Keresés

Új hozzászólás Aktív témák

  • gazpityu

    csendes tag

    Sziasztok!
    Egy Dell Latitude E6220-as gépet vettem pár hete, használtan, de számlával, az eladó és a Service Tag szerint még 2016-ig szóló NBD garanciával.
    A gép gyakorlatilag azóta folyamatosan szervizben van (nem hívtam házhoz őket, mivel minden nap ott megyek el a helyi Dell szerviz előtt, így nekem is ez az egyszerűbb). Az elején egyáltalán nem működött a kamera (az eszközkezelő sem látta); illetve a nagyobb baj, hogy a touchpad hol működik, hol nem. Néha csak a koppintást nem érzékeli, de többnyire a kurzor-mozgatás is megszűnik. (Illetve az egyik szerviz után egy-két alkalommal a klaviatúra is ugyanilyen szakaszosan eltűnt-visszajött, de ez az első alaplapcsere után megszűnt).
    1. először palmrest-et
    2. következő alkalommal kamera kábelt
    3. aztán kamerát
    4. aztán alaplapot cseréltek benne garanciálisan
    5. aztán teljes (SSD-formázás utáni) firmware-frissítés
    6. aztán újabb (2.) alaplapot cseréltek.

    A kamera megoldódott, a klaviatúra is újra OK, de a touchpad terén csak annyi javulás van, hogy most ritkábban és rövidebb időre tűnik el. De ez inkább rossz, mivel nehezebb a szerviznek is látni: nekem folyamatos 7-8 órai munka alatt 3-4 alkalommal tűnt el, hol 5, hol 10 percre. (Mondjuk 2-szer a legrosszabbkor, prezentáció közben - ahogy ez lenni szokott...)
    A szerviz a második alaplapcsere előtt azt mondta, hogy ha megint nem oldódik meg a kérdés, akkor gépcserét fognak kérni.

    Na most jön a kérdés.

    A 6. szerviz (második alaplapcsere) után jobban belenéztek a Dell-es adatbázisba. És aszerint a gépet eredetileg kevesebb RAM-mal és más SSD-vel, továbbá a most benne lévő Dell wireless 5550 HSPA, kártyafüggetlen WWAN/3G modul nélkül, és rövidebb NBD garanciával adta el a Dell.

    Vagyis felmerül, hogy egészen átépítették. (Mondjuk az SSD-t tudtam, hogy új van benne, de ez logikus is, a legtöbb user megtartja a lementés és formázás helyett - én választottam bele az újat.)

    Csakhogy a benne lévő RAM-ok (2x4 GB Kingston, a sorozatszámuk is egyezik, tehát nem bővítgették, hanem egyszerre tették bele), és a Dell Wireless 5550 ugyanúgy arra utal, hogy hivatalos Dell szerviz építette be őket, mint a szervizperiódus megnövekedése, amit a Dell is elismer, hogy most 2016-ig érvényes.

    Mindenesetre a 2. alaplapcsere után mégsem történt meg a gépcsere, most újra nézegetik, állítólag az első nap nem látták a hibát (a fentiek miatt ezt nem csodálom, folyamatosan rajta kéne ülnie egy emberüknek), de ha látnák, akkor sem tudják, hogy a palmrest-et vagy az alaplapot cserélnék megint...

    Nekem meg gyakorlatilag 1,5 hónapja nincs gépem...

    Mit tudtok javasolni? Mit kéne csinálnom? Kiverni a balhét, hogy cseréljék az egész gépet? De akkor milyen konfigurációban? Mi van a RAM-okkal (3 helyett van a 8 Gb), stb?

  • gazpityu

    csendes tag

    válasz gazpityu #30874 üzenetére

    Vagy az eladót kéne rugdalnom? (Végülis egyértelmű, hogy a kezdetektől hibás volt - pl. az eszközkezelő sem látta a kamerát, és a touchpad is kb. 5 percenként "lefagyott"...)

  • gazpityu

    csendes tag

    válasz SzaboZE #30879 üzenetére

    Na jó, de milyen szoftver? Teljes újraformázás után a szerviz rakta fel újra a drivereket (sorrendiség nyilván betartva). Ezen felül csak a gyári Win7 64 bit van fent, és az Office, meg Adobe Reader. Ja, meg a Norton. Ráadásul éppen ezért most más Office-t is raktam fel rá, az Enterprise helyett egy 2010 Professional Plus-t.

    Leginkább én is arra tudok már csak gondolni, hogy a driverek közül vész össze valami vagy egymással, vagy az Office-szal. Nem vagyok szakember, abszolút felhasználói szinten vagyok. Nekem annyi a lényeg, hogy 1,5 hónapja vettem 200 felett egy gépet, és azóta sincs gépem... Ráadásul most már, a 6-7. darabokra szedés és átépítés után kezd az alapvető bizalmam is elveszni abban, hogy még valaha lehet ebből egy megbízható (végülis üzleti, erre vettem) gép. Ezeket a gépeket sem erre tervezték, hogy a procit 4-5-ször ragasszák ki-be, minden más csatlakozót hetente szedegessenek szét...

  • gazpityu

    csendes tag

    válasz SzaboZE #30883 üzenetére

    Magyarul minden alaplappal együtt a procit is cserélik? Nem szedik le és hővédő pasztázzák át???

  • gazpityu

    csendes tag

    válasz SzaboZE #30883 üzenetére

    Azért nem hiszem, hogy ezeknek az apró csatlakozóknak, laposkábeleknek, stb, a sokszori szétszedés meg összerakás növeli a megbízhatóságát... Egyszerűen nem erre vannak tervezve. 1-2 szétszedés, OK. De 8-10...
    Gyakorlatilag 1,5 hónapja nincs gépem...

    Mit tudtok javasolni? Mit kéne csinálnom? Kiverni a balhét, hogy most már cseréljék az egész gépet? (Szerintem az NBD-hez képest elég türelmes voltam a másfél hónapommal...)

    De ha cserélnek, akkor milyen konfigurációban cserélnek? Mi van a RAM-okkal (3 helyett van a 8 Gb), stb?
    Vagy valamiket ebből a gépből raknak át az újba? (OK, az SSD-t nyilván. De a RAM-ot, procit, stb?)

  • gazpityu

    csendes tag

    válasz premete #30888 üzenetére

    AZ alaplappal együtt tehát a proci és a RAM foglalat is cserélődik? Csak azért, mert az első lecserélt alaplapon a RAM foglalata nekem kicsit fura volt, csatolok róla képet (az alsó foglalat elég fura, nem?)... (Az újabb csere utánit nem néztem még meg.)

  • gazpityu

    csendes tag

    válasz gazpityu #30890 üzenetére

    Hahó, senkinek nincs semmi használható ötlete?

    Mit tudtok javasolni? Mit kéne csinálnom? Kiverni a balhét, hogy most már cseréljék az egész gépet? (Szerintem az NBD-hez képest elég türelmes voltam, másfél hónapja nincs gépem...)

    De ha gépet cserélnek, akkor milyen konfigurációra cserélnek? Pl. mi van a RAM-okkal (az eredeti 3 helyett 8 Gb van), stb?

    Ha a garanciálisan kicserélt palm-rest, majd két alaplap, stb nem oldotta meg a touchpad bizonytalan működését, akkor mit lehet még tenni a teljes cserén kívül??

    És mi a protokoll ilyenkor? Mennyi idő alatt, ki dönt, és addig milyen gépem van?

  • gazpityu

    csendes tag

    Egyébként Szombathelyen vagyok, pesti szervíz ezért nehezebben jön szóba.

  • gazpityu

    csendes tag

    válasz premete #30942 üzenetére

    Egyrészt a RAM-okat nem én tettem bele, hanem ebben a kiépítésben vásároltam, és így árulták még bő 3 év NBD garanciával. Egyedül a Samsung 840-es SSD-t tették bele az én tudtommal és kérésemre.

    A RAM-on kívül a Dell Wireless 5550 HSPA, kártyafüggetlen WWAN/3G modul is valószínűleg az első vásárláskor, vagy az után került a gépbe - legalábbis a Dell nyilvántartása szerint.

    Egyébként az önteszt során (FN gomb + bekapcsoló gomb) nem talált RAM hibát sem...

  • gazpityu

    csendes tag

    válasz SzaboZE #30944 üzenetére

    "Arra még nehezebb válaszolni, hogy de melyik szoftver, hiszen a gépet sem látom :) Egy live oprendszert nálad is meg lehetne próbálni."
    Az ügyfélszolgálat kérésére lefuttattam újra a gép öntesztjét ("all tests passed"), és most (szintén a Dell ügyfélszolgálatának kérésére) próbálom csökkentett módban, hogy úgy is lefagyogat-e a touchpad. Illetve "Csökkentett mód hálózattal" módban próbálgatom, hiszen netböngészés nélkül nehéz állandóan húzogatni a touchpad-et...

    Mi az a "live oprendszer"? Gondolom, a szerviz már csak kipróbálta azt is, a 1,5 hónap alatt, amit náluk töltött a gép... Pl. a teljes újratelepítés előtt vagy után ez logikus lett volna, nem?

  • gazpityu

    csendes tag

    válasz SzaboZE #30946 üzenetére

    Köszönöm a tippet. Ha nem boldogulok az ügyfélszolgálattal, majd megpróbálom...

    Volt itt már gépcseréje valakinek? Hogy ment, mit cseréltek és mit nem (pl. extrák)? Mennyi ideig tartott?

  • gazpityu

    csendes tag

    válasz gazpityu #30952 üzenetére

    Volt már gépcseréje itt valakinek a Dell ügyfélszolgálattól? Meddig tart, hogy zajlik, milyen konfigurációt cserélnek? Átrakják bele a most benne lévő extrákat (pl.: RAM, DELL WIRELESS 5550 HSPA kártya, stb), vagy azokat is cserélik? (Legalább akkor, ha azokat a gyári konfigba valamelyik Dell kereskedőnél rakták bele?)

    Vagy a készpénz-visszafizetés mit jelent? Mennyi idő alatt dől el, és mennyit fizetnek? Illetve a döntéstől mennyi idő, mire megjön a pénz?

    (Ma ezt a két lehetőséget - a cserét vagy a készpénz-visszafizetést - tartotta legvalószínűbbnek az ügyfélszolgálatos hölgy, de a pontos tartalmát és az elbírálási/átfutási idejét egyiknek sem fejtette ki...)

    [ Szerkesztve ]

  • gazpityu

    csendes tag

    válasz SzaboZE #30969 üzenetére

    Volt már gépcseréje itt valakinek a Dell ügyfélszolgálattól? Meddig tart, hogy zajlik, milyen konfigurációt cserélnek? Átrakják bele a most benne lévő extrákat (pl.: RAM, DELL WIRELESS 5550 HSPA kártya, stb), vagy azokat is cserélik? (Legalább akkor, ha azokat a gyári konfigba valamelyik Dell kereskedőnél rakták bele?)

    Vagy a készpénz-visszafizetés mit jelent? Mennyi idő alatt dől el, és mennyit fizetnek? Illetve a döntéstől mennyi idő, mire megjön a pénz?

    (Ma ezt a két lehetőséget - a cserét vagy a készpénz-visszafizetést - tartotta legvalószínűbbnek az ügyfélszolgálatos hölgy, de a pontos tartalmát és az elbírálási/átfutási idejét egyiknek sem fejtette ki...)

  • gazpityu

    csendes tag

    válasz Micha3l #30979 üzenetére

    "a teljes vetelarat, amit anno kifizettel a notebookert."

    Na de mi van, ha én használtan vettem - bár kereskedésből? Melyik árat adják vissza? Ki mondja meg, mi volt az eredeti ár? Hol lehet ezt megtudni / leellenőrizni?

    "az eredeti felallasu gepet, HDD, RAM ha ki volt idokozben cserelve akkor azt vissza kell szerelni"

    És ha nincs meg az eredeti RAM és HDD? Eredetileg állítólag 3 Gb RAM volt benne - most 2x4 GB Kingston van; a kereskedésben eredetileg 250 Gb HDD-vel adták volna, ami helyett én SSD-t kértem bele, de a szerviz szerint gyárilag nem is a HDD volt benne, hanem egy Liteon SSD...

    "doboz, lemez(ek), papirok ha megvannak az csak jo"

    És ha nincsenek meg?

    Itt a szomszédos topik egyik legjobb hírű és nagy forgalmú eladójától vettem (honlapjuk céges, de a számlán egy magánszemély neve van).

    [ Szerkesztve ]

  • gazpityu

    csendes tag

    válasz SzaboZE #30999 üzenetére

    "Első körben tisztázni kell, hogy egyáltalán magyarországi-e akkor a gép... "

    Shipping Date 2/28/2012
    Country Europe, Middle East, & Africa
    ...
    44 FREIGHT - (HUNGARY) LATITUDE NB PER UNIT

    __________

    De ez mennyiben számít?
    Az ügyfélszolgálatos hölgy még mindig azt mondja, hogy legnagyobb valószínűséggel készpénz-visszafizetést adnak, de még néhány dolgot a szervizfolyamatban ki akarnak szűrni a touchpad hibájának okairól.

  • gazpityu

    csendes tag

    válasz Chaser #31000 üzenetére

    "Az eredeti ára biztos több volt mint amennyiért apróról megvetted.

    szerk: Egyébként kaphatnál vissza teljes vételárat, csak ahhoz kéne egy kisker."

    Mire kell a kisker?

    Számlával vettem, kiskerből (illetve cégként hirdetnek, de a számlán magánszemély neve van) - de nem a gyári kiépítésben.

    Milyen vételárat fizetnek ilyenkor? Amit én fizettem érte? De akkor nyilván a mostani konfigot kérik, nem?
    Ha viszont az eredeti konfig-ot kérik vissza, és vissza kell építenem, akkor az eredeti árat is fizetik? De hiszen nem is látni, pontosan hol és kinek, mennyiért adták el...
    __________

    Egyébként az egész Dell garanciát nem értem...

    Én a Support oldalon csak azt látom, hogy milyen volt az "original configuration".
    De még abban sem látni, hogy milyen gyártmányú és típusú alkatrészek (RAM, SSD, stb) voltak benne, egyedi azonosítók meg végképp nincsenek (sorozatszám, stb).

    Annak sincs nyoma, hogy ha átépítették / bővítették, akkor a Dell hivatalos eladóitól és szervizében kerültek-e bele a dolgok, vagy sufni-tuning történt...

    Magyarul se egy vevő, se a Dell nem tudja, hogy egy Dell-nek vett gépben igazából az alaplapon és a házon kívül mi eredeti???

    Mondjuk eddig úgy néz ki, mintha a szerviz nem nagyon foglalkozna ezzel. Ez most az én (customer) szempontomból nagyon kényelmes, legalábbis eddig. De szerintem borzasztóan kijátszható, nem?

    Pl. a visszaépítéskor, ha ez lesz a döntés, belerakok akármilyen 3 Gb RAM-ot, a legolcsóbb használtan beszerezhető 128 GB-os SSD-t és azt visszaveszik, mint eredeti konfigot? Ez nekem nagyon fura lenne...

  • gazpityu

    csendes tag

    válasz subidu #30998 üzenetére

    "Nem vállalt rá az eladó fél év garanciát? Mert akkor hozzá kellene vissza vinned, az NBD gar. ellenére."

    Elég fura a helyzet. A gép a megérkezése pillanatától problémás volt. A kamera nem működött (az eszközkezelő sem látta). A touchpad pedig az elejétől fogva olyan volt, mint a mesében: hol volt, hol nem volt.

    De mivel az én kérésemre a HDD-t, amivel árulták (mint utólag kiderült, az már eleve a gyári SSD helyett volt benne), az eladó cég cserélte SSD-re, arra gondoltam, hogy driver-hiba. És mivel a szeviz előtt minden nap elmegyek, az eladó meg 250 km-re van tőlem, inkább a Dell szervizbe vittem.

    Ott elsőre palmrestet és kamera-kábelt cseréltek, majd mivel ez nem segített, alaplapcserét is végeztek.

    Ekkor jeleztem az eladó cégnek mail-ben, hogy azért átnézhették volna, mielőtt eladják.

    A válasz érdekes volt (idézem): "egy olyan gépről van szó, amire a Dellnél van gyári garancia. Ilyen esetekben nem nyúlunk bele a gépbe, hiszen garanciás, a garancia elvesztését semmi esetben sem kockáztatjuk meg, vitázni sem fogunk ezen".

    Tehát az eszközkezelő megnyitása (a kamera onnan is kiderült volna) és öt perc touchpad-használat nagyobb kockázat a garanciavesztés szempontjából, mint a HDD kicserélése SSD-re, és aztán a driverek és szoftverek feltelepítése??? Ezeket ugyanis simán megtette az eladó cég... Azt értem, hogy egy origi dobozolt gépbe nem nyúlnak a garanciavesztés elkerülésére - de egy olyan gépet sem néznek át, amibe ők maguk SSD-t és drivereket, szoftvereket telepítenek? :F

    Mivel a Dell szerviz szó nélkül cserélgette sorban a gépem fő darabjait, egészen mostanáig a megjavításban láttam a megoldást. Végül a palmrest, a kamera-kábel, majd ezután kamera és alaplap, majd teljes újraformázás és driver-újratelepítés, majd újabb alaplapcsere után kezdtem türelmemet veszteni - hiszen lassan két hónapja csak napokra van gépem, és akkor sem problémamentes. :(((

    Ekkor merült fel a gépcsere vagy készpénzvisszafizetés - a szerviz javaslatára.

    Ekkor szereztem egyáltalán tudomást arról, hogy a gép eredeti konfigurációja teljesen más volt...

    És ekkor kezdtem elveszteni a fonalat a garancia és a gép alkatrészeinek eredete kérdésében.

  • gazpityu

    csendes tag

    válasz premete #31039 üzenetére

    "itt csak arról van szó, hogy vett valamit 160 ezerért, és szeretne most 400 ezret kapni a delltől kp-ben. :)"

    Ezt most komolyan gondolod? Nyilván mindenki magából indul ki...

    2 hónapig folyamatosan szervizelték a gépet - szerinted a szerviz a szimpatikus képem miatt cserélt benne palmrestet, kamerakábelt, kamerát, alaplapot, drivert frissített, aztán megint cserélt alaplapot? Olyan szintig láma voltam, hogy eszembe sem jutott a gépcsere vagy a pénz, amíg a szerviz nem mondta, hogy már nem tudnak mit kitalálni, és ilyenkor ez a két lehetőség marad...
    Ja, és hogy is csináltam, hogy majdnem mindig még a szervizben produkálta újra a hibát, az alkatrészcsere után, de még mielőtt érte mehettem volna?

    2 hónapja csak azokra a napokra van gépem, amíg a következő alkatrészre várva inkább mégis elhoztam, mert muszály volt vinnem valahova. És ott is mindig vinni kell a külső egeret...

    Ja, hogy 170 nettóért vettem? Ezért a gépért, jól működő 1 éves állapotában tényleg jó ár. De 2 hónap alatt 4-5 nap, külső egérrel való működésért szerintem buzi drága. Főleg, hogy közben szaladgáltam és fórumokat bújtam vagy 10 munkanapnyi szabadidőmben, és a driverfrissítés után (illetve majd a gép cseréje miatt) elbuktam egy Norton 360 licenszet.

    Ha ezeket számszerűsíted, neked mennyiben is lenne ez a gép?

    Ja, hogy felelőtlen lettem volna? Az eladó a Hardverapró egyik legnagyobb hirdetője, a honlapja szerint boltja is van, és büszkén hirdeti, hogy "475 pozitív és 0 negativ értékelése van a fórumon".

    SEMENNYIT sem szeretnék kapni érte. Azt szeretném, ha a munkám szezonjának a sűrűjében nem ezzel kéne szarakodnom, hanem normálisan tudnék dolgozni. Ennyi.

  • gazpityu

    csendes tag

    válasz premete #31039 üzenetére

    Csak mellesleg jegyzem meg, hogy azóta láttam, hogy éppen te is figyelmeztetted egy-két alkalommal az eladót a Hardveraprón, hogy némelyik hirdetése kicsit vevő-megtévesztő...

  • gazpityu

    csendes tag

    válasz SzaboZE #31043 üzenetére

    A kamera megoldódott - mondjuk az érdekelt a legkevésbé. Nemigen használom, legfeljebb nyáron, szervizkiszálláskor lehet rá szükségem, ha valami hibát a terepről meg akarok mutatni a kollégáimnak.

    A touchpad a gond: teljesen hektikusan működik, semmi rendszert nem látunk benne se én, se a szervíz, hogy mitől fagy le időnként. A második alaplapcsere óta annyival jobb lett, hogy sokkal ritkábban csinálja - bár ez bizonyos szempontból most rosszabb, mert a szervizben nem is jött egyből elő, nekem is csak 6-8 óra munka után jelentkezett először, de akkor mindjárt fél órán belül 2-3-szor is.

    És persze kétszer is a legrosszabbkor, egy-egy szakmai prezentáció közben csinálta, pedig ilyenkor tele aksi, no táp, és nincs túlmelegedve - alig hogy bekapcsoltam és elkezdtem az előadást, a teljes LEGO-s vezérkar előtt... Elég gáz volt, keresgélni az egeret...

    Általában először a koppintásokat nem veszi, vagy csak nehezebben, erősebb, 2-3. koppintásra reagál, és aztán a kurzor mozgatása is akadozni kezd vagy megszűnik. De van, hogy egyszerre szűnik meg a koppintással együtt a mozgatás is. Ha húzni próbálom a kurzort, akkor egy-egy pillanatra felvillan valami görgetéshez hasonló jel (talán körben jobbra-balra nyíl?).

    Egyetlen alkalom volt, amikor a tápkábel ki-bedugásával kapcsolatban jelentkezett: ha kihúztam, helyreállt, ha bedugtam, elment, és ezt 3-4-szer megismételve konzekvensen csinálta.

    Mondjuk azt ezután vettük észre, hogy nem a hozzá gyárilag való tápot adta hozzá az eladó, hanem sokkal nagyobbat, valamivel nagyobb feszültségűt is. De a szervíz szerint nem valószínű, hogy ez okozná, nem túl nagy a feszültségkülönbség - bár biztos ami biztos, adtak helyette egy hozzá való tápot. Azzal is csinálja. (Meg anélkül is, aksiról működve.)

    De az összes többi alkalommal semmi összefüggést nem láttunk, se én, se a szerviz, hogy valami kábel vagy táp, vagy tele akkunál, vagy majdnem lemerülve, vagy rögtön indulás után, vagy ha meg van hajtva és kicsit melegebb - bármilyen szituban a legváratlanabb pillanatban egyszercsak lefagy a touchpad.

    Az első alaplapnál volt, hogy ilyenkor a külső egérrel sem lehetett feléleszteni.
    A második és a mostani alaplapnál ez már nincs: a külső egér mindig működik, és ha rádugom, úgy 50 %-ban egy-két perc után levehetem, mert újra működik a touchpad.

    Mondjuk én még LAN kábellel nem is próbáltam - mindig WiFi-ről netezek. De ezek szerint azt is meg kéne próbálni, hogy úgy nem rosszabb-e?

    A palmrest, aztán a két alaplap csere után annyi az össz változás, hogy most pl. 2 teljes napig nem csinálta, pedig sokat dolgoztam rajta. Aztán tegnap este kezdte megint. Akkor pl. biztos nem volt benne se tápkábel, se LAN, se semmi más.

  • gazpityu

    csendes tag

    válasz SzaboZE #31054 üzenetére

    Sanos én tényleg teljesen laikus vagyok. A magam józan paraszti eszével én is két dologra tudok már csak gondolni:

    1. a RAM-okban nem lehet valami olyan pici hiba, ami a 8 gb-on belül csak ritkán jelenik meg? Mondjuk amikor éppen oda írja a gép a drivernek valami alkalmazását, elemét? (bocsánat, ha teljesen hülye a kérdés - az én szakterületeimen mindenki más szokott hülyeségeket kérdezni...) Magukat a RAM-okat persze tesztelte a szerviz is, meg az Fn+Bekapcsolás gombnál futtatható öntesztben a RAM-ra vonatkozó tesztet én is vagy 8-10-szer lefuttattam, de mégiscsak majdnem az egyetlen dolog, ami még nem volt cserélve, az a RAM...
    Mondjuk az ellene szól a RAM-hibának, hogy a 2. alaplapcsere óta jelentpsen kevesebbszer jelenik meg a hiba. Vagy ennek azonos RAM esetén is lehet magyarázata?

    2. én is valami szoftver-összeférhetetlenségre gyanakodtam még. Hogy mondjuk valamelyik driver ütközik valamelyik programommal. De a gépen szinte semmi nincs: a gyári Win7 Prof 64 bit mellett Explorer (korábban azt hiszem, a 9-es volt, de az első alaplapcsere és a driverfrissítés után már a 10-es van fenn), 2010 PROF. plusz 64 bit-es Office, Adobe Reader, meg a legalapvetőbb, netezéshez szükséges szoftverek (Flash player, stb). Meg a Java, mert van egy PLC-nk, aminek a távmenedzseléséhez az is kell. Ja, és a Norton 360 - most éppen 30 napos próbaverzióban, mert az eredeti licenszemet nem tudtam (mondjuk, amíg nem tudom, hogy mi lesz ezzel a géppel, addig most nem is akarom) visszaszerezni.

    "Próbáltad egy live oprendszerrel használni?"
    Ezt ajánlottad a múltkor, de én magam nem csináltam még ilyet, és nem is biztos, hogy tudnék. Időm mindenesetre nem volt rá. A szerviznek mondtam, hogy ezt vetettétek fel - majd megkérdezem, hogy ők próbálták-e. Ha ők sem próbálták, a szoftveres kollégámat majd megkérem, hogy próbálja meg.

  • gazpityu

    csendes tag

    válasz Chaser #31060 üzenetére

    "Olyan hiba ez, ami random. Most hiába bezergálja a szervizes két napig egész nap, ha nem jön elő a hiba. Amit én csinálnék: összes cserélhető hw-t kivágni. Ramok, HDD/SSD, DVD. Aztán ha úgy nem jön elő a hiba valamelyiknél megvan a ludas. Lapcsere már volt, az elvileg kizárva, ahogy a touchpad is. Ha így se lenne meg a hiba cpu csere, minden mindegy alapon."

    A kollégák itt azt írták, hogy a CPU az alaplappal együtt cserélődik ebben a gépben (Latitude E6220) - tehát a CPU csere is megvolt...

    (Bár abban igazad van, hogy nekem itthon is volt olyan, hogy másfél napi, majdnem folyamatos munka után jött elő először újra a hiba, szerencsémre a legtöbbször mégis már a szevizben előjött - tényleg mázli is kellett hozzá amellé, hogy nyilván elég lelkiismeretesen bizergálták. Mert ugye ebben a hülye touchpad hibában az a legrosszabb, hogy ha fizikailag nem ül mellette valaki és nem tapicskolja-húzogatja, akkor biztos nem jön elő... Melyik szerviznek van arra kapacitása, hogy valaki egyhuzamban egyetlen gépet simogasson?)

  • gazpityu

    csendes tag

    válasz premete #31039 üzenetére

    Mindenkitől bocsánat, hogy még mindig ugyanazzal a problémával nyomulok - de most egy más kérdésem lenne.

    Miközben futom tovább a köröket a Dell ügyfélszolgálattal, arra lennék kíváncsi, hogy használtan vásárolt, és emellett gyári NBD garanciás gép lévén, az eladóval szemben milyen lehetőségeim vannak?

    Az eladó a Hardverapró egyik legnagyobb hirdetője, de van önálló, elég profi honlapja, és a honlap szerint boltja is. És büszkén hirdeti, hogy "475 pozitív és 0 negativ értékelése van a fórumon". Tehát nagyüzemileg, hivatásszerűen foglalkozik használt laptopok kereskedésével. A honlapjuk alapján cégnek néztem őket, de most részletesebben megnézve nincs KFT vagy hasonló "tulajdonos" megjelölve. A számla magánszemélyt tüntet fel eladóként.

    A gépeit általában 6 hónap garanciával árulja - nyilván én voltam figyelmetlen, amikor nem vettem észre, hogy ez az NBD-s, gyári garanciás gépekre NEM vonatkozik. Ezt így tételesen most sem látom a honlapon, de lehet, hogy most sem néztem elég alaposan. Mindenesetre ezt a gépet úgy adta el, hogy a gép a megérkezése pillanatától problémás volt: a kamera nem működött (az eszközkezelő sem látta), a touchpad pedig az elejétől fogva olyan volt, mint a mesében: hol volt, hol nem volt.

    De mivel az eladó cég cserélte SSD-re a HDD-t, amivel meg volt hirdetve (mint utólag kiderült, az már eleve nem a gyári SSD volt benne), arra gondoltam, hogy driver-hiba. És mivel a szerviz előtt minden nap elmegyek, az eladó meg 250 km-re van tőlem, inkább a Dell szervizbe vittem.
    Ott elsőre palmrestet és kamera-kábelt cseréltek, majd mivel ez nem segített, alaplapcserét is végeztek.

    Ekkor jeleztem az eladó cégnek (szerintem kifejezetten korrekt, nem agresszív mail-ben), hogy azért átnézhették volna, mielőtt eladják.

    A válasz érdekes volt (idézem): "egy olyan gépről van szó, amire a Dellnél van gyári garancia. Ilyen esetekben nem nyúlunk bele a gépbe, hiszen garanciás, a garancia elvesztését semmi esetben sem kockáztatjuk meg, vitázni sem fogunk ezen". (kiemelés tőlem)

    Az első alaplapcseréig (vagy a driver-cseréig, már nem emlékszem) nekem öt percen belül garantáltan produkálta a lefagyást a touchpad. Tehát az eszközkezelő megnyitása (a kamera onnan is kiderült volna) és öt perc touchpad-használat nagyobb kockázat a garanciavesztés szempontjából, mint a HDD kicserélése SSD-re, és aztán a driverek és szoftverek feltelepítése??? Ezeket ugyanis simán megtette az eladó cég... Azt értem, hogy egy original dobozolt gépbe nem nyúlnak a garanciavesztés elkerülésére - de egy olyan gépet sem néznek át, amibe ők maguk SSD-t (és ebből következőleg drivereket, szoftvereket is) telepítenek?

    2 hónapja csak azokra a napokra van gépem, amíg a következő alkatrészre várva inkább mégis elhoztam, mert muszály volt vinnem valahova. És ott is mindig vinni kell a külső egeret...

    Ja, hogy 170 nettóért vettem? Ezért a gépért, jól működő 1 éves állapotában tényleg jó ár. De 2 hónap alatt 4-5 nap, külső egérrel való működésért szerintem buzi drága. Főleg, hogy közben szaladgáltam és fórumokat bújtam vagy 10 munkanapnyi szabadidőmben, és a driverfrissítés után (illetve majd a gép cseréje miatt) elbuktam egy Norton 360 licenszet.

  • gazpityu

    csendes tag

    válasz Chaser #31093 üzenetére

    Az eladó ezek után első körben felajánlott egy cseregépet, ami "ÚJ"-ként szerepel a honlapján, és kb. éppen az ÁFA-val drágábban van most nála (ennek a megfizetését vállaltam volna).

    Ez egész korrekt hozzáállásnak tűnt, majdnem meg is nyugodtam...

    Megkérdeztem, hogy milyen gyári tartozékok vannak a géphez (lévén, hogy "ÚJ"), és hogy ez az "új" gép még a gyári konfigurációjában van-e. A tartozékok kérdésére nem is válaszolt, a garancia kapcsán meg az össz válasza annyi volt, hogy átküldte a Service Tag-et, hogy nézzem meg magam.

    Hát a Service Tag-ből csak az derült ki nekem, hogy az "új"-ként (nem "teljesen újszerű" vagy "karcmentes újszerű", stb - hanem "ÚJ") reklámozott gépben legalább a RAM és a HDD már szintén nem a gyári, tehát ha gariznom kell esetleg, akkor ugyanúgy lebeg a fejem felett a garanciavesztés esélye, mint most. (Bár becsületükre legyen mondva, a Dell eddig egyáltalán nem kötözködött az átépítettség miatt - de messze nem is vagyok még a végén...).

    Amikor ezt szóvá tettem az eladónak, illetve kérdeztem, hogy van-e valami nyoma annak, hogy az új alkatrészek a garanciát nem érintő módon kerültek a gépbe, és újra kérdeztem, hogy mi jár a géphez (különösen azután, hogy a mostani gépemhez nem a hozzá való tápot adta pl...), sőt, azt is fel mertem vetni, hogy esetleg az elbukott Nortonom árának kompenzálásáról tudnánk-e egyeztetni, akkor átment támadóba. Idézem:

    "alku tárgyát semmi nem képezi, az eladott laptopot olyan áron nem
    tudom vissza vásárolni mint vette, mert egyrészt eltelt több mint két
    hónap, másrészt az üzletpolitikánk sem
    engedi, harmadrészt a jóindulatomnak is van határa, komplett hülyének
    nem szeretem ha néznek!
    Emlékeztetném, hogy vett egy laptopot, amire gyári garancia van, ezzel
    együtt vásárolta, nekem ezzel foglalkoznom sem kellene és más se tenné!
    Elnézést, de mostantól kezdve átadom az ügyet a kollégámnak,én ezzel
    tovább nem kívánok foglalkozni, ha vele meg tud majd egyezni, ám legyen!"

    Ezek után mit lehet az eladó felé lépni?

    Mondjuk a NAV-os sógoromat elgondolkodtatta a dolog, hogy többszáz gép egyetlen eladón keresztül, ki tudja, honnan származó alkatrészekből... Lehet, hogy én vagyok a láma, de nekem ez eszembe sem jutott, hogy esetleg teljesen darabokból, ellenőrizhetetlen forrásokból szerzett alkatrészekből összerakott vagy javított (ráadásul esetemben rosszul javított) gépeket árul a kolléga, NBD garanciával? Vagy esetleg az egész Hardverapró erről szól?

    Nekem leginkább az eladó hirtelen agresszivitásba váltása utal arra, hogy valami kényes pontjába tapintottam - hiszen egyébként semmi okot nem adtam a támadásra. "Az kiabál, akinek a háza ég..."

  • gazpityu

    csendes tag

    válasz SzaboZE #31087 üzenetére

    A Dell maga sem tudja, hogy egy "Dell" service taggel árult, NBD-s gépben mi számít gyárinak (mi származik hivatalos kereskedőtől, mit raktak be márkaszervízben, stb)? Nincs semmi nyomonkövethetőség?

    Ha a Dell sem tudja, akkor nem sokáig fog nálunk így működni az NBD...

    Ha viszont a Dell ellenőrizni tudja, mi eredeti illetve garancia szempontjából mi problémamentes a gépeiben - akkor egy használt gép vásárlásakor a vevő honnan tudhatja meg ugyanezt? Nincs erre valami biztos és elérhető fórum? A Service Tag alapján csak az látható, hogy változott-e a gyárihoz képest a gép - de nekem is volt már olyan teljesen új gépem is, amit a márkakereskedésben és márkaszervízben "turbóztattam" fel. Sőt, olyan is, amit eleve így felbővítve vettem meg...

  • gazpityu

    csendes tag

    válasz huszi.gyb #31097 üzenetére

    Persze, ez költői kérdés volt. Nyilván - vagy legalábbis remélem - a többség egyszerűen cserélni kívánt gépeket ad el, vagy közvetlenül, vagy ilyen gépekre specializálódott kereskedőkön keresztül.

    Éppen ezért vásároltam én is onnan. Tulajdonképpen - a használt autókhoz hasonlóan - az üzleti logika szerint a csúcsgépek, az üzleti kategória veszíti legjobban az értékét, sokszor pusztán azért, mert egy csúcsmenedzser vagy bróker már nem elég menő egy tavalyi cuccal. Akinek nem a trendiség, hanem a megbízhatóság a lényeg, az ezekkel a gépekkel járhatna a legjobban. Főleg, ha még él rajtuk 3-4 év gyártói NBD garancia...

    De azért a sógor kérdése elgondolkodtatott: az adott eladónak is elég szép alkatrész-kínálata van. És a fórumokon is egy csomó alkatrész, alaplaphibás komplett gép, kijelző, MINDEN van. Bontott géptől nyilván a lopottig - nem akarok rosszhiszemű lenni, de azért legyünk realisták... Honnan tudhatja egy potenciális vevő, hogy nem egy eredeti matricás házat vesz meg csupa belebarkácsolt alkatrésszel???

    Ha az én eladómhoz hasonló, ilyen forgalommal és ilyen visszajelzésekkel referált "kereskedők" esetében sem jelenti sem az én gépem ("karcmentes, újszerű" állapotban hirdette), sem az "ÚJ" gép azt, hogy az tényleg garanciális Dell, akkor mi a megoldás???

    OK, eddig a Dell szó nélkül kicserélt vagy 100.000 ft-nyi alkatrészt. De azért már többen jelezték itt is, meg a szervizben is, hogy a végső rendezésnél mégiscsak előjöhet, hogy ki és mikor és hogyan és miből építette át ezt a gépet, és hogy magyarországi-e egyáltalán... Vagy BELŐLE MI magyarországi...

    Végülis maga az eladó is azt írta, hogy "Ilyen esetekben nem nyúlunk bele a gépbe, hiszen garanciás,
    a garancia elvesztését semmi esetben sem kockáztatjuk meg,vitázni sem fogunk ezen"...

  • gazpityu

    csendes tag

    válasz Kari1 #31101 üzenetére

    "ahogy én is írtam miért nem próbáltad ki egy live oprendszerrel?"

    Ahogy válaszoltam, azért, mert kb. annyit értek a dologhoz, mint itt a többség az öntözéstechnikához és kútgépészethez.

    "most mégis mi a probléma? Mivel tőlünk kérdezgeted hogy a csere vagy pénzvisszafizetés hogy megy? Ezt a'szem a Dell-től kellene megkérdeni, vagy ők nem tudnak rá válaszolni? :U"

    Ők vetették fel egyáltalán a gépcserét. De azóta eltelt újabb két hét, és még mindig nem mondanak semmi határozottat, csak az itteni Dell szervizzel és velem leveleznek, hogy még mit nézzünk meg. És nem tudom, más hogy lenne a helyemben, de két hónap után kezdek türelmetlen lenni. Te nem így lennél, ha mondjuk egy neked sürgető, napi szinten gondot okozó, de számodra idegen szakterületet illető kérdésben két hónapja szarban lennél?

  • gazpityu

    csendes tag

    válasz bambi33 #31102 üzenetére

    "a tescoba ha veszel valamit, 3napig cserélik majd utána mehetsz a szervizbe, nem a tesco foglalkozik a problémáddal! - elküldenek a problémáddal együtt a melegre- ez esetben a kereskedő felháborodását megértem"

    Ja. Csak a Tesco nem árul gyári garisként (!!!) olyan terméket, ami az átalakítások miatt NEM BIZTOS, hogy gyári garis. Ráadásul nem árul általa berakott SSD-re általa feltelepített driverekkel és szoftverekkel úgy, hogy a végeredmény működésképtelen, és ő még az eszközkezelőt sem nézi meg eladás előtt.
    Úgyhogy én meg nem értem meg.

    2. "használtan veszel egy laptopot, nem gyári konfig, ez benne van a pakliban"

    Miért is van benne a pakliban??? Ha gyári NBD garanciával árulta?

    "valószínűleg a kereskedő sem gyári konfiggal vette, mivel már használt gép volt, tehát valószínűleg már magánszemélytől vásárolta ő is. Te így vetted meg, hogy előtte nem ellenőrizted le, hogy ez most gyári kiépítés vagy sem, az már a Te hibád."

    Nem egészen. Ugyanis a kereskedő nagy betűkkel NBD garisként árulta a gépet. Ez pedig ugye azt jelenti, hogy VITATHATATLANUL garis. Szerinted nem?

    Márpedig utána ő maga írta, hogy a belenyúlás a gyári garanciát veszélyezteti, ezért nem tesznek ők ilyet. EZEK UTÁN kiderül, hogy valaki (vagy ő, vagy előtte más, de neki tudnia kellett róla, amikor eladta) teljesen átépítette...

    Ráadásul a honlapján azt írja: "Minden termékünkre vállalunk Garanciát ami használt gépek esetében 1-6 hónapig terjed!" Vagyis azt sehol nem írja, hogy a gyári garis gépre semmilyen garanciát ő maga nem vállal.

    Megnézném, sőt, most már inkább azt mondom, hogy meg is nézem, hogy melyik fogyasztóvédő mondaná erre, hogy "az én hibám, hogy nem ellenőriztem le".

    3. "NAV-os sógorod hiába emlegeted, ez szánalmas. A hardverapró nem arról szól, hogyan basszunk át embereket lopott cucokkal! Jó lenne, ha leszállnál a magas lóról és tisztelnéd ezeket az embereket!"

    Emlegetni hiába emlegetem, az biztos ;o)) Meg az is, hogy a becsületes kereskedőnek akkor sincs félni valója, ha a sógor tényleg a sógor ;) Különben nem szokásom a NAV-ot küldeni senkire, tényleg csak azért írtam, mert neki jutott először eszébe. (Pedig ez lehet, hogy szégyen rám nézve?)

    Lehet, hogy a hardverapró nem erről szól, de azért ha ezt veled csinálta volna az eladó, akkor te is át@@@-va éreznéd magadat, az tuti. És a te agyadban nem fordulna meg a "milyen eredetű alkatrészek" kérdés, ha az ÚJ!!!-nak hirdetett gépéről is azt látod, hogy teljesen átalakított konfig?

    Ez mi, ha nem a vevő megtévesztése?

    Ahogy a stílusod nézem, sokkal előbb kinyílt volna a bicska a zsebedben, mint nekem. Én most először, a te hozzászólásod stílusán húztam fel magam - KÉT HÓNAP SZÍVÁS után.
    Magas lovon egyáltalán nem érzem magam, inkább átvágva.

    4. "ha cserélik a gépedet, kiveszed belőle a többlet ramot, kiveszed belőle a 3G Modemet és ennyi. A csere gépedbe pedig beleteszed őket. Mi ezzel a gondod???"

    HA így lesz, amit remélek, akkor semmi gondom nem lesz. De az erre vonatkozó Delles javaslat óta is eltelt 2 hét, és nekem még MINDIG NINCS GÉPEM. Te biztos türelmesen várnál. :R

    5. "Szervizes felajánlotta a segítségét itt a fórumon keresztül, azzal sem éltél...csak fikázod a kereskedőt folyamatosan!"
    Elég világosan leírtam többször is, hogy Pesttől 250 km-re vagyok, és hogy az itteni hivatalos Dell szervizen keresztül zajlik a dolog. Az itteni javaslatokat is elmondtam a szerviznek - vagyis éltem a fórumos társak segítségével. Ezúton is KÖSZÖNÖM - korábban is írtam már.

    A kereskedőt csak most, a számomra érthetetlen felháborodása ás támadó stílusa után , és kifejezetten amiatt kezdtem fikázni. És végig név nélkül. Kissé furcsállom is, hogy szerinted felismerhető - miközben a Hardveraprón van legalább 4-5 ennyi hirdetéssel fentlévő, ugyanilyen kereskedő. Én nem ismernék rá... Ti ugyan miről??? Csak nem arról, hogy más(oka)t is tévesztett már meg ugyanígy? Vagy tán érintett vagy az ő oldaláról?

    6. "Az eladó felajánlotta jó sok idő múlva még a cserét is, de Te azzal sem éltél, hanem ezen felbuzdulva rögtön kérted tőle a Nortonod kifizetését, kompenzációját stb. amihez az eladónak megint csak semmi köze!!!"

    Honnan is vetted, hogy a Nortonom kifizetését kértem?? Elég furcsán "jól"értesült vagy... Semmi ilyet nem kértem, csak KÉRDEZTEM, hogy a ráfizetésnél nem lehetne-e még valahogy figyelembe venni a káraimat, még konkrétan azt is kérdeztem, hogy ha úgyis gyári állapotba vissza kell állítania, akkor pl. a kikerülő 3G modemet nem kaphatnám-e meg a káraim fejében... Tehát szó sem volt róla, hogy kértem volna a Nortonom kifizetését.

    Ő kifejezetten azután háborodott fel, hogy az ÚJ-ként hirdetett cseregépénél - az előzmények után - rá mertem kérezni, hogy egy ÚJ gép hogy lehet RAM-ban, HDD-ben, billentyűzetben stb. teljesen más, mint a Service Tag alapján.

    "Nem szeretem a hazug, inkorrekt embereket..."

    Hát én még annyira sem.

  • gazpityu

    csendes tag

    válasz Kari1 #31105 üzenetére

    most végül mi van a Dell-el, pl rákérdeztél-e arra hogy ha ennyiszer volt alkatrész cserélve akkor mit ajánlanak? (Mert Oké hogy írod hogy volt ez-az cserélve de azt pl már nem mondod hogy ezután mit javasolt a Dell csak azt hogy elhúzódik az ügy...

    Egyrészt azt mondta a Dell, hogy az eddigi javítások - hiába volt 5 alkatrészcsere és 1 teljes driverfrissítés - valamilyen szempont miatt nekik csak 2 javításnak számít. Lehet, hogy tényleg csekélyértelmű medvebocs vagyok, de nem is értettem, hogy ha ugyanazt az alkatrészt kétszer vagy háromszor cserélik, az miért számít csak egy javításnak - de ez valószínűleg nem is logikai, hanem jogi, szabályzatbeli kérdés.

    Másrészt küldtek egy hete egy listát, hogy miket próbáljak még meg én vagy a szerviz. A szerviz erre azt mondta, hogy a többségét a listának már megnézték - a hiányzókat meg mára fejezték be, és ma reggel ment a válasz a Dell-be.

    Amikor utoljára beszéltem a Dell ügyfélszolgálatos hölggyel, kérdeztem, hogy akár a csere, akár a visszafizetés, amiket ő javasolt, mit is jelent - de csak annyit válaszolt, hogy várjuk meg az eredményeket és a Dell központ válaszát.

    Lehet, hogy tényleg a legokosabb lenne várnom csendben a Dell végső megoldására - de egyrészt két hónap után már nagyon esz a fene (a munkaszezonomnak ez a legsűrűbb időszaka!!!), másrészt meg szeretnék előre felkészülni, hogy milyen lehetőségek lehetnek, és milyen további mozgásterem van, ha számomra nem teljesen megnyugtató a megoldás.

    Ez a másik oldalról annyira felháborító fogyasztói hozzáállás???

  • gazpityu

    csendes tag

    válasz masholnap #31112 üzenetére

    "annyi pozitiv visszajelzéssel, ilyen Dellekkel és saját weboldallal csak egy ember van ezen a szájton"

    Akkor elnézést - tényleg nem állt szándékomban. Az indokolatlanul agresszív válasza felhúzott egy kicsit, és eléggé dühből fogalmaztam, nem gondoltam rá, hogy beazonosítható ennyi adatból. Én úgy láttam, hogy legalább 4-5 ilyen eladó van, aki Dell-eket, mégpedig hasonlókat is árul, és szintén sok hirdetése van fenn folyamatosan és régóta. Sőt, másnál is láttam képeket nem a topikban, hanem külön weblapról linkelve. És legalább még egy olyat is, aki kereskedelmi weboldalon és boltban készült képeken is hirdet... Ha ennek ellenére nektek egyértelmű, akkor bocsánat - talán kicsit meggondolatlan voltam.

  • gazpityu

    csendes tag

    válasz albi31 #31133 üzenetére

    Köszönöm neked is a megértést - azt hiszem, jól látod a helyzetet.

    Mindenkinek köszönöm a segítséget - és bocsánat, ha valakinek bántó vagy fárasztó voltam. Tényleg nem állt szándékomban.

    Alfától is elnézését kérem, itt nyilvánosan is, hiszen akaratom ellenére itt többek előtt rossz hírét keltettem - nyilván ő is félreértett engem, ebből jött az egész vihar a biliben.

Új hozzászólás Aktív témák