Aktív témák
-
Vérboci
addikt
Szólni lehet, ha jön az eső, de ne verjük el a port senkin azért, mert egy viharban kidőlt fa agyoncsapott pár embert.
Szóval nem erre kellene kihegyezni...
Mert az áldozatok és a sérültek helyzetén csak egy jó sok ''ha'' szócskával teletűzdelt mondat dolgai javíthattak volna.
Ha szólnak, ha leállítják időben, ha nem esik, ha nem fúj, ha nem ott állnak, ha nem esik le a cserép, ha nem dől ki a fa, ha torokgyuszit kapott volna tegnap és otthonmarad.
[Szerkesztve] -
Vérboci
addikt
Te is összemosod a két dolgot. Esőben a tüzijátékot nyugodtan meg lehet tartani. Sőt, a lézersónak még jót is tesz, mert látványosabb. Igaz, hogy most szél is jött, de ez nem okozott problémát szerencsére. Ezt a ''sok rakéta nem gyulladt meg'' c. dolgot meg már vagy 8 pirotechnikus megcáfolta. Ha nem gyullad meg, akkor benne marad a csőben. HA meg már onnan kijött, akkor az a fizika törvényeinek megfelelően fel is robban.
Tény, hogy a szél földközelbe nyomhatja, de most nem ez okozta a gondot.
Azt gondolom, hogy gyerekkel, vagy anélkül, annyi ész mindenkibe szorul, hogy felnéz az égre. De ha nem tette, akkor sincs semmi gond. Legfeljebb megázik. Senki nem tudhatta előre, hogy az esőn kívül hatalmas szél is lesz.
Győrben lakom, a tegnapi vihar tőlünk ment arrafelé. Én fél nyolc körül értem haza, és ahogy becsuktam magam mögött az ajtót, eleredt az eső. Szél nem volt, csak eső. Ugyanakkor rémülten hívott Barátnőm (kb 5-6 kilométerre lakik), hogy náluk szélvihar van. Nálunk meg csak eső volt. Csak azt akarommondani, hogy nem lehet megjósolni a vihar útvonalát és erejét sem.
Lehet hogy lefújják az egészet és egy csepp eső nélkül fél óra alatt elhúz a felhő, vagy épp az ellenkezője. -
Vérboci
addikt
Talán 5 vagy 6 évvel ezelőtt voltam tüzijátékot nézni pesten. Jó iső volt, nem volt semmi gáz. De mire moccanni lehetett a műsor után, az bizony nem fél óra volt, de nem is 1. Szerinted 30 perc alatt hazaszivárog a nép? Ugyanmár... gyertek még egy sör belefér. Várjunk egy kicsit, hátha elvonul... nem kell aggódni, ez csak víz... hoztam esernyőt... és a többi, és a többi.
-
Vérboci
addikt
válasz
pussy_cat
#4974
üzenetére
Na de ugyan kinek a feladata az időjárási helyzetkép közzététele?
Voltam már focimeccsen, búcsúban, esküvőn, koncerten stb, amit elmosott az eső, soha egyetlen szóval nem mondta senki, hogy esni fog. Illetve előtte nap láttuk a tévében, ennek ellenére bíztunk a szerencsében. Nem jött be, ennyi. -
Vérboci
addikt
...hahh... látom miről maradtam le. Megy a politika, a vihar, a tüzijáték és a sajnálatos halálesetek összemosása minden szinten. Itt is, az indexen is, mindenhol.
Ha meg hasonló vihar kap el mondjuk egy esküvői menetet, ahol az ara a fa alatt marad, az csak egy lábjegyzet a blikkben.
Végigolvastam minden hozászólást és meg is találtam azokat, amelyekkel azonosulni tudok a témában, így a véleményem csak röviden: ''ezt dobta a gép''.
Nem hiszem, hogy volna felelőse az Úristenen kívül ennek az egésznek. Jól mondja, aki azt mondja, hogy hiába szóltak volna nyóckor, hogy nem lesz tüzijáték, mert jön a vihar, attól még nem ürül ki a placc hipp-hopp. Na meg aztán nem minden sötét felhőből van égszakadás. (lásd 2005 és 2006-os Boglári szüret tüzijátéka villámokkal és fekete felhőkkel, csepp eső és szél nélkül) -
Vérboci
addikt
válasz
Kalandor
#3878
üzenetére
De éppen ez az, amire képtelen.
Nem tudom rávenni észérvekkel, hogy ne hódoljon be.
Félek, hogy ha össze is költöznénk, egy hét után hazamenne, mert segítenie kell otthon ásni, fúrni, faragni, söpörni, főzni. Különben roszkislány lesz. Ez a terror.
Most írt egy e-mailt. Ezt írja: Amúgy nekem nem azzal van bajom,hogy összekötni veled az életem, hanem azzal,hogy mások mit mondanak.
mások => anyuci és hódoltsága => család -
Vérboci
addikt
Megvéd természetesen, de pár mondattal rövidrezárja. Nem konfrontálódik. Képtelen rá.
Sajnos nem tud elszakadni otthonról. Annyira működik a terror és az agymosás, hogy bár nagyo szeretne velem összeköltözni és velem lenni, a második mondata már az, hogy akkor többé biztos nem mehetne haza és a testvérét, meg apkáját is elmarja mellőle.
Hiába mondom neki, hogy akkor majd ők jönnek hozzánk és nem mi megyünk, ez nem vigasztalja. Amig ez a nőszemély a világon lesz, addig megkeseríti az életünket, az fix.
21 éves lánynak engedélyt kel kérnie, hogy eljöhessne otthonról, mert ha nem, akkor kitör a botrány.
A nővére persze szent. Annak nem kell otthon semmit segítenie. Ő a kedvenc. A párom meg kertet ás, fóliát öntöz, állatokat etet, boltba jár. Úgy tartják mint egy cselédet.
Ha az anyja hazaér, az az első szava, hogy ''na mivan, má megint nem söpörtél össze''.
Ilyenkor legszivesebben pofánbasznám.
Meg amikor ott vagyok náluk, engem semmibevéve, aszongya a páromnak, hogy menjen ki almátszedni vagy tudomisén.
Eközben a nővér esetleg olvas, tévét néz. Neki megsimogatják a buksiját. -
Vérboci
addikt
Hát nem egyszerű, az már biztos.
Én futom a kötelező köröket, erőlködök, hogy jó legyen a viszony (virág névnapra, karácsonyi ajándék stb.) de vissza csak azt kapom, hogy szó szerint utál, rühell, stb.
Nekem sosem mondta, csak amikor elmegyek tőlük, akkor a kedvesemnek mondja, hogy má megint itt volt ez az ilyen-olyan ez+az. A jelzők tárháza széles.
Az egész családot terrorban tartja a nő. Aapuka jó figura, belevaló szerzet. Borászkodik, jó, finom bora van. Mindig kinál, beszélgetünk. De ha kiborul a bili, akkor mindig a felesége nótáját fújja (valahol ez érthető).
Szóval amikor vele elbeszélgettem, hogy hipp-hopp házaodnánk, meg lakás, meg egyebek, akkor kicsit billegette a fejét, atán elnézést kért hogy nem tud pénzt adni, majd felajánlotta a segítségét (csőszerelő) a lakáshoz. Örültem is, jó volt minden.
De aztán ugye közben anyuka is előadta magát, nnantól meg már apuka sem volt szövetséges.
Mindegy, hagyjuk... Tegnap esti beszélgetés után a párommal, úgy tűnik, a házasság elmarad, így szocpol sincs, tehát maximum valami kicsi panelra tudnék én egyedül hitelt felvenni. De úgy magasabb a kamat, tehát beköltzni már nem lesz pénzünk.
Szóval bukta. Végülis időben húzta be a féket. Ma akartam megkérni a kezét szépen, rendesen, ötletesen
Más:ezt szerda este fotóztam:
[link] -
Vérboci
addikt
A lényeg: anyuci pici lányát rá kell venni, hogy valahogy normalizálja a kapcsolatot szüléivel, és legyen végre FÜGGETLEN...
4 éve nem megy
Kalandor: Sajnos a lakáshoz nekünk szükség van a szocpolra, ahhoz meg a házasságra. De nem csak a házaság a probléma. Anyukának indenre van valami kétely gerjesztő mondata.
- Biztos nem tudjuk majd fizetni a kölcsönt
- Két gyereket minek bevállalni?
- Mi lesz ha szétmegyünk
- Mit szólnak a rokonok, hogy csak polgári esküvő...
...meg a többi ökörsége. De ha a párommal kettesben vagyunk, elszigetelve mindenkitől, akkor képesek vagyunk megbeszélni ezeket és megegyezünk a megoldásban. De aztán haza kell menni és jön a mérgező szöveg.
[Szerkesztve] -
Vérboci
addikt
válasz
Kalandor
#3853
üzenetére
na igen...
A lakásvásárlás, meg a házasság ''sürgős'' mivolta miatt kicsit felőrlődtek az idegek.
De a probléma forrása 95%-ban a drágalátos anyósjelölt. 5%-ot magamra veszek egye fene.
/mennyi időre lehet kitiltani valakit? Milyen lépésközök vannak?/
tbs: Bérgyilkosságot vállalsz? De balesetnek tűnjön! -
Vérboci
addikt
válasz
Winner_hun
#3816
üzenetére
Valóban szar nap volt a tegnapi (is).
Illetve semmi gond nem volt úgy este hatig, de aztán...
Az a kérdés, hogy a mai milyen lesz. Ha a mai is szar lesz, akkor innentől egy jó darabig minden nap szar lesz. De ha nem lesz szar, akkor ezután csak ritkábban lesz szar. -
Vérboci
addikt
na jóccakát... megyek lemosom a vért a kalapácsról, aztán szundikálok.
normális napom elbaszott véget ért. -
Vérboci
addikt
válasz
parandroid
#3631
üzenetére
ezen besírtam

-
Vérboci
addikt
Ha az elkövetkezendő pár napban a Blikk címlapján a ''KALAPÁCCSAL VERTE ÖSSZE ANYÓSÁT'' szalagcímet olvassátok, gondoljatok rám...

-
Vérboci
addikt
válasz
BlacKSouL
#3605
üzenetére
Köszönöm, de az ''egyetemes'' techinai információknak én is birtokában vagyok.
Technikai kivitelezés alatt a speciális figurákra gondolok. (pl.: szekrény tetejéről csillárra ugró, arról puffon dobbantó és triplaszaltóval az alanyba érkező mutatványok)
Szóval tudod, amiért cserébe a papagáj is hagyja kivágatni a nyelvét
-
Vérboci
addikt
válasz
BlacKSouL
#3595
üzenetére
Megvallom őszintén, egy roppant indiszkrét kérdés azért megfogalmazódott bennem a kalandodat olvasva. Vajon megkérdezhetem-e, hogy használtatok-e óvszert, vagy ilyesmit nem illik megkérdezni? Mert akkor nem kérdezem meg.
Illetve ezen túlmenően a techikai kivitelezésről is érdeklődnék, de gondoltam valami lájtosabbal indítok
-
Vérboci
addikt
válasz
Lord Zero
#3524
üzenetére
Na igen... még szerencsésnek is mondhatom magam, hiszen most a nagyszülők házának eladásából nekem 3m leesik a szüleimnek hála. Tehát valami alap van. Meg azért a fizum se rossz mai viszonylatban. De mivel egy koszlik kis lakás szerezetkészen 9 misi minimum, ezért kell a szocpol is, meg a hitel is.
Nyomasztó, hogy hirtelen sokmindenbe bele kell ''harapni''. Házasság, gyerekvállalás, hitel.
Persze, jól mondod, sok öröme is lesz benne az embernek, csak hát mint mindenki, én is hajlamos vagyok először a nehezeb oldalát nézni.
Még azt mondjátok meg nekem ti írástudók, hogy a hitel csak a lakás értékéig szól, vagyabból be is fejezhetem a kérót? Tehát ha szerkezetkész lakást veszek, akkor a hitelből megvehetem a csempét, meg kádat, ilyesmit? -
Vérboci
addikt
válasz
csapos2
#3513
üzenetére
Gorstalpaló házaság --> ma bejelentkezem, 30-40 nap múlva egy esős csütörtöki napon pedig kedvesemmel és tanukkal karöltve farmerban aláírjuk a nevünk a megfelelő helyen. Semmi csinnadratta, semmi cécó. Csak a papír miatt.
Persze lesz fényes esküvő, meg pompa, de csak fél-, egy év múlva, amikor kicsit megerősödünk anyagilag.
Mondjuk a konzervatívamm rokonság ezt nem szokta jó szemmel nézni, de hát Istenem. Dobjanak hamar össze 6 milliót, oszt akkor nem kell hitel meg semmi, és mehetünk 100 fős lagzit tartani.
tbs: Szerencsére az állásom stabil (már amennyire manapság lehet) és az elhelyezkedéssel sem hiszem, hogy gondom lenne, a probléma inkáb a Párom állásával van. Ugyanis jelenleg nincs. És ha lesz is, az nem lesz olyan bevehetetlen bástya. Vendéglátás ugyebár
Szóval most a hitelt is csak az én fizetésem táplálná. Egy fizuból meg azért karcsú. 3m önrész, 2,4 szocpol, 6m hitel. A hitel 20 évre havi 40-50.
ÉS kéremszépen most először az életben bánom, hogy felvettem a diákhitelt, mert fizetek rá havi 18-at. Az most hiányzik. (jó mondjuk akkor kényszer helyzet volt) -
Vérboci
addikt
Le vagyok törve, mint a bili füle.
Hétfő is van, a nap sem süt, fizetés is csak csütörtökön és a lakásvásárlás körüli cécó totál kiidegel.
Mégis honnan kéne egy átlagembernek 12 milliója legyen egy lakásra? Abszurdum...
Egyáltalán megéri belevágni? Gyorstalpaló házasság, két gyerkőc bevállalása, stb??
Ti hogy csináltátok? -
Vérboci
addikt
válasz
Racecam
#3366
üzenetére
Ááá... a trappernek volt fílingje. Az a miénk volt.
Erről jut eszembe... milyen nagy menő dolog most a tisza cipő nem?
Megy ez a retro vonal ezerrel. Pedig egy időben égő volt a tisza. Amikor már lehetett adidaszt meg nájkit venni.
A legjobb focicsukám mondjuk tisza volt. Képtelenség volt szétrúgni. -
Vérboci
addikt
válasz
Integra
#3349
üzenetére
Ejnye no... azért ennél kend jóval idősebb, hogy egyenlőségjelet tegyen a Hairben megfogalmazott magvas gondolatok és a tarisznyás porban ülős szakadt stílusú alter világszemlélet közé.
Azok a fijúk lányok, akiket ma alteresnek, meg tarisznyaráknak mondanak, talán nem is látták még a hairt...
És bár kevés nagyobb rocker arc volt nálam széles-e városban pár évvel ezelőtt, magam sem tartoztam sohasem az árokparton cigit moszkvázó, gitárt pengető, buszjegyre kéregető szimatszatyros kasztba. Sőt, kerültem is minden megjelenési formájukat.
[Szerkesztve] -
Vérboci
addikt
Nem, szerencsére nem láttam. Illetve csak picit.
A hair magyarul nekem szentségtörés.
Amikor a prömier volt, akkor állófogadás volt utána, és én is ott voltam. Mert akkor még vendéglátásban dolgoztam
. Na szóval akkor be-benéztem az előadásra, de a szöveget rendkívül kínosnak találtam.
Mondom, nem hallottam az egészet, csak foszlányokat, de ott volt egy két olyan szövegrész, hogy felállt a hátamon a szőr. Egészében, lehet hogy jó volt. Én azért maradok az angol verzsönnél. -
Vérboci
addikt
Jó pénteket fórumtársak!
Táborozókról semmi hír? Nem mosta el őket az eső? És még az árnyék miatt aggódtak...
Az idei nyár nem jött be a mete-urológusoknak.
Remélhetőleg aug 20-ra fagyot mondanak, mert akkor tutira +40 fok lesz. -
Vérboci
addikt
Ajánlom figyelmetekbe a kezdő kiscsirkét: [link]
A moderátort keresekben kér warez segítséget
Nesze nektek alapelvek elolvasása... -
Vérboci
addikt
válasz
parandroid
#3114
üzenetére
Az érett gőz telített.
Vagy mégsem... a telített gőz az más. Gyanítom, hogy nem a gőzt érleli, hanem a gőzben valamit.
[Szerkesztve] -
Vérboci
addikt
Ezt a ''szerkesztve'' címszóval aposztrofált rendkívül mulatságos dolgot hol találom a topikban? Úgyértem honnantól olvassak, hogy kiderítsem, mi ez a móka?
Egy linkért még bonbonmeggyet is adok. -
Vérboci
addikt
Gondoltam, megosztom veletek legújabb fejlesztésemet.
Nemsokára a honlapomon is megjelenik
![[kép] [kép]](http://www.kepfeltoltes.hu/060801/cooltext24638582_www.kepfeltoltes.hu_.gif)
-
Vérboci
addikt
válasz
Racecam
#2706
üzenetére
Ezt a télapó fizimiskát...
Most már biztos, hogy ha jogosult leszek, grincs avatart kérek és ellopom a karácsonyt
(ápropó jogosultság. Ha annó nem vetem el a sujkot, és nem kezdek heveny módon Vladimir szidalmazásába, akkor már rég lehetne nekem is újfajta bocis pofázmányom
) -
Vérboci
addikt
válasz
burgatshow
#2658
üzenetére
Gugli iz ja frend
1 knot = 1.852 km/h = 0.514 m/s
A hídnak meg legyen Hofi Géza a neve. A csák noriszos baromság meg hűen tükrözi a magyar nép magas százalékának értelmi színvonalát... Nem is termelünk ki nobel díjast soha többet a büdös életbe.
szerk: ...úgyértem rajtam kívül persze
[Szerkesztve]
[Szerkesztve] -
Vérboci
addikt
Na igen... az egész országra jellemző, hogy profitálni akarunk a turizusból, de nem teszünk érte semmit.
Azért ahogy a Balaton vízszintje, úgy a szolgáltatások minősége is feljebb ment az elmúlt néhány évben. A baj az, hogy ezt nem meggyőződésből, hanem kényszerből lépték meg a szolgáltatók. Pofont kaptak az élettől.
Ha visszajönne a sok német vendég (mint mondjuk 10-15 éve) akkor megint árulnák a szart drágán, attól tartok.
Mindegy, most jót lehet jó áron kapni. A víz tiszta, a strandok rendben, a hamburger finom, giroszban lehetne több hús, de a brassói nagyon rendben van.
Egyedül a szállásokról nem tudok nyilatkozni, mert mint írtam, én vállalati üdülőben töltöm a nyaralást. -
Vérboci
addikt
Pedig nem ''rólad'' írtam. Hisz benne is van a szövegben.
Sehol nem írtad, hogy azért mész máshova, mert a Balcsi drága. Azt írtad hogy azértmész máshova mert az tetszik és pont. Erre írtam, hogy így rendben is van.
Amire értettem, az pont a televízióban pár éve folyó lejáratókampány. Közvéleménykutatások egyebek. És bizony sok birka azt mondja, hogy azért ment külföldre, mert olcsób mint a balaton. Nem azért mert látni akarta a tengert, nem azért, mert csóró, hanem mert drága és szar a balaton. Nekem ez böki a csőröm és nem a te hozzászólásod.
szerk:
Dehamár... akkor egy kis reklám:
Boglári Szüret aug 17-20 [link]
én ott leszek
[Szerkesztve] -
Vérboci
addikt
Okés, értem én.
Így rendben is van. Engem csak tényleg az zavar, ha valaki, aki máshol nyaralt, leszólja sok-sok ember szórakozását (nem rólad beszélek). Nagyon sok ''divatutálat'' forog közszájon napjainkban. Illik leszólni a windózt, pedig mindenki azt használja, illik szidni a kormányt, pedig a többség megválasztotta és illik szidni a balatont, pedig sokan járnak oda és érzik magukat nagyon jól. Satöbbi, satöbbi.
Az meg, hogy ilyennek még egy nézett műsor is hangot adjon... arcpirító. -
Vérboci
addikt
Na mi a szösz... nem kell megharagudni...
Aki a tengert akarja látni, utazzon oda. Nyilván. De ne azért mert olcsóbb, hanem mert úri gusztusa úgy kívánja. Prága például mocskosul drága, mégis oda megyek szeptemberben.
Csak azért hozakodtam elő a dologgal, mert ugye sok helyen ''drága a Balaton'' rigmusokat hirdetnek és ezzel rontják az ország boltját. Én meg vagyok annyira ''hazafi'', hogy ez ellen szót emelek. -
Vérboci
addikt
Na igen... az a naplós riport volt. Elég érdekes ''csúsztatásokkal''. Alighanem múlt évben volt. Ott pl. az utazási költséget nem számolták bele, ami azért nem kevés. Azt én inkább eldorbézolom itthon.
Mint említettem a balatoni árak megegyeznek egy nagyváros áraival. A külföldi nyaralás max. anyival lehet olcsóbb, amennyivel az adott helyen az ''élet'' olcsóbb.
Egyébként ez is jellemző a magyar médiára. Ahelyett, hogy az országnak csinálná a reklámot, kihozza, hogy ''hé emberek, költsétek el a pénzeteket külföldön''.
Kidus: Na de akkor összességében nem olcsóbb...
[Szerkesztve] -
Vérboci
addikt
Az ország nem egy olcsó hely. De amig annyiért kapom meg a dolgokat a Balaton partján, mint szemben a teszkóban, addig nem nevezhetjük drágának a balcsit.
A legtöbb településen van szabadstrand, ami ugyanazt tudja mint a nem szabad, csak éppen ingyen van. Révfülöpön mondjuk elkértek 300 forintot egy napra. Na bumm. A győri strand mennyi is? 800??
Mit értsez strandfelszerelés alatt? Aki a teszkó gazdaságos 300 forintos gumimatracot a strandon lévő árustól veszim eg ezerért, az megérdemli. De nem találkoztam ilyesmivel. -
Vérboci
addikt
Egyszerűen kizárt, hogy egy tengerparti (görög, vagy mondjuk horvát) nyaralást olcsóbban megússz mint egy balatonit. És nem csak az utazás költségeire gondolok.
tildy: Ó... gyermekkorom legszebb nyarai Balatonszepezden teltek. Volt ott az akkori Autójavító Vállalatnak egy üdülője. Imádtam.
Mostanában a déli partra járunk, Balatonszemesre. Most ott van vállalati üdülési lehetőség. Már átpártoltam a déli parthoz. Mozgalmasabb, de mégis csendes.
[Szerkesztve] -
Vérboci
addikt
válasz
Kalandor
#2528
üzenetére
Mondjuk a 4. hete tartó kánikulában ez érthető is. De jellemzően a nagyobb központok vanak tele. Múlt héten voltam Füreden, Révfülöpön és Bogláron. Talán Füred volt zsúfoltabb. Boglárig már nem megy el a Pesti had.
És elsősorban a ''drága'' szóra kaptam fel a fejem.
Egy gombóc fagyi győrben 100, balcsin 100.
Girosz győrben 450, balcsin 450.
Lángos (s-t) győrben 350, balcsin 400.
Mondjuk a fél littyós üdcsik drágák a bódékban, de nem is vagyok olyan marha, hogy 200-250 forintért igyak kólát.
Az éttermek árai teljesen elfogadhatóak: főétel 1000-1500 körettel. Mondjuk a marha hús drágább, de hol nem.
1 szó mint 100, a balaton semmivel sem drágább mint akármelyik város az országban. -
Vérboci
addikt
válasz
Racecam
#2505
üzenetére
Azt hiszem, hogy talán három hatalmas fájdalmat tudok felidézni életemből. Az első egy altesti műtét kötésének eltávolítása során lépett fel. A második legfájdalmasabb pedig a fülfájás. Szóval nyugodtan panaszkodj csak.
A harmadik meg egy friss élmény, a múlt hétvégén hólyagosra égtem Balatonfüreden. Olyan a válam, mintha rohadna...
Lényeg: a fülgyertyázást tényleg ajánlom. Olyan helyen vedd, ahol ki is bontják a csomagot, mert általában 5-10 darabos egy zacsi, de annyi felesleges. Meg azért drága is. Asszem 500-ért vettem darabját anno. Csak kérdd el a leírást, ha még nem használtad. Bár a neten is van róla anyag bőven: [link] (én ilyet vettem) -
Vérboci
addikt
válasz
Racecam
#2503
üzenetére
Fáj még a fülecskéd?
Javaslom a fülgyertyázást. Általában nem hiszek au ilyen természetgyógyász hókuszpókuszokban, de miután 2 fülgyertya után teljesen megszüntek a Kedvesem panaszai, ezt azért felírtam a használható módszerek listájára.
----------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Bognár Évi az egyik kedvencem. Emlékszem, amikor egy kis ideig a helyi tévéstúdiónál dolgoztam, a Baby Sisters volt a meghívott vendég. Akkor kezdték az egészet. Nagyon klassz kis nők voltak. Nem tudtam hogy üljek a széken, hogy belássak a miniszoknyája alá
De sikerült... 
A pléhbojban amúgy szerinte guszta volt, mostani képet valaki mutathatna. Meg az a másik, a Baby Gabi is cuki muff.
Amúgy tudtátok, hogy itt laknak: [link] Ezért is béb-i szisztersz
[Szerkesztve] -
Vérboci
addikt
Én pl. nem tudom letölteni, csak bmp-nek. Ez miért van? Egyéb esetekben suzokott működni gif, jpg, meg akármilyen más képfájl letöltése. De erre csak a bmp-t ajánlja a windóz.
-
Vérboci
addikt
-
Vérboci
addikt
válasz
parandroid
#997
üzenetére
márpedig de...
Így tanították iskolában. És nem véletlen, hogy a szótárban is benne vagyon.
Mondjak még olyan példát amikor a szótő hasonul???
ez-től --> ettől
az-ban --> abban -
Vérboci
addikt
válasz
ballington
#987
üzenetére
Nem az a baj, hogy mondja valaki ezt. Mondani lehet, betudom tájszólásnak. De leírni... Tájírás nincs! Én azt mondom: hüttőszekrény, de le tudom írni, hogy hűtőszekrény.
Ráadásul az ''avval'' helyes kifelyezés. Ugyanis az-val. Itt hasonulhat a szótő is és a toldalék is. Azzal, avval, ezzel, evvel. Mindegyik okés. -
Vérboci
addikt
válasz
ballington
#977
üzenetére
Nincs olyan szó, hogy otthol.

Mondjuk elég sok beszédibás
ismerősöm mondja így, de eddig még mindegyik le tudta írni helyesen. -
Vérboci
addikt
válasz
Kalandor
#556
üzenetére
Na... megvolt a telefonálás.
Hívtam a központot, aki a tüzijáték szó hallatára kapcsolta a megyei kapitányságot, és ott valami osztályt.
Ott előadtam, hogy miről lenne szó, tehát csak I. kategóriás játékos pirotechnikáról.
Mivel ők csak nagyobbak engedélyezésével foglalkoznak, és infójuk szerint ez a kicsi nem engedélyköteles (én is így tudom), átirányítottak a városi kapitányság rendészeti osztályához.
A rendészeti osztályon ismét előadtam a nyűgöm. Az úr úgy tudta, nem kell engedély, bejelenteni sem kell, de elővette a rendeletet és átfutotta (közben én is néztem a neten itt: [link]). Abban maradtunk, hogy nem kell bejelenteni, de javasolta, hogy az esetleges rosszindulatú lakók (lásd még: rigolyás vén banyák
) bejelentései miatt jelezzem a dolgot a 107-en vagy a váltásparancsnoknál.
Fel is hívtam a váltásparancsnokot, aki mondta élből, hogy ha nyílt placc és játékos pirotechnika, akkor nem kell bejelenteni. Mondtam neki, hogy akkor azért egy kis cetlire (vagy mittudomén) írja ki a holnap este ügyeletes kollégának, hogy 22h-kor itt-és itt tüzijáték, nehogy a járőrök végigigazoltassák a násznépet
Azt hiszem tutira emlékezetes lenne a lagzi.
Felírta, megköszöntem.
Ehelyütt jegyezném meg, hogy mindhárom illető akivel beszéltem (1 hölgy és 2 úr) nagyon kedves és segítőkész volt. Ha kukacoskodni akarnék akkor azt mondanám még el, hogy a megyein kicsit hamarabb is felvehetnék a telefont
-
Vérboci
addikt
válasz
Kalandor
#547
üzenetére
Benne vannak a telefonkönyben... benne.
Az alábbiak érhetők el telefonon:
Hivatalvezető
Személyzeti iroda
Bűnügyi osztály
Vizsgálati osztály
Panasziroda
Közrendvédelmi osztály
Váltásparancsnok
Közlekedésrendészet
Baleseti helyszínelők
Igazgatásrendészeti osztály
Szabálysértési osztály
Egyenruházati bolt
Ezek közül melyiket hívjam? Kitalálom... a baleseti helyszínelőket mi?
-
Vérboci
addikt
-
Vérboci
addikt
Sziasztok!
Szeretnék a nővérem esküvőjén egy kis tüzijátékot csinálni. Van a környéken egy bolt, ahol lehet kapi minden félét. Természetesen csak az 1. kategóriából.
Vannak kisebb telepek, meg rakéták, ilyesmik érdekelnek.
A kérdés az, hogy - bár ezek szabadon vásárolhatók és elvileg egész évben felhasználhatók - be kell-e jelentenem valakinek, vagy kell-e engedély.
A tüzijátékot a lakodalomban érintett étterem előtti füves placcról lőném, tehát közterület.
Van valami infótok, mit tegyek?
Vagy lőjjem fel hamar és mire a banyák a házakból kihívják a yardot, fussak el?
Aktív témák
- BESZÁMÍTÁS! Intel Core i7 4770K 4 mag 8 szál processzor garanciával hibátlan működéssel
- Új DELL Inspiron 14 (5435)/AMD RYZEN 7-7730U/16GB/512 SSD/14"/FHD/IPS/Garancia
- ÁRGARANCIA! Épített KomPhone Ultra 9 285K 32/64GB RAM RTX 5080 16GB GAMER PC termékbeszámítással
- GYÖNYÖRŰ iPhone 13 Pro 128GB Sierra Blue -1 ÉV GARANCIA -Kártyafüggetlen, MS3965
- BESZÁMÍTÁS! MacBook Pro 13 M1 8GB RAM 512GB SSD notebook garanciával hibátlan működéssel
Állásajánlatok
Cég: Laptopműhely Bt.
Város: Budapest
![;]](http://cdn.rios.hu/dl/s/v1.gif)







![[kép] [kép]](http://hok.duf.hu/wade/smiley/kategoriak/vegyes1/smilie_schwanger1.gif)



. Na szóval akkor be-benéztem az előadásra, de a szöveget rendkívül kínosnak találtam.



