Új hozzászólás Aktív témák
-
Duck663
őstag
válasz
Interceptor #160 üzenetére
A táp engem nem hátráltat. Január óta küzdenek a meghajtóval, na ez viszont annál inkább. Tudom, hogy képesek jó meghajtókat csinálni, a kérdés csak az, hogy nem-e az architektúrával van a gond. Emlékszem anno jött a 9600-ashoz egy meghajtó ami a 9800-as szintjére ugrasztotta őket, tudom volt mindkettő, a 9800-as is ugrott, de nem akkorát. Nem félek attól, hogy most ne tudnák megoldani, ha szoftveres, de ha a hardvert cseszték el akkor már más a leányzó fekvése, és erős a gyanúm hogy amiatt küzdenek a szoftverrel. Ebben a Koduri vezette tervezőcsapatban pedig az elmúlt évek eredményeit látva elvesztettem minden bizodalmam.
(#156) Ijk: Tudom láttam az eredményeket, azért köszi.
-
komi77
senior tag
Azt hiszem ha lejjebb mennének az árak beérném egy Rx 580-al is. Kicsit sok ez a fogyasztás és ki tudja kinek van igaza az árakkal de gyanítom, hogy drágább lesz az 1080-nál. Ez van.
Hazudnék ha azt mondanám, hogy erre vártam. Aztán, hogy milyen verziók, változtatások lesznek fél év múlva, ki tudja. Lehet akkor jobb választás lesz - feltéve, hogy Nv addig ül a sarokban és kifestőt színezget.
-
Raymond
titán
-
Raymond
titán
Csak az meg a launch elott volt. Azota a realitas az lett hogy a kartyak 649EUR-ba kerulnek es ehhez a kereskedoknek nem sok koze van. Egyebkent a HIS mar a launch elott megerositette a nemet sajtonak hogy a kartya 599EUR lesz es a vegen meg ennel is tobb lett. Ez tortent egyebkent: [link]
-
Ragnar_
addikt
"There is also a $499 Radeon RX Vega 64 card appearing at launch. This houses the full Vega 10 GPU, again with 8GB HBM2, but 64 next-gen compute units (nCU) and the same 4,096 cores as the professional-level Frontier Edition. There are two standard coolers for this card, the black one, which looks identical to the RX Vega 56 card, and a metallic shroud which probably costs a chunk more cash. " Ettől persze a kereskedők változtatgathatnak az áron, de semmi nem indokolja, hogy a sima léghűtéses Vega 64 árban közelebb legyen a 1080 Ti-hez, mint a 1080-hoz. [link] 2:59-nél vannak az árak...
-
Raymond
titán
Aktualis arak a harom legolcsobb listazott termeknel:
Vega 64 - 649 - 649 - 649 [link]
GF1080 - 503 - 526 - 527 [link]
GF1080Ti - 693 - 695 - 719 [link]Az hogy "a 1080Ti-vel van egy arban" kozelebb all joval az igazsaghoz mint az hogy "a 1080-al van egy arban". Egyebkent az elso 649-be kerulo 1080-as a lista 35.-ik helyen van.
-
Ragnar_
addikt
"A baj csak az, hogy a Vega 64 kb az 1080Ti-vel van egy árban. Amit mondasz, az max azonos ár esetén állna fenn. Így nagyon nem."
Honnan veszitek az ilyen sületlenségeket ? A Vega 64 youtube szerint olcsóbb lesz mint a 1080 írott sajtó szerint ugyan abban az árban van mint a 1080. A 1080Ti szóba se került árazásnál...
-
janos666
nagyúr
Időnként be is bizonyosodik ez retro tesztekben, csak hát még a "rajongók" (nem csak márkafanok, hanem akit érdekel a PC-k és játékok meta-világa is) is beláthatják, hogy ez inkább érdekesség, mintsem értékesség. A jelenben is puszta spekuláció, ami általában értékét veszti, mikorra egyértelműen bebizonyosodhat, mert általában kevés jelentősége van annak, hogy a kereskedelemből kifutott hardware-ek közt melyiken szaggat 15 és melyiken akadozik 25 fps-el egy játék, amit közben már végigjátszottak >=45fps-el újabb hardware-ne, akiket érdekelt. Mire az ilyesmik kijöhetnek (esetleg, talán, de semmi garancia nincs rá), addigra minden gyártónak van még okosabb, de ami általában még fontosabb, hogy nyers erőben is gyorsabb hardware-e.
Nekem is csalódás ez a Vega játékos szemmel. Már gondolkodtam rajta, hogy pusztán a hecc és újdonság varázsa miatt összerakok egy Ryzen+Vega gépet, de így nagy kár lenne megválni a GTX1070-től (amit vizesen nem félek tuningolni, és úgy sejtem a Vega-ban kisebb a tuningpotenciál) és a mai Geforce driver állítólag úgyis jobb szereti az Intel CPU topológiát (legalább DX11-hez), szóval míg elég a 4/4 sandybridge mag/szál, addig azt is kár lenne cserélni, főleg ez alatt a VGA alatt.
Amúgy leginkább csak az két dolog motivált volna még a Vega felé, hogy amint nálam volt a GTX1070, máris megbántam, hogy nem dobtam rá még picit az árára, hogy GTX1080 legyen, úgyhogy most vehettem volna a nagyobb Vega-t. De ami még inkább hasznos lett volna nekem, hogy praktikus, ha ki tudom próbálni a játékos gépen a bányászatot, mielőtt frissítek egy monitor nélkül manage-elt sokkártyás gépen valamit (BIOS/driver/szoftver).
-
Raymond
titán
"Gondolom még elég sok 390-es, Fury van használatban 970/980-nál jobb teljesítménnyel."
Nem igazan: Radeon R9 390 vs. GeForce GTX 970
7% plusz alapon, teljesen egyformak amikor mindketto OC a tesztelt 22 jatek alapjan mind 1080p mind 1440p felbontasban.
-
Arra reagáltam amit írtál,hogy 2 év múlva mennyit fog fejlődni...2 év múlva ez is elmaradott lesz,csak úgy mint az 1080,csak NV nél már a kanyarban az új GPU,míg sajnos itt nem igen látom.
Interceptor:
Onnan ,hogy már vannak adatok a felépítésről és egy V100 ről is.Volta felépítése sokkal jobban közeledik a GCN hez,mint a Pascal.
Megjelent sajnos NV nyilatkozata,hogy idén nem dobják piacra a hétköznapi haladóknak a Voltát,méghozzá pontosan ezzel a felkiáltással :"jelenleg a Pascal verhetetlen" látták a teszteket ők is,meg így a 12nm gyártás amúgy is év végén tudja garantálni TSMC.Fakk,ez is ez miatt van.... -
Ijk
nagyúr
De Volta még nincs nemigaz? Aki most vesz kártyát annak nem egyértelmű hogy Vega helyett gtx1080, sőt. A Vega jobb vétel, mert a jövőben nagy valószínűséggel előnybe kerül az 1080-al szemben, és legalább már most sem lassabb. Ha az árazás 1080 szinten lesz akkor a hátrány a +50W fogyasztás és a 2-7% sebességhátrány jelenleg.
És akkor nem beszéltünk a Freesync monitorok áráról aki esetleg most cserél monitort. -
Ragnar_
addikt
válasz
Interceptor #165 üzenetére
Elvileg Vega56=1070, Vega64<1080 lesz az árazás.. (Meg ugye, ha van már egy gaming monitor (ami megint nem annyira jelentéktelen költség kb. VGA árban van) akkor érdemes egyik gyártónál maradni, vagy esetleg cserélni a monitort is.)
-
Interceptor
addikt
Ha én vennék is vega-t maximum az 56-ot, de sok múlik az árakon. Ez még a jövő zenéje. Simán lehet megint nvidia lesz a következő.
(#166) b. : Nem kötekedésből, de honnan tudod ezt ilyen biztosra? Az hogy mit ígér a gyártó azt nem veszem komolyan. Viszont legyen fejlődés, ha az nvidia is felér arra a technikai szintre amire a radeon nekünk csak jó lehet.
-
Ijk
nagyúr
válasz
Interceptor #160 üzenetére
Power Saving Bios-sal 2-7%-al lassabb a Vega mint az 1080, és 50W-al fogyaszt többet (166W vs 216W). Szerintem az 50W nem vészes különbség, cserébe időtállóbb lesz a kártya. Innen minden az árazáson múlik, 1080 árában versenyképes lesz.
-
Ragnar_
addikt
Mondja is, hogy eijtitíájjj
, meg a részlezetésben is 1080Ti van.. Az is rémlik, mintha WQHD felbontás lett volna. Azért gondoltam érdekesnek, hogy Synccel doomnál a Ti 25-30% FPS+ eltűnik... Persze az is lehet, hogy 1080 volt a gépben, sőt az is, hogy hazudtak a résztvevők ...
-
Interceptor
addikt
Azért azt tegyük hozzá, hogy az a 750W-os ajánlás magába foglalja a gagyi tápokat is, amik a felét ha leadják annak ami rájuk van írva.
Guru teszten ezt írták: This is Guru3D's generic power supply recommendation for the series:AMD Radeon RX Vega 64 - On your average system the card requires you to have a 550 Watt power supply unit as minimum.
AMD Radeon RX Vega 56 - On your average system the card requires you to have a 500 Watt power supply unit as minimum.Nem túl rózsás a helyzet valóban, de nem hiszem, hogy ez a potenciális vásárlókat hátráltatná.
(#157) Raymond: Értelek. Az 1070-es az gondolom még elférne itt. Nem mintha most váltani akarnék. Valószínűleg jövőre tápvásárlás is lesz ha cserélek valamilyen vga-t, független a vegától, mert az elöregedés az mindig kérdés.
-
-
TTomax
félisten
válasz
Interceptor #153 üzenetére
Itt a srácnak egy eVGA 550Wos (ami 540Wot tud 12Von) táp lefeküdt... [link]
-
Raymond
titán
válasz
Interceptor #153 üzenetére
"Gondolod, hogy egy jó minőségű, de még megfizethető 550-es 600-as táp(mint ami nekem van) nem lenne neki elég?"
Az a Chieftec CTG-550-80P ami a spec szerint 495W a +12V-n osszesen? Tuti hogy nem, a Vega 64 Air eleve 300W-on megy sustained (a peak joval tobb lesz) es ehhez jonne meg a CPU-d is egy 100-assal minimum meg persze ott van az a 80% hatekonysag plusz a tap eletkora. En nem raknam bele az biztos.
Egyebkent nem arrol volt szo, hanem arrol hogy a megcelzott konkurencia ellen hogy all a dolog es hat nem tul jol.
-
Duck663
őstag
válasz
Interceptor #153 üzenetére
Ajánlott táp egy Vegához az bizony 750W-os! Valahol találkoztam az ajánlással. Csúcsfogyasztása 350W-ig is felmehet, eco módban ez csak 200W.
Egy-két oldalon már vizsgálják a skálázódását és az botrányos, nem tudom driveres-e a gond, vagy tervezési malőr, újabb meghajtókkal majd meglátjuk. De én őszintén szólva felkészítem magam egy geforce-ra, bár lassan 10 éve nem volt, akkor sokat anyáztam miattuk, elsősorban szoftveres gondok miatt, de ez tarthatatlan és elég volt az AMD töketlenkedéséből.
-
nyakdam
aktív tag
válasz
Televan74 #148 üzenetére
Kivételesen normális hangnemben és nem totál hülyeséget beszél. Én nem látom értelmét a Vega 64 nekem, a kisebbik jó lehet. A professzionális piacon biztos jó ez a fejlesztés, de a gamingre csak a kisebbnek és a nanonak látom értelmét. A nanonak is inkább OEM termékekben, ahol kis gépekbe jelenleg 1060-at raknak.
-
Interceptor
addikt
Szerintem túldrámázod ezt. Gondolod, hogy egy jó minőségű, de még megfizethető 550-es 600-as táp(mint ami nekem van) nem lenne neki elég? Vagy a melegedésre gondolsz? A teljesítményt nézve én azt látom a guru tesztből, hogy dx12-ben a vega 64 7/4-et hozott az 1080 ellenében, az 56 meg 7/7-et az 1070 ellenében a friss driverekkel még ha kis különbségek is voltak. Ez tény, erről kár vitát nyitni. Szerintem a magyarázkodóknak abban igaza van, hogy a driverekkel még gyorsulni fog(az nvidia is szokott gyorsulni a megjelenés utáni hónapokban az új driverekkel), ellenben a pascalból nem tudom mit tudnak még kisajtolni. Meglátjuk maradjunk ennyiben, nyilván a TI szintet nem fogja elérni, arra majd valami más jön talán
. A custom megoldások is jönni fognak az ár pedig csökkenni fog a hűtés hatékonyabb lesz, nyilván most még nem érdemes venni vega-t. Az, hogy én mit fogok venni még nem tudom, azt elég lesz eldönteni nekem jövőre, az akkori tesztek alapján.
-
paperboy
senior tag
Nem tudom mit agyaltok itt, úgy is mind megy a bányába...
-
wolfman
veterán
válasz
#68686080 #141 üzenetére
a 2 éves Fury-X-hez képest átlagolva 20%-ot sikerült csak előrelépni a Vega 64-el,a csíkszélesség váltás,a magméret csökkenés és a HBM2 együttes erejével is....
Ezt próbálom elmagyarázni és is ahol csak lehet. A 7000-es Radeonok óta az AMD stagnál és semennyit se ment előre és mint HDTV fronton ilyen mellékágas okoskodásokkal próbálnak még valamit kisajtolni a kártyákból. Régebben ha csak egyedül csíkszélesség csökkenés volt az egymaga okozott 2-30%-os gyorsulást adott kategóriában.
Egyedül annyi történt most ezekkel a Vega-kkal, hogy nagy kínok árán, de utolérték teljesítményben a Geforce-okat, ennyi, nem több. De csak szigorúan akkor jó ez így, ha semmi más adatot nem nézünk.
-
Semin
őstag
válasz
pomorski #139 üzenetére
"Ha az ember meg tud venni egy több vga-s high-end konfigot, akkor feltételezem, hogy a konfig fogyasztása sem gond az illetőnek! Tévednék talán?!"
Nem az elektromos áram ára miatt gond a fogyasztás, hanem a megtermelt hő miatt.
Mondom ezt 390 tulajként, ami egy kazán és befűti/ felmelegíti a többi alkatrészt.A hatékonyabb hűtés magasabb hanggal jár, vagy drágább kiépíteni.(de minimum poros lesz minden)
Határon mozog a hardver, persze tudom bírja az a 80+C-ot, de, kényelmesebb egy 150W TDP-s kártya amit sokkal, sokkal könnyebb hűteni.A hűtésem kiépítése kb 70 rugóba fájt (csak a hűtés!), ami lehetővé teszi azokat a paramétereket amit még elviselek hangban, és nem sül meg semmi 3óra játék után sem.
Én még 1x nem veszek kártyát 180W TDP fölött az tuti...
-
Televan74
nagyúr
Cobra sosem fog Vega -t vásárolni.De minden napra jut egy - két böfögése a topokba.
Nvidiással olyan vitatkozni,mint mikor a sünt nyalogatod! Totálisan értelmetlen!
-
HaZsolt
őstag
PH-s teszt mikorra várható?
-
kovsol
titán
Guru3D tesztben az OC rész igencsak furcsa. Hiába húzták meg a kártyát 1700Mhz-re látszólag semmit haszna nincs a túlhajtásnak. Így sok extra nincs benne ha vissza szabályoz a kártya a tuning ellenére is. Talán csak valami driver hiba.
-
tranceplanet
addikt
válasz
Cobra652 #137 üzenetére
Mit izgulsz ennyire feleslegesen, rossz olvasni. Van egy 1080ti kártyád, gamingre jelenleg ez a legjobb. Majd jövőre vehetsz gamer voltát, ha nem elég a mostani. A trónfosztás ezúttal is elmaradt, nem sikerült elpáholni az 1080ti kártyát, ez van pont. Emlékeim szerint amúgy is a két 1080 közé ígérték a teljesítményt. A többi fanyalgót sem értem, legalább már van két termék a felső kategóriában is a piros oldalon. Ha semmi sem lenne az jobb lenne? Felveszik a versenyt a zöldekkel, igaz magasabb fogyasztással. Ár alapján majd mindenki eldönti, ki mit választ, de legalább van választási lehetőség. Aki 1080/1080ti tulaj, annak csak hátra kell dőlnie, aki pedig most vásárol, az választhat. Szoftveres oldalon tényleg nem értem mit csinált ennyi ideig az AMD? Hardverben megint jövőbe mutató terméket tett le az asztalra, szoftveresen nagy a lemaradás, nagyon kellenének az igazi DX12/Vulkan húzócímek. Egy biztos ez a két kártya csak gyorsulni fog az új tech-nek köszönhetően. Szóval a jelenleg siralmas helyzet azért nem menthetetlen, javulni fog a jövőben. Az árak reméljük csökkennek a megfelelő szintre, akkor már ár/érték arányban jó lehet. A fogyasztással kapcsolatban én sem tudok vitatkozni. Azokat az embereket viszont nem értem, akik egymás torkának esnek, a fanbojoskodást nem tudom értelmezni.
-
-
-FreaK-
veterán
Ezt már linkeltem korábban, másik topicban, valóban érdekes. Itt sem 1080Ti volt amúgy, hanem csak sima 1080. Ez ugyan az a rendszer, amivel a két bemutatón demózott az AMD, csak elvitték a HOCP-hez, "házi" tesztre. El is mondja a videóban az ember, hogy újra telepítették a windowst is meg minden és úgy teszteltek.
Nekem is olyan monitorom van amúgy, amivel ott tesztelték a Vega-t, ezért én is nagyon vártam, de én is csalódtam benne. Majd az év legvégén vissza térek rá, megint, hogy érdemes lesz-e megvennem.
Troll ON:
Max. lecserélem a gáztűzhelyt elektromosra, és kiköttetem a gázt, a fűtést majd megoldja a Vega -
Tanisz
senior tag
Hmm...nekem max 10% -15% potenciál rémlik. Ha erre gondolsz.
Ha jól emlékszem az Nvidia limitálja a magfeszültség-emelést. Gondolom nem véletlenül.De neked legyen igazad, ha boldoggá tesz a tudat
Őszintén nem értem, hogy miért kell kardoskodni ilyen marhaságok mellettSzerintem sem az Nvidia nem jobb kártya, sem a Radeon egymáshoz viszonyítva.
Adják olcsón, azt eldöntöm melyiket veszem -
Ragnar_
addikt
[link] Ez érdekes, Gsync vs Freesync.., RX Vega vs 1080Ti mondjuk doommal tsztelték, ami rohadt jól optimalizált... (És persze valószínűleg kikapcsolták az FPS kijelzést is..) A kérdés, hogy ér-e felárat egyik vagy másik Gsync/Freesync rendszer a tesztelők szerint ...
-
GodGamer5
addikt
Az a baj, hogy még az agyonhájpolt HBCC funkciót is tudtommal alapértelmezetten tiltja a driver és az meg külön vicc, hogy egy darab normális dx12 launch game nem jött a kártyára, legalább techdemonak, pedig volt ez a nagy szöveg az a múgy ulrafos grafkájú Prey-el... Akkor tudnának kijönni a szarból AMD-nél, ha a Vega trailerjében lévő exkluzívokat -Far Cry, stb- teleraknák extra effektekkel, -felezett pontosság mellett-mondjuk tress FX-es hajat szimulációval együtt! minden szereplőre és ha annyira jó az architektúra mint mondják, akkor az Nvidia kártyái összefossák magukat.
-
Blazs120gl
aktív tag
WTF
Az AMD EU-ban csak Radeon Pack-ban árulná a Vega-t... ?
(Nem találtam még az állításra írásos forrást...)
Amúgy mi értelme van egyáltalán az RX Vega review-knak, vagy az összehasonlításnak??? Komolyan kérdem. Miért csinál a tech press úgy, mintha besétálhatnánk a boltba és vehetnénk?
A techtuber-ek az ajándékba kapott darabokkal a kezükben úgy csinálnak, mintha egy valós dilemmára keresnék a választ. MSRP-ről beszélünk, amin valszeg soha senki nem tudott venni. Meg drágábban se. A vidin aszongya a csávó, hogy az OCUK-n az 1000 db elfogyott 30 perc alatt (@2:54)....Kurva nagy gondok vannak a fejekben. Elhangzik a videóban, hogy az AMD nem akarja (a techtuber szerint) hogy a bányászok vegyenek. Egy bányász, ha úgy érzi, megtérül a pénze (vagy nem esik a kártya ára), pack-ban is megveszi majd a kártyát (legfeljebb a annak két játéknak a kódjaiban is térdig fogunk gázolni)...
-
hokuszpk
nagyúr
tippre ezt a fogyasztast direkt csinalta az amd, hogy ne a banyaszok vegyek a vegat, ok vigyek csak szepen a 1070/1080 -t.
ja nem.igazan abbahagyhatnak mar ezt a agymenest/featurehalmozast, amitol elcsuszik a fejlesztes, a driverfejleszto csapat agya meg szetmallik attol amennyifele tamogatast kene beleszuszakolni a friss meghajtoba, aztan persze,hogy nincs a launchra tisztesseges sw tamogatas.
van eleg tudas a chipben, ideje lenne a teljesitmenynovelest a fokuszba tenni. attol boldog a felhasznalo. -
#16939776
törölt tag
Majd a "bétateszterek" beszámolóit elolvasom, hogy mit alakítanak valós felhasználás alatt, addig meg bármi kiderülhet, ami nem vág egybe a tesztekkel.
Egyelőre jó döntés volt a V1.0 pascal. Ezen eredmények miatt, annyira gyorsan a támogatást sem rúgja majd ki alóla az NV. Csuhaj!
-
Raymond
titán
válasz
Interceptor #115 üzenetére
Mert nem gyorsabb hanem van hogy picivel gyorsabb van hogy lassabb ergo egyenlo a teljesitmeny, kozben pedig ezt 60%+ fogyasztassal eri el raadasul 20%+ magasabb aron ugy, hogy a hangos ref dragabb mint a csendes custom a konkurenciatol.
Azoknak a szemellenzosoknek akik meg 1080Ti teljesitmenyt vartak az utobbi honap szamtalan elojelevel elleneben meg kulonosen fajdalmasak az eredmenyek, lathatod a vedekezo/magyarazo/onigazolo hozzaszolasokbol. Es itt a par temarol szolo topic-ban azt is lathatod hogy vannak teljesen elveszett egyenek akik most megint egy uj celra koncentralnak es ev vegere varjak a csodadrivert amitol 1080Ti lesz a Vega 64-bol
Addig legalabb el tudjak hitetni magukkal hogy a valosag amit latnak nem is a valosag es majd par honap mulva jon a kanaan.
-
Malibutomi
nagyúr
En ugy latom eleg nyilvanvalo hogy a jelenleg meg inaktiv uj cuccok miatt legacy modban valo futas nagyon visszafogja a kartyat. Nehany helyen alig gyorsabb igy mint a Fury mikozben joval fejlettebb es magasabb az orajele.
Igy hogy gyakorlatilag emulal egy Fury-t nagyon docogos a dolog. -
Interceptor
addikt
Teljesen jó a cucc ahova szánták, egyedül a fogyasztásban van hátránya, bár nem tudom ez valóban akkora hátrányt jelent e a felhasználóknak mint ahogy néhányan ezt felfújják. Friss driveres kártyáktól nem rossz eredmény, hogy összességben néhány százalékkal még gyorsabb is mint az ellenfél, dx12-ben meg egyértelműen jobb egy kicsivel, ami gondolom még javulni fog a későbbiekben. Nem értem a sok lázongót, hogy miért adtok a marketing rizsára? Aztán meg fel vagytok háborodva.
-
Tanisz
senior tag
Mit kell a mozgástéren mutatni? Piaci részesedése ezt szépen behatárolja.
Valószínűleg közel sem annyit költ fejlesztésre mint pl az nvidia.
Persze mindenki szeretné letarolni a piacot, de nem feltétlen az a cél a Radeon/AMD-nél, kapacitásuk sincs hozzá.Nem tudom miért kell "kötekedni"
-
Redneck
nagyúr
válasz
antikomcsi #110 üzenetére
Ezek szerint a gyári blower téglák még egy szempontból megbuktak. Sehogy sem néznek ki, de cserébe még melegek és hangosak is, valamint nincs rajtuk "szupermegagémerRGB-LED".
-
Scholes9
nagyúr
Biztos halkak lehetnek...
-
kisbalázs
tag
Nem tudjátok hogy mikor lesz valóban kapható a kártya? Itt Hollandiában még az áruházakban sincs jelölve németben meg 600 fölött láttam. Ja és most a vega jó bányászatra vagy nem, csak hogy érdemes e várni.
-
wolfman
veterán
A mellékelt táblázatban az R9 390 peak feszültsége 280W. Na ez kicsit furcsa. Nekem az R9 390X-em peak feszen lazán belenyal a 350-380W-ba is pár pillanat erejéig. Ezt onnan tudom, hogy a 460W-os tápom elviszi, de a peak feszeknél kikapcsol, az 520W-os tápot csak furmarkkal csapta le.
Én személy szerint tól sok javulást nem várok a "jó" driverektől, max egy 5%-ot fog javulni a helyzet, ÁM ne legyen igazam.
-
nyakdam
aktív tag
A DX12 cél az a gond, hogy nem lett gyors az átállás. Alig van cím az sem igazi DX12. A felhasználóknak jó lett volna a gyors átállás, de a játék fejlesztőknek sok pénzbe kerül valszeg. Mire normális DX12 és címek lesznek többségben legalább 2 év adigra tényleg csak egy középkategóriás kártya lesz a Vega. Nem az AMD- t hibáztatni, mert nem a mérnökök szarok, szerintem a 14 nanos technika erre képes. Az NV nem véletlen választotta a 16- ot, az AMD meg nem választhat. A Risen is ezen készül és azért nem tud nagyobb órajelet, szerintem a VGA-k nálam ugyan az a helyzet. Ezért ilyen siralmas a fogyasztás is valszeg. De talán Abu többet tud a gyártástechnológia különbségéről.
-
Lacc
aktív tag
Igen, ez egy GTX 1070 és 1080 ellen tervezett kártya. Tesztek alapján egy GTX 1070-es átlagban 3-5%-al marad el a FullHD felbontásnál. De a 3840 x 2160 estében már sokkal jobb választás a Radeon, viszont sokak szerint a gyári hűtése nem alkalmas a folyamatos 100%-on pörgetésre.
Azonban ebben a magas képernyő felbontásban a Radeon RX Vega a nyerő, itt már leveri az 1080-at is, illetve később az 1080 Ti-t is, ha jönnek a jobbnál jobb driverek hozzá.
Tesztek és Hsz-ek alapján ezt szűrtem le. (Elég sok helyen ez tapasztalható)
GTX 1070 a jó választás FullHD estén
GTX 1080 a jobb válasz a 2560-as tartományban
Radeon RX a csúcson a 3840-es felbontás dimenziójában. -
Redneck
nagyúr
A Ryzen miatt bizakodó voltam az AMD-t illetően, de ahogy látom a "na majd a VEGA" újabb üres frázis lett. Kicsit unalmas már ez a "na majd". Szurkoltam hogy jó legyen, de ebben a formában jelenleg nem túl meggyőző, pláne nem ekkora várakozás után.
Kíváncsian várom a ph! tesztben mit hoznak ki következtetésnek.
Bányász teljesítménye és a FreeSync/Enhanced Sync nagyon jó, valamint van pár jövőbe mutató képessége, de a negatívumok beárnyékolják az egészet.
-
arn
félisten
Sajnos varhato volt, hogy ez lesz... Amugy mar eldicsekedtek volna az eredmenyekkel. Szenne vannak huzva, hogy tartsak a lepest. Amugy nem lett volna rossz alternativa egy eve, fele ekkora fogyasztassal, de ez igy keves lesz. Radasul szinte az 1080ig ugy vannak bearazva a kartyak, hogy ugyanaz az ar/ertek arany. Aki vett mar kartyat, nem palya, aki nem, meg ott sem tul vonzo.
Eddig a cpuknal nem volt verseny, most itt nem lesz.
-
Tanisz
senior tag
Jó kis kártyák lettek ezek, nem tudom mire a fanyalgás.
Ha valaki 1080Ti-t verő kártyát várt nem tudom hol él, vagy mit gondolt.
Az egy másik dolog, hogy a korábbi cikkek hozzászólásaiban ilyen marhaságokat beszéltekSzerintem egész jól látható az üzletpolitikán, hogy nem érdekli az AMD-t, hogy övé legyen a csúcskártya.
Vagyis nem tesz extrát azért, hogy ezt megtegye. Nem érné meg neki, főként, hogy nincs olyan piaci helyzetben.Mennyi fogy a csúcskártyákból? Kb az össz. eladások 1-3%-a? Nincs is értelme erre hajtani
Nvidiának meg presztízs, hisz ők a piacvezető, elég szégyen volna, ha nem törekedne erre.
Az Nvidia és a Radeon is a középkategóriából profitál. ( GTX 1050,1060, RX 470 (570), 480 (580), talán még mellé vehető a GTX 1070-is).
Az árral kapcsolatban meg, az új kártyák mindig horror áron jelennek meg így volt a 1080-al, a 1080 Ti-vel, a 1060-al, az rx 480-al is
Az pedig hogy a 1080 Ti is megszenved a 4k-val inkább a kiadók bűne, főként. Le lehetne fejleszteni optimalizáltabb játékokat, amik jobban igazodnak az új technológiákhoz, de ugye akkor nem lehetne évente annyi profitot szerezni.
-
Performance / watt
Hozza azt amit a polaris. Ez még javulhat a későbbi driverrekkel.
[Gamingpower] [GamingpowerPeak]
Az tudjuk, hogy a Vega 56 hozza a 980ti/1070 páros teljesítményt, így láthatod, hogy most van nagyjából a Maxwell szintjén, ami ha jól jön ki az AMD számítása jövőre még jobb lehet.
Tudom-tudom.. Ha..De akkor is, szerintem egyáltalán nem gyalázat, sőt, egyelőre ígéretesnek tűnik.
Az a baj, hogy a 64-en engedélyezve van a turbo, ami simán rádob 100 wattot pár százalék gyorsulásért.
Teljesen felesleges volt..És a Volta fogyasztásáról sem tudunk még sokat, az is lehet hogy többet fog zabálni a pascal-nál az áttervezett gpu miatt.
-
Manbal
senior tag
én személy szerint veszek egy léghűtéses Asus Strix RX64-et, nem azért mert annyira jó a fogyasztása...
első számú szempont nálam hogy van egy nagyon jó freesynces 27 colos Samsung FHD monitorom (S27F350), a másik "talán érv", hogy még nagyon sok plusz teljesítmény rejtőzhet a Vegákban, ha lesz végre kiforrott driver hozzájuk... -
válasz
Raysen623 #95 üzenetére
Volta-nal nagy kérdőjel van,mert hatalmas előrelépés lehetne, (valami olyasmi lesz ez,hogy megmutatják hogyan kellene működnie a egy GCN hez hasonló konstrukciónak)de ott a feltételes mód,mivel az Intellel folytatott cicaharc kimenetelétől függ,hogy valóban megkaphatjuk e a Volta teljes tudását.Ha igen akkor nem 10 % lesz az,annyit a Pascal 2.0 ra írtak,ha kijött volna.
Persze ha NV nem használhatja ki a Volta-nal a fejlesztéseket az X86 fiasko miatt,akkor kérdőjeles a dolog... -
Duck663
őstag
Csalódottságomat én is kifejezném. Nem a tempóval van bajom, vagy a fogyasztással, hanem a kettővel együtt. Ehhez a tempóhoz egyszerűen magas a fogyasztás, oké ott az energiatakarékos mód, ami ahogy néztem eléggé spórolósra tudja venni, de a teljesítmény is esik vele. A másik, januárban demózták, január óta nincs még normális meghajtó, funkciók nem működnek, aztán ott a "poor volta", de még a Pascaltól is messze van, nemhogy a Voltától.
Koduri és csapata sz@r munkát végzett, ismét. Ideje lenne felállnia és félreállnia, borzasztóan rossz vezető. Erőltetik a HBM-et, ami jó is lehetne, de túl bonyolult és emiatt DRÁGA, hol lesz ezen profit? De most komolyan?! A shader processzorok ha azonos órajelen vizsgáljuk, NEM fejlődtek. Hiába a Rapid Packed Math, nem működik minden játék esetében, csak ami támogatja. Évek óta probléma a tesszeláció és a konkurencia ki is használja, ahol a fejlesztő lefizethető, ott túl is tesszelálnak valamit, ha mást nem sík felületet (lásd Metro Last Light) Megoldásuk nincsen.Kijönnek jó ötletekkel, de valódi problémákra NEM reagálnak. Egyszerűen szégyen amit művelnek. Arról nem beszélve, hogy későn érkezik, ennek a VGA-nak egy évvel ezelőtt kellett volna kijönnie, flottul működő driverekkel. Mostanra a másik gyártó letarolta a piacot, csak azok maradtak akik NEM akartak és akarnak nvidia VGA-t vásárolni. Meg a ki.....ott bányászok. Elég már a ki....ott töketlenkedésből!
-
wolfman
veterán
Az itt a nagy csalódás - amit megint el kell mondani - hogy bár tudni lehetett, hova lesznek pozicionálva a konkurencia kártyái mellett, de ilyen fogyasztási értékekre senki nem számított. Ha ugyan ezt tudná mint most, de csak picikét magasabb fogyasztási értékekkel, mint a zöldek, most jelentősen kevesebb lenne a hőzöngő, bár akkor is megkaphatná a hideget meleget, hogy ennyi idő után már erősebb kártyákat vártak volna, de nem.
Szóval ez a fogyasztás amit ezek a kártyák produkálnak ki.@szott röhejes, nem kell szépíteni, ez így egy nagy rakás sz@r. Már az én R9 390X-em 300W-os fogyasztása is gyalázatos, de ez.VISZONT!
Abból a szempontból örülhetünk, hogy végre be lettek fogva erőben az nVidia kártyák, mert már az R-es széria óta lefelé tartanak a lejtőn a vörösök.
Be lettek fogva
...éppenhogy...
...vért izzadva!Írom ezeket a sorokat úgy, hogy ATI párti vagyok ha egy módom van rá. A Volta architektúrának első szempontja legyen, hogy a mostani energiaéhségnek a felét fogyassza csak. Mert márpedig én akkor se leszek hajlandó 1db VGAs rendszerbe 460W-os tápnál nagyobbat venni!
-
Dreimus
senior tag
Csalódottságot nem tudom mire vélni sok embernél amikor lassan fél éve hanem több ideje tudni lehet hogy 1070-1080 közé érkeznek teljesítményileg a Vega-k. Az első tesztek ezt hozták is, esetleg egy kevéske javulás driver szinten még várható, de ameddig hasonlóan mint a BF1-nél a fejlesztők nem fekszenek rá az új technológiákra, addig sajnos nagyobb javulást ne is várjon senki.
-
Raysen623
addikt
"mert ezek a GPU k azért esznek ennyit, mert a teljesítményük határán járatják őket"
Én még annyival megfejelném utólagos engedelmeddel, hogy a GPU méretbeli különbségekből és bonyolultságából is jön a fogyasztás különbség. Fury X volt 596 mm2, míg a Vega 56 486 mm2 - tehát faragtak azért rendesen a csíkszélesség csökkentéssel. Míg a 1070 és 1080 is 314 mm2, ami jó 1/3-al kisebb méretű lapka (!!!), cserébe magasabb órajeleken fut.
Ezért írtam már többször, hogy bizony a fogyasztásban a két chipet összehasonlítani majdhogynem értelmetlen. Kérdés mennyire lesz megbonyolítva a Volta, vagy miben lesz más, de szerintem 10%-nál többet nem tudnak kihozni most teljesítmény növekményben. -
kriszpontaz
veterán
Totál olyan érzésem van ezzel a VGA-val kapcsolatban amit csak úgy tudnék leírni hogy ez a mostani VEGA RX a VGA-k FX processzora. Egy év késéssel többet vártam volna tőle, mert így már hátrányból indul.
-
Televan74
nagyúr
Én eleve 650W -os táppal indítottam annak idején, bíztam az AMD -ben és bejött.Ha drága lesz a custom 56 -os,akkor inkább megvárom a Volta -t.Mert hiába szeretem azt AMD -t, van amikor dönt a józan ész. Azért ott motoszkál a kisördög a fejemben ,hogy mi lesz akkor ha a középkat Volta jobb lesz nála,kevesebbet fogyaszt és jóval olcsóbb is lesz.Akkor rágnám a kefét.Addig marad a GTX1060 -n,kiszolgál ez is.
-
derive
senior tag
Jo, hogy letiltottak a tunningot, kulonben rogton alulfeszeltek volna azt Ethereum bechmark
. Legalab ennyi haszna legyen a savszelnek, ha jatekra nem tudja kihasznalni.
Viccet felreteve, fel eve meg leoltottak amiatt, hogy a max. 8GB RAM es 512 GB/sbol megtippeltem, hogy ugyse kell neki tobb.
@awexco: Nem mindenki troll, aki ezt lehuzza. AMD fan vagyok, de ez attol meg eleg gyenge lett. A 375Wos kategoriaban eddig a ket GPUs megoldasok versenyeztek... Igazabol szivesen megneztem volna egy dual-Vegat Freedom Fabriccel osszedrotozva.
-
4264adam
veterán
Fogyasztás?
RX56 miatt lett tápcsere is (450->700W)
Bár ha 130 felett lesz a custom hűtős lehet marad egy RX580 valamely jobb tagtól
-
Jó hát nem akarok ilyen AMD VS mindenki dologba belemenni,mert érződik rajtad az elfogultság és Intel fikaval véded a becsületét,és igazad is van.Csak elfelejted,hogy kb 8 éven át nem volt rákényszerítve az Intel a minősegre sem a fejlődésre és még így is aki teljesítményt akart,az csak náluk nezelodott.
Az pedig ,amit most kapsz VGA szintjen AMD tol nem különb ám az Intel szilvalekvarjatol,mert ezek a GPU k azért esznek ennyit,mert a teljesítményük határán járatják őket,amúgy lehet a kisebb VEGA normál feszen az RX 580 környékén lenne.Nyers erővel probaljak behozni a hátrányt,ami érdekes egy jövőbe mutató konstrukciónál...ha te ezt vártad a Vega-tol,akkor én jobban bekajaltam NV-s létemre a marketingjüket ,mint Te...
-
Pl. a Freesync miatt?
Mondom, a VEGA 56 kisebb hőmérsékleten fut, mint a GTX 1070 FE. Ott van a Tech of Tomorrow videójában.De mint mondtam, az ár lesz a döntő. Ha az Nvidia jóval olcsóbb lesz nála, akkor Nvidiát fogok venni.
(#73) Tyrel
Sajnos ezzel tisztában vagyok, de mit csináljak, ha éppen most akarok tiszta új PC-t építeni?
Minden középkategóriás kártya ki van árusítva.Még a hardveraprón is hiába nézegetem, annyiért megvehetem üzletben is.
A ref. hűtővel én elleszek, azt biztosan úgy tervezték, hogy annak bírnia kell. -
Tyrel
őstag
Nekem nem számít a VGA fogyasztása mert átlagosan napi 3-4 óránál nem játszok többet, ennyivel meg az az 50-100W különbség nem látszik a villanyszámlán. Amíg kellően jól méretezett hűtő van a kártyán és elfogadható a hangja addig én boldog vagyok az 50 Wattal pont ugyan úgy mint a 250-el.
CPU terén meg engem spec. nem a Ryzen óta érdekel a fogyasztás ill. nem is konkrétan engem érdekel, a nyomorult Intelt kellett volna hogy érdekelje amikor kitalálta hogy áfonyalekvárt ken az IHS alá, majd még plusz pénzt is kér a Z/K betűzésekért, de ebbe nem szándékozom jobban belemenni...
-
SLacus
csendes tag
engem teljesen az FX 5800 időkre emlékeztet (volt vagy tízen x éve), akkor az NVIDIA csinált valami hasonlót töketlenkedést. Kár ezért a kártyáért, nagy volt a csúszás (kb egy évet késik eddig), aztán jött a marketing, hogy felszítsák az érdeklődést, de ezzel most bakot lőttek. Pár százalék a difi a 1070/1080-asokhoz képest, és többet fogyaszt. A 64-es Vegára kíváncsi leszek, hogy lehetséges-e bármiféle tuning, de szerintem már most ki van teljesen húzva.
sajnos a Ryzenem mellé ez a vga most kimarad (jó lett volna teljesen új AMD konfig ). Bíztam benne, hogy valami hasonló lesz a Vegával, mint ami a Ryzennel , hogy méltó ellenfele lesz az NVIDIÁnak, de ezzel a fogyasztással-árazással-teljesítménnyel ez most felejtős. Lisa Sunak/Jim Kellernek nincs egy tesója, aki ért a videókártyákhoz ?
-
Raymond
titán
"De AMD funként az rx5 szériát én se értem "
Megprobalom - azert volt mert kellettek a szamok hogy a GF1060-at tobb helyen beerje/lehagyja mint az RX480. Ezert fogtak az RX480-at ami mar eleve a sweet spot hataran volt, feltoltak a feszt hogy par Mhz (5-10%) tobb legyen az orajel es ezzel elszallt a fogyasztas is.
A Vega-nal ugyanez a helyzet - normalis orajeleken aranylag OK a fogyastas, de akkor nem lenne meg az hogy a 1080-al egy kategoria igy fogtak megint a es szetfeszeltek az egeszet plusz talan 100-150Mhz-ert hogy meglegyenek az FPS szamok.
-
VGA-nál miért is nem számít a fogyasztás?CPU nál most már elhiszem hogy számít, hisz itt a ryzen....
awexco(#70) nagyon nem fekszik?: azért nem sírja el magát egy 1070 tulaj sem,ahogy nézem a tesztet.Battlefielden kívül persze, ott van különbség, de konkrétan 3 játékban is 1-2 FPS a többinél meg 10 % körül vagy alatta ...
-
Kisgépkezelő
senior tag
A kisebb annyira nem is lett vészes. Igazából, ha nem ragaszkodnék az itx rendszerekhez, simán beleférne az a kis pluszfogyasztás, ha más téren kárpótolnak (freesync, jobb ár, stb...) és tesznek rá valami normálisabb hűtőt, aminek nincs olyan hangja mint egy jó szovjet rakétaporszívónak. Az NV-nek is voltak olyan korszakai, hogy sokkal rosszabb teljesítmény/fogasztás arányú kártyáik voltak mint az AMD-nek mégsem döglöttek bele.
-
awexco
őstag
Őszintén megvallva majd tavasz környékén beruházok egy Vega-ra .
De AMD funként az rx5 szériát én se értem .
Radeon téren összekaphatnák magukat. Vega szériát Optimalizálva még jó is lehet a köv széria .
Ahogy néztem nem csak a fogyasztás hanem az ic méretét is célszerű lenne csökkenteni . -
Tyrel
őstag
Processzoroknál joggal lovagolnak a fogyasztáson, de nem a villanyszámla hanem az Intel + Tesco gazdaságos IHS paszta kombója miatt, és az bizony meg is érdemel mindennemű köpködést, konkrétan én is kizárólag e miatt utáltam meg a 3570K-mat.
Videokártyáknál szerintem a fogyasztás elég szubjektív, legalább is részemről kizárólag a hűtés hangerejének szempontjából érdekes ez a kérdés, a konkrét wattok nem érdekelnek, nem vagyok bányász...
-
Ki a fenét érdekel, hogy mennyit fogyaszt? Az a pár watt ide vagy oda már nem oszt nem szoroz. Egyébként meg a VEGA 56 még így is hűvösebben fut a GTX 1070 FE-nél is.
Egyébként tényleg túl lett hypeolva a kártya, kissé én is csalódott vagyok már én is elgondolkoztam, hogy rendelek egy GTX 1070-et. De most már megvárom a VEGA 56-ot és az elsők között megpróbálok szakítani egyet.
Itt minden az áron múlik majd. -
DigitXT
félisten
de csak szeptember elejétől kezdhetik el forgalmazni
Mégis mire várnak még? Így is elkésett, gyengécske, legkevésbé sem forradalmi.
Kár érte. Nagyon nem erről volt szó: ezért kár volt annyit hype-olni. Persze biztos
lesz majd magyarázat, hogy ez direkt ilyen, meg sosem mondták, hogy jobb lesz.Mindenesetre tanulságos a dolog, és egyben végtelenül szomorú. (Tényleg.
)
-
1070 már nem 450 $, de ha megnézed, rx 580 legolcsóbb 4 Gb verzió 130 K a 8 Gb verzió 156 K Iponnál,( ennyiért van náluk 1070 8 GB ) akkor hova várod a kisebbik Vegát? mert én olyan 200 K környékére, esetleg ha lecseng a bányászláz, akkor 150 K... reálisan gondolkodva, csak AMD hívőknek jó alternatíva, inkább 1070 a kisebb helyett és 1080 a nagyobb helyett...
Tyrel : A gond azzal van, hogy a kollega kiválasztotta az egyetlen játékot az egyetlen módban ami számottevő eredmény,a többi 12 táblázatot nem vette figyelembe. pedig kellene.
-
DudeHUN
senior tag
Keményen fogott a ceruza az árazásnál. AMD diáin nem ennyi szerepelt. WTF?!
Bár, ahogy olvastam az előzőleg kommunikált árak csak ilyen "akció" keretében éltek. Nem jó ez így.
-
Tyrel
őstag
Szerintem a Vega56 fogyasztásán kár lovagolni, nagyon sok embernek van itt 290, 390 ill. ezek X-es változatai, mind többet fogyasztanak és senkit nem érdekel.
A Vega64 fogyasztása gáz inkább, abból is főleg a vizesé... Ott meg megint nem érdekes ez a történet mert annak az ár/érték aránya is olyan, hogy józan ésszel el se jutsz a fogyasztásig és már eldöntötted hogy nem kell...
A Vega56 még lehet jó kártya, teljesen vállalható kb. minden tulajdonsága, tényleg csak az árazását nem lenne szabad elb*szniuk...
Azt amúgy elárulhatná valaki hogy miért fújnak itt sokan a BF1 DX12 tesztekre, végig DX12-vel játszottam vele, a világon semmi baja nem volt és érezhetően gyorsabb volt mint DX11-el... Ill. a release utáni pár napban volt hogy crashelt vele, de gyorsan patchelték. Nem értem mi ez a "mindenki DX11-ben játszik vele!". Ki mindenki és miért?
-
Raymond
titán
"Ha a nyitó árakat nézzük akkor 399 vs 449."
Ezt nem kell nezned mert nem tavaly jott a Vega 56, hanem most. Sot, meg itt sincs. Igy ket lehetoseged van:
1) MSRP: GF1070 @ $349 vs. Vega 56 @ $399
2) Realis arak: GF1070 @ $450 vs. Vega 56 @ ????Bonusz lehetoseg: ugy lesz a vega 56 is $399 mint a vega 64 $499 es akkor inkabb $349 vs. $499 a tema MSRP-ban...
-
awexco
őstag
Tudja a fene ... az 56 ot elég rendesen meg lehet rántani és nagyon jótékony hatással van a min 1% fpsre .
Jó lenne ez a Vega csak az órajelek ill a fogyasztás szar .
Már nem emlékszem melyik videóban rántották meg az 56 -ot de látszódott , hogy nagyon kéne oda az órajel .Viszont dx12ben a 64 a gtx1080 felett van picivel , az 56 meg a gtx1070 felett .
-
Syberian
csendes tag
Én az árra lennék kíváncsi, de nagyon, mmint a hazai árakra. Ha azt nézem hogy 110k HUF körül mozgolódnak jelenleg az 1060-ak akkor ha 130k körül lenne a kisebbik Vega az bőven de bőven megérné. Amúgy valaki nem tud valami infót, hogy kb mikorra saccolható hogy jönnek a nem ref kártyák a hazai piacra ?
-
Televan74
nagyúr
válasz
-Skylake- #37 üzenetére
Mit szívsz? Adjál gyorsan nekem is!
Hol van említve a Vega56 -t ilyen áron, én nem látom a táblázatban.
Attól hogy még nem lett Titán verő,attól még nem lett rossz kártya.És hogy miért emelik az árakat? Ja hogy valakik elkapkodták az első készleteket,hát ez van. Ha ott lennének a raktárakban és az üzletek polcain, hamar csökkennének az árak is.
-
KisDre
senior tag
A sima 1080nál eszik 120 wattal többet, a Ti-nél csak 40-el.
Amúgy a Ryzen sikere után, itt felemások az érzések a teszteket látva.
Lehet hogy a Vega is jó ár\értékű vagy az lesz, de csúcs kategóriába mást várna az ember. Azt remélem hogy a profi és a félprofi Vega-k legalább sikert aratnak a maguk területeiken. Nyers becnhmarkokban egyébként erősnek mondhatóak a vegák.
Illetve talán a memória managment rendszerük lehet jövőbe eléggé kifizetődő lesz ezeknél a kártyáknál, de az a baj hogy ezzel is visszajutottunk oda, hogy a jövőben lesz akkor jó, s nem most. -
Pécsi gyerek
addikt
Nekem Rx 460- am van,imádom, nekem elég ez is.De vega nem lesszek az tuti 😛😜
-
Nekem tetszenek ezek az gyártói referencia modellek. A teljesítményük/fogyasztásuk már más kérdés.
-
Tombi
őstag
Nem örülök a hírnek, nem ellenfél az nvidiának
-
nem véletlenül fújták le a 2080 ( Pascal 2.0 szériát,) tudták, hogy nem lesz rá szükség, helyette majd a Volta jön, éppen elég lesz..... pascal 2.0 ra vártak további 15 % teljesítmény növekedést, ha kijött volna...Jobb a vörösöknek, hogy nem jött..
Ezek megint a csúcsra kijáratott, a határon táncoló, agyonfeszelt GPU-k... kár értük, mert szépek még a refek is.
-
leviske
veterán
"Mivel lényegi különbségek a gyártók megoldásai között nincsenek, így csupán a képeket közöljük."
De hát a képek közt sincs lényegi különbség.
-
Vicces h vegre megjelent es a driver oc es resze majd kesobb fog mukodni...ennyi huzas halasztas utan meg az sw resze sincs kesz techpowerup szerint droppol a kari mint allat alig birja tartani az ora jelet... Szvl vannak bajok
-
válasz
antikomcsi #18 üzenetére
Tényleg nem zárnám ki, hogy idővel jönnek majd játékok, amikben majd megmutathatja az erejét egy szuper driver mellett, valóban lehet, hogy valamikor lesz még belőle egy borzalmasan sokat fogyasztó középkategóriás kártya, de a fő bajom, hogy nem ezt vártam, az elvárásaimat nem hozta. Ez jelenleg számomra nem egy csúcskategóriás kártya, viszont befűti a szobát. Az 1080 Ti-vel kellett volna megküzdenie, nem a sima 1080-nal!
Mindegy, nem az én kategóriám anyagilag... -mégis rossz érzés, mert alapvetően én is mindig az AMD-től veszek VGA-t.
-
Nekem mar meg is jott a vizes sapphire vega 64
-
Az az erzesem ujittani akarnak .. dollar milliokat elkoltottek fejlesztésre.. csodakat varnak a hbmtol.. de ma meg elmaradt a csda...valamit mar kikelett adni... ...szerintem a vega felkesz termek... Lehet vega 2 vega 3 lesz majd jo..
Az meg blod duma h majd jo lesz .. egy jo atek fejlesztese 5 10 ev mire vega ujitasait hasznalja valami kijon 5 10 db gen.. vgakbol
Valaki tudja mar mikor jon a vega 2
-
válasz
TESCO-Zsömle #13 üzenetére
Tapintatos voltam, átszerkesztettem az eredetit.
(#15) .LnB
Ja, csak az nem kóstolgatás volt.By the way, külföldi tesztek alapján VEGA-ból én tutira kihagyom ezt az első generációt.
-
antikomcsi
veterán
-
putti
aktív tag
válasz
Rabbitf_24 #5 üzenetére
Ez a teszt alapján, nagyon nem ezt vártam a Vegától. ( mondom ezt úgy, hogy legalább 10 éve csak radeon-jaim voltak és jelenleg is egy r9 290x-em van és ha ez a teszt tényleg fedi a valóságot, akkor továbbra sincs okom váltani újabb vga-ra, pedig azt hittem a Vega fog okot adni rá.)
-
atee
őstag
Nem néztem meg aprólékosan a teszteket.
Röviden ez kb. 1080 szint csak drágábban? -
Anno az R7 250-et egyáltalán nem tartottam csalódást keltő kártyának, pedig még a tesztjének a címében is az volt, hogy "ha ló nincs...", meg mindenki kiröhögte, hogy még a HD 7750-től is kikapott. Mégis, a saját kategóriáját szerintem megfelelően képviselte.
Az RX Vega számomra az első AMD / Radeon kártya, ami valóban csalódás. Lehet, hogy ki lehet magyarázni, lehet, hogy lesz majd jobb is idővel, de az érzés belül egyértelmű, világos. Lehet persze, objektíve jobb a kari annál, mint amilyennek én látom.
-
A vizes kisebb mint a normál?
-
zzola
titán
Ez árban bőven a 1080 TI fölé fog esni=RIP?
-
Tyrel
őstag
De, volt, nyugaton, tartottak is a készletek vagy negyed órát...
Most meg épp azon megy a botrány hogy az MSRP csak a nyitó készletre vonatkozott és eztán drágábbak lesznek, ami külön közröhely ránk nézve, mivel nálunk alapból drágább minden... és nyilván hozzánk az olcsóból egy darab se jutott...
Valahol az is vicces hogy pont Budapesten volt egy nagy (nagy nulla) Vega promo event, de árulni már eszük ágában sincs nálunk....
-
GodGamer5
addikt
Teszt mikorra várható?
-
Tyrel
őstag
Ezek nem befutottak hanem ki...
A készletek azonnali elfogyására célzok, még mielőtt valaki félreértené...
Új hozzászólás Aktív témák
- Legion Pro 7 RTX 4090-es laptop 999.000Ft-ért, HP, DELL, Lenovo dokkolók 12.300Ft-tól
- Gamer PC - Számítógép! Csere-Beszámítás! I7 6700 / 32GB DDR4 / RTX 2060 / 256SSD+500GB HDD
- BESZÁMÍTÁS! MSI B450M-A R7 2700X 16GB DDR4 512GB SSD GTX 1070 8GB Cooler Master MasterBox Lite5 500W
- Apple iPhone X 64GB, Kártyafüggetlen, 1 Év Garanciával
- Nvidia Quadro M2000/ P2000/ P4000/ RTX 4000/ RTX 5000/ RTX A2000
Állásajánlatok
Cég: FOTC
Város: Budapest