Aktív témák
-
BlacKSouL
addikt
válasz
csapos2
#3820
üzenetére
Naszóval: Normális az, hogy két 15 éves csaj kettesben elmegy bulizni, és ők azok egyedül akik kaphatók egy kis táncolgatásra? Még ha igen is a válasz, az sem magyarázza, hogy nem csak táncolgatásra kaphatók. De az a táncolgatás is olyan, hogy a táncot a szextől már csak az különböztette meg, hogy köztünk volt egy vékony vászonnadrág, meg egy szoknya, és függőlegesen tettük amit. Szóval okés, hogy ez jó volt, de ez így normális? És akik más korban közelebb állók voltak még ott, azokkal meg semmit nem tudtunk kezdeni? És hogy a két csütörtöki lánnyal meg, habár egyértelműen le volt vajazva a találka, és le voltak osztva a lapok, mégsem jött ki a szitu, pedig amint a szombati este mutatja, nem velünk volt a baj, a lelkesedés megvolt. Szóval normális az, hogy két 15 éves kiscsaj úgy tolja a seggét, meg mindent hogy majdnem én éreztem kellemetlenül magam? És hogy az jutott eszembe, hogy engem ezért meg is büntethetnének, pontosabban azért amit közben gondoltam. (mod: folyamatosan azon agyaltam, hogy bármelyik pillanatban feláll valamelyikük anyja az egyik székről, és leken egy sallert
)
Na már látom a válaszokat: a fiatalabbak még komolytalanabbak, ennyire pont jók, de a komolyabb dolgokat csak az idősebbektől lehet csak elvárni. Meg hogy ma ez már teljesen természetes, meg hogy a spontán dolgok jobban szoktak sikerülni. És hogy ... [nos?]
[Szerkesztve] -
BlacKSouL
addikt
válasz
csapos2
#3820
üzenetére
Pont azt látom, hogy a túlzott úriemberség miatt nem jutunk már egy ideje semmire.
A másik kettővel nem voltunk ennyire úriemberek, pontosabban az elején nem, többre is mentünk. Aztán őket is hazakísértük, de csak mert valóban úriemberek vagyunk,
meg mert poén volt, meg mert szakadt az eső, és esőben sétálni és elázni jó.
Nah, mindjárt írom.(Csak közben pvc-zek is a konyhában
)
[Szerkesztve]
Aktív témák
- Kormányok / autós szimulátorok topikja
- Samsung Galaxy A54 - türelemjáték
- Nvidia GPU-k jövője - amit tudni vélünk
- No Rest for the Wicked
- Milyen okostelefont vegyek?
- Itt a Galaxy S26 széria: az Ultra fejlődött, a másik kettő alig
- sziku69: Fűzzük össze a szavakat :)
- Sub-ZeRo: Euro Truck Simulator 2 & American Truck Simulator 1 (esetleg 2 majd, ha lesz) :)
- A fociról könnyedén, egy baráti társaságban
- Szerény teleppel érkezik a Galaxy A37/A57
- További aktív témák...
- NEO-t vennél? NE TEDD!!! KÉSZLETKISÖPRÉSI UltraAkcióóó! Air M4 16GB 256GB Garancia - több színben!
- GAMER PC! i7-10700F / RTX 3070 / B460-Plus / 16GB DDR4 / SSD 512GB / BeszámítOK!
- Noctua NH-L12S L-Type
- Dell Latitude 7340 2-in-1 i5 13.gen, 16GB DDR5, 512GB SSD, QHD+ érintőkijelző, ÚJ ÁLLAPOT!
- Telefon felvásárlás!! iPhone 14/iPhone 14 Plus/iPhone 14 Pro/iPhone 14 Pro Max
Állásajánlatok
Cég: Laptopműhely Bt.
Város: Budapest
)
meg mert poén volt, meg mert szakadt az eső, és esőben sétálni és elázni jó.
)