Aktív témák
-
rii
nagyúr
Többet érsz Te annál, hogy emberek törödése, vagy annak hiánya miatt legyél szomorú.
Engem sem keresnek, tavaly névnapomon 3 sms-t kaptam, 1 egy ismerősömtől, 2 pedig a Pannon GSM-től. Keresztüleim nem hajlandók engem már egy éve felhívni, én pedig annál értékesebb ember vagyok, hogy most megalázkodjam folyton előttük.
Ha szeretnek, eljutank arra a pontra, hogy felveszik a kagylót, és rám csörögnek.
más: 1 éve költöztem fel Egerből, és egy kezemen meg tudom számolni, hogy hány érdeklődő telefonhívást kaptam a volt barátaimtól. Annál sokkal értékesebb vagyok, mint hogy ilyenektől beforduljak. Sokkal küzdelmesebb élet van már a hátam mögött, és még küzdelmesebb életnek nézek elébe, mint hogy emberek barátásga után rohangásszak.
Tavaly Szilvezsterkor még 4-5 SMS-t kaptam, ideén már csak 1-t, nem is tudom kitől, titkos a száma, és a nevét nem írta bele az üzenetbe.
A karácsonyt is egyedül töltöttem, semmi rossz nem volt benne.
Tudom, hogy lesz majd családom, meleg otthon, szerető szív, tiszta ég,
fulladjon meg Ady Endre lehetőleg máma' még, *
de addig is emelt fővel tűröm a 2nap/1 hívás-t.
Bár tudom, hogy ez meg fog változni, mert rajta leszek az ügyön.
Ehhez kell az is, hogy a munkaidőmet 8:30-17:00 közé szorítom, ha nem megy, szólok a főnökasszonynak, hogy szevasztok!
Itt Pesten is akkor lesznek barátaim, ha én is nyitok mások felé.
Szerintem ez a megoldás. Az ilyen estéken én a helyedben betennék egy lyóóó filmet, aztán még egyet, és még kettőt....
A jókivánságokat én sem értem, és nem szeretem, mert nem hordoz teremtő erőt, és őszintén sem gondolják az emberek. Csak formalitás, és akkor meg semmi értelme.
Mennyivel másabb lenne: ''Azt kívánom, hogy legyen bodolg számodra az új esztendő'', mint ez a sablon: ''Boldog új évet kívánok''.
Szóval több emberi métóságot marcee!
P.E.A.C.E.
És ne hagyd, hogy mások hozzád viszonyulása által itélt meg magad, és ne így alkoss magadról értékitéletet. Én ezt őszintén így látom!
ui.: * ez egy versidézet volt.
[Szerkesztve] -
B.Kox
tag
Én is nagyon egyedül éreztem magam ezen a szilveszteren, nagyon magam alatt voltam, engem se hívott senki bulizni. De most valahogy a fórum kicsit felvidított...
Hidd el ismerem az érzést. Én is van hogy úgy érzem: minden szar... tudom ilyenkor az a legrosszabb ha magadbafordulsz... ne tedd, inkább forumozz még egy kicsit! Pár nap és jobb lesz...
Aktív témák
- Bontatlan Dobozos Új Lenovo Thinkpad T14 G5 Laptop 14" -45% Ultra 7 155U 32/512 FHD+ Magyar!
- AOC C27G4ZXE Gaming Monitor 280Hz 1Ms
- ÚJ HP Pulsefire Haste Wireless Bolti ár:30k INGYEN FOXPOST
- Bontatlan Dobozos Új Lenovo Thinkpad T14 G5 Laptop 14" -45% Ultra 7 155U 16/512 FHD+ Magyar!
- új akku Ár/ÉRTÉK BAJNOK! Dell Latitude 5330 i3-1215U 6magos! - 16GB 256GB 13.3" FHD 1 év garancia
- Telefon felváráslás!! Samsung Galaxy S22/Samsung Galaxy S22+/Samsung Galaxy S22 Ultra
- Samsung Galaxy S25 Edge 256GB, Kártyafüggetlen, 1 Év Garanciával
- Xiaomi Redmi Note 11 Pro 5G 128GB, Kártyafüggetlen, 1 Év Garanciával
- Keresünk iPhone 15/15 Plus/15 Pro/15 Pro Max
- BESZÁMÍTÁS! BenQ GW2270 22 75Hz VA FHD 5ms monitor garanciával hibátlan működéssel
Állásajánlatok
Cég: Laptopműhely Bt.
Város: Budapest
Cég: PCMENTOR SZERVIZ KFT.
Város: Budapest
P.E.A.C.E.


