Aktív témák
-
Alan
aktív tag
Nehéz ám ezt így átültetni, pont ezért találták ki a Gimson-féle fonetikai jelölésmódot (a krikszkrakszokat, amiket elsőre nehezen vesz be az ember).
Az angolban a fonológiai szinten, tehát (nagyjából) a hangok képzését tekintve elég sok különbség van a magyarhoz képest. Nincs például tiszta ''o'' hang, tiszta ''a'' hang, sőt tulajdonképpen semmilyen, a magyarban tisztán hallható magánhangzó, és a mássalhangzók közül is sokat ''elken'' az angol. Ezért van az szerintem, hogy aki 5-7 éves kornál később kezd angolul tanulni, annak a kiejtése mindig megkülönböztethető lesz, addigra ugyanis megszilárdul a hangképzési mód. A jó hír viszont az, hogy ez egyáltalán nem számít, az angolszászok nagyon jól tolerálnak mindenféle kiejtést, velünk magyarokkal ellentétben nem röhögnek ki senkit semmilyen fura kiejtéssel (hiszen hozzá vannak szokva az ezerféle akcentushoz).
Azért írtam a-val, mert ahhzo sokkal közelebb van, mint az ''o''-hoz, és ha hibázik a diák, inkább a tiszta ''a'' irányába hibázzon, mert az angolosabb kiejtést eredményez, mintha tiszta ''o''-ot mondana.
Ui.: Nem vagyok angoltanár. -
emvy
félisten
Lamexperttől kértem el.
-
róland
veterán
Egy angol nyelvtörő. Lehet gyakorolni a gyors, szép, értelmes angol kiejtést.
-
eper-fa
aktív tag
aktuális aláírásom az egyik windows távoli-elérés topicból való. sztem remek :DDD
-
Szali
tag
Az enyém egy könyvből származik, amelyet egy könyvesboltban láttam meg a ''hogyan legyünk sikeres és ultragazdag multilevel marketingesek'':D tipusú kis zsebkönyvek között találtam, valami ''tanácsok maffiózóknak'' volt a cime és tele volt ökörségekkel. A mostani aláírásom is köztük volt, és ide amúgy is illik, mivel sokat tanulok a PH!-ból/ról.
Ez is a könyvben volt:D
Szali -
burgatshow
veterán
Az enyém onnan száramzik, hogyegyszer egy másik hasonló értelmes topicbúl a Compaq FAQba kerültem és ott olvastam egy kedves felhasználó kérdését Where is the ''Any'' key?
Szvsz elég 1szerű!!!
:DD -
Prozac
aktív tag
Eg yidőben gondolkodtam azon, hogy a következő legyen:
A gépit nem tudjuk elfogadni.
Ez Keszthelyen hangzott el egy áruházban miután a parkolójegyet próbáltam beszámíttatnia vásárlásba, ami meg volt ígérve kinn egy táblán.
Aztán kiderült csak a parkoló őrnél vásárolt jegyet számítják be!
Ehhez képest parkoló őr nem, de automata az volt. :) -
azzio
aktív tag
az első fele egyértelmű (ha mégsem, south-park), a második felét mosogatás közben találtam ki (bár lehet, hogy már más is kitalálta előttem), érthető okokból :) (ha mégsem, utálok mosogatni)
-
Prozac
aktív tag
Az enyém a Gyalog Galopp című fillmben hangzik el.
Talán a nyúl elszabadulása után! :) -
Papa-Georgo
senior tag
aki olvasta Kevin Mittnick könyvét annak ismerős lehet e mondat ami az aláírásomban is szerepel.
-
GrotESC
aktív tag
Az én aláírásom a Garfield című, megszületése pillanatában még csak képregényben ismert történetek magasztolására kreált mondat, amelyet vmelyik haverom talált ki.
Az előbb olvastam, és most éppen ezen az aláíráson örültem nagyot: ''A cipész maradjon annál a fánál, amelyiket kapta'' Sajnos nem tom kinek is volt az aláírása.
Ja, az aláírásról általában: én annak idején azért kezdtem el itt forumot olvasni, mert nagyon tetszettek az aláírások. Azóta persze más érdekel. -
Bally
senior tag
Az enyém egy Megadeth-szöveg, nekem mindíg tetszettek a szövegei......
-
gerlaip
addikt
Az enyém azt ábrázolja, ahogy a hajnali ötkor nézek 8 óra rpg meg szimulátor után. :))
-
Athanáz9
aktív tag
Hát az enyém mér' nem tetszik? :DD
-
twollah
nagyúr
Jelenleg ennek a csapatnak vagyok a tagja ami a perjel mögött található.
-
Gri
tag
:DD
-
bdav
őstag
valahol olvastam még régen (remélem nem megy 2x)
-
Panther
HÁZIGAZDA
Én meg azt sem tudom mi az aláírásom éppen :)
-
simonzé
addikt
Yo kis film. Egyébként a valaha készített legjobb film is csendben futott ki a mozikból (vagy egy éve). A címe: K-pax és Kevin Spacey wot a főszereplője.
-
beeboy
addikt
mármint a Gattaca?
Király film volt, tényleg szuper!!
valamelyik kereskedelmi adó is adta.
Kár hogy egy haverom se értékelte (gyá he se a zsanklódvandál, se az arnoldsevarnadze) -
beeboy
addikt
az enyém most alias Mr. Lízingtől...
-
simonzé
addikt
''Az ígéret szép szó, de a Landwirtschaftausstellung még szebb.''
asszem, ez bajnokesélyes, bár erős harcban áll a 14pár márkás bokazoknival, meg a mákostészta-répa-pufajkaujj trióval :DD
Felbukkant már néhány gyöngyszem a PH-ról, de egy párat még hiányolok.
Az én régi szlogenem egy munkahelyi aranyköpés-listáról származott: ''Semmi ok a nyugalomra, őrizzük meg a pánikot!'' - B.I. -
Ye_Nő
tag
Háttárpád bisztos jómunkásember. Ezt hívják véletlen egybeesésnek.
-
KovacsUr
addikt
Ahá, ebből jön a ''There Is No Gene For The Human Spirit'' is...
...Ami pedig Kalandor aláírása. Lehet, hogy másé is, de az övé biztosan :D -
Ye_Nő
tag
rog és Mazlee is kapnak egy-egy könyvet, helyet-időt megbeszéljük! (rog, neked amúgy is jövök még eggyel...:) )
-
Mazlee
aktív tag
az enyém egy viccnek a vége
-
Ye_Nő
tag
Mezőgazdasági kiállítás. :)
...és ha már itt vagyok...
Default aláírásom: ''Hát - így.'' (Sík Endre Miklós) - ez Kedvenc Főnököm kedvenc szavajárása.
A mostani meg (we have to get drunk immediately) idézet egy filmből, aki kitalálja, hogy melyikből, az kap egy könyvet ajándékba! :)) (Ye_Nő hozzátartozói nem vehetnek részt a játékban!) -
Nimrod
addikt
Az enyém a legjobb.
-
Sunzi
aktív tag
Voltmár....
S. -
I. Richard
senior tag
Ha valakinek ismerős az az átszinkronizált rajzfilm, ami Tetves, Dugó és Narancs néven fut, akkor biztos ráismer az aláírásomra. :P
-
kamikaze boci
őstag
:DD
-
iguana
őstag
ehhe. az enyém saját fejlesztés, tiltakozva a konfig részletes felsorolás kényszer ellen. bár -szerencsére- itt nincsenek olyan elvetemültek, mint egy másik fórumon, ahol nem egy tag aláírása kb. a harmad képernyőt kiteszi.
-
vzzoli
tag
Ezt még ált. isk-ben találta ki egy haverom.
-
eper-fa
aktív tag
én a PH! aranyköpések topicból szedtem, de aki oda írta, az se tudta megmondani h kitől való...
viszont sztem kurvajó. csak nem tudom mit jelent. ki tud németül? -
Notes
senior tag
Ja Üvegtigris nagyon rendben van... ' Végig a 66-os úton! Minden táblába belelövök egyet b_szdeg! '
De hogy az enyém honnan lehet? :) -
tomcs
őstag
az enyem 1 fansite-rol szarmazik, a jobb savban volt, mint a sorozatban elhangzott idezet.. valamer megfogott :)
aki kitalalja hogy honnan az nem kap semmit :) -
Sidaries
őstag
Az enyém a Tiamat nevű együttes, Judas Christ című albumának az utolsó számának (Too Far Gone) az egyik sora.
-
ZCoyote
őstag
Megnézte v.ki?
-
Az enyémet nem én alkottam,de sztem yo........:)
-
slug
senior tag
EJJEJJ! Mivel nincs itt twolah, ezért én mondom!
Újabb felesleges topikot nyitottál! -
Obi-1
őstag
Újabb IQ-Blaster esélyes...
-
a 3dmark 2k1 topik kapcsán utánanéztem a t-break-on és a vr-zone-on az aktuális csucsoknak és ott ment diskurzus a ponthajsza közepette, hogy meglesz-e még a 30000 idén. sztem meg.
-
DaSilva
senior tag
Forrest Gump Vietnamban.
-
Szőrös
veterán
lottósorsolás még annó . bányász faszi kimegy kihúzza számot ránéz oszt mondja : hatos - hirtelen megfordítja - a faszt , kilences ! a többi meg... hehe közimsert momdás. :)
-
Warlock_42
senior tag
Hümm, mintha már lett volna ilyen topic... kinek mi a képe és honnan származik az aláírása. -
Keitaro
addikt
A tiéd van valahonnan. Úgysincs jobb dolgom így fogdoki előtt, kezdem én.
Az aláírásom a Final Fantasy X-ből van, Bahamut szelleme mondta. A teljes mondat így lenne :
''But, you know : there is no such thing as eternity if you end it.''
Az előtte lévő mondat angol változatára nem emlékszem, de a lényege az volt, hogy Yu Yevon folytatja az idézést az örökkévalóságig. -
Goose-T
veterán
Az én aláírásom az egyik legjobb ''újkori'' magyar vígjátékból származik. Aki nem tudja, melyikbôl, az nézze meg, kihagyhatatlan!
-
simonzé
addikt
Kezdetnek itt az enyém:
Helyszín: Debrecen, Nagytemplom előtti betonfal.
Időpont: 2002 július
Tuskó anyuka max. hangerővel beszélget tuskó barátnőjével, miközben két szerencsétlen tuskócsemete körülöttük játszik. Az egyik felmászott a kb 1 méter magas, másfél méter széles falra, aminek a másik oldalán 3 méter mély helyiség (kripta???) van. közeledett a mély oldalhoz, mire tuskó anyuka kedvesen ráordított: ''Nemennyéodamerottasokpókoszmajnészhetel!''
Ámen
:DD -
simonzé
addikt
Mi a franc??? Én nem küldtem még el a hozzászólásomat! :)
-
simonzé
addikt
Sokszor olvasom a hozzászólások alatti aláírásokat, és ritkán tudom, melyik mit jelent, miről szól. Sokuk mögött háttértörténet van (itt nem a ''K7S5A)
Aktív témák
- Linux Mint
- Telekom otthoni szolgáltatások (TV, internet, telefon)
- Milyen routert?
- BestBuy topik
- DUNE médialejátszók topicja
- Motorola Edge 50 Neo - az egyensúly gyengesége
- Fejhallgató erősítő és DAC topik
- AMD K6-III, és minden ami RETRO - Oldschool tuning
- Android alkalmazások - szoftver kibeszélő topik
- Milyen autót vegyek?
- További aktív témák...
- Bomba ár! Dell Latitude E7440 - i5-4GEN I 8GB I 500GB I 14" HD I HDMI I Cam I W10 I Gari!
- HUAWEI MateBook 13 2020 - Kijelző nélkül - I7-10510U - 16GB - 512GB SSD - Win11 - MAGYAR
- BESZÁMÍTÁS! Asus A620M R5 7500F 32GB DDR5 512GB SSD RTX 2080 Ti 11GB Zalman M4 FSP 700W
- Bomba ár! Dell Inspiron 15 3511 - i5-11GEN I 8GB I 256SSD I HDMI I 15,6" FHD I Cam I W11 I Gari
- REFURBISHED - HP USB-C Dock G4 docking station (L13899-001)
Állásajánlatok
Cég: FOTC
Város: Budapest