Új hozzászólás Aktív témák
-
Tetsuo
őstag
-
zseko
veterán
Bár van amit balkezesként sem tudok bal kézzel használni vagy csinálni
, és alapvetően nem okoz semmi különösebb nyűgöt jobb kézzel 'egerészni', de egyéb okból kifolyólag ez néha nehézségekbe ütközne, és ütközik is. Ahogy ugyanez okból például gitározni sem valószínű, hogy teljes értékűen megtudnék/meg tudtam volna tanulni, de balkezes gitáron végképp nem. Ettől függetlenül persze van gitárom
Na meg ~23 év megszokását kellene 'átírni', bár a gondolata se merül föl annak, hogy ne tudnék átszokni ha akarnék. Gamepadot is addig nyomkodtam, amíg nem ment, aztán pl. Crysis2/3, FarCry3/4/5, TR új részei, és még más is, mind azzal mentek. Igaz, nem is tartom őket igazi fps-nek emiatt
De lehet heccből most pár napig kipróbálom a jobbkezes egerészést -
Tetsuo
őstag
Hát éppen erről beszélek.
Annakidején átrakosgattam az egeret, meg kerestem a jó szimmetrikusakat, pláne a külön balosakat, de a sok nyűg után - a legrosszabb az idegen gép használatának nehézsége volt - áttértem az elterjedtebb elrendezésre és némi tanulás/átszokás után már nem akadt problémám, sőt kinyílt a világ: százszor annyi egérből választhattam.
Életemben egy emberrel találkoztam, aki baloldalon egerészik... (Az sem volt teljesen normális.)
-
zseko
veterán
Attól, hogy van rajta egy-két plusz gomb, még sima egér az amit mondasz
Még szép, hogy megszokták, mikor lényegében nincs is másmilyen. Ilyeneket te nehezen fogsz bal kézzel használni, esetleg a legelsőt.: [link1] [link2] [link3] [link4]
Nekem is egy A4Tech OSCAR X-710BK van, ez is jobbos, csupán nem az elcseszett, döntött, csavart, stb. kialakítású kategóriából, ezt még tudom használni, de a két extra gomb a bal oldalon van, nem rendesen áll kézre. Jobb kézbe véve pont a hüvelykujj alatt vannak. Milyen érdekes... De ha egy kicsit is komolyabbat szeretnék, játékra, vagy csak legyen extra gomb amit mondjuk akár szerkesztésre is lehetne programozni, felejtős. Az össze döntött egér felejtős.
Dedikált cuccot nem értem mire gondolsz. -
-
zseko
veterán
Az mindenképpen pozitívum, hogy szimmetrikus, nem pedig 'elcseszett' egykezes. Balosként így akár még esélyük is lehet rá, hogy egyáltalán elgondolkodjak a termékükön
Egérnél például kapásból kiesik minden, ami kimondottan jobbkezes. De hát ők tudják, csak az én dolgomat könnyítik a választásnál
Játékhoz én a Z-Fang vezérlőn gondolkodtam régen, az is használható mindkét kézzel, igaz az kimondottan játékhoz van, például a 1-10 fegyverválasztó gombok is sokkal jobban kézreállnak, mint egy sima billentyűzeten. Kicsit azóta is bánom, hogy nem vettem egyet
-
Huntszy
tag
Hát amiért én szemezek vele az-az, hogy kevés helyet foglal.
Az a helyzet, hogy van egy cherry mx red switches billentyűzetem otthon amin nagyon jó gamelni viszont sokat gépelni már nem. Persze ez teljesen szubjektív tudom, de sokkal jobban adom a low profilos magic keyboardot vagy a surface keyboardot gépelés szempontjából mint a mechanikusamat. Viszont soha nem játszanék egyik billentyűzeten se a kettő közül
Ez egy teljesen jó kompromisszumnak tűnik nekem. Lenne otthon egy surface keyboard amin végzem a mindennapi dolgokat, viszont mikor felcsapok egy játékot akkor nem kellene az egész billentyűzetet kicserélni egy másikra, ott lenne mellette egy ilyen kis mechanikus controlpad. Pont elég billentyű van rajta egy játék irányításához. -
zseko
veterán
Ofkorsz nem
, és egyedül is lehetek a véleményemmel, csak ha van jól bevált - és rengeteg programban gyakorlatilag ugyanaz - billentyű adott dologra, nem egyszerűbb ezeket rátenni és mellé adni a maradékot egy zacskóban, hogy cserélgesd ha akarod, mint mindegyikhez külön felprogramozni?
Persze van/lehet előnye is így, nem tagadom, nem zavar meg, ha pl. videovágás/képszerkesztés után egy kis fps-t játszol
-
zseko
veterán
Gondolom a kiosztást meg én irkálom rá filctollal. És természetesen a vakon történő kezelést segítő kis 'pöcök' is minek, ami ugye megtalálható az F - J - 5 gombokon egy normális billentyűzeten.
-
Chaser
legenda
válasz
Synthwave #42 üzenetére
oké, csak 3,9-ról 4,1 mit hoz? ( : kb semmit, ellenben gyilkol mindent
1600af-em elég derekesan megy, 1,3v alatt 4g - igaz ott smt nélkül néztem -
annyi menet közben világos lett, h amit bios mutat default 1,4v körüli értékeket azt 1-2 magra adja max, többi mag kevesebbet kap, ezért elég félrevezető, all core terhelésnél lentebb csapja a feszt is az órajelek mellett
mért passzoltad le a mortart? -
Synthwave
HÁZIGAZDA
Azért az az (SMT-vel) 1,3875 V nem a világ vége még, plusz nem megy sokat a játszós gép, és azért van légáramlás a házban; elöl két 140 mm-es, hátul meg egy 120 mm-es Noctua Redux figyel, belőtt profillal és temális limittel. 50 százalékos PWM-nél még nem nagyon jutottunk feljebb.
-
MeszesKPT
őstag
Azért elég nagy kár, hogy még az Adobe termékeit sem támogatja rendesen. Ha már gondoltak erre, igazán megcsinálhatták volna korrektül.
-
Chaser
legenda
válasz
Synthwave #38 üzenetére
én mondtam neked a 2700-et, te pedig a 3600-ot hajtottad ( : azt hittem az is lett a vége
azóta kipróbáltam az 1600af-et 4g-n, most 3600 van, igazad volt, jobb a 3600
2700-et talán 1,15v@3,7-en használtam, jó is volt smt nélkül, de akkor kevés játékkal néztem, azóta beestek cpu-t zabáló játékok is, 1440p lett a monitor 60hz-en, és egyes ac játékoknál a cpu miatt doppolt be 60fps alá a játék, 3600 megoldotta, 1600af-nél smt-vel rosszabb lett az eredmény
viszonylag drága és "csak" 6 magos, de az ipc-je jobb és smt is sokkal hatékonyabb mint előző geneknél, én persze nem hajtom, csak szolíd 4g-n jár, 4,2-t is emberi feszen tudja de lényegtelen, mindenhova elég - 1600af is elég volt ac-k kivételével ( : -
3,9 és 4,1 közt %-os különbség 5%-nál alig több, ahova nem volt elég előbbi valszeg' utóbbi sem, de legalább legyilkolod a cpu-t és vrm-et3600-ot valszeg' kényelmesen tudod járatni 4,2-n, előző gennél az 4,6+ szint, jóval kevesebbet is eszik, de hűteni nehezebb, defaulton is játék alatt 4,1-4,2-re bostolnak
nekem csak ilyen pici szkájetem' van ( : előtte volt a normál mugen 5, most meg nem tudom, de design miatt esélyes hogy megválok a szörnytől
ha már 8 mag akkor 3800x, elvileg válogatott chipek kerülnek rá, azonos feszen többet fut mint a 3700, de sajnáltam rá a zsetont, majdnem 2x annyiba kerül mint a 3600, majd talán a következő genből váltok 8-ra -
Synthwave
HÁZIGAZDA
Az a második opció volt, de végül 2700 lett belőle (még írtam is abba a topikba). Először MSI B450M Mortar MAX-szal all-core fix 3,9 GHz @ 1,2625 V / LLC1-gyel ment (24 óra Prime95 stabilan), DDR4-3200 CL16-tal, aztán váltottam ASRock B450M Pro4-re, és időközben kiderült, hogy kell az az egymagos teljesítmény, szóval felnyomtam all-core 4,1 GHz-re 1,3875 volttal, bár ebben a deszkában már csak DDR4-2933 CL16-ot mennek ugyanazok a modulok. Kicsit érezni a 256 mbites BIOS-ról a 128 mbitesre való visszaállást, de jó lesz ez még egy jódarabig. Remélem.
Körülnéztem itthon, és ha eladnám az "újabb", de fölösleges/nélkülözhető vasakat (az MSI lapot, meg az adatlapomon látható, netezős/filmezős i5-2500T-s gép lapját, prociját, RAM-jait, VGA-ját), akkor "ingyen" válthatnék 3700X-re, de valahogy nem tudom magamnak legitimizálni a dolgot egyetlen játék miatt, aminek olyan okádék szerverparkja van (EA...enough said), hogy lehet, nem is nagyon számítana a fejlettebb IPC, mert ugyanúgy a hajamat tépném az 50-60 százalékos packet loss és mikrolag hegyek miatt. Meg szeretem is ez a kis T-s Sandyt ebben a 15 éves Chieftec Dragon miditoronykában. : >
-
Már csak kéne nekik egy World of Warcraft Shadowlands Edition és WIN
-
Tetsuo
őstag
válasz
antikomcsi #31 üzenetére
A terem buráját!
-
antikomcsi
veterán
Azt a mindenit! Durva, hogy 30 hozzászólás alatt, hová jutott a topik a témát adó terméktől!
-
rovtiv3
aktív tag
Egy használati tárgy által nyújtott esztétikai élményt igenis meghatározza annak minősége, használhatósága, de csak a hozzáértők számára. Egy autószerelőnek nyilván az a szebb villáskulcs, amelyik ránézésre szívósabb, tartósabb. Egy háziasszony valószínűleg a fényesebbet választaná.
A floating RGB dizájn kétségtelenül látványos, annak minden hátrányával együtt (villogó PWM világítás, kupakok alól kiszűrődő több fény és hang). Aki szakmányban napi több ezer karaktert üt le a billentyűzetén, főleg ha éjszaka is dolgozik, előbb-utóbb rájön arra, hogy a fenti fícsörök kevésbé ergonomikusak, inkább hátráltatják a munkát mint elősegítenék. És ettől kezdve neki már nem ez lesz a szép. -
csƵ
addikt
Konzolhoz remek lehet, már egyre több játék támogatja a natív egér és bill. csatlakozást.
Én nemrég vettem egy kínai csodát nem is olcsón, de hangos, mint a fene. -
SidCorky
őstag
"Why is Cooler Master using Kickstarter to gather customer feedback?
We have robust in-house design, testing, and manufacturing facilities. For cooling, power supplies, PC cases, keyboards, mice and headsets, we have decades of experience in developing and bringing gaming PC products to the masses. But creating products that also benefit professionals and content creators is not something we have really dabbled in yet. We’ve spent a lot of time working on ControlPad already, researching the possibilities and refining the pressure sensitive technology to make it completely ready for mass production. By using Kickstarter and getting valuable feedback from backers though, we’re able to confirm what we’ve researched and developed as well as find out what we might have missed and incorporate that into the product software. Your critical feedback, diverse backgrounds, and wide range of perspectives will enable us to make the software perfect to meet the most needed functions of the community.
Why is Cooler Master using Kickstarter first instead of testing beforehand?
Launching on Kickstarter will enable us to access a wider range of users and Kickstarter’s vast innovation database from our non-traditional community. We do not need the money like a startup does. We fully and honestly acknowledge this. But by using this method to get feedback and first launching on Kickstarter, we’re able to offer the product at a discounted price than the product we’ll mass produce. We believe if people are willing to first support the technology before it hits mass market, they’ll most likely be highly motivated, rigorously use the product, and get the most use out of the product. This will result in better feedback for us to improve the software and overall user experience with ControlPad."
-
nyunyu
félisten
Szép egy groupbuy lehetett, ahol egy ekkora gyártónak sikerült 10 hónap késést összeszednie
Mondjuk azt sem értettem 2018. októberben, hogy miért szorul egy ekkora gyártó crowdfundingra egy ilyen egyszerű kütyü piacradobásához.
-
ONEFREE
aktív tag
Én már 2db Razer Tartarus "el szaggatam ", de ez nagyon bazárin néz ki!
-
Reggie0
félisten
Egy gombra levetitve elegge draga. Akkor mar inkabb 2 billentyuzet es a masodikhoz szoftveresen moddolok alternativ funkciokat.
-
Seep
senior tag
Mennyire lehet kenyelmes egy ilyen mondjuk egy Razer Tartarushoz vagy egy Logi g13
hoz kepest? De gondolom relativ.
Új hozzászólás Aktív témák
- TCL LCD és LED TV-k
- Formula-1
- Kínai kézbe kerül a MediaMarkt áruházak tulajdonosa
- Hivatalos a OnePlus 13 startdátuma
- PROHARDVER! feedback: bugok, problémák, ötletek
- Milyen asztali (teljes vagy fél-) gépet vegyek?
- Ubiquiti hálózati eszközök
- Akciókamerák
- Itt egy pár fotó az iPhone 17 sorozatról
- AMD Ryzen 9 / 7 / 5 9***(X) "Zen 5" (AM5)
- További aktív témák...
- Thinkpad T490 14" FHD IPS i5-8365U 16GB 256GB NVMe magyar vbill IR kam gar
- ÚJ Díszdobozos DELL XPS 15 9520 Tervező Vágó Laptop -65% 15,6" i7-12700H 16GB/512 3050Ti Touch UHD+
- D-Link 5G Mobile Router
- Logitech G705 Lightsync - Fehér - garanciával, számlával
- X1 Carbon 9th 14" FHD+ IPS i7-1165G7 32GB 512GB NVMe ujjlolv IR kam gar
- Microsoft Surface Pro 6 i5-8350U 8GB 256GB 1 év garancia
- Referencia Weboldallal Világítós bill+laptop bill magyarítás. Rania 3M -is! Touchpadok is.Posta ok
- Lenovo ThinkPad 40AF docking station (DisplayLink)
- HP Victus 15-fb1002AX - 15,6"FHD IPS - Ryzen 5 7535HS - 8GB - 512GB SSD - RTX 2050 - Win11
- Fujitsu LIFEBOOK E449 i5-8250U 8GB 256GB 14" FHD 1 év garancia
Állásajánlatok
Cég: FOTC
Város: Budapest