Aktív témák
-
Balint
tag
persze, ha 20-30 c++ sorban megoldható a probléma, akkor nem kell sok pénz a kifejlesztéséhez.
Csakhogy ma már nem ilyen programokról szól a piac. Sokkal összetettebb dolgokkal foglalkoznak.
Ha egy integrált ügyviteli rendszernek egyedül ülne neki valaki, az az életben nem végezne a leprogramozással. -
Nimrod
addikt
Programelőállítás=sok pénz kell hozzá? Csak eleinte. Régen semmi pénz nem kellett hozzá! Az egy másik dolog, hogy ma már csak nagy csoportok tudnak komolyabb programot előállítani.
-
emvy
félisten
Nem ezt mondtam.
Az alapanyag hiányát úgy értettem, hogy megfelelő csapat megfelelő elszántsággal AKKORIBAN (70-80) nagy anyagi befektetés nélkül tudott értéket létrehozni.
A szoftverek lopása nem volt túl gyakori...vajh' miért nevezte Bill Gates az egész amerikai társadalmat tolvajnak??? -
Balint
tag
ha szerinted a szoftverhez nem kell alapanyag, akkor tévedsz.
Kell hozzá ember, aki megírja... azt meg tanítani és táplálni kell.
a szoftver sem születik csak úgy a semmiből.
Más kérdés, hogy vannak, akik hobbiból IS programoznak. Persze kicsi az esély, hogy minden elképzelhető célra meglegyen a hobbiból megírt és tökéletesen hibátlan program, amit ráadásul ingyen meg is kaphatnál.
Ezért van hogy a programozókat megfizetik munkájukért, és a kész programot pedig pénzért árusítják... nyilvánvaló...
mellesleg nem az MS kért elősör pénzt a programjáért. sőt a szoftverek ''lopása'' kezdetben nem volt túl gyakori.
az a tévhit hogy a szoftver ingyen van, abból származik, hogy az első példány előállítása után már 0 a további példányok előállítási költsége. De az eső példánynak bizony igen komoly ára van.
Viszont ha valaki olyan sokfelé oszthatja az első példány kifejlesztésének az árát, mint az MS, akkor igazán adhatná olcsóbban... -
Genialis
aktív tag
Többnyire igazad van, mint mindenkinek, aki azt mondja, hogy nem tartanánk itt, ha nem a PC terjedt volna el. (Vajh hol is tarthatnánk már...:D)
De, az alaprendszer igenis sokat számít, amivel illik kompatibilisnek maradni. Én spec a mai napig szívok az XT megszakítási rendszerével. Főleg, hogy egyre több eszköz kerül az alaplapokra. Hiába találtak ki mindenféle maszkolási trükköt, úgy összegabalyodnak az interruptok, hogy néha csak belassul, néha lefagy. (Az a leggázosabb, hogy csak nemrég jöttem rá, eddig azt hittem a tavalyi villámcsapás miatt fagyok)
Szerencsére a memóriafelépítési töketlenkedés kezd egyre kissebb probléma lenni, most hogy lassan 1 giga lesz a minimum. -
Nimrod
addikt
Gagyi diadala=Microfos=Windoze
Hol a windózisom?! -
emvy
félisten
Ez természetes. De általában azon cégnek van több pénze, aki hosszabb távon jobb cuccokat gyárt. Pl. Intel. Miért is olyan gazdag? Mert 15 évig gyakorlatilag megközelíthetetlen volt általánosságban. (ne legyen flame). Ez a hajtóereje a fejlődésnek sajnos.
-
Turmoil
senior tag
És sokkal előrébb, ha nem a pénz dominálna. Anno a 8086-osból a NEC csinált egy saját verziót, ami hasonló paraméterek mellett legalább 10-20%-kal gyorsabb, jobb volt. Intel beintett és valamiért a 3. széria már nem készült el. Igen, itt is győzött a pénz, elnyomva a műszakilag jobb terméket.
-
emvy
félisten
A PC-kkel sokat szív mindenki a kompatibilitási gondok, satöbbi miatt. De ne felejtsük el, hogy a hardverszintű problémák nem abból fakadnak, hogy rosszak a PC specifikációi, hanem abból, hogy a gyártók nem teljesítik a specifikáció követelményeit. A szoftverekkel is megvan a magunk baja, ellenben hiába csinál egy cég profi szoftvereket, a másik oldal, a korlátlan fejlesztés azért erősebb, mert hiába bugosabb, többet kell javítani stb., de mégis, a kreativitásnak nagyobb teret nyit. A Mac nagyon jó, de közel sincs rá annyi program, közel sem lehet olyan olcsó - és esetleg olyan drága - mint egy PC. A programjai ugyan jobbak, de a sokféleség nem pótolható ebben az esetben. A PC szükségszerűség volt, évtizedekkel hátrébb járnánk a technologiában és a használhatóságban, ha egy cég fejlesztett volna. A szabadversenynek minden területen komoly hátrányai vannak, ugyanúgy, mint a demokráciának, ( a tömeg általában nem a minőségit választja, sem politikusok, sem hetilapok, sem billentyűzetek terén, hanem azt, amit egyszerűbben elér, és közelebb van a saját személyes érdekeihez), mégis, még senki nem talált ki hosszútávon jobbat. És ez vonatkozik a PC-re is.
-
Genialis
aktív tag
Kerestem értelmező szótárakban, de nem találtam a gagyi kifejezést, úgyhogy megpróbálom definiálni. Főleg ha már ennyire fájlalják értelmesebb élőlények is a definíció hiányát.
Tehát.
Gagyi : melléknév, minőségjelző. Valamivel szerényebb változata a pocsék, sz@r, szemét mellékneveknek. Példa: kínai piacos 200 forintos zokni, ami egy mosás után szétmegy. Másik példa: PC. :D:D:D (ez kellett, bocs)
Csordaszellem/20év^fentartás: ez egy szerencsétlen öngeneráló folyamat. Van egy PC van hozzá egy program, van két felhasználója. Lesz egy harmadik felhasználó, aki kicsit hezitál, ogy PC-t vagy ne, de látja, hogy van másik két felhasználó, és megveszi a PC-t meg a programot. A PC gyártója, látja, hogy megvettek egy harmadik PC-t ezért kiadja egy gyorsabb PC-t. A program gyártója látja, hogy megvették a programot, ezért kiadja az újabb kiadást. Jön egy negyedik felhasználó, aki látja, hogy hárman használják a PC/program párost, és nem érdekli, hogy van-e más, mert neki az jó. És a program és PC gyártó látja, hogy megveszik, ezért csinálnak egy gyorsabb/lassab... .stb, stb, stb. A vége a következő: Jön x+1. felhasználó aki azt mondja, hogy nem érdemes nekem mást venni mint PC/program párost, mert magammal szúrok ki... Na ez lenne a fenntartó érték. -
McJames
senior tag
válasz
Genialis #116 üzenetére
Kösz. :) Mármint azt, hogy ''előbb számoltál tízig''.
Tudod a szakmai hozzáértésedet eszem ágában sincs megkérdőjelezni, már csak azért sem mert én nem informatikus/programozó/stb. vagyok, persze hülye sem, és van jó néhány olyan gondolatod, amivel nem értek egyet, de hát ettől még mindketten élhetünk jó sokáig. :D
A gondolkodásod/logikád menete (kezdet --> cél) pedig bizonyos szempontból - pozitív előjellel - érdekes.
Na de nem szembedícsérni szeretnélek ezerrel, hanem azt kimondani, hogy én valóban provokálni szerettelek volna, aminek oka a modorod volt.
Ahogy te az idézett szavaimon - fogalmazzunk úgy - felhúztad magad, én ugyanúgy akadtam ki azon, hogy - legalábbis látszólag - te minden komolyabb érv nélkül, ''csak úgy legagyiztál'' valamit. Ez mellett kíváncsi voltam arra is, hogy csak ''rossz napod volt'' esetleg, vagy valami komoly érv is van a véleményed mögött, amiről eddig nem tudtam, stb.
Tényleg csak röviden és utoljára a PC-ről: Jó kérdés volt, amikor vki azt kérte tőled, hogy fogalmazd meg, mi a gagyi szerinted. Eléggé elítélhető módon kerülted meg a kérést, ami egy igazi, érvekkel és ellenérvekkel operáló vitában elképzelhetetlen, mert azonnal komolytalanná teszi azt. Az én állításom: a csordaszellem maga és irányultsága ennyi ideig - kb. 20 év, ugye? - nem tartható fent valós érték nélkül. Márpedig, ha valaminek a deklarálthoz képest valóban valós értéke/értékei is van/vannak, már nem lehet gagyi.
A konzol-korszakkal kapcsolatban kb. egy véleményen vagyunk, de én azért valamelyest tartok tőle... Nézz utána pl. a First Biosnak - felhasználói döntéstől ''kvázi'' független kapcsolatépítési lehetőséggel bíró layer a BIOS-ban, még a gép teljes felállása - azaz a felhasználói kontroll lehetőségének életbelépése előtt. Big Brother árnya... :( -
Genialis
aktív tag
''Geniálisnak csak egy gondolatom maradt: szép-szép az ''ifjonti'' lelkesedés, de szinte mindennek több oldala van. Ha azokat nem tekintve formálsz véleményt, az még nem baj, csak a gondolkodás hiányossága - sebaj az megtanulható/pótolható.''
Ami hirtelen ezután eszembe jutott azt nem írom ide, mert kicenzúráznának nemcsak a fórumról, de még a prohardverről is.
Úgyhogy vártam pár napot a válasszal.
Szóval tudom hogy hiányos a gondolkodásom, de kinem nem az? Csak annak nem aki az univerzummal egyforma méretű agya van. (Tán Isten?) Nekem ennyi jön ki másfél literből, és 18 év szakmai tapasztalatból, egy átkódolt nap utáni éjszaka, és egy ilyen hír hallatán, mint az AMD-s volt.
Főleg mivel ilyet láttam már korábban. És akkor a gagyi győzött. De ezt már leírtam fenntebb.
Elég sok okot felsoroltak itt a kollégák arról, hogy miért a PC jött így el. Köztük van az olcsóság és a bővíthetőség is. És ne feledjük a csordaszellemet, ami nagyon nagy húzóerő.
Amúgy a konzol korszaktól spec nem félek. Az tuti hogy nekem (és szerintem itt még sokaknak) akkor is számítógépem lesz (Hívjuk PC-nek) csak valószínüleg kibelezett konzolokból összeforraztva... :)) -
McJames
senior tag
Kissé fiatalosan hevesnek tűnik a hozzászólásod, azaz, mondhatni nem egészen tisztán látom a párhuzamot az oroszok és az Xbox között... :) Bár ettől még akár igazad is lehetne.
(Nem csak játékra, és nem csak az M$ gyárt/gyártat konzolt...)
Nem. Az oroszokkal véleményem szerint egyáltalán nem jártunk jól (i.sz. 1200 óta). -
marcee
addikt
Éppen akartam írni egy summázást, de McJames megkímélt ettől.
Mindennel egyetértek.
Évi kb. 5-10 gépre szoktam vásárlási tanácsot adni, megvenni, összeszerelni, tesztelni cimboráknak (+a meglévők karbantartása). Folyamatosan érezhető a fejlődés egyre kényelmesebben szerelhető házak, stabilabb lapok, JOBB windoz... stb.
Nekem soha nem volt amigám vagy Mac-em (fúj, pö nem is vagyok ember), ígyhát ezt elvezem nagyon. Lehet sokat kombinálni, hogy milyen feladatra, pánztárcára milyen alkatrész kell.
Nem érdemes szerintem a kevés pénzen, olcsó alkatrészekből összeválogatott pc-t a mac-kel összehasonlítani, viszont egy 300rugós pécé szinte minden igényt kielégít (és nálam még stabil is), de legalábis gagyinak nem nevezném. -
marcee
addikt
>Attól hogy valakinek van egy építész dipolomája, még nem biztos hogy rá kell >bíznia az új duna híd felépítését.
Azt eldönteni, hogy jó-e ha az épületeket építészek tervezik, nem könnyű feladat, DE hogy a hidakat ÉPÍTŐ mérnökök (ill. régiesen a mérnök szó jelentésével azonos) tervezik az biztos. -
Szalma
őstag
válasz
casenoid #102 üzenetére
HI!
Ne légy mérges, annyit nem érnek... :)
A BSA egyébként tényleg nincs bejegyezve cégként Magyrországon, de ők csak mint tanácsadó testület vezetik meg a rendőrséget. :(
(Konkrétan nem válasz akart lenni, csak az átlalad felvetett dologhoz kapcsolódó véleményem.)
Nem vagyok BSA hívő. Nem szeretem a szoftvereket. Nem szeretem a hardvereket. De a munkáim miatt együtt kell élnem velük. És a jelenlegi törvényekkel is... :( Szemet szemért, fogat fogért lenne az optimális, de hogyan húzzak be egy olyan masszának, mint a Borland vagy az MS? Úgyhogy sunyítok, és minimális BSA hatáskör alá tartozó terméket használok. (1db win2k és 1db Delfi5, a többihez semmi köze.)
És sajnos szoktam fizetni a ''gagyikért'' is. HW/SW. Ilyen hülye vagyok.
Szalma -
McJames
senior tag
Csak úgy eszembe jutott: hát ''gagyizhatjuk'' a PC-t (is), de pont a sokszínűsége és a ''kvázi''kompatibilitása tette lehetővé, hogy sok olyan ember tanulja meg kicsit mélyebben a rejtelmeit, mint ha közönséges felhasználó lenne.
Sokan sok embernek gyártják, az alkatrészek között van jó és rossz, de eléggé olcsóak ahhoz, hogy majd' mindenki hozzájuthasson. A hibái ellenére azért csak-csak használható, és sok mindenre. Az internet mellett azt hiszem főleg a PC az szerintem, ami lehetővé tette, hogy ennyi sok információ legyen könyedén elérhető.
És még valamit, ha már itt ''gagyizunk''. Ha ez megszűnik, és lesz helyette konzol, az adott feladatokra, akkor vége a ''szépvilágnak''. Az lesz majd a marketingesek álma, mert lehet majd megvetetni a különböző feladatra gyártott gépeket, háztartásonként/emberenként nem is egyet... :)
Geniálisnak csak egy gondolatom maradt: szép-szép az ''ifjonti'' lelkesedés, de szinte mindennek több oldala van. Ha azokat nem tekintve formálsz véleményt, az még nem baj, csak a gondolkodás hiányossága - sebaj az megtanulható/pótolható. -
jalos
tag
xuldar:
>Sajnos/szerencsére nem. Döntsd el te, melyik legyen;-) Ketten vagy hárman >vannak az országban, ha jól tudom, és nem Debreceniek.
1. Jelenleg szerintem olyan 3-500-n vannak.
És persze van debreceni is, ezt lefogadom.
2 éve voltak kb. 250-n.
2. Az hogy MCSE az semmit sem jelent, ez kb. hasonló mint a diploma.
Attól hogy valakinek van egy építész dipolomája, még nem biztos hogy rá kell bíznia az új duna híd felépítését. A hozzáértésnek ez csak az alapja.
Van is egy kifejezés : paperMCSE: akik nem értenek hozzá, de könyből megtanulták a vizsgaanyagot és levizsgáztak.
3. Az a baj a Windowsos termékekkel, hogy akárki feltelepíti őket, és aztán meg néznek hogy nem megy, mert csak NEXT-NEXT, 2 kérdésre válasz, NEXT.
A Linux is efelé tart, és majd nézzétek meg mi lesz belőle.
Az MS termékekhez is legalább annyira érteni kell mint a Linuxhoz hogy jól megcsinálj belőle egy rendszert - és akkor nem lesz gagyi.
Jalos
PS: amúgy sziasztok, eddig még nem irtam csak olvasgattam néha - személy szerint pedig én is MCSE - aki remélem eléggé érti a dolgát. -
Chain|Q
tag
A Microsoft operacios rendszerei dontottek a PC-k javara, de nem azert mert olyan jok voltak, hanem mert fuggetlenek az IBM-tol, igy masoknak is tudtak szallitani. Ez az amibe belebukott az OS/2 is, hiaba volt a Warp husszor jobb az akkori konkurens Win3.1-nel, meg kesobb a Warp4 a Win95/NT-nel... Es ez az a hiba, amibe az Apple a mai napig beleesik. Ugyanis a MacOS licenszeben szerepel a kitetel, miszerint csak Apple hardveren szabad hasznalni... :) Siman megy/belefer Amiga 3000-be is.
Egyebkent a gagyi diadala azert kovetkezik be (meglatasom szerint), mert van ceg, aki a marketingre kolt, es van aki a fejlesztesre. Az elobbiek termekei el fognak terjedni, az utobbi termekei pedig magas szinvonalat fognak kepviselni, addig a par evig, amikor a ceg csodbemegy/elveszti piaci reszesedese nagy reszet... :) Kevesen tudjak ugyanis, hogy ennek a pc-kben csak lenezett gagyikent hasznalt chipnek, olyan pl. videotomoritesi, PIP (picture-in-picture), valamint egyeb kepfeldolgozasi funkcioi vannak, amelyet megirigyelhetnek a mai AGP-s csodak is. A blitter (''windoz-gyorsito'' funkcio) sebessege is tobbszorosen veri a vele egykoru, akkor legelterjedtebb S3 chippek sebesseget. Termeszetesen ezen a kartyan 45ns-es EDO ramok foglalnak helyet, es a kepminosegre sem lehet panasz, hiszen a kartya analog alkatreszei sem a no-name szinvonalat kepviselik. Amigan a hozzaadott meghajtoprogram is gyors es stabil. A kartya lassan 7 eves lesz, de kivaloan (es gyorsan!) mukodik.
Hat igy lesz a gagyi bukasabol a minoseg diadala... :D -
michael jackson
csendes tag
parci bácsi, tedd amit akarsz, de ha nem azt teszed, amit itt mindenki elvár tőled, tedd le ezt az arcot és nevet, hogy megtarthassunk jó emlékezetünkben... mert innen már csak egy lépés, hogy beállj politikusnak... :) :DD
-
sh4d0w
félisten
Nah, a mérnököknek valóban jár a fizetés, de csak akkor, ha első osztályú terméket ad ki a kezéből. Sajna naponta kell olyan programot használnom a munkámban, ami egyszer tuttira lefagy a 8 óra alatt... és az, aki ezt kiadta a kezéből, az ezért a programért fizetést kapott...
Apple - Microsoft: az Apple bukását az okozta, hogy az előbbi cégnél rosszul ismerték fel a stratégiai ellenfelet; ők az IBM-et tekintették ellenfélnek, pedig a Microsoft operációs rendszerei döntöttek a PC javára, nem pedig a komoly 8088-as processzor... -
válasz
michael jackson #93 üzenetére
Ezzel az is gáz, hogy amikor már 10 millióan olvasnak minket :)). Ugye érzed a feszülő ellentmondást és agóniát? :D
-
casenoid
tag
Szalma!
Nem értem a #61-ben írtakat mire válaszoltad?
mert vagy nem az én üzenetemre, vagy ki tudja mire.
Egyrészt Amiga fun voltam, évekig, de kiszálltam, mert
idióta áron lehet kapni még most is sok dolgot, nomeg
a munkám miatt nem értem rá úgy foglalkozni vele, mint anno
egyetemen.
Amiket én írtam, az arról szólt, hogy igenis terror az
amit a BSA csinál, és préselik ki mindenkiből a pénzt, be vannak
***va a cégek, hirdet tűzszünetet a BSA, de csak kimentek rendőr
barátaikkal pár helyre ebben a hónapban is (nem régi ügy miatt,váratlan).
Adalék: most nyomoznak, a BSA nem rendesen bejelentett cég MO-n!
Szóval áruld már el, miért írtad azt a sok dolgot, bérlésről,
meg hogy én ''De TE bérelted.'', meg hasonlókat? Én ha csak lehet
kerülöm a winf*st, és majd megőrülök a cégben, mert NT4.0-án
vagyok, sok hibájával, lassúságával. a BSA miatt még a WinRAR-t
is letörölték a rendszergazdák, annyira félnek... minden
shareware,freeware cuccot!!!!
Ezekután ne jöjjön már itt senki - lásd Den főleg - a sarki
zöldségessel, meg Szalma, hogy 600kilóért stabil pc, meg én bérlek.
Mit? hogy? Amiket leírok azok csak úgy eltüntek a bit-ködben?
Ezután ok a bsa, a félelemkeltés, hogy ilyen eszközzel meggazdagodnak?
Hogy az IBM/HP beszáll kvázi tagként, és csak azért nem teljes
tagként, mert azért azt nem merik nyilvánosan felvállalni, ahogy a
BSA működik, de örülnek a 'védelemnek'.
Gratulálok annak, ha bárkinek van ehhez gyomra!
Nem vagyok fanatista linuxos, de abszolút támogatom,
pláne, hogy ne Billy bácsi legyen végleg a leggazdagabb ember,
egy tákolt rendszerből, amit átugrott fiatalkorában, és megvett.
Azt eladja amerikai módra azt a házat, aminek csak a homlokzatát
építik, az már kinéz,csak nincs mögötte semmi, vagy hiány, hiba,
peccselés...
Abból is elegem van, csak egy példa, hogy lásd Groovehouse
most felcsípett száma, amit állandóan nyúznak (hajnal), egy vidéki
kis csapat száma, lementek, megvették, és most verik nyálukat.
Hasonló Kozsó bácsi, aki sosem ír semmit, hanem megveszi, és sajátjának
mutogatja.
Nem szebb sztori, csak kisebb, és itt történik.
Bocs, OFFra teszem magam, mert ezeken, pláne m$/BSA-n nem is érdemes
már többet idegesítenem magam. -
Mixa
tag
KEdves Genialis (Den)!
Nem szidtam Én senkit. De azzal legyetek már tisztában, hogy a mérnököket tisztelni kell a munkájukért. Perszehogy fizetést kapnak érte. Viszont cserébe zseniális megoldásokat készítenek stb.
Azt nem értem miért kell mindent gagyinak nevezni.
A PC architektúra gagyi. Hát lehet, de Én nem fogok Mac-et venni 300eFt-ért amit alig tudok bővíteni és újabb 100Ft egy-egy alkatrész bele.
Maradok a PC-nél. S MAc-McSoft. Valahogy úgy történt, hogy a Mac adott egy prototípust azthiszem a Lisa-t vagy a Macintost a McSoftnak. S a McSotf ezt kihasználta.
Mind1. Anyázni nem fogok. De azért nem minden feltétlenül gagyi. -
Genialis
aktív tag
Na igen. Ez szép hozzászólás volt.
- Azok a mérnökök fizetést kapnak azért amit csinálnak.
- Tényleg mindenkit szidtam?
- Nem érzem tisztemnek ellátni téged olcsó vassal. Ez legyen annak a tisztsége aki jól megél belőle, hogy gagyit ad el neked.
- Gagyi? Hát azért most így hirtelen éérted? Lehet hogy szleng szó, de itt mindenki tudja a jelentését. Szerintem definiáld te, ha nagyon akarod.
- Ja, vettem a lényeget. Véleményed szerint hülye vagyok, közöm nincs a számítógépekhez, és különben is fogjam be a számat. De ha rosszul jött volna át, légyszíves pontosíts.
- Nem látom át mi az összefüggés a MAC-M$-Hülye hármas között... Kifejtenéd?
- 3dfX: No komment.
- VIA C3: No komment again. De mégis. Azért az ''irodai alkalmazásra lett kifejlesztve'' egy kicsit durva (mert ugye van benne MMX, meg 3DNOW). Általános processzornak lett kifejlesztve, de így sikerült... Tán itt láttam a Prohardveren egy tesztet ahol is a P200 alázta...
-Tényleg azt mondtam nem kell Intel, VIA, AMD? Nem emlékszem. Valami olyasmit mondtam, hogy a legszerencsétlenebb architektúra terjedt el.
-Hogyne, lehet hogy sokmindenben nincs igazam. De valami miatt azt veszem ki a szavaidból, hogy ami olcsó, annak szükségszerűen gagyinak is kell lennie, és fordítva. -
michael jackson
csendes tag
ja, den ebben igazad van, de én inkább arra gondoltam, mikor százan egyszerre mondják: ne vegyél vargáné-tápot, mer szar. az, hogy most a jók közül melyik a jobb, (azona/chieftec/enermax, stb.) már nézőpont kérdése. a lényeg, hogy mindenki tudja, mi az amit NE, és aki fost csinál, az menjen együtt a termékkel a pöcegödörbe.
-
Den
veterán
válasz
michael jackson #93 üzenetére
Érdekes eszmefuttatás volt, nagy részével egyet is értek. Egy dolog van ami szerintem nem műxik. Az internet és a tudatos fogyastó közt vázolt kapcsolat.
Nézz be mondjuk egy milyen vinyót vegyek topicba. Vegyél maxtort nekem kettő van és semmi baja. Ne vegyél maxtort több haveromnak is problémája volt velük, vegyél szígétet. Ne vegyél szígétet mert nagyon melegszik, egy szervízes haverom mondta hogy sok tönkremegy, vegyél wd-t. Ne vegyél wd-t 5 éve nekem egy elromlott....
Na ezek után legyél tudatos fogyasztó és döntsd el melyik a jó... -
michael jackson
csendes tag
van egy vízióm. ebben látok egy lehetséges fejlődési utat a jövőre nézve. ez pedig a következő: életünket (annak minőségét és körülményeit) egyre inkább az határozza meg, hogy miből és mennyit fogyasztunk. tehát arra számítok, hogy az emberek, ha egy élhetőbb és számukra kellemesebb világban akarnak élni, akkor tudatos fogyasztókká válnak. ebben az internetnek nagy szerepe lehet, itt ugyanis megtalálják egymást a földrajzilag elszórtan élő fogyasztók és fogyasztói csoportokká válhatnak. ha pedig a jogalkotás nem teszi az embereket teljesen kiszolgáltatottá a multikkal szemben (azaz lesznek normális fogyasztóvédelmi jogszabályok, amik valóban a fogyasztók érdekeit szolgálják) akkor eljuthatunk oda, hogy a fogyasztói csoportok, élve egyetlen megmaradt (polgári) jogukkal kikényszerítik, hogy az őket kiszolgáló cégek valóban csak JÓ termékekkel álljanak elő. Mindebben azért hiszek, mert a pl. ph-n jelen lévők is ÓRIÁSI vásárlóerőt képviselnek. ha figyelünk egymásra, meghallgatjuk a véleményeket, tudatosan tudunk dönteni (pl. boltot választani... :))) szorozzuk fel ezt a jelenséget tízzel, képzeljünk el olyan hw-oldalakat, amiket naponta tízmilliók olvasnak. és képzeljünk el olyan embereket, akik képesek azt mondani: látjuk, hogy amit kihoztatok az nem jó. látjuk, hogy a program instabil, nincs rendesen optimalizálva. vigyétek a francba. aki tényleg jót csinál, azt felemelik, aki nem, azt -legyen bármilyen neves is- letaszítják a porondról. ja és az államnak is a fogyasztók pártjára kell állnia, a gagyit ki kell söpörni a piacokról, és támogatni kell a kicsiket, akik minőségi újítást tudnak a nagy profitóriásokkal szemben. MINDENKINEK meg kell értenie: egy bizonyos ponton túl az EGÉSZ információs társadalom bukását hozhatja magával, ha hagyjuk, hogy multicégek selejtes termékei árasszák el a piacot. ( a pesszimisták régóta várják, hogy a win biztonsági hibái miatt mikor omlik össze a világgazdaság, vagy legalábbis jó része- és a fenyegetés egyre sürgetőbb: mi lesz, ha az arabok megtanulnak számítógépet kezelni? a wtc összeomlásánál van, ami szörnyűbb: ha a világ meghatározó szereplői által használt oprendszerek omlanak össze egykettőre...)
bocs ha hosszú volt, de úgy érzem ez hozzátartozott a topicindítóhoz. -
hungeek
senior tag
szerintem a pc hardware gyártóknak kéne valami közös nevezőt keresni mert ha nem vigyáznak beleesnek a szakadékba, ugyanis most igencsaka szélén járnak....
sajnos nagyon elanyagiasodott világban élünk.... és ez alól a számtech piac sem kivétel :( -
Mixa
tag
Genialis Te tévedésben vagy. Én csodálom mind a Mac, Intel, AMD stb. mérnökeit. Te is csak szidni tudsz mindenkit. Akkor ha te olyan nemgagyifőőmájer****ájba vagy lécci adjál nekünk olcsón nem Intel, Via, AMD, Nvidia stb. számtech hardwareket. Mondjuk egy 6Ghz-es procit 5eFt-ért, ami lenyomja az AMD-t, Intelt, Via-t, Sun-t, Motorola-t stb.
Meg mi az, hogy gagyi? Definiáld.
Lényeget szerintem megértetted.
Ja Én úgy tanultam, hogy a Mac adott egy prototípust a Microsoftnak és akkor szívta meg. Szóval akkor most ki is a hülye?
S a 3DFX csődbe ment, azért vásárolta föl az Nvidia. 3DFX gagyi? Igen, érdekes módon a legszebb 16bites képpel bírt!
A VIA C3 meg irodai alkalmazásokra lett kifejlesztve, nem hardcore gamereknek vagy szervergépnek. Mert pl. egy irodaházban ha van mondjuk 6000 számítógép és Te azt mondod nem kell VIA Intel AMD. :O) HM, akkor vegyél légyszives 6000Db IBM munkaállomást .
Hopp máris nincs igazad... -
Den
veterán
alapvetően ott hibádzik a gondolat meneted, hogy egy eszköz tervezésénél rengeteg szempontot kell figyelembe venni, ezek közül csak egy a sebesség. Épp ezért minden szempont figyelembe vételével gyakran fordul elő (nem csak a prociknál), hogy a legoptimálisabb megoldás nem feltétlenül az egyébként szigorúan műszaki szemmel nézve legjobb megoldás lesz.
Képzeld csak el hogy eladható lenne e egy olyan pc, ami villám gyors, alázza az összes többit, de a programok egy része egyszertűen nem fut rajta.
A risc-es dolog. Az athlon risc pipelineokat tartalmaz van benne egy egység az osztja föl a cisc utasításokat risc utasításokra. Egyébként a risc sem mindenható, mert bár egyszerű, egy órajel alatt végrehajtható utasításokat használ, de pont az utasítások egyszerűsége miatt sok feledat csak több utasítás kombinációjával valósítható meg, azaz több órajelciklus alatt, azaz ugyanott vagy mint a komplexebb cisc utasítás végrehajtásánál. -
Genialis
aktív tag
>Mert lehet, hogy nincs igazam, de a PC felhasználási
>területén ha nem éppen használsz vinyót, AGP-t,
>audiot stb., akkor gyakorlatilag nem is csinálsz semmit
Hát, ilyenkor én többnyire játszok. Miután feltöltötted az adatokat videokártyába, az AGP-n folyó adatforgalom nem olyan súlyos. (Ha már AGP-n megy a textúrázás, akkor úgyis mindegy...) A hang megszólaltatása nem megterhelő (főleg ilyen audigyekkel. Azok nélkül megterhelő). Viszont sok idióta számítást kell végezni, hogy hogy is pottyan, meg mivel ütközik, rendezni kell a fákat az adott scene objektumaihoz, mit is csináljon a mesterséges unintelligancia stb, stb. Ez ugye memóriafügő eléggé. Szerinted a Sony mért akar olya hipazupa procit a PS3-ba? És miért nem elég nekik a DDR3 szabvány?
A hammer memóriavezérlőjéről: valóban két részben van. Az alaplapon van a madzag, meg a memóriafoglalat. A többi a procin belül. Ahogy azt kell. Gázos lenne a procira tenni. És minden procihoz dedikált memória van. És azt mondom, ahogy azt kell.
>Senki, de ki venne vinyót, ha a memória 512GB lenne,
>megőrizné az adatokat kikapcsolva is,
Na ja e felé tendálunk. Lásd IBM memóriái.
> de egyébként sem kéne kikapcsolni a gépet, mert csak
>1W lenne a fogyasztása. Ha l ....
De az nem is lenne gagyi.... :DD -
NOP
csendes tag
''Na akkor mehet a beígért anál intrúder?''
Kösz, nem, sőt nem is érzem úgy, hogy állna rám az ígéret kritériuma.
Mert lehet, hogy nincs igazam, de a PC felhasználási területén ha nem éppen használsz vinyót, AGP-t, audiot stb., akkor gyakorlatilag nem is csinálsz semmit, legfeljebb fut a Word, de ahhoz meg már a P1 is bőven gyors volt. A PC-n a nagy teljesítmény az ún. ''multimédiához'' kell, ez pedig nem csak a procira támaszkodik, és ez így van jól. Vannak olyan feladatok, amik csak a procit terhelik, de azt nagyon (pl.: részecske szimulációk, molekula modellezések stb.), de ezeket a feladatokat senki sem PC-n akarja megcsinálni, hanem bazi nagy szuperszámítógépeken, amikbe meg pont VGA meg audio nem kell.
Ezért fenntartom, hogy a PC architektúrában a mindenki kapjon gyors memóriaelérést elv kell, hogy működjön, és nem a proci mindenekelőtti kiszolgálása a cél.
Ettől még szerintem a Hammer jó proci lenne, én is nagyon várom, de mondjuk az integrált memóriavezérlőben azért nem vagyok biztos, hogy jó húzás lesz. Nagyon lecsökkenti a rugalmasságot, mert a memóriarendszer egyik fele a procin van, a másik fele az alaplapon, ezért csak a kettőt együtt lehet fejleszteni. Ha lecserélik a memóriavezérlőt a prociban, cserélhetem a lapot is vele. Ráadásul ez úgy tűnik, nem is X év múlva jelentkező probléma lesz, hanem már most terveznek olyan alaplapokat, amikre kétcsatornás memóriavezérlőt tesznek, és a proci is ezt használja majd.
A cachet csak azért hoztam szóba, mert a sok madzag az átviteli időt növeli, a sávszélességet nem igen befolyásolja. A mai cache pedig előre olvas, tehát a hosszabb átvitel ellenére is már megjön az adat, mire a proci kéri. Persze ha nem sikerült jól a becslés, akkor az pech.
A RISC procik, amiket csak általánosságban ismerek, úgyhogy lehet, hogy némelyikre ez nem egészen áll, egy egész más adatfeldolgozási szemléletet képviselnek a sok regiszter, kevés memória utasítás, könnyen dekódolható utasítás módszerükkel. Szerintem az X86 sorozattal nehezen lennének összehozhatók ezek az elvek.
''Pl: ki venne 3D gyorsítókártyát, ha a processzor bőven kiszámolna mindent?''
Senki, de ki venne vinyót, ha a memória 512GB lenne, megőrizné az adatokat kikapcsolva is, de egyébként sem kéne kikapcsolni a gépet, mert csak 1W lenne a fogyasztása. Ha lenne egy ideális számítógép, ami effektíve végtelen gyorsan dolgozik effektíve végtelen sok adaton, akkor az egész emberiséget vidáman kiszolgálná ez az egy gép, és mindenki boldog lenne! :)
E nélkül azonban marad két út: gyorsabb proci (ami viszont a fizika törvényei miatt nem gyorsítható tetszőlegesen) és több proci (ami szintén érdekes szervezési problémákat vet fel, de azért ezek legyűrhetőek). A 3D gyorsító pont ezt csinálja. -
Nimrod
addikt
A PC-piac hasonlítani fog a vezetékes telefonok világához: van a Matáv meg a Vivendi. Mindkettő szar és drága, de még mindig a Matáv a vezér, és sajna lehet, hogy az is marad, ha a mobilok le nem nyomják. PC-k terrén dettó. AMD vs. Intel. Intel most jobban áll, AMD meghal akkor kampó, lessz a méregdrága Intel. Aki még emléxik rá az tudja, hogy 3 cég volt régebben: AMD, Intel, Cyrix. Cyrix meghalt, maradt a többi. AMD meghal, mi marad? :O
-
emvy
félisten
Hogyan gondolod, hogy mindenkinek legyen mega maximális hozzáférése a memóriához? Abszolúte nem világos, mert ilyen nincs.
A célprocesszorok arra jók, hogy egyrészt sokkal változatosabbá tehetik a gép felépítését, másrészt egy robotirányításra képes processzor nem fog neked textúrázni az biztos, legalábbis sokkal lassabban, mint egy DSP+p6 vagy egy Geforce4.
Kicsit úgy érzem, hogy amit írsz az kb. a ''jó lenne, mé nincs?'' kategória. Azért mert nem lehet kivitelezni, és ez nem a 640k-s korlát, amit én is utálok, és nem is az Amiga bukása, hanem senki nem tudná megcsinálni. -
Genialis
aktív tag
Na akkor mehet a beígért anál intrúder? :)
Miért kell elvenni a processzortól memóriasávszélességet mindig, akkor is amikor nem akar senki vinyózni, hálózni, hangot rögzíteni, agp-n adatot áttuszkolni, videót felvenni? Mindenkinek legyen meg a maximális hozzáférése a memóriához (elsősorban a processzornak szvsz), aztán majd az oprendszer kiosztja az erőforrásokat. (az oprendszer min is fut?!)
Szép és jó dolgok a célprocesszorok, de éppen a nevükben van a bökkenő: pont arra jók amikre tervezték őket. Viszont a központi processzorral mindent elvégeztethetsz. (Pl: ki venne 3D gyorsítókártyát, ha a processzor bőven kiszámolna mindent?)
A cache (processzorban) egy technológiai trükk, az alapelméletet nem befolyásolja. Valamin keresztül a kesst is fel kell tölteni, ha pedig az adatok amikkel a műveletvégzés történik történetesen nagyobbak mint a kess, akkor olyan mintha nem is lenne. Épp ez a trükkje: ha kissebbek akkor van értelme.
A RISC utasításbővítmény max azért lehet hülyeség, mert senki sem használná a jövőben - lustaságból, időhiány miatt, vagy mert egyszerűen hülye hozzá. Egyébként szerintem tutkó lehetőség lenne, de itt a scener ugrik elő belőlem.
640: Legyen. Lusta vagyok értelmesen válaszolni. -
Vertic
aktív tag
Na persze. :( Egy olyan szgép, amin sok múlik, pl. gyártásvezérlés, életfontosságú vezérlőberendezések repülőn, autóban, stb (biztonságkritikus rendszerek) biztosítani kell, hogy folyamatosan tudjon működni, _időre_ megcsináljon _mindenképp_ bizonyos dolgokat, és működjön, és működjön, és működjön. Ezt mind tervezési fázisban beletervezik a cuccba, szoftverrel együtt, persze hibatűrő az egész (mondjuk mindenből kettő, vagy három darab van, sokkal többet tudna a cucc, ha nem kéne _biztosan_ tudnia), aztán tesztelik, hogy még véletlenül se tudjon bekrepálni; nem specifikált környezetben, vagy nem várt események hatására se mondja, hogy ''na akkor most inditsatok újra, mert beadom a kulcsot'', stb... kicsit jobban meg kell csinálni, mint a mezei PCt, aminél ''lefagyott? Francba, na jó indítsuk újra, végül is tök mindegy, max megint megcsinálom amit még nem mentettem...''
-
OFF
NOP, az aláírásodból ítélve te aztán igazán tudhatnád, hogy
mov ax,text
mov [forum],ax
nop
esetleg
mov [forum],text
nop
amennyiben text 16 bites konstans (legyen az) és fórum cím (nem az, csak []-ben), de persze a második megoldás az újabb processzorokon így is lassabb.
Ezért méginkább:
lds si,text_addr
les di,forum_addr
mov cx,text_len
rep movsw
bocs, de előtört belőlem a sok régi, szép emlék :))... az is biztos rosszul :)
ON -
NOP
csendes tag
Hát, azért...
Nem a proci-memória kapcsolat az egyedüli támpillére egy architektúrának. Elvégre egy gépben van min. 1 proci, meg jó pár célproci, ami például audio streameket dolgoz fel, lemezekről olvas, hálózatról jövő infót pufferel stb. És ezek az eszközök mind-mind lenyúlják a fő procitól a memóriasínt (DMA rulez). Egy jó architektúrának pedig az a feladata, hogy minden alkatrész párhuzamos működését biztosítsa, azaz mindegyiküknek meg kell kapnia a szükséges sávszélességet és rövid átviteli késleltetést, amit igényelnek. Ennek inkább a cache-elés a módja, mint a kevés madzag, mivel előbbit minden eszköz számára biztosítani lehet, utóbbit nem.
Persze fontos a proci gyors memóriahozzáférése, mint minden más alkatrészé is, de azért az többnyire mégiscsak a cacheből szokott dolgozni. (És nem csak a proci küső felülete, illő ugye a pipeline egyes lépései között is cache-elni, ha esetleg valamelyik szakasz várakozásra kényszerülne, netán túl gyorsan befejeződne.) Azt meg általában fel lehet tölteni nagy késleltetéssel is.
Aztán a ''RISC-szerű utasításbővítmény'' is érdekes dolog lehet, elvégre a RISC proci éppen csökkenti az utasítások számát :)) Én igazából nem értem, milyen lényegi haszna lenne egyórajeles utasításoknak egy olyan környezetben, ahol a pipeline szervezés egyszerűen nem hagyható el a korábbi, CISC utasítások megőrzése miatt. Ebben persze lehet, hogy tévedek, javítsatok ki, ha nincs igazam.
Egyébként meg az örökségekről (640K stb) szerintem összefoglalóan csak annyit, hogy lehet, hogy valamilyen szinten az architektúra magában hordozza ezeket, és biztos, hogy ezek nélkül gyorsabb is lehetne, de mivel a felhasználó tulajdonképpen nem a dobozba pakolt vason dolgozik, hanem egy logikai rendszert lát, amit hardver, hardver illesztő mikroprogram és OS együttesen alkot, akkor teljesen fölösleges miattuk siránkozni. A ma írt programot nem zavarja (én még egyszer sem ütköztem falba a 640K miatt Windows alatt C-ben), de legalább a régen írt program is elindul. A logikai gép mindenkinek azt adja, amit igényel. Ha akármelyik másik platformnak kellene 10 évet lehúznia teljes visszafelé kompatibilitás mellett, valószínűleg abban is előjönnének hasonló, kellemetlen örökségek.
Persze azon már el lehetne gondolkozni, hogy nem érné-e meg mondjuk a 8 és 16 bites, ritkán használt megoldásokat kivenni a rendszerből, és csak egy softwares emulációt adni rájuk, hiszen az ilyen kőkorszaki programok biztos nem igénylik egy mai gép számítókapacitását. -
Genialis
aktív tag
Egyszerű.
Jelenlegi felállás: processzor-mazzag-idióta felesleges puffer áramkör (northbridge)-mazzag-memória-mazzag-valami ide nem illő csip(northbridge)-mazzag-processzor. Huh. Meglenne az az átkozott byte. Jó. 8 byte.
Ősrégi felállás, spanyolviasz, stb: Processzor-mazzag-memória-mazzag-processzor.
Lásd Commodore gépek, lásd minden ami 286 (XT???) előtt volt. (Mac-et nem tudom)
Nekem ennyi már elég ahhoz valami kevésbé gagyi legyen. Lévén a Neumann féle számítógép (akárhonnan nézzük a PC is az, vagy több az) két alap eleme a tár és a műveletvégző egység. Na most ezek között minnél gyorsabb a kapcsolat, annál gyorsabb az egész rendszer. (nehogy most valaki felhozza a 3D gyorsítókártyákat, meg az egyebeket mert felnyomok neki valamit)
A memóriakezelés sose volt erős oldala a PC-nek. Lásd például az első szerencsétlenkedéseket a 640K-val (XT), aztán a további szerencsétlenkedéseket a 640K-val (EMS,XMS,UMB,HMB). És a közelmúlt szerencsétlenkedéseit (Első generációs DDR chipsetek) Na talán most. Ámbár a 640K-s borzalom a hammerben is benne lesz. Ezt már semelyik PC-ből nem lehet kihagyni. Legalábbis a kompatibilitás súlyos veszélyeztetése nélkül. (Lásd Itanium. Na nem is kompatibilis)
Sajnos az utasításkészleten sem nagyon lehet változtatni, esetleg majd kihoznak valami RISC-szerű utasításbővítmény készletet az x86 procikhoz (olyasmit mint az MMX, 3DNOW), amivel elemi egyórajelciklusos utasítások végeztethetők majd, és akkor tényleg elmondható lesz, hogy na igen tud valamit ez az X86 arhitektúra. De addigra gyakorlatilag egy Amiga lesz belőle, ami XT kompatibilis...:)
(és persze senkinek nem fog kelleni, mert a konzolok mindent fognak tudni, amire manapság a PC-t használják) -
Bagoly
senior tag
a gondoltam szó lemaradt az elejéről, pedig írtam ám :(
-
xuldar
addikt
Mint előttem mondták, azért kerül 600 répába, mert nem fog soha lefagyni. De ha esetleg mégis bekövetkezne, akkor mondhatni azonnal kijönnek és megjavítják, tehát a terméktámogatást kell megfizetni. em beszélve, a nem 1 éves garanciákról...mondjuk örökös garancia, stb. Nemrég hallottam, hogy egy nagyon nagy cég áttért linuxról win2000re, addig minden faszányosan ment, egészen eddig a csírájában hibás döntésig. Semmi nem működött rendesen a w2k alatt, főleg a levelezés nem. Kihívták a mikrofosos emcséseket (gy.k. MCSE), akik azonkívül, hogy lehúztak fél millát a kiszállásért, csak annyit tettek, hogy elkérték a licenszszerződést, és megállapították, hogy az rossz, ezért nem tehetnek semmit... BSA rulez, meg málykrofos...
-
MELKOR
tag
Az ipari PC azé kurva drága mert rohadt nagy a profit rajta és az iparban ahol egy kurva drága gyártási folyamatot vezényel a PC, ott nem pénz a 600e HUF.
Ja meg persze alaposan letesztelt, validált, lehet hogy robbanásbiztosnak kell lenni a burkolatának ami szintén sok lóvé... -
Genialis
aktív tag
Hallottál már a birkanyáj effektusról? Néha jó, néha rossz. Szoftver ellátottság szempontjából sokkal jobb ha valami népszerű cuccod van.
Amúgy kanyarodjunk vissza oda, ahonnan az egész kiindult. Szarul áll az AMD szénája. Be kell látnod, hogy a Hammerrel a PC tenni fog egy lépést kifelé a gagyiból (mint ahogy a pentiummal is tett) Feltéve, ha nem megy csődbe addig az AMD. -
Szalma
őstag
HI!
A digitális média szerzői és szomszédos jogai még sokáig homályosak fognak maradni minden törvényalkotó, és alkalmazó számára.
Veszed a szoftverpiac windows-os oldalát (ideértve jobbára minden ablakozós rendszert): itt minden program (termék) legfeljebb olyan jó lehet, amilyen az alaprendszer. Sajnos a windows-nál még a kemény vas is erős korlát. Tehát ha az alaprendszerre nem vállal garanciát az alaprendszer készítője, a program írója felé, hogy jól fog működni, akkor a program írója sem fog garanciát vállalni, hogy az ő terméke tuti jól fog futni.
Kedvenc autós gondolatokra fordítva:
Ha bérelsz egy autót, aminek nincs kormánykereke, és lötyögnek a dugók a motorblokkban, akkor ne várd el, hogy jól összerakott VW módjára fogsz vele csörtetni az utakon.
De TE bérelted.
Megélhetéshez juttattad a ''gagyi'' készítőjét.
És a felelőség a hibákért rád fog hárulni. Ne béreld...
Fizetni pedig azért érdemes egy programért (ha valakinek nem elég az erkölcsi tisztaság indoka), hogy reménykedhetünk benne: ebből a pénzből fog megváltozni az alapszoftver gyártójának mentalitása a tesztelést illetően. :))
Szalma -
McJames
senior tag
Bocs, mondtam, hogy fáradt vagyok. Itt kérdeztem és már válaszoltál rá.
Amúgy nem provokálni akarlak, csak ráébreszteni arra, hogy szvsz kicsit hülyén néz ki, ha valaki ül pl. egy saját maga által vásárolt autóban, aztán a város főterén az ablakból kihajolva, netán az autót rugdosva - több, mint - harsányan szidja. -
Den
veterán
Egyébként lehet hogy ez lesz a fejlődés iránya. Azok a szolgáltatások, ami miatt az átlag júzer számítógépet vesz egyre inkább megjelennek a konzolokban.
lehet velük játszani, internetezni, dvd-t lejátszani..., még egy két generáció és teljesen kiszoríthatja az othonokból a pc-t.
Ez érdekes lenne mert akkor a pc visszaszorulna a munkahelyekre, viszont ez negatívan hatna az árakra meg a fejlődésre... -
tomas
tag
Szalma: ''Szerintem a számítógép NEM mezei fogyasztási cikk.''
Szerintem sem, hanem TARTÓS fogyasztási cikk, amit használni kell (mint pl. vasaló).
És nem én vagyok ''érte'' (meg a konszernekért/multikért), hanem ''ő'' énértem.
Persze ezt a tizenéves nem érzékeli, aki csak annyit tud hogy giga, mega, tuning... és apa úgyis megveszi.
Sajnos sikerszakma lett (mint pl.: bróker) a számítástechnika (direkt nem informatikát irtam, az más...), és akinek nem sok elképzelése van, az nyit egy PC turit...
Tisztelet a kivételnek ! -
McJames
senior tag
Csak egy megjegyzésem van ezzel kapcsolatban. Amire megcsinálták, arra jó. Mivel sok mindent még most is ''egy kézben'' tartanak, és a programok optimalizációja sokkal jobb, mint PC fronton, ezért professzionálisabbak is.
Abban az - jobbára - üzleti szférában, ahol a termékeiket használják, többnyire professzionális felhasználók professzionális céllal teszik. Nyilván kevesebb a hiba.
Azért legenda ide vagy oda, láttunk már fagyott ''almát'' is, és nem csak télen a piacon. :) -
Genialis
aktív tag
Maximálisan egyetértek!
A mezei fogyasztási cikk számítógép kategória a Játékkonzol, a Mobiltelefon, és ehhez hasonlók, magyarul a célgépek. Szerintem is, a számítógéphez kelljen egy minimális tudás. Ha nem akarja valaki az alapvető dolgokat megtanulni, legyen pléjsztésönje, ikszboksza, vagy nokijája (meg merdzsója).
Egy számítógéphez (PC vagy akármi) már legalább olvasni kell tudni. -
Den
veterán
A tendencia viszont az hogy egyre inkább fogyasztási cikké válik, egyre kevésbé kell érteni hozzá. a win xp komoly lépés ebbe az irányba. Mindent tud amire az egyszeri felhasználó használja a gépet.
Hogy nem tudja hogy működik? Na és, én sem tudom hogy működik a tcv mégis nézem.
Mellesleg a pc olcsóságát, ennek a fogyasztási cikké válásnak köszönheti. Ezzel együtt viszont egyre inkább a fogyasztói és egyre kevésbé a szakmai szempontok kerülnek előtérbe a fejlesztésnél. -
emvy
félisten
Tudjátok hogy a Macintosh miért nem engedte másolni a gépét? Mert akkor még kevésbé üzletiesen gondolkoztak a srácok, és azt mondták: ''Megcsináltunk egy gépet. A terv jó. Az összeszerelést mi csináljuk, hogy minden minőségi legyen rajta, a ház, a kábelek, az elrendezés. Ha kiadjuk tajvanra, akkor szar se lesz belőle.'' Az IBM eladta.
-
Genialis
aktív tag
A PC sem volt olcsó egészen addig, amig nem kezdték el gyártani a ''Kompatibilis'' számítógépeket, alkatrészeket. Ha Noname MAC-et, vagy Amigát lehetett volna venni annak idején, akkor lehet, hogy a PC nem terjed el ennyire. És azt tudni kell, hogy amit többen gyártanak ergo tömegcikk, az olcsóbb.
Ami nem mindegy, hogy akkoriban, amikor a PC elterjedt (XT-286 éra) ezek voltak a piacon kapható legszerencsétlenebb processzorok, a legszerencsétlenebb architektúrával. A 640 Kb-ot, máig nyögjük, és igen a P4 is XT még mindig amikor indul, csak azóta átvettek néhány más processzorból trükköket. -
Szalma
őstag
HI!
Szerintem itt lakozik a véleménykülönbségünk magja:
Szerintem a számítógép NEM mezei fogyasztási cikk.
(Pilótavizsga nélküli, funkcionális analfabéták tömegeinek köszönhetőek a jelenlegi levélvírus tömegek.)
Szerintem egy valóban mezei fogyasztási cikk használatát nem kell különösebben tanulni. (Lsd.: kenyér, TV. Ezeknek van un. VALÓDI HUMÁN INTERFÉSZÜK. (RHI))
Képzeld el, hogy valaki beesik egy boltba, vesz hat autót és elkezd rohangálni az utakon. Vezetési tudás nélkül... :(
Most ez a helyzet egy ''számítógéppel''. Akik dolgoznak vele, azok (sajnos csak többnyire) értik a működését.
Az 1980-as évek vége felé kezdett elhatalmasodni a könnyen használható számítástechnika gondolata. 1995-ben megjelent az első komolyabban használható windows. (Pedig akkor már volt 1-2 JOBB termék is!) Azt hirdették róla, hogy könnyű használni. És az emberek bevették...
Pedig, ugye ezt Te is érzed, nem egy egyszerű feladat.
Szalma -
Bagoly
senior tag
....meg mondjuk a MAC esetében az is igen pozitívan hat az árakra, hogy az előállítása nem monopól alapokon nyugszik.... :DD
Pc-ből azt építesz, amit tudásod és pénztárcád enged. Persze lehet gagyizni itt a Pc-s alkatrészeket, de ha szerinted az, építs jobbat. Mutasd meg, hogy ezt máshogy is lehet! Akkor valami erkölcsi alapja is lesz a mondanivalódnak.
A technológia nem közgazdaságtan: nem biztos, hogy az emberek többsége azt fogja venni, ami jobb, ez az ok amiért kiadják a ''gagyit''. Lásd be, ha a te pénzeden múlna, te se támogatnád akár veszteségesen is a fejlődést.A Pc szabadság az olyan monopól helyzetű vasakkal szenben mint a MAC és ennek a szabadságnak ára van. -
Den
veterán
Csak azt kell tudomásúl venni hogy a számítógép is egy mezei fogyasztási cikk, ami bír egy szolgáltatással. Az egyszerű júzer ezt a szolgáltatást szeretné megvenni a lehető legolcsóbban. Hogy a vas ezt hogy állítja elő, nem igazán érdekli.
Ja lehet új arhitektúrát meg spéci szoftvert csinálni, lásd mac, csak a fogyasztók nagy része nem fog kétszer annyit adni egy kicsivel jobbért, és nem igazán hatja meg hogy mennyivel modernebb az arhitektúra. -
casenoid
tag
Den, most vagy nem nézed mi történik a m$ körül,vagy
szubjektívan nézed.
Ha ismered, azt a szót, hogy BSA, akkor tudhatod, mi
a hírekben megjelent új fizetési módszer mögött.
Terrorban tartják az embereket, cégeket. Ha legalább
értelmes dolgot árulnának, vagy hibátlant, akkor ok,
de így is piszok drágán adják a régi termékeket is (22+fa win98,stb)
BSAhoz csatlakozott az IBM,HP, de persze csak kvázi tagként,
mert nem ért egyet (látszólag) a BSA módszereivel, de azért
jól jön nekik is. :(
Persze, ha ez Neked tetszik, hogy ilyen módszerrel más
meggazdagodik, lefizeti a rendőrséget, akkor vedd úgy,
nem írtam semmit... -
Szalma
őstag
HI!
Nem ezt állítom. De kapj elő egy povray-t és egy stoppert... Nem fog kijönni a 30-40-szeres gyorsulás...
Egy linux kernel fordítása egy 200MMX-en ~18 perc. Tegnapi emlék... :)
A vp6-on (2x800P3) ez ~4 perc... Régebbi elmék.
Egy 2G Athlon XP-n ua. a kernel 2:02 alatt fordult le. (Most néztem.)
De félre a ''humorral''.
Igazad van, a felhasználói felületek TÉNYLEG rengeteget gyorsultak. Ez a gyorsulás viszont a folyamatos ''szűk keresztmetszet áthelyezés'' eredménye, nem valódi fejlődés. Az architektúta még mindig XT/AT.
És nem szabad kihagyni a gyorsulásból a programok technológiai fejlődését sem.
Szóval valóban el tudok képzelni olyan helyzetet, ahol 30-40-szeres a gyorsulás.
Szalma -
tomas
tag
Hát az a baj hogy iszonyatos kitérőket, felesleges köröket tetetnek velünk a gyártók.
Chip magazin az Nvidia MX-elésről:''Minél tudatlanabb valaki, annál több felesleges kártyát vesz meg'' Mikor tesztelték a gef4 MX-eket sose hittem volna hogy a gef2 (!) Ultrákról fogok olvasni, mint hasonlítási alap.
Jelszó: ne használd a géped, hanem cserélgesd !!
Több Informatikus barátom is van aki 3 évnél gyakrabban nem hajlandó gépet cserélni (max alkatrészt)!! -
Szalma
őstag
HI!
Amiga:
Mindmáig örömmel használom az A3000-esemet. Még mindig iszonyú jó gép. És még mindig lehet hozzá jó grafikus/hang/háló/stb. kártyákat szerezni. Némelyik új fejlesztésű. És képzeld el: PPC és 060 kártyával a Lightwave kb. fele annyi idő alatt végez ugyanazzal a színpaddal, mint a vp6 2x800P3-am...
Valamint:
1991-ben a húgom ~5 éves volt. Rajzolgatott sokat az A3000-el. A kezelését minimális mértékben kellett elmagyaráznom neki (egér: mozgatod, megnyomod rajzol, töröl, duplaklikkre indul, stb.). Amikor '95 táján kapott otthonra egy PC-t, majdhogynem használhatatlannak érezte... Azóta megszokta, de visszasírja az Amigát.
Az A3000 ugyanis elkértem, production gép video trükkökhöz... :)
A bökkenő:
Minden nagyon drága hozzá. A szoftver is. Mert Amigára a programokat (ezalatt ne feltétlenül a játékokat értsd) már 15 évvel ezelőtt is meg szokták venni... Mert érdemes; kitesztelt példányt kap az ember...
És mostanában tényleg kicsit lassan fejlődik, pl. az új duál PPC-s cpu kártya csak az A4000 cpu slotjába fér bele...
Meg egyébként is: szerelmes vagyok belé!!!!!! :D
Azért az időm 95%-ban pc-t használok, windows-val... :(
Szalma -
Szalma
őstag
HI!
Azt hiszem, hogy az MS által ''szponzorált'' x86 világnak lassan vége. Mozog a nyílt szabványok és technológiák felé. (A szenzációs SOAP kezdeményezés is tőle indult el.)
Azonban szerintem a valódi számítástechnikai aranykor akkor fog beköszönteni, ha a humán interfészek annyira emberközelivé válnak, hogy fel sem tűnik az, hogy számítógépet használunk... :)
(V. B. Gates tényleg zseni (közgazdasági), és mióta rengeteg pénze van, sok jó kutatást támogat. Persze nem önzetlen módon, de nem is ezért ''szeretjük''...)
Szalma -
tomas
tag
Vannak pozitívumok persze...
Csak az ARÁNYOKkal meg az IRÁNNYal van probléma.
És nyilvánvalóan tudatosan alakítják így a piacot a multik.
Egy forradalmi újítás, aztán három lebutítás.
Egy jó konstrukció, négy rossz (Intel440BX->Intel810, 820; P4+RD RAM->P4+SD RAM...)
Már rég nem a fogyasztói igények diktálják a trendet, hanem a marketingesek. :( -
Egon
nagyúr
Na ja...
Ezen túlmenően... A számítástechnika ''fejlődésének'' nem csak árnyoldalai vannak, hanem letagadhatatlan pozitívumai is, és ebből egyet sem láttam ebben a topicban... Pl. a topicindító hozzászólásban szó esik az ''örökifjú'' PC vs. Amiga vs. Mac kérdésről. Kíváncsi lennék, hogy fejlődött volna ennyi idő alatt pl. az Amiga annyit, amennyit a PC (3D-s grafika, hang stb.), ha anno a PC halt volna ki... -
bazs
aktív tag
Gagyi a világ és ez így is marad. Elvégra miért lenne jó bárkinek jó hardvert csinálni, akkor nem lenne miből megélnie holnap és ebben a software-gyártók is partnerek. Talán még a Linux is. Egy OP rendszernek nem az a feladata, hogy 150 hülyeséget futtason a háttérbe, ha valamit akar a júzer gépelje be a parancssorba és kész. Ennek a sok csilli-billi hülyeségnek semmi értelme csak a gyártók játaszanak rá.
A legjobb bizonyíték a ''gagyiságra'' ha az ember egy ''márkás gépet'' akar venni és nem költ rá 500000-et :) -
casenoid
tag
tegyük hozzá, ami nemrég jelent meg: M$ megduplázta profitját,
és a világ (!) leggazdagabb tíz embere közül három mikrofos emberke....
Megint hülyéknek áll a világ.
Mit szólhat akár ehhez egy idegen világ képviselője, ha eccer erre jár, és
gazdaságilag belenézeget eme IT 'fejlődés' világba. -
Genialis
aktív tag
Persze, a Gravis anno kiadta a full doksiját a kártyának, ezért mindenki meg tudta írni rá a progiját. Linux alatt az első támogatott kártya volt pont emiatt, és ezért szerették anno a Demoscénében is. (na meg mert jó volt a hangja)
Igazából nem tudom miért, de a Gravis kiszállt a Plug&Play (AMD Chip!) sorozat után a hangkártya piacról, szerintem a Creative nyomására. Lehet, hogy az volt a baj, hogy nem tudtak (nem akartak) drivert írni, a windows érában pedig a driver számít, nem a kiadott SDK-k.
De hogy pontosan mi volt az ok azt nem tudom. -
tothjozsef
aktív tag
A Gravis nem halt meg, csak a hangkártya-részleg szünt meg. Elég komoly játékvezérlőket gyártanak... valószínűleg abban nagyobb pénzt láttak. A GuS-ból még volt ugye egy PnP-s változat (vagy kettő...), aztán annyi. Emlékszem, az ISA-s kártyáik megettek vagy 2-3 IRQ-t, nem volt egyszerű belőni egy jól telerakott gépben.
-
Petya
tag
A Gravis mitől halt meg? Elég nagy támogatottsága volt a játékok terén. Szinte minden ismerte ha jól emlékszem és emulálni is lehetett SB-re. Vagy az SB-k ennyivel olcsóbbak voltak? Hogy is volt ez?
-
Petya
tag
válasz
tothjozsef #16 üzenetére
Nem a gyártók mákosak hanem a marketingesek profik. Ez a marketing/média a legocsmányabb dolog a mai időkben! Szép kis fogyasztói társadalmat formáznak aztán minden *t megetenek a néppel. Ezért gagyi minden nem csak a PC. :(
-
tothjozsef
aktív tag
Akkora mákosak a számtech gyártók, mindent el tudnak adni újra és újra, mintha friss fejlesztés lenne... cseppenként adagolják a frankót, de már ez is egyre kevésbé kell a népnek... Reméljük, hogy hamarosan inkább a minősség, és nem a mennyiség lesz a meghatározó a PC piacon. (pl. Mhz vs. valódi teljesítmény)
-
Adi
senior tag
A Mac nem bukott meg... sőt, jön föl! Mivel a nyálcsorgató Aqua felülete alatt Unix van (BSD, Mach mikrokernelen), ezért a X-es oprendszer stabil is, nem csak szép. Nemrégiben olvastam Slashdoton, hogy egyre több unixos konferencián látni, hogy az addig hardcore Linux/*BSD rendszergazdák Apple iBook/Titanium Powerbookkal járnak, mert az nekik jó. Rengetegn csillivilli funkciót és új vasat támogat, de közben meg két kattintás és ott van alatta a parancssor. Hordozható gépnél meg ugye az energiafogyasztás is szempont és ebben a RISC PowerPC-k mindig is jobbak voltak, mint a x86 procik, gyártótól függetlenül. Lehet, hogy nem annyira gyorsak, de elég gyorsak ahhoz, hogy a gépet kényelmesen lehessen használni.
Egy probléma van velük, legalábbis kis hazánkban: az áruk. Amikor valaki össze tud rakni egy gagyi PC-t és 3-4-5x áron tudna venni egy Macet, akkor nem kérdés, hogy a PC-t veszi meg.
PC-ből is lehet viszonylag jó cuccot venni/építeni, csak az általunk látott túlnyomó többség tartozik a gagyi kategóriába.
Engem pl. az zavart mindig is - és most is -, hogy már régen kitalált és máshol alkalmazott technológiákat késve ültetnek át PC-re. Sokszor azért, hogy a kompatibilitást megtartsák a régi gépekkel, amiket ugye már szinte senki sem használ (értem ezalatt a 386-os előtti 16 bites cuccokat).
Vegyük pl. az MMX-et, meg az összes ilyen SIMD utasításkészletet először! Amikor az MMX megjelent, akkor a SPARC és az Alpha ezeket már régen tudta, csak nem verték ennyire nagydobra, mint az Intel.
Vagy a következő: a többcsatornás memóriavezérlők. Régen ezt paging interleave-nek hívták és pl. az Intel Saturn chipsetje 486-on alkalmazta is: kettesével kellett belerakni a SIMM modulokat, mert 64 biten érte el a memóriát, a procinak meg egy pufferből 32 bitenként adagolta be. A Sunok persze már régóta ezt csinálják, 64 bites 5V-os DIMM kellett már a SPARCstation 10/20-as típusba is, pedig az elég öreg masina. Aztán a Pentium idejében ez valahogy kimaradt, elfelejtődött és most a nForce, Granite Bay és társaik ''felfedezték'' megint. De pl. a ServerWorks is csinál már évek óta P3-hoz ilyen chipkészletet, csak nem kap akkora publicitást, mint az előzőek.
Na, jól kimorogtam magam. :) -
Lomos
aktív tag
Meg fogsz lepodni, de attol hogy valaki a BME Infora vagy Villamos szakra jar rohadtul nem biztos, hogy ert a gepekhez. Ez abbol is latszik, hogy Gef4MX-et tett az eromube.
Hogy 576ot meg PC-Gurut olvas, az szive vagya, de ha onnan szerzi a hardver tudasat, akkor nem nagyon ert hozza...
Amugy tapasztalatbol mondom, hogy nagyon sok infos van aki teszi az agyat, hogy o milyen fasza, aztan par ev mulva csucsul a keresztjeivel...
(en villanyos vagyok...) -
tomas
tag
Nagyon igaz a topic címe.
Erről szól a számítástechnika, szinte lehetetlen egy tisztességes eszközt kapni manapság.
Egyszerűen kommersz a hw ipar, buta aki bedől és komolyan veszi (giga, mega, tuning...).
Nőjűnk már fel.
Iszonyatos energiákat fektetnek abba, hogy visszabutitsák a technikát (P3 nincs, Celeron van stb.)
És ha veszel egy márkás egybegépet, legtöbbször ugyanolyan minőségmentes mint a többi, DE 3 év a garancia.
A gyártók meg röhögnek a markukba, kihozzák a már rég polcon lévő cuccot, és élnek mint Marci Hevesen ! !
Hulladékgyártás folyik ! !
Még ez a hozzászólás is felesleges volt. -
LukE
veterán
Új Alaplap, mond valakinek valamit? Tényleg igaz volt:(, hogy elővettél egy 1-2 évvel régebbi számot, és néhány cikk érvényes volt akár egy évvel később is.
-
LukE
veterán
Haver, BME infóra jár, régóta foglalkozik gépekkel, tud programozni, hw-hez is ért. Ezek után kb. májusban lecseréli a kb. fél éves gépét:Asus alaplap, Rmabus ram, 1,6P4(nem azon van a hangsúly, hogy intel-e, hanem azon, hogy az egész konfig drága volt) és G4MX. Mindezt úgy, hogy még 576, pc-guru, meg mittoménmiket olvas.
Ugyan jó érzés volt látni a fejét, amikor megkérdezte, hogy 3dmark tényleg 10000 felett teljesít. De akkoris :O -
LukE
veterán
Huh, erre most nem sok értelmeset tudok szólni, de valami olyasmi, hogy ez van.
De nem csak pc témában, ott vannak pl. mobilok, amik lefagynak, sokszor a legújabb hiperszuper fícsör gyakorlatilag alig használható. Pl. sonyericson communicam-es telefont láttál már élőben? fél nap, mire a kamerából áttölt 1 képet. De lehet vele részegen is fényképezni:DD Vagy ha használható is, Te pl. mennyit wap-oltál? ...
DVD/CD lejátszók szétfagynak a belerakott másolásvédett cd-ktől. A CD író gyártók meg legújabb cd-íróikba belerakják ezen kódolások ellenszereit. És a sok védelemtől már alig fér el 1 cd-nyi anyag azon a szegény korongon.
Fejesek meg akkora baromságokat mondanak, mint pl ez: [L]http://theonion.com/onion3836/riaa_sues_radio_stations.html [/L]
Emberek azért vesznek új gépet, mert az újabb biztos szebb, jobb, stb, meg lassúak rajta a programok. Közben meg csak ott fut háttérben minden baromság, és 3 hónapja nem lett újraindítva a gép.
1 rádiótól elküldenek sok embert, mert nem eléggé nyereséges, ezek után azok, akik eddig hallgatták, azok sem foglyák, mert minek?
Baz, vagy valami hasonló:( -
mzperx
aktív tag
A munkahelyemen elég sok profi gép megy. Egytől egyig Intel gépek... az enyém az egyetlen Athlon, de a jó öreg AMD bizony CAD-ben is jócskán odacsap az Intelnek, de a cég mégsem vesz AMD-s gépeket, mert csak DELL gépeket vesznek... ez öli meg a versenyt....
-
emvy
félisten
Sajnos ez nemcsak a PC iparra vonatkozik. Röviden annyit kell elfogadni, hogy a tudomány is és az ipar is társadalmi jelenség, ugyanúgy mint más. Legszebb példa a Mac bukása. Ennyi.
-
gyozi
aktív tag
*****us, tudod, hogy mekkora igazságot mondtál ki? Sajnos a pécé gyártása egy oligopól helyzetett teremtett, csak attól kell rettegni, hogy nehogy monópóliumok gyártsák a cuccost!
-
Genialis
aktív tag
Igazából ezt a Katasztrofális az AMD vesztesége! (http://prohardver.hu/rios2_hir.php?id=1907) Című cikk hatására a cikk topikjába akartam írni, de szerintem megér egy külön misét. De egy topikot legalább. Szóval akkor a remélhetőlg topikindító büzzenet:
Úgy tűnik a személyi ámítógépek történelme mostmár valóban megkaphatja a ''Gagyi diadala'' címet. Kezdődött az egész azzal, hogy volt a Mac, meg a PC, meg az Amiga. Melyik terjedt el? A legszerencsétlenebb leggagyibb architektúra. (PC)
10 év alatt azért sikerült a tuskópécének (na meg a mikroszoftnak) elfejlődnie oda, hogy lassan használhatóvá tették a gagyerákot.
Eközben is volt néhány érdekesség. Mint például Gravis vs Creative háború. Volt ugye egy tutkó hangkártya típus, amit, jól eltaposott a Creative (na meg a mikroszopsz). Aztán ugyenezt tették az Aureallal is.
Valami hasonló történt a 3DFX-Nvidia ügyben is, bár ott az egyik gagyi ette meg a másikat, és lett belőle valami kevésbé gagyi (GF3) (persze miután egyesítették az Nvidiát az SGI-vel... -> GF1)
2000-ben elérkeztünk odáig, hogy a főgagyi Intelnek a mellékgagyi AMD jól odaba...tt az 1Ghz-el. Na most ennek hatására az Intelnél vérgőzös tekintettel kiadták a mérnököknek a feladatot, hogy gigahercekre fel, és kövessétek a jól bevált gyakorlatot... Slőn gagyi (P4).
Na most ha mellékgagyiból lett kevésbé gagyi megmakkan, akkor megint a főgagyi fog diadalmaskodni, és ezentúl nem csak gagyi lesz, de drága is. Egészen addig amíg le nem gagyul valami szürreálisan iszonyú gagyi szintre (VIA C3), amikor is az lesz majd a versenytárs, akit lehet megint tönkretenni. Satöbbi satöbbi...
Bocs ha hosszú volt meg értelmetlen, de talán van itt valaki hozzám hasonló vén f@sz aki tudja követni.
Szóval suxx.
:O
UI: Igaza volt az előttem szólónak ki kijelentette, hogy szé pofáz, mi meg bekaphatjuk. (vagy ilyesmi) (Lásd a cikk topikját)
Aktív témák
- AKCIÓ! DDR5 GAMER PC: Intel Core Ultra 5 225F/245K +RTX 5050/5060/5070/Ti +16-64GB DDR5! GAR/SZÁMLA!
- OnePlus 12 5G 256GB 12GB RAM
- AKCIÓ! GAMER PC: Intel Core Ultra 7 265KF +RX 6600/6700XT/6800/9060XT/9070 +16-64GB DDR5! GAR/SZÁMLA
- Zealot s79 100w 1hónapos eladó kíváloan szól jó mélyek az ár fix !!!!!
- Playstation Pulse 3D
- Dell Optiplex MT/SFF 3040, 3050, 3060, 3070, 5070, 7060/ Hp ProDesk /SZÁMLA- GARANCIA
- GYÖNYÖRŰ iPhone SE 2020 64GB Red -1 ÉV GARANCIA - Kártyafüggetlen, MS2896, 100% Akkumulátor
- magyar bill. - Lenovo ThinkPad Z13 G1 - AMD Ryzen R7 Pro 6850U, 13.3" 2.8K OGS érintőkijelző
- Intel X540-T2 dual-port 10GbE RJ45 hálózati vezérlő (10Gbit, 2 port, áfás számla, garancia)
- Lenovo ThinkPad X270 (16) - i5-7300U, 16GB, 512GB SSD, 12" FULL HD
Állásajánlatok
Cég: FOTC
Város: Budapest