudniuk, hiszen ottis jelen van hogy hány utas a ládikó.) A másik: 5.1 nem elsősorban zenélésre van kitalálva. Házimozira. Aztán kicsit továbbmenve, olcsósítva pc-s házimozira. arra kiváló. Zenehallgatásra hifi. Nem más. 5.1-re nem hifi. Két diszjunkt halmaz.
Ezekután felteszem a kérdést: hová pakoljak a 25m2-es koli szobába egy erősítőt meg 2db bazinagy hangfalat?? (és akkor az még 2.0..) az altec 251 kis satellitjeit vígan el lehet helyezni, meg lábhoz a ládikót, és megfelel itt mindenre (tv, dvd, game, zene stb..mi kell még egy kollégiumba? ja, net 400k-val:) ) otthon pc-hez is kíváló, ha meg házimozit akarok építeni vagy szimplán hifit, akkor nem 40eft-okban gondolkodom... ilyen eccerü.
És az 5.1-es cuccoknak nem csipogója van :DD :DD -
|xero|
tag
De megéri levenni?
Valami tapasztalat csak van...
Üdv -
|xero|
tag
Tényleg...szerintetek érdemes levenni a takaró ilyen borítást?
Nagyon szép úgy is csak féelk hogy a membránok nagyon beporosodnak!?:/
Nem tudom..szerintetek?
Üdv -
|xero|
tag
6 faláda rlz :D
De sztem ha egy cucc igényes akkor nagyon jó zenére is!
Én csak a saját tapszatalatomból beszélek!
Nappaliban vane gy sokszázezres cucc....de ez is szól olyan szépen mint az a z izé!És mégis csak 50e volt!
Üdv -
|xero|
tag
Hehe..
Én a 320x240-es szobámban használom a Geniust:D
Szegényke még alig látott csutkát...
De amit írtatok!Véelmyénem szerint ennek a GEniusnak több köze vana hifi hangfalakhoz mint az említett csipogókhoz!
Kezdetben enm volt beállítva az 5.1 és ezért cska a két front szólt..
Ráeresztettem egy kis Kerozin fle Halál a májrát!
Nagyon tudnak azok is szólni!Még a basszus is szépen kijött!
Nem azt modnom hogy ezt kell venni Hi-Fi helyett..de ha igényeink nem a csillagos égnél tetőznek akkor nagyon tökéletes megoldás lehet egy ilyen cuccos beszerzése!
Nekem még ráadásul midnen egyébb cucc is rá van kötve..rádió,TV!
Tényleg megérte az árárt!
Jha és hogy én is elmeséljem hogy indultam!
Én azt mondtam hogy hangkártyával együtt max 25e..és ez lett belőle!:D
Üdv -
janati
őstag
Na valszeg lecserélem a hangkártyát:
SB Live 5.1
és veszek hozzá:
Creative Inspire 5.1 5300
Milyen lesz a 4x5-ös szobámban?? -
pip
aktív tag
Csekkold meg ezt [L]http://www.trust.com/products/default.htm?artnr=12951[/L], olvastam rola nehany tesztet, azt irjak hogy meglepoen jo a hangja, arban pedig 100 EUR alatt van (neten legolcsobban 75 EUR+postakoltseg lattam). A multimedia.hu is forgalmazza, de ok huzosabb aron. Ha varsz nehany hetet akkor beszamolok rola mert en 99% hogy veszek egy ilyet amint fizetest kapok.
-
PeliScan
addikt
5.1 nem zenére kell, arra nem is jó. Engem pl zavar, ha máshonnan jön a basszus. De azért nem annyira, mivel egy ilyenen hallgatok zenét is :) de legfőképp a DVD miatt köll. Mert ahhoz vannak kitalálva a sok.1 hangrenszerek, és be kell valljuk, azért eléggé megdobja egy film fílingjét. (bár az azért már gáz, ha egy film az effektektől jó:()
-
Szalma
őstag
De olyan jóóóóó ELSZÁLLNI........ 8))))
Próbáltam a tapasztalataimat összegezni. Igen a 40W lenne a kívánatos minimum, de kezdőcuccnak szerintem elég egy jó táppal ellátott 10-en 20-on Watt-os végfok, ráadásul 10W-os nagyságrendben KIVÁLÓ A osztályú darabokat (legtöbbje egyedi építésű) lehet kifogni a használt cuccok között. Egy jó 40W-os erősítő pedig kicsit drágább...
Apropó: a főnökömnél a házában csinálgattunk valamit és közben menőzött a ''drága'', ''hifi'' sony alkotórészeivel... Orvul levettem a hangszóróselymeket. És elcsodázott mennyivel jobb így...
Szóval a pénz néha nem minden. Aki végigszív mindent alacsony árakon, az tudja mitől döglik a drága cucc...
Szeretettel:
Szalma
ui.: Azért legyük igazságosak: ha valakinek egy centi hangszórókábele sincs, az nem fogja 20eFt-ből megúszni a dolgot... Hangszórókábelnek pedig tökéletes a 15Ft/m-es 2.5nmm-es hálózati falikábel... -
BEE
addikt
válasz
almásrétes #15 üzenetére
A Rádiotechnika újságban hirdetnek a hangfalakhoz, az erősítőben meg
szabvány bolti cucc van.
BEE -
Ploszi
senior tag
válasz
almásrétes #15 üzenetére
na ez az :) nekem a DS595-ös Onkyon, meg az Infinity hangrendszeresn megy minden, bár a 23 bruttóba nem fér bele (én is Jazz 5.1-el kezdtem)
-
Szalma
őstag
Ne haragudj. Nem gondoltam semmi rosszra, csak vannak itt hifi-vel fertőzött egyedek is. Gondoltam kicsit megintem őket, hiszen nem mindenki születik úgy, hogy tudja ÉLVEZNI Beethoven 1., 2. szimfóniáját és nem feltétlenül telik neki 50eFt/m árú hangfalkábelre sem.
Csak érdekességképpen:
Egy ~25 nm-es helység behangosításához (azaz élvezhető dinamika létrehozásához) elegendő ~10-15W erősítőteljesítmény. És egy igazán jól szóló hifi cucc mellett zenehallgatás közben lehet normál beszédhangerővel kommunikálni. És egy ezeréves orion hangfal, még teljes hangszóró újratekercselés/membránozás esetén sem kerül millókba, csak pár 10eFt. Mondjuk nekem jobban tetszik az ő hangjuk, mint egy 100eFt-os 4.1-es Altec-nek...
És mégegyszer elnézést, nem kívántam senkit megbántani... 8((((
Szeretettel:
Szalma -
almásrétes
tag
válasz
almásrétes #14 üzenetére
Természetesen Onkyo Tx-DS 747-re gondoltam. :DDD
OFF
Nem tudja valaki véletlenül, hogy régi Orion erősítőhöz-hangfalhoz hol lehet kapni alkatrészeket?
/OFF -
almásrétes
tag
Itt nem ''100000000W''-ról van szó, hanem arról, hogy egy jó minőségű sztereó cucc emberi hangerőn is sokkal jobban szól, mint egy x.1 rendszerű számítógépekhez kitalált hangrendszer.
Én is jobban szeretek bármit az Onky 747+Jamo Classic hangfalakon hallgatni, mint a Labtec Pulse 2.1-es hangrendszeremen (bár ez a maga kategóriájában elég jó).
Csak sajnos ez főleg pénz kérdése... Bár sztereóból használtat viszonylag olcsón is lehet kapni. Nálam is van egy húszéves Orion Hifi erősítő + 2 db Orion HS-500. Még most is nagyon jól szól! :DDD -
BEE
addikt
Sohasem foglak megérteni titeket!
Mi a bánatnak 4+1, meg 5+1, meg utána majd 6 meg 7+1 és így tovább!
Próbáltad-e már a sima sztereót normális erősítőn és két normális
hangfalon?
Mert ha igen akkor nem hiszem, hogy veszel 1,5W-os meg hasonló
csipogókat drága pénzen!
Ráadásul hamar rájöhetsz, hogy a mélynyomó csak azért kell, hogy
kicsit megpróbálja ellensúlyozni a többiek gyenge minőségét!
Még azt is lefogadom, hogy a legtöbb vásárlónak itt mifelénk nincs is olyan helye
ahol szétpakolhatná a rengeteg holmit előírás szerint.
Serintem csak akkor lenne értelme, ha kellően nagy szobában kiépítesz egy
komplett minőségi rendszert mert ott már kijöhetnek az effektek.
De addig én többet fogok hallani a sztereón!
BEE -
Sir Fisher
tag
Ebben az árban nemtudnék igazi megoldást, de abba az összegbe beleférne egy LIVE! 5.1+Wooden BoomBox 5.1-es rendszer. Ha a szobád kicsi ezek a 1.5W-os szatelitek is elegek lehetnek, ki kell próbálni! A Computer Panorama teszten nagyon jó pontokat kapott és csak brutto 10500Ft. Az ára alapján én sem hiszem, hogy ilyen jó. Itt az értékelés: Szolgáltatások 24/30 Hangminőség 38/40 Használhatóság 20/30. +nem túl nagy hangerőig egyenletes hangzás -kis teljesítmény/nagy telj=torzítás.
-
Not guilty
csendes tag
Én is vásárlás gondba vagyok. Ozaki hangszórókról van valakinek tapasztalata. Konkrétan a B5 típus érdekelne. Elég jónak tűnik, de sehol sem találok róla infot. Egyedül a pulsar honlapján, de nagyon sovány, és sehol máshol. Még az ozaki honlapján sem szerepel. Kinézetre, és technikai adatokban nagyon dögös, a fadobozos geniussal van egy kategóriába, csak 10-ezerrel alatta van. Ha valaki tud, bitte segítsen!
-
PeliScan
addikt
Most is szól, eccerűjen nagyon jó. :) Ha tucc szereni 45öt, szerintem csak ilyet.
-2x5.2es bemenet
-4xsztereo bemenet
-Surround, Sub, Center + Master volume szabályzás
-Bass reflexes frontok.
-levehető hangfallap
-full fa
-profi kábelezés (összesen kb 40 méter, 10 RCA, mindenféle átalakító)
-profi kábelbemenet a hanfalakba
-távirányító
-és mondom, 2 db AAA elem a kapcsolóhoz!!! :) -
janati
őstag
Hi!
A kérdés adott. Szerintetek mi passzolna a hangkártyámhoz: SB Live 1024!
Hivatalosan 4.1-es cuccokat lehet rákötni (2 kimenete van).
Vegyem meg ezt:
Creative Inspire 4400 4.1 : 18ezer ft
vagy
Vagyek egy új SB Live 5.1-es kártyát és hozzá:
- Creative Inspire 5100 5.1 ??ft
- Creative Inspire 5300 5.1 ??ft
- Jazz J-9929 5.1 : 23ezer ft
Esetleg az 5.1-es cuccot rá lehet akasztani a 4.1-es kártyámra? Aztán majd később olyan alaplapot veszek amin van integrált 5.1-es chip.
Teljesen tanácstalan vagyok, légyszi segítsetek! Amint látjátok olyan 20e +/- 3e ft körüli dolgokban gondolkodom. A kis pici szobámba tervezem a cuccot, filmezéshez, zenéléshez, játékhoz (ebben a sorrendben).
Aktív témák
- NVIDIA GeForce RTX 4060 / 4070 S/Ti/TiS (AD104/103)
- sziku69: Szólánc.
- sziku69: Fűzzük össze a szavakat :)
- Luck Dragon: Asszociációs játék. :)
- Milyen légkondit a lakásba?
- Vicces képek
- Audi, Cupra, Seat, Skoda, Volkswagen topik
- Star Wars: The Old Republic - MMORPG
- OLED TV topic
- ThinkPad (NEM IdeaPad)
- További aktív témák...
- Apple Watch Series 4 Nike 44mm Teljes doboz, sok tartozék, 100% akku
- LG 77C4 - 77" OLED evo - 4K 144Hz - 0.1ms - NVIDIA G-Sync - FreeSync - HDMI 2.1 - 1000 Nits
- Dell G15 5530 gyári kijelzőt keresek (DP/N: 0VPD4)
- IDE HDD-k vegyesen nagy mennyiségben 32db egyben
- Eladó gamer / workstation PC + monitor garanciás, dobozos alkatrészekkel
- ÁRGARANCIA!Épített KomPhone i5 10400F 16/32GB RAM RX 7600 8GB GAMER PC termékbeszámítással
- OLCSÓBB!!! Dell Latitude 5495 Full HD IPS Ryzen 5 pro 2500u Radeon Vega Mobile Gfx i5-8350u verő
- Apple iPhone 13 128 GB Fekete 1 év Garancia Beszámítás Házhozszállítás
- Apple Watch Series 9 45mm GPS Starlight 1 év Garancia Beszámítás Házhozszállítás
- Jogtiszta Microsoft Windows / Office / Stb.
Állásajánlatok
Cég: CAMERA-PRO Hungary Kft.
Város: Budapest
Cég: PCMENTOR SZERVIZ KFT.
Város: Budapest