Új hozzászólás Aktív témák
-
DRB
senior tag
-
DRB
senior tag
A fene sem tudja, talán széles körben valóban nem alkalmazták, de nekem volt elég sok Conner lemezem anno, azokon mind MiB-ban volt feltüntetve, természetesen MB-nak írták(ezek olyan 10-60 MiB-os lemezek voltak, talán még van valahol egy, majd megkeresem). Egyébként semmi nem változott az ég világon, csak létrehoztak egy új prefixum garnitúrát, kb 4 éve, annak érdekében, hogy elkülönítsék végre a bináris kilót a decimális kilótól, és mindenki a maga területén az oda illőt(kéne hogy) használja.
Amúgy anno nem volt nagy gond még ebből, valami olyasmi volt ez a történet, hogy egy szemfüles mérnöknek feltűnt(vagy programozónak, nem tudom), hogy az 1024 igen közel áll az 1000-hez, így elkezdett/elkezdtek kilóként utalni az 1024-re, illetve jelölni is kezdték. Annyi eltéréssel, hogy az SI kiló az k, míg számtech kiló az K lett(szándékosan), aztán elérkeztünk a megához, itt már nem jó a kisbetű nagybetű elkülönítés, mert a mega is nagy M, illetve a számtech mega is az lett, és így tovább, nyilván nem akartak kisbetűt számítástechnikusok, az olyan megaalázó lett volna
És ezzel kezdődtek a problémák, ezt kellett rendbe tenni, sikerült, de nehezen terjed, a lemezgyártók „trükkje” is a probléma tisztázásara ösztönözte az illetékeseket.Az autós példa igen sarkos volt, csak érzékeltetni akartam a zűrzavart, illetve hogy lehetne még nagyobbat csinálni a meglévőből.
-
DRB
senior tag
A merevlemez gyártok visszatértek 1000-es szorzóra(pedig ők is bináris alapokon jelezték a méretet annak idején) annak érdekében, hogy GB-ban nagyobb számot lehessen írni a lemezeikre, ez tény, ez ügyben voltak még perek is, amiket el is vesztettek. [link] [link] Többek között ez is közrejátszott a témában a mai napig jelenlévő zűrzavar elmélyítésében, erre léptek, és kitaláltak egy új jelölést, ami tiszta vizet önthetne a pohárba, csak rohadt lassan terjed, és persze néhány érintettet hidegen hagy, mert nem érdekük. Bár mintha valahol olvastam volna, hogy a Seagate ígéretet tett, hogy GB-ban is meg GiB-ban is fel fogja tüntetni a lemezei méretét.
A távközlés azért kissé más tészta. Persze akad átfedés(nem is kicsi mostanság) a bináris alapokon nyugvó, és továbbra is így működő, számítástechnika, illetve a távközlés között. De ezzel az erővel az autóipart is belekeverheted a témába,itt is akad átfedés bőven, azután holnaptól KW-ban(vagy netán LE-ben, amiből van vagy háromféle, de tőlem lehetne Nm is, mind valamilyen mennyiség mértékegysége) kifejezni egy memória vagy merevlemez méretét vagy éppen fordítva, és GiB-ba lenne megadva egy verda teljesítménye.

(#29) daa-raa: Tök mindegy, csak úgy nagyjából belőttem az időszakot, egyébkét igen, a Pentium I-es nem tudta, a pro volt az első, ami 36 biten címzett.

-
DRB
senior tag
Na ja, a merevlemez gyártok miatt(többek között), hogy továbbra is, bűntettelenül természetesen, megvezethessék a nem hozzáértőket. Az nem számít, hogy a számítástechnikában nem decimális, hanem bináris számrendszert használunk, és minden szám a 2-nek valamelyik hatványa, de mindegy, csak felbosszantom magam.

Egyébként nem kell elfelejteni, megmaradt az is, csak a GB most már 1000³-t jelent, míg a GiB lett az 1024³(vagy inkább 2³°)Bocs a nagyon offért.

-
DRB
senior tag
Ez a memória kérdés roppant egyszerű, kizárólag azon múlik, milyen 32 bites prociról van szó, asztali vonalon már a 90-es évek közepétől alkalmazta az Intel a PAE-t, így 64GiB memóriával elboldogul akár egy Pentium I-es proci is, az AMD azt hiszem az Athlon prociknál használta először a PAE-t, a kilencvenes évek vége felé.
Viszont lenne egy kérdésem, ilyen LPDDRx memóriát, normál DIMM(240-pines asztali gépbe való kivitelben) nem gyártanak? Én nem láttam még, de azért mert én nem tudok róla, attól még lehet. Persze az is kérdés, hogy mennyit nyerek(vagyis takarítok meg) mondjuk egy 1.1 voltos rammal az 1.5 voltos helyett.
Új hozzászólás Aktív témák
- --- KISHIBÁS --- AM4 alaplap Asrock B550m HDV Egyik ram slot nem megy! Ingyen FOX
- Corsair Vengeance LPX 2x8GB 3200MHz DDR4 kit / Beszámítás OK!
- Kingston FURY 32GB KIT DDR5 6000MT/s CL30 Beast Black EXPO (garanciális, Alza)
- ASUS ROG STRIX RTX X670E-F WIFI ALZA Garancia
- Asus ROG Maximus Z690 Hero EVA Edition
- LG 27GP95RP - 27" Nano IPS - UHD 4K - 160Hz 1ms - NVIDIA G-Sync - FreeSync Premium PRO - HDR 600
- Xiaomi 15 Ultra Silver Chrome 120 Hz WQHD+ LTPO AMOLED, Leica 1 + 200 MP periszkóp 16/512 GB
- GYÖNYÖRŰ iPhone 13 256GB Midnight -1 ÉV GARANCIA - Kártyafüggetlen, MS3921, 100% Akkumulátor
- Lejárt a gyártói garancia? Mi tovább támogatjuk az IT infrádat!
- GYÖNYÖRŰ iPhone 12 64GB Black-1 ÉV GARANCIA - Kártyafüggetlen, MS3653,100% Akkumulátor
Állásajánlatok
Cég: PCMENTOR SZERVIZ KFT.
Város: Budapest
Cég: NetGo.hu Kft.
Város: Gödöllő





