Új hozzászólás Aktív témák
-
Crystalheart
őstag
De én nem is ezt kérdeztem. A szavaidból úgy vettem ki, hogy a Linux kernel fejlesztése után kaptak valamiféle juttatást, de akkor félreértettem. Tehát a Linuxok is tisztán hobbiprojektek, csak éppen mellette főállásban is programoznak.
Esküszöm, soha nem fecsérelném ilyenre az időmet, ehhez azért már kell egy hatalmas fokú kockaság... (Mintha rémlene valami, hogy egyes disztriket a vállalatok pénzért kaphatnak csak meg, míg magánszemélynek ingyenes. Jól emlékszem? Ez mondjuk egy logikus dolog volna, mert a MS-nak a Windows után is inkább a vállalati szférából és az előre telepített rendszerekből van túlnyomórészt bevétele, mintsem a magánvételekből, hiszen azok nagy része tört program.)"és csak a programozó kis része dolgozik ilyenek fejlesztésén." - Ennek ellenére az nyugaton jól elkapták a gyeplőt ezen a téren, és a világ leghatalmasabb vállalatai kerültek ki ebből a szegmensből, még a filmipari óriásokat és a hardvergyártókat is leelőzve. Tény, hogy itt a keleti területek szépen lecsúsztak erről a kommunizmussal, és hogy manapság már nemigen lehet itt teret hódítani, de van még, amiből jöhet és jön is jobb, újabb az idők végezetéig, pl. a játékok. (Legjobb volt a suliban az a gyerek, aki határozottan MS-ellenesnek tartotta magát, mert hogy lehúzza az embereket, de egyúttal megszállott WoW-előfizető is volt.)
Új hozzászólás Aktív témák
- Samsung Galaxy Felhasználók OFF topicja
- Meggyi001: Áram nélkül....méltóság nélkül.....
- Crimson Desert
- f(x)=exp(x): A laposföld elmebaj: Vissza a jövőbe!
- Honor 600 Lite - koffein nélkül
- Xiaomi 15T Pro - a téma nincs lezárva
- Star Trek
- Milyen SSD-t vegyek?
- Fejhallgatós találkozó
- TCL LCD és LED TV-k
- További aktív témák...
Állásajánlatok
Cég: Laptopműhely Bt.
Város: Budapest
Esküszöm, soha nem fecsérelném ilyenre az időmet, ehhez azért már kell egy hatalmas fokú kockaság... (Mintha rémlene valami, hogy egyes disztriket a vállalatok pénzért kaphatnak csak meg, míg magánszemélynek ingyenes. Jól emlékszem? Ez mondjuk egy logikus dolog volna, mert a MS-nak a Windows után is inkább a vállalati szférából és az előre telepített rendszerekből van túlnyomórészt bevétele, mintsem a magánvételekből, hiszen azok nagy része tört program.)