Új hozzászólás Aktív témák
-
M@cika
őstag
Köszi a leírást, már régebben ugyan olvastam 1x, de most tök jól jött, mert pont össze tudtam hasonlítani az én pár mérésemmel. Tulajdonképpen hasonló értékek jöttek ki.
Most raktam össze egy ismerősnek egy 2200G procis gépet, A320 lappal. Alapból kezelte a procit, pedig 1.1-es BIOS volt csak rajta. Telepítés során felment az 1,7-es BIOS. Én is Crucial Ballistix Sport memót akartam belerakni, de nem volt csak 1 db a boltban és a környéken sem sehol már. Így lett a G.Skill Aegis 2400-as.
Eszembe nem jutott volna előbb a procit berakni hűtőstül, előbb bepattantak a RAM-ok, utána jött a CPU. Szépen ráhelyeztem a hűtőt és gond nélkül becsavartam a 4 csavart. Bepakoltam a maradék alkatrészt, ház oldalai fel, aztán mehetett a próba. (Win7 naná eszembe sem jutott, de amúgy azt hallottam, simán van olyan trükk, hogy felmegy az is.) Inkább a másik végletre toltam, w10 1903 a tutiság, nehogymá öreg legyen az oprendszer. Így is már vagy 2,5 hetes kb. volt is ma rá frissítés. :-)
A gép megállt 90k-ban nyilván monitor nélkül, de az már van a tulajnak. Nem is fogja csak napi rutinra használni: böngészés, képek, videók nézése, böngészőben futó egyszerű játék, apró office.
Ő mondjuk egy A6-5400-ról vált, az ég és föld. -
Nirvanus
aktív tag
válasz
Juhaszatti #33 üzenetére
My name is Methos.
-
Sanya
nagyúr
válasz
Mr.Csizmás #3 üzenetére
Örüljünk, hogy nem win98-at rakott fel, hogy ne fogja vissza az oprendszer a gépet.
-
kisza25
félisten
válasz
Mákosmetélt #108 üzenetére
Leveszed mindkettő oldallapot, eldöntöd a házat az alaplap felöli oldallal lefelé, közben alányúlsz bal kézzel és megfogod azt a keretet amibe a hűtőt kell belecsavarozni, jobbkézzel ráhelyezed a hűtőt (csavarok pont felfekszenek a menetekbe) és felváltva tekersz a csavarokon egy csavarhúzóval, hogy rögzítsd, nekem ez a művelet kb 2 percet vesz igénybe, ez a 3. Ryzenem, volt r3 1200, r5 1400 és most 2200g
Ahhoz, hogy levideózzam tényleg kellene egy 3. kéz -
#16939776
törölt tag
Olyan 130-260FPS között megy ez a játék Max+ physX-low beállítással @FHD, de se cpu-t se GPU-t nem tudja kihasználni.
Nagyon csatás jelenetnél volt korlátozó tényező a ivy CPU 4C/4T @2.5Ghz: 40 fps; @4,5Ghz: 92FPS. Ehhez képest Rizsával ~130 FPS "alapon".Szerintem erőssen függ ennek a motornak teljesítménye, az elérhető memória-sávszéltől, abban meg nem volt éppen tigris a phenom II.
-
nuke7
veterán
válasz
Mákosmetélt #108 üzenetére
hozzáragasztod a backplate-t az alaplaphoz / házhoz amíg csavarozol
-
Mákosmetélt
tag
Tudnál linkelni egy videót róla, hogy ez hogyan néz ki, mert elképzelni sem tudom.
A backplate, az alaplappal együtt stabil lapra, asztalra kell rakni, hogy a hűtőt be lehessen csavarozni.
Leszedhetem a ház másik oldalát, hozzá is férek a backplate-hez asszem', de egyszerre annak stabilan ellentartani , + fogni a hűtőt és csavarozni is egyszerre, egyedül nem tudok. 2 kéz ehhez szerintem kevés. -
Mákosmetélt
tag
válasz
NdrewSunix #91 üzenetére
Én lehet pont azért szívtam meg, mert van felsőfokú informatikai végzettségem (amivel egyébként nem gépeket szerelek össze
) és ezért ellazáztam a témát.
A BIOS dologról mint írtam már, tudtam előre. Azért reméltem, hogy már az új BIOS-al kapom. De nincs is ezzel semmi probléma, nem hibáztatok érte senkit. Nem is értem miért vannak ezen egyesek kiakadva?
A CPU hűtő felfogatása pedig szerintem szar megoldás, tartom a véleményem még mindig.
Sokkal egyszerűbb és kényelmesebb a kallantyús rögzítés. -
Yutani
nagyúr
Érdekes ez a Phenom II dolog. Emlékszem, hogy anno HD 7870-en toltam a Borderlands 2 játékot egy 4 GHz-re húzott Phenom II X4-essel. A Torgue aréna megette a Phenom II-t még LOW beállításokkal is (30-35 FPS, játszhatatlan). Aztán váltottam 2500K-ra és az alap órajelen is képes volt 50-60 FPS körül kipumpálni magából, ha jól emlékszem, mindenesetre jól érezhetően erősebb volt az i5.
-
Hannibhál
őstag
-
Ciccuka
veterán
Én úgy látom, hogy Phenom II X4-et (3.2GHz) nem érdemes erre lecserélni.
-
kopi72
aktív tag
válasz
Mr.Csizmás #5 üzenetére
Armagedown nem retteg, azok tenyek.. felhobe megy a keresesed pl....
nagyon nem neztel utana. Ami gaz, tobb ora megkeresni es kikapcsolni ezeket, mikozben uj frissitesnel visszair mindent, szal ha pl binarist fejlesztenel win ala, es windows konyvtarba rakosgatnal barmit, siman torli..
De ez senkit nem erdekel, ami a lenyeg, leszedi a typeolt keresesedet es gyujti. -
kisza25
félisten
Amúgy elég a ház hátsó lapját leszedni a CPU cserénél nem kell kiszerelni az egész alaplapot
-
NdrewSunix
őstag
Elmondanám, hogy az első komplett gépemet raktam össze, zökkenőmentesen,
És nincs informatikai végzettségem, még csak nem is abban dolgozom.
Érdekel a téma, ezért utána jártam alaposan, hogy ne érjen meglepetés.
Úgy gondolom volt értelme, igaz így nem tudok olyanokról írni, mint a szerző.
Pont arra kellene tanítani az embereket, hogy ha valamihez nem ért, de belevágna, olvasson róla legalább.
A sok önjelölt vállalkozó szakember az országban szintén ilyen mentalitással vág bele, ha más ért hozzá, ő miért ne értene.
Ismerősöm aki háttal ül le a számítógépnek is azt mondta, ha én összeraktam a gépem akkor neki is menne.
Persze ő olvasni sem szeret, azaz ha szeret írni akkor biztos lesz egy hasonló komédia abból is.Minden estere sokkal kellemesebb/ szórakoztatóbb mások bénázását olvasgatni (ami kizárólag saját hibájukból adódik), mint azt átélni személyesen, ezért ettől függetlenül hálás vagyok az írónak.
-
kenwood
veterán
válasz
NdrewSunix #89 üzenetére
"Javaslom másnak is, hogy előbb tájékozódjon megfelelően"
pont ez az elonye a cikknek.
nem azert keszult,hogy a kockak ki tudjak rohogni a benazasert az OP-t,hanem azert,hogy aki csak par gepet rakott ossze, tanulhasson belole, ne fusson ra ezekre az amator hibakra. -
NdrewSunix
őstag
Tényleg érdekes cikk.
Nem rég raktam össze én is a Ryzen gépem, de elég simán mentek a dolgok.
Javaslom másnak is, hogy előbb tájékozódjon megfelelően és nem lesznek hasonló problémái (sem.)
Ennyi az egész. -
#25068288
törölt tag
Érdekes cikk, köszi.
Mondjuk személy szerint nem értem ezeket a szenvedéseket, kínlódásokat egy új Rizsa-gép összeszerelésénél, üzembe helyezéseinél.
Ez a második cikk, aki szívott az új Rizsával.
....én meg nem.
Pontosabban, én is most állítottam össze Rizsát, de az égvilágon semmiféle gondom, problémám nem volt.
Tápom volt egy B600-as Cooler Master, meg volt 2 SSHD -m, egy R9380X -em, a többit kellett megvennem.
Egyértelmű volt, olvasni lehetett, hogy a FRISS BIOS -ra figyelni kell, így ahonnan rendeltem, oda írtam egy mailt, hogy erre legyenek szívesek, figyeljenek... Totál ingyen felfrissítették az alaplapot.
A Memória kompatibilitást meg kinéztem az alaplap hivatalos oldaláról...ésd nem volt semmivel sem problémám!-szóval nem értem ezeket a kínlódásokat
A teszteket nézve, nálam kicsivel szebbek-jobbak az eredményeim, pedig még csak single -ben van a memória az árak miatt. -
kenwood
veterán
válasz
Mákosmetélt #84 üzenetére
Szerintem nem volt eleg erosen alatamasztva a backplate, kulonben nem tudtad volna kitolni a lyukbol.
lenyegeben 1 kezzel is megoldhato igy :
[link] -
domos
senior tag
válasz
Mákosmetélt #84 üzenetére
Akkor fura, nekem még sosem volt ilyen gondom.
-
domos
senior tag
válasz
Mákosmetélt #82 üzenetére
Pedig az ilyen kallantyús/bedugós CPU hűtők a legalja szemét cuccok, a hányinger elkap tőlük. Meghúzni meg átlósan úgy kell, hogy kicsit tekersz itt, kicsit tekersz szemben... nem tökig betekered, aztán mész tovább.
-
Mákosmetélt
tag
A BIOS-ról tudtam, hogy ha régebbi, akkor nem kompatibilis a CPU-val. De reménykedtem, hogy az én lapomon már az új van... Csak a W7-es dolog ért meglepetésként.
A hűtő csavarok meghúzásához csak annyit mondanék, hogy 2 kezem van
és egyszerre nem tudtam 2 átlós csavart meghúzni. Tudom elméletben úgy kellene, csak gyakorlatban nem tudtam megvalósítani.
Amúgy eddig mindig kallantyús CPU hűtőkkel volt dolgom az elmúlt 10 évben, szóval a kényelemhez, egyszerűséghez voltam szokvaui.: köszi mindenkinek a gratulációkat, örülök hogy tetszik!
-
Jó volt a teszt, a leírás kicsit híg lett szvsz, köszi.
-
nuke7
veterán
i3 elég erős kraken-ben... nekem 932ms lett az eredményem...
-
Jó volt a teszt, és maga az írás is tetszett, köszönjük!
(#39) sanchezsa
King of the Road nem épp a legjobb példa, az én régi nc6230-as HP laposomon is kicsit döcögősen indul. (néha felgyorsul a játékmenet a 2-3-4 szeresére.) -
Egyetértek MongolZ vel, hogy sajnos az általad felsorolt problémákat valóban te okoztad nagyrészt magadnak, utána olvasással sok mindentől megkímélted volna magad( BIOS - 2200G viszonya valamint a Win 7 2200G viszonya
) ezek azért nem rejtett infók.
Kis gyakorlati tanács: A hűtő összeszerelése, hasonló elven működik, mint a kerékcserénél a csavarok meghúzása, átlósan, akkor nem emelkedik el az egyik oldal sem, de ezek ilyen alapvető szerelési dolgok, amit nem tudom hogy tudtál megkerülni, ha 15 gépet összeraktál.A cikket jól megírtad, szépen megfogalmaztad és tetszett, jó írás lett. Gratulálok hozzá
-
nuke7
veterán
Azt nem értem, hogy miért nem ragasztottad a backplate-et a házhoz..?
(vagy nem volt szerelőnyílás a házad hátulján az alaplaptálcán..?(azt meg pláne nem értem, hogy miért nem az 1500x hűtőjét használtad...
)
-
Komplikato
veterán
Látom a tesztben Ballistix Elite van. Én a készülő géphez Ballistix Sport-ot vettem, mert állítólag az jól csúszik a választott alaplapban. Olyan jól, hogy állítólag 2933-3066Mhz-en simán megy. Ha nagyon ráérsz, nem néznél egy tesztet a friss Bios mellett mit bír az Elite?
-
Kansas
addikt
válasz
Busterftw #73 üzenetére
Azért azt hozzá kell tenni, hogy hiába jobb a Windows 10 visszafelé kompatibilitása mint bármelyik eddigi Windowsé, ha épp az a pár játék nem megy rajta, amivel játszani akarsz, pont nem fog érdekelni hogy egy csomó más jó játék meg jól megy.
Ettől még persze az az állítás szvsz hamis, hogy kevesebb régi játék menne el rajta, mint 7-en - na nem mintha darabra megszámoltam volna, tehát elméletileg tévedhetek is, de a tapasztalatom nem azt mutatja... -
Busterftw
nagyúr
válasz
#16939776 #21 üzenetére
Rome total war, shogun 1(!), age of empires/mithology, postal 2, warcraft 2, black and white csak hogy párat soroljak, mind fut Windows 10 alatt.
Ahogy akármilyen eszközt (nyomtató, rajztábla stb) dugtam rá XP meg Vista driverrel, azok is működtek. Leszed valami generic drivert és megy.
-
willy36Bp
csendes tag
Köszönöm a cikket, tanulságos. A sok szívást is köszönjük, pár kisérlettől megszabadítottad a népet. Aki kritizálja a "hibáidat" , az értse meg, hogy megnéztél mindenféle esélyt, amit új kütyüknél más is elkövetne otthon, így nem kell már agyalni hibás megoldáson. Az a bolt meg aki 1000 ft-ot kért BIOS frissítés címen, lehet beírnék a panaszkönyvükbe, mert én jóhiszemű vásárlóként vettem két általuk megfelelőnek tartott alaplapot és procit, és nem teljesítette az elvárásokat. Ennek bele kell férnie a garanciába, vagy csak a jófejségbe, különben indok nélkül visszaadom 2 héten belül a cuccot, ha online vásároltam és még kapnak egy negatív kritikát is, és a büdös életbe nem lépek abba a boltba be.
-
-oli-
aktív tag
Jó cikk gratula, én is sokszor beszívtam már hasonlókkal. A win7-et elengedtem már,szvsz értelmetlen. Ryzen-t vártam egy évet mire kiforrja, most jött meg a 2600+x470 deszka 😊 A supreme alap nálam is, de szerintem nem fognak olyan procit rajzolni amivel sok ellenséggel lehet skirmishelni nagy pályán, a kampány meg kevés 10 év után. 😠
-
skyrush7
aktív tag
válasz
#16939776 #21 üzenetére
Mivel a 8.1 Pro anno bekrepált és nem volt hajlandó elindulni, Windows 10 Insider Previewet kezdtem el használni. (Alapbol fent volt dual bootnak köszönhetően, azonban csak nézegetés céljából). Onnantól kezdve fő rendszerként használtam egészen 2016 januárjáig, ahol kapott végre egy teljesen tiszta újra telepítést. Azóta is ebben a formában üzemel.
Nagyon sok kompatibilitási gond nem volt vele, hardverek tekintetében egyáltalán nem (Haswell Refresh, H97, GTX 970 - 2014-ben elérhető legfrissebb konf.)
Egyedül az Asus AI suite-ot vágta gallyra a félévente érkező frissítés, valamint a Realtek audio driverben is kamatyolt, mert a mély hangok megszűntek frissítés után - reinstall megoldotta.Régebbi játékoknál nálam csak a GTA Vice Citynél volt sok gond, a San Andreas aránylag könnyen melóra fogható volt. Másnál általában elég volt kompatibilis módban futtatni.
-
Mákosmetélt
tag
"szerintem ez kicsit alá is ássa a teszt eredményeinek validitását." - Nem olvastad el figyelmesen a cikket.
A 2200G-t Win10 alatt teszteltem! A régi X4 740-es procin futott a Win7.Az alaplappal kapcsolatban pedig mint írtam, kritérium volt a DVI és HDMI kimenet, illetve a hűtőbordák és akkor ezeket a dolgokat az általam választott MSI lap tudta a legjobb áron. Azóta lehet, hogy változott a helyzet.
-
#43680768
törölt tag
Köszi a tesztet. Mindig is érdekelt mit tud hétköznapi keretek között egy Ryzen 3 2200G ezek szerint kb. a 7750 szintjét hozza minden játékban?
A 2400G ezek szerint 7770 szintjén lehet, de nem éri el a 7850-est? -
Kansas
addikt
válasz
boogiemano #63 üzenetére
Jogos, ott a pont... A maga idejében beletoltam vagy 100 órát, de mióta a Raven Shield kijött, nem volt ingerenciám elővenni. Egy ideig toltam a Vegas-t, de miután a kaszinós küldetésben átvált CoD-osra, elment a kedvem tőle, azóta veszegetem elő újra a Raven Shield-et...
-
boogiemano
tag
Az fut siman bizony, de te a Raven Shieldrol beszelsz (Rainbow Six 3 - 2003/2004) a Rainbow Six viszont 1998-as, a Rogue Spear 99-es (mission packek 2001-ig vannak kiadva) es hiaba van meg az eredeti mindegyikbol ehhez xp kell
Az erdekesseg ennek kapcsan h dacara a regi grafikanak a widescreen patcheknek es xpnek stb, meg mindig rengetegen jatszanak ezzel (online is) mivel teljesen egyedi AIval rendelkezik es a mission planning resze is teljesen paratlan.
-
pengwin
addikt
válasz
Armagedown #4 üzenetére
Pl. mert a Vega és a Ryzen se működik Win7-tel normálisan, szerintem ez kicsit alá is ássa a teszt eredményeinek validitását.
Pl. a Banished FPS értékei nagyon furcsák.
Na meg én nem vettem volna ilyen alaplapot, mert ennyiért sokkal jobb felszereltségű B350-es edszkát is lehet kapni.
(#60) Kansas
Nem próbáltad aktiválni Steam-en az eredeti kulcsával?
Én így tettem gőzzé a Medieval II: Total War-omat, ráadásul megkaptam hozzá Steamen a kiegészítőit is.
Ja, és a vicc az, hogy így lett M2TW-m linuxra is, mert a telepítőlemez nyilván csak Windows-hoz volt jó, de közben portolták a játékot. -
Lacc
aktív tag
Ha nem ert hozza, akkor nem javasolt a Debian 9, bar nem tudom, hogy mi a mostani kernel verzioszama, de az APU-kat csak a Linux kernel 4.15. valahanytol kaptak teljes tamogatast, szal az a kernel verzio a minimum kovetelmeny (phoronix.com-on is volt errol hir)! Apucinak csak a legujabb a legjobb.
-
Kansas
addikt
Azért ez nem ennyire egyszerű...
Hogy csak egy példát mondjak, ott a Fahrenheit: az eredeti DRM megoldása(StarForce) kernel driver telepítését igényelte, ami nem kompatibilis az újabb Windows-okkal. A Steam-es és GOG-os verziókkal ilyen gond nincs, tehát maga a játék nincs "fosul megírva", mégis meg kellett vennem digitálisan is, mert az eredeti lemezről telepítve DRM crack nélkül nem műxik. -
-
Kansas
addikt
válasz
boogiemano #42 üzenetére
A Steam-es R6 Rogue Spear(+Athena Sword) köszöni szépen, gond nélkül fut az én gépemen Win10 alatt... Igaz, eredeti lemezes verziót nem próbáltam, de az nem igaz hogy by design képtelen futni W10 alatt. Az egyetlen macera a nagy felbontású widescreen kijelző kapcsán van, de az is megoldható kis guglizás után.
A többi általad felsorolt játékot nem próbáltam, de pl a Fahrenheit Indigo Prophecy, Vampire Bloodlines, CoD1-2, Dark Messiah of M&M, Medieval:TW simán fut alatta, csak hogy én is soroljak pár 10-15 éves játékot... -
martonx
veterán
válasz
boogiemano #42 üzenetére
Ok bocsánat, 15-20 éves játékok. Ettől függetlenül nem sikerült megértened, amít írtam. Mert egy játék amit 2002-ben egy Radeon 850-essel játszottál és XP alatt tudott nagy nyögve 30 fps-t, azt ne mondd már, hogy most egy mai naprakész 1050-as nvidia kártyával nem tud röhögve (már persze ha a közel 20 éves program elfut még win10-en) végtelen sok fps-t
Azaz, ha olyanom lenne, hogy régi játékokkal játsszak win10 alatt, és mondjuk futnak is, éppen leszarnám, hogy de jobban vannak XP-re optimalizálva. Érted?
-
domos
senior tag
válasz
Mr.Csizmás #3 üzenetére
Én sem értem az ilyet...
-
sgg
tag
Köszi!!! Pont ilyet kell cserélnem!!!!
-
Jó cikk lett, épp februárban építettem egy gépet, vagyis pontosan egy alaplap, egy proci és a ram került cserére. Egy FM2-es gépet (A10-5800K) cseréltem egy 1151-es gépre (I5-7600K), a ram pedig 1,6Ghz-ról 2,4Ghz-re gyorsult. Igaz a videókártya ugyanaz maradt AMD R7 360, de így is gyorsult a rendszer, no meg a játékok. Az integrált cuccot még nem próbáltam ki (Intel Graphics 630).
-
Victoryus
addikt
Én egyetértek az íróval, ha be van építve a házba az alaplap, akkor kínszenvedés a proci csere. Éppen most sikerült a Phenom II-őt Fx-re cserélni, Ninja3-as hűtővel... Hát... szidtam én is a felmenőiket.
-
aquark
tag
Sziasztok!
Köszi a cikket, nagyon tanulságos!
A ryzeneknél a hagyományos AMD-s "pöckös" megoldás sem a legjobb, legalábbis az általam alkalmazott beQuiet Pure Rock-nál van am4 es felfogatókészlet, de csak vízszintesen rakható fel, (vga-ról szívja a meleget, legbelső RAM slot nem elérhető (asus prime b350m-a)), de a legtöbbet én is a felszereléssel szívtam: a lefogató lemez nem rugalmas, ezért még nagyon erőltetve se lehet bekattintani a pöcköt. Olvastam, van aki szikével megfaragja azt, hogy rámenjen. Én meglazítottam a fül-tartó csavarokat, úgy felment, de azokat meghúzni, úgy, hogy közben tartod a hűtőt is, vigyázva a pasztázásra, csavar se essen ki, stb. igazi négykezes munka AMD-re... Szomorú, hogy pont ezen csúszik el az egyébként szerintem király ryzen...Ráadásul a sokak által dicsért Pure Rock-al az 1600X-es ryzen tuning nélkül üresjáratban 35-40°C, terhelve, renderelés alatt 70°C, relatíve hűvös szobában. (a gyárilag felkent Pure Rock pasztájával)
Valaki írta a VMWare Playert, hogy win 10 alatt régi játékokhoz, nos azt is próbáltam, de a Silent Hunter III ezzel se megy, mert 3D-gyorsítást nem emulál...
Egyébként Supreme Commander 1 nálam is király, sajna az Ashes of the Singularity, amit hasonlóan jónak véltem, enyhe csalódás...
-
Köszi az írást! Legközelebb mondjuk tesztelhetnél olyan játékokkal is, amiket többen játszanak, illetve aktuálisabbak!
-
joghurt
addikt
válasz
Feketelaszlo #45 üzenetére
Belső verziószámozás szintjén mindenképp.
-
A linux rész tetszett a legjobban
Lassan 10 éve ezért sem használok (otthon) vindózt -
Kripke
tag
Jó lett a cikk, de szerintem ezt a hűtő felfogatást egy kicsit túlproblémáztad.
Ha kiveszed a lapot a dobozból, az alapból egy vékony szivacson pihen. Megfogod, és szivacsostól rárakod az alaplap csukott dobozára, és onnantól kezdve nincs azaz isten, hogy leessen a hűtő felfogató keret a túloldalon. Így a Ryzen hűtője is pillanatok alatt a helyére megy.
-
boogiemano
tag
nem a VAS miatt, ki beszelt itt tizeneves jatekokrol?
de tessek, feladat adott
microsoft midtown madness 1-2
microsoft motocross madness 1-2
rainbow six
rainbow six rogue spear
no one lives forever 1-2 (oke erre mar megoldottak nemhivatalosan a w7-8-10 tamogatast)
van meg egy par de csak ezek jutottak eszembe de kis gondolkodassal tudnek sorolni olyat is ami dx8 vagy 9-es azaz XP-n futnak csakja amugy "nyers ero".. itt arra gondoltam h ami 32 bitre volt optimalizalva pl world in conflict (erdemes megnezni nagyszeru benchmark van benne) az xp-n vagy 7esen magasabb fpst hoz ki es 3-4 szimultan atomcsapasnal se szaggat be - igaz 7esen joval alacsonyabb a ráta de ott van ujabb dx
a "nyers ero" nalam azt jelenti regi peldaval elve,
mint egy 1 megas DSL es 1 megas kabelnet kozti difi
vagy
mint egy SLK mercivel es egy ARO-val moslekos utanfutot huzniazt az ARO jobban huzza
))
-
Navaren
aktív tag
Köszi a részletes tesztet.
Apum AMD Athlon II x4 640-es, 4 giga ramos, GTS 450-es gépét tervezem leváltani szülinapjára egy 2500G-re, B350-es lappal és Crucial ramokkal, elég jól illeszkednek a hardverek a tenszkonfigokhoz
.
-
kenwood
veterán
ha egy helyen vetted a lapot es a procit,es nem rendeles volt, akkor az 1000 forintos bios frissites a ******* kategoria.
eleve ha nem szolt az elado,hogy a ketto egyutt nem fog menni, akkor mar elkovetett egy sulyos hibat,amelynek vallalnia kell a felelosseget!
egy problemas ugyfel ilyenkor a felesleges visszaut arat is kibalhezza a hibat elkoveto elado felettesebol, nemhogy meg o fizessen, vicc.egyebkent ez a bordara ragadas mar az am3nal is elofordult. egyszer sikerult kitepnem igy a procit a foglalatbol, pedig a kallantyu is el volt forditva. maig nem ertem.,hogy elte tul a cpu a muveletet
-
Victoryus
addikt
köszi, jó lett az írás. Én is gondolkodtam Ryzenen, de végül 13-ért vettem egy 6 magos Fx-et, és marad az Am3+
Remélem sikerül elpasszolni a Phenomot, akkor tényleg minimális összegből meglett az upgrade, és menni fog végre az új Far Cry
Túl sokat nem játszok, ennél többet nem akarok erre költeni.
-
martonx
veterán
válasz
boogiemano #34 üzenetére
"10en MAJDNEM minden elindul es hasznalhato de oriasi hatranya van a regebbi cuccok eseten mert nem adja azt a nyers erot amit egy testreszabott w7 vagy xp-bol ki lehet hozni - megegyszer: REGEBBI jetekoknal"
Egyrészt igazad van, másrészt nehogy már egy mai vasnak gondot okozzon futtatni egy 2003-as XP-re írt tizenéves játékot?
-
martonx
veterán
válasz
Mr.Csizmás #3 üzenetére
Én is pont ezt akartam írni, fel is röhögtem, mikor kiderült, hogy az új vasra egy 2009-es OS-t (bakker, idén 9 éves) próbál emberünk feleszkábálni. Oké, hogy a debian zokszó nélkül ment rajta, de vajon abból is simán rá lehetett volna rakni egy 9 éves telepítővel a Debian valamelyik őskövületét, vagy a Debian amúgy is naprakész volt?
-
boogiemano
tag
Nem szeretnem a melyik a jo windows civodast hergelni, de azt azert meg kell emlitenem, hogy mindennek meg van az oka.
Jomagam hasznalok w10 ent -t, w10 home-ot, w7 ent-t (mind 64bites) es igen XP-t is 64 es 32 bitest is.
a 10-est preferalom most mar DE! osszesegeben elmondhato, es elfogadhato a kozerthetoseg kedveert hogy...(kezdjuk az olajjal a tuzre)a 2008 elotti jatekok sokkal jobban, nagyobb teljesitmenyen futnak xp-n mint 7-en vagy 10en barmilyen hardveren (ha olyan ami egyaltalan hajlando elindulni 10en vagy 7en)
a 2012/13 elotti jatekok nagyobb teljesitmennyel furtnak 7-en mint 10en (vagy XP-n, mar amelyik egyaltalan elindul)
10en MAJDNEM minden elindul es hasznalhato de oriasi hatranya van a regebbi cuccok eseten mert nem adja azt a nyers erot amit egy testreszabott w7 vagy xp-bol ki lehet hozni - megegyszer: REGEBBI jetekoknal
lehet ezt bonyolitani directx-ekkel meg uj hardverekkel ami teljesen egyertelmuve teszi a minosegi kulonbsegeket
(ezt sem vitainditasnak szanom, de megjeyzem... ryzen5 1500x / MSI PCMATE / 8g 2400 ddr4-re fel lehet tenni w7 ent-t csak sok vele a melo es elore kell testreszabni es integralni mindent a telepitobe)
Egyebkent jo votl a cikk, nyilvan a hibaka es szenvedeseket ki lehetett volna kuszobolni vagy atugrani rakeszulessel es kiiktatni de hat vegulis egy gep epites sikere es az okulas es a tapasztalatok a szenvedessel jonnek csak
mindenkepp tetszetos volt es hasznos
-
Mákosmetélt
tag
-
MongolZ
addikt
válasz
Mákosmetélt #29 üzenetére
És igazad van. Addig olvastam, hogy 2400-as volt, az utána lévő részt átugrottam. Ez esetben visszavonom.
De a win7-től nem szabadulsz
-
Pernyo
csendes tag
Gratula a teszthez, ez férfi munka volt!
Többen írták a Win7 vs. Win10 témát, már csak a DX12 miatt is érdemes a váltás. Pár DX12-őt használó címmel majd ha teheted, kiegészítheted a cikket.
Pár előttem szóló írta a hűtést, hogy aprón van olcsóbb és jobb, viszont néhány régiebbi darabhoz nehéz AM4-es lefogatót vadászni.
Banális hibákba akkor is könnyű belefutni, ha naponta 3 gépet raksz össze (ha már a mémeket nézzük). Annak ellenére is, hogy mindent elolvasol előtte. Pl.: süllyesztett alaplaptálca vs. fektetett USB3 vagy SATA csatlakozó. Milliméterek kérdése.
-
MongolZ
addikt
válasz
Sanchez638 #16 üzenetére
Engem most miért támadsz? Nekem tetszett a teszt.
Két alapvető hibát hoztam föl, az egyik a Win7 (gondolom egyértelmű, hogy miért), a másik meg a lassú DDR4. Mi a bajod ezzel?A driveres részre gondolom, hogy ő okozta magának, a win keveréssel együtt. Azért ez problémamentes szokott lenni.
Egyébként csináltam tesztet. Meg lehet nézni a logouton.
(#27) sanchezsa:
Semmi gáz, most így visszaolvasva tényleg félreérthető. Legalább meg tudjuk beszélni normálisan.
-
Nem követtem nagyon a rizent de elszomorít hogy a működő kallantyűs hűtőt mi a ráknak kellett lecserélni idióta csavaros megoldásra. Áthoztak valami mérnököt inteltől hogy csessze már el a hűtés rögzítését, ott azok a törős pöckök vannak 775 óta (igaz azt is sikerült még jobban elcseszni 115x-nél eltolni fél centivel nehogy jó legyen a magas rezes hűtő az ős quadokról, inkább adják az i7-hez is az alacsony picsányi hűtést)
Win 7 meg érthető valamilyen szinten hogy nem támogatott, intelnél már több éve trükközni kellett drivereket ha win7-ezni akartál. (pl: 2016-os apollo lake celeron)
BTW Banished-et próbáltam olyan gépen ami nem támogat win10-et és driver sincs rá, azaz agyonhekkelve vért izzadva működik igaz csak 32bites os, és hát jó ha 30fps megvan.
Játszható volt egy bizonyos szintig, mert ha sok mindent építek és sok ember van akkor bizony már már játszhatatlan határát súrolta.
Celelon 410 - ez egy core1solo kevesebb cache-el
1.5Gb DDR1 ram -128mb videónak.
X200 integrált lassító, vistás driverrel, sok notiban és alaplapban volt, 64bites driver nincs hozzá win10-hez! 2004-es -
nyakdam
aktív tag
Köszi a tesztet. Kár, hogy kimaradt, hogy egy pár éves játékban mennyivel lenne jobb teljesítménye a Vegának a 2 GB adható ram miatt a 7750 1 Gb-jéhez képest.
-
#16939776
törölt tag
Aki a W7/W10 témakörre koncentrál, az kérje meg szépen, hogy a 7-8-10 éves játékait próbálja ki W10-en, és irja meg a tapasztalatait.
-
DeFranco
nagyúr
épp a napokban gondolkodtam rajta (és nem találtam releváns információt, igaz fél óránál nem szántam többet a keresésre) hogy vajon a 7770-emet le tudnám-e váltani egy IGP-re és ha igen, milyen modern IGP tudja ezt a teljesítményt.
-
TheSaint
aktív tag
Szép tesz, magam is hasonló váltás előtt állok, ha lesz időm megírom hasonló módon.
A win driver gondhoz egy kérdés: Miért telepítetted külön a VGA drivert? Van AMD all in 1 driver és van AMD ALL in 1 with VGA driver, ez utóbbiban minden benne van!? -
SaGaIn
senior tag
"pedig 10-15 gépet összeraktam 10 év alatt"....
-
Mr.Csizmás
titán
válasz
Sanchez638 #16 üzenetére
+ (#13) mmdms
a win7 teljesen jó egy két generációval későbbi processzort tesztelni... </irony>
-
ViZion
félisten
Nėha nem minden fejlesztés logikus
ez is igaz, de másrészt egy régi vasat egy új, garisra cserélt, ami később még eladható. A régit nehezen adná el 3 év múlva. Ha teljesítményben nem is ugrott hatalmasat, azért szvsz jó döntés volt, és később vehet még combosabb VGA-t is mellé.mmdms: a játékokat nézzük, mert a többire kb. egy jobb tablet is elég ma már.
-
mmdms
addikt
Nem tudom az előttem írt emberkék milyen grafikonokat néznek, de ez a ryzen agyonveri minden alkalmazásba az athlont. Játékoknál meg nem jön ki a különbség, túl gyenge a vga hogy szemléltetni lehessen.
Szép átlátható teszt, le a kalappal!
A hűtést én se értem, 3k-ért már hyper tx2-3-at vagy freezer 64pro-t lehet venni aprón, ami kb teljesen néma, és ég és föld a különbség az általad vetthez képest.
-
Zicokuka
senior tag
Nėha nem minden fejlesztés logikus
Azért sokan vagyunk sztem akinek egyfajta hobbija is a c, az meg pėnz. Jók ezek a Ryzenek de a haswell I7-el elleszek még egy darabig.
-
MongolZ
addikt
Szuper a teszt, köszi, szerintem abszolút hiánypótló itt a logouton.
Amit észrevettem:
- Win7? Ez most komoly?
- 2400-as DDR4 APU-hoz?Ne haragudj, de úgy gondolom, hogy a felsorolt problémák döntő részét te okoztad magadnak...
Ennek ellenére tényleg nagyon jó teszt, nagyon szép részletesre sikerült.
Csak így tovább -
Legyes
tag
Mosolyogva olvastam a tesztet. Nekem ideiglenesen egy AM4-gyes Athlon is volt, szal, még szembetűnőbb volt a Ryzen R5 1600X beépítése. Szerintem is értelmetlen 5°C miatt hűtőt cserélni. Bár nálam szuper overkill a hűtés - igaz eredetileg 1700X-et terveztem - ugyanis 240mm AIO van rajta
Nekem előtte 5 évig egy FM1-gyes AMD 651K volt és imádtam. Ha Kecskeméten kell valakinek BIOS updatehez AM4 proci, van polcon egy Athlonom, keressen meg nyugodtan.
-
Silεncε
őstag
válasz
Mr.Csizmás #3 üzenetére
Ez tűnt föl nekem is. Nincs az az isten, hogy visszamenjek a 7-esre.
A teszthez gratulálok, jó írás lett
-
Jó cikk, köszi!
X4 635-öm volt, régi szép emlékek.Az új vasra meg már tényleg W10 dukál...
-
ViZion
félisten
Annyit a szereléshez, h szétszedés előtt meg kell küldeni kicsit Prime-al, h a paszta meleg legyen és akkor könnyebben lejön a prociról a hűtő. Sajna nem volt nagy ugrás hűtésben, ez a 3000 Ft-os hűtés kidobott pénz, inkább apróról vmi durvábbat vettem volna a helyedben.
Tesztet köszi, Linux FTW!
Pár éve vettem anyámnak laptopot, a régi driveres hisztik emléke még bennem élt, aggódva telepítettem a linux Mint-et. Nagy meglepi volt, h minden elsőre ment, semmi driverezés, nett túrás. 10 éve nem így ment még. -
Z_A_P
addikt
"Ugyanazon jatekok programok amik futottak a regin futnak az ujon kb ugyanugy."
Gondolom nem csak játszik?
Félelmetes a cpu sebesség különbség (2-3x, ez nem tick-tock
) , szülők gépe is egy X3@4 alaplapi chipset vga-val, amit szintén 2200G-re kellene cserelni, köszi a tesztet. Ok csak Facebook játszanak, tehát gyári hűtő is elég. Csak az a win10... (van régi scanner, printer, Bluetooth, stb, félő ezekhez mar nincs win10 driver)
-
Mr.Csizmás
titán
válasz
Armagedown #4 üzenetére
megkérdeznék egy XP hívőt. a spyware rettegés meg orvosolható hozzáértéssel és privacy fixer témával.
-
Armagedown
őstag
válasz
Mr.Csizmás #3 üzenetére
Miért jobb a Spyware 10?
A teszhez pedig gratulálok. -
Mr.Csizmás
titán
2018-ban win7
-
Prof
addikt
Koszi a cikket.
Oszinten en nem ertem miert csinaltad a cseret, eltoltottel sok idot es penzt hogy egy gyengebb de kicsit kisebb fogyasztasu (eves szinten elhanyagolhato) kb azonos sebessegu rendszered legyen.
Ugyanazon jatekok programok amik futottak a regin futnak az ujon kb ugyanugy. Akkor ertenem ha erosebb VGA vetelen (1060 szint korul) gondolkoznal amit beraksz majd a ryzen melle. hogy barmivel tudj jatszani magas reszleteseggel/fps-el FHD-n.
Ha egy multimedias notit vettel volna (ami hordozhato) vagy a cel az hogy egy minipc-t csinalj a nappaliba amin jatszani is lehet azt megertem.
Új hozzászólás Aktív témák
- Thermaltake Toughpower SFX Platinum 1000W
- Gigabyte B650M Aorus Elite AX ICE + 3 év garancia
- Sony DSC-HX300 digitális fényképező + 3 extra akksi + 8GB memóriakártya + Hama Star 700 állvány
- BESZÁMÍTÁS! LENOVO LOQ 15APH8 15 notebook - R7 7840HS 16GB DDR5 1TB SSD RTX 4060 6GB WIN11
- BESZÁMÍTÁS! ASUS TUF A15 FA507NV 15 notebook - R7 7735HS 32GB DDR5 512GB SSD 1TB SSD RTX 4060 6GB W
- Xiaomi Redmi Note 13 Pro+ 512GB, Kártyafüggetlen, 1 Év Garanciával
- GYÖNYÖRŰ iPhone 13 Pro 128GB Graphite -1 ÉV GARANCIA - Kártyafüggetlen, MS3082
- LG 48B4 - 48" OLED - 4K 120Hz 1ms - NVIDIA G-Sync - FreeSync Premium - HDMI 2.1 - PS5 és Xbox Ready
- MacBook Pro 16 i7-9750H 16GB RAM 512GB SSD RX 5300M 1 év garancia
- Telefon felvásárlás!! iPhone X/iPhone Xs/iPhone XR/iPhone Xs Max
Állásajánlatok
Cég: FOTC
Város: Budapest