Új hozzászólás Aktív témák
-
leviske
veterán
(#120) Narxis: Már ahogy nézzük... Stream-en néztem azt is, ahogy a Sony Move-al bohóckodtak és azt is, ahogy a Kinect-hez mutogatták be a játékokat. Teljesen más világ. A Sony maradt az eredeti imázsán belül, míg a Kinect azt a hatást keltette, hogy akár Wii2 is lehetne a neve.
(#122) Morden24: A Kinect-re érkező játékok tökéletesen ugyanazt a piacot célozzák meg, amin a Wii fészkel. Persze az erősebb hardvernek köszönhetően a garfika szebb, de ettől még a potenciális vásárlóközönség nem változik.
És lehet, hogy rosszul látom, de én valószínűnek tartom, hogy ez lesz az a pont, ahol a játékpiac elkezd 2 vagy 3 részre szakadni (Kinect & Wii/PS//PC) és a PC-s játékpiac kiszabadulhat a konzolok árnyékából.
(#123) Gebriel: Elnézést, akkor átsiklottam felette.
-
pzstm
titán
Tegnap késő este már hivatalosan bejelentették
Magyar Xbox LIVE 2010 őszétől!Fogalmazzunk úgy, hogy "erős sejtésem" volt ezzel kapcsolatban, csak óvatosan fogalmaztam. Próbáltalak titeket "rávezetni"
-
Def26
félisten
válasz
bLaCkDoGoNe #134 üzenetére
Szvsz senki nem gondolta komolyan azt az 50 dolcsis árat. Túl olcsó lett volna. Olyan 99dollár lenne szvsz a reális ár.
-
pzstm
titán
válasz
Morden24 #133 üzenetére
2. Nem hiszem, hogy megérné
akik viszont év vége felé terveznek beruházni életük első Xbox-ába (remélem még nem lesz nagyon kifutó széria addig
), azoknak egy natal+xbox360 slim gép valami jó kis akciós verzióban karácsonyra teljesen jó választás lehet. Pláne, hogy most már hivatalosan is bejelentették, hogy ősztől kishazánkba is megérkezik az Xbox LIVE
-
bLaCkDoGoNe
veterán
Gamestopnál már előrendelhető a Natal (csakazértis
), 150 dodós áron (ez később változhat). Ennyit arról, hogy 50 USD meg azért nincs benne saját proci, hogy olcsóbb legyen.
-
Morden24
nagyúr
-
Def26
félisten
Tuti vevő leszek szvsz. Örülök, hogy boxom van.
-
Morden24
nagyúr
válasz
BloodyEddie #125 üzenetére
Melyik a jobb?
A "gyertek át kék Walkert inni"
-
szombatitomi
senior tag
Utolsó előtti videón mekkora már a renderelt kandalló.
Kétlem hogy így égne egy igazi...
-
Morden24
nagyúr
A Wii ebben az esetben inkább példa, mint konkurencia. Ugyebár egyetlen dolog miatt lehetett sikeres a két nextgen konzol mellett, az pedig az innovatív kommunikáció a géppel, a la mozgásérzékelő.
Ezzel viszont a Nintendo azt eredményezte, hogy egy olyan piacba lépett bele, aminek kevés köze van a PS3 és az Xbox piacához.
A Natal és a Move bevezetésével egyrészt ebbe a piacba akarnak belenyúni MS-ék illetve Sony-ék, másrészt a Nintendo-hoz hasonlóan egy új piacot akarnak kreálni a saját gépeik számára.Szóval végülis érdekes a felvetés, mert vetélytárs is, meg nem is.
-
oO7
őstag
-
leviske
veterán
Amúgy a 189$-os ár, amit rebesgetnek, nem lehet hogy egy X360-al egybecsomagolt Kinect-re értendő?
189$ csak ezért rettentően drága és esélye nem volna a Wii-vel szemben (márpedig gondolom a MS számára most a Wii a legfőbb ellenfél).
-
enginev3.0
félisten
válasz
Sirandrish #6 üzenetére
Ja elég debil videó
Amúgy érdekes egy eszköz, én nagyon jó ötletnek találom, hogy minden kézben lévő eszköz nélkül, teljes szabadsággal lehet játszani, és még (remélhetőleg) élvezhető is, egyet mindenképp kifogok próbálni.
Bár tök érdekes lenne minden családtagom ugrálna a tv előtt, biztos hogy szétröhögném magam, de hát NA!
, tényleg remeknek tűnik, aztán kitudja milyen lesz
Az ára viszont picit
-
pzstm
titán
És arra már gondolt valaki, hogy jó eséllyel a Natal/Kinect kis hazánkba való megjelenésekor talán/remélhetőleg XBOX Live is bevzetésre kerül kishazánkban?
ennek egy teljesen logikus előszele lehet, a nemrég bevezetésre került hotmail.hu
-
Morden24
nagyúr
Ez valóban benne van (bár a body tracking a kommunikáció és a géppel való interakció új szintje, kevésbé a konkrét social networking-nek), viszont még ha igaz lenne, akkor sincsen közvetlen kapcsolat, mivel a két terméknek, vagy a konkrét funkcióknak egymáshoz nincsen köze.
Az más kérdés, hogy a sima névhasonlóság miatt fennálló kapcsolat egyrészt egységes arculat szempontjából, másrészt asszociáció szempontjából is előnyös lehet, tehát előfordulhat, hogy a névadás nem véletlen, de az szinte biztos, hogy nem közvetlen ok a KIN Phone neve, inkább "szerencsés" és áldásos hasonlóság.
(#113) h-yle: Há' nem a magyar piac lebegett a szemük előtt
Angolul meg gáz. Kumo it ugye kimondhatatlan és "értelmetlen", ha pedig ennek a derivatíváihoz közelítünk, akkor hamar eljutunk a "Kum it" verzióhoz, amivel már erős problémák lehetnek
Nem mellesleg a Bing kevés nyelven okozhat kiejtésbeli nehézségeket, ráadásul szerencsésen rövid, és az egyszerűsége ellenére jól és egyedien jelöli a szolgáltatást. -
-
Morden24
nagyúr
Vagy pl. Morro -> MSE, illetve a Win7-es nyafnyaf.
Egyébként a Bing-nél teljesen egyértelmű, mivel a Kumo sem nem jól megjegyezhető, sem nem képezhető belőle ige túl jól ("bing it!").
A Natal meg nem egy beszélő név, ellentétben a Kinect-el. Ezt mi sem bizonyítja jobban annál, hogy még a fórumon belül is jópáran azonnal lereagálták a kinetic + connect összehozást, pedig magyar emberekről van szó.
(#109) LeslieG Jr.: Na igen. Az ilyenek elkerülhetetlenek, de hát ez van.
Egyébként mellettem, nem fölöttem, de egyhülyeség. Az tuti, hogy csöndesebb lett volna, ha lett volna egy Natalja
De inkább gondolkozz így: ha eltöri a lábát, akkor több hét szünet, ha beb_ssza a tévét, akkor sok-sok hónap(#107) oO7: Gondoltak már rá máshol is, de nem valószínű, mert 1. pont a KIN-nél, legalábbis a jelenlegi modelleknél erősen kihasználatlanul marad az Xbox integráció 2. azt nem a Natallal kéne reklámozni/összevonni, mert a névkapcsolaton kívül nem lenne semmi; nem a Natallal vagy a natalos játékokkal van szorosabb integráció, hanem az Xbox Live-al illetve játékokkal.
-
L3zl13
nagyúr
válasz
LeslieG Jr. #109 üzenetére
"Vagy legalább is a kölök szétüt valamit majd."
Jó esetben a kezét...
-
LeslieG Jr.
őstag
válasz
Morden24 #105 üzenetére
Na az szép lehetett ha dobolnak az ember felett. Én tuti ráhúztam volna a dobfelszerelést a kölökre.
Hát igen. Lesz azért olyan aki le fogja fatalizni a 100cm-es 3D-s LED tévét.
Vagy legalább is a kölök szétüt valamit majd. Bár ha a szoba jó nagy talán nem fog szétverni semmit a kölök és a haverjai.
-
BiP
nagyúr
Ez a név miatti vergődés is le fog csengeni.
1. Megszokják az emberek
2. Úgysem lehet ellene tenni.
3. Minden megszokott névváltásnál ez van.
(mellesleg én úgy vagyok vele, hogy objektíve nézve is jobban tetszik a Natal. Az hangzásra is jobb, meg az egy kitalált, kb. mindentől független - hasraütött - kódnév. Míg a Kinect az egy marketingesek által szakmai megfontolásból "bevált" recepteken alapuló erőltetetten létrehozott név. De meg fogjuk szokni ezt is, mint a többi ilyet.)
Windowsnál is a Vienna tök tetszett, de most már fura lenne, mindenki megszokta, hogy Windows 7. Talán mondhatnám azt is, hogy - nagy általánosságban - a kódnevek jobban bejönnekDe ha igazi vergődést akarsz, nézz be a Google háttérképes topikba. Az az igazi
Szerintem Kinetic+Connect, de ezt már többen leírták.
-
oO7
őstag
válasz
Morden24 #105 üzenetére
naigen... natal (akarom mondani kinect) + 3D TV = rengeteg per amerikában
mellesleg halkan offban nem lehet hogy esetleg ez a kinect ez esetleg valahogy a KIN + Connect -ből jön össze ? az egy dolog, hogy a KIN egyelőre egy telefon... aztán lehet kiterjesztik a social szolgáltatást úgy általánosra és ezmeg összekapcsolja a barátokat (nem roszra gondolni)...
-
oO7
őstag
igen ez kb amíg a dolog az újdonság erejével hat (kb 1 hét) addig érhető is... aztán ugyanúgy a konkrét játék nevét fogod mondani...
és mellesleg nem az zavar engem, hogy hogy akarja hívni, hanem az hogy emiatt megy itt 10-ől 9 hozzászlásban a vergődés...
a Bing-et is Kumo -nak hívták kódnevén és amikor kiderült hogy Bing lesz annál is ment a fika... most meg már azt lenne fura mondani hogy Kumo...SZERK: látom a végére kialakul az egyetértés
-
Morden24
nagyúr
válasz
LeslieG Jr. #98 üzenetére
Azért lássuk be, Natal előtt is lehetett mozogni a lakásban. Én a lakótelepen 2 évig szoptam a harci faszt, mire a szomszéd kölök letett a dobos-karrierről
Na meg megsérülni is lehetett Natal előtt is. Egyébként elég gyanús, hogy a sok négyzetméteres ajánlások meg egyebek pont az ilyen perek elfolytása miatt is szükségesek, nehogy az legyen, hogy a balfék fél méterre a TV előtt mortalozzon, aztán lefatalitizze a teljes home theater system-et
-
Morden24
nagyúr
válasz
BloodyEddie #95 üzenetére
Szerintem nyugodtan mondhatod a haveroknak, hogy gyertek át Natalozni.
Aki érti, az úgyis érti, aki meg nem tudja, majd megtanulja -
BiP
nagyúr
OFFOFFOFF:
Beleszólok akkor én is ebbe az értelmetlen vitábaMivel ez teljesen új élmény, és ha már áthívnám a haveromat játszani, főleg az újdonság varázsa miatt, akkor tuti úgy hívnám, hogy Natalozni. (Vagy kinectezni). Mert amiatt hívnám át, hogy próbáljuk ki ezt az érzékelős cuccot, tök mindegy milyen játékkal.
Sima 'xboxozni' keveset mond, a játék meg kb. mindegy, így azt felesleges lenne megnevezni.
Persze ez - amint lecseng - átcsapna xboxozás elnevezésbe, vagy konkrét játékba.ui.: nem vitatkozni akarok, csak a véleményem mondtam el. Különbözünk. Valaki így hívná, valaki úgy, ezen vitázni tényleg élő fa szindróma.
(ugatok mindezt úgy, hogy nincs is xboxom, ez a legszebb az egészben
)
-
Lenry
félisten
válasz
BloodyEddie #97 üzenetére
de nem a mozgásérzékelős cuccal játszol, hanem a játékkal, amit irányítasz vele.
-
DeFranco
nagyúr
válasz
LeslieG Jr. #98 üzenetére
Ha ez felettem történik, akkor "a kölök megsérül az ugribugri játék után"
Vagy lekapcsolódik a villanyóra.
-
oO7
őstag
válasz
BloodyEddie #97 üzenetére
erre akartam utalni... mindegy hogy hívják a "kontrollert"... attól még xbox -ozni fogsz ha már mindenképpen a gép nevét akarod mondani... amúgymeg inkább a "csézni, gitárhírózni, kodozni, stb stb" megnevezésekre szavaznék
-
Tolkarius
tag
Amikor megjelent az első hír a natalról marha izgatott lettem, de most vhogy csak alig érdekel... és ez a név is elég gáz...
-
LeslieG Jr.
őstag
Negatív ON
Nem vagyok rossz májú de már látom lelki szemeim elött hogy vérpistike a 3. emeleten éppen játszik egy futkározós ugrálós játékkal.
Jaj neked alsó szomszéd.
Dübögni fog éjjel nappal míg a kölök játszik.
Ja és már várom hogy mikor lesz belöle per hogy a kölök megsérült az ugribugri játék közben.
De ne legyen igazam.
Negatív Off.
Amúgy meg tényleg kitatálhattak volna neki valami frapánsabb nevet.
-
oO7
őstag
válasz
BloodyEddie #95 üzenetére
értem csak most erre fujjogni... nem sokat kell majd emlegetned szal kb édesmind1 hogy hívják...
nekem inkább ez a névfikázás tűnik "Élő fába..." kategóriának -
BloodyEddie
őstag
Átjössz gitárhírózni? Csézni? Dobolni?
Nem mindegy neked hogy hívom? Élő fába is plz...
Arra céloztam, hogy gyökér a név, remélem így már érted.
Egyébként a "natalozni" meg egész emészthető ehhez képest. Ha meg lenne Natalom majd Xbox mellé, akkor Natalozni hívom át a haverjaim, nem Xboxozni. De elferdítheted még hülyébb példákba ha gondolod.
-
rolkaDb
aktív tag
Az utolsó videó nagyon ott van.
-
oO7
őstag
válasz
BloodyEddie #92 üzenetére
miért eddig azt kérdezted hogy "Este átjössz xbox kontrollerezni?"... vagy PS-nél azt kérdeznéd, "Este átjössz Múvolni?"....
esetleg ha a gépeden játszol aztmondod, hogy pl "G5 -özök" ? (Logitech G5) -
BloodyEddie
őstag
"Este átjössz Kinektezni?"
Pfejj...
-
krokk
senior tag
más se lát a 2. videón se kamerát se xboxot?
legalább rádobhatták volna őketvagy a 200$ ért a tvbe van építve mindkettő?
esetleg a szoba minden falába és a plafonba kell beépíteni a kamerákat, hogy teljesen 3dben tudja pásztázni a mozgásod
-
Lenry
félisten
eddig nem érdekelt, de most megnéztem pár ilyen natalos/move-os videót.
skacok... ez kib*szottul gáz.
-
LackoMester
addikt
Ha kijön 50-70 euró körül akkor vevő vagyok rá. Jó móka.
-
Johnny Cage
addikt
olvasgatom a reakciókat az E3-ról... eddig fail-gyanús a dolog.
-
bobalazs
nagyúr
Nem fogják kihozni belőle amit ki lehetne.
Ez a név..a Natal az jobban az ember arcára jön.
ez az amit úgy mondanak hogy "in your face"? -
tunkiih
őstag
mostmár ugyis mindenki natalnak fogja hivni..
-
derapo
tag
Ez a név..a Natal az jobban az ember arcára jön.
-
Bazz, eltűnt a hsz.-em.
Lényeg: Nekem továbbra is natal marad. -
Sicilian
addikt
Kíváncsian várom, hogy a valóságban milyen lesz/mit tud
-
megint én
őstag
válasz
Sirandrish #72 üzenetére
Hahahahaa!!! Ez k.rvanagy... xDDD
Lapostányér. Ez jó -
BiP
nagyúr
válasz
GombócArtúr #45 üzenetére
De, gyakorlatilag mindegy, de attól még véleményem lehet, nem?
2. videó nem rossz, ötletes.
Lapostányérhoz: Nem rossz ötlet
A Natal egyik nagy előnye, hogy fel lehet vele ismertetni a tárgyakat, így azt tudod majd használni kontrollerként. Pl. Jedi kardnak a seprűnyelet, kormánynak a tányért, stb.
Amúgy ha tényleg csak ilyen Wii szintű családi játékokhoz jó, akkor ebből az árból akár Wii-t is lehetne venni
)
Külön pozitívum, amit eddig nem vettem észre, hogy több karaktert is tud kezelni. Nem rossz.
-
Johnny Cage
addikt
hát ez valahol a nagyon casual és a debil határmezsgyéjén mozog...
-
iSonic
addikt
Sokkal jobb volt a natal, a kincet olyan snassz hangzású..
-
oO7
őstag
válasz
megint én #68 üzenetére
nyilván professzionális felhasználásra nem feltétlenül lesz alkalmas... komoly fps játékokhoz / szimulátor játékokhoz / stb... lehet hogy te a gyerekedet 5 éves korától katonának nevelnéd de van aki még 30 éves korában is élvezi az ilyen CASUAL játékokat...
szóval leülhetsz, egyes
-
BaLee
addikt
AZ utolsó videó tényleg egy összevágott valami, tuti nem az M$ adta ki. Ez egy biztonsági öv reklám volt. Szerintem szedjétek ki a hírből is.
-
megint én
őstag
Te jó ég, ez már úgy gagyi ahogy kinéz...
Dedó, ha esetleg nejemmel bevállalnék egy gyereket, akkor talán neki jó móka lenne 5 éves koráig. De mivel nem akarok gyereket, nem is lesz ilyenem.
Milyen már... Cukikika tánci játék. Jaj de ari. ^.^ Meg milyen jó lehet, hogy semmit sem fogsz és autóversenyzel.. De édi...
Akkor már inkább egy ilyet...
Racing simulator -
oO7
őstag
hogy nektek semmi sem jó... mit kell ennyit problémázni a nevén...
viszooont az a 189$ -os ár nem az új SlimBOX + Natal kombóra vonatkozik ? -
Habraki
csendes tag
Az alsó video nem Kinect reklam hanem FAKE.
-
Thome
veterán
Nem akarok belepofázni, de ez pont a casual rétegnek lett kitalálva, a Wii ellenfeleként. Arra pedig a jelek szerint tökéletes lesz. Na meg itt nem lesz Mama-mama.
-
-
ViTaZi
aktív tag
OFF:
Xbox 360 Slim-röl lehet már tudni valamit vagy hogy egyáltalán lesz e..? -
ViTaZi
aktív tag
válasz
Sirandrish #57 üzenetére
Igen persze h fel kell dolgozni az adatot meg minden...casual gameeknél nem is lesz annyira észrevehető/zavaró hanem a komolyabb játékoknál lesz gond ahol pontosnak kell lenni. De mivel úgyse a hardcore gamareknek lett tervezve a Kinect (úristen ez a név
) a casual réteg el lesz vele.
-
ViTaZi
aktív tag
Az új név tényleg eröltetett...
A másik pedig...Többször megnézve a videókat a Kinect/Natal (ahogy én látom) késik még az egyszerű lassú mozdulatoknál is nemhogy még a gyors mozgásoknál.
(Első videó: 00:58 másodperctöl látszik igazán) -
leviske
veterán
Fel nem foghatom, hogy mi a francnak vezetnek fel egy márkanevet, ha végül mégsem azt használják.
-
Thome
veterán
válasz
Sirandrish #52 üzenetére
Hát má pájretbéjen fennvan a torrentje.
-
AXisBOLD
addikt
szerintem is sokkal jobb volt a Natal. de kíváncsian várom, hogy mit hoznak ki belőle.
-
Sirandrish
legenda
Igen..ezt énis akartam írni csak valamiért elfejetettem
Kérót is adnak vajon hozzá mert pl az én szobámban 1 WII-t alig bírnék kihasználni nemhogy egy ilyetBár a magyarok ha tehetnék még ezt a kiegészitőt is letöltenék szóval nyílván nem nekünk készül ez
h-yle az könnyen meglehet de neked biztos nem annyiért adják majd mint a 120ast
-
sittes79
addikt
Ez se az 50 m2-es lakótelepi lakásokra lett kitalálva, köcsög gazdag amcsiknak, 500 m2-es
WC-vel... -
danih
veterán
El lehet kezdeni felkészíteni a nemvagyokhülye üzletlánc dolgozóit arra, hogyha a pistikék "kinectet" (szigorúan c-vel ejtve) vagy "olyan godzilla-szimulátort" kérnek, mit kell majd nekik adni
Natal név nekem is tetszett, de hát ha már így döntöttek a marketingesek, hogy kell a rebrand, hát legyen... -
Sirandrish
legenda
"Ezen felül vérfrissítenek egy 5 éves dizájnt."
Nyah pont ezért nem értem..szerintem már jóval hamarabb meg kelett volna ezt lépni..
Nem az Arcade-al meg Elite-el kelett volna foglalkozni hanem ezzel...Persze vannak előnyei is, ezt nem tagadom csupán szerintem későn szánták el magukat...
P00By nyugi..csak megszoktad
-
L3zl13
nagyúr
"Ha a Kinect-tel jött volna az elején, akkor már akkor szarnak tartottuk volna"
Csak halvány elképzeléseim vannak arról, hogy a MS mennyire lesz@rja hogy a magyarok (akik egy teljesen más ellenben igen kis elterjedtségű nyelvet beszélnek) mennyire jó csengésűnek vagy könnyen kiejthetőnek találják ezt a nevet, de azért vannak elméleteim...
-
P00By
nagyúr
Most már kíváncsi vagyok, ki akarom próbálni.
A Natal nekem is jobban tetszett, vagy csak megszoktam? -
Morden24
nagyúr
Egy magyarnak talán.
szerk.: Na jó, de gondolom nem elvárás, hogy egy párezres piac anyanyelve alapján választanak nevet
(#37) Sirandrish: Kisebb terjedelem, kisebb súly, kevesebb anyag, mind-mind mínusz ktg.
Ezen felül vérfrissítenek egy 5 éves dizájnt.Szóval azért van előnye
-
Chosen
addikt
nyelvtörő az új név.
a natal 1000x jobb volt
Morden24:nem is másra gondoltam, mivel itt magyarul beszélünk
mod: az utolsó videó alapján életveszélyes lesz, meg se veszem inkább.
-
Tök jó lesz, viszont miért lett ilyen hülye neve ez talány... Mindenki így szokta meg, erre jön ez a fura név, nem is értem..
-
Thome
veterán
válasz
Sirandrish #27 üzenetére
Nem lehet, hogy fake?
-
h-yle
addikt
válasz
Sirandrish #27 üzenetére
Én az N-es WiFi-re beneveznék, de csak azért nem fogok venni egy másik boxot.
-
Morden24
nagyúr
válasz
Sirandrish #24 üzenetére
Jaja, és nem szabad elfelejteni, hogy még a 40 millió kekszboxosból sem követi ám vadul mindenki a híreket. Oké, a többségük hallotta már 2-3x a Natal nevet, na bumm.
A legtöbbeknek totál természetes lesz ez a Kinect név, csak mi szívunk, mert már megszoktuk a Natal-t. -
BiP
nagyúr
Biztos jó minőség lesz, efelől nincs kétségem. Az, hogy új játékélmény, afelől sem. De mégis drágának érzem az előzetes híresztelések (nem a legutóbbi, az már tényleg ennyinek saccolta, hanem a korábbi beharangozások) fényében, ill. hogy ez mégiscsak egy kiegészítő/extrább kontroller.
De végülis ha azt nézem, akkor így teljesül az MS azon nyilatkozata, hogy mintha egy új konzolt vennél. (igen, az ára miatt)
Abban igazad van, hogy majd a kijövő szoftverek fogják "meghatározni" a használhatóságát.
Dollárárfolyam eszembe sem jutott. (nem fogok ilyet venni)
#24: Ha a Kinect-tel jött volna az elején, akkor már akkor szarnak tartottuk volna
És persze idővel azért megszoktuk volna, mint ahogy majd ezt is.#30: Nyilván több, mint sima kontroller, de a legtöbb játék - feltételezésem szerint - csak ezt a részét fogja kihasználni. Ezért írtam oda perjelesen.
Félek, hogy kevés lesz a Milo szintű szoftver. -
waccamár
senior tag
én egyáltalán nem látom értelmét ennek... persze újdonság meg minden, és biztos megvan a célközönsége. viszont én ha mozogni akarok, akkor kimegyek az utcára, ha videójátékozni akarok, akkor meg csak be akarok süppedni a fotelba, és az ujjaimon kívül semmimet sem akarom mozgatni...
-
h-yle
addikt
Oszt lesz-e Gamepod liveblog/tweet/izé a sajtótájákoztatóról? Én benne lennék.
-
Sirandrish
legenda
Szerintem nem szar név csak egyszerüen megszokta mindenki a Natalt...
Ha eddig Kinect néven futott volna és most változtatták volna meg Natalra akkor most a Natal lenne szar fos név.. -
KillerKollar
őstag
A TV reklámos videónál ha gonosz lennék mondhatnám hogy RROD-ot kapott a Kinect xD
-
bLaCkDoGoNe
veterán
A videókat elnézve valahogy az az érzésem, hogy tömegével kapjuk majd az arcba az erőltetett, ugrabugrálásra épülő játékokat, ahol a játék maga az, hogy hülye mozdulatokat végzel, azaz ez a cél, és nem pedig eszköz. A futás meg az a mentőcsónakos vagy léghajós vagy milyen játék oltári nagy baromságnak tűnik.
A Star Wars remélem jó lesz, mert ott érzem a dologban a lehetőséget, hogy az irányítással többé, jobbá lehet tenni a játékot. Ugyanez igaz a táncolós videóra meg a gesztusokkal tekerésre, ezekben látok potenciált, az erőltetett jófejkedésben annyira nem. (Ez a másik, amitől kész vagyok, az ezer wattos vigyor anyuka arcán, amikor helyben fut, mint egy idióta. Nekem ez nagyon visszatetsző, de hát ez a marketing.)
Bár... mondjuk a Farmville-t meg kellene csinálni, aztán "Mennyé' kapá'ni vazze!", mindjárt nem lenne olyan népszerű - mármint a Farmville.
-
Djuree
félisten
de szar egy név, ki sem lehet mondani normálisan, a natal jobb volt...
-
Nunder
őstag
Mindennemű rasszista gondolatok nélkül írom ezt, de nem vicces kicsit, hogy színsebőrű emberkék vannak a termék neve mellett, mikor pont a sötétebb tónusú bőrszínt nem preferálta a Natal a bemutatón?
Kukacoskodás, de szerintem is jobb volt a Natal, ez olyan erőltetettnek hat nekem.
-
Baboon
senior tag
"Engedd be a gonoszt a lakásba, és apa meghal, ha nem figyelsz" kösz.
Lol
DDD
Betegek vagytok. A 2. video jó és nektek meg rossz a lelkiismeretetek, hogy ilyenekre gondoltok. -
mfranky
őstag
Ki volt ez az okos aki lenyúlta ezt a reklámot:
http://www.youtube.com/watch?v=bjWufx3fenc
Embrace Life
Valaki szépen összevágta, ide meg beraktátok...
-
Zirowe
nagyúr
Ez lett volna a múlt héten bejelentett "hatalmas újdonság"?
Vagy az még várat magára? -
Sirandrish
legenda
most mér?
már csak a fejeken kinyulokHülye...lesz hambi evős játék meg minden..direkt az amcsi piacra
Hard fokozaton már kóla nélkül kell enni és jár a hambihoz közepes krumpli is:-I Marhára lejött hogy család a biztonsági övet "szimulálja" de ettől függetlenül szerintem marhajó az a videó
-
DeFranco
nagyúr
Én nem annyira. Szerintem inkább szomorú hangualta volt, mint hogy azt üzente volna, hogy mekkora buli a Natal/Kinect. Az meg, hogy zöldről pirosra váltott a gép lámpája a baleset alatt/után, külön flash. Én így fordítanám le:
"Engedd be a gonoszt a lakásba, és apa meghal, ha nem figyelsz" kösz.
A felette levő videón meg az jött le, hogy mégis csak kellene a kézbe valamilyen fizikai tárgy. Így üres kézzel olyan béna, és bénán is érzi magát az ember közben (még a szereplőkön is látni vélem ezt). Persze jön majd ehhez is mindenféle fröccsöntött kormány, meg jedi kard force feedbackkel pár ezresért (aluljárókban százér'), de akkor már wii-nél vagyunk.
Semmi bajom egyébként a Kinect-tel, jöjjön, szeretjük, csak a videók vannak elbaltázva. Szerintem.
-
:-I
tag
Az utolsó videót nagyon okosan lenyúlták, mert az egy baleset-megelőző (vagy hogy mondjam) videó.
Szerk.: Biztonsági öv használata.Ugye így már nem olyan vicces?
-
kovsol
titán
válasz
Sirandrish #6 üzenetére
nagyon gáz az a videó
azért nem lesz világ siker ez, mert a sok elhízott amcsi gyerek ilyet nem kér majd karácsonyra, mert nem bír végig ugrálni egy pályát
-
Thome
veterán
Wazze ez az utsó videó nagyot ütött!
A Star Wars meg kötelező lesz. Tuti hogy bevetik a zerős dolgokat is, legalábbis a pull és push tuti működni fog. (Azaz kéne).
Mostmár csak a hátraszaltót kell megtanulni -
Sirandrish
legenda
Az utolsó videó nagyon kemény..jót röhögtem
-
Morden24
nagyúr
Nem kell stresszelni, eddig a 150-es határt úgy tűnik, be fogják tartani, ami nem sok - nyilván az 50-hez képest igen, de legalább ad is valamit cserébe.
Egyébként nem rossz a Kinect (kinetic + connect
), de én is Natal-nak fogom hívni szerintem, még a boltban is, amikor megveszem
(#2) BiP: Lehúzás szaga akkor lenne/lesz, ha a hozzá kijövő cuccok száma kevés/minősége alacsony. Egyébként egy teljesen új játékélményt ad, szóval... a dollárárfolyamról meg pont nem az MS tehet, az sajnos szopás.
-
L3zl13
nagyúr
A Natallal gondolom az volt a baj, hogy a névnek semmi köze nem volt a funkcióhoz. Számunkra akik nyomon követtük a híreket, ez nem sokat számít, de másoknak talán igen.
A Kinect gondolom valahogy a Connect meg a Kinetic keveréke, úgyhogy megvan benne az ami a Natalból hiányzott, de sajnos elég erőltetett, úgyhogy nem tudom mennyire jó választás.
-
bLaCkDoGoNe
veterán
Én is csatlakozom: szerintem is jobb név volt a Natal. A majd' 200 dolláros ár remélem nem igaz, mert ez azt jelentené, hogy a kütyü egy Arcade gép árfekvésében lenne itthon, ami nagyon nem baráti. (230 forintos dollár árfolyam mellett is kb. 44 ezer forint lenne, ÁFA meg vám nélkul. Hátizé.)
Ráadásul lelki szemeim előtt a Wii-t elöntő fos minőségű casual játékok garmadája körvonalazódik, de ne legyen igazam.
-
Thome
veterán
Szerintem a Natal jobban hangzott...
Ennyit az 50 dolláros kezdőárról. Ja hát persze, M$.
Új hozzászólás Aktív témák
- Kerékpárosok, bringások ide!
- Milyen házat vegyek?
- YouTube
- Lakáshitel, lakásvásárlás
- Gaming notebook topik
- Battlefield 6
- AMD K6-III, és minden ami RETRO - Oldschool tuning
- Szünetmentes tápegységek (UPS)
- Kormányok / autós szimulátorok topikja
- Ez is egy kafa utólagos fejegység - Carpodgo T3 Pro
- További aktív témák...
- Sima Vs.Windows Logitech Mx keys s plus és hagyományos Mx keys magyar bemutatása. Új videó linkel
- BESZÁMÍTÁS! Asus B360M i7 9700 16GB DDR4 512GB SSD RX 6650 XT 8GB ZALMAN N4 600W
- GYÖNYÖRŰ iPhone 13 mini 128GB Midnight -1 ÉV GARANCIA - Kártyafüggetlen, MS3060, 94% Akkumulátor
- Csere-Beszámítás! Garancia! Steam Deck LCD 512GB + 256GB Ajándék Micro SD Kártya!
- Bomba ár! Dell Latitude 5300 - i5-8GEN I 8GB I 256SSD I 13,3" HD I HDMI I Cam I W11 I Gari!
Állásajánlatok
Cég: FOTC
Város: Budapest