Aktív témák
-
Hacked_3923
újonc
A 2002-as magyar Nagy Testvér díjak jelöltjei
''A mai napon került ki a nemzetközi Big Brother Awards szervezet honlapjára a 2002-es magyar Nagy Testvér választás jelöltjeinek hivatalos listája. Az idén Magyarországon második alkalommal kiosztásra került díjat a a nemzetközi gyakorlatnak megfelelően azok a magánszemélyek, illetve cégek kapják, akik/amik a legtöbbet tették az emberek elektronikus magánszférájának megsértéséért.
A Nagy Testvér Díjat (Big Brother Awards, röviden: BBA) a londoni központú Privacy International 1998-ban hozta létre, és minden évben azoknak a szervezeteknek és magánszemélyeknek ítélik oda, akik a legtöbbet tették az elektronikus magánszféra (privacy) ellen. A díj nevét Orwell híres negatív utópiájában, az 1984-ben szereplő Nagy Testvérről (Big Brother) kapta, aki állandóan és mindenütt figyeli az állampolgárokat. A díj célja, hogy felhívja rá a figyelmet, hogy az adott ország lakosai kiknek a viselkedését érzik az e-privacy-re nézve a legkárosabbnak. Magyarország azon országok közé tartozik, ahol a pozitív - vagy más néven Brandeis - díj is kiosztásra kerül az e-privacy-védelméért legtöbbet tevők fáradozásainak elismeriseként.
Az idei Cégek Nagy Testvér Díja jelöltjei között két régi ismerős, az - egyébként a közelmúltban szerzői jogsértéssel vádolt - BSA és a Microsoft mellett egy új szereplőt, a Magyar Hírlapot találhatjuk. A BSA a jelölést azzal érdemelte ki, hogy hatóságnak tünteti fel magát és fenyegetően lép fel a felhasználók ellen, noha csupán egyes szoftvergyártók érdekképviseletére létrehozott nonprofit szervezet, míg a Microsoft a már máshol is ''nagy sikert'' aratott, a felhasználók internetezési szokásairól azok tájékoztatása nélkül adatokat gyűjtő Passport rendszeréért, valamint a Windows 2000 SP3 kiszolgáltató licenszszerződéséért, és a Media Player nyomkövető funkciójáért kapta a jelölést. A Magyar Hírlap jelölését a Mécs-bizottság munkájának eredményeként előálló szigorúan üzleti alapokon megszerzett adatok idő előtti jogtalanul közzétetelével érdemelte ki. ...''
[L]http://www.prog.hu/news.php?qnid=797[/L]
Aktív témák
- Hat év támogatást csomagolt fém házba a OnePlus Nord 4
- Miért álltak az oldalak egy hétig, mi történt?
- Mozilla Firefox
- Mobilinternet
- HP notebook topic
- PlayStation 5
- Android alkalmazások - szoftver kibeszélő topik
- NVIDIA GeForce RTX 3080 / 3090 / Ti (GA102)
- Vezetékes FEJhallgatók
- Mobil flották
- További aktív témák...
- GYÖNYÖRŰ iPhone 13 mini 256GB Pink -1 ÉV GARANCIA - Kártyafüggetlen, MS3037, 96% Akkumulátor
- ÚJ HP EliteBook 840 G8 - 14"FHD IPS - i5-1145G7 - 32GB - 512GB SSD - Win10 PRO - Garancia
- Ventillátorok és tápkábel modding kitűnő árakon! Most extra 10% kedvezmény!
- Samsung Galaxy S23 Ultra 256GB Kártyafüggetlen 1Év Garanciával
- 8 GB-os GeForce RTX 2060 SUPER (OEM HP) - garanciával
Állásajánlatok
Cég: FOTC
Város: Budapest