Új hozzászólás Aktív témák
-
PepeDon
tag
válasz
msgt.fubar
#2576
üzenetére
Van rá két elméltem, és majd az egyikhez keresek is 3-4 embert a megvalósításhoz (csak előtte végzek 1-2 magán tesztet
).
Az első:
Mindenki észrevette, hogy dupla szélárnyékban, hogy lehet repeszteni. A felállás a következő lenne. mind az öt ember szépen vonatozva kerülgetik egymás, de nem össze vissza, hanem rendszerben. A legutolsó elkezd előzni, mikor elmegy az utolsó előtti mellett (aki már akkor lényegében az utolsó
), akkor az is kivág utánna, így egy 3-as és egy 2-es vonat halad egymás mellett. Az utolsó mikor beéri az elsőt, beáll a boly elejére, az utánna következő megint elé, és így szépen 'körbe -körbe' jár az elsőség. Az egész menet a fehér szaggatott vonalon menne, a kanyrban egyenesben pedig a felmellett. Ha sikerülne egy 190-195Mph átlagot menni, szerintem meglenne. Ehhez kellene majd 3-4 ember (5 biztos elég).
A másik lehetőség, hogy a kocsik pont olyan sebességgel mennek, hogy szélárnyékban vannak. Az egész pályán (tehát igencsak 20emberes móka lenne) szépen elosztva. A 20.ember meg mint a szöcske előzné mindet szélárnyékból szélárnyékba. A második eléggé 'hibbant' ötlet, de talán egy kis gyakorlással ez is megoldható lenne.
Az első ötletet unokaöcsémmel próbaképp 2 kipróbáltuk. 56.0 volt a legjobb kör, lehet akkor is csak egy kicsi speedbug segített, bár csak kb 500méterre lakik
.
A második:
Egyszerű túlcsordulás. Tehát az óra biztos nem számol végtelenig, hanem egy idő után 'átfordul' kezdi megint nulláról. Tehát első kör végén a cél előtt megáll és megvárja míg lenullázodik az óra, majd áthajt. Persze akkor lehet, hogy 0:01 köridő lenne. A másik mikor fordul át az óra (ha átfordul). 99-nél, 999-nél,vagy 9999-nél, .....? Kicsit macerás addig nézni a monitort
.
Szerk:
B-road idő nagyon érdekes 49 másodperc Wizz-el
Új hozzászólás Aktív témák

- Diablo IV
- Horgász topik
- Amit látnod kell 80’ – 90’ évek, egész estét betöltő mozi filmjei.
- Ezt nézed TikTokon és YouTube-on a telefonodon
- WoW avagy World of Warcraft -=MMORPG=-
- Battlefield 6
- Milyen okostelefont vegyek?
- AMD Ryzen 9 / 7 / 5 / 3 5***(X) "Zen 3" (AM4)
- Milyen belső merevlemezt vegyek?
- Anglia - élmények, tapasztalatok
- További aktív témák...
- Inno3D GeForce RTX 4070 Ti X3 12G - Karácsonyi akcióban!
- Redragon Kumara K552 RGB Brown Switch magyar billentyűzet
- Lenovo Thinkpad P1 Gen 6 - i9-13980HX, 32GB, 2TB SSD, 16" WQUXGA (3840 2400), RTX 4090
- 15.gen! Intel Core Ultra 9 285K +16-32GB DDR5 RAM +hűtött VRM-es Z890 lap! GAR/SZÁMLA (a Te nevedre)
- OP AudioCodes C450HD Ip Phones - Szines kijelzős - Teams/ Zoom telefon - Új dobozos
- Telefon felvásárlás!! iPhone 16/iPhone 16 Plus/iPhone 16 Pro/iPhone 16 Pro Max
- Samsung Galaxy S24 Ultra 5G 256GB, Kártyafüggetlen, 1 Év Garanciával
- Készpénzes / Utalásos Számítógép felvásárlás! Személyesen vagy Postával!
- AKCIÓ!! HP Zbook Studio G8 i7-11850H 32GB 512GB Nvidia Quadro RTX A4000 8GB Garis!
- Microsoft Surface Laptop 5 13,5" Fekete i7-1265U 16GB 512GB magyarbill 1 év garancia
Állásajánlatok
Cég: Laptopszaki Kft.
Város: Budapest
Cég: PCMENTOR SZERVIZ KFT.
Város: Budapest
).
), akkor az is kivág utánna, így egy 3-as és egy 2-es vonat halad egymás mellett. Az utolsó mikor beéri az elsőt, beáll a boly elejére, az utánna következő megint elé, és így szépen 'körbe -körbe' jár az elsőség. Az egész menet a fehér szaggatott vonalon menne, a kanyrban egyenesben pedig a felmellett. Ha sikerülne egy 190-195Mph átlagot menni, szerintem meglenne. Ehhez kellene majd 3-4 ember (5 biztos elég).
