2. Fórumok
  3. Szoftverfejlesztés
  4. C++ programozás

Új hozzászólás Aktív témák

  • #2059 modder aktív tag pvt.peter #2057
    Új Válasz #2059
    Új hozzászólás
    Összes hozzászólása itt Válaszok az összes hozzászólására itt Válaszok erre a hozzászólásra
    Privát üzenet küldése

    modder

    aktív tag

    válasz pvt.peter #2057 üzenetére

    Hali. Polimorfizmus (többalakúság, ugyanolyan ős típusú objektumok másképpen viselkedhetnek). Amikor több osztályod van, ami ugyanazokat a tulajdonságokat (metódusokat) definiálja, ezért közös ősből származik, de mégis minden osztály egy kicsit másképpen viselkedik, vagyis kicsit más az implementációjuk, viszont az interfészük (amit az osztály használója lát) megegyezik.

    Most hirtelen a Java JDBC API jut eszembe:

    //Create the connection using the static getConnection method
    Connection con = DriverManager.getConnection (connectionURL);

    //Create a Statement class to execute the SQL statement
    Statement stmt = con.createStatement();

    Itt a DriverManager egy factory osztály, ami olyan Connection példányt ad vissza, ami adatbázis specifikus a szerint, hogy milyen adatbázis típus szerepel a connection URL-ben. A Connection csak egy interfész, minden konkrét adatbázis JDBC driver a sajátját specifikálja, és a konkrét, con változóhoz kötött példány lehet, hogy mondjuk MysqlConnection típus lesz. Itt a lényeg az, hogy a MysqlConnection a Connection-ből származik, és felülírja a Connection metódusait.

    Ami fontos megjegyezni futás időben fog eldőlni, hogy melyik metódus fog meghívódni, mert fordításkor lehetetlen eldönteni a fenti kódrészletből, hogy a con változó konkrétan milyen osztály lesz.

    C++-ban explicite ki kell írnod a virtual kulcsszót a függvény elé. Ha nem teszed ki, akkor is felülírhatod a metódust, de nem biztos, hogy azt az eredményt fogod kapni, amit vársz. Például

    class A {
    public:
    void valami() { std::cout << "A"; }
    virtual void virt() { std::cout << "A"; }
    }

    class B : A {
    public:
    void valami() { std::cout << "B"; }
    void virt() { std::cout << "B"; }
    }

    A b = new B();
    b.valami(); // "A" fog kiíródni, mert valami() nem virtuális, tehát a változó "statikus" típusa alapján dől el, hogy melyik metódus fog meghívódni. A statikus típus pedig "A"

    B b = new B();
    b.valami(); // itt a statikus típus "B", tehát "B" fog kiírodóni.

    Ezzel szemben

    A b = new B();
    b.virt(); // itt "B" fog kiíródni azért, mert a virt() függvény virtuális. futás időben a virtuális függvény táblából a program megnézi, hogy melyik konkrét függvény hívódjon meg. Mindezt a b változó futásidejű (dinamikus) típusa alapján, ami itt "B"

    Heterogén kollekciókban szokták hasznát venni, amikor (mint az első példában) egy közöt ős van, ami szolgáltatja az interfészt, de többféle implementációt tárolsz egy tömbben vagy listában. Amikor végigiterálsz rajtuk, hogy meghívd mindegyiken valamelyik metódusát, nem kell foglalkoznod a konkrét típussal, ami nagyban leegyszerűsíti a programozó munkáját. Ez annyira az általános elvárt működés, hogy Javában minden metódus virtuális. Ha nem akarod, hogy valamelyiket felül lehessen írni, akkor a final kulcsszót kell elé tenni.

    Amikor egy osztályt kiterjeszthetőségre tervezel, ki kell választanod azokat a metódusait, amiket felül lehet majd írni, és virtuálissá teszed őket. Ezzel elég körültekintőnek kell lenned, mert egy felülírt virtuális metódus a származtatott osztályban el is ronthatja az alap működést.

Új hozzászólás Aktív témák