Új hozzászólás Aktív témák
-
sagajr78
tag
válasz
Heroes fan
#500
üzenetére
Ha sejtetted akkor minek mentél oda?

Hagyd a fenébe azt a helyet, a teljes harmadik területtel egyetemben. Addig ne menj oda a saját jól felfogott érdekedben, míg a második területen le nem zárod a sztori arra eső részét. Tehát beépülés, boszorkány szál, immacualte szál végig vitele mindenestől. 13-as szinten már teljes nyugalommal átmehetsz a boszorkány kunyhóján keresztül elérhető új területre és gond nélkül ki tudod majd szabadítani. Amint ott végeztél lehet szépen felgöngyölíteni a még hátralévő szálakat és lezárni a második terület dolgait.
De ha már oda átjutottál a harmadik területre és ennyire nem bírsz a csapatoddal, akkor gondolom összeszedted már mindhárom kódtöredéket és kinyitottad az end of time-ban, a tapestry of time előtt lévő dumáló ládát is. Mert ha addig eljutottál akkor bizony már nálad kell legyen mindhárom mondóka így nincs akadálya a dolognak. Persze a magad érdekében előbb állítsd le a bombázást (amit azzal indítottál el, hogy olyan helyen mászkálsz ahol semmi keresnivalód). Ennek megoldásához persze kellene tenebrium sebzésű fegyver, annak használatához pedig a saját csapatod biztonsága érdekében a tenebrium skill elsajátítása. Ezt mellék feladattal szerezheted meg, amit akár 10-es szinten is lazán kivitelezni lehet. De a 13-as csapatottal nevetségesen egyszerű megoldani.
Új hozzászólás Aktív témák
- Mid tower gèp ház
- 2024-es Lenovo ThinkPad T14 Gen4 laptop, gyári garanciával, eredeti magyar billentyűzettel eladó!
- Makulátlan Iphone 13 Midnigth Black 128 GB 88% 2024.12.23-án vásárolt
- TESTRESZABHATÓ/GARIS/ Ryzen 5 5600/16GB DDR4/RX 6700 XT 12 GB/ 1 TB M.2 SSD/2 TB HDD
- ASUS ROG STRIX G16 Gamer laptop 16" -40% Raptor i9-14900HX 24Mag 16/1TB 240Hz RTX 4070 8GB QHD
- Azonnali készpénzes nVidia RTX 4000 sorozat videokártya felvásárlás személyesen / csomagküldéssel
- Lenovo ThinkPad T14s Gen 2 i5-1135G7 16GB 1000GB FHD 1 év garancia
- BESZÁMÍTÁS! MSI B450M R5 5600X 16GB DDR4 500GB SSD RTX 3060 Ti 8GB Zalman S2 TG CM 700W
- Apple iPhone 17 Pro 256GB Deep Blue használt, karcmentes 100% akku (16 ciklus) Apple garancia
- AKCIÓ!! 100/100! - 0 Perc! WD BLACK SN850P 2 TB! Playstation 5
Állásajánlatok
Cég: Laptopműhely Bt.
Város: Budapest

