Új hozzászólás Aktív témák
-
skory
csendes tag
Hát esküszöm én nem értem, mi zajlik itt.
Tegnap elkezdtem még szórakázni a géppel, és a fejembe vettem, hogy kiakasztom kékhalálra, hátha megtudok valamit. Egyszer sikerült is (furmark) de a gép túl gyorsan indította újra magát, nem tudtam semmit. Ezért kikapcsoltam az automatikus újraindítást... Ezen kívül az asztalomnak ilyen hisszú lába van, amihez ált. teljesen odatettem a gépet, tehát az egyik oldala (nem az, ahová a levegőt fújja a venti) teljesen rásimult erre a hosszú asztallábra. Azért tettem ezt, mert így kevésbé volt hangos. Na most onnan elvettem tehát van az asztallábnak csúfolt pozdorja lap és a gép között egy két-három centi.
EZ a két dolog változott mindössze (nem buheráltam semmit hardverrel, le se vettem az oldalát, ugyanaz a driver van a vidikarin stb. szóval semmi nem változott) és azóta működik a gép... (nem akarom elkiabálni) Tehát minden olyan gém ami előtte lefagyott, most vidáman elmegy órákig egy hiba nélkül. Illetve csináltam egy töredezettségmentesítést, de azt már egy csomószor és nemrég azok után is ugyanúgy kifagyott, max kicsit később. Furmarkot sem bírta max 15 mp-ig már kockásodott is és kb 20nál kiakadt. Most is lefuttattam és 5 percig elmegy vidáman és dalolva. Én ezt nem értem... Szerintetek? Lehetséges ez? -
skory
csendes tag
Üdv mindenkinek! Már írtam egyszer ide, de azóta sajnos nem oldódott meg a problémám, nem várom senkitől a visszakeresgélést, örülök ha választ kapok, tehát leírom mégegyszer. Szóval a gondom a következő: kb. 4 hónapja kaptam egy gépet, amin kezdetben win7 volt, de azzal sok gondom volt, rápakoltam egy XP-t. Egy ideig vígan eldöcögött alatta minden, de aztán egyszercsak beütött a krach, mert a játékoknál befagyott a gép, a textúrák szétestek, a hang befagyott, és ha szerencsém volt, ki tudtam lépni feladatkezelő gyorsbill.el, ha nem, akkor reset. Visszavittük, garis volt, azt mondták szar a RAM-om, tesznek bele másikat. Hazahoztuk, ugyanolyan szar volt (közben két XP újrahúzás). Utána megint elvittük, azt mondták videokártya. Kicserélték azt is. Hazahoztuk, ugyanaz volt a baja. Megint elvittük, nyomtak egy memtestet, azt mondták az a szar, kicserélték, az újon is nyomtak egy memtestet, nincs hiba, és most itt a gép, és ugyanaz a baja. Ott a bolt garis részén elkezdtem játszani egy játékkal, ami itthon szar volt, az ment. Az a játék itthon is ment, a többi nem. Egyszerűen nem tudom, hogy mi a halál van vele. Játékok alatt (csak újabbak alatt) befagy, a kép szétesik, a hang ugyanazt a pillanatot játsza újra és újra. Fagyás előtt a kép kockásodik, a textúra rakoncátlankodik. Furmarkot kb. 20 mp.-ig bírja, de egy zsír új videokártyáról van szó.... nem hiszem el, hogy kétszer is gyárilag szar kerül bele, ráadásul ugyanúgy jön ki a hiba....
Ráadásul a hiba is teljesen randomszerűen üt be. Van amikor 20 perc, van amikor 2 perc, van amikor 5 mp, van, hogy 1 óra vagy talán 2. Van, hogy egy játéknál nem, de egy másiknál igen, aztán fordítva.A gépnek bírnia kellene elvileg az új játékokat is simán. 2 gigás DDR3 ram van benne, négy magos processzor 2,5 Ghz-es, és egy nvidia gforce 9800GT 1 GB-os. Az alaplap egy ASUS P5P43TD. A hardverek a kapott cd-vel telepítve (illetve a kártyát kibróbáltam a legújabb nvidia driverrel, ugyanúgy szar). Gondoltam rá, hogy esetleg a táp kevés, de elvileg elégnek kéne lennie. Nem is koszos belül. Egyszóval fogalmam sincs, mi van... De a kép szétesése szerintem inkább kártyahiba, szóval ezért írok ide. tudnátok tanácsot adni? A válaszokat előre is köszönöm.
-
skory
csendes tag
Még garis kb 3 évig, de sajnos másik gép nincs nagyon a közelben, amibe át tudnám rakni. A legfőbb dolog ami foglalkoztat, hogy mitől mehetett taccsra? Esetleg túl sokat nyomattam? Olyan kb napi 2-3-4 órát játszom (nem minden nap) ilyen company of heroes szintű gémekkel. Lehetséges, hogy ennyitől megadja magát? Általában szoktam tisztítani gépem, töredezettségmentesítés, ilyesmi. Sejtem, hogy ezek elég naiv kérdések, de meglehetősen zavar, hogy egy ilyen új cucc csak úgy elromlik, illetve nem működik rendesen. Ami még kérdésem, hogy a 73 fok normális e, illetve nem lehet e a táppal valami gond, valamint hol tudom megnézni, hogy milyen táp van a gépben? Everesten nem találtam meg

-
skory
csendes tag
Na. Azóta kerestem valami kártyatesztelő progit (megelehetősen laikus vagyok a témában) és leszedtem a FurMarkot. 2 percig és 35 másodpercig bírta a kártya 53 FPS-t hozott, 73 fokra melegedett fel amikor szétesett a kép. Ennyit volt időm megfigyelni, mielőtt lefagyott (nem igazán tudom, mit kell még nézni a bal felső sarokban, meg azt sem, hogy megfelelő ez a progi), úgy érzem, nem szabadna széthullania a képnek. Ez már azt jelenti, hogy a kártya hibás? Vagy szoftverrel van gond? Még mindig az Nvidia legújabb drivere van alatta. A válaszokat előre is köszönöm.
-
skory
csendes tag
Sziasztok!
Némi segítségre lenne szükségem. Nemrég kaptam egy gépet, bele pedig egy 9800GT-t. Egy ideig vígan ment minden, de aztán elkezdett problémázni a gép, úgyhogy kiszedtem alóla a Win7-est és felraktam egy XP-t. Az el is ment egy darabig, de pár napja felraktam a The Witcher nevű játékot, ami alatt fogta magát és a képernyő szétesett, összecsavarodtak a textúrák, mindenfelé ilyen-olyan színes négyzetek járkáltak, aztán ki is fagyott. Ezután pedig minden játék ugyanezt produkálta, hol azonnal, hol 5 perccel elindítás után, hol durvábban, hol enyhébben, de kb. mindegyik. Úgyhogy újraraktam az nvidia legújabb driverét, de azzal is ugyanez volt a gond. Tegnap újrahúztam a gépet, és kapott telepítőlemezzel raktam fel a vidikártyát, semmi változás, aztán ismét az nvidia oldaláról szedett driverrel, ugyanaz. Mi lehet a gond? Hibás a kártya? Nem igazán tudom, mit tudnék még csinálni sajnos

Segítséget előre is köszönöm.
Új hozzászólás Aktív témák
- Magisk
- Gyúrósok ide!
- Autós topik
- Házi barkács, gányolás, tákolás, megdöbbentő gépek!
- PlayStation 5
- Gaming notebook topik
- Renault, Dacia topik
- NVIDIA GeForce RTX 5080 / 5090 (GB203 / 202)
- ASUS blog: 2K-tól a 4K-ig és tovább a Radeon RX 9000-es szériával
- Nvidia GPU-k jövője - amit tudni vélünk
- További aktív témák...
- Gainward GeForce RTX 5080 PHOENIX 16GB - Alza garancia 2028.11.08 - BESZÁMÍTOK!
- PALIT RTX 5070 White OC 12GB - 36 hónap garancia
- GIGABYTE RX 9070 XT 16GB GDDR6 GAMING OC ICE - Új, 2 év gari - Eladó!
- GIGABYTE RX 9070 XT 16GB GDDR6 AORUS ELITE OC - Új, 2 év gari - Eladó!
- SAPPHIRE RX 9070 XT 16GB GDDR6 NITRO+ OC - Új, 2 év gari - Eladó!
- Értékcsökkentett gamer alaplapok /ASUS/MSI/AM5/Számlával/
- Apple iPhone 17 256GB Bontatlan Független Összes Szín / 27% áfás ár
- ÁRGARANCIA!Épített KomPhone Ryzen 7 7800X3D 32/64GB RAM RTX 5070Ti 16GB GAMER PC termékbeszámítással
- magyar billentyűzet - 151 - Lenovo LOQ (15IAX9) - Intel Core i5-12450HX, RTX 4060 (ELKELT)
- Telefon felvásárlás!! iPhone 12 Mini/iPhone 12/iPhone 12 Pro/iPhone 12 Pro Max
Állásajánlatok
Cég: Laptopműhely Bt.
Város: Budapest


