Új hozzászólás Aktív témák
-
-
Pikari
veterán
válasz
hokuszpk #149 üzenetére
Ők nem szoktak úttörők lenni az ilyesmi feltalálásában. Ők inkább abban jók, hogy ki tudják elégíteni a tömegigényt a dizájnjaikkal.
Ahhoz viszont előbb az kell, hogy legyen rá valódi piaci igény, megrendelések, kiforrjon a technológia, ezt követően pedig az, hogy az oroszok is implementálják, eljussanak a prototípus szintről egy kiforrott termékig, és azt is tovább tökéletesítsék egy globálisan is eladható szintre. Mint ahogy urán alapokon a nyomottvizes reaktortechnológiájuk lett a reaktortudomány abszolút ékköve, amihez szintén kellett vagy 50 év, hogy eljusson erre a szintre.
-
Pont, hogy nem. Pont azért lett egységesítve, mert minden gyártó más megoldást használt. A régi telefonom (Sony-Ericcson) is saját megoldást használt, az Apple is sokáig, és az USB sem volt egységes (mini USB, mikro USB, ... - ráadásul az USB 3 óta ezek változtak is). Most elég egy töltőfej. Sőt, a régi töltőfejet is lehet használni, csak új kábelt kell venni hozzá - vagyis nem kell új töltőfej.
(Zárójeles megjegyzés: pl. a 2-3 éves powerbankomnál már olyan kábelt adtak, amelynek a vége olyan, ami ha akarod type C-s, ha akarod, akkor a régi mikro USB-s. Vagyis tökéletesen kompatibilis szinte majdnem minden régebbi és újabb cuccal is.)Nem tudom, melyik országra gondoltál. Kínára (ahol a politikai irányvonulat miatt nincs lehetőséged választani), vagy az USA-ra (ahol meg sokkal keményebb szabályozások vannak a saját polgáraira, csak ugye, aki nem amcsi polgár, annak az adatait nem védi semmi, és bárki bármire felhasználhatja).
És nem, nem természetes, hogy adatokat gyűjtenek valakiről. Ha Kis Palika nem akarja, akkor ne gyűjtsenek adatokat róla, és ne használhassák fel az adatait arra, hogy az adott cég belőle csináljon magának pénzt. Pont ugyanez a gond a Metával: az nem 'bűn', ha pénzt akar keresni valaki, de egyrészt ne a Kis Palika adataiból keressen pénzt, másrészt tegye lehetővé az ingyenes, reklámmentes használatot is (aki meg annyira szereti a FB-ot és társait, mint te, az meg úgyis beleegyezhet bármibe, és akár még fizethet is nekik). -
Ööööö. A 6 év hogy jött ki? példa link
Az energia drágulás meg köszönhető az ukrán energia hiánnyal (jelentős atomenergia kiesés van náluk (lásd: a zaporizzsjai atomerőművet, ahol 6000MW esett ki (Paks termelésének a háromszorosa))), és az orosz energiatermékek drágulásával (szén, kőolaj, gáz, ...); vagyis a háborúval (ezzel nem igazán tudsz mit tenni: az oroszok nem akarnak kivonulni Ukrajnából, az ukránok meg nem akarják odaadni az országuk egy részét - pláne a Krím után). Próbálnak alternatív megoldásokat találni (lásd a 'túlzöldülést' is), bár azok sem tökéletes megoldások (ilyen talán nincs is).
(Mellesleg nem találkoztam tömegesen amcsiba menekülő európai gyárakkal. De biztosan vannak ilyenek, ha te mondod...) -
Pikari
veterán
válasz
hokuszpk #144 üzenetére
Az uránium és a tórium alapú atomerőművek között a legnagyobb különbség az, hogy az egyiket már több, mint fél évszázada gyártják és használják, a másik pedig egy nedves vágyálom.
Ugyanez a különbség a fissziós, és a fúziós erőművek között.
Még ha lesz is ezekből valami, nagy valószínűséggel az is orosz lesz, mert ennyivel előrébb jár az atomiparuk bárki máshoz képest.
-
Robitrix
senior tag
válasz
hokuszpk #144 üzenetére
Az urán 235 és 238-nak (amik már magukban is izotopok) számos változata van. nagyjából vagy egy tucatnyi. ebből van, ami ezred másodperc alatt felezödik és van ami 2 millió év alatt. Amúgy a kiégett fütőelemek értékét az adja, hogy felszaporodik benne a plutónium. Amiből sokkal kisebb atom robannó fejet lehet késziteni, mint az U-235-ből.a természetes urán 235 kritikus tömege úgy 4,5 kg körül van. a plutoniumé úgy pár deka. Nem fog akkorát robbani, mint egy böszme atom bomba, de lehet belőle mondjuk tüzérségi gránátból kisebb atom töltetet készíteni. 0,5-2 kt-ás tölteteket, amik kilőhetúek egy 152-205 mm-es ágyúból. Ráadásul a régi töltetek tönkre mennek az állásban. egy 40 éves atom bomba nem biztos, hogy még képes felrobbani.
-
hokuszpk
nagyúr
barmelyik atomeromu draga. de.
1. jelenlegi becslesek szerint uranbol van ~100 evre eleg keszlet, Thoriumbol meg ~1000 evre eleg keszlet
2. a torium kevesbe sugárzó anyag, mint az uránium
ezeket a wikiből vettem :
- A tórium alapú erőművek azonos mennyiségű kiindulási anyagból hússzor több energiát szolgáltatnak, mint egy uránalapú reaktor, tekintettel arra, hogy az urán hasadóanyag körülbelül 5% hasznosul, míg a tórium szinte 100%-ban
- Az üzemeltetés során lényegesen kevesebb melléktermék képződik, mint az uránalapú reaktor esetébenvannak hatranyai, de ha jolemlexem, a kiegett futoelemek hamarabb vesztik el emberre veszelyes voltukat, mint az uran 235/238 ; de a legfontosabb : toriumbol allitolag nemlehet atomfegyvert csinalni.
-
válasz
hokuszpk #142 üzenetére
Comparing the amount of thorium needed with coal, Nobel laureate Carlo Rubbia of CERN (European Organization for Nuclear Research), estimates that one ton of thorium can produce as much energy as 200 tons of uranium, or 3,500,000 tons of coal.
Ez viszont nem semmi, de gondolom iszonyat drága is lehet egy ilyen erőmű, a másik meg, hogy gondolom az üzlet is beleszól, mert az egyik legnagyobb uránkitermelő pont Oroszország (és Kazahsztán). -
hokuszpk
nagyúr
nem az atomenergia eloallitasi ara a problema, hanem az, hogy az eromu epitese _elott_ kellene legyen tervdokumentacio valami eu-s ( tehan nem orosz ) nyelvezeten. Na ez egyelore nemigazan all ossze.
en amugy nemvagyok atomenergiaellenes ; de ha mondjuk Toriumos reaktort epitenenk, azt jobban birnam. -
Leírták szépen, hogy az a "nem kevés" az egészen minimális.
Mióta beköttettem az internetet, azóta mindent is elhiszek mindenkinek.
hokuszpk: igazából, ha nem tévedek, akkor az atomenergiának olcsóbbnak kellene lennie mindennél, aztán majd kiderül úgyis... A rendszerhasználati díj viszont lehet, hogy attól még nőni fog, hogy az áramot olcsóbban állítják elő.
-
hokuszpk
nagyúr
ahhoz még le kellene fordítani úgy 87000 oldalnyi doksit emberi nyelvre ; sajnálatos, hogy nincs elég orosz-magyar szakfordító ; bevallom én se figyeltem annó oroszórán, nagyon-nagyon kegyelemkettes megvolt ; de ezt már csak én tudom, mert az akkori osztályfőnököm már nem beidézhető ebben a vádpontban.
-
-
-
Teasüti
nagyúr
Igazad van, Seasonic (ami már egy neves gyártó) Focus szériájának (ami már 80 Plus Gold minősítésű) 750-es és 1000-es példánya közt van kb 9000 forint különbség Amazonon. 550-est nem is találtam a webáruházban, pedig a gyártó oldala szerint létezik. Ennél kávéra többet költök egy hónapban.
-
Teasüti
nagyúr
Nem az áram a lényeg. Gold 80 tápnál is felesleges jobbat venni fogyasztás szempontjából, mert van kb 3-5% előnye a Titanium-nak. ...Hanem a hangtalan üzem. Szerinted mekkora hőterhelésre vannak tervezve az 1000 Wattos tápok? Meg mekkorára az 500 Wattos tápok? 500 Wattos Gold mondjuk elfűt 13%-ot max terhelésen (65 Watt TDP), míg az 1000 Wattos Gold elfűt kb 10%-ot ugyanott (50 Watt TDP). Titanium mondjuk már csak 6%-ot ugyanott (30 Watt TDP). Valamint a ventilátor görbe jellemzően 50% terhelés körül még hangtalan, míg max terhelés körül nyilván felpörög. 30% alatt meg le is áll a ventilátor. Azt gondolom a gyártó meg azért csak jobban tudja, hogy milyen élettartam várható passzív módban. Oszt nemigen hallani, hogy sorban elhullanának a tápok, vagy igen? Hűvösebbek a nagyobb tápok, kevesebb zajjal üzemelnek, valamint az elektronikai komponensek is túl vannak méretezve. Ha tippelnem kéne, akkor azt mondanám inkább tartósabbnak ígérkeznek, mint egy kisebb táp magasabb üzemszerű terhelésen. Az elkók biztosan tovább bírják alacsonyabb hőterheléssel.
Nekem ökölszabály, hogy olyan 50% terhelésre méretezek tápot. Persze az ideje nagy részét úgyis üresjáratban tölti a gép, ott meg mindegy, hogy kicsi vagy nagy táp. Egyik se hatékony 10% körül, talán a Titanium minősítést leszámítva. De a TDP az kicsi lesz így is úgy is ezen a munkaponton. -
-
5070 még mindig csak 220W, szóval a játékosok 85-90%-ának még mindig elég lesz egy 550-es vagy 650-es tápegység sokáig.
-
Busterftw
nagyúr
válasz
hahakocka #123 üzenetére
Itt pontosan a KSH atlag a relevans, mert te azt csinalod, hogy kiragadsz 1-2 jatekot es az alapjan altalanositasz es ferditesz.
Aztan amikor szembesitelek azzal, hogy par jatekban ez eppen forditva van (a 1060 gyorsabb), akkor meg hebegsz, hogy ja hat az Nvidia "tamogatott" jatek, azert. (nem, nem az)"Inkább azt kell megnézni hány gamebe van nagy előny összesen vagy egál és hány gameben van hátrány s mekkora arányaiban"
Pontosan ezt neztem meg en, helyetted, mert te keptelen vagy es kiragadsz 1-2 jatekbeli teljesitmenyt. A multkor ugyanugy en atlagoltam neked a teljesitmenybeli aranyokat, meg azelott is."de nézd meg hogy a Hardwared Unboxednál több mint 10 játékban volt 8-10% felett egészen 20% százalékokig."
Teljesen mindegy, ha az osszes atlagabol nem jon ki a narrativad, nem jon ki a vram elony, se a atlag teljesitmeny elony amirol beszeltel. Most mar tesztek kozott is szelektalsz ahogy neked tetszik?
Hacsak nem azt kepzeled be, hogy minden user koppra azzal a 10 jatekkal jatszik..."A profi tesztelőkre a HWU , a Gamernexust a Holland csajszit, Techpowerup-ot s ezeket értettem ugyebár."
Kar, hogy ezek helyett random Youtube teszteloktol hoztal linkeket, szokas szerint."Az 1060 eleinte volt népkártya"
Steamen egeszen 2022 decembereig volt a legnepszerubb kartya.
Konkretan Steamen a mai napig 4X annyian hasznalnak 1060-at, mint RX 580-at."A 2gb +vram meg pont ott számított"
Ott vannak a tesztek, nem szamitott, mint lathattad. Azt a 4-5 fps-t 2! ev utan, egy szimpla OC-val behozod a 1060-al, mert van annyi tuning potencial benne az alacsonabb fogyasztas miatt, ami a 580 nincs meg.
Ezt epp a multkor egy altalad linkelt videoban mondta el a csavo. -
hahakocka
őstag
válasz
Busterftw #110 üzenetére
Igen a matematikai átlag, (kb kicsit olyan ez néha mint a KSH féle statisztikai matek átlag vs valóság átlag. A legtöbbször előforduló adathoz közeli adat kéne (volt is 2 félévig statisztikánk). Inkább azt kell megnézni hány gamebe van nagy előny összesen vagy egál és hány gameben van hátrány s mekkora arányaiban, meg hát egyéni spec ki melyik game-el játszik többet arra figyel jobban esetleg.) de nézd meg hogy a Hardwared Unboxednál több mint 10 játékban volt 8-10% felett egészen 20% százalékokig. A profi tesztelőkre a HWU , a Gamernexust a Holland csajszit, Techpowerup-ot s ezeket értettem ugyebár. A többiek csak userek voltak de elég részletesek voltak. Az 1060 eleinte volt népkártya mondom utána a 580 lett az utólagosan nagyon vitték itthon legalábbis biztosan. A 2gb +vram meg pont ott számított ahol már 1080p n is eszik a 6gb os kártyákat mint láthattad. 5-10 fps t de számított. S a 30 v vs 40-45 fps sokat számít én annó volt hogy 43 fps-el toltam a Witcher 3 at a régi gépen s az még elviselhető volt de 30 al már nem lett volna jó. Szóval a lényeg az, hogy az 580 annál azért jobb és népszerűbb vga volt mint ahogy leírtátok szegényt. De tény sokat evett akkoriban. A GTA nem hivatalos NC cím, de valahogy mindig jobban ment 11 év óta az NV -ken ezerrel. Talán a régi DX11 es engine miatt is, mivel a DX 12 t, a VULKAN-t az AMD mindig jobban szerette.
-
Wilks
aktív tag
Bocs az offert.
Mar mashol is meg akartam kerdezni,hogy egyesek miert irnak "halvanyan"?
Mi a fx ez?Ettol nagyobb az e-peloka?
Normalis tavolsagbol nem tudom elolvasni az ilyen nyomorult hsz-ket,mert kifolyik a szemem,mert mikozben a fejem mar a monitorban van,hunyorgok,mint egy kinai miniszterelnok....... -
Alogonomus
őstag
A konzolok hardvere a felskálázással biztosítható 4K élményhez került kiválasztásra, vagyis a legradikálisabb felskálázást jelentő Performance FSR beállítás esetén fut egy 4K 60 fps játék valójában 1080p 60 fps-sel, amit aztán még felskáláz a rendszer, és azért valószínűleg csak szélsőséges szituációban üzemel Performance szinten a felskálázás. Általában sokkal kevésbé kell "mélyre mennie" a konzolnak a 60 fps fenntartásához, vagyis a 6700 XT szint az legrosszabb eseteket is beleszámolva is elég a 1080p 60 fps-hez. Már persze kivéve azokat a konzolcímeket, amiket gyárilag 4K 60 fps-nél alacsonyabb teljesítményre készítettek, de azért a legtöbb cím 60 fps-es.
-
-
válasz
Alogonomus #115 üzenetére
1070 Ti 449$ 1080 599$ kártya volt a maga idejében. . a 3070 pedig 499$...
Az RDNA1 is mennyire időtálló a Turinggal szemben... -
gejala
őstag
válasz
Alogonomus #115 üzenetére
A gépigények a konzolokhoz igazodnak, nem a PC-seknél levő kártyákhoz. Konzolokban kb 6700XT szint van, ez alatt nem lesz kellemes valódi next-gen játékokkal játszani. Pro verzióban meg kb 7800XT lesz hamarosan.
Eddig átmeneti időszak volt, mert a szokásosnál kicsit lassabban értek be az új motorok, de most már itt vannak. Pontosabban sajnos szinte minden UE5 lesz ezután, alig maradt saját fejlesztés, ami csúcs grafikát tudna. -
Alogonomus
őstag
Csak a 4060 Ti az 150 ezer fölött indul, de a 16 GB-os verzió már majdnem 190 ezer. Ez sok felhasználónak már egyértelműen túl drága. Persze jó, ha megvan a 1080p high 60 fps, de ezt a játékosok gépeinek talán 10%-a tudja teljesíteni a friss játékokban felskálázás nélkül.
Továbbra sem érzem indokoltnak azoknak a lenézését, akik nem rendelkeznek egy olyan legalább 400 ezer forintot képviselő géppel, amin már az elvárásodnak megfelelően tudna futni szinte mindegyik frissen megjelenő játék. Rengeteg játékos még csak most lép fel egy mondjuk 1070Ti/1660S/1080-ról például 3070-re, és a te elvárásaid alapján szinte már a 3070 is a belépőszintet jelenti.
Kevesen vagyunk, akik a hónap végén eldönthetik, hogy a fizetésből megmarad néhányszor 100 ezer forintot befektetik, vagy a hobbijukra költik. A friss játékokban aktívan használt kártyák túlnyomó része még mindig a Pascal-Polaris-Turing-RDNA1 halmazt képviseli, és a minimumként megadott gépigény is ahhoz igazodik. -
gejala
őstag
válasz
Alogonomus #111 üzenetére
4060 egy hatalmas átverés, azt 4050-nek kellene hívni. 4060 Ti-nek már nem okoz gondot 1080p high 60 fps.
Egyébként meg pont most jutunk el oda, hogy özönleni fognak UE5 játékok Lumennel. Hellblade 2 meg Still Wakes the Deep most jött ki, ősztől meg már dömping lesz. Itt már 2080 Ti lesz a belépőszint natív 1080p-re vagy 1440p DLSS Quality-re. Ajánlott 3080 / 4070 / 7800XT.
-
Feri1984
tag
válasz
MZsoltee #109 üzenetére
Magyarul nálam -100W fogyasztással -4% teljesítmény.
Ez alapján : [link]
4090 = 4080 +28%
Tehát undervoltozva még mindig 24%-kal erősebb a 4080nál.
Persze teljesítmény/ár alapján nagyon drága.
Csak azért van nekem is és nem a 4080 mert szerencsém volt.
Annak idején,megjelenéskor vettem egy 3080-t 310k-ért.
Azt egy bányász elvitte 675k-ért.
A 4090-et meg nettó áron "hozzám vágták". -
Alogonomus
őstag
Még az 580 is ma már egyértelműen azt a belépő szintet képviseli, ami még éppen szűken elég a mai játékokhoz "optimalizált" beállítások esetén.
A te elvárásodat, hogy 1080p high beállításokkal legyen meg a 60 fps, azt még sok jelenlegi generációs kártya is nehezen teljesíti, nem hogy 2-3 generációval korábbi kártyák. Végignézve itt a teszteket, több esetben még a 4060 és 7600 sem teljesíti az elvárásaidat, és nem is csak az Avatar, vagy Allan Wake szintű játékok a problémásak de még a legutóbb tesztelt First Descendant esetén is szűken van meg az átlag 60 fps a 4060/7600 esetén, de az 1% low már egyértelműen 60 fps alatti, bármilyen szintű raytracing pedig egyértelműen felejtős azokkal a kártyákkal.
Amit te minimumként meghatároztál, ahhoz valójában minimum a jelenlegi generáció középkategóriás kártyái, vagy az előző generáció felsőkategóriás kártyái kellenek, hogy szinte mindegyik friss játékot legalább futtatni tudja a felhasználó 1080p high 60 fps szinten. Mármint upscaling és framegen használata nélkül. -
Busterftw
nagyúr
válasz
hahakocka #104 üzenetére
Na nézzük ezeket a senkisehallott "profi" tesztelőket.
"RX 580 8GB vs GTX 1060 6GB vs GTX 1650 4GB"
GTA V 1060 gyorsabb
RDR2 5080 gyorsabb
Dirt 5 1060 gyorsabb/egál
Valhalla egál
WD Legion 580 gyorsabb
Far Cry 6 1060 gyorsabb
Forza 5 egál.Sehol nem látni azt a vram előnyt amiről beszélsz.
"Szintén egy másik helyről"
13 benchmark átlaga (avg FPS)a következő:
1060 avg: 54 fps
580 avg: 59.5 fpsUgyanaz, hol a 1060 gyorsabb, hol a 580, vagy egál.
Kemény 5 fps avg előny, miközben 50-60W többet fogyaszt.
A 1060 pedig remekül húzható és azt már halkan jegyzem meg, hogy egy 1 fanos 1060-t teszteltek."3-4 éves videó a Hardwired Unboxed sokjátékos tesztjén láthatod hány game-ben húzott el 20% felett az 580."
Rossz a linked, de megtaláltam.
Lefordítom a sok rizsát amit idekamuztál a videóból:
A 17 játék átlaga az, hogy az RX 580 1080p Medium/High felbontásban átlag 4fps-el gyorsabb mint a 1060.Itt sem jön ki a marhaságod, se az FPS szám, se a vram előny.
"Igen a GTA 5 Ben gyengébb, de az mindig is NV s game volt"
Ezért nem kellene 1-2 játékot külön nézni és az alapján osztani az észt. Mellesleg a GTA V sosem volt Nvidia sponsored cím.Tehát annak örülsz, hogy 2-3 év után az RX 580 átlagban kb egál teljesítményt hozott mint a 1060 alapon, nagyobb fogyasztással.
"de az időtállóbb az 580 lett főleg a drivereinek és a +2gb vramnak köszönhetően"
Nem, ott vannak a "profi"teszjeid, nem lett az. A népkártya a 1060 lett, nagyon sokáig. +4 átlag FPS, +50-60 W fogyasztással, ennyi a különbség."S találhatsz még sokat."
Amik ugyanúgy téged cáfolnak meg, de majd ezt is nekem kell neked levezetni egy másik hír alatt amikor újra előhozod a ugyanezt a dezinformációt, mert te képtelen vagy értékelni a saját tesztjeidet. Teljesen félreinformálsz sok usert, folyamatosan. -
MZsoltee
veterán
Magyarul ez azt jelentené, hogy egy resze 4090-es csak 4080-nak menne el stb. Hát részemről ez kevésbé problémás, minthogy +30%-ot fogyasszon valami fölöslegesen. Az autók tekintetében sem volt ez olyan rossz dolog. Ott is már csak a túl használat, vagyis a túl vásárlás okoz gondot. Reméljük egyszer a gpu-k tekintetében is elérünk ide. Aztán pedig, hogy minden felhőalapú lesz és már nem is fogunk pc-t építeni.
-
gejala
őstag
válasz
Alogonomus #107 üzenetére
Egyik eredmény se minősül élvezhető szintnek, minimumok is a béka feneke alatt vannak. 1080p annyira alacsony felbontás, hogy bárminek tudnia kell high 60 fpst ma már.
-
Alogonomus
őstag
-
hahakocka
őstag
Pedig nem az ha nem ultra-n tolod és 1080p! nem 1440p. Az Odysseybe ami még a DX11 es megoldás volt is hozott 53 fps -t az 1 millió feliratkozós Hardware Unboxed teszten. A Valhalla, ami DX12 es lett és a AMD amúgy jobban is kedvelte mindig is a Valhallát mit az előző 2 AC-t, nem lenne csoda egyáltalán a 60 fps persze nem ultra-n s csakis 1080p -n. Más teszteken is 50-60 fps van miért csoda ez? Az új AC -k, ha nem 1440p-4K ba tolod max a 6 magos procira éhesek igazán. Afelett a VGA-ra is ahogy más gamenél is lenne egy 4K esetén pl.
Nekem 5700 van ami kb 2070. A mai gamek nagyrészét az se vinné 1440p be s azért az nem 3 szor gyengébb a 2080 supernél. Elszállt ezek felett az idő 1440p-n is sajnos, 4K ra meg alkalmatlanok is. Plusz van ott azért sok rosszul optimalizált game is ami elősegíti hogy rosszul megy már rajta a gamma. -
gejala
őstag
válasz
hahakocka #104 üzenetére
Ezek teljesen kamu benchmarkok. AC Valhallában 60 fps? Nekem 2080 Super nem tudott annyit 1440p-ben, pedig az majdnem 3x gyorsabb kártya. WD Legion ugyanez a kategória.
Nemrég cseréltem 2080 Supert, mert már 1440p DLSS Quality mellett is lefeküdt több játékban (ami ugye 960p rendert jelent), egy 580/1060 meg sehol nincs hozzá képest.
-
hahakocka
őstag
válasz
Busterftw #95 üzenetére
[link]
RX 580 8GB vs GTX 1060 6GB vs GTX 1650 4GB Test in 7 Games 1 éves videó friss gamekkel
[link]
Szintén egy másik helyről
[link]
3-4 éves videó a Hardwired Unboxed sokjátékos tesztjén láthatod hány game-ben húzott el 20% felett az 580. De volt 5-6 db 10% feletti is. S sok 8% körüli.
Igen a GTA 5 ben gyengébb de az mindig is NV s game volt, sokan amiatt vettek NV- karit akkoriban amikor megjelent.S találhatsz még sokat. S ma is sokan használják vagy most adják el az RX 580 al szerelt gépeiket csak. 1060 népszerű volt amikor megjelent ugyanis akkor még jobb is volt picivel mint az 580, de az időtállóbb az 580 lett főleg a drivereinek és a +2gb vramnak köszönhetően. Persze nem lett belőle 4070-7800xt később. S ugyanez a hatás volt a R9 380 nál amúgy. Nekem is volt R9 380 am. Eleinte amikor megjelent jobb választás volt a 960 , aztán megfordult. S ha jól emlékszem, de lehet nem előbb is jelentek meg a Geforce kártyák mint általában és emiatt meg is vették őket előtte . Nem volt nagy difi amúgy de hát előbb jöttek így meg is vették őket. Előnyben voltak megjelenés terén is.
-
Alusky
senior tag
válasz
Dr. Akula #101 üzenetére
Nem is értem miért nem az Apple féle már bejáratott megoldást kopizták le (kétlem, hogy jogvédett lenne egy ovális lyuk), minek kellett az a pöcök bele, főleg ha már egy kényszerített és előírt mindenre való szabványt csináltak belőle, kritikus lett volna a megbízhatósága és strapabíróság a minden szarba beledobált kézi eszközök területén. Ez a csatlakozó megint akkora ökörség lett, mint az említett 500W-os kártyák.
-
Alusky
senior tag
A raktárunkban 14 fok van én ahhoz vagyok szokva meg oda is menekülök be kinti melóból, nekem nincs bajom tőle. Nem azért, mert superman vagyok, csak simán beleesek az emberiség 95%-ába akinek nincs semmi baja mindentől, mint az 5%-nak. Akinek a fáj a füle meg a válla tőle az le fogja írni, akinek nem fáj az meg nem írja le, ezért fals végeredményt ad a valóstól. Egy biztos, izzadni rohadtul utálok pedig sajnos kell, mert a fizikai munka nem csinálja meg saját magát. A fizikai tevékenységen is sok múlik, egy egész napos irodistának nem fog kelleni 20 fok, mert fázni fog, egy aktív melósnak főleg ha kint van akkor olykor a 14 fok is meleg lehet.
Nekem a kocsiban is van a gyári klíma mellett tetőklíma, mondjuk a mérete miatt kellett is, de egyébként is kellett mert keveselltem a gyárit felújítás után is. Vicces az olyan autókat klímásnak nevezni aminél bár kijön 8 fokos levegő a szellőzőn, de mire a fejemhez ér 28 fokos lesz, mert nulla a hőszigetelés és a lemez, üveg minden sugározza be ezerrel a hőt, ez meg pont jellemző a furgonokra, mert nem prémium személyautók.
A lényeg, hogy szánalmasak az 500W-os GPU-k. Azt hitte az ember ez az éra elfelejtődik a Prescottal, de nem igazán, hol egyik hol másik gyártó mindig kiizzadja ezeket a kazán kacatokat.
-
Dr. Akula
félisten
Sajnos a Type-C fizikailag elég gyenge konstrukció, könnyű elhajlítani, eltörni, és mivel az eszköz felöli oldalon van benne a legkönnyebben törő pöcök, rendszerint újraforrasztással, szervizeléssel jár. Itt már látszanak a miniatürizálás hátrányai. Méltó párja a 12VHPWR-nek, legalábbis abban hogy a "fejlesztés" a használhatóság kárára ment.
-
Sinesol
veterán
Hadd ne tapsoljak mar ahhoz, hogy eddig nem kellett uj fej, kis tulzassal barmelyik regi fejbe bedugtad a töltökabelt es jo volt, most az usb-c miatt viszont muszaj megvenni egy uj töltőfejet.
Gyakorlatilag egy nem letező problemat “oldottak” meg azzal, hogy mindenkit uj töltőfej vasarlasara kenyszeritettek, holott mar evek ota ott volt szinte mindenkinel fel tucat korabbrol…Az adatvedelmes rinyalas is tul van mar fujva, erdekes, hogy a vilag legfejlettebb, legerősebb gazdasagaban valahogy megvannak lazabb szabalyokkal es megis minden jobban megy. Eleve sok kenyelmi szolgaltatas a felhasznalo adatsi alapjan szabja testre a szolgaltatasokat, preferenciakat, termeszetes, hogy adatot kell gyüjtenie. A facebook-nak meg nem is tudom miert kellene reklammentesnek lennie az ingyenesseg mellett, manapsag mar bün, ha penzt akar keresni egy cég?
-
realme
tag
Ezen kívül sok mindent elért, vagy el akar érni a 'gonosz EU': a speciális csatlakozók helyett USB csatlakozót kell használni
Ezt majdnem 6 év alatt sikerült elérniük, azért ez egy gyerekes dolog aminek max 4-5 hónap alatt kellett volna sikerüljön és az hogy ezt számtalanszor felhozzák mint valami hatalmas sikert minősíti az uniót. Vannak fontosabb dolgok, például tömegével mennek a gyárak Amerikába mert úgy megdrágult Európában az energia, na ezzel (ezzel is) kellene foglalkozzon az unió nem apró cseprő szarságokkal.
-
És #87-re is válaszként...
Nem az EU-s 'burokrácia' hibája, hogy IT-ben elmentek mellettünk. Volt memóriagyár (talán a franciáknál), de egy nagyobb hal kivéreztette, majd lenyelte. Vannak kisebb startupok, de ezeket is felvásárolják. Sok nagy játékkészítő cégnek vannak jó európai leányai, sőt, vannak még független európai cégek is. Vagyis vannak tartalékok. Persze chip-gyártás nincs, de ez sok mindennek is köszönhető (most is meg akartak győzni több céget is jelentős támogatással, hogy hozzanak az EU-ba is gyárakat, de csak az Intel gondolkodott el rajta - az ARM meg nem gyártással foglakozik, hanem fejlesztésekkel (és már azt is megvette egy másik nagy hal)). Ezen kívül sok mindent elért, vagy el akar érni a 'gonosz EU': a speciális csatlakozók helyett USB csatlakozót kell használni (nem csak az ide küldött 'selejt' termékeken, hanem elérték, hogy mindenhol ez legyen a világon); nem kell feleslegesen több ezer töltőt legyártani, mert univerzálisként az előző telefonod töltőjét is használhatod az újon; megpróbálják elérni, hogy az adataid ne kerüljenek ki úgy EU-n kívülre, hogy bárki bármire használhassa (pl. az USA-val akarnak egy olyan megállapodást kötni, amely szerint ugyanolyan védelmet kaphassanak kint az EU-s lakosok adatai, amilyent az amcsikéi); ide tartoik a GDPR is, amiben nem adhatják el az adataidat az engedélyed nélkül bárkinek, nem használhatják fel másra, mint amire engedély adtál, ...; a FB ellen felléptek mert nincs ingyenes, reklámmentes lehetőség; ....
Vagyis messze nem az amcsik érdekeit nézik, hanem a miénket. Persze semmi nem tökéletes, így itt is adódnak gondok (ez látszik például abból, hogy már a második USA-EU adatok kapcsán összehozott megállapodás is ment már a levesbe). De ettől függetlenül egyszerűbb rájuk fogni minden rosszat, mert manapság ez megy: minden gonoszért egy adott csoport a felelős, míg a másik meg minden jóért. Aztán el sem gondolkodik rajta senki, hogy biztos így van-e; csak sokan mondják (vagy a 'nagyfőnök', esetleg 'A PÁRT'), ezért biztosan így van. -
A klímát úgy használod, ahogy akarod. Ha neked úgy jobb, akkor csinálhatsz állandó -10 fokot is, csak semmi értelme.
Egyébként a tanácsok azért vannak, mert a szervezetnek nem tesz jót a 10+ fokos hőmérséklet-különbség - sokként 'fogja fel', így csökkenti az immunképességet, illetve jelentősen növeli a megfázásos, torokgyulladásos, ... megbetegedések esélyét. És nem csak akkor, ha magadra fújatod (az csak külön plusz kockázatnövelés). Elég, ha az ember bemegy egy légkondis boltba, és már érezni is, hogy 'de jó, mert nem meleg', de ugyanakkor meg 'basszus, lehet, jó lenne ide egy pulcsi is, meg hosszú nadrág, mert fázom' (nem véletlen, hogy ilyen üzletekben nem rövidnadrágos-vékonypólós eladók dolgoznak) - vagy elég, ha kijön, és szembecsapja a hőség (ami után a szervezet rövid idő múlva elkezdni termelni az izzadságot - néha jelentős mennyiségben is, tényleg úgy, mintha folyna rólad).
Ezen kívül a 21-24 fok az, ami 'normális'. Illetve még megjegyzés (bár ez már inkább enyhe kötekedés is lehetne, ha valaki rosszindulatúan közelítené meg a kérdéskört): este nem sűrűn van 38 fok, így nem kell 32 fokban aludnod - ha esetleg mégis lenne, akkor meg hiába szellőztetsz éjszaka, akkor sem lesz 30 fok alatti hőmérsékleted. -
Vagy rossz adatot néztek vagy rosszul mértek vagy olyan szutykot vettetek aminél nem adta meg a gyártó ezt az egyébként meg eléggé fontos adatot. Egy 3.5-ös klíma sosem fog 2kW-ot enni, fizikailag nem tudod rákényszeríteni, a megadott plafon fogyasztás az annyi és nem több, ehhez méretezik a vezetéket is, hogy ne barnuljon ki a falból a kötéseknél.
2 db 3.5 kW-os Panasonic klímáról volt szó, amiknek az összfogyasztása elérte a 2 kW-ot, csak Alogonomus kolléga valamiért szentül meg van róla győződve, hogy a klímák teljesítménye megegyezik a fogyasztásukéval... ami mondjuk Gree klímánál lehetséges, ugyanis szürreális SEER és SCOP értékeket adnak meg, amik egyértelműen fiktívek, onnan meg már bármi lehet. -
Busterftw
nagyúr
válasz
hahakocka #94 üzenetére
Na és GTA V-ben miért jobb a 1060 10-15 FPS-el?
Cyberpunkban egál.
Milyen profi tesztelőkről van szó?A múltkori "tesztedben" már lebontva leírtam az összes játék átlagát, összesítve nem volt gyorsabb a 580, miközben a 1060 húzható volt bőven, mert nem kazán a 580 képest.
Semmilyen ugyanilyen hatás nem volt, ugyanez látható most is, az AMD későbbi generációkban is több vram-ot adott , de nem ért semmit mert előbb fogyott el a vga.
Hányszor kell ezt a sületlenséget még megcáfolni?
Nem a 580 lett valamiért a népkárta éveken keresztül hanem a 1060.
-
hahakocka
őstag
válasz
Busterftw #40 üzenetére
Akkor miért jobb 10-15 fps akár a memóriéhes gamekben vajon? Az 580 az 1060 nál? (Read Dead Redemption 2 ami elég éhes is s szép grafikájú, a Last of Us Part 1 s lehetne még sorolni Cyberpunk) . A profi tesztelők és user tesztek alapján. De nem csak a vram miatt a driverrel tényleg sokat javult 1.5-2 év után. Ugyanez a hatás volt majdnem a GTX 960 vs R9 380 al is.
-
Alusky
senior tag
Nekem nincs splitem csak egy 3.7-es ablak meg egy 4-es kétcsöves mobil, de nem lépi át a megadott maximális energiafelvételt. Vagy rossz adatot néztek vagy rosszul mértek vagy olyan szutykot vettetek aminél nem adta meg a gyártó ezt az egyébként meg eléggé fontos adatot. Egy 3.5-ös klíma sosem fog 2kW-ot enni, fizikailag nem tudod rákényszeríteni, a megadott plafon fogyasztás az annyi és nem több, ehhez méretezik a vezetéket is, hogy ne barnuljon ki a falból a kötéseknél.
Az ablakklímám a kivétel, mert 7 fok alatt átkapcsol fűtőszálra, de világosan le is van írva az adattáblára minden opció mikor mit eszik. Splitből nem igen tudok, főleg az utóbbi 10 évben, hogy készült volna fűtőszálas kiegészítésű, max a csepptálca fűtés az viszont nem +2kW.3 fokról sose hallottam, 10 fokot mondtak mindig, ha extrém hőség van akkor 6-8-at. Ami faszság, nem azért veszi az ember fél milláért a klímát, meg fizeti utána a villanyt, hogy 38 fokos hőségben 32 fokra állítva izzadjon és forogjon az ágyban óránként megébredve, belebüdösödve az ágyba, ehhez nem kell klímát se venni, ennyit önmagától tud egy ház, ha éjjel szellőztetsz és nappal becsuksz.
Azért van, hogy használd és tudj élni meg pihenni mellette, szívbaj nélkül 20 fok. Max akkor kell visszább venni, ha kényes fülfájós stb.vagy, de ott se a 20 fok szokott a gond lenni, hanem vagy retkes a beltéri és telerak baktériumokkal vagy a fülre fúj, a kilépő levegő hidegebb 20 foknál.
Van ismerősöm aki 16 fokra hűti a házát ezer éve gond nélkül, és ez nem a minimum amit a klímák engednek általában, ténylegesen ennyi az egész házban hőmérőkön is. -
realme
tag
Rá lehet fújni a festéket a rozsdára hogy szebb legyen de ez nem sokat segít a valóságon, Európa csúszik lefele és az EU vezetése baromságokkal vesztegeti az idejét, amikor kerek perec megmondják hogy őket a szavazók véleménye nem érdekli az több mit súlyos, jelenleg 100% Amerika érdekeit szolgálják pont leszarva Európát.
-
Sinesol
veterán
Az EU-s bürokracia impotenciaja nem propaganda, hanem a valosag, az elmult evtizedekben elhuzott mellettünk az USA es Azsia is, gyakorlatilag semmit sem tudunk felmutatni tech tèren. Az agzonszabalyzott nehezkes piac miatt eselye sincs itt egy tech cègnek. Raadasul a jobbnal jobb agymeneseikkel lassan odajutunk, hogy amerikai techcegek termekei is csak butitott formaban ernek ide.
Gazdasàgi tèren is hasonloan rossz a helyzet, a gazdasagi/technologiai fejlödesnek a vilagon nincs nagyobb kerèkkötöje az eu-s jogalkotasnal, egyreszt vegtelenül nehezkes, masreszt vegtelenül ostoba dönteseket hoznak, nincs mit szepiteni.
-
Azért mert nem feltétlenül azért vannak túlfeszelve a GPU-k ,hogy a plusz 5-6 % teljesítmény kijöjjön, hanem azért hogy jobb legyen a gyártási kihozatal. Lefordítva a magasabb feszültség = pénz.
A nagyobb energiaszivárgással rendelkező GPU is beleférnek így a 4090-4080-4070 stb a saját kategóriájába és magasabb fesszel ezek is elérik a megfelelő órajeleket.
Lehet van olyan szilícium aminél akár 30- 40 % undervolttal is alig esik a teljesítmény meg olyan is ami 20 % nál összeomlik.( hasonlóan az OC-hoz)
Megpróbálom megkeresni azt a cikket amiben egy Nvidiás mérnök beszél erről.Részletezi hogy nem megfelelően magas hőmérséklet is gondot okozhat , az alacsony feszültség által okozott instabil működés is és a rossz hűtési körülményeket is kompenzálniuk kell, ami a zárt házban előjön, vagy az a hűtés, ami az AIB partnereknél az alsó kategóriás kártyákra kerül.
Olyan feszültséget határoznak meg ,ami egy SKU-n belül a teljes halmazra a gyártásban érvényesül és a felhasználónál is szélsőséges körülmények között garantálni tudja a működést+ gondolom a szilícium-, gyártási minőség stb fényében. -
MZsoltee
veterán
válasz
BusinessGuy #79 üzenetére
A topicban visszaolvasva pl láttam olyan, hogy a 4090-es esetében komoly fogyasztáscsökkentéssel ( 30-40% csökkentéssel) marginális (<10%) teljesítmény visszaesés volt. #11Feri1984
Ha ez valóban így van, akkor teljes mértékben nonszensz, hogy a 4090 miért nem gyengébb 10%-al, hogy 2/3 áramból elmegy. Ha lenne egy ilyen szabályozás, akkor más lenne a megközelítése a dolognak. És valóban mondjuk BIOS-ban butított kártyák jönnének az EU-ba, de gyakorlatilag marginális hátrányunk lenne benne teljesítmény tekinetében. Fogyasztásban, meg azért jelentős előnyünk. Szerintem ebből azért nagy gond nem lenne. Az 1% akit pedig ez komolyan zavar az pedig úgyis BIOS-t cserélne, vagy tuningolna.
Kb az, mint a routerek esetében, akit nagyon zavar az úgyis felrakja a kínai fw-t.450-470, alapon gyári OC 350-400 között ketyeg, limittel pedig simán 300 alá dobható úgy hogy buktál max 1-3% teljesitményt....
Akkor miért nem ilyen alapból, gyárilag?
A tuningos is örülne, hogy legalább valamit tudott húzni a vga-n. -
BusinessGuy
őstag
Persze sőt, ne engedjenek az EU-n belül 2.1kw-os klimánál nagyobbat se, sőt....
Ekkora marhaságot....Az kéne még csak hogy beleugassanak ennek is a fogyasztásába, szopunk igy is eleget az EU marhaságai miatt.... Ez senkinek nem tenne jót jönne a sok butitott fos az EU-ba....Sose fogom megérteni ezt a hisztit. A Highend mindig is zabált és zabálni is fog. Ha nem tetszik nem veszed. A 1080ti is bekajálta simán a 400 wattokat ha meghajkurásztuk, hol van a 1080ti akár egy 150w-ra "züllesztett" 4090-hez képest?....
De még mindig energiahatékonyság tekintetében az irdatlan zabálógépnek kikiáltott 4090 gyakorlatilag a trón mellett csücsül mosolyogva a 4080-tól alig elmaradva. Egy szuperfogyasztású 3060-as népkártya és hasonló társaik gyakolatilag közel 50%-al szarabbak energiahatékonyság terén... Az pedig hogy szabadjára engeded vagy korlátozod a kártyákat a te dolgod de gyakorlatilag azt a teljesitményt amit te megkapsz kvázi BÁRMELYIK videókártyától a piacon, azt a 4090 a 4080 vagy akár a 7900xtx alacsonyabb fogyasztás mellett az arcodba tolja.
Hiszti helyett meg az ilyen fogyasztásról szóló tipikus péhá pánikcikkek helyett meg kéne nézni a kártyák energiahatékonyságát ami kicsit mérvadóbb mint az hogy mi mennyit eszik. Főleg hogy az utóbbi években ez mindig el túlfújt lufi volt és a kártyák mire az asztalodon kerregnek jóval alacsonyabb fogyasztással mennek mint amikről a riogatások szóltak...Ez alapján bőven látható hogy itt messze nem arról van szó hogy a teljesitményért csak a fogyasztást emelték. A 2-3 generációval régebbi kártyák highend változatai is hasonlóan zabáltak csak jóval gyengébb energiahatékonyság mellett....
Állandóan ment a rinya arról is hogy a 4090 600watt!!4!! Aztán a valóság az hogy OC-vel fel tudom lőni de felesleges alig pár százalék többletért de még úgy is a 600-at maximum feleslegesen gyilkos tesztekben közelitgeti játékokban 450-470, alapon gyári OC 350-400 között ketyeg, limittel pedig simán 300 alá dobható úgy hogy buktál max 1-3% teljesitményt....
Alogonomus: kimaradt hogy az "egyik" legjobb. A 4080 csücsül a trónon alig pár százalékkal a 4090 fölött. A lényeg hogy meg lehet nézni hol vannak a régebbi szériák ilyen téren.....
-
Alogonomus
őstag
válasz
BusinessGuy #75 üzenetére
Az azért ugye megvan, hogy a kimondottan Geforce kártyákhoz írt Cyberpunk esetében sem a legjobb hatékonyságú kártya a 4090, bár azért a legjobb is Geforce kártya.
-
MZsoltee
veterán
Ha lesz normális mennyiségű ram és sávszél az 5070-esen és mondjuk hoz egy 4080 super 7900XTX szintet, akkor azt mondom már jó vétel lesz 200W-ból. Bízzunk benne, hogy az ára se lesz több sokkal, mint 300k...
Amúgy tök jót tenne ennek a biznisznek, ha consumer cuccokra azt mondaná az EU, hogy nem lehet több a fogyasztása egy CPU-nak, mint 200W egy vga-nak meg 250W. A konzolokra meg valami hasonlót, bár abban nem vagyok otthon. Ha már a porszívó így meg van variálva, akkor a PC, vagy a laptop, esetleg a telefon is beleeshetne ebbe a kategóriába. Talán kicsit több áramot fogyasztunk vele, mint egy porszívóval. Bár csak lehet én porszívozok keveset és nyomkodok kütyüket sokat. -
BusinessGuy
őstag
Áramtemető? Optimalizálatlanság?
Az azért megvan hogy például a 4090 a legjobb hatékonysággal (értsd: watt/framerate) rendelkező kártya?Ez megint egy hisztikeltő cikk. Ami érdekes módon nem születik meg sise a jóval szarabb fogyasztással rendeljező radeonoknál itt a péhán...
A 4090-nél is máig megy az 500-600 wattos bullshitcunami közben egy gyári OC kártya játékok alatt talán 400-430 között kajál, ami simán leszoritható 250-300w közé 1-3% teljesítményveszésért.... -
válasz
E.Kaufmann #69 üzenetére
Azért még mindig van előrelépés, csak amíg régebben egy új terméket meg tudtak úgy csinálni, hogy nem a legnagyobb teljesítményre lőtték be az optimalizálásukat, hanem a legoptimálisabb beállításra, addig mostanában nem törődnek ezzel, és max teljesítményre állítják be ezeket (még akkor is, ha nincs ellenfél, vagyis nem sürgetne a szükség) - főleg a zöldeknél látni ezt, akiknél pl. a 4090-esnél is jelentősebb fogyasztás csökkentést is meg lehet úszni kis teljesítmény csökkenéssel - és még úgy is piacvezetők lennének, vagyis akkor sem lenne ellenfelük (de mennyivel jobban érezné magát az 'egyszeri vásárló', aki meg nyerhetne ezzel annyit, hogy nem kell egyéb alkatrészeket is cserélnie egy VGA kártya cserénél).
-
Busterftw
nagyúr
válasz
E.Kaufmann #65 üzenetére
Az sem vesz 7800x3d-t, mert AM5 platform DDR5 only.
-
wolfman
veterán
válasz
E.Kaufmann #69 üzenetére
PONTOSAN!
-
Pár évvel ezelőtt még az volt a hívószó, hogy mennyire energiahatékonyak a termékek, és hogy kevesebb fogyasztásból is ki lehet hozni magasabb teljesítményt - ezért nem kell hozzá nagyobb tápegységet venni (csak a nagyon extrém felhasználóknak voltak az 500+-os tápok, de manapság lassan már ez lesz az alap). Csak gyorsan elfelejtették a gyártók ezt, és inkább rámentek a minél nagyobb teljesítménynövelésre, mert hiszen valahogyan csak el kell adni az újabb termékeket is (ha meg elég az 1-2-3(-....) generációval ezelőtti cucc teljesítménye is, akkor nehéz lesz ezt beadni a felhasználóknak).
-
1. nem fojt le 5 másodperc alatt azért ennél jobbak vagyunk
2. pénzes dolgokban lehet igazságot keresni, de nem hiszem, hogy ebben velem érdemes lenne vitatkozni én egy nem racionális vásárló vagyok pc ügyben. Mondhatnám, hogy nem érdekel a pénz, de természetesen érdekel, csak a határvonalak másak. Én pl. biztosan nem fizetnék 8-900.000 Ft-ot egy RTX 4090-ért, nálam a 400eFt+ VGA teljesen eléri a plafont, másoknak meg ez nem okoz gondot..Vicces amúgy, hogy pont egy RTX5000-es RTX5900-as topicban beszélgetünk az én intel procimról
-
Teasüti
nagyúr
Legalább van értelme 750+ Wattos tápegységeket venni. 13/14-es Intelt ki vesz manapság, mikor AMD megoldja ugyanazt 105 Wattból? 7800x3D konkrétan a leggyorsabb játékos cpu jelenleg és 105 Watt. Az Intelen megspórolt áramot meg bele lehet tolni a VGA-ba.
Érezni amúgy azt az extra pár száz Wattot. A légkondi alig kapcsol gép nélkül és elég sokat megy bekapcsolt gép mellett. Pedig nálam csak kb 400 Watt össz. TDP van, az is csak stressz teszt alatt.
Gondolom azt azért mindenki tudja, hogy a légkondi hőteljesítménye =/= az elektromos teljesítménnyel? Nálam a 3,5 Kw-os egység címke szerint kereken 1 Kw-ot vesz fel a hálózatból, mikor jár a kompresszor.
Aztán az óránkénti átlag meg ugye ennél kevesebbre jön ki, már ha megfelelően van méretezve és nem kell túlóráznia. Nálam pl kb 10 percig megy egyhuzamban míg kivisz a szobából 1 °C-ot, majd készenlétben van megint egy ideig. -
Sinesol
veterán
Nem egeszen ertem mitöl lenne a legjobb hatasfoku, az 1080 olyan 180-200 watt körül evett, valamivel többet eszik ma egy 4070, miközben nem kicsit több fps-t hoz. Szoval ha azt nezem, hogy mondjuk 1 wattbol hany fps jön ki, akkor nem kicsit jobb az uj generacio hatasfoka.
-
Legalább ismét felpörög majd a tápos topic
-
válasz
Alogonomus #38 üzenetére
Miket beszélsz komolyan már megint? Azért offol itt mindenki erről mert szokás szerint megint zagyválsz össze vissza. Én klímával fűtök, 5 darabbal, írtam róla cikket anno. [link] Wattra pontosan tudom mennyit esznek a klímáim és mennyi a maximális áramfelvételük.
Nem kell itt EU rendelet szerint megadott átlag mert az egy átlagos külső hőmérséklethez megadott valami, ami a te házad , nyílászáróid stb szigetelése meg a te országodban tapasztalható hőingadozás és szezonális átlag hőmérséklet függvényében teljesen mást mutat....,ráadásul sok kínai gyártó megadott értékei köszönő viszonyban sincsenek a valós teljesítményükkel, maradjunk ennyiben. az számít hogy te otthon mit mérsz azzal a klímával ami ott dorombol a házadban...
Egy értelmes gyártó megadja a maximális teljesítményfelvételét a klímáinak, lásd Daikin, 3.-4. sor. ahhoz hogy egy klíma elérje a maximális áramfelvételt maximális fokozaton kell járatnod úgy hogy a hőmésékleti értékek annyira szélsőségesek legyenek,hogy kb 1:2 hatékonysági fokod mutassanak. Soha ,megközelíteni sem tudtam ezt...-9 foknál 23 fokra állított belső hőmérsékleten is 1: 3 fölötti hatékonyságot mutattak a klímáim.. -
sh4d0w
félisten
Hja, mert az elozo szeriak az olyan keveset fogyasztottak...
-
Dr. Akula
félisten
válasz
elfelejtette #49 üzenetére
"állítólag egyébként sem egészséges 10 foknál nagyobb hőmérséklet-különbséget csinálni"
Feltéve hogy nincs 10 foknál nagyobb meleg a normálishoz képest. Hallom mindenhol ezt, sőt, leginkább 3 fokot szoktak mondani, hogy jaj mi lesz ha kimegyünk a melegbe... És ha nem megyünk ki, akkor meg simán csak megsülünk, mert 36-ból 3-at levonva is ugyanott vagyunk. Mondjuk a BKV + MÁV biztos ami biztos alapon inkább be se kapcsolja.
-
-
Dr. Akula
félisten
válasz
elfelejtette #6 üzenetére
És 25-ről mi hűti tovább elviselhető 20-22-re?
-
Dr. Akula
félisten
Remélem a tudása is annak megfelelő ugrás lesz. Mármint a mostanában megszokott +40-70%, nem a 450-500W közti +10%.
-
Danex
addikt
válasz
Alogonomus #10 üzenetére
Valószínűleg a cseptálca fűtés az ami extrába megnyomta, de még erős minusz fokokban is hatékonyabb mint egy sima rezisztiv fűtőventillátor.
-
-
balintka
addikt
Mikorra várható ez az 5000.es széria? Érdemes ennek a fényében még mostanában 4070 Ti Super-t venni?
-
DudeHUN
senior tag
Nvidia pls. ami 400W fölé megy legyen muszáj 2db 16-os csatit rádobni és akkor itt nem lesz 4090 balhé. Ekkora kártyákon hely az lesz neki. Mindenki jobban jár.
-
válasz
Alogonomus #38 üzenetére
És ebből is látszik, hogy a klímák maximális villamosenergia-fogyasztására csak erősen becsült értékeket adnak meg a gyártók
Nem, az valós érték, mert ahhoz kell méretezni mindent: kábelezést, biztosítékokat, az elektromos hálózat meg nem játék, ha ott valami gebasz van, akkor jobb esetben lecsapja a biztosítékot (az is elég gáz), rossz esetben meg tűz is lehet belőle.
pont te írtad a mért értéked alapján, hogy 2 kW körül alakult a klímád legmagasabb tapasztalt fogyasztása
Két klímája van
-
Busterftw
nagyúr
válasz
hahakocka #37 üzenetére
A tesztekből kiderül mennyit javult ténylegesen a perf/watt.
Az nem jelent semmit, ha nőtt a TDP, de emellé sokkal jobb a teljesítmény is."végül hosszú távon a teszteken látszott, az a jobb választás az 1060 nál egyrészt a vram többlet, másrészt a + erő miatt."
Igen ezt már 5x leírtad és a másik topikban már 5x megcáfoltuk.
El kellene engedni mert nem igaz, legalábbis nem úgy ahogy előadod.
Ahogy más genben sem ment az AMD többre hosszútávon a több vrammal, mert előbb fogyott el a vga erő.
Engedd el, mert csak félrevezeted az usereket. -
Alogonomus
őstag
válasz
LordyDaVidra #30 üzenetére
És ebből is látszik, hogy a klímák maximális villamosenergia-fogyasztására csak erősen becsült értékeket adnak meg a gyártók, hiszen pont te írtad a mért értéked alapján, hogy 2 kW körül alakult a klímád legmagasabb tapasztalt fogyasztása 41 fokos kinti hőmérséklet esetén, vagyis hűtési módban, pedig a specifikációs táblázat alapján maximum 1,16 kW-ot fogyaszthatott volna el.
A klímák fogyasztásával kapcsolatban éppen ezért sokkal inkább a specifikációban is feltüntetett EU rendeletben előírt mérési módszertan alapján számított éves átlagos várható fogyasztási érték a meghatározó. Autóknál is ugyanezért nem a maximális üzemanyag átfolyás a lényeg, hanem a WLTP szerinti átlagfogyasztás.De tényleg túl sokat offtopikoltunk már ebben a hozzászólásfolyamban a klímákkal kapcsolatban.
-
hahakocka
őstag
válasz
Busterftw #31 üzenetére
Azért pár gennél azt is meg tudták oldani hogy csökkenjen vagy kb maradjon a fogyasztás mértéke, s úgy nőjön 5-20% ot.
Amikor az AMD kazán volt régen azért a Geforceok ettek ha kellett és akkoriban nem volt 30% difi sem. Max 5-10 az azonos kategben.. Vagy ott van pl a RX 580 többet evett mint az 160, de végül hosszú távon a teszteken látszott, az a jobb választás az 1060 nál egyrészt a vram többlet, másrészt a + erő miatt. Elhúzott 10-15% al. Volt erről sok teszt hogy 4-5-6 év után elhúzott az 1060 tól. S árban (na nem kezdő árban) meg nagyon jó volt s még ma is nagyon sokan használják őket.
Csak lesz majd az 5090-hez is egy ilyen BIOS biztos. Meg ott az alulfeszezés mindkét oldalon. Azt a pár% telj - -t megéri. Más kérdés hogy mennyit kérnek el e VGA-kért azért, hogy mi végezzük el a munka egy részét a fogyasztás terén . -
Nagynozi
aktív tag
válasz
Busterftw #34 üzenetére
Giga RTX 3080 nem volt hangos 68 fok körül mozgott. Mostani RTX 4080 persze jobb, 62 fok körül van légkondícionált szobában, hangra hasonló, de 70 W-al kevesebbet is eszik. A 12 gigás RTX 3080 állandóan 350W körül evett, persze én nem szedtem szét sose, nem optimalizáltam meg ilyenek, out of box használtam.
-
Busterftw
nagyúr
"Gigabyte RTX 3080 12GB többet fogyasztott és rövidebb volt."
És jóval szarabbak is voltak a hőfokok.
Nekem a 3080ti FE volt, méretéhez képest jó hűtéssel, de én is például repadoztam ahogy sokan is, ventik is jobban pörögtek.
Aztán végül tettem rá egy AIO-t.Ahhoz képest a 4080 full kussban van, remek hőfokokkal.
-
Wilks
aktív tag
Az elmult 1,5-2 ev arrol szolt(prohardveren),hogy a legujabb generacios termekek mennyit fognak fogyasztani,stb.Hogy ezen miert lepodnek meg egyesek,es miert hangoztatjak ugy,mintha ez csak egy "jelenlegi-jovobeli" problema ,,mikor a csapbol is ez folyt,jo kerdes.
Lehet,hogy majd egyszer eljon az ido,mikor a teljesitmenyhez alig kell energia......Talan majd jon egy attores a kvantum fizikaban,ami megoldja az energia ehseg problemajat.Addig viszont hallgasuk tovabb a minden napi "te jo isten,ezt mar paks 2 se tudja uberelni" hsz-ket. -
Nagynozi
aktív tag
válasz
hahakocka #29 üzenetére
Csak azért vettem Gainward Phantom GS RTX 4080-at anno tavaly márciusban, mert a Fractal Design Meshify 2 Compact házamba 2x14 centi ventilátorral csak ez fért be, Gigabyte, Asus és társai már nem mentek volna bele. 330 mm hosszú ez is, front AiO-t felülre kellett raknom. Mondjuk szerintem overkill ez a hűtés, a Gigabyte RTX 3080 12GB többet fogyasztott és rövidebb volt.
-
Busterftw
nagyúr
válasz
hahakocka #22 üzenetére
A különbség az, hogy itt a nagyobb fogyasztáshoz jár jó teljesítmény, az AMD meg csak simán kazán volt.
Teljesen jók ezek az értékek, mostani 4080 közül is van 350W BIOS-os, ahogy a 4090 is van amelyik 500W.
A kártya mérete miatt pedig mindegy melyiket veszed, jó lesz a hűtés. Win-win az usernek.
-
válasz
Alogonomus #25 üzenetére
Specifikáció alapján a nálam lévő Panasonic TZ35-WKE klíma maximális teljesítményfelvétele 1.38 kW, fűtés módban. Hűtéskor 1.16 kW.
-
tibaimp
nagyúr
Nem is vártam mást...
-
Nagynozi
aktív tag
válasz
Walter_White #12 üzenetére
Az én RTX 4080-am meg 280W körül eszik Cyberpunk alatt max RT-vel. Szerintem az 5000-es széria csak brutál gyors lesz. Az én kártyám 2850 mhz-ig boostol. Gondolj bele meddig fog majd egy RTX 5080 boostolni? Valahol az alap boost frekvenciát 3ghz-nek ígérik (pletyka) a valós akár 3,4 ghz is lehet majd és úgy fog enni 350W-ot. Az RTX 5090 meg nem embernek való. Vagyis elvetemülteknek.
-
válasz
Alogonomus #25 üzenetére
A belső egység gyakorlatilag csak egy ventillátor, az nem fog sokat fogyasztani.
-
Azért az mégis csak minden szempontból ku.v@gáz, hogy lassan tizen éve nem nagyon optimalizálnak (pontosabban fejlesztenek) VGA-kat
LOLWUT.
2013-ban a 780 jött ki, ha azóta nem látsz fejlődést, akkor az erősen szemészeti probléma. A 780 Ti simán benyalt 260 wattot. Ma egy 35 W TGP-re konfigurált 4050 mobilGPU is hoz legalább másfélszeres teljesítményt (plusz az egyéb okosságok, amiket az elmúlt évek hoztak). Ha meg azt megnézed, hogy 260 wattból mit lehet kihozni, akkor meg ott a 4070, ami meg tényleg sokkal-sokkal gyorsabb, mint a 780.
-
válasz
Alogonomus #10 üzenetére
Szóval tényleg tud(na) egy 3,5 kW-os klíma 2, sőt akár 3 kW-ot is órákon/napokon keresztül elhasználni
Nem tudna. Ránéztem egy random 3,5 kW-os klíma adatlapjára, a maximális áramfelvétele 6,8 A, vagyis a maximum felvett teljesítménye 1,5 kW. Ezek mind hőpumpák, a névleges hőteljesítményük a felvett elektromos teljesítmény sokszorosa.
-
hahakocka
őstag
Azért ez még csak pletyka, emlékeztek a 600W os 4090 hírre is még? De esélyes akár hogy nőhet persze. Ami szinte biztos az a 16 PIN bár ez durva hogy mindegyik kártyára. Az is okozott problemákat máig sok helyen, télre igazán fűt a 16 PIN jével!
Kandalló edition lángokkal.
Ezek után főleg kíváncsi leszek igaz e a pletyka a 8800xt ről, hogy 200w ból hozza a 4080-7900xtx szintjét, amit ezek után azért még kétlek .Ha igen akkor instant vétel a cserére. Ha nem akkor lehet előző gen. Régen emlékszem mennyien sokan szidták a régebbi AMD-ket és Nvidiákat, hogy kazánok s sokat esznek, hát akkor most?
Persze most már 4K ba megy, de hát a teljesítmény mindig is emelkedett, az arányok voltak azért mások. Itt ugyan egyelőre csak 20-30% erősödést pletykálnak majd kiderül.
-
válasz
Alogonomus #17 üzenetére
Ne fárassz már, ember, hogy jobban tudod, hogy mennyit evett nálam a klíma!
Nyilván a fűtésnél jelentkező energiaigény ettől eltérhet, de nem arról volt szó, hanem arról, hogy úgy melegítenek a modern GPUk, hogy klíma kell a gunyhóba! -
wolfman
veterán
'Persze egy ilyen teljesítményű grafikát nem 65 watt TDP-s CPU-val szokás használni.'
Azért az mégis csak minden szempontból ku.v@gáz, hogy lassan tizen éve nem nagyon optimalizálnak (pontosabban fejlesztenek) VGA-kat, inkább csak odabasznak az energia éhségének, had szóljon. Én még azért rettenetesen szorítok, hogy tűnjön el a k..v@ anyjába a 16tűs tápcsati, de még a 3x8tűs opció is csak csúcsszegmensben legyen max és visszaessenek 150W-200W-al a fogyasztások. De nem hinném sajnos, hogy ez bekövetkezik, max sokára, mikor már a teljes informatikára sz@rni fogok magasról és inkább fájerezek a többi magára hagyott nyugdíjassal az öregek otthonában.
-
RafaelEKH
tag
válasz
Alogonomus #17 üzenetére
Az egész klímás témát a nyári meleg kapcsán hozták fel, szóval a fűtés üzemi fogyasztást nem keverném bele. Télen majd fűt az RTX 5090
-
elfelejtette
veterán
válasz
Alogonomus #17 üzenetére
"Kinti mínusz fok esetén – sőt már 1-2 fok esetén is, nem kell -20 fok – a klímaberendezés fűtőventilátorként üzemel, és szinte pontosan annyi villamosenergiát fogyaszt el, amennyi hőenergiát a szobába betáplál"
Látszik, hogy fingod sincs a klímákról, különben nem írnál ekkora ökörséget... -
Alogonomus
őstag
válasz
elfelejtette #14 üzenetére
Csak mind LordyDaVidra kolléga hozzászólásában az "abszolút csúcsfogyasztása pedig 1.0-1.1kW" mind a te hozzászólásodban szereplő "Maximum 1-1,5kW-ot, azt is csak télen, fűtés üzemben, mikor a kinti -20 fokból csinál +20 fokot." téves állításokat tartalmazott.
Egy 3,5 kW-os klímaberendezés adott helyzetben igényt is tarthat a 3,5 kW-ra.
Kinti mínusz fok esetén – sőt már 1-2 fok esetén is, nem kell -20 fok – a klímaberendezés fűtőventilátorként üzemel, és szinte pontosan annyi villamosenergiát fogyaszt el, amennyi hőenergiát a szobába betáplál. Ha ehhez a teljesítmény maximumán kell üzemelnie, akkora a névleges teljesítménye maximumával "pörgeti" a villanyórát. -
Továbbra is az a meglátásom, hogy Pascal volt az nVidia fénykora.
-
Felvett teljesítményt írtam (kW, nem kWh), de most megnéztem, hátha így érthetőbb lesz: 2024 júniusban összesen 130 kWh áramot fogyasztott a két klímám, hogy 24 fok körül tartson egy tetőtéri, 80 nm-es, kb 5 méter belmagasságú ingatlant.
A legmagasabb teljesítményfelvétel 2000 watt körül alakult, ekkor a kültéri egység (árnyékban) 41 fokot mért.
-
elfelejtette
veterán
válasz
Alogonomus #10 üzenetére
"Szóval tényleg tud(na) egy 3,5 kW-os klíma 2, sőt akár 3 kW-ot is"
Persze, de extrém helyzet, a kolléga azt hitte hogy úgy lesz 1kw az átlagfogyasztás, ha a 3,5kw-os klímát 4 óránként 1 órát használja... -
Walter_White
senior tag
azért durva hogy mennyire megy felfele a fogyasztás... kiváncsi leszek a ténylegesen mennyit fog kivenni, mert már egy 3080Ti-m is alapon nyaldossa a 400Wattot... 50-55 fokon megtartom vízzel... de nevetséges.. erre még egy olyan 200-250 esetenként 300w proci szinten is...
-
Feri1984
tag
válasz
bitblueduck #7 üzenetére
Nekem egy ideje minden is undervoltozva van.
7600X + 4090
4K/120Hz-hez nem kevés a proci.Tökéletesen kihajta a kártyát.
CPU 45-55W fogyasztás.
GPU-t 900mV-re lőttem be : -
Alogonomus
őstag
válasz
elfelejtette #6 üzenetére
A 3,5 kW-os Gree klímám télen volt, amikor 2 kW fölött fogyasztott éjszaka egy hidegfront miatt. Amikortól a klíma kinti egységének a hőátadó felülete 0 fok alá csökken, akkortól a kinti levegő páratartalma kifagy(na) rá. Onnantól a klíma lényegében egy fűtőventilátorrá válik. Szóval tényleg tud(na) egy 3,5 kW-os klíma 2, sőt akár 3 kW-ot is órákon/napokon keresztül elhasználni, de olyankor kell:
- vagy inkább visszaváltani a gázfűtésre, ha még elérhető az ingatlanban,
- vagy minimális szellőztetéssel "túlélni" a napközben is stabilan legfeljebb 1-2 fokig emelkedő napokat,
- vagy elfogadni, hogy évente abban a pár napban valóban jelentősen előnytelenebb volt földgáz helyett villamosenergiával fűteni, de az év egészét nézve még úgy is kedvezőbb a hőszivattyús fűtés.
Az egyre enyhébb telek hatására évente egyre kevesebb olyan nap lesz, amikor a klíma a rosszabb opció. -
Hát, ha az RTX 5050 teljesítményben übereli az RTX 4060-at, akkor okés.
Egyébként sokan használják ma is az RTX3060 12GB kártyáikat, nyugodtan lehet várni a 6000-es szériát, nem kötelező váltani.
-
bitblueduck
senior tag
RTX4090-nél írták hogy kb 8% tejlesítményért cserébe úgy 40%-al lehet csökkenteni a fogyasztást. Remélhetőleg itt is lesz ilyen. Nemtudom 4090 tulajok mennyire használhatják ezt?
Nekem most 7900XT van, de a 300W hőleadásával már az is veszélyezteti a klímacélokat (hogy a szobát lehűtse a légkondi). Gépházat is kell majd vennem emiatt, mert 109 Celsius hot spot volt, ha gép oldalát leveszem 95-re csökken.
Persze lehet viccelni, hogy télen jól jön meg ilyenek de 500W már gyakorlati szempontból is problémákat tud okozni. Pláne ha hozzáillő CPU-val meg egyéb cuccokkal a teljes rendszert nézzük. -
elfelejtette
veterán
Mégegyszer:
A 3,5kW-os klíma nem fog felvenni 3,5kW-ot! Maximum 1-1,5kW-ot, azt is csak télen, fűtés üzemben, mikor a kinti -20 fokból csinál +20 fokot.
Hűtés üzemben pedig bent az irodában, és otthon is 25-26 fokra van állítva a klíma, így 250-500 wattot fogyaszt. Van olyan ismerős, akinél 23 fokra. 18 fokot az állít, aki egy nagy hodályt akar ócsóért 1db 3,5-ös klímával hűvösen tartani.
Ja és ha a klíma ha elérte hűtés üzemben a beállított hőfokot, akkor átvált sima ventillátor üzemmódra, amikor is 20 wattot fogyaszt. Csak összehasonlításképpen egy álló szobai ventillátor 60 watt... -
Robitrix
senior tag
válasz
LordyDaVidra #3 üzenetére
Az átlag lehet..... ha 4 órát üzemel és 20-at meg nem naponta...
átlagban.... Persze nem mindegy, hogy 18 fokra van állitva ilyenkor vagy mondjuk 26-28 fokra....
-
Robitrix
senior tag
Azért mondjuk az meglepő volt, hogy az RTX 4060 esetében lejebb sikerült vinni a fogyasztást 170 wattról 115 wattra. miközben nőt a teljesitmény vagy 20-25%-ot.
Mondjuk azért például egy 3060-assal nagyjából egy radeon 6700 van teljesítményben egy szinten és hát az is 175 watt a fogyasztés. vagy még pontosabban nagyjából egy radeon 7600 XT van nagyjából hasonló szinten. Igaz az 190 wattos. Vagyis a radeonok se panaszkodhatnak áram felvétel szempontjából azért. -
Attól még, hogy a klíma 3.5 kW-os, a tipikus fogyasztása 300-600W körül lesz, az abszolút csúcsfogyasztása pedig 1.0-1.1kW
(forrás: Idén cseréltettünk le egy 3.5 kW-os, 14 éves ósdi Samsung klímát 2 db 3.5 kW-os Panasonic modellre és ezek mérik a saját fogyasztásukat, a Samut meg én mértem) -
kyle23
tag
Azta.. Ez még meglepő? Kb a 3000 szériától egy kibaszott áramtemető az összes, főleg a felső kategória. De ez most a divat, az optimalizálás helyett watt háború van. Minek írjunk értelmes szoftvereket, meg tervezzünk rendesen chipeket, ha egyszerűbb azt mondani, hogy a magas teljesítményért és a magas ram mennyiség, fogyasztás emeléssel jár. Így a hulladék, selejt cuccok is maximális áron eladhatók.
-
Robitrix
senior tag
Azért eddig is 170 watt volt egy RTX 3060. a 4060 lement úgy 115-120 wattra..... az 5060 meg felmegy újra a 170 wattra. nem dráma. az 500 watt viszont a 5090-re már igen csak durva. Lassan külön vezeték kell a géphez paksról...
Persze egy ilyen teljesítményű grafikát nem 65 watt TDP-s CPU-val szokás használni. valami kis fini 15 ezres intel lesz hozzá lehetőleg 330 watt mellett....
Fűtést már nem is kell inditani télen se egy csúcs asztali PC-hez. Még a hó is leolvad a tetőről..... a helyzet az, hogy ilyen melegben még a kb. 230-240 wattot fogyasztó asztali PC-m(megterhelve) se szivesen kapcsolom be a kánikulában. Ha most arra gondolok, hogy 4-szer annyi hőt termelne a gépem, mint a mai...... a tököm is leolvadna a szobában. Klíma nincsen. Öreg házam elektromos hálózatára nem szívesen tolnék rá még egy 2-2,5 KW-os klimát is.... venti van. Jön haverom néha hogy játszunk én meg elküldöm, hogy keressen meg a kérdéssel úgy este 10 körül, amikor már hűvösebb van...
Új hozzászólás Aktív témák
- Asus TUF Gaming OC Rtx 4090 24GB gar 2027
- GIGABYTE RTX 4070 12GB GDDR6X WINDFORCE OC Eladó!
- Asus RTX 3050 8GB /Jótállással!/Dobozos!/Posta ok!
- Készpénzes / Utalásos Videokártya és Hardver felvásárlás! Személyesen vagy Postával!
- Készpénzes / Utalásos Videokártya és Hardver felvásárlás! Személyesen vagy Postával!
- BESZÁMÍTÁS! Apple Macbook Pro 16" 2019 i9 64GB 1TB 5500M 8GB garanciával hibátlan működéssel
- Bomba ár! Dell Latitude 5401 - i5-9400H I 8GB I 256SSD I 14" FHD I HDMI I Cam I W11 I Gari!
- Lenovo LEGION Pro 5 / Pro 7, Lenovo Yoga Pro gépek (RTX 4060 / 4070 / 4080 / 4090)
- 121 - Lenovo Legion Pro 5 (16ARX8) - AMD Ryzen 7 7745HX, RTX 4070 - 4 év garancia
- Azonnali készpénzes Microsoft XBOX Series S és Series X felvásárlás személyesen/csomagküldéssel
Állásajánlatok
Cég: FOTC
Város: Budapest