-
Fototrend
Pár mondatban a Lenovo ThinkPad sorozatú laptopjainak a jótállásáról:
Új hozzászólás Aktív témák
-
HSM
félisten
válasz
Tikakukac
#108909
üzenetére
Talán jobb is, ha nem látok mögé. Eddig egyébként (más gyártóknál) nem volt gond, ha valami hibát jelentettem, némi hülyének nézés/lerázási kísérlet után mikor szakemberhez került a dolog általában javítás lett a vége. Itt ennél az esetnél bevallom, a kapcsolatfelvételnél már sikerült elakadnom.
(#108910) vicze1: Sajnos nem, próbáltam. Pedig talán T470s-nél mintha változtatná a limiteket attól függően hova húzod a kiegyensúlyozott profil akkus csúszkáját.
Szerk.: Kicsit foglalkoztam még a dologgal, és ami egészen érdekes, hogy bekapcsolva az "intelligens hűtést" valami megváltozott vele. Valamint átkapcsoltam "csendes hűtés" módba, úgy már a csúszka változtatott a limiten, akár menet közben.
Viszont, ha most visszateszem a "teljesítmény" állásba, kikapcsolt "intelligens hűtés"-el, akkor már el sem kell altatnom, mert újraindítás után 15W limittel indul, és szépen magának fellépkedett 44W-ig, de így már visszafelé is működik, miután néhány percig sütötte magát 97 fokon durván elkezdi visszavenni a dolgokat, majd ismét fel.
Persze, a pontszám is kevesebb már így, 1155 pont, 93 fokos átlaghőfokkal, 5000rpm-en, ez nem lényegesen jobb, mint a kényelmes 15W-os, 70 fokos és 4000rpm-es 1085 pont.
A dolog érdekesebb része, hogy amíg nem volt a gépen a "Lenovo Intelligent Thermal Solution" driver telepítve, addig is előhozható volt ez a 15W majd alvás és 44W működés, igazából ezt gyógyítani próbáltam meg felrakni eredetileg, csak nem csinált semmit, egészen mostanáig, míg meg nem piszkáltam.

Azt hiszem, ez teljes káosz.
Új hozzászólás Aktív témák
- Asus TUF Gaming A17 AMD Ryzen 7-7435HS/16GB RAM/512GB SSD/RTX4050VGA/17,3" 144Hz kijelző
- Asus TUF Gaming A15 AMD Ryzen 7-7435HS/16GB RAM/512GB SSD/RTX4050VGA/15,6" 144Hz kijelző
- Lenovo ThinkPad P1 Gen 4 i7 32GB RAM 512GB SSD NVIDIA T1200 16 2560 1600 Garancia
- Dell Precision 7550 i7 32GB RAM 512GB SSD NVIDIA Quadro T1000 FHD
- Dell Precision 5560 i7 32GB RAM 512GB SSD NVIDIA RTX A2000 FHD+
- GYÖNYÖRŰ iPhone 13 mini 128GB Blue -1 ÉV GARANCIA -Kártyafüggetlen, MS3885, 100% Akkumulátor
- GYÖNYÖRŰ iPhone 13 Pro 256GB Sierra Blue - 1 ÉV GARANCIA, Kártyafüggetlen, 100% Akkumulátor,MS3379
- BESZÁMÍTÁS! Asus H370-A i5 9600K 16GB DDR4 512GB SSD RTX 2060 Super 8GB Zalman T7 Zalman 500W
- ÁRGARANCIA! Épített KomPhone i5 10400F 16/32GB/64GB RAM RTX 5050 8GB GAMER PC termékbeszámítással
- HIBÁTLAN iPhone 15 Pro Max 256GB Black Titanium -1 ÉV GARANCIA - Kártyafüggetlen, MS3497, 100% Akksi
Állásajánlatok
Cég: Laptopműhely Bt.
Város: Budapest
Cég: PCMENTOR SZERVIZ KFT.
Város: Budapest



