Új hozzászólás Aktív témák
-
ígyvanferi
addikt
És tényleg! Ilyen ez a Bo1.
Olyankor mi van, ha több csapat azonos eredménnyel áll? Gondolom az egymás elleni eredmény számít, de akkor mi van, ha körbeverték egymást? Most jelen pillanatban a Na'Vi.NA, Fnatic és Alliance. Utóbbiak azért jó úton haladnak a csoportkörből való kiesés felé, mert nem játszottak még a Vicivel, EG-vel, Liquiddel, Cloud9-nal. Három-négy lose még benne van simán.
Az meg elég korrekt és egyben szomorú is, hogy 3 kínai, 2 amerikai, 1 maláj és egy mix csapat az első 7. Utánuk jön csak a Na'Vi. A többi eu team meg a kiesőzónában. Mondjuk én csak a mouzt sajnálom. -
ígyvanferi
addikt
válasz
wikings2
#10441
üzenetére
Ja, vagy mindenki láttad a n0tail interjút ESL-en.
A most menő 4 meccsen meg mindegyiken ott a Shadow Shaman (mindegyiken radiant, ráadásul háromszor 2. pick volt). Void, Razor, Enigma, nyilván Sky. Kicsit, mintha az TI1-t nézném, ahol a hősök 80%-a ugyanabból a 20-ból került ki. Persze tudom, muszáj a tutira menni, egyrészt mert ennyire hasonlóan erősek (legalább is a nagyobbik részük) a csapatok, mert bo1, ráadásul 6-an kiesnek holnap.
Van még sok Doom, Mirana, Tide, WK, meg mondjuk Bane, és kész is. Ebből a 10-ből össze is lehetne rakni a line-upok nagy részét. -
ígyvanferi
addikt
-
ígyvanferi
addikt
Ezer éve nem jártam a d2l-n. Tök menő ez a pontos érték meghatározása a cuccoknak. Egyúttal szembesültem vele, hogy szinte semmit sem érnek az itemjeim. A legdrágább Cluckles the Brave 99 centtel. Egyébként meg a jelentős része az armory-mnak 10 cent alatti.
Egy éve mondjuk csereberéléssel, aztán szettek kulcsra váltásával összejött kb. 30 euróm valletten. De azóta nem foglalkoztam vele. Az a baj, hogy semmitől sem válok meg szívesen, ami valamilyen szettnek a része, aminek már megvan pár darabja, vagy olyan hőshöz tartoznak, amivel gyakran játszom. Még a legolcsóbb centes commonokat is sajnálom.
Na de majd most erőt veszek magamon, jól meggazdagszom. Már ha lesz olyan szerencsém, hogy találok szabad botot. -
ígyvanferi
addikt
válasz
szilva01
#10412
üzenetére
Ezt az egy napot azért kibírom. (Bár most a játékba belépve kaptam egy csomag kártyát. Ezek szerint már meg is csinálták.)
Van egy fél Na'Vi Chen szettem, ami számolja a nézett meccseket, meg egy Nyx "olló", Casperrr pro gear, annak vannak különböző stílusai, csak nem tudom milyen meccs megnézése számít. Egyelőre 3-on áll a számláló.
A spectator gemeknek nem tudom van-e valami ehhez hasonló funkciója, esetleg az kell ahhoz, hogy kaphassak cuccot, vagy hogy ezekhez a pro gearekhez számoljon meccsnézést, vagy tudjafene.Ugyanitt waytosexy kártyát cserélek bármelyik másikra.

-
ígyvanferi
addikt
Ugye jól emlékszem, hogy egy ideje már ha a twitch össze van kötve a steammel, akkor járhat meccs közben drop, számolják a különböző cuccok a nézett game-eket? Szar a gépem, túl sokáig tart váltani a játékok között, sokkal egyszerűbb nézni twitchen egyszerre a 3-4 channelt.
-
ígyvanferi
addikt
SPOILER!
Én meg mondtam, hogy Liquid nyer. Még, hogy 0 winnel kiesnek...
-
ígyvanferi
addikt
Jól van, kicsit nehezen indult be a losing streak, már megvolt a 4100 pont is, de csak összejött már 7. Még 2-3-at várok.
-
ígyvanferi
addikt
Azért előbb-utóbb csak kijönnek. Viszont egy LC általában ilyenkor sem számít sokat. Ellentétben mondjuk egy Enigmaval, Axe-szal, Furionnal. Épp a legutolsó meccsemen volt egy ilyen LC, hálisten az ellenfél csapatában. [link] Nem igen jött elő vagy 25 percig. Utána is csak azért, hogy adjon nekünk 4 killt és ez volt minden, amit hozzátett a játékhoz. Hiába övé a legtöbb lasthit.
-
ígyvanferi
addikt
válasz
Lacccca87
#10354
üzenetére
Ez valószínűleg akkor csak AD-n van, mert akármilyen sima meccsen én már hónapok óta nem tapasztaltam ilyet. Ugye 4-es parti már nincs is, 5-öst másik 5-ös ellen rak be. 2-es stacket szokott néha solo csapatba is sorsolni, de olyankor az ellenfélnél is van egy duó. Gondolom ez függ attól is, adott időben mennyien keresnek meccset, mert ha kevesen, akkor gondolom kevés a 3-as stack, ami mellé bepasszíthatá őket az egyedül lévők helyett.
-
ígyvanferi
addikt
válasz
ígyvanferi
#10335
üzenetére
2 már megvan...
-
ígyvanferi
addikt
Az utóbbi 10 meccsemből 9-et nyertem. Nem is értem. Az MMR-em soha nem látott magasságokban. Viszont nem is merek most játszani. Valve biztos kemény megtorlást fog alkalmazni ezért az elkövetkezőkben. Egy minimum 10-es losing streakre számítok.
-
ígyvanferi
addikt
válasz
-Faceless-
#10284
üzenetére
Ironizált. Viszont igaza is van, tényleg mindenki oda való, ahol már csak 50%-ban nyer. Már persze az átlag pubert tekintve.
Én egyébként tuti biztos vagyok abban, hogy mindannyian, akik itt sírnak a bénák miatt, ugyanúgy játszottak már akár az említetteket megszégyenítően szarul. Csinálsz hatalmas hülyeséget, akár egy egész meccs alatt is pocsékul játszol, mert fáradt vagy, nem koncentrálsz, máshol jár az agyad, csak egyszerűen nem érdekel a játék, stb. Ilyenek után meg a te csapattársad anyázik egy másik fórumon, hogy mekkora sutát kapott csapattársnak. Ha meg konstans jó teljesítményt nyújtasz, minden meccsen kivétel nélkül, akkor meg szeretnélek a TI5-on látni, mint játékost. Mert addig elég hiteltelen az ilyen témájú hsz.
-
ígyvanferi
addikt
válasz
D1Rect
#10274
üzenetére
Azért mert kiragadtál 6 meccset a 20-ból, én még nem sajnállak amiatt az 5 vereség miatt. Oké, az a széria rosszul sikerült, de 20-ból 6-ot veszíteni azért elég jó arány. Értem én, hogy azokat játszottad a hétvégén, de akkor meg ne játssz hétvégente.
8 lose (3 hétvégén) a 20-ból, plusz kettő no stats recorded. 50% megvan (55).
-
ígyvanferi
addikt
válasz
D1Rect
#10252
üzenetére
Ja, végül jó is, hogy lekésted. Sajnálom, mert az első meccsen pariban voltak az IG-vel, másodikon meg földbe döngölték őket. A harmadikat nem láttam, hogy mennyire volt szoros. Amúgy is mouz fan vagyok, szóval tényleg kár értük.
Ez a Tiny+Wisp kombó meg már annyira, de annyira unalmas, hogy az elmondhatatlan. Nem is néztem, csak az első meccset. Persze végül jól jöttek ki belőle, de remélem bannolják a fenében Wispet a továbbiakban.
-
ígyvanferi
addikt
válasz
D1Rect
#10246
üzenetére
Én már nem tudom mit gondoljak az ez évi esélyeket illetően. Biztos közhelyes meg magától értetődő, de most tűnik a legerősebbnek a TI, a csapatok most vannak teljesítményben a legközelebb egymáshoz. Newbee, DK, EG mintha egy hangyaf.sznyival erősebb lenne a többieknél. De aztán ki tudja. Majd most az ESL-en kicsit okosabbak leszünk. És persze a megkavart lebonyolítási rendszert se feledjük, 6-an már a csoportmeccsek után kiesnek. Ami abból a szempontból jónak tűnik elsőre, hogy mindenki extra erőbedobással fog minden meccsen játszani. Viszont hogy ez nem kedvez az izgalmas csatáknak, a meglepő stratégiáknak, arra is megvan az esély.
Nevetséges, amit az amerikaiak művelnek vízumügyben.
Ezt olvastátok már Fnatic ügyben? Őket úgy érzem ki is húzhatjuk az első 8 hely egyikére pályázók közül, akár így, akár úgy alakul a dolog.
-
ígyvanferi
addikt
válasz
D1Rect
#10132
üzenetére
Durván jó ez az oldal, én is kb. negyed óra alatt elcseréltem vagy két tucatot. Arra azért figyelni kell (bár ez független az oldaltól), hogy ne tavalyi kártyát sózzanak rád. Egyszer fordult elő csak, és ahogy jeleztem, rakta is be a 2014-est, de lehet már sok mindenkit átvert így korábban, meg még fog is próbálkozni. Nevére már nem emlékszem, igazából nagy jelentőséget nem tulajdonítottam az esetnek.
Azt tudjuk már, hogy mennyivel leszünk menőbben, ha ezüst, esetleg arany spectator gemünk lesz valamelyik csapathoz?
-
ígyvanferi
addikt
Demon miért döntött úgy egy 5 év után, hogy ezentúl Pegasus néven fut? Már a compendiumban is így szerepel.
-
ígyvanferi
addikt
válasz
D1Rect
#10239
üzenetére
Esélyesebb az Empire nyilván, de én most megkockáztatnék egy Na'Vi.us győzelmet. Csak egy showmatch (bár ezer dollár azért nem rossz), az amerikaiak felszívják magukat, hoznak pár meglepő picket, Empire kicsit leenged, játszottak pár húzósat mostanában, bo5, azt mondjuk nem tudom, melyik szerveren játsszák, gondolom váltogatják majd lux és useast között, de én azt mondom, a NAR 3-1-re behúzza ezt.
-
ígyvanferi
addikt
Hogyan, miként lehet megvalósítani, hogy az extra loadingscreenek váltogassák egymást, betöltésenként másikat megjelenítve? Anélkül persze, hogy a player loadouton kicserélném. A most menő Newbee - DK meccsen Maut eléggé laggol, már többedjére reconnectel, és minden alkalommal másik töltőképernyője van.
-
ígyvanferi
addikt
válasz
goodboy007
#10212
üzenetére
Naixból szerintem nincs szignifikánsan kevesebb, mint a nerf óta bármikor. Szerintem egyszerűen csak jóval kevesebb most a profi meccs, így látsz jóval kevesebb Lunat, Naixot. Amik vannak, azok meg szinte csak ázsiai tornák, így lehet több Morphling. De ez csak egy kósza ötlet.
Naixból lehet kevesebb a jelentősen több Lycan pick miatt is, elég korrektül szétkalapálja a kutya szerintem. A splitpushsal, gyors 5 man játékkal szemben is bajban van. Sok az SD, a Centaur, ezek szintén nem kedveznek neki.
Lunaval kapcsolatban már nem igazán tudok semmi okosat vagy kevésbé okosat mondani. Úgy általában kikoptak a hard carry-k. Axe-ok, Slarkok, Lycanok, Viperek tűntek fel trilanen. Luna amúgy sem túl tanky, no escape skill, egy morphot sokkal nehezebb elkapni, ráadásul két lanene is tud farmolni, megállítani pusht.
Vagy nem tom...
-
ígyvanferi
addikt
válasz
-Faceless-
#10211
üzenetére
Csak itt számít újabb karakternek, w3-as DotA-ban a kezdetektől benne van. És igen, ő is pont azok közé tartozik, akivel alacsony szinten elég könnyű alázni az ellenfelet. Viszont konkrétan egy darab profi meccsen sem hozták még ki. Ennyire op.

Nem felezi, a bekapott sebzést, damage reduction után, tehát az armor, magic res, minden kutyafüle sebzéscsökkentése után osztja vissza ezt az értéket a támadónak, de te ettől még ugyanúgy bekapod a sebzést. A visszaadott sebzés pure, tehát azt már nem fogja semmi tovább csökkenteni.
Én egyébként mindenhol ugyanúgy olvasom. Pontosan hol találtál más leírást? -
ígyvanferi
addikt
válasz
San398
#10206
üzenetére
A creepek, torony, bázis nem sebez mágikusan, meglepő módon a spellek sebeznek mágikusan.
Csak egy példa, említetted Zeust, na ő ilyenkor a lvl 3-as ultijával nem 475-öt, hanem ennek az 1,4-szeresét, 665-öt fog rád csapni (*0,25 az alap magic resistance miatt, plusz még ha van egyéb magic res itemed, de ez most nem lényeg). -
ígyvanferi
addikt
válasz
-Faceless-
#10203
üzenetére
Hál' istennek elég balance-olt a játék, így nincsenek kimondottan op karakterek. Pontosabban olyan nincs, ami minden szintű játékban op lenne, mert pl. az említett Bloodseeker tipikusan azon hősök közé tartozik, ami jól teljesít a kezdők ellen, főleg ha valaki smurf accounttal, pusztán a tapasztalatlanok alázása céljából játszik. Jugger is tartozhat ide. Viszont nem nagyon fogsz találkozni alázó Batriderrel, Clockwerkkel vagy SD-vel.
Bloodseeker ellen a legegyszerűbb taktika, ha miután rád nyomta az ultiját, haza tp-zel. Szóval legyen mindig nálad tp tekercs (Town Portal Scroll). Juggerrel nem ilyen egyszerű a helyzet. Próbáld kerülni az 1v1 szituációkat, mert az ultija fáj. Nagyon. Ghost Scepter hasznos tud lenne, ha valami kevés hp-s support karakterrel vagy, elnyomod és amikor épp rád pattan, meg is szakad az ultija. Eul is hasonlóan jó ilyen helyzetben, de egy időben elnyomott Mekansm is negálja a damage jelentős részét. Ha meg valami tankosabb hőssel vagy, akkor meg sz.rd le az ultiját, majd ha vége, szétszeditek és kész.
-
ígyvanferi
addikt
válasz
D1Rect
#10157
üzenetére
Nekem is elég kicsi, valami 120 ranked meccset játszottam ott, meg mondjuk 200 normált az évek során.
Akkor lehetne arányosan elosztva 2500-3250 silver, 3250-4000 gold, 4000-4750 diamond, 4750-5500 platinum. Ez már csak azért is jobban tetszik, mert így időnként átcsúsznék a diamondba.
Bronz I vagyok egyébként ott. -
ígyvanferi
addikt
válasz
D1Rect
#10155
üzenetére
Mondjuk 3000-ig bronz, 5500 fölött meg challenger. A többit meg arányosan elosztva. Illetve tippre szélesebb skálát kéne hagyni a silvernek és a goldnak, talán itt vannak a legtöbben.
Teszem azt 3000-3750 silver, 3750-4500 gold, 4500-5000 platinum, 5000-5500 diamond, 5500+ challenger. De ezeket csak így hirtelenjében, hasraütésre írtam. -
-
ígyvanferi
addikt
Másfél óra és lezárul az Arcana Showdown, a Voice Vote és a Model Rework szavazás. Bár gondolom már mindenki kiválasztotta a neki tetsző/nem tetsző hősöket ezekhez.
-
ígyvanferi
addikt
Valami hasonló jelenségtől szenvedek mostanában én is. Bár én csak kb. 200 pontot buktam. Már úgy volt, hogy 4000-ről kicsit jobban elmozdulok felfelé, de a Valve szemfüles volt és kiszúrta, miben mesterkedem, így jött is gyorsan pár lose. Most ugyan megint 3900, de én érzem magamban a potenciált egy egészséges 4300-4400-ra.
Persze jó eséllyel örökre 4000 +-(inkább mínusz)100 körül maradok. -
ígyvanferi
addikt
válasz
NyxNyxNyx
#10078
üzenetére
Akkor ajánlom figyelmedbe a WPC Ace league döntőjét, ahol 4-szer kaptak ki az iG-től (bo7 volt). Megtalálod ezeket is ugyanott a BTS channelen, 4 napja történt.
Excalibur a 2. a leaderboardon. Mondták a meccs után, hogy félig kínai, félig svéd, így ő a szupergamer, nem csoda, ha így játszik.

-
ígyvanferi
addikt
válasz
goodboy007
#10070
üzenetére
Az első kommentnél a pont: Na'Vi vs. Eu'Vi. Egyébként meg Na'Vi will get this, 2ez4navi, etc...
Bebiztosítja magát a szervezet, mert nyerni úgysem fognak, de így a két csapat hozhat elég szép summát abból a 8 millából.
-
ígyvanferi
addikt
Basszus, én azt hittem, csak hetente lehet a Fantasy League játékosait cserélni. Ott ülök már vagy 50 ponton a héten, ráadásul a PR még most is játszik, fng meg a padon...
-
ígyvanferi
addikt
válasz
wikings2
#10045
üzenetére
Jól van kisfiam, majd szólj, ha eléred a 12, akkor talán méltatom egy szóra a teljesítményt.
![;]](//cdn.rios.hu/dl/s/v1.gif)
12-es a losing meg a winning streakem is.A Na'Vi meg szponzora lett a NAR-nak. Volt korábban egy fórumtopik erről, de még csak nem is merült fel a Na'Vi, mint lehetséges szervezet. Már ameddig olvastam a témát. Még a végén Na'Vi fanboy leszek én is. Na'Vi.US, hogy pontosak legyünk.
-
ígyvanferi
addikt
válasz
themccormic
#10034
üzenetére
Jogos.
-
ígyvanferi
addikt
válasz
wikings2
#10026
üzenetére
Valami kézsérülése van. Teniszkönyököt emleget a cikk, nekem korábbról csukló rémlik, de akkor rosszul. Egyébként szerintem már semmi baja, csak közös megegyezéssel inkább Masonnel mennek TI-ra, és ez így jó kifogás, a Valve-nak sincs kifogása ezáltal a csere ellen (illetve nem is csere, mert már hónapok óta nem játszik Fear ugye, de biztos, ami biztos).
-
ígyvanferi
addikt
Már hivatalos, hogy Mason játszik Fear helyett a TI-n. Meg addig is. Hogy utána mi lesz, az még kérdéses.
-
ígyvanferi
addikt
válasz
Speeedfire
#9981
üzenetére
Az kizárt, hogy valakivel az igazi Na'Vi-ból játsszál, ga'vi lehetett, vagy csak elérakta a nevének a tagjüket.
-
ígyvanferi
addikt
Az új, 14-es cél (hogy minden nap egy adott hőssel kell nyernem 25 pontért) gondolom még nem került aktiválásra, vagy csak nem találom?
-
ígyvanferi
addikt
válasz
Mister_X
#9894
üzenetére
Kb. ugyanannyi személyes tapasztalatom van a hőssel, mint neked, így inkább csak a látottak alapján írom ezeket: nagyjából kétféle invo létezik mostanság, egy quas+wex és egy quas+exort, előbbi amolyan initiator, teamfight orientált build, Tornado + EMP a fő spellek, amivel kezdesz egy fightot, meg ott a Cold Snap, ez főleg laning phase-ben.
A másik inkább pusher, ez az elterjedtebb, elején Sun Strike, amivel behúzhatsz pár killt a többi lane-ről, aztán jönnek a Forge Spiritek. Ehhez jól passzol akár rögtön egy midas rush, vagy ha ez nem is, de a necrokönyv mindenképp, BoT, hex, BKB, ha szükséges. A quaswexesnek inkább Force Staff és Orchid a gyakran rakott item, és inkább PB, a többi már ide is jó, hex, BKB.
Aztán majd ha 10-12 körül raksz a harmadik invoke-ra, onnantól már csak skill kérdése, hogy mennyi spellt használsz és mikor. Bár javaslom azért ne ess túlzásokba eleinte. -
ígyvanferi
addikt
Most jutott eszembe, még nem vetettem be nagyszerű jóstehetségem, hogy megmondjam az eu selejtező tuti befutóit. Mouz, PR és Team Coast. (Cselesnek kell lennem, ezért a 3, mert eddig nem nagyon jöttek be a megérzések.) Ja igen: Halljátok szavam!
-
ígyvanferi
addikt
A SEA selejtező első kettőjének megjósolása nem igazán sikerült (bár az Arrow és az Orange között sokáig vacilláltam (pechemre Winteréket választottam), hátha a kínaiakat jobba ismerem.
LGD és HGT lesz az első kettő. Halljátok szavam! -
ígyvanferi
addikt
válasz
wikings2
#9688
üzenetére
Én szeretem így időnként egy-egy hősről, stratégiáról leírni a gondolataim, megosztani az évek során felgyűlt tapasztalataim, még ha kazuár is vagyok. De minden hősről akár csak pár mondatban is írni, túl hosszú lenne az első hsz-ben. Van rengeteg guide oldal a neten, inkább azoknak a linkje kéne oda. Amúgy is ráférne egy frissítés az elsőre, még a kezdeti idők néhány hőse szerepel a leírásban, béta jelentkezési adatok is ott vannak, stb.
Vagy nem erre gondoltál? -
ígyvanferi
addikt
válasz
Mister_X
#9682
üzenetére
Pontosabban az offlane a dire oldalon az alsó, radiant oldalon a felső. Ide gyakran egyedül megy az ember, és három másikkal kell szembenéznie. A creepek találkozási pontját is könnyen manipulálják, így sokszor kell(ene) a saját tornyodtól távolra merészkedni, ahol még a bekerítés is fellép, ahogy írtad. Persze ide olyan hősöket visznek, akikkel viszonylag könnyű szorult helyzeteket is kezelni.
De itt ugye nincsenek úgy kőbe vésve a lane-ek, mint LoL-ban, sokszor van trilane trilane ellen, néha az egyik support erdőzik és onnét roamol, esetleg mindkét support roamol, nemrég egy ideig a duo mid is divat volt bizonyos matchupokkal. -
ígyvanferi
addikt
válasz
Mister_X
#9646
üzenetére
Tótumfaktum. Legalább is a szótár szerint az utility egyik jelentése. Végülis stimmel.

Mondjuk mint amott a junglerek és a top lanerek keveréke. Többnyire itt is a jungle-ben farmol, így hamar összeszedi ezekre a cuccokra a pénzt. Utána meg belemászik az ellen arcába, szétcsap közöttük, adja a jó kis aurákat, doomolja a top prio targetet, ilyesmi.
A mek a Mekansm rövidítése, hp reg aura, plusz aoe heal 45 secenként, vlad a Vladmir's Offering (dota 2-ben lehet csak simán vladmir), dmg, lifesteal, armor, hp és manareg aura.
A sub 20 min radiance meg annyit tesz, hogy 20 percen belül kifarmolod a Radiance-ot. Egy egy böszme nagy, fényes, csillogó kard, aminek olyan aurája van, mint amott a sunfire cape. Viszont ez nem defensive item, mert csak attack dmg-et ad. Jó sokat. Na most, mivel ehhez egy 3800 goldos item kell, plusz a recept, ezt vagy kifarmolja az ember kb. a 20. percig, ha sikerül neki, vagy el is lehet felejteni, mert utána már egyre nehezebb lesz (és kb. öngyilkosság) a 3800-at összespórolni, ráadásul az aoe dmg hatása is csökken (itt ugye nincs ap skálázódás).Ja és a wolf aura, ugye Doom a 2. skillel megeszi a creepet, na most ha egy erdeit nyel el, megkapja a képességeit. Ez lehet különböző aura, stun, clap, heal, frost armor, frost attack, miegyéb. Ebben az esetben, a nagy farkast elnyelve kapsz egy 30% bónusz dmg aurát plusz magadnak critet. Ez elég imba, ahogy szokták mondani, mert egy fillérbe sem kerül, az aura meg baromi ütős teamfightban, vagy akár ha csap pusholtok, pusholsz egy tornyot. És ugye a crit sem elhanyagolható, főleg ha mondjuk már van Radiance-od és alapból is úgy ütsz, mint Paplaci.
-
ígyvanferi
addikt
North American Rejects. Új csapat, de a srácok mind veteránok már, biztos találkoztál velük korábban más csapatokban. Brax és 1437 az LGD.Int-ben játszott, Sneyking és Fogged Team Dignitasos volt, Korok pedig liquides (meg kicsit dignitasos). Van bennük potenciál, tapasztalatuk megvan ahhoz, hogy jó eredményt érjenek el. Bár még nem játszottak csak amerikai csapattal, így ez majd Seattle-ben elválik.
Liquidet viszont most el fogják verni, halljátok szavam ismét! -
ígyvanferi
addikt
Na bejött, amit sejtettem, az amerikai selejtező első kettője a NAR és a Liquid, mindjárt kezdődik a döntő a biztos TI helyért. Persze mivel ezt nem írtam le sehova...
Ebből tanulva, a reggel kezdődő SEA selejtező két befutója a Scythe és az Orange lesz, halljátok szavam! -
ígyvanferi
addikt
Kis esélyt látok európai sikerre. Alliance-nek kipukkadt már a lufija, Na'Vi, mint mindig, most is elég hullámzó teljesítményt nyújt, de azért mégiscsak ők a Na'Vi, első 5-ben biztos ott lesznek, Empire-nek reméljük kitart a lelkesedése még két hónapig, akkor akár a dobogó is meglehet nekik. És ennyi. Már ha a Cloud 9-t nem tekintjük európai csapatnak. De aztán lesz még ott egy EG, DK, Newbee, Titan. Én négyük közül tenném meg az első két helyet.
-
ígyvanferi
addikt
válasz
EyEsOnU
#9571
üzenetére
Ha segítségül hívjuk a logikát, arra juthatunk, hogy a váráslás erősen vissza fog esni idővel. Sőt, talán már most is jelentősen csökkent mondjuk az első 2 naphoz képest. Ugye aki akarta, az már jó eséllyel megvette a compendiumot meg vett hozzá jó pár szintet is esetleg. Nem csoda, hogy itt tartunk már a prizepoollal, ahol. Nyilván lesz, aki az utolsó napokban fogja megvenni, de ők igen kevesen lehetnek.
-
ígyvanferi
addikt
Én szeretem az SSD-m. Az mondjuk tény, hogy egy modern gépben, amiben a winchester is valami új darab, kis mértékű gyorsulást hogy egy SSD, de egy régi cuccot, mint pl. amit most én használok (7 éves), hihetetlen mértékben meggyorsít. Enélkül nem tudtam dotazni sem, most hogy benne van, simán játszok kis részletességen.
De egy új, drága gépben is azért érzékelhető a gyorsulás, amit hoz. Már jó pár éve a HDD-k a szűk keresztmetszet a gépek sebességét illetően. -
ígyvanferi
addikt
Hm, két magyar srác is van a csapatban, mindjárt kezdődik a meccsük Wagamamaék ellen. Ismeri valaki őket? Biztos a hazai scene celebjei (mindenféle pejoratív él nélkül most kivételesen), de nem nagyon mozgok ilyen körökben.
Új hozzászólás Aktív témák
- iPhone 15 Pro Max 256GB 84% (1év Garancia)
- Apple Watch Series 6 40 mm GPS+Cellular 12 hónap Garancia Beszámítás Házhozszállítás
- Zotac Gaming RTX 5070 // Felbontott, új // SZÁMLA // GARANCIA //
- Nothing Phone (1) / 8/128GB / Kártyafüggetlen / 12Hó Garancia
- Eladó EDIFIER ES prémium hangszórók ES300 / ES60 / ES20
Állásajánlatok
Cég: Laptopműhely Bt.
Város: Budapest
Lenne pedig pár tuti tippem nekem is, ha felszabadulna végre egy fos bot.


![;]](http://cdn.rios.hu/dl/s/v1.gif)
De pszt!!
Ha ez most 2:0 lesz, akkor EG, ha 2:1 mindegy kinek, akkor IG.
Nem kerestem eddig a megoldást egyébként, csak gyorsan beírtam a kérdést. De már meg is van, kösz!

