Új hozzászólás Aktív témák
-
Fryskitt
addikt
válasz
Mr President #155 üzenetére
Minden szubjektív. Egy dologhoz lenne csak észrevételem: a processzor teljesítménye és az abból eredő haszon attól is függ, hogy hogyan írják meg a programot, ami fut rajta. Az Apple esetében ez egyszerű az egy hardver rendszere miatt. A többieknél már nem ennyire, sőt azt látom, hogy a szoftverek írásakor inkább a processzor nyers erejére hagyatkoznak, ahelyett, hogy rendesen optimalizálnák a kódot. Emlékezzen csak vissza mindenki a régi LucasArts játékokra, meg arra, hogy milyen rendszeren voltak képesek futni. Egy mai gép simán levezényelné az első holdraszállást, egy lövöldözős játék meg akad rajtuk. Láttam már Core i3-on akadó MahJonggot pl.
-
Mr President
senior tag
válasz
Silenzio #141 üzenetére
Én sem trollkodásból írtam, az a szubjektív véleményem. Számomra sokkal használhatóbb az S4 és a One kijelzőmérete. Jobb élmény rajta a mindennapi használat. Aztán ott van a kijelző felbontás. Ezt szerintem nem kell ragozni. Időtállóbbnak érzem a 2gb-ramot valamint az erős 4magos procit. S4nél nagyon nagy pluszpont a cserélhető akksi, a microSD bővíthetőség. Felhasználóbarátabbnak érzem a telefon koncepcióját. A support szolgáltatás szerintem előrébb tart mint az applenél. Valamint kb félévvel a megjelenése után jóval mérsékeltebb áron lehet hozzájutni az aktuális csúcshoz mint az applenél.
-
Ed3r_X_
nagyúr
Szerintem ezt privátban tovább, mert lehet lesz 1-2 moderálás, majd a büntetés hozzá.
-
Touch-ko
őstag
`Azért,írtam, mert ismerem az irdatlan nagy sértődéskényszert amivel élsz ezen a fórumon, gondoltam elejét lehet venni egy oldalakra terjedő hisztirohamnak, de úgy tűnik esélytelen. Legközelebb lehagyom a végéről.`
Hisztiroham? Szerinted fogalmad sincs mit irkalsz ossze-vissza. Szerintem javadra valna egy kis olvasgatas mert nagyon ugy tunik, hogy alap szavak jelentesevel nem vagy tisztaban.
Latom ostobasagod nem ismer hatarokat... Szoval ket forumozas kozott erdemes lenne fellapoznod az ertelmezo keziszotarat..
A vitak pedig azokkal vannak, akik minden Apple hirnel megjelennek es sz.roznak es szidnak mindet es mindenkit. Jelen esetben Te generalod a provokativ HSZ-eddel a vitat...
Remelem a `provokalod` szo jelentesevel tisztaban vagy, nem ugy, mint a `hisztiroham` szo jelentesevel...
-
Ed3r_X_
nagyúr
Nem is erről beszélek, android szinten a frissítés csak 1-2 telefon kiváltsága, én arról beszélek, hogy 4 éves telefonnál már inkább arra sarkallnak, hogy újat vegyél. Meg gondolom a 4 éves telefonnal nem akarsz Full HD felbontásban játszani, a TV-n
Buzdítanak hogy vedd meg az újabbat, pedig nem a hardver a szűk keresztmetszet ugye.
-
bolvar
senior tag
Frissítés mindig kell.Itt a Siri volt előbb amit nem kaptak meg a telefonok utána a jobb kamera modul ami révet a panoráma fotót nem kapta meg az előző modell.Valamivel nekik is csábítani kell hogy vásárolj hisz nekik abból van a plusz forgalom ha nem csak új vásárolókat szereznek hanem a régebbi modellekről is váltásra sarkalnak.De alapjába véve folyamatosan frissítik a szoftvert még ha mindent nem is kap meg a régi telefon.Ez az androidról messze nem mondható el mert hiába tart már 4.x a rendszer rengeteg telefonra még mindig csak otthon sufni módszerekkel tudod rátenni a frissítést ami sokaknak nem megy és nincs is rá ingere.Az emberek 95% kézbe akarja venni és használni.A maradék 5% itt fórumozik
.Ezért is ilyen népszerű sokak körében az iphone nem azért mert "hát izé menő vagy tőle..."nem a tinédzsereket kell alapul venni akik manapság épp csak a levegővételhez elég iq rendelkeznek.
-
Touch-ko
őstag
Az kommenteim a sajat tapasztalataim alapjan irom.
Viszont TE nem veletlenul irtad a bizonyos mondatod utan hogy:`mar megbocsass`.
Azt a bizonyos mondatot akarhogy is nezzuk, bizony serto volt reszedrol, hiszen ahogy Te magad is jellemezted az irasaimat ` markafan` nem fedi az igazsagot! -
Vangelis
félisten
A több millió amit visszaküldtek a foxconnak pont jó lesz alapanyagnak
-
Blyan
félisten
Erről beszéltem pont.
Annyit hozzáfűznék, hogy engem nem lepne meg, ha Alonso "keze" is benne lenne a döntésben, túl nagy (felesleges) befolyással bír már a Ferrarin belül.Ez a néhány mp amúgy jókora baromság, alaposan lett volna idejük átgondolni a dolgot, ha Alonsonak azt mondják, hogy a következő engedélyig ne használja a DRS-t. Ennyi....
-
Blyan
félisten
Persze, hogy volt rá példa, ami viszont hülyeség, hogy amúgy is eldobtak már egy versenyt Vettellel szemben (-25 pont, szintén saját balf@szság miatt), éppen ezért nem volt szükség még egy felesleges kockáztatásnak. Főleg az idény kezdeti szakaszában.
Vegyük az eseteket:
a: A DRS működik, mindenki happy, Alonso harcol a dobogó bármelyik fokáért. 25-18-15 pont bármelyike
b: A DRS beragad, ismét. Komoly 4 pont gyűjtve.
c: és köztes választásként ez is lehetett volna egy megoldás: hagyják a francba a DRS-t és Alonso küzdhetett volna a 2-3-4 hely bármelyikéért (de még az első sem lett volna lehetetlen, persze kell hozzá mák is). Sőt mitöbb, a következő esedékes kiállás előtt még esetleg próbára tehették volna a DRS-t is, kisebb kockázattal (már amennyiben nyílt volna erre lehetőség). 18-12 pont bármelyike -
Silenzio
addikt
válasz
Mr President #44 üzenetére
És azokban milyen, jelentős újításokat vélsz felfedezni? Nem trollkodni akarok, csak kérdem.
-
Blyan
félisten
Én nem neveztem ezeket tévedhetetlennek, egy szóval sem. Az egész onnan indult ki,hogy Touch aki egy vérkomoly Apple rajongó, nagyképűen hozzá nem értőknek titulálta a tőzsdét - és erre reagáltam, amitől persze szokás szerint torkán akadt az alma.
Persze, az előrejelzések nem mindig jönnek be, és főleg a tőzsde maga egy hatalmas lutri.A forma 1 más kategória, gyakorlatilag mindenki arra számított, hogy a DRS BE FOG ragadni újra, a Ferrari meg kockáztatott. Szvsz feleslegesen, de ez legyen az én véleményem.
Annyira látszik mindez, hogy még a rendező is egyből Alonso hátsó szárnyára kapcsolt a boxkiállást követően, hogy nézzük vajon tényleg nekifutnak egy sokkal nagyobb bukást, mint lehetséges előnyt magában hordozó döntésnek az olaszok. És igen, a mostanában rájuk jellemző okos és jó döntéseknek megfelelően természetesen rosszul döntöttek. Nem kellett hozzá zseninek lenni hogy kiderüljön sokkal többet bukhatnak, mint nyerhetnek, ha kockáztatnak - mégis megtették.
-
joey04
titán
Hát mivel csalódtak az eredményekben, ez azt feltételezi, hogy azt hitték, továbbra is rohamosan növekedni fognak a számok. Ebben az esetben kijelenthető, hogy nem értenek hozzá. Más kérdés, hogy lehet ez szimpla játék is, mint amit a forinttal is csinálnak. Na meg persze az Apple már korábban lenyilatkozta, hogy a középtávú céljuk minél több saját részvény felvásárlása. De nem csak az Apple-nél figyelhető meg a játék és/vagy a hozzá nem értés, lásd Dell. Egyébként hiába nagy és okos emberek ezek, van olyan, amikor pont annyira tudnak valamit megjósolni, mint az átlagember. Lásd F1, Alonso. 2 esetben is totál lutri volt, hogy mi lenne a jobb döntés, és semmivel sem voltak jobb helyzetben mint te vagy én, a szerencsén múlt az egész.
szerk.: Még annyit az okosokról, hogy az S4 bejelentése után emelkedtek az Apple papírok, a samu meg esett, mert ezek tényleg azt hitték, hogy a jóval kevesebb újdonság bármit is befolyásol. Aztán tudjuk a többit: rekord nagyságú előrendelés. Gyorsan lehet nagyot zuhanni ezen a piacon, de nem ennyire. Ha van egy roppant népszerű és sikeres készülék, akkor az utódból is sokat adnak majd el, legyen az akármilyen rossz. Csak a rákövetkező modellnél üthet be a sz*r legkorábban.
-
bolvar
senior tag
válasz
Stauffenberg #41 üzenetére
Azért az erős hogy nem támogatják a legújabb készülékeket egyáltalán
.1-1 funkció nem került bele a régebbi készülékbe az meg hogy egy 4-5 éves készülék már nem támogatott az szerintem teljesen érthető.Az android ennél csak gyászosabb mutatót tud felhozni a frissítések terén.
De ez a kép szerintem valami sufni tuning csak vagy egy korai prototípus egy régebbi készülékre.Kétlem ilyet kiadni az apple valaha is a kezéből.Plusz nem fogyott épp rosszul az i5 nem tudom miért lenne szükség egy ilyen olcsó készülékre mikor kint amcsiba a i4-et már ingyen utánad vágják csak hát ugye ez nem mindenhol megy így...
-
joey04
titán
A tőzsde arra reagál, hogy a szokásos hatalmas növekedést nem hozta az Apple. Viszont ez a hozzá nem értés jele, mert az Apple nem nőhet tovább. Mégpedig azért, mert a felsőkategóriában van csak jelen (jelenleg). Így teletömheted widgetekkel, meg rakhatsz bele 6"-os kijelzőt, akkor sem fognak már sokkal többet eladni belőle. Ha ágyba hozza a reggelit, akkor sem. Ha a másik irányba mennek, tehát valóban lesz olcsó iPhone, akkor viszont egyre többen fogják megvenni az olcsóbb változatot (ez tuti, a Verizon jelentése szerint a negyedévben náluk 5M iPhone ment el, amiből 2M volt i5, 2M viszont valamelyik régebbi modell), így a pénzügyi eredménynél megint nem lesz akkora növekedés. Szóval sehogy nem lehet tartani az eddigi növekedést.
-
randomway
csendes tag
A Rambo 5 és Rambo 6 már sosem lesz olyan mint az első és a második. A tőzsde csak beárazta, hogy az Apple mostanában semmi újat nem mutatott. Előre lehetett tudni, hogy zuhanni fog az árfolyam, mert túl volt hajszolva, nincs ebben semmi különös. Profitrealizálásnak hívják. Egy collal nagyobb kijelző vagy egy valamilyen szenzor vagy még négy procimag az nem újdonság. Olyasmire van szükség, mint annak idején az iPod vagy az iPhone. Azt a több milliárdnyi készpénzt például ilyesmi kifejlesztésére vagy egy saját gyártósor felépítésére kellene költeniük szerintem, nem egy új "űrhajóra".
De nekem mindegy, amígy 160-ért adnak valamit, ami 50-et ér, hiába gondolom, hogy nagyszerű a termék, én úgysem leszek a vevőjük.
-
Touch-ko
őstag
`Ez nem hozzá nem értés, az előrejelzések még magasabb számokat vizionáltak (az Apple jelentése alapján), és az nem jött be. Oké, így is rekord lett, de a tőzsde nem ezt nézi, hanem, hogy várakozásnak megfelelően alakul-e valami vagy sem. Itt nem így lett, így a piac árazta a dolgot. Slussz, passz. Ez nem márkafan dolog, mint az írásaid - már megbocsáss. Csak üzlet.`
Az Apple a tervet elerte, ergo megszerezte azt a mennyisegu penzt amit akart. Sot, tul is teljesitette azt, boven!
A tozsde nem azt nezi, hanem a `szakertok` altal felallitott szamokat, terveket, aminek a valosaghoz nem nagyon van koze. Tehat az, hogy az Apple tulteljesitette azt a tervet amit O elvart, az semmit sem jelent, ha a `szakertok` vegtelen mennyisegu penz befolyasat varjak (akar teljesithetetlen mennyisegu befetelt is) am, ha ezt nem erik el- ahogy adott esetben tortent- a tozsden dolgozo `szakemberek` vegett romlik az Apple reszvenyeinek az erteke.
Hallottal mar arrol, hogy `spekulacio`?
A legutolso mondatod pedig inkabb teged jellemez. En nem minositettelek, te megtetted... Szabad tudnom, hogy miert es azt, hogy egyaltalan ennek mi koze van a tortenethez?
Utolso mondatomra varom a valaszodat...
-
Blyan
félisten
válasz
Touch-ko #123 üzenetére
A tozsden pedig $20 eses jelentkezett. Tehat a tozsden inkabb a hozza nem ertes dominal.
Ez nem hozzá nem értés, az előrejelzések még magasabb számokat vizionáltak (az Apple jelentése alapján), és az nem jött be. Oké, így is rekord lett, de a tőzsde nem ezt nézi, hanem, hogy várakozásnak megfelelően alakul-e valami vagy sem. Itt nem így lett, így a piac árazta a dolgot. Slussz, passz. Ez nem márkafan dolog, mint az írásaid - már megbocsáss. Csak üzlet.
-
zoltanz
nagyúr
Ennek mi értelme van? Olcsó IPhone: veszek egy jó állapotú használt 3GS-t, ami nincs 1 éves és van rá még gari.
-
margithid
veterán
válasz
robicheck #126 üzenetére
Ez a baj. adná az isten, hogy pl egy nexus 4 tényleg annyi legyen itthon mint amennyiért meg lehetne rendelni googletől.
A sok szemét vérszívó szolgáltató akkor elmehetne a ...
Csak sajnos erre nem most lesz még lehetőségünk, googlenek egy porszem vagyunk a tengerben...
Mondjuk az zaért reményekdésre ad okot, hogy google dolgozik az ügyön
[link] -
robicheck
csendes tag
Olcsó szifon? Na, eljutottunk erre a pontra is...
Végre a pórnép is kap valami minőségit, 300$ áron... -
Touch-ko
őstag
válasz
margithid #122 üzenetére
En az uj iOS7-re tippelnek mint nagy ujitas. A tozsden pedig mas a helyzet. Emlekszel, amikor januarban elarultak az elozo negyedev bevetelet? Ismet rekord negyedevet allitott fel, ennyit meg sosem adtak el iPhone, iPad, iPod, es Mac-bol, mint a legutolso negyedevben. A tozsden pedig $20 eses jelentkezett. Tehat a tozsden inkabb a hozza nem ertes dominal. Ezt tobb helyen is olvastam mar. Miutan az osszes termekuknel uj modelleket jelentettek be az utolso negyedevben, (az osszeset) az arfolyam igy is esett... Tehat jelenleg senki sem tudja hol lesz a vege es jelen pillanatban (nem vagyok kozgazdasz, de sokat olvastam az Apple reszvenyenek eseserol) nagyon sokan azt mondjak, hogy tok mindegy mit jelentnek be, mit mutatnak be, az arak tovabbi esesere kell szamitani.
Ujitani tenyleg baromi nehez, ahogy Te is irtad, az erosebb processor, nagyobb kijelzo az nem innovacio. Szerintem eleg latvanyosan megrekedt a fejlodes az okostelefonoknal, es igy inkabb a szolgaltatasokra, valamint a software-re fognak ragyurni.
-
margithid
veterán
Valamit előbb útóbb ki kell pedig találniuk, mert a hype nem fogja örökké eladni a készülékeiket.
Hajlítható kijelző, új aksi, vagy valami más, kellene egy valódi úttörő innováció.
Tessék csak megnézni a tőzsdei árazását, szeptember óta majdnem 50%-ot esett az árfolyam.
Más kérdés, hogy nagyon nehéz manapság valódi újdonságot kiadni. Meg lehet nézni SGS 3 és SGS 4 közötti különbség is elhanyagolható, a processzorerő pedig nálam nem innováció... -
Touch-ko
őstag
Ezt a kepet a Tactus szivarogtatta ki... HA razoomolsz a kepre latni lehet a pixeleket az Apple logo korul, igy eleg nagy a valoszinusege, hogy kamu.. Pont ugy, mint ahogy a masik 100 kep, ami szinte naponta jelenik meg az iPhone-rol...
-
Ed3r_X_
nagyúr
válasz
skylinelaca #1 üzenetére
Hahh, nekem is ez jutott eszembe
-
Ailton
tag
Nem lesz itt olcsó iPhone, ahogy nem lesz 4.3"-os nagy testvér sem, különböző színre fújt házakban. A 4s-nél ugyanekkora felbuzdulás volt, hogy na akkor most jön a messiás, végül ki jött a 4s és mindenki ment nagy duzzogva sorba állni, hogy lecserélje a 4-et, ugyanez lesz most is. Ami megjegyzem nem biztos hogy baj, nem vagyok sem piackutató sem fejlesztő. Az Apple még mindig versenyképes dolgokat csinál, amik nem feltétlenül csak a hírnevük miatt kelendőek, hanem mert jók.
-
Xero
nagyúr
Nekem is ez jutott az eszembe. Ki nem állhattam a 3G hátlapját, pont a műanyag mivolta miatt.
Ettől függetlenül, ha ilyenre csinálják meg, ám legyen. Nem én vagyok a célcsoport.Én simán elképzelhetőnek tartom ezt a kivitelt, amennyiben tényleg kijönnek egy budget modellel.
-
razzorr
őstag
válasz
blade zte #90 üzenetére
Elképzelem, ahogy hegyekben áll a kp.az apple hátsó udvarán egy hangárban és napszámos kici kínai gyerekek, meg 90éves aggastyánok együtt lapátolják fel egy kamionra az éppen aktuális összeget napi 2$os bérért, majd Frei Tamás kideríti, hogy a sofőr a magyar származású Józsi bácsi,akinek a szabolcsi almafáit elverte egy titokzatos jégvihar és hogy a kaptafánál maradjon, az almánál vállalt sofőr állást, és akkor megvilágosodik az emberiség, Szellő István bejelenti a híradóban, hogy az apple válságban van és hamarosan elfogy a pénz. És ekkor fogok én is sokad magammal könnyes szemekkel egy kisebb összeget átutalni az apple számlájára...it's a final countdown :-)
-
gabo06
csendes tag
úgy néz ki mint a 3gs meg az ipod touch 5 szerelemgyereke
-
dezs520
senior tag
-
Fryskitt
addikt
Nem írtam azt, hogy az Apple sara. Pontosabban nem ezt akartam kihozni belőle, hanem, hogy a többi gyártó nem igyekszik annyira gyártani az új csatlakozós kiegészítőket. Valószínűleg azért, mert megvan a pénzük máshonnan is. Ha eladnak a világon naponta sok Samsung mobilt micro USB-vel és még egy csomó Nokiát mondjuk szintén azzal, és azt látják, hogy az iPhone/iPad nem fogy annyira, mint az előző években, akkor óvatoskodni fognak..... (Nehogy azt mondd, hogy sok Apple cucc fogy, mert azt tudom... de talán nem a várakozásoknak megfelelően fogy sok.....
)
-
dezs520
senior tag
Az szerintem nem az apple sara,hogy a gyártók lassan reagálnak a csatlakozó változásra.
Máskülönben ha 2 év mulva változtatják meg a csatlakozót,akkor is kialakulhatna ez a helyzet.
És gondolom a fejlesztés(gyorsabb adatátvitel,"vakon"behelyezés,stb)elsőbrendűbb volt mint a gyártók kiegészítői... -
Remus389
veterán
válasz
blade zte #104 üzenetére
szerintem a felbontást is fogják fejleszteni, nem akarok ezen vitatkozni, idő kérdése csupán, ha nem most, hát jövőre, vagy azután
az hogy mást fejlesztenek -e, hasonlóan erőltetett dolgokat, nyilván, valamit kell mutatni
ez az olcsó iphone Indiában, Kínába, Magyarországra, belorussziaba, ilyen helyekre jó lesz
nyugatabbra pedig gyerekeknek jó lesz
úgyis tudja a lényeget, az hogy követi e a szemet, vagy méri e a paratartalmat és pulzusod, értelmes embert úgysem érdekli
-
blade zte
őstag
válasz
Remus389 #100 üzenetére
Lehet fejleszteni a színgazdagságot, a fényerőt, az energiagazdálkodást, a 3d-s hatását, a már beharangozott képernyő mögé ültetett kamerát stb. Ez csak a képernyőn a pár dolog, amire ráférne a javítás/fejlesztés. Ezenkívül akksiidő, törhetőség, kamera, siri tökéletesítése...
Nomárha valaki iphonet vesz nézi az árát? Nézi azt, hogy optimalizálnak, de annyira fergetegesen gyors procit nem raknak bele, hogy nekik drága legyen? Szerintem ezek miatt csak pénzpazarlás lenne az értelmetlen pixeleket milliárdokért sűríteni, mert gondolom ennél feljebb már rohadt drága mulatság ez. Csak nekik lenne hátrány, sokkal olcsóbbat is beépíthetnek, aminek több a funkciója. A sok embernek meg úgyis a képernyő megemlítése nélkül fogják reklámozni. A samunál is kihagyták pl. hogy műanyag, meghogy a drágább mint egy xiaomi m2s. Nem teszik bele a hirdetésbe.
-
-
Remus389
veterán
pedig hatalmas az arkulonbseg egy 70.000-es, egy 100.000-es és egy 200.000-es telefonnal előfizetés esetén
mondjuk egy közepes, két évre havi 5500ft-os elofizetesre a Szolgáltató azt mondja, ha megveszed/alairod 70.000ft-os kedvezményt kap a vevő, a készülék árából
a 70.000-es telefonbol lesz 1-10ft-os jelképes összeg, a 100000-esbol lesz 30.000 elfogadható összeg, a 200.000-esbol lesz 130.000 ft ami még sokaknak fáj
tehát nagyon nem mindegy
az olcsó iphone legyen függetlenül 90.000 mondjuk, ez azt jelenti hogy elhozhatod 0-30000ft-ért egy közepes csomaggal, tehát tényleg mindenki számára megfizethető, még az ovodasoknak is
most a rendes iphone5 egy közepes, átlagos előfizetéssel is 100.000 felett van, nem mindenki mondja azt hogy kettőt kérek!
-
b0bcat
addikt
300 USD -> 300 EUR -> 100.000 HUF
Simán meg fogja érni.*
* szarkazmus
U.i.: Kétlem, hogy az Alma elkezd ócsójánoskodni. Bár az ájped mini is bejött nekik.
-
Remus389
veterán
válasz
Stauffenberg #99 üzenetére
pedig biztos fognak még negyszerezni egyet almaek, mégis akkor mit fejlesszenek? maradjon ugyanolyan a kijelző felbontás?
valamit kell mutatni, amiért megerheti az új, oké 400ppi felett felesleges, de az appok kompatibilitasa miatt érdemes negyszerezniuk, lehet kicsit nagyobb is lesz a kijelző, meg ralicitalnak az androidra
szóval úgyis lesz, idő kérdése, úgy írod le mintha baj lenne, ártani nem fog az 500ppi+
akik balkezesek azoknak a mutató ujjuk van ott
-
Stauffenberg
nagyúr
Aha értem. Akkor csak e-pénisz méregetés az egész. A HD és a Full HD között pedig tetemes különbség van (921.600 pixel helyett 2.073.600 pixel). Viszont amit nem értesz, hogy egy bizonyos sűrűség (PPI) és szemlélési távolság (pl: 40-60 cm) felett már értelmetlen a pixeleket halmozni. Minél nagyobb a pixelsűrűség, annál kisebb a pixelek fizikai mérete. Nagy újdonságot mondok azzal, hogy a világon léteznek olyan apró dolgok amiket már szabad szemmel nem látsz? De végülis te kijelentetted, hogy ennek csak az a lényege, hogy jobban lehessen vele gizdulni, mint egy Full HD kijelzővel.
"a home gomb azért kerülne oldalra, mert huvelykujjnak jó hely, plusz csak így lehetne teljes elolapot kihasználó kijelző"
És aki másik kézzel kezeli a telefont? Annak nem a hüvelykujjához esik. Ne gondoljuk már, hogy csak a saját igényeink az egyetlen igények.
-
Remus389
veterán
válasz
Stauffenberg #93 üzenetére
pedig lenne értelme, ha más nem a 22xx*1280-as felbontás némileg jobb mint a Full HD, lehet mondani..., meg vannak olyanok akik ezt nézik, ja az android 1920*1080, az iphone csak 1150*640(valami ilyesmi ), van telefonra 180.000ft-om akkor má lehet androidot kéne venni, az újabbak már nem olyan gazak, de ha azt hallja 22xx*1280 hú még mindig a szifon a legjobb, azt veszem ismét
egy kevés különbség azért szemmel is érzékelhető, androidnal is mondjak a Full HD az az igazi, a sima HD az csak majdnem (pl hox )
mindegy, lenne értelme szvsz, jobban vinnék, főleg ha ügyesen reklámozzák
és ugye az appok kompatibilitás a miatt, nem 720p vagy 1080
a home gomb azért kerülne oldalra, mert huvelykujjnak jó hely, plusz csak így lehetne teljes elolapot kihasználó kijelző
"vékony " lehetne olyan vékony mint az ipod touch, nem törnek ketté, plusz annak a fogása is kellemesebb
-
randomway
csendes tag
Az Apple-nek annyi, ha nem tud valami forradalmian új termékkel előjönni. Semmi esélye ott versenyezni, ahol már ezren vannak.
-
Mr.Grincs
veterán
1,2 Forintos műanyag. Anno a 3GS készült hasonló anyagból. Elég hányadékul nézett ki ha tok nélkül használta az ember, mert nagyon meglátszott rajta az idő vas foga.
-
Fryskitt
addikt
válasz
blade zte #90 üzenetére
A Nokiának is sikerült
. Lehet, hogy kicsit egyszerűsítettem, de akkor is tény, hogy ha nem újdonságokkal, mégpedig valami forradalmival állnak elő, hanem tömegtermelést csinálnak vagy összevissza adnak ki dolgokat, akkor beleszürkülnek a mezőnybe.
Eddig az volt jó az Apple-ben, hogy az egy hardver - egy szoftver rendszerük szinte kikezdhetetlen volt, hiszen olyan szintű optimalizálást tett lehetővé, mint sehol máshol (és vészesen fenyegeti őket a WP8, akármit szajkóznak is a Microsoft utálók). Már most is jönnek elő hibák, pl a tabletek retina ill nem retina kijelzői miatt, bizony vannak olyan appok, amik durván akadnak az eltérő környezet miatt. Na most, ha kijön egy olcsóbb telefon az éppen futó "normális" hardverével, annak nem sok értelme van. Ha meg egy "buta" telefon jön ki, elvész az optimalizáltság. Nem elsősorban az lesz a baj, hogy műanyag, hanem hogy akadozás és esetleg kompatibilitási gond lesz a szoftverek futtatásában. Több munka és több pénz többféle változatban megírni és tesztelni a programokat.
Más: én biztos nem engedtem volna rá az iPad 3-ra a 4-et ilyen hamar, még egy-két ilyen húzás és baj lesz. Aztán ott van a csatlakozó kérdése. Biztos jó a lightning, sőt néha kell is váltani, de elkeserítően kevés kiegészítő jelent meg hozzá az elmúlt hónapok alatt. Pedig a kiegészítők volt a másik nagy dobása az Apple-nek... Talán a gyártók kissé elbizonytalanodtak? iPhone 5-höz van tok... és nagyjából ennyi is. Azt hiszem a JBL és a Philips adott ki egy-egy dokkolót... és kész. Ez nekem süllyedésnek és kicsit az abból adódó kapkodásnak tűnik, akármilyen lassú is.
Mondom ezeket úgy, hogy messze nem vagyok Apple ellenes. Az iPhone most is jó, és a tabletek is, meg a MacBook is. De már közel sem annyira tűnnek ki, mint régen. Vágom én, hogy érdemes volt Intel procival szerelni a laptopokat, de sok embernek rossz a szájíze 2-3x annyit fizetni egy ilyen gépért, mint amennyibe máshol kerül. Még akkor is, ha vékonyak és fémek és százszor MacOS(X) is. Sajnos.......... -
Stauffenberg
nagyúr
És ezektől hidalna le mindenki? A többségének semmi értelme.
"pl a retina felbontást megnegyszerezik(több lesz mint az android full HD )"
Na ennek aztán lenne értelme. Az SGS4 már 400 PPI felett jár ami a legtöbb embernél átlagos szemlélési távolságból a szem felbontóképességén túl van, kicsivel kisebb kijelzőn a Full HD már eléri az 500 PPI-t, ami már az igazán ritkán jó látású embereknél is bőven megugorja a küszöböt. Aki erre izgul az nem ismeri a fizikát, biológiát, vagy csak szimplán kicsi a farka (a megfelelő jelző aláhúzandó).
"ugyanakkora méret mellett 4.3 colos, a teljes elolapot beborito kijelző, átdolgozott ios"
Ezt aláírom, valóban jó lenne. A méretes, de még nem túl nagy kijelző igazi hiánycikk most a piacon. Mindenki az 5" méretre bukik... de az is csak egy múló szeszély, mint a 90-es években a hatalmas szilikon csöcsök. Az iOS-re is ráfér a re-design, de állítólag ez úton van. De azért azt ne nevezzük hatalmas mérnöki bravúrnak, hogy a piac igényeinek megfelelően belepakolnak egy nagyobb kijelzőt.
"a home gomb oldalra kerülne (megszokás kérdése)"
Na ennek meg mi értelme? És ki dönti el, hogy melyik oldalra és ott hova? Az emberek többségének ott jó ahol most van.
"a hátlap szalcsiszolt fém olyasmi,mint a htc one, gömbölyű picit"
Ezzel nem akarok vitatkozni, ez csak ízlés kérdése. Ahány ember, annyi igény.
"vékony"
Lassan ketté törik farmer zsebben egy guggolásnál. Hova vékonyítsunk még?
"esetleg kivetitheto billentyűzet, az jó újítás lenne"
A technika fejletlenségét tekintve ez is csak egy olyan feature lenne ami semmire sem jó, de Kőmíves Pista vagánykodhat a két éves hitelre vásárolt új vassal. Kivetíthető mozifilmek is jól jönnének akkor már.
Szerintem meg inkább azon dolgozzanak, ami a jelenlegi generációs okostelefonokat komolyan visszafogja. Például az akku üzemidőn. Egy új akku technológia igen komoly érv lenne és egy hetes üzemidővel simán bankot lehetne robbantani... vagy csak legyen kétszer olyan hosszú, mint a mostani "reggel leveszem a töltőről, este visszadugom" körforgás. Nem lenne szégyen ha az Apple végre maga is feltalálna valamit a lekerekített menüelemek szabadalmaztatásán túl is.
-
v_atis
tag
http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=tj7al6MXu7U
így készülnek az olcsó iphonok.
-
RaZroX
addikt
Hát szerintem ugyse lesz olcsó iPhone
Ha lesz akkor meg elkezdik követelni, hogy legyen olcsó Mac meg olcsó iPad meg olcsó iPod meg stb...Mondjuk én örülnék neki de sajnos ez nem vall az Apple-re. Tavaj az 4S megjelenése előtt is jött ugyan ez a pletyka hogy ilyen lesz meg olyan lesz az olcsó iPhone.. aha aztán kijött a 4S megfizethetetlen áron
-
Remus389
veterán
inkább az iphone 6 legyen olyan hogy mindenki lehidal
pl a retina felbontást megnegyszerezik(több lesz mint az android full HD ), ugyanakkora méret mellett 4.3 colos, a teljes elolapot beborito kijelző, átdolgozott ios
a home gomb oldalra kerülne (megszokás kérdése )
a hátlap szalcsiszolt fém olyasmi,mint a htc one, gömbölyű picit
vékony
szóval még mindig tudnának alkotni
esetleg kivetitheto billentyűzet, az jó újítás lenne
van pénz fejleszteni az biztos
és lehetne az ipad minit is fejleszteni, össze csukhato lenne, és az lenne a hordozható Apple mate
5S lesz, ugyanolyan mint az i5, beleraknak egy jobb kamerát, negymagos procit, sajnos ez már nem elég
valami futurisztikus design kell, mert az i5 annyira nem az, oké szép de semmi extra
-
Yany
addikt
Kicsit olyan, mintha piacszerzés okán elkezdenének androidos telókat készíteni. Olyan önmagukat hátbadöféses dolog ez. Az Apple számára az imidzsük az egyik legnagyobb érték, nem a konkrét termékek, és most épp ezt az imidzset készül(het)nek kapargatni egy ilyen termékkel.
-
Remus389
veterán
lehet hogy létezik olcsó iphone prototípus
vészhelyzet esetére, fejlesztgetnek valami hasonlót
aztán eldöntik piacra dobják vagy sem, de ha úgy alakul, akkor ott van nekik talonban
én retina kijelzore gondolok, de nen IPS, 4 col tft (mint az ipod )
A5 soc reális, i4 kamera is
műanyag burkolat is
hogy azért annyira ne érje meg a dragabbhoz képest
talán ők sem tudják milyen hatása lenne, lehet piacot nyernek vele, viszont lehet a prémium márka imidzsuket leromboljak, nem lesz menő többé, és kevesebben vesznek drága iphone-t
ki tudja, én nem adnám ki, hanem eroltetnem inkább a prémium image-t, esetleg ha azt nem viszik, akkor bedobnam az olcsó iphone-t
-
Fryskitt
addikt
Persze, hogy nem. Elsőbben is, a k. 27%-os ÁFA. Ez százeres nagyságrendnél már sok. Aztán a korrupció. Aztán a Mac viszonteladók általában plázákban vannak, az üzlet bérleti díja horror lehet (anno kb 15 éve a Budagyöngyében egy kb 5nm-es pinceüzlet havi díja félmillió akart lenni). Végül a fos forint.
-
lorincz nyk
csendes tag
Szerintem pocsék lesz
-
Ati1979
veterán
Borzasztóan néz ki. Steve Jobs szerintem most forog a sírjában...
Egy nokia per befigyel másolásért minden esetre.
(#73) Stauffenberg
+1
Nem is véletlenül 1 év az apple hivatalos garancia. (ez amúgy példátlan nagy pofátlanság)
Addig általában ki is bírják ezek a termékek, és utána kezdenek jönni a bajok.Szerintem az apple szervízesek elég jól keresnek a garancián túli javításokon...
-
N4ri87
senior tag
válasz
Stauffenberg #73 üzenetére
Helytállóbb lett volna, hogy ha úgy fogalmazok, hogy a cég kapta a presztízsét.
A felfújt lufival maradéktalanul egyet értek. -
BenHans
addikt
válasz
Stauffenberg #73 üzenetére
+1
-
dezs520
senior tag
válasz
zsirfecske #60 üzenetére
Tok nem lehet legalábbis i5-é nem,annak kerek kezelőszervek találhatók oldalt.
A két sarkán pedig fólia maradványok találhatók nem pedig sérülés... -
Stauffenberg
nagyúr
Mielőtt nagyon belemegyünk érdemes volna visszaolvasnod, magam is felsoroltam egy halom gyártási hibát ami az Apple termékeit érinti. Legnagyobb szánalom az irtózatosan drága (még az USA-ban is annak számít) Retina MacBook Pro körüli állandó bajok. Igen nagy a meghibásodási arány, ami egy ilyen drága eszköznél egyszerűen megengedhetetlen. Műszaki etalonnak én valami olyasmit tartok amit több ezer órán át teszteltek extrém körülmények között és garantáltan kibírja. Az Apple zömmel consumer cuccokat árul, nagyon messze van attól amit enterprise és business szintnek nevezünk, de a bibi az, hogy pont ebben az árkategóriában versenyez.
Mondom ezt úgy, hogy magam is használok/használtam ilyeneket. Vicces amikor a MacBook Air akkuja 1,5 év után kukaérett vagy éppen úgy szétmegy a zsanér, hogy lötyög az egész képernyő és hát hűtés szempontjából sem bajnokok a MacBookok... megbirkóznak vele, de azért a csuklódat meg a térded megsüti.
Ezeket általában a kívülállók vagy az elvakult fanok nem látják és erre alapoz az Apple mítosz.
--
(#68) N4ri87: "Ettől függetlenül a kígyózó sorok megmaradnak egy-egy bejelentést követően, ami a minőségérzet és a profin kivitelezett marketing együttesének köszönhető és úgy gondolom, pont ez az, ami a cég presztízsét adja."
Aha... szóval a kígyózó sorok meg a jó marketing adja a presztízst? Tökéletesen fején találtad a szöget, mert a legtöbb ember rávetődik erre. Szerintem meg csak szimplán felfújt lufi az egész. Sok Apple termékre tudok én is csettinteni, hogy ez jól sikerült (függetlenül az árcédulától), de azért ne gondoljuk, hogy az Apple etalon bármiben is. Főleg úgy, hogy alapvetően minden termékét mások szabadalmaira és technológiáira építi. Attól mert meg tudja fizetni a rakás licencet még nem jelenti, hogy ők szarták a mérnöki spanyolviaszt.
-
blade zte
őstag
Csak a nexus 7-et kell megnézni a 90ezer forintos nyitóárral a 200 dolcsisból. Ha már olcsó telefont akarnak, akkor hozzák be csökkentett áron a vámnál, és akkor korrekt maradnak magyarországon is. Vagy most mi értelme van egyébként e nélkül? Mivel mosg konkrétan "olcsó" telefont akarnak, akkor meg már tegyenek is ezért.
-
tome.jr
addikt
Akárhogy is nézne ki az olcsó iPhone, Apple körökben vérciki lenne olyat venni, égne vele az ember, csak az olcsójánosok rajoskodnának vele. Arra a piacra viszont nem hinném hogy az Apple be akar törni.
-
Fryskitt
addikt
Valami megváltozott szerintem is, talán náluk is az "egyszer fenn, egyszer lenn"-ből most a lenn jön. Az iPhone jó, de nincs akkora különbség, mint régen. A MacBook: nagyon szép, de benne a hardver csak átlagos, bővíthetetlen és javíthatatlan. Mindehhez letaglózóan drága. Igaz, a mostani notebookom a garanciaideje alatt 3x van szervízben, de hármat veszek a MacBook árából még úgy is, hogy SSD van benne és ugyanúgy i5, meg 8GB RAM. A vékonyság és a fém burkolat önmagában nem elég.
Ettől függetlenül, van egy minőségérzete és presztízsértéke a dolgaiknak, akár tetszik, akár nem, ha elkezdenek olcsósítani, a hardver meg marad átlagos, akkor szerintem végük. -
N4ri87
senior tag
válasz
Stauffenberg #41 üzenetére
Persze, hogy hallottam a hibákról. Sőt, tapasztalom (6 hónapos i5-öm szervizben power on/off gomb teljes használhatatlansága miatt). Ettől függetlenül a kígyózó sorok megmaradnak egy-egy bejelentést követően, ami a minőségérzet és a profin kivitelezett marketing együttesének köszönhető és úgy gondolom, pont ez az, ami a cég presztízsét adja. Ezzel pedig szerintem ők is tisztában vannak, ezért mondom azt, hogy egy "gyenge" minőségből készült készülékkel nem rukkolnak elő, főleg annak tudatában, hogy ezektől telített a piac. Bár ki tudja, talán úgy állnak hozzá, hogy az eddig felépített presztízs felhasználásával kiadnak egy alsó-közép szegmensbe szánt készüléket, ami az Apple-éra miatt kelendővé válhat, függetlenül a többi gyártó kínálatától.
De ezek már csak találgatások. Majd lesznek tények, ha elkészült az eszköz.
-
BatchMan
senior tag
válasz
Stauffenberg #63 üzenetére
Nem rajongok a vállalatért, de elismerem a termékeik szinvonalát, és eddig egyfajta műszaki etalont jelentenek. Úgy látszik az új vezetés nem fogja fel ennek tőke értékét. Rövid távon sok pénzt bekebelezhetnek a gyengébb minőséggel, de így csak elvesznek a tengernyi hasonló között.
Talán életben maradhatnak, ha szigorúan húznak egy vonalat, mint a Toyota/Lexus vagy a Canon/EOS a minőségi cuccok jelzésére. -
r3dsnake
nagyúr
Hulyeseg, nem lesz alsobb szegmensbe szant iPhone.
-
Yokayee
tag
Én sem hiszem, hogy kihoznák.
A csúcsmodellt annyiért adják, amennyiért jól esik, de egy olcsóbb modellnek már pont az árával kéne versenyképesnek lennie. A versenyképes árral viszont a saját prémium termékük alatt vágnák a fát.
Az iPad mini a tervezettnél is jobban csökkentette az iPad 4 eladási terveket. Nem hiszem, hogy még egyszer belefutnak ebbe a hibába. -
Jim-Y
veterán
válasz
Stauffenberg #63 üzenetére
ne is mondd, sógorom pont ilyen, tök mindegy, hogy valami szarabb, ha Samsung. Mondja, hogy kell neki egy új monitor, és, hogy mi az ami manapság jó ár/érték arányú, mondom, akkor legyen mindenképp IPS paneles, Dell, vagy LG árul korrekt áron ilyet.. na az nem jó neki mert nem Samsung -.-
-
Stauffenberg
nagyúr
"Sose vennék Apple terméket, de ettől most szomorú lettem."
LOL? Vagy mi? Ha nem vagy érdekelt a tündérmesében, akkor miért zavar téged? Legutóbb az Instagram Androidra lépésénél láttam ilyet, hogy a sznobok siránkoztak, hogy elvették tőlük a kedvenc iOS exkluzív alkalmazásukat és most ide is betör az "Android csőcselék". Nem vicc, egy rakás ilyen Twitter bejegyzést tudsz visszakeresni.
Szerintem meg csak simán LOL az egész. Pont letojom a gyártókat és a hülye imázsukat. A márkapreferencia még nem pótolja a kultúrát. Rajongani egy nagyvállalat iránt az egyik legbüdösebb emésztési végterméke a fogyasztói társadalomnak.
-
BatchMan
senior tag
Sic transit gloria mundi.
Ezzel meghalt egy alapelv: "gagyit csak azért sem gyártunk"
Láttál már RollsRoys-t Suzuki karorszériában? Ehh.
Sose vennék Apple terméket, de ettől most szomorú lettem. -
roli543
őstag
Szerintem ez nem egy olcsó iPhone, csak egy tok rajta, nekem legalább is úgy tűnik...
-
BrianDK
tag
Sajnos én nem hiszek benne, hogy kiadnának olcsóbb telefont max. azok a rajongók szeretnék, akiknek nem telik rá. Édesapámnak 4S van, a kollégámnak 5. Mindkettőt megnézegettem, kipróbáltam és úgy tettem le, hogy valószínű sosem telik rá (vagy ha mégis, akkor meg Z10-et szeretnék).
Egyébiránt az Apple vezetése is cáfolta a hírt pár hónapja, hogy olcsóbb készüléken gondolkodnának. Rétegtelefon volt és az is marad minden szépségével és bajával együtt. -
A hátlap jobb alsó sarka és a bal felső, kamera melletti része is sérült. Nem hiszem, hogy formailag hasonló vagy ilyen minőségű lenne a végső termék.
-
mate317
tag
"A 4s az olcsó iphone"
anyám borogass. ez a szöveg nagyon unalmas már.
de oké, nyert, a 140k a 200-hoz képes olcsó.
de itt arról van szó, hogy olcsó telefont akar az apple kiadni, akkor így mondom. 140-ért pedig egy telefon nem az. -
sutyesz96
őstag
válasz
Stauffenberg #48 üzenetére
én úgy tudom mindegyik lumia támogat vezeték nélküli töltést.
-
kelly416
veterán
Már a képen is látszik, hogy fogja gyűjteni az ujjlenyomatokat.
)
-
BenHans
addikt
Nemár, csak nem átépítés volt a raktárban és felfedezték a 3g gyártásából fennmaradt burkolathegységet...
...challenge accepted, fújjuk át színesre, igazi adventurer hozzáállás.
((Kár hogy ez a műanyag olyan retek volt hogy a Samsung köröket ver rá a sajátjával, ami viszont nagyobb baj, hogy mivel fogják megmagyarázni a "szuperprémium, felső szegmens, egy tökéletes termékünk van mert csak egyre kell fókuszálnunk" fogalmakat/kijelentéseket.))
-
Namelesske
addikt
Igen jutányos áron 170+ áfa
Az új OLCSÓ iPhone Mini
-
rizso
addikt
A Desire, amit használtan vettem, az ma már olcsó
De egy 100-150eFt-os telefon minden, csak nem olcsó (márpedig tuti lesz annyi, ha egyáltalán lesz).
-
wmati
addikt
Ez meg mi csoda ?
-
Stauffenberg
nagyúr
válasz
Mr President #44 üzenetére
Én meg a Galaxy S4-ben nem látok fantáziát. Ha most el akarnék költeni egy valag pénzt ilyen jellegű hülyeségre, akkor az S3-mat venném jelentősen olcsóbban (most közel százezerrel, de majd ha az S4 ára beáll akkor is bő 40-50 ezer lesz a különbség). Ez a gyártó is bekerült egy komfort zónába, mint az Apple. Már nem kell törnie magát az elsőségért, mert azt megszerezte (meg az Apple is első, csak át kell fogalmazni a statisztikákat). Ezért elég csak néhány apró újítást eszközölnie évente egyszer és kész.
A Nokia Lumia 920 szerintem nagyon jópofa, egy sor olyan dologgal állt elő elsőként, melyek tényleg lényeges újítások. Nagyon komoly fejlesztésen átesett kamera, kesztyűben is működő érintőképernyő, vezeték nélküli töltés és sorolhatnám. Engem nem hat meg, hogy most valaminek egy kicsivel megnőtt a felbontása, rátettünk egy kicsit a képernyő méretre meg kaptunk egy picivel erősebb hardvert, miközben már az előző generáción sem fog még ki semmi még hosszú ideig. Csak azt sajnálom, hogy a Lumia 920 ilyen dög nagy, drága és WP8 fut rajta, amitől egyébként sikítva menekülök el.
-
ocsmány
-
manoarc
senior tag
válasz
Mr President #44 üzenetére
"Olcsó mindig az aktuális csúcs telónál két évvel előbbi széria."
Vagy még az sem ...
-
xmaas
őstag
Szerintem hogyha ez igaz hogy kiadnak "ocso" ajfont uzleti szempontbol kifizetodo mert sokan megfogjak venni majd kiderul a vegen amikor latjuk a vegleges keszuleket hogy mennyire art vagy sem a ceg "imazs" nak
-
Mr President
senior tag
Még mindig hülyeségnek találom az "olcsó" iphone híreket. Olcsó mindig az aktuális csúcs telónál két évvel előbbi széria. Szerintem ez így rendben is van.
Az más kérdés hogy nekem az utóbbi években egyik telójuk sem jön be. Nincs benne semmi újítás ami miatt késztetést éreznék a vásárlásra. Ellenben a mostani androidos csúcstelókkal. S4 és a One nálam ezerszer különb teló az i5-nél. -
atike
nagyúr
"Olcsó" - ez tetszik... Mármint hogy a cikkben is idézőjeles...
Na most majd a Samu perelhet a szappantartó miatt...
#43: szólni kell nekik akkor, nem vették észre...
-
Stauffenberg
nagyúr
Eddig minden szériának volt valamilyen gyártási hibája, szóval aki nem csak az ultra elfogult fan blogokat olvassa a hírek beszerzéséhez az általában tud mindegyikről. De csendben leülnek a bakik és mindenki ugyan úgy megveszi majd. De azért ez az imázs sosem a valódi minőségen alapult, hanem az ügyesen felépített mítoszon. Láttál te már 1 év után bedöglő MacBook akkut? Láttál te már 1 évnyi gyakori hajtogatástól lötyögő MacBook Air fedelet? Hallottál már a közel egy millás MacBook Pro Retina tengernyi gyártási hibájáról? Hallottál az i4 antenna problémájáról? Hallottál az i5 gyorsan lekopó festéséről? Hallottál az i5 kamerájának "purple flare" hibájáról? Vagy éppen tapasztaltad már milyen érzés, hogy vásárlóként telibe vagy szarva ha nem veszed meg a legfrissebb modellt? Hogy fut az a szerencsétlen iOS a régebbi eszközökön?
Ettől függetlenül tényleg minőségi cuccokat készítenek, de azért túlzás, hogy bármit amit kiadnak az aranyból van. Laptopból én például előbb vennék tényleg üzleti HP, Dell vagy ThinkPad gépet. Az Apple consumer cuccokat árul enterprise/bussiness áron. Pedig kifejezetten kedvelem az OSX-et és tényleg jó rajta dolgozni.
Ha viszont ebből indulunk ki, akkor tényleg nem lesz ilyen műanyag csoda az Apple kínálatában. Nem azért, mert a műanyag leprás, vagy rosszabb, mint a fém. Csak hát a mítosz... Pedig ez sem lenne rosszabb, mint a többi amit az Apple kiad a kezei közül.
-
taramta
csendes tag
Az iPhone-t lehet szeretni, nem szeretni, az viszont tény, hogy jól néz ki. Ellentétben ezzel. A kedves almás cég marha drágán (ha 400 dollár alatt nyit, megeszem a kalapom) kiad valamit, ami elég ocsmány. Mert itt nem csak a műanyaggal van baj - egy ilyen formatervezéssel akármilyen minőségi anyagot lehet ellensúlyozni... Plusz figyelembe kéne venniük, hogy egy hozzá nem értő mit fog nézni: hány giga zene fér rá meg mekkora(sic!) a kamera. Ezzel kábé ki is fújt. Azaz ezzel nem fognak új vásárlókra szert tenni. Bár ki tudja, a kőműves Tibi lehet, hogy ezt veszi majd, nehogy munka közben az i5-jének baja essen...
-
gzbotii
nagyúr
HTC Fist, te vagy?
-
Scoobyka
addikt
Azert ha 45e-be(pontosabban 200dollar inkabb) fog kerulni,kint meg free lesz 2eves elofizetessel...akkor lehet a gagyi muanyag maris mindenkinek vonzobb lesz ha megkapja a 4s hardveret es a 4kamerajat,az ipod gyengebb retina kijelzojevel,1430mhas aksival es ios 6-7tamogatassal...
-
N4ri87
senior tag
Szerintem nem fognak egy ilyennel elő hozakodni. Egy gyenge minőségű készülékházzal nem akarnák lerombolni az évek során felépített Apple-presztízst.
-
Yany
addikt
Szépen építik lefelé az Apple brand-et... ezt vajon melós Pista is hagyná?
-
Octi
aktív tag
válasz
skylinelaca #30 üzenetére
-
-
Blyan
félisten
Hát ha nem kamu a hír, akkor Cooknak elgurult a gyógyszere, az biztos... Gyakorlatilag kiadnak egy gagyi i4S-t.
-
joey04
titán
Olcsóság, műanyag, oké. De ne legyen ilyen fényes szar.
-
Tigerclaw
nagyúr
Ha tényleg lesz olcsóbb iPhone, az csak akkor lehet sikeres, ha megmarad a minőség kívül/belül egy bizonyos szinten.
-
válasz
Peaceliker #29 üzenetére
hát délelőtt van, a kis trollok meg iskolában izgulnak ,hogy mikor jöhetnek már ide
-
Peaceliker
addikt
Fiúk, lányok!
A könnyeimet törölgetem!
Végre egy topic, ahol nem alakult ki a platformok háborúja a 3.hsztől!
Végre értelmes hozzászólások, pro-kontra mindennek, nem csak a "másik" fikázása, végre értelmes emberek szólnak csak hozzá, így tovább!
Igazán lehetne ezt művelni minden helyen, de sajna ez a ritkább!
...remélem nem találnak ide a fanatikus "a másik szar" pitbullok! -
válasz
skylinelaca #26 üzenetére
Igazad lehet, majd idővel kiderül melyiket és hogyan érdemesebb
-
Quasi_modo
nagyúr
válasz
skylinelaca #26 üzenetére
Ok. Pont ezt mondtam.
-
válasz
Quasi_modo #24 üzenetére
Ami ráadásul eleinte butának is számított, csak később lett okostelefon belőle.
Energie X: azért az olcsó iPhone nem azt jelenti hogy 80e ft...fog annyiba kerülni újonnan mint egy használt 4-4s és ÉN akkor már inkább azt venném...
-
balazs1022
őstag
akkor már jobban megérné egy iphone 4-et vagy 4s-t venni...
-
Quasi_modo
nagyúr
-
Én igenis örülnék egy olcsóbb ájfónnak bárki bármit mond. Ugye a napi használatra a sima 4s is elég hisz gyors az is mint állat, de 16GB háttértárral 160e-ért még mindig marha drága, meg ugye elöl-hátul üveg... 1x essen ki a kezemből... :/ Baromi jó az összes, félreértés ne essék, de van aki szeretne ilyet és nem teheti meg, hogy vegyen egyet magának
(pl én) Szóval én kíváncsian várom mi lesz ebből az egészből
-
-
BDave
őstag
Hát ez tényleg olcsó kinézet...
-
Grecky
senior tag
Szerintem egyértelműen fake a kép, szép lenne, ha kiadna egy ilyen kínai piacos telefont az apple. Főleg felejtős, mert most Jony Ive nagyobb szabadságot kapott.
-
Jim-Y
veterán
válasz
skylinelaca #17 üzenetére
Szerintem itt a trendeket kell nézni, és nem ilyen kicsiben gondolkodni. Amikor bejött az iPhone a piacra, és még 1-2 évvel utána is, ők, illetve a szifon jelentette AZ okostelefont. Ha ma megnézzük a piacot már nem ilyen egyoldalú a kép, ott a Samsung a baromi nagy választékával, nyílván nem olyan prémium mint az Apple, de az S3, az S4 azért komoly alternatíva, olcsóbban, a trendek is nagy tepsi felé mennek. Én úgy érzem, hogy a piac mostanra követte le az első iPhone-t olyan értelemben, hogy ha van egy olyan ember aki még sosem használt okostelefont, és szeretne egyet, akkor jelenleg sokkal több lehetősége van:
- ott vannak a csúcs droidok, nagy kijelzővel, nagy testreszabhatósággal, erős hardverrel
- ott vannak a WP8 mobilok, amik egyenlők a jól csengő nokia névvel, és már a WP8 is bőven vállalható, és a készülékek is
- és ugye ott van AZ okostelefon, ami a mai tepsi trendeket követve nem tepsi, cserébe drága, jó, nagyon jó, de drága.Szerintem a fentiek miatt kényszerült lépni valamit az Apple.
Egész egyszerűen ma már nem veszik annyian mint 2 évvel ezelőtt (arányaiban), mert a többi gyártó is felnőtt, és megváltoztak a trendek. Szerintem.. -
Dany007
veterán
válasz
skylinelaca #17 üzenetére
Nem is a kínai az igazi alternatíva, hanem kb az összes többi csúcskészülék, akár Androidos, akár Wp8-as.
Átlagban olcsóbbak, de ha a nyitási ára nem is olcsóbb, pár hónap alatt azoknak a készülékeknek bizony lemegy az ára. Az iPhone-nak egy évig biztosan nem!A jelly bean óta pedig már az Android is van olyan zökkenőmentes, mint az iOS. A készülékek hardveresen többet tudnak, kijelzőjük szebb, többségében van memória bővítési lehetőség, valamint külsőleg is kellően változatosak ahhoz, hogy mindenki megtalálja a magának legjobban tetszőt.
Ellenben az iPhone külsőleg és UI-ban is kb ugyanúgy néz ki a 2010-es iPhone 4 óta. A hardver az rendben van, ellenben az évről évre megújuló sok "kis baki" nem vet jó fényt a készülékre. Persze más gyártónál is vannak apróbb bakik, de nálunk nem olyan feltűnő, mert kiadnak évente 10-15 készüléktípust, lehet választani. Az Apple meg kiad évente egy darabot, és ha ott bakiznak - mint pl múltkor a térképpel - akkor az bizony eléggé feltűnő és nemigazán van házon belül alternatívája. -
szerintem eddig is jóformán egy állandó vevőkört szolgált ki... hány olyan vevő áll sorba minden évben az "új" iPhoneért akinek ott a zsebében az egy évvel azelőtti igaz még aztsem nagyon használta ki/lakta be de már itt az új, meg kell venni. Azért megjegyzem ,hogy akinek szóba jön ,hogy iPhonet vesz, eszébe sem jutna valami kínait venni hiába vannak már használható szinten tehát nem nevezném alternatívának.
-
margithid
veterán
Bezony.
Ráadásul az iphone már nem is anynira menő mint 2-3 éve.
A trend a tepsi és a full HD felbontás.
Itt vannak az olcsó WP8-ak, ráadásul az android is egyre használhatóbb, év végére szerintem már 40k HUF alatt is elsz két magos 1 GB Rammal szerelt 4.5" android.
A másik meg, hogy a Blackberry is újra vetélytárs lett, szóval duplán nehéz a dolguk. -
Dany007
veterán
Teljesen egyetértek és én az utóbbira várok már évek óta... Pontosabban arra, hogy dobbantsanak valami átütőt, mint az első iPhone esetében. Csakhát gondolom nem megy. Ami nem teljesen az ő hibájuk.
De nálam az Apple még mindig = az innovációval. Bár idővel ez kezd megkopni... -
Jim-Y
veterán
Biztos nem ilyen lesz a végleges, és hát nekik is lépni kell, ha nem akarják lehúzni a rolót, az olcsóbb kínai készülékek is elérték a használható szintet, így egész egyszerűen az embernek van alternatívája, ha az apple továbbra is prémiumkategóriás telefonokat árulna, akkor csak ugyanaz a réteg lenne a vevőköre, vagy ez csökkenne, nyílván egy cégnek nem ez a célja. Szerintem két lehetőségük van/volt, dobbantani valami nagyot, újat, mint anno az első iPhone-al, vagy csinálni egy olcsóbb modellt.
-
margithid
veterán
Itthon úgyis aranyárban lesz! (ha lesz)
-
Dany007
veterán
Na, ha ezt tényleg megjátsszák Apple-ék akkor ott ért véget az Apple exkluzivitása... És persze újabb pofon saját maguknak...
Miszerint ők prémium szegmensben gyártanak és eszükbe sincs olcsóbb és egyben gyengébb modelleket kiadni... Kb olyan a szitu, mint amikor azt rebesgették, hogy a 3,5 colos kijelző a lehető legjobb, minden más szarabb. Persze nem így szó szerint... Aztán előrukkoltak a 4 colos kijelzővel homlok egyenest ellentmondva önmaguknak... Onnantól már a 4 colos kijelző is király lett...
-
-=Ghost=-
őstag
Elég ciki lesz egy ilyen hányadékot kiadni apple névvel, amikor ők pont a prémium és (csóróisztánban) nem olcsó cuccaikról híresek.
-
istnag
addikt
jó lesz ez,csak ne 3,5 -es kijelzővel jöjjön,hanem min.4-el de inkább 4,3-al.
-
mtcob
senior tag
Úgy tűnik áttértek a Samsung féle "minőségi" műanyagra...
-
Az olcsó iPhone nem a 4s lesz? Mint eddig mindig a régebbei generációk...
-
Quasi_modo
nagyúr
Nem. Ez egy szappan.
-
NielsX
tag
Samsung klón?
-
QwErTy42
addikt
Minden napi i- hírünket add meg nekünk ma...! -.-
-
ribery22
tag
válasz
skylinelaca #1 üzenetére
Lehet, hogy most a Nokia fogja perelni az Apple-t másolás miatt
-
Fr3eWar
őstag
Elég okádékul fog kinézni.
Prémium anyaghasználat = kopogós kínai fos műanyag mint annó a 3mas szérián -
iLumia
Új hozzászólás Aktív témák
- HP 14 Elitebook 830 G5 FHD IPS i5-8350U 3.6Ghz 16GB 256GB SSD Intel UHD Win11 Pro Dokkoló Garancia
- HIBÁTLAN iPhone 13 512GB Pink -1 ÉV GARANCIA - Kártyafüggetlen, MS3273, 100% Akkumulátor
- Yurbuds Ironman fülhallgató
- ÁRGARANCIA!Épített KomPhone Ryzen 5 7600X 16/32/64GB RAM RX 9060XT 16GB GAMER PC termékbeszámítással
- JBL Xtreme 4 új, bontatlan akciós áron eladó!
Állásajánlatok
Cég: Laptopműhely Bt.
Város: Budapest
Cég: PCMENTOR SZERVIZ KFT.
Város: Budapest