Új hozzászólás Aktív témák
-
Oly
őstag
Az AMD új K10-es architektúrája egyelőre csak a szerveres vonalon mutatkozott be, de az előzetes eredmények és számolgatások alapján az új jövevény az asztali processzorok vonalán is méltó ellenfele lesz a sokáig utolérhetetlenül tündöklő Core 2-nek. Valószínűleg az Intelnél is érzik ezt, mert rengeteg újdonságot jelentettek be az elkövetkező pár hónapra, de az utóbbi időszakban is több érdekes processzor debütált. A teljesítmény mellett minden bizonnyal az árak terén is megmérkőzik a két márka. Most összefoglaljuk a pillanatnyi állást, hogy később majd visszatekinthessünk ezekre a számokra. Azoknál a processzoroknál, melyek korábban piacon voltak, feltüntettük a májusi árukat is.

- Luck Dragon: Asszociációs játék. :)
- Samsung Galaxy Z Fold7 - ezt vártuk, de…
- Apple iPhone 16 Pro - rutinvizsga
- 10 millió fölött a NieR:Automata, a Square Enix pedig folytatást sejtet
- sziku69: Szólánc.
- sziku69: Fűzzük össze a szavakat :)
- Vicces képek
- World of Tanks - MMO
- Death Stranding (PC)
- Forza Horizon 6 - Vár ránk Japán!
- További aktív témák...
- Hgst es seagate 500gb 2.5 hdd
- Hostpost.hu VPS és Webtárhely Bérlés
- Radeon Rx 6600XT/ I5 8400/ 16GB Corsair/ 1TB M2/ 128GB Sata SSD/ 500GB HDD/ Win11
- ÚJ Dobozos Lenovo Thinkpad T14s G6 Tartós Laptop 14" -60% Snapdragon 32/1TB FHD+ 20Hó Gar
- Bontatlan! Új Lenovo Thinkpad T14 G5 Tartós Üzleti Laptop 14" -45% Ultra 7 165U 16/512 FHD+ Magyar!
- Frissen pasztázva! Playstation 4 Pro 1 TB + kontroller 6 hó garancia, számlával!
- Honor Magic V3
- LG 65QNED86A / MiniLED / 65" - 164 cm / 4K UHD / 144Hz / HDR Dolby Vision / FreeSync Premium / VRR
- Dell Latitude 7300 Core i5-i7, 8-16GB RAM, SSD, jó akku, számla, 6 hó gar
- Eredeti Lenovo 230W töltők - 4X20Z83995
Állásajánlatok
Cég: Laptopműhely Bt.
Város: Budapest