Új hozzászólás Aktív témák
-
.:LoMAX:.
aktív tag
válasz
andris1602 #4 üzenetére
Én is remélem, mert a képek, ha tényleg az új mobillal készültek, akkor szép képe van
-
Ahogy látható annál amit linkeltem a Samsung megpróbálta átlépni a szűkös ház jelentette korlátozó tényezőt és az optikát egy kidurodásba tette. AZ N8-nak is kiáll a kamera része mert különben nem férne el a vékony lapos házban a mérete (kiterjedései) miatt. Gondolom hogy az utód is hasonló felépítésű lesz mert másképp csak valami téglaformában férne el az egész optikai rendszerrel együtt ami manapság már nem divat a telefondizájnok között. Azt is pletykálják hogy végre megkapjuk majd a hőn áhított 3x-os optikai zoom tartományt is.
-
Eddig jószerivel az egyedüli hasonló elven épülő megoldás, azaz kamera+vaku+telefon tudtommal csak a Samsung Pixon volt eddig. Vagy legalábbis én csak erről tudok ami hasonlóan színvonalas termék volt anno úgy 3 éve. Sajnos nekem kimaradt mert akkoriban N82 lázban égtem ami ugye az N8 előtti AF-fotós-xenonos Nokia telefon volt.
Egyébként én örülnék neki a legjobban ha lenne még más gyártó kínálatában is fényképezős telefon mert akkor az is akinek nincs vagy nem volt soha, esetleg ilyen anti Nokia beállítottságú jobban megértené hogy miért is lehet annyira szeretni az N8-at. Nem beszélve arról hogy lenne összehasonlítási alap, egy esetleges jobb készülék esetén meg ösztönző tényező a Nokia mérnökeinek hogy mi az a szint amit túl kell szárnyalni.
-
Bailey
senior tag
Azért a Lumiákról még korai lenne nyilatkozni. Az N8 utódot sokkal régebb óta fejlesztik mint ahogy a Lumiák a piacon vannak. Igazából a 2012 első negyedéves adatokból lehet majd látni ezt. Ráadásul még csak most fog jönni a csúcs Lumia és az olcsóbb néptelefon is. Azért én is kíváncsi leszek erre a kamerára, mert most lesznek még komoly vasak az MWC-n. Mikor az N8 megjelent akkor nem volt ellenfele, most szerintem több is lesz. És a Samsung is gondolom komolyat fog alkotni az SIII-ban.
-
prolad
addikt
Kíváncsi leszek,egy jó árral talán visszacsábít a nokia.
-
Valószínűleg még mindig létezik két tábor a fejlesztők között és remélhetőleg nem irtottak ki még minden egyes öreg motorost a cégnél az amerikai szemléletmóddal és vezényszavakkal idomított újhullám képviselői. Ha igaz akkor nekik lenne köszönhető ha ismét lenne egy N8 utód telefon Symbian alapokon, mert véleményem szerint sikerült meggyőzniük a döntéshozókat arról hogy kell a Symbian, szükséges, és elkerülhetetlen ha új fotós telefont akarnak kihozni.
-
MR007RM
addikt
Azért nem mindegy miért fogy kevesebb S^3-as teló. Ha azért van, mert az előző nagyon bejött, akkor miért cserélj? Az alkalmazás szám nem csökken, hanem épp ellenkezőleg nagyon nő a meglátásom szerint. Rendszeresen nézem. Nagyon úgy látszik hogy a WP nem hozza magát úgy ahogyan azt megálmodták szerencsére, és ezért is az a bizonyos B-terv életbe lép az N8 utóddal. És itt leszek kiváncsi hogy mi fog történni, mert egy verhetetlen kamerával, stabil gyors rendszerrel, sok jó app-al már egésszen más képet ad, mint ezelőtt. Én már nagyon várom az utódot. Az biztos függetlenül beruházok rá, amint lehet. Vkik azért ott a Nokia-nál mégsem akarják temetni és ez jó, annak is aki nem Symbian párti, csak még nem tudja.
-
joey04
titán
Tévedsz, a Lumia 800 a legjobb wp7-es telefon szerintem, pár napja volt lehetőségem kipróbálni. Le is írom majd kehet a topikjában. Symbian is nagy kedvenc volt, n82, 3650, 6600, n90, mindet szerettem, sőt uiq vonalon a p1 is fasza volt, de ma már nem kéne. Se Belle, se semmi.
-
BobTail
őstag
... de a videóban nem videó van, hanem képekből egy slideshow, vagy micsoda
-
=Mentor=
őstag
Egy fenét fog bukni, a Nokia 2011 utolsó negyedévében 16,7 millió okosmobilt adott el, amiből minimum 14 millió Symbianos volt, akkor miről is beszélünk? Sőt továbbmegyek, az N8 anno annak ellenére volt óriási siker, hogy a vas erőssége elmaradt a konkurenciától, nem beszélve az "alap" Symbian 3-ról. A várható paraméterek mellett sikerre van ítélve, persze a siker nagysága nagyban függ majd az ártól is. Kezdőárnak én a 150 rugó környékét tippelem.
(#38) donceleger8: Dzsói a Nokia topikokba nagyrészt csak trollkodni jár, oda se érdemes figyelni rá.
Egyébként a videóból annyi már kiderül, hogy az 1080p video felvételt tudni fogja a gép
-
jáózsi
tag
Lehet velem van a gond de mikor 10-nél több appot pakoltam az 5800-ámra (persze store-ból) akkor körülbelül használhatatlanul lassú lett (addig is lomha volt).
Android testre szabhatóságáról meg inkább nem nyitnék vitát, mert nem lenne fair
Az meg, hogy mindenféle szarral dobálja tele a telefonját a júzer az nem a rendszer hibája.Másrészről nincs sok bajom a symbian-al csak nem nekem találták ki...(magánvélemény)
-
G-Guts
aktív tag
Én teljesen meg vagyok elégedve az androidos telómmal, de azért szurkolok a Symbian-nak, hogy ne legyen már olyan egyhangú a piac.
Jó lenne, ha újból fel támadna a Symbian, mert akik korábban szerették, azok újra visszapártolnának.
Én akkor pártoltam el tőle (s60v3) , amikor láttam, hogy kezd nagyon megcsappanni a Symbianos appok száma, más rendszer mint. pl. android pedig rohamosan fejlődik.
Ha tudnának olyan fejlődést produkálni, mint pl. anno (igaz nem közvetlenül) s60v3-ról Symbian^3-ra, akkor máris egy nagyot lépnének előre. Úgy látom van azért jó pár Symbian^3-ra való jó alkalmazás is. Ne vesszen el tehát a süllyesztőben ez az op. rendszer, ha nem muszály. A bada-nál pl. szvsz sokkal jobb, a WP7-nél pedig szimpatikusabb. -
...vagy amíg a MS meg nem veszi a Nokia-t minden szabadalmával és technológiájával együtt hogy csírájában fojtsa el a számukra mellékágnak számító (nem WP7) fejlesztéseket. Akár az Accenture-t is bekebelezik hogy ezentúl inkább nekik fejlesszenek.
Remélem ilyen szörnyűség nem történik meg soha sem!
Az idősebbek jól emlékeznek arra ahogyan az nVidia bekebelezte a 3dfx-et és ezzel instant be is szüntetett minden támogatást és fejlesztést egyik napról a másikra. Az időközben legyártott Voodoo 4-5 chipekből meg kulcstartó lett inkább vga helett...
@#54 ferret77: Én is a minap húztam újra az Anna-t az egyik roskadásig pakolt N8-amon. 2 év alatt bizony megtelt a memória és folyton nyvalygott hogy semmit sem tud elindítani mert nincs több hely a meghajtón. Azóta a friss rendszer újból olyan gyors mint a szél, mint újkorában.
-
gerilee
aktív tag
Az a legszebb ebben az egészben, hogy mindenki a Nokiát szidja a symbian fejlesztések miatt, holott már teljes egészében kiszervezésre került az Accenture nevű céghez. Valahogy az az érzésem, hogy ha az Accenture letesz az asztalra valami ütőset, azt igenis piacra fogja dobni a Nokia, MS ide, vagy oda...
-
N.GÁBOR
aktív tag
Nem ismerem a symbiant, csak tegnap óta vagyok droidos, de mivel egy olcsóbb készülékre neveztünk be, azt állíthatom, hogy aki akar itt is tud optimalizálni. A kis 650 mhz-s procit még nem bírtam akadásra bírni, bár ezt a telefon tesztjében is megemlítik: Alcatel 918D
Szurkolok a Nokiának, van tapasztalatuk, tudásuk. Szerintem az a legfőbb gond a Symbiánnal, hogy az emberek már nem hiszik el, hogy jó lehet. Lehet, hogy ez divathóbort és hasonló, de mikor okostelefonban gondolkodtam, elnézve a programok sokszínűségét és más egyebet, végül a droid mellett döntöttem. Néztem a symbiánt is, de végül droid lett. Ez a baj, hogy a symbiánnak már sokkal kisebb a támogatottsága, kevesebb a program rá, és a Lumia sorozat jól mutajta, hogy sajnos már a Nokia sem hisz benne, csak még azért életben tartja.
De sikerüljön nekik!
-
lorinser
senior tag
Jó sok Annás, Bellés Nokiával találkozhattál ha ki mered jelenteni, hogy elavult és kényelmetlen. Amit fentebb már említettek mások is, 680 Mhz-el úgy vagy jobban fut mint a droid 1 Ghz-n vagy még magasabb órajelen. Legalább vennéd a fáradságot és a kezedbe kapnál egy Bellés Nokiát. Jesszusom....Szimplán baromság amit írsz.
-
ferret77
aktív tag
válasz
donceleger8 #48 üzenetére
7610 nekem is volt és azóta is sok S60-as telóm, v3-on keresztül v5-ig. Az utolsó egy N97 mini, előtte egy 5800. Na itt lett elegem és gondoltam, hogy kipróbálok mást. Most SGS-em van, de továbbra is figyelem, hogy mi történik symbian fronton és ha jön egy olyan symbias teló, amire azt mondom, hogy na ez az, akkor vissza is térek. A mostani S^3-as telók is jók, de egyelőre egyik sem olyan, ami miatt visszatérnék. N8-at majdnem vettem, főleg a kamera miatt, de mivel megvan a jó öreg N82-m, így nem éreztem rá akkora késztetést. Én szeretem a symbiant is. Semmivel nem használhatatlanabb egy S^3, mint egy android, csak hát az emberek a v5-ös korszakban csalódtak a symbiben és az él bennük, hogy a symbis telók elavultak, döcögősek. Már elvesztették a bizalmukat.
-
Bailey
senior tag
Mindegy hogy miért fogy kevesebb Symbianos telefon. A lényeg hogy csökken a számuk ezért kevesebb alkalmazás lesz rá, utána persze még kevesebb fog fogyni, és a végén a Nokia felhagy vele. A Symbian pedig lehet akármilyen jó, a vásárlók többségének a sok csilivili dolog számít. Ebben pedig el van a Symbian maradva. A megmaradt rajongók miatt pedig nem fog a Nokia 2 oprendszerre fejleszteni. Még támogatják a Symbiant persze, mert még nem tudják hogy a WP7 mennyire válik be. De amint úgy látják hogy a WP7 sikeres lesz le fognak állni a Symbiannal.
-
donceleger8
őstag
Lehet, de nálam ez a korszak kimaradt! Legutóbbi Nokia telefonom egy 7610-es volt. Nagyon szerettem. S60 7.0-ás volt.
Különösebb ok nélkül pártoltam el a Nokiától, nem a rendszer miatt. Azt hiszem ezt követően nem gyártottak kimondottan szép telefonokat. Talán ezért.
Most egy N8-al tértem vissza a Symbian világába, és amit eddig tapasztaltam, az meggyőzött.
A köztes időszakról nem tudok nyilatkozni, de az Anna és most a Belle, tutira megállja a helyét az okosmobilok között.
Asszonynak android van egy xperia mini személyében, legújabb Gingerbread, de majd megkapja az ICS-t is. Többször is próbálgattam, de valahogyan nem jön be! Túl kusza, kicsit összevisszaság az egész. Biztosan megszokás kérdése, mert minden az, de nem gyere be egyelőre. Majd az ICS-sel kap még egy esélyt.
de mivel számomra fontos a kamera, így szóba se jöhet a Symbian elhagyása, meg aztán nem is akarom, meg aztán tökéletesen megfelel és mindenre tudom használni, amire nekem kell. -
U-dash
csendes tag
N8 tulajdonosként nem egyszer rájöttem már, hogy egyszerűen divat utálni a Symbian-t. Volt S60-as telefonom is, azzal sem volt semmi bajom, ment 3 évig. Ezt a hardver mizériát sem értem, hogy mit erőlködnek ezen annyit. Tényleg annyit számít, hogy egy program 1 sec, vagy 3 sec alatt indul el? Az én véleményem, hogy ami miatt egy "okos"telefon igazán hasznos, ahhoz nem kell sem gigahertz, sem terabyte ram. Emiatt az "utáljuk a Nokia-t, meg Symbiant" ökörség miatt egyszerűen nem csinálják meg azokat az alkalmazásokat erre a platformra, amit még ennél gyengébb hardver is simán elbír, és csak gerjesztik tovább az egész "szar Nokia-t". Az hogy Androidra, meg iOS-re sokkal nagyobb a software kínálat, az nem igazán azért van, mert a Nokia, vagy a Symbian rossz. De javítsatok ki, ha valaki jobban ért hozzá.
ui: még a játékok grafikájával sincs semmi gond S^3-on, ami ugye közismertem eszi a hardver-t
-
joey04
titán
válasz
donceleger8 #44 üzenetére
Engem minden érdekel.
Az is, amiről nem vagyok jó véleménnyel. -
ferret77
aktív tag
Nokiáéknál a probléma az S60v5-nél jött. A v5-ös modelleket nagyon elcsszték. Döcögősek. Gyenge hardver, rakás szoftveres problémával. Emiatt sokszor használhatatlan, vagy legalábbis csökkent felhasználói élménnyel bírtak. Ekkor esett sajnos a symbian renoméja. Ehhez jön még, hogy a nokia késve reagált a konkurencia fejlődésére. A S^3-as szintű telóknak kellett volna jönniük már az 5800 helyett. BIztos vagyok benne, hogy akkor nem itt tartana a symbian.
Így az emberek csalódtak, elpártoltak és nehéz őket megtartani, még nehezebb visszacsábítani. -
omlosz
csendes tag
hát azért haver szolgáltatós legalja andoridos telefonja olyan laggos, hogy nem tudom, hogy lehet azt használni
másik haver új menő adoridos telefonja böngészésnél és különböző appoknál mindig elnézést kér, mert épp kifagy
nekem az ezeréves 5800-ám nem fagy ki annyiszor, meg nem laggol úgy mint az övüké, és még az aksija is tovább bírja(amúgy átlag felhasználók és ahány appra igényük volt, azokból mind van symbianos verzió)
-
joey04
titán
válasz
donceleger8 #38 üzenetére
gretzky77-t idézve: Én már rég megfogadtam,hogy nem fogok vitatkozni senkivel - ebben a témában. Ott van, írtam, szubjektív. Lásd bele azt, amit gerilee, aztán kész.
-
gretzky77
veterán
Ez tetszett! Én màr rég megfogadtam,hogy nem fogok vitatkozni senkivel de az valóban elgondolkodtató hogy azért az n8 a maga kis 680 mhz-ével elég szépen muzsikàl a droid eröböl old meg mindent a symbian meg optimalizàlva van,ennyi! Droidról vàltottam vissza n8ra és jó döntés volt nem bàntam meg! A symbian igenis abszolut életképes rendszer csak a sok divatmakinàl kiràly szidni a symbiant! Sokan nem értenek a droidhoz csak azért veszik mert a csapbol is ez folyik!
-
gerilee
aktív tag
válasz
donceleger8 #38 üzenetére
elavult = nincs rá a legújabb fingósapp...
kényelmetlen = nem tudom használni... -
donceleger8
őstag
"elavult és kényelmetlen rendszer"
erre némi magyarázatot várnák. az elavult szó ugyanis régit jelent, de a Belle a napokban jelent meg, szóval semmiképpen sem illik rá a jelző
a kényelmetlen szót sem értem, számomra használhatóbb a rendszer, mint az android és Ios. Meg rajtam kívül vannak így még páran.
Nem vitát akarok generálni, csak pusztán kíváncsiságból kérdem, hogy mire alapozod ezen szavakat, mert értetlenül állok (pontosabban ülök) a gép előtt! -
feliks
senior tag
válasz
kiskaktusz #35 üzenetére
-
kiskaktusz
addikt
-
Shyciii
veterán
válasz
donceleger8 #32 üzenetére
Ha neked a testre szabhatóság az effektekben merül ki, akkor eléggé szegényes a tudásod etéren.
-
donceleger8
őstag
Figyelj! Nyugodtan ússz az árral, nem érdekel. De amit mondasz, az baromság! Én már kinőttem abból a korszakból, hogy egy telefont össze vissza alakítgassak csilli-villi cuccokkal. Engem ugyanis nem nyűgöz le az, hogy a menüben gömb formájában haladok, vagy vízesés kinézete van a dolognak, esetleg szét slideolom a képernyőt! Nem ettől lesz jobb, ettől csak fiatalosabb lesz, de semmiképpen sem használhatóbb!
Amúgy meg Symbianra is vannak szép témaeffektek, melyekkel hasonlóan látványos lehet a történet.
És mi az igazi gyengesége? Max a hardwere. de már vannak 1 GHz-es Symbianok is, de én pl az N8 680 MHz-es procijával is el vagyok! Írta már más is, de leírom én is, ezzel a kisebb teljesítménnyel simán hozza egy kétmagos androidos csoda teljesítményét. Sőt! Kamerakezelésben meg sem közelítik a Symbiant!Semmiben sincs elmaradva a Symbian 3 a többi oprendszertől! Belle-el, de még Annával is felül múlnak egyes rendszereket.
Android - testreszabhatóbb, de megbízhatatlan
Ios - megbízható, de testreszabhatatlan (wp is kb ez a kategória)
Symbian - testreszabható és megbízhatóEnnyi!
-
hemaka
nagyúr
Az a marketing-húzás már lejárt, ébresztő...
-
feliks
senior tag
Jó meglátás, nekem is vannak hasonló elképzeléseim..
Bár mondjuk a MeeGot nem fejleszthetik, tehát azzal nem jöhet, a WP7 nem egy fotózásra kihegyezett platform, belemoddolni meg nem lehet túl mélyen, így marad a Symbian..kiskaktusz: Neee, hárommal is? És én még azt hittem, hogy én vonzom magamhoz az IT-hez síkhülyéket..
-
jbush
tag
válasz
donceleger8 #9 üzenetére
"Amúgy meg a tömeg véleménye nem nagyon érdekel. Számomra sokkal jobb a Symbian, mint a többi divat rendszer. Én ugyanis valódi értékeket is keresek egy rendszerben, és ezt eddig a Symbianban találtam meg!": +1
-
joey04
titán
Ha tényleg Symbian lesz, akkor szerintem annak az az oka, hogy mivel nem sokan vennének ilyen elavult és kényelmetlen rendszerrel telefont, így majd a jó kamera adja el. Persze ez szubjektív.
-
feliks
senior tag
Kösz, hogy gyakorlatilag lehülyéztél..
Nem, nekem egy olyan rendszer kell, mint az android, biztonsági funkciókkal ellátva, mindent úgy, hogy egy program ne vághassa agyon az egész rendszert, ha sz.rul, vagy szándékosan félrekódolták.(mert ugye ha az ember egy új feladatra keres programot(ha lehet ingynest) akkor 5-10 programot is feltesz, próbálgatni, hogy melyik felel meg..) Sorolom, mi kéne ahhoz, hogy normális rendszer legyen:-felhasználó által beállítható programengedélyek*(erről már írtam)
-felhasználó által beállítható programindulások* (ha egy alkalmazás bootkor indul (pl im+), ezt megtagadhassa tőle a rendszer)
-felhasználó által beállított programfutási engedélyek (háttérben futhat-e szolgáltatásként, indulhat-e magától)
-esetleg programizoláció (nem piszkálhat bele semmibe readonlyként üzemel, ameddig a felhasználó el nem dönti, hogy akarja-e, hogy az alkalmazás belepiszkálhasson-e)Persze, a csillagozottakat rootolt telefonon külső alkalmazással meg lehet oldani, de ennek a rendszer részének kéne lennie, mert ez így kicsit pocsék rendszerbiztonság szempontjából.
Mellesleg a "Nem abból kellene kiindulni, hogy az emberek zöme holt hülye." vel csak annyi gond van, hogy de, az emberek zöme teljesen hülye. Volt ember, akinek féléves android-használat után én mutattam be, hogy mi a market. órákat röhögtem rajta, de a tipikus butajúzer ilyen. Ne a fórumozókból indulj ki..
-
Shyciii
veterán
Jah értem. Neked olyan rendszer kell, amit a hülyéknek találtak ki.
Bocsi, de sok ember van, aki nem annyira hülye, hogy telepakolja minden xarral, hanem egyszerűen csak olyanná akarja varázsolni, amilyenné akarja.
Nem abból kellene kiindulni, hogy az emberek zöme holt hülye. Illetve lehet így is, de...Ha Symbian megy akkor megy? Kár hogy a Nokia E52-őm, és a volt partnereimnél is leginkább halódott (pedig üzleti telefonnak hirdetik, ott meg különösen gáz), a főnök N97-ese még szervízszoftverrel se működött rendesen (hol sötét kijelző, hol nem lehetett felvenni a hívást).
A legutolsó Nokia telefonom, ami problémamentes volt, az a Nokia 6300 volt. Igaz az egyszerű, mint a faék. -
Shyciii
veterán
A Belle testre szabhatósága igen csak el van maradva attól, amit androidon lehet csinálni, akár moddolással, akár milliónyi letölthető programmal.
Belle testre szabhatóbb, mint egy S60, ebben fejlődött, de az még nagyon nagyon messze van egy android/ios-tól.
És mivel WP7 igen csak korlátozva van, így azt sem azért fogják szeretni. -
feliks
senior tag
Remélem MeeGo-val jön ez az új cucc..
Shyciii:
"Android összecsapott, használhatatlan rendszer? Linux alapokat összecsapottnak nevezed? Bátor vagy...
Használhatatlan? Érdekes. Gyakorlatilag olyanná lehet alakítani, amilyenné akarja az ember, míg a symbian az ősrégi felfogását erőlteti mindenkire. Nem véletlenül buknak vele."Mindenekelőtt Android júzer vagyok, csak hogy ne legyen félreértés.
Nem használhatatlan, de tény, hogy kicsit összecsapott. iOS és WP7 azzal "védekezik" a problémás programok ellen, hogy nem lehet kívülről telepíteni, és jó marketplace/appstore felügyelet van. Android mivel védekezik? Ja, hogy semmivel. Az gányol rá loggoló programot, aki csak akar, és ért egy picit a java-hoz. Ez még magában nem is gond, mert pont ez a jó benne, hogy rápakolhatsz bármit, és teljesen azt tehetsz vele, amit akarsz. Csak egyetlen bökkenő van: Pont annyira instabillá tehetik a programok a rendszert, mint a Windows esetében.. Itt okosan kitalálták, hogy a program telepítéskor megjelöli, hogy mibe akar belepiszkálni. Innen már csak egy épeszű fejlesztő kéne, akinek leesik, hogy mekkora dolog lenne, ha a júzer belepofázhatna egy advanced rész alatt ,hogy a program az általa igényelt dolgok közül mit kaphat meg, és mit nem.. (pl. egy gps program mér akar hozzáférni a telefonkönyvemhez?)
És ha rossz telefont fogsz ki, akkor használhatatlan is lehet. (o2x original rommal, Huawei pulse)
A Symbian tényleg elavult baromira, de ha az megy, akkor megy. Sok symbianos telefonom volt, és az N97 első rendszerén kívül egyik telefont sem tudtam megingatni semmilyen program telepítésével.. -
Demens
tag
Igaz, hogy a symbian visszaszorult nagyon, de azt hozzá tenném, hogy amikor szidják a symbiant, akkor a legtöbben az S60-ra gondolnak, és ezzel teljesen egyet tudok érteni. Viszont a Belle szerintem simán verseny társa lehetne az androidnak, ugyanúgy testre szabható, lehet moddolni, haxolni stb...Az amiben el van maradva a Nokia, az a hardver. És ugye az is kell az üdvösséghez, ezt a droidosok tudják. De azért megjegyezném csendesen, hogy 680MHz-en sokkal jobban megy a Belle, mint a legtöbb ennél erősebb droid. Természetesen nem a csúcsgépekre gondolok. És ez azért elgondolkodtató...
-
Shyciii
veterán
válasz
donceleger8 #15 üzenetére
Khm. Talán nem egy statisztikai végeredményt kellene nézni, hanem egy átfogó időszakot, mert különben pont olyan hülyeségekre hivatkozol, mint most. Ha néznéád az elmúlt évek tendenciáit, akkor a tudhatnád, hogy a Nokia pontosan kitörölheti a második helyét, mert olyan mélyrepülésbe kezdett már egy ideje, és még mindig tart, hogy pont ezért kapálóznak ezerrel. Ők nem nyugodtak, mint ahogyan te a második hellyel.
Android összecsapott, használhatatlan rendszer? Linux alapokat összecsapottnak nevezed? Bátor vagy...
Használhatatlan? Érdekes. Gyakorlatilag olyanná lehet alakítani, amilyenné akarja az ember, míg a symbian az ősrégi felfogását erőlteti mindenkire. Nem véletlenül buknak vele.És hogy azt honnan veszed, hogy nem sikerül androidra és ios-ra csábítani az embereket. Nemrég voltak az előző adatok közzétéve, hogy az ios mekkorát ugrott megint, még az androidnál is jobban. Miközben symbian csökken, wp7 meg alig kimutatható. Gondolkozzál már, mielőtt vaktában lövöldözöl.
-
válasz
kiskaktusz #18 üzenetére
Tudod, a cégeknél egyszer "fent", máskor "lent". Ha többször van a "fent" akkor meg tud élni, ha nem akkor elbukik.
-
válasz
kiskaktusz #16 üzenetére
Egy szóval nem írtam ilyet. Egyáltalán nem a Symbian-ra írtam hanem arra hogy sokan temették a céget amiatt hogy görcsösen ragaszkodik a Symbian-hoz és emiatt egyesek szerint maga alatt vágta a fát.
Kijöttek a Lumia sorozattal ami nem Symbian-os és egyből megváltozott az általános vélemény. Pedig semmi extra nincs bennük, számomra tucatmegoldások mint a konkurens gyártók termékei. Maximum annyi hogy új technológia Nokia alapokon.
Ezután kitudódott hogy megint lesznek újabb Symbian-os telefonok mert egyik másik szoftver sem rendelkezik olyan fejlett képkezelő rutinnal mint a Symbian. -
kiskaktusz
addikt
A Lumia mióta symbianos okostelefon?
(#15) donceleger8: Amúgy tudsz olvasni? Az előbb írtam, hogy azért ekkora az elterjedettsége a symbiannak, mert sokan még a régi telefonjukat használják... Nem veszi a tömeg a Nokiákat! Így már megérted?
Androidot, WP7-et és iOS-t vesznek, vagy butamobilt.
-
donceleger8
őstag
válasz
kiskaktusz #12 üzenetére
Nem szoktam ilyeneket olvasni. De biztos úgy van ahogy mondod. de ettől még számomra az android egy összecsapott használhatatlan rendszer. Sajnálom, ez a véleményem róla!
És az, hogy a Symbian még mindig a második, azt jelenti, hogy nem igazán sikerült átcsábítani ezeket az embereket az androidra vagy éppen ios-ra. Ez is jelent valamit nem? És ha ezek az emberek majd megunják az S40, S60 készülékeket, akkor valószínűleg majd S3-ast fognak venni.
Szerintem amíg a Nokia úgy akarja, hogy a Symbian éljen, élni is fog! Márpedig nekem az jön le, hogy még sem akarja kivonni a forgalomból!
És ez jó! -
válasz
kiskaktusz #12 üzenetére
De azért a Lumia sorozat -bár nekem ugyan használhatatlan- eléggé meglökte a Nokia szekerét mostanság. Erről ez az általánosan elterjedt vélemény, viszont az is igaz hogy pénzügyileg ez a növekedés csak a következő kimutatásokban fog jelentkezni.
-
BobTail
őstag
amindenit
ez MeeGoval ütne igazán nagyot
-
kiskaktusz
addikt
válasz
donceleger8 #9 üzenetére
A sokmillió eddig eladott S60 tartja a frontot a Nokiának, nem pedig a mostanában piacra dobott telefonjaik! Olvasol egyébként negyedéves értékelőket?
-
Ufff
senior tag
válasz
donceleger8 #9 üzenetére
-
Apika
addikt
Kíváncsi vagyok rá! De ebben a videóban nem sok infó volt róla...
-
donceleger8
őstag
Ebben tévedsz! A mai napig a második helyen a Symbian áll! Csak az android előzte meg, de mint tudjuk, kb 10 telefongyártó dob piacra androiddal ellátott készüléket.
Úgyhogy a tömeg is így gondolja!
Meg úgy látom a Nokia is. Korábbi hírekkel ellentétben nem ez lesz az utolsó Symbianos telefon, az év végéig még kettő is fog jönni. Továbbá az N8 is megkapja a Carla rendszert, holott korábban nem erről szóltak a hírek. Szerintem idehaza már 2013 lesz, mire ez megtörténik, addigra már 3 éves készülék lesz az N8! És kap támogatást! Na ez követendő példa a többi gyártó számára is.
Amúgy meg a tömeg véleménye nem nagyon érdekel. Számomra sokkal jobb a Symbian, mint a többi divat rendszer. Én ugyanis valódi értékeket is keresek egy rendszerben, és ezt eddig a Symbianban találtam meg!Szerintem nagy sikere lesz és vissza hozhatja a Symbianos reményeket.
-
De jó lenne ha ez az új N8 utód is Symbian-os lenne...
Egyébként "Instant Get" lesz ha megmarad a minőségi fémház, AF-s kamera, xenon vaku termékjellemzőknél. Ha netán mégis WP7-el kerülne piacra akkor kicsit aggódnék a szolgáltatások minősége miatt, de bízok benne hogy a Nokia mérnökei meg tudják oldani. Azt már csak félve merem kérni hogy ez is Made in Finland legyen, vagy legalább az első széria belőle. -
nebulo
tag
Nem pont ezt a dolgot tagadták ezerrel az elmúlt hetekben? Marketing...
-
helixP
nagyúr
válasz
donceleger8 #2 üzenetére
A tömegek szerencsére nem így gondolják.
-
#42308056
törölt tag
válasz
donceleger8 #2 üzenetére
Csak az a baj, hogy nem mindenki gondolja így :/
Symbiannal ez a készülék bukni fog, ez egyértelmű.
-
andris1602
aktív tag
várjuk szeretettel
talán a többi gyártót is fejlesztésre ösztönzi
-
kiskaktusz
addikt
Jöhetne már az az MWC, a macska rúgja meg
-
donceleger8
őstag
Na ez várós nagyon! Bár az N8-at nem kívánom lecserélni egyelőre, de azt végérvényes ennek bemutatása után mondhatom el.
(#1) Bailey
Nekem tökéletesen megfelel a Symbian! Jobban bejön mint az android. Sokkal kezelhetőbb és átláthatóbb!.
-
Bailey
senior tag
Kérdés hogy mennyire lesz sikeres Symbiannal? Mert ha erős hardvere lesz akkor biztos az ára is az androidos csúcsmodellek közelében lesz. Annyit meg a legtöbben már nem fizetnének egy symbianos telefonért akármilyen jó a kamerája.
Új hozzászólás Aktív témák
- Vadonatúj, bontatlan iPhone AIR 256GB fekete és kék KÁRTYAFÜGGETLEN! 1 év Apple garancia!
- Xiaomi Redmi 15C 128GB, Kártyafüggetlen, 1 Év Garanciával
- Apple iPhone X 64 GB fekete - kártya független, tökéletes állapot - eredeti Apple szilikon tok
- Apple iPhone 13 128GB, Kártyafüggetlen, 1 Év Garanciával
- Xiaomi Redmi 13 128GB, Kártyafüggetlen, 1 Év Garanciával
- ÓRIÁSI AKCIÓK / MICROSOFT WINDOWS 10,11 / OFFICE 16,19,21,24 / VÍRUS,VPN VÉDELEM / SZÁMLA / 0-24
- iPhone 13 128GB Pink -1 ÉV GARANCIA - Kártyafüggetlen, MS3430, 91% Akkumulátor
- Új Lenovo 14 Ideapad 5 FHD IPS i5-1235U 4.4Ghz 10mag 16GB 512GB SSD Intel Iris XE Win11 Garancia
- Apple iPhone 13 Pro 128GB,Adatkabel,12 hónap garanciával
- 24 GB-os RTX6000 HP - garanciával
Állásajánlatok
Cég: PCMENTOR SZERVIZ KFT.
Város: Budapest
Cég: Laptopműhely Bt.
Város: Budapest