Új hozzászólás Aktív témák
-
mackosajt
addikt
Jujj gyerekek. Ez aztán a nem semmi játék.
Tipikus példája annak, miként lehet valamit, ami jól indult, elrontani.
A PT az Closed Beta tesztje óta fent van a gépemen, folyamatosan peccselget... igaz, kb. 3 hónapja 1 kört nem mentem vele. Sajnos. Ennek van pár oka:
1. Az Closed Beta végén minden pontot töröltek, amit addig elértek a tesztre hajlandó játékosok... nem örültünk neki, de nem lehetett mit tenni. Sajnos nem a fejlesztő Invictus(hazánk fiai akarták így, hanem a forgalmazó)
Na és nem kevés időbe került addig sem a harc a pontokért.
2. Jött a nyílt béta időszak. Ekkor örültünk is, meg nem is(utóbbi a tisztára mosott eredmények miatt). Azt gondoltuk, hogy rengetegen fognak játszani... de sajnos magunk is egyre kevesebbet játszottunk, mert valahogy a korábbi bakik elvették a kedvünket.
Ilyen volt, amikor a "nascar"-os kocsit minden kezdő megkapta, aztán amolyan frankó gyerek módjára be tudta vinni a sima versenyekre is, és ott tört-zúzott mindenkit.
Ezt később kijavították, de bőven elege lett pár embernek.
3. a "Végső" verzió megjelenése...
hát olyan boldogok voltunk, amikor rá kellett jönnünk, hogy biza teljesen megváltoztak a kocsik. Ami eddig lassú volt, az gyorsabb lett, ami a tuningban jól érezhető eredményt adott, az nem működött úgy tovább.
Na meg jöttek a Vér Istvánok után a Gazdag Istvánok, akik semmi rutinnal vettek pénzért pár jobb gépet, aztán mindenkit törve zúzva ugyan, de lenyomtak a versenyeken.
Annyival jobb géppel versenyeztek, hogy esély sem volt ellenük, még ha gyakran faltól-falig közlekedtek, akkor sem.
A fejlődés így némi nehézségekbe ütközött. Az anyagi oldalát már nem is említem...
Eljutottunk odáig, hogy gyakorlatilag talán már csak az én gépemen van fent a kis csapatból, akik anno kezdték, úgy 6-8 hónapja... 2 hónapja olyan volt a szerver terheltsége, hogy jó, ha összesen 40 ember volt fent játszani...Ja, és ami a pár száz mega+400 peccset illeti, majd vessetek pillantást a foglalt területre...
Nekem közelíti a 2 gigát... a letöltési sebesség meg sosem volt valami űber tuti. Szóval én köszönöm, de ezek után kihagynám a nagy tüzijátékot, hogy hurrá, jajj de jó...Amúgy a Level-R nevű játék amcsi változata, illetve európai. Bár nem tudom, azt is el sikerült-e ennyire "rontani".
Sorry a negatív írásomért.
Üdv a HKVazze nevében, mackosajt
Új hozzászólás Aktív témák
- Posztapokalipszis és nosztalgia szegezett a képernyő elé
- Francia ügyészek razziáztak az X párizsi irodájában, Muskot is beidézték
- Opel topik
- PlayStation 5
- Megtartotta Európában a 7500 mAh-t az Oppo
- Folyószámla, bankszámla, bankváltás, külföldi kártyahasználat
- Kerékpárosok, bringások ide!
- Steam topic
- Telekom TV SmartBox: szolgáltatói set-top box alacsony korlátokkal
- Elbaltázott tankolás miatt csúszik a NASA Holdutazása
- További aktív témák...
- Xiaomi Redmi Note 14 Pro+ / 8/256GB / Kártyafüggetlen
- í kilenc! AKCIÓS PRECÍZIÓS KÉSZÜLÉK! 7670 i9-12950HX 64GB RAM 1TB SSD Nvidia RTX A3000 12GB 1 év gar
- Gombászkönyvek egyben
- 192 - Lenovo Legion 5 (15IRX10) - Intel Core i7-14700HX, RTX 5060 (ELKELT)
- Konzol felvásárlás!! Playstation 5, Playstation 5 Pro
Állásajánlatok
Cég: PCMENTOR SZERVIZ KFT.
Város: Budapest
Cég: Central PC számítógép és laptop szerviz - Pécs
Város: Pécs

