-
Fototrend

Új hozzászólás Aktív témák
-
A két játék kapott ennyit? Akkor külön-külön osztani kell kettővel?
Most, hogy belekezdtem komolyabban (értsd: 30 csillagnál járok
) a Galaxy-ba, olvasva az újrakiadás tesztjeit, pont ahhoz nem nyúltak érdemben, amitől érződik az a 15 év. Nálam legalábbis nem a grafika a kevés (55" oleden sincs hányinger, sőt), inkább a kamerakezelés, a giro állandó elmászkálása, vagy pl. a wii menü "Most akkor mentek, jó? Nem jó? Jó? Akkor mentés!" párbeszédablak. Oké, nem akartak/tudtak ezeken változtatni (bár a fontok mérete állítólag kisebb lett).Illetve ami nyilván ízlés kérdése, de érdemes megemlíteni, az a lineáris, körökre osztottság érzete vs. open world - minden csillagnál kötelező obszervatórium látogatás vs. pakold be a holdakat az Odyssey-be, amikor akarod, vagy törd a banandiumot, ahogy jól esik. Nem mondom, hogy az előbbi az elavult, a klasszikus(nak szánt) 2D Mario-k rendre így működnek, de nekem jobban tetszik az utóbbi, nem szakad meg kötelezően annyiszor a játékmenet.
-
-
-
-
horkovy34
tag
Tervben van a Switch 2-re váltás, de csakis egy ráncfelvarrott kiadás után (nekem a jelenlegi nem a legoptimálisabb). Köszönöm! Akkor így legalább teljesen biztos vagyok benne hogy nem lőttem vele mellé.
Később maximum upgradelem a Switch 2-es verzióra. A Star Crossed world Dlc ugye már csak a Switch 2-re van?! Bocsánat ha rosszul írtam.
-
Norb79
addikt
Előző pár tucat OS-ben úgy volt, hogy mutasson minden játékot, akkor legalul redownload menü és az több mindent fogott össze, többek között a waishlistet, én ott nézegettem, de onnan most mindent kivettek a redownloadon kívül, aminek része lett a digitális megosztás is.
Storeban nem sikerült kiszúrni hol van, azért néztem itt, ahol régen néztem, de akkor megnézem a storeban, köszi neked is koncsiknak is!
-
pzstm
titán
Mea culpa. Csak senki nem tud olvasni én meg besétáltam az internet csapdájába és elhittem amit ott láttam

If you would like to play your digital games or DLC ® on more than two consoles, you can turn on the online license setting. When turned on, you can play downloaded software or DLC you've purchased while the system is connected to the internet, even if you don't have
a virtual game card loaded.Viszont az egyidejűleg több konzolon játszol lehetőséget kinyírták, az állítólag nem megy
koncsik: ez lehet fontos lehet akár most és S2 esetén is
Bár én nem homeolok úgymond, szóval nem tudom Nintendonal ez mennyire életbevágó -
Persze, itt van, valamiért lemaradt, pedig akartam linkelni: How to Delete All Content & Settings on Nintendo Switch
-
-
-
DOOM 64 is ilyen <2 font jelenleg. Nagyon sajnálom a Gold pont beszántást, mert én pont az ilyenek miatt szerettem azt a rendszert, az ilyen 1-2 euróra beakciózott játékokra azért összejött évente párszor a pont, ha vett az ember néha pár teljes árú játékot.
Most ezek elmaradnak, aminek az lesz a vége, hogy nem veszem meg ezeket, mert saját pénzből biztos nem költenék már ilyesmire, hiába olcsó. -
-
g@bo
nagyúr
én lemondtam az előrendelést, nem veszek (ilyen gépet) key card-ot.
fizikailag, a szoftverrel együtt akarom a cuccot birtokolni (ennyi lóvéért), nem 10 év múlva is töltögethető formában, tegye csak bele a 32-64-X gigás memóriakártyát - romot a dobozba..
de mivel -gondolom- a nintendo már eltervezte ezt a lehúzást, egyelőre kimarad a switch 2.
lehet így, mindörökre, ha csak nem lesz változás, v részemről valami dili. -
TBT
addikt
És a Nintendo saját címei nem igazán szoktak komoly kedvezményeket kapni. Talán 2-3 év múlva befigyelhet egy 20%-os leárazás, de ez akkor is még 32K környékén lesz.
Brutális. Nem hinném, hogy ezekből a Switch 2-es kártyákból sok használt példány lesz. Ha tényleg letöltőkódos megoldás van a kártya mellett, amit a(z online) profilodhoz kell csatolni, hogy le tudd tölteni a játékot, akkor a használt piac bukta. -
-
a2d2
addikt
Köszi, egy euroért én sem hagytam most ott.
Főleg hogy most már tárhelyem is lesz bőven.
Apropó, melyik a gyorsabb, a Switch beépített tárhelye vagy egy Sandisk extreme kártya?
Mert most felesben vannak felpakolva a játékok a belső tárhelyre plusz egy 64GB-os kártyára.
Vagy ti hogy menedzselitek ezt a részt? Játékok kártyán, mentések gépen? Vagy egyéb módon? -
NyMRooD
addikt
Már nem emlékszem pontosan, de ha jól emlékszem nem ezzel a részével volt a baj, csak az MS ezt is beszántotta. Az a baj, hogy sokszor van jó ötletük (nem csak gamingben), csak ha az Excel nem elég gyorsan mutatja azt vagy nem pont azt mutatja amit elvárnak, akkor nyomnak egy hátraarcot.
-
playmore
tag
Nálam okosabb valaki írta a neten, hogy lehet így lesz megoldva a digitális visszafelé kompatibilitás a Switch 2vel is. Van benne valami. Illetve, hogy ez csak lényegében olyan sharing ami PS/Xboxon létezik 2013 óta csak kötöttebb. Ott ugye ha egymás gépére felrakjátok a profiljaitokat akkor mindent ami nem játékbeli pénz azt meg lehet osztani. Tehát ez ahhoz képest nem annyira durva.
-
-
-
Scarletiel
őstag
-
morfondőr
addikt
Nem körökre osztott, de elég egyedi a harcrendszere. A karakter automatikusan támad (lő vagy csapkod a kardjával), te pedig helyezkedsz közben és ún. art-okat lősz el, megfelelő sorrendben kombók is lehetnek belőlük. Eleinte nagyon furcsa, de bele lehet jönni és bár számomra sem a legjobb része a játéknak, de a karakterek és a sztori messze kárpótol.
-
Szabi®
veterán
Az jó, gondolom nem a hardverapron. Eddig én sem panaszkodhatok, bár a testvérem által vásárolt csodálatos Hogwarts szerintem ránk rohad a nyomtatott borító miatt, de a franc ott eszi.
![;]](//cdn.rios.hu/dl/s/v1.gif)
#60598 TrishtanAG Igen, ha megvásároltad a végfelhasználói szerződéssel a saját licenszed, akkor működik így. Emulálhatsz, csak előtte meg kell venni. Merthogy az emulátor a programot nem adja. Ergo nincs végfelhasználói licenszed sem. Nem tudsz biztonsági mentést csinálni valamiről, amit nem vettél meg. Nem készíthetsz biztonsági mentést valamiről, ami nincs, ami nem képzi a te saját használati engedélyed.
-
a2d2
addikt
(És tboy93)
Köszi, ha sikerült életet lehelnem a töltésbe akkor veszek egy nagyobb és gyorsabb kártyát.@Szabi®: a 40-50e Ft-ot nem kamu/átverős Marketplace hirdetésnél nézted? Én a legolcsóbban 65-ért láttam Switch-et. Ha tényleg 40-50 között is mennek akkor már nem is volt olyan jó üzlet ez a haldokló példány, főleg hogy egész hétvégémet rászántam kb

-
Szabi®
veterán
Az komoly akkor. Pedig ez nem egy előnyös üzleti stratégia game selling szempontból.
#60545 cactuar Kenyjék a hajukra . . . Nekem 2-300 ezer forint store vásárlás értékben is csak 30 gold pontom van, és 150 platinum pontom, úgy hogy ezeket nem vásároltam le soha . . .Engem nem zavar hogy ez a hektikus kiforratlan rendszer megszűnik.
-
penge111
addikt
Megvolt mindegyik
Már csak ezek maradtak: Pikmin 4, The Legend of Zelda: Echoes of Wisdom, Mario + Rabbids Sparks of Hope, Donkey Kong Country Returns HD, Mario & Luigi: Brothership, Bayonetta 2.Bayonetta 3-hoz szerintem gyenge a gép, a Pokemonok sosem érdekeltek, az Arcanust akartam még kipróbálni, de itt se fényezi senki. Ezeken kívül közel két év alatt minden meg volt. Aggódni nem aggódom, mert sok multiplatform címet is switchen fogok végigvinni. Jrpg fanoknak a switch amúgy is mennyország...
Most épp a Capitan Toad pörög, nagyon bejön, méltatlanul keveset említett cím. Kicsit hasonlít a telefonos Monument Valleyra.
-
Igen mint mikor álltam a konzolboltban és arról beszélgettem az eladóval, hogy milyen olcsók az Xbox játékok, a Nintendó saját címei meg mennyire tartják az árukat.
Mondta is, hogy "nézz végig a két felső soron (kb 20 játék volt), és nézz rá a Botw-ra. A 20 Xbox játékban nincs annyi energia meg munka összesen mint egyedül ebben a Zeldában"
Nagy igazságok ezek xd -
Jacob Gibbs
tag
Új hozzászólás Aktív témák
A Switch OLED saját, előre telepített védőfóliával érkezett, ne vegyétek le!!!!! - bár jó esély van rá, hogy fel sem tűnik... a funkciója a szilánkos törés elleni védelem, mindenképp javasolt egy vékony üvegfólia a karcok ellen is.
TILOS A WAREZ! (Itt a„Warez” = a szerzői jog (vagy más jogszabály) által védett szoftver, adat, szöveg, kép, hang, mozgókép, stb. jogosulatlan megosztása vagy megosztás kérése. Készülék hálózati/szolgáltatótól függetlenítése.)
Az általános moderálási szabályok érvényesek.
A témához szemernyit sem kapcsolódó hozzászólás és a Spoiler/Off tag használatának elmulasztása figyelmeztetés nélküli törlést vonhat maga után!
Az ÁSZF alapján "Tilos...A hardverapro.hu, az Állásbörze és az Üzemeltető által kijelölt topikokon (részletszabályok itt elérhetőek) kívül máshol terméket, szolgáltatást, egyebet hirdetni."
- Rugalmas OLED panelre válthat a Samsung Galaxy A57
- czundermák: Shikoku Henro #0: Mégis mi ez?
- One otthoni szolgáltatások (TV, internet, telefon)
- Milyen okostelefont vegyek?
- Samsung Galaxy A54 - türelemjáték
- NVIDIA GeForce RTX 5080 / 5090 (GB203 / 202)
- sziku69: Fűzzük össze a szavakat :)
- Luck Dragon: Asszociációs játék. :)
- Vicces képek
- CES 2026: jön az AMD CES előadása és az NVIDIA GeForce ON
- További aktív témák...
- Sony PS Vita (PCH-1004) OLED Gyűjtői állapot 64GB+4GB Fóliázott!
- Sony Playstation 5 Slim Digital 825GB + PlayStation PORTAL Midnight Black - FOXPOST AZ ÁRBAN!
- Csere-Beszamitás! Playstation 5 Slim Disc Edition! Lemezes
- Csere-Beszámítás! Xbox Series S Játékkonzol!
- Raspberry Pi 5 + Recalbox retro játékkonzol
- Apple iPad Smart Keyboard magyar
- LG 34GS95UE - 34" Ívelt OLED / QHD 2K / 240Hz & 0.03ms / 1300 Nits / NVIDIA G-Sync / AMD FreeSync
- Jo Nesbo: LEOPÁRD (nem olvasott)
- Ventilátor bazár /NZXT/CORSAIR/LIAN LI/DEEPCOOL/ZALMAN/120MM/140MM/VEZÉRLŐK/LED KIT-ek/
- HIBÁTLAN iPhone 13 Pro 128GB Sierra Blue -1 ÉV GARANCIA - Kártyafüggetlen, MS4088
Állásajánlatok
Cég: PCMENTOR SZERVIZ KFT.
Város: Budapest
Cég: Laptopszaki Kft.
Város: Budapest

7 db van most az aprón. azt hiszem, néha érdemes várni....
) a Galaxy-ba, olvasva az újrakiadás tesztjeit, pont ahhoz nem nyúltak érdemben, amitől érződik az a 15 év. Nálam legalábbis nem a grafika a kevés (55" oleden sincs hányinger, sőt), inkább a kamerakezelés, a giro állandó elmászkálása, vagy pl. a wii menü "Most akkor mentek, jó? Nem jó? Jó? Akkor mentés!" párbeszédablak. Oké, nem akartak/tudtak ezeken változtatni (bár a fontok mérete állítólag kisebb lett).
(lehet, hogy bizonytalanoknak megéri, hogy el tudja adni) (gamemarketen 19300 szállítással)
)



pedig top 17. volt 2017-ben...



Anno gondolkoztam rajta, de mivel nem jutottam a játék végére így elmaradt.
koncsik
Sirandrish
