-
Fototrend
Új hozzászólás Aktív témák
-
Rony949
őstag
Habár én nagyja részt tudok szórakozni a játékon, de pár dolog engem is aggaszt ennél a játéknál.
Az egyik az, hogy a 'B' csapat nagyon félreértette az első rész felfogását. Ők azt hitték, hogy a játékosok a szüntelen szívatásokat élvezték az 1-ben, ami rohadtul nem igaz. Az első részben voltak nehezebb részek, de ezek sosem a szopatásokról szóltak, hanem a fair play-ről. Ha kitanultad a játék ritmusát, akkor igazság szerint nem nagyon érhet nagy meglepetés a játék végéig. A második részben ez nem működik. Próbálnál tanulni a hibáidból, de aztán a játék behoz egy újabb szívatást, majd egy újabbat, majd még egyet.
Amit már többször leírtam itt, hogy a másik ami nem lenyűgözött le, az a pályadizájn. Nem vártam áll leejtős pályákra, de az első részhez képest ami itt van, az egy röhej. Sosem fogom elfelejteni hogy ebben a világban hol helyezkedik el földrajzilag Iron Keep.
A lassú tempót nem hoznám fel kifejezetten negatívumnak, ez egy koncepciói döntés. Kérded hogy minek a Lifegem. Hát pont ezért, mert az Estus animáció a játék elején nagyon lassú, plusz kevés is van belőle, tutorial után 2 darab ha jól emlékszem. (Illetve a Lifegem még kikacsintás a Grass healing itemekre a Demon's Souls-ból)
Pursuer-el sem értek egyet. A Last Giant-Pursuer váltás kb olyan szintű volt mint az első részben az Asylum Demon-Taurus Demon váltás. Én is megszenvedtem egy kicsit a Pursuer-el, de ugyanígy megszenvedtem a Taurus Demon-al is, szóval ez teljesen fair volt. Pursuer-nél ráadásul ha ügyes voltál, 2-3 hitből meg tudtad ölni.
Új hozzászólás Aktív témák
- KÜLÖNLEGES RITKASÁG!!! VADIÚJ Surface Pro 12 12" Snapdragon X Plus 16GB 512GB LEVENDULA 686g
- Honor 90 Lite 256GB, Kártyafüggetlen, 1 Év Garanciával
- Xiaomi Redmi Note 14 Pro 5G / 8/256GB / Kártyafüggetlen / 12Hó Garancia
- GYÖNYÖRŰ iPhone 13 mini 128GB Midnight -1 ÉV GARANCIA -Kártyafüggetlen, MS3605
- ÁRGARANCIA!Épített KomPhone i9 14900KF 32/64GB DDR5 RAM RX 9070 XT 16GB GAMER PC termékbeszámítással
Állásajánlatok
Cég: Laptopműhely Bt.
Város: Budapest
Cég: PCMENTOR SZERVIZ KFT.
Város: Budapest