Keresés

Új hozzászólás Aktív témák

  • Tim82

    félisten

    válasz concret_hp #65654 üzenetére

    Még egyszer leírom akkor, kifejtve: abból, hogy az ESZJA portálon próbáltad most megnézni a korábbi adóbevallásodat, nem következik logikusan, hogy korábban ott is hagytad jóvá és nem más módon küldtél be adóbevallást tavaly. (Mivel az "ügyfélkapu" mint említettem, nem "oldal", hanem azonosítási szolgáltatás, valamint a NAV-nak is van más portálja - eBEV, ami szintén ügyfélkapus bejelentkezést használ és pl. ha ÁNYK-n küldtél be adóbevallást, azt ezen a másik portálon tudnád lekérdezni konkrétan a beküldött adóbevallási elektronikus nyomtatványod letöltésével, te pedig eddig még nem tudtad/voltál hajlandó leírni pontosan, hogy mit és hol csináltál korábban és mit és hol művelsz most, kérlek, hagyjuk azt az ellenvetésedet, hogy "ne oltsalak logikai dolgokkal".)

    *

    Végezzünk egy gondolatkísérletet akkor.

    Tegyük fel tehát, hogy tavaly egyszerűen elfogadtad a NAV-féle tervezetet a 2017-es évre vonatkozóan (vagy úgy, hogy tevőlegesen beléptél, átnézted, rákattintottál az elfogadásra az ESZJA portálon, vagy csak hagytad, hogy lejárjon a bevallási határidő és nem nyújtottál be helyette másik bevallást). Ebben az esetben mondjuk nem igazán értem, mllyen "törölt" bevallásokat keresel, mert nem lesz ilyen - én kérek elnézést, hogy mivel nem erősíted meg, hogy pontosan mit és hol csinálsz, teljesen logikusan arra gondolok, hogy nem jó helyen jársz, de már a szolgáltatást hibáztatod érte.

    Az előző bekezdésben megkezdett gondolatkísérletet folytatva, tegyük fel, hogy most sikeresen bejelentkeztél az ESZJA portálon, túljutva azon a tényen, ami egyébként kis túlzással a csapból is folyik, hogy március 15. előtt nem lesz még ott a 2018-as adóévre elkészített tervezet (úgy másfél hónap azért kell a NAV-nak, hogy a január végéig a munkáltatók részéről befolyt adatszolgáltatások alapján elkészítse a tervezeteket) - hozzáteszem, hogy tavaly is ez volt kb. a menetrend, azzal a különbséggel, hogy nagyjából 9-10 nappal előbb elkészült a tervezetekkel a NAV, mint eredetileg feltételezték, hogy meglesz.

    Ebben az esetben kb. ezt a képernyőt látod. (Nyilván ez saját példa lesz, így saját magamra vonatkoztatva a GDPR-t :), igyekeztem kitörölni az adataimat és ehhez kb. Paint-szintű eszköz volt most az egyszerű megoldás, de mint látható, én már előre megtettem az 1+1%-os nyilatkozatokat.)

    Tegyük fel, hogy eljutottál addig, amit írtam is kb. az elején, hogy balra bizony van egy kalendáriumikon, amire kattintva tudsz adóévet váltani. (Ha ezt nem teszed, akkor bizony hiába próbálsz a 2018-as adóévre vonatkozóan korábbi adóbevallási dokumentumokat megtekinteni, hiszen nincsen mit.)

    Tegyük fel, hogy ezt az adóév-váltást megtetted.

    Tegyük fel, hogy ezután megjelenik rögtön a 2017-es adóévre vonatkozó elfogadott tervezet megtekintésének lehetősége, mely tervezet jóváhagyott adóbevallássá vált, feltéve, hogy a fenti gondolatkísérletnek megfelelően vagy tevőlegesen, vagy a határidőt lejáratával és eltérő adóbevallást nem benyújtva elfogadtad.

    Ettől persze már akkor eltérhet a szitu kicsit, ha az ESZJA portálon módosítottad a tervezetet és azt hagytad jóvá pl., de akkor is kb. hasonló módon tudnád megtalálni.

    * *

    Na, mindezen lépések közül kb. semmit sem sikerült leírnod, hogy mit-hol-hogyan csináltál - még az ehhez szükséges előfeltételt sem, hogy hogyan történt meg az adóbevallásod benyújtása vagy elfogadása tavaly. Nem, a homályos célozgatás továbbra sem egyenlő a leírással, idézlek:

    "gondoltam benézek az ügyfélkapura, hogy esetleg felkerült-e az adóbevallás tervezetem. hát nem került fel, de ami ennél picit aggasztóbb, hogy az előző évi is eltűnt, úgy ahogy van :U ez nem hiszem, hogy nagyon okés lenne..."

    -> hol is keresel? (nem, nem "ügyfélkapun", mint említettem, nem oldal, NAV szolgáltatásra meg, amit ügyfélkapus bejelentkezéssel érsz el, van pár opció.)

    "azt ugye vágod hogy mondanom lényege nem az volt, hogy mé' nincs még fent az idei, hanem hogy az előző konkrétan még a töröltek közt sincs meg? :U"

    -> ha jó felületen keresel, akkor milyen "töröltek"? ha csak elfogadtad a tervezetet, akkor aztán tutira nincsen ott semmilyen "törölt". (most azt hagyjuk, hogy kaptál volna az ügyfélkapuddal elérhető tárhelyedre értesítést, ha a NAV részéről nem fogadják el mégsem a bevallást valamilyen a benyújtás után felmerült plusz információ vagy körülmény alapján.)

    "vajon ha ezen a felületen próbáltam megnézni, használtam-e ezt a felületet? :)"

    -> az előzőeket nézve, logikai összefüggést kellene találnom? pedig még az sem biztos, hogy jó helyen jársz.

    ha abból, hogy egy helyről eltűnt valami, neked nem következik, hogy előtte ott volt, akkor inkább ne próbálj logikai dolgokkal oltani légysziköszi :U"

    -> ld. előző.

    Egyáltalán nem tisztem és szándékom sem az elektronikus közigazgatást, sem a NAV-ot vagy szolgáltatásait védeni, de első körben némi joggal feltételezem azt, hogy egyszerűen nem jól csinálod, a fenti információk részedről már-már következetesen történt meg nem adása alapján. Persze, tévedhetek is és mint minden informatikai rendszer esetében, itt is valóban lehetséges (bár azért nem tartom túlzottan valószínűnek), hogy mindent jól csinálsz és ennek ellenére mégsem az üzemszerű működéssel elvárható eredmény jelenik meg. Ebben az esetben megkövetlek, de akkor meg van lehetőséged jelezni több fajta módon is a szolgáltatást üzemeltető hatóság felé a problémát.

    Remélem, segítségedre lehettem. ;)

Új hozzászólás Aktív témák