Új hozzászólás Aktív témák
-
galpika
csendes tag
Egy másik fórumtémában már feltettem a kérdést, de ide is eljuttatom, jobb, ha többen tudnak róla:
1.
"Amennyiben a jelentkező fogyatékossága, sajátos nevelési igénye már a középfokú tanulmányok ideje alatt is fennállt, és erre tekintettel a tanulmányai és az érettségi vizsga során kedvezményben részesült a fogyatékosság, sajátos nevelési igény a megyei (fővárosi) pedagógiai szakszolgálati intézmények, illetve azok megyei vagy országos szakértői bizottságként eljáró tagintézményei (valamint jogelődjeik közül a tanulási képességvizsgáló szakértői és rehabilitációs bizottságok, és az országos szakértői és rehabilitációs bizottságok) által kibocsátott szakértői véleménnyel igazolható."2.
"Amennyiben a jelentkező fogyatékossága, sajátos nevelési igénye a középfokú tanulmányok ideje alatt nem állt fenn, illetve fogyatékosságra, sajátos nevelési igényre tekintettel a tanulmányai és az érettségi vizsga során kedvezményben nem részesült, a fogyatékosság megállapítására és igazolására a rehabilitációs szakigazgatási szerv, illetve annak jogelődje jogosult.
Az igazolásoknak, határozatoknak minden esetben tartalmazniuk kell a fogyatékosság megnevezését (BNO kóddal együtt). Ennek hiányában az igazolások, határozatok nem fogadhatók el. (A BNO kódrendszer a betegségek nemzetközi osztályozására szolgál az egészségügyben. A fogyatékossághoz tartozó BNO kódok a http://www.gyogyinfok.hu/forum/BNO/index.asp internetes oldalon kereshetők meg.)"Én a középiskola ideje alatt nem részesültem semmilyen sajátos nevelésben, még csak nem is tudnak erről. Igazolásom is csak 2014. december 9-től van róla. Ezt én úgy értelmezem, hogy a 2. kategóriába tartozom. Azt szeretném megtudni, hogy ilyenkor mi a teendőm? Az igazolást a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház Fül-orr-gége Aud. szakrendelés I. osztályán kaptam, szakorvosi aláírással. Ezen a papíron szerepel a a betegségem megnevezése BNO kóddal együtt.
Segítségeteket előre is köszönöm! -
EczkE
veterán
-
Vladi
nagyúr
válasz
alkatraz3000 #30 üzenetére
Tanulni kellett volna.
Sokan szívnak azért vele, lehet középiskolában kellett volna titeket jobban meghajtani.
-
Vladi
nagyúr
Ezzel egyetértek, kivéve az emelt matek, az azért ott van még.
Valamelyik évben azon röhögtem, hogy x2=25 x=? már egy fél kettes volt.Egyébként nem tanult és ennyi.
(#6) galpika:
Ha megoldasz 1000 példát és 3,5 évig tisszességesen tanultál, akkor semmi félnivalód. Meglesznek a sémák, nem fognak ettől nagyon eltérő feladatot adni.
(#8) lezso6:
Mi? Holnap zéhá?
Ezt csak azok értik, akik már megélték.(#10) alkatraz3000:
Nettó marhaság. ha nem is tanultad meg, nem is fogod használni. Egy csomó számolás kell még.
(#13) lezso6:
"Mondjuk szerintem a középsuli nem is arról szól, hogy tudd mi az a koszinusz, ez igaz. "
micsodaaaa????Hát mióta? 2001 óta ekkorát fordult a világ?
Mi sima szakközépben vágtuk az egészet, még integráltunk meg deriváltunk is oda-vissza.
(#19) SymbianOS:
Így van. Olyan 2025-ig 2-esre bármikor.
-
horush
addikt
2 éve érettségiztem, nem tanultam kb. semmit és kitűnő lett, nem egy nehéz dolog. Mindenhol van bőven forrás, meg választási lehetőségek is sok helyen (pl. 3 feladatból elég csak a 2 neked legjobban tetszőt megcsinálni). Egyetemen a legtöbb ZH-ra többet kell tanulni, mint az egész érettségire
-
galpika
csendes tag
Köszönöm szépen mindenkinek a segítő, biztató szavakat!
Csináltam egy felvételi pontkalkulálást, ezeket az eredmények a legminimumabbnak vett eredmények, ennyit azért elvárnék magamtól:Ezzel 270 pontom van, ettől azért jóval többre számítok titkon, de nem akarom elbízni magamat és hiú ábrándokba ringatni, hogy nekem milyen sok %-om lesz majd.
Másik dolog: a pontszámító kalkulátornál láttam egy olyan opciót, hogy fogyatékossággal élő.
Nekem közepes fokú, kétoldali idegi halláskárosodásom van, idén derült fény rá, ki lett rendesen vizsgálva, hallókészülékre szorulok. Ennek hol lehet pontosan utánajárni, hogy én igénybe vehetem-e ezt a fajta előnyben részesítést? -
mrlt
tag
Önök a mindenre van egy Belga szám című rovatunkat látják.
)
-
mrlt
tag
Törire: Belga - Királyok a házban
-
Ed3r_X_
nagyúr
válasz
Klaus Duran #20 üzenetére
Hát remélem
Mechanikát nem igazán kedvelem, megyeget, de ha kikapok olyan feladatokat, akkor bizony megakad a tudomány
-
Cyberpunk
félisten
Éretségi nem nagy ügy meg úgy az egész középiskola sem.
Na jó ez túl lekicsinyítő volt, de az igazi élvezet az egyetemen kezdődik.
-
-
A tipikus szöveg, neked nem lesz vele gondod. Merem állítani, hogy ha igaz amit írsz, akkor te bármikor le fogsz legalább 3-asra érettségizni mindenből. Aztán majd évek múlva visszanézel és nevetsz ezen a bejegyzésen, tudván miket kértek addig rajtad számon aminek köze nincs ezekhez.
Soha senki nem nézte az érettségi jegyeket, de a többi papírt nézték rendesen. -
Szerintem tök felesleges izgulnod.
Én középiskolában végig ~3-as voltam, és tavaly érettségiztem.
Amiket fontosnak tartottam, azok jól sikerültek, amiket nem nem, azok kevésbé.
Konkrétan az angol 5-ös lett - ez főleg a remekül sikerült írásbelinek köszönhető, a szóbelim elég pocsék lett - jó hát real-time még nem megy jól a fordítás, ami meg ugye elengedhetetlen az élőszóban való beszélgetéshez.
A töri szintén elég jól sikerült - mondjuk nem csoda, mert kedvelem - igaz, az írásbeli gyengén sikerült, de ezt kompenzáltam a szóbelivel, így végül 4-esem lett, aminek nagyon örülök.
Az elektronika szintén négyes lett - Itt az irásbeli és a szóbeli fele-fele arányban járultak hozzá az eredményhez.
A matek és a magyar 2-es lett,de igazából sz*rok ráA mateket nagyon elszúrtam, és itt ugye szóbeli sincs, hogy javítsak, pedig amúgy nem sokkal voltam lemaradva a 3-ashoz.
A magyar meg csak szimplán nem az én világom.
Verselemzés, szövegalkotás, nyelvtan - haggyanakmárbékén.Na ezt nem hiányolom.
Most OKJ-n vagyok, és idén lesz a szakmai vizsla Ed3r_X_-hez hasonlóan.
Na ettől jobban parázok, mint az érettségitől. Nehezebb is, meg "nagyobb a tétje". -
XharX
aktív tag
Előre is sok sikert, és csatlakozom az idén érettségizőkhöz.
Belenézegettem az utóbbi évek feladataiba, a magyar kb semmi, a töri se túl nagy falat. Szerencsére ezeket is nagyon szeretem és jó vagyok belőlük, ezért nem is törődök most velük, mérnöki mellett döntöttem és batonyo fórumtárs véleményén vagyok, a kellő két tárgyat(matek+fizika)meghúzom, a többi nem érdekel. Mondjuk angolból egy kemény 25%-ot céloztam be, de eme acélos teljesítményért is fogok még órákat tanulni.Persze bennem most tudatosult, hogy mennyire tökön szúrtam magam, hogy tettem az angolra és németre oly sok más tantárgy mellett, így nyáron meló mellett tanulhatom ezeket.
-
hoffman_
nagyúr
sima ügy nyugi. bme és oe mérnökinfóra bekerülni szinte pofonegyszerű.
-
Heavyrain
őstag
Én is idén érretségizek.
Matekból+infóból visszamenőleg megcsináltam az összes eddigi érretségit,magyarra nem igazán készülök,azzal sosem volt problémám, töriből meg reménykedem,hogy könnyen kilogikázható feladatok lesznek.
Angol nekem is megvan,95%-al, illetve a 2 nyelvvizsga is adja szerencsére a plusz pontot.Ahogy elnézem az eddigi érettségiket,teljesen fölösleges izgulni,még ha csak most is kezdesz el tanulni,akkor is simán teljesíthető az összes tárgyból a minimum 80%,amiknek visszamenőleg megoldottad az érettségijeit.
-
Ed3r_X_
nagyúr
Az érettségi nem olyan vészes még. Hajrá!
Nekem lassan jön a szakmai vizsga, attól én jobban tartok.
-
válasz
alkatraz3000 #10 üzenetére
Mondjuk szerintem a középsuli nem is arról szól, hogy tudd mi az a koszinusz, ez igaz. De szerintem nagyon kb ennyi hasznuk van az alapműveltségen kívül a tárgyaknak:
Matek = alapvető logikai képességek, gondolkodás
Irodalom = kommunikációs készségek fejlesztése (beszéd, fogalmazás, stb), talán a legfontosabb
Nyelvtan = helyesírás, mert azért ez nem árt
Történelem = értsd a dolgok működését, az összefüggéseketNa most persze mindez nem mindig valósul meg:
Matek = sok szám, betű meg hieroglifa, a legunalmasabb dolog a világon
Irodalom = olvass el nagyon sok mindent, és seggeld be a tankönyvből hogy mit mondasz, amikor a véleményedet kérdezik
Nyelvtan = itt mondjuk szerintem nincsen baj,
Történelem = magolj-magolj-magolj, főleg évszámokatAmúgy én nem voltam sosem kitűnő, matek és a nyelvtan nagyon ment, de a töri irodalom nagyon nem, utáltam seggelni. Nagyon későn jöttem csak rá az értelmükre / céljukra, de akkor már rég leérettségiztem.
(#12) Cthulhu Dawn Én emelt infóra nem tanultam semmit, írásbelin a programozás nulla pontos lett; szóbelin kihúztam a vírusokat, ami meg (itt reklám helye
) a PH! lapcsalád (főleg IT café) rendszeres olvasásának köszönhetően röhögve ment fullpontosra. Így lett négyes...
-
Cthulhu Dawn
őstag
Tavaly érettségiztem, matekra úgy készültem, hogy megoldottam az összes előző évit. Amúgy én kibaszott link diák voltam, utolsó két hónapban törire, meg magyarra be sem jártam, mert matek+infó dupláztam, és a szóbelijükre is úgy készültem, hogy aznap délelőtt elolvastam a tételeket 1x
. Ennek ellenére mindkettő négyes lett, nem kell ezen izgulni. Egy BME mérnökinfóra betudtam volna kerülni, pedig szartam az egészre.
-
peter9228
aktív tag
Ne aggódj, én a számomra kevésbé lényeges tárgyakból (az összes humán tárgy) 3-as 4-es voltam, és mindig az alsó határon, hogy minél kevesebbet kelljen tanulni
Emlékszem az utolsó évben 2,5 lett az irodalmam, hogy azért kettes ne legyek már. Valahogy nem láttam értelmét akkor (most se). Érettségire megtanultam a tételeket, ötös lett minden. Teljesen fölösleges lett volna év közben is ezekre a humán tárgyakra pocsékolni az időt, helyette inkább programoztam és elkezdtem egy robotautót építeni
A matek érettségi tényleg egy vicc, függvénytáblázat + számológép kombóval egy ötöst simán össze lehet hozni.
Ha viszont mérnök informatikus akarsz lenni, netán a BME érdekelne, akkor szívesen mesélek róla. De addig is kösd fel a gatyát, és kezdj el rá alapozni. Egy ottani vizsga sokkal komolyabb, mint az érettségi. Pl. analízis, képzelj el egy emelt matek érettségit kb. kétszer annyi anyaggal úgy, hogy segédeszközként csak egy tollat használhatsz és csak fele annyi időd van rá, ha sietsz éppen befejezed a vége előtt úgy hogy átnézni már nem tudod. Amennyit én arra készültem, hibátlan érettségit írtam volna utána, ez meg kettes lett
Ha ez vígasztal, én is akkor megyek majd vizsgázni olyan anyagból ami legalább kétszer annyi lesz mint az érettségié és még azt se tudjuk miből, el se kezdődtek az előadások.
Májusig még rengeteg idő van
Szerk.:
Most látom, nem BME. Nem baj, akkor is talán hasznos lesz
Idegen nyelvről meg annyit, hogy én egyszer elolvastam a szóbeli tételsort, el se kezdtem kidolgozni a tételeket, szavakat tanulni, stb. 100%-os szóbelim lett, az írásbeli meg 96% körül.
Tényleg egy vicc, ha már be tudsz mutatkozni angolul megvan a kettes kb.
-
-
426os
őstag
Én anno nem izgultam ezen annyira. Mérnöki szakra mentem tovább, így eleve úgy készültem, hogy duplázok a pontszámokból. Magyarból, történelemből egy szót nem tanultam (cserébe csak 4-es, illetve 3mas lett, de ez egyáltalán nem számított, tudtam, hogy megbukni szinte képtelenség, illetve azért nem voltam annyira hülye, tudtam, hogy mit hol keressek a könyvekben/atlaszban), idegen nyelvből is pedig csak annyit, hogy megnéztem milyen témakörök vannak, mikről kéne beszélni. Mondjuk azóta a németet kb teljesen elfelejtettem (pedig 5ös lett), mert nem használom csak az angolt. Matekra és infóra azért készültem és végül be is jöttek a számításaim.
Nem tudom, hogy most mi a helyzet, de az akkori (2011) rendszerben szerintem nem volt nagy szám az érettségi. Akár nehéz lesz most, akár nem, ha becsülettel készülsz, akkor nem fog meglepetés érni. Leginkább koncentrálj a két fontos tárgyadra, ha te is dupláznál, viszont nem árt, ha tudod a többit is a biztonság kedvéért. Hidd el, ha egy "keményebb" egyetemre mész, akkor elég hamar átfogod értékelni az érettségi nehézségét, illetve rájössz, hogy 4 hónap az baromi sok idő
Egy kalappal! -
galpika
csendes tag
Azért mumus, mert félek attól, hogy hiába fogok májusig megoldani 1000 féle érettségi feladatot matematikából, az érettségiben kifogok egy olyat, amit benézek és akkor lőttek az egésznek. Különben is hajlamos vagyok arra, hogy kihagyok műveleteket, pedig tudnám, hogy az a következő csak éppen elfelejtem kiírni a gyökvonást vagy - helyett +-t írok és máris borul a feladat. Az emelt matek felejtős, informatikai szakközépbe járok, itt a matek oktatást átlagosnak nevezném, a szakmai tárgyakra fektetnek nagyon nagy hangsúlyt, informatikából már vállalható az emelet szintű érettségi. De végül is nem a BME-re akarok bekerülni.
A szóbelitől nem is félek, abból már most tudom, hogy melyik tanár mit vár el, hogy tudjuk, (sőt némelyik az anyag elején közli, hogy ezt bizony jobb lesz, ha komolyan vesszük, mert biztosan benne lesz a szóbeli tételek között) azzal úgy érzem nem lesz gond. Az írásbeli felől már nem vagyok ilyen nyugodt.
Mindenképp az a célom, hogy ne csak a két felvételihez szükséges tárgyból legyen jó eredményem, hanem az összes többiből is legalább a 70%-ot tudjam hozni.
-
aron51
újonc
Én tavaly érettségiztem, kitűnőre. Szerintem ilyen eredményekkel nem fog Neked gondot okozni. Én soha nem voltam kitűnő a gimiben. A matekra kell ráfeküdni, de ha megoldod az előző évek feladatait, akkor tuti menni fog, tekintve, hogy nagyrészt típusfeladatok vannak. A magyar nem para, a szövegértés baromi egyszerű, a második részben pedig a novellaelemzés/verselemzés/stb. rész szerintem a legegyszerűbb, de ez ember függő, és ez a rész nagyban függ a javítótanárodtól. A történelemhez van egy nagy segítség, az atlasz. Ebben nagyon sok minden benne van (sőt, még annál is több). Én végig használtam, illetve leginkább az általános műveltség szintjén vannak a kérdések. Ami még hasznos lehet, hogy vannak olyan esszé témák, amik viszonylag állandónak mondhatóak. Az informatikáról (nekem is ez volt az 5. tárgyam :} ), pedig annyit, hogy addig gyakorold, amíg rutinná nem válnak a feladatok megoldásai.
A szóbelire pedig rengeteg időd lesz felkészülni május-júniusban. Csak oszd be jól, és még szabadidőd is lesz a tanulás mellett.
Remélem hasznos volt a hozzászólásom. :} -
Emelt matek? Amúgy ha mumus a matek az nem jó előjel, ha mérnökinfóra készülsz. Bár ez attól függ, hogy milyen középsuliból milyen egyetemre akarsz menni...
(#3) alkatraz3000: WTF, azt hogy?
Nagyon sok helyről csak ezt hallom, hogy alig tudják megcsinálni a matekot. Az egy dolog, ha utálod / nem érdekel, de azért egy mai matek érettségi elég vicc, így gondolom a tanárokkal van a gond.
-
alkatraz3000
senior tag
Tavaly érettségiztem. Mindenem 5-os lett, kivéve a matek az 2-es
1 percet nem tanultam, csak figyeltem órán.
-
Elorebb tartana a vilag ha mindenki igy gondolkodna, respect
-
zarayg
aktív tag
No para egyébként, fogd úgy fel, mint egy szimpla tz-t
ennyi
Új hozzászólás Aktív témák
- Revolut
- Audi, Cupra, Seat, Skoda, Volkswagen topik
- sziku69: Fűzzük össze a szavakat :)
- Milyen asztali (teljes vagy fél-) gépet vegyek?
- Gaming notebook topik
- Filmvilág
- Milyen notebookot vegyek?
- btz: Internet fejlesztés országosan!
- Luck Dragon: Asszociációs játék. :)
- Papíron már készül a PCI Express 8.0
- További aktív témák...
- Thermaltake Toughpower SFX Platinum 1000W
- Gigabyte B650M Aorus Elite AX ICE + 3 év garancia
- Sony DSC-HX300 digitális fényképező + 3 extra akksi + 8GB memóriakártya + Hama Star 700 állvány
- BESZÁMÍTÁS! LENOVO LOQ 15APH8 15 notebook - R7 7840HS 16GB DDR5 1TB SSD RTX 4060 6GB WIN11
- BESZÁMÍTÁS! ASUS TUF A15 FA507NV 15 notebook - R7 7735HS 32GB DDR5 512GB SSD 1TB SSD RTX 4060 6GB W
- Eladó szép állapotban levő Samsung Galaxy A22 5G 4/128GB fekete / 12 hónap jótállás
- Telefon felvásárlás!! iPhone X/iPhone Xs/iPhone XR/iPhone Xs Max
- Bomba ár! Dell Latitude 5320 - i5-11GEN I 16GB I 256SSD I HDMI I 13,3" FHD Touch I Cam I W11 I Gari!
- HIBÁTLAN iPhone 13 mini 128GB Blue -1 ÉV GARANCIA - Kártyafüggetlen, MS3139, 95% Akkumulátor
- 35" ASUS ROG Swift PG35VQ curved GAMER monitor
Állásajánlatok
Cég: FOTC
Város: Budapest