Új hozzászólás Aktív témák
-
Csak érkezzen már meg,
-
<Adamsky>
nagyúr
Most megint a kolléga nevében nyilatkozok (mindazonáltal egyet is értek vele):
Szóval neki azért kell a sok hely, mert mérhetetlen mennyiségű zenét hallgat. Kis túlzással nem hallgatja meg 2x ugyanazt. Előfizető vagy 3-4 online zeneszolgáltatásnál, és annak ellenére, hogy van elég jó mobilnete, azért a zenék jelentős %-át lementi még otthon offline-ba.
Nap közben amikor épp nem zenét hallgat, akkor sokat használja a készüléket (igen, telefonálásra is). Na, most tegyük fel, hogy még szeret fotózni is (ami már nem igaz), és ki szeretné használni a gép nyújtotta lehetőségeket. Olyan hamar szaladna tele 16-32 Gbyte, hogy csak na.
És akkor a Note-tól függetlenül. Ez most valami hülye trend, hogy a külső és a design oltárán egyre több mindent áldoznak fel. Kezdődött a cserélhető akkumulátorokkal, aztán jött az sd foglalat elhagyása. Ja, utóbbihoz kapcsolódik a "kedvencem". Olyan fiók, amibe vagy SIM + micro-SD megy bele, vagy SIM & egy második SIM. Magyarán választhatsz (kell, hogy válassz) a dual-SIM és a bővíthetőség között. He? Mindezt (gondolom) azért, hogy még vékonyabb legyen az a nyavalyás készülék, amivel már így is kenyeret lehet szeletelni.
A memóriára ill. a tárhelyre visszatérve. O.K. legyen csak beépített, de akkor ne legyen olyan rohadt drága (ill. legyen 16-tól 256 GByte-ig mindenféle kiszerelésben), ill. legyen végre UFS 2.0 az eMMC helyett.(aminek tényleg volna értelme). -
haddent
addikt
Nagyobbik S6 Edge? Nagyobb mint 5.1"???? Komolytalan... vicc az egész mobilipar lassan..
-
Kékes525
félisten
-
LordX
veterán
Ha ezt a szerencsétlen üveghátlapos fémkeretes designt fogják erőltetni, akkor veszítettek +1 vásárlót..
-
hunluigi
senior tag
Szintén zenész... Note1-Note3-Note5(lett volna) Inkább várok... A cserélhetetlen akku és a bővítés hiánya részemről a széria halálát jelenti. A Note4 meg nem akkora ugrás. Még az is lehet idővel a kijelzőt cseréltetem a 3-ason (most már azért sárgul, beég) és elvagyok vele még egy darabig.
-
SX Wave
aktív tag
Annyira fókuszálnak az almás táborra, hogy menet közben szép lassan elvesztik saját hűséges vevőiket.
-
ak76
senior tag
Nem lesz cserélhető az akksi,meg a micro sd?
Semmi baj,majd veszek N4-et,mire ez kijön,a Note 4-es kellemes 120-140 K-s sávba süllyed,akinek meg az aktuális csúcs kell,az majd kiköhögi a negyedmilliót,mert hogy nem lesz olcsóbb,az tuti. -
HuTi.HUN
tag
Én is csatlakozom az előttem szólókhoz.
Note 4-em van, viszonylag friss, de szívesen cserélnék télen, ha lesz értelme. Jó lenne egy kicsit robusztusabb készülékház, nem festett oldalakkal, alapból Qi töltéssel, USB-C csatlakozóval, kevesebb töltelék szoftverrel és nagyobb üzemidővel.
Ezzel szemben, ha unibody lesz a készülék és megszűnik a bővíthetőség, az sajnos kizárja a cserét, ez ilyen egyszerű. Nekem a cserélhető akku nem lét kérdés, de elhiszem, hogy a Note vásárlók jelentős részének elengedhetetlen.
-
Lecs@
addikt
válasz
TopsyKrett #3 üzenetére
128 GB cuccos telóra ?
az se semmi
átlag, normál felhasználónak 32 GB bőven elég.
-
TopsyKrett
újonc
Csatlakozom az előttem szólóhoz... jelenleg egy note 4 van a tulajdonomban amivel igazán elégedett vagyok. 32gb a belső tárhely és 128gb az sd kártya. Na most a telefon független gyárilag, de így is milliószor olcsóbban jött ki a rengeteg tárhely mintha egy s6 edget választottam volna ugyanis ott a 128gbos verzio fuggetlenul 340.000ft. Ha nem lesz egetrengető a note 5ös újítása eszem ágában sem lesz cserélni a 4est mivel számomra tökéletes. Ha pedig megfosztják az 5öst a bővìtési lehetőségtől akkor... majd azért vásárolok egy 128gbos verziot 340-350ezerért hogy a jelenlegi cuccaim raférjenek?
na ne vicceljünk már
-
<Adamsky>
nagyúr
Ha fix. lesz az akksi, és az SD-foglalatot is likvidálják, akkor egy vevővel tuti kevesebbjük lesz. A kollégám mindkét "fícsört" erősen használja.
-
Lecs@
addikt
Még nem biztos a kinézet. Nekem mindentől függetlenül várós. Beizzít majd a T - s online akció újra remélem
Új hozzászólás Aktív témák
- HÁZIMOZI / HIFI / TV beárazás
- <Lacy85>: Időmilliomosok előnyben - Játékfejlesztés #1
- iPhone topik
- Anime filmek és sorozatok
- Tőzsde és gazdaság
- OFF TOPIC 44 - Te mondd, hogy offtopic, a te hangod mélyebb!
- Windows 10
- GeForce RTX 5060: Ezt kapjuk 150 ezerért
- Milyen légkondit a lakásba?
- Formula-1
- További aktív témák...
- Galaxy Z fold 5 !!512gb!! Icy Blue BeszámolOK!!
- Xiaomi 15 512GB Black, Bontatlan, Új, 0 Perces, Fekete, 1 Év Garancia
- Xiaomi 15 512GB Black, Bontatlan, Új, 0 Perces, Fekete, 1 Év Garancia
- Apple iPhone 16 Pro Max 256GB sivatagi titán gyári független
- IPHONE 16 PRO MAX 256GB , 3 hónapos, ONE függő, GARI 2028.06.Hóig, LETILTÁSMENTESEN, ÜZLETBŐL
- ÁRGARANCIA!Épített KomPhone Ryzen 5 7500F 16/32/64GB RAM RTX 5070 12GB GAMER PC termékbeszámítással
- 144 - Lenovo LOQ (15ARP9) - AMD Ryzen 7 7435HS, RTX 4060 (ELKELT)
- CORSAIR K100 AIR
- Lejárt a gyártói garancia? Mi tovább támogatjuk az IT infrádat!
- BESZÁMÍTÁS! Apple Pro Display XDR 32 6K Nanotexturált üveg monitor garanciával hibátlan működéssel
Állásajánlatok
Cég: Laptopműhely Bt.
Város: Budapest
Cég: PCMENTOR SZERVIZ KFT.
Város: Budapest