Új hozzászólás Aktív témák
-
Viszlát
addikt
Nem találok jobbat, mert a környező országokat is mutató képen abszolút kivehetetlen MO. Hacsak rá nem húzod valahogy a határokat...
-
Pá
addikt
köszönöm szépen, ez már most sokkal jobb, mint amire számítottam
nem említettem, hogy négyzet kéne legyen a kép, de mondjuk azzal nem sok mindent lehet kezdeni, mivel Magyarországnak ilyen alakja van
Majd körbevágom olyanra. Viszont nem tudom milyen forrásból csináltad, ha olyanból, hogy megvannak a körülötte lévő országok is, akkor azok ott maradhatnának és nem lenne túl nagy üres tér körülötte, amikor négyzetre szabom a képet. ha nem, akkor nem baj, ez is jobb már, mint amilyenem eddig volt 
szerk: a színezés annyira nem fontos, mert úgyis be fogom lilázni az egészet

-
Pá
addikt
Szóval, egy műhold szerű kép kéne felülnézetből Budapestről vagy Magyarországról. Esetleg lehet Közép-Európa, vagy Európa is, ha az első kettő nagyon nem megy.
Annyi a trükk, hogy nem fénykép kéne, hanem rajzolt, vagy rajzfilmes hatású. Lehetőleg lilás árnyalattal, bár ezt utóbbit el lehet érni színezéssel is, szóval nem alapfeltétel.
ilyesmi látványvilágra gondoltam, tehát ha pl ez a Föld, akkor hasonló kéne a mi térségünkről is.
Ha olyan csicsás nincs, akkor jobb híján egy ehhez hasonló egyszerűbb is megteszi.
köszi mindenkinek előre is
-
Pá
addikt
Ebben a topicban segíthetnénk egymásnak képeket keresni több szem többet lát alapon. Nem találtam hasonlót, remélem nem síklottam el felette.
Arra gondolok, hogy ha pl grafikai munkához, prezentációhoz stb kéne valami kép, tudod is, hogy mi az elképzelésed nagyjából csak sehol sem találsz megfelelőt, akkor hátha majd itt.
Minjárt fel is teszem az első kérdést a következő hszben.
Új hozzászólás Aktív témák
- Debrecen és környéke adok-veszek-beszélgetek
- Épített vízhűtés (nem kompakt) topic
- Apple MacBook
- Google Pixel topik
- Debreceni gyorsétkezdék, éttermek
- LCD, plazma és projektoros TV-k hibái
- Milyen NAS-t vegyek?
- Kormányok / autós szimulátorok topikja
- Linux kezdőknek
- Sub-ZeRo: Euro Truck Simulator 2 & American Truck Simulator 1 (esetleg 2 majd, ha lesz) :)
- További aktív témák...
- Lenovo Idea Tab 128GB, Kártyafüggetlen, 1 Év Garanciával
- Samsung Galaxy A53 5G 128GB, Kártyafüggetlen, 1 Év Garanciával
- Dell Latitude 5520 i3-1125G4/ 8gb ddr4/ 256gb NVMe/ gyenge akku/ kopott fedlap
- Samsung Galaxy S25 Ultra 12/256gb (Jetbalck) - Újszerű, PITAKA tokkal, akár beszámítással
- i5-9600KF + ASUS PRIME Z390-P (RAM nélkül)
- Apple iPhone 12 Pro Max 128GB, Kártyafüggetlen, 1 Év Garanciával
- Telefon felvásárlás!! iPhone 16/iPhone 16 Plus/iPhone 16 Pro/iPhone 16 Pro Max
- Telefon felvásárlás!! Samsung Galaxy A70/Samsung Galaxy A71/Samsung Galaxy A72
- Apple iPhone 128GB Új kijelző Új akku! 12hó jótállás
- Honor 200 Pro 512GB,Újszerű,Dobozaval,12 hónap garanciával
Állásajánlatok
Cég: Laptopműhely Bt.
Város: Budapest

![[link] [link]](http://img694.imageshack.us/img694/3391/hunp.th.png)
![[link] [link]](http://img846.imageshack.us/img846/8691/hun2s.th.png)
