Új hozzászólás Aktív témák
-
dezz
nagyúr
A depth mapet nem szokták 3D mapnek nevezni. Csak a z-t tartalmazza (ha az x, y-t vesszük a másik kettőnek), azt sem feltétlenül lineárisan. Ebből különféle számításokkal lesz 3D koordinátákat tartalmazó adathalom (az x, y meghatározásához a mátrixban elfoglalt hely mellett a távolságot is figyelembe kell venni, mert széttartóak a sugarak, plusz ha nem lineárisak a nyers z adatok, transzformálni kell, stb.). Ezután egyfajta zajszűrést is kell végezni.
Mindez így is még csak egy nagyon nyers adat.
-
Degeczi
nagyúr
és a kivetített pontok távolsága az a 3D térkép, amit említettem...
számolni való ettől még marad, mert ezt már a számítógép/Xbox próbálja összepárosítani a 2D színes képpel (mi a távolsága egy olyan pontnak, amit a színes kamera lát, ill. fordítva is: egy adott távolságú pontnak mi felel meg a képen) és persze föl kell ismerni, hol a játékos az adathalmazban - de az eszköz maga már előállított egyfajta 3D térképet, ezt írtam
talán félre érthetően, de nem félrevezetően
-
Degeczi
nagyúr
és mi volt a félrevezető?
ha utánanéznél a Kinect USB kommunikációjának, akkor látnád, h már maga az eszköz közöl mélységinformációt,
és a pontosságát is sok helyen lemérték már (csak egy példa), amiből kiderül, h a szokásos, 2-3 m-en belüli távolságnál az általam írt 1-2 cm-ről van szó, csak nagyobb távolságon romlik le -
dezz
nagyúr
CS-t? Tekintve a 100 ms nagyságrendű késleltetését, azt nem nagyon... (Bár elképzelhető, hogy PC-n kevesebb lesz, ha nagyobb számítási kapacitást allokálnak a számára. Illetve az is lehet, hogy az adott PC-től fog ez függeni...)
(#17) Abu85: A fenti mellett mit számít pár ns? 4-5 nagyságrendnyi (10000-100000x) különbség... Ezt egyébként senki sem érzi.
(#28) vinibali: Nem. Lásd alább, miért.
(#32) Degeczi: Ez ugyan nem állít fel semmit magának, a dobozkában csak egy spéci lézerpointer, egy infra- és egy sima kamera, plusz a mikrofon(ok?) vannak. A számításokat a host végzi. (Az eredeti tervezők beleterveztek egy DSP-t is, de a MS spórolásból kihagyta.) Ezért van tervbe véve ennek GPU-s gyorsítása is.
-
spanyoll
addikt
Szvsz elég nagy fejlődést hoz ez majd a játékpiacban. Legalábbis remélem, hogy a játékgyártók valamivel komolyabb játékokat is portolnak majd pc-s kinectre...
Sőt igazából a játék része az csak egy dolog, ami igazán érdekes lehetne az egy kényelmi szempontbéli irányítás esetleg. Összeesküvés-elmélet ide vagy oda, nem lepne meg, ha a win9be majd anno lenne egy nagyobb rész, ami erre épülne (feltéve, hogy addigra ez elégég elterjedt lenne, eléggé olcsó, hogy mindenki hozzájusson, esetleg laptopokba beépítve -najó azért ennyire nem akarok elrugaszkodni a valóságtól- )
A lényeg, hogy várom már mint állat
-
Degeczi
nagyúr
miért írsz róla, ha nem is próbáltad?
a Kinect nem egyszerűen kamera (az csak másodlagos funkciója, külön érzékelővel)
elsődlegesen infravörös pöttyöket vetít ki, ami alapján 3D térképet állít föl magának, 1-2 cm-es pontossággal lemérve a testrészeid távolságát - tökmindegy, milyen bőrszínű vagy (és persze sötétben is ugyanolyan jól működik)...
-
DoItYourself
addikt
Van már valami játék ami hivatalosan is támogatja PC-n a Kinectet? Nem HC játékra gondolok, hanem alkalmi ugrabugra, hadonászós, mozgásra ösztönző dolgokra kisebb gyerekeknek? Eddig egy Wii merült fel ötlet gyanánt, csak keresem a kibúvót...
-
Polllen
félisten
válasz
GeneraL_XTX #25 üzenetére
Ugyanmár mi a jó abban a játékban, amiben az avatárod játszik...
(ugye milyen hülye kérdés)
Játszottam már kinect-tel, nem olyan vészes, de amíg nem lesznek rá ilyen szintű játékok, nem is veszek. Ha meg lesznek, nekem is lesz.
-
Polllen
félisten
válasz
GeneraL_XTX #23 üzenetére
Ennek ha a fele igaz és élvezhető én már ellennék vele bármennyire is casual...
-
Polllen
félisten
Akkor még egy ok, miért ne vegyek konzolt magamnak... Kellll
(persze valami értelmes játékkal egyetemben... pl. új ghost recon
)
-
Elrood
őstag
Kell.
Egész egyszerűen. Persze nem játékhoz, van pár hobbi fejlesztési ötletem.
Ráadásul még a mélységérzékelésén is csiszolnak egy kicsit, az szuper.
-
banhammer
veterán
Elképzeltem egy puszta kézzel irányított egérmutatót...
-
havasa
aktív tag
válasz
GeneraL_XTX #8 üzenetére
DE, a szimlátorosok fél kezüket odaadnák a head tracking-ért, a Kinnect-tel végre ez megoldódik.
-
fgordon
senior tag
válasz
GeneraL_XTX #8 üzenetére
Dehogynem: majd Counter-Strike-ot ezzel irányítják LAN-on és NET-en a játékosok...
-
mikej95
aktív tag
Jön a jóvilág az only PC gamereknek. Kinect, win8 xbox kompatibilitás(talán visszamenőleg is).
Micro$oft most vmi jót csinált.
-
-
M@trixfan
addikt
"Az USB-s összekötés kábele rövidebb lesz, amivel csökkenthető a beérkező adatok késleltetése..." Ez most vicc? A méterenként 3.3 nanoszekundum késleltetés tényleg sokat számít egy USB szabványú eszköznél és ilyen felhasználásnál.
Nem lehet, hogy ez már a következő Xbox-hoz is készül szép csendben, csak nem akarnak sok mindent elmondani róla egyelőre?
-
MZperX75
addikt
válasz
GeneraL_XTX #8 üzenetére
szerintem sem
-
GeneraL_XTX
veterán
A kérdés inkább hogy kell-e ez a PC-s piacnak.
gyanítom h nem....
-
MZperX75
addikt
Szerettem volna én is egy hasonlót(ilyet)de nálam megoldhatatlan,illetve sok a vele született rendelenesség!
1. projektornál,ugye hová teszem?
2 ,ill a hely meglenne,de min 3m USB kábellel kötve.
így 50cm -és dolog kilőve,biztos laggolna rendesen.
3 a gépem a projektorom tetén van,máshová ezt el sem tudom képzelni.
Nálam ez sajna csak a jövő muzsikája
(projektort 4m-ről nézem.)
4 el is felejtettem projektornál sötét is vanEz csak olyan helyekre hatékony ahol a plazmaTV alatt van a PC (apáméknál)
De ez nem általános,csak Xbox360,Ps3,Wi szokott a TV alatt lenni,oda ez tökéletes.
Lehet inkább egy Xbox360-at kellene beszereznem,de akkor is ez a gond fenn álna,így hát kilőve.
(ha csak nem készül erre egy éjjel-látos is ,amiben ,mint a videókamerákon világít egy infra lámpa,így a problémát megoldottnak tekinteném. -
Coccer
tag
Már vannak érdekes próbálkozások az oktatás, prezentálás, csoportmunka és egyéb területeken. Youtube-on találhatóak videók, illetve némi hír os volt nemrégiben ezek lehetséges felhasználási területeiről.
Kombinálva okostelefonnal, táblával, stb...
Érdekes koncepció, a játék meg flash. Egy golf utánozhatatlan élményt nyújt, vagy egy baseball. (persze sok más is, de szemléltetésnek elég ez
-
Dany007
veterán
-
Dany007
veterán
Hajrá, csak jöjjön már!
Kíváncsi vagyok milyen lehetőséget ad majd a PC-s kineckt a nem játék alapú szolgáltatásoknak.
Én speciel a komplett otthoni HTPC-t szeretném ezzel vezérelni. Leginkább hanggal. De mondjuk a mappák közti lapozás kézzel vagy hasonló mutatvány se jönne rosszul.
Új hozzászólás Aktív témák
- Apple iPhone 13 Pro Max - őnagysága
- Merész dizájn és új teleobjektív az iPhone 17 Pro mobilokban
- OLED TV topic
- Autós topik
- Negyedszerre utazik a peremvidékre az új GeForce driver
- Autós topik látogatók beszélgetős, offolós topikja
- Tőzsde és gazdaság
- Le Mans Ultimate
- Forza sorozat (Horizon/Motorsport)
- Genshin Impact (PC, PS4, Android, iOS)
- További aktív témák...
- ÁRCSÖKKENTÉS Dell Latitude E6320 notebook eladó
- GYÖNYÖRŰ iPhone 13 mini 128GB Midnight -1 ÉV GARANCIA - Kártyafüggetlen, MS3060, 94% Akkumulátor
- GYÖNYÖRŰ iPhone 13 mini 128GB Midnight -1 ÉV GARANCIA - Kártyafüggetlen, MS3341, 94% Akkumulátor
- Lenovo Tab M10 HD 32GB, Kártyafüggetlen, 1 Év Garanciával
- Lenovo LEGION Pro 5 / Pro 7, Lenovo Yoga Pro gépek (RTX 4060 / 4070 / 4080 / 4090)
Állásajánlatok
Cég: PCMENTOR SZERVIZ KFT.
Város: Budapest
Cég: CAMERA-PRO Hungary Kft.
Város: Budapest