Új hozzászólás Aktív témák
-
elmepocok
tag
Régóta azt olvasom sok embertől, hogy a Nintendo lehúzhatja a rolót, éppen mennek csődbe, meg amúgy sem kell a kutyának sem, közben meg azt látom, hogy a WiiU-t kivéve amihez nyúltak, kb. arannyá változott.
Éppen ezért még várnék ennek a konzolnak a temetésével, mert olyan ötleteik jöttek eddig be, amiről az életben soha nem gondoltam volna, hogy életképesek. (Pl. Amiibo)Kíváncsi leszek, ez a gép mit mutat.
-
idegen lény
addikt
Persze. Kézi konzolnak meg fogják venni, pláne a japánok. Mert ez egy kézi konzol. Pont ez a baj(unk) vele. Egy next-gen nagykonzol teljesítményéhez ez kevés lesz. De gyanítom, hogy azért egy nagykonzol árát fogják elkérni érte. Akkor pedig Japánon kívül borítékolható a bukás, ha tényleg csak ennyi telik a Nintendótól, amit még mindig nem tudok elhinni.
-
Cassi
őstag
válasz
idegen lény #36 üzenetére
Miért, ki adott ki pénzt az eddig eladott 60+ millió 3DS-ért? Nyilván csak találgatás, de elképzelhető, hogy eredetileg egy 3DS XL-ből indultak ki a tervezők, azt elkezdték nagyítani és komponensekre bontani. Így a célcsoport kiterjedhet azokra, akik jelenleg iOS vagy Android alapú 7-8"-os tableteket használnak főleg játszáshoz.
A hírek szerint a Tegra X1 utóda lesz benne, és már az is 1 TFlops körül tudott, tehát egy nagyon erős hordozható konzol várható. Legalábbis érdekesnek tűnik, a sikert persze nehéz garantálni.
-
Cassi
őstag
Valahogy így nézhet majd ki, egész jópofa elképzelés:
http://i.imgur.com/Lnyc6Io.jpg
http://i.imgur.com/8LPfzjc.jpg
Akár még tabletnek is elmenne, ha rendes oprendszert adnának hozzá, de erre kevés az esély.
A másik probléma a gyors elavulás a mobil szegmensben, mi lesz a hardverrel 3 évvel a megjelenés után.
-
idegen lény
addikt
Yo, ez lesz a kézi konzol. És milyen lesz az asztali? Szerintem legyen olyan, mint a pokélabda, és akkor tutira vinni fogják.
-
-
Cassi
őstag
Szerencsétlen dolog, hogy akkor járnak az NX projekt közepén, amikor teljesen véletlenül megütik a főnyereményt a Pokémon Go-val. Azonnal beletrafáltak a tízes közepébe az első mobilos próbálkozásukkal, és teljesen nyilvánvaló, hogy az ismert figuráikkal ezután óriási sikerre vannak ítélve mobilfronton mindenféle hardver nélkül.
Le kellene állniuk nem csak az NX-szel, hanem az összes hardverrel. Nincs rá szükségük, csak a veszteséget termelik. Újra kellene gondolniuk az egész vállalati stratégiájukat a Pokémon kirobbanó sikere után!
-
Igy, hogy third party nem erdekli oket - es tegraval biztosan nem erdekli - semmi ertelme, hogy konzolt fejlesszenek, majd 0 vagy keves profittal aruljak. A sajat jatekaikbol tobbet tudnanak eladni ha minden platformra jonnenek.
-
Crytek
nagyúr
Na ne állítsák már fel.... valamibe Nvidia lesz. Kész ezt nem hiszem el tuti kacsa...
-
Lacok
őstag
Elég merésznek tartom a Nintendo lépését de akár jól is elsülhet a dolog
-
sagem
addikt
Én is így érzem. Gyerekkoromban nagyon menő volt az első Gameboy, Sega Game Gear/GB Color, de abban az időben az "űrtechnika" volt, hiszen hordozható nyomkodni való maximum a kvarcjáték volt, amik nyilván labdába sem rúgtak a kézi konzolok mellett. Az első mobiltelefonok sem kelhettek velük versenyre, de mára már, amikor az 5+ colos okostelefonok tarolnak, nem látom hogyan/hová szeretnének betörni. A casual rétegnek pont elég az, amit a mobil nyújt, a HC kézi konzol hívők meg nem tudnak eltartani egy ilyen masinát (lásd PS Vita pl.).
-
Szerintem ez csak a DS-t váltja le, ez mellet nincs kizárva, hogy jön majd később egy WII u-t leváltó vérbeli asztali konzol is..... ugye ? ( tekintve a pletykákat arról, hogy az N tárgyal az AMD-vel az APU-ról)
-
cami][us
senior tag
Egyszerűen leülnek a jàtékgyàrtókkal
A legfontosabb fejlesztő a Nintendo számára saját maga.
A droidra is csak egy hülyeséget engedtek fel, amit nem ők fejlesztettek.
Másfelől, ha saját handheld nem megy, akkor abba is hagyhatják, mert sokkal kisebb lenne a profit máshol, mint most és azt is meg kellene osztania.
-
zooly
aktív tag
Szerintem meg mindig van racio hordozhato konzolban, az azert megis csak mas mint telefont nyomkodni (en pl. telon nem is jatszom). 3dsbol is ha megnezitek eleg szep szamban fogyott (60 mill).
-
#45185024
törölt tag
És itt is lesz Faundör edisön ?
-
Vagyis ez egy Androidos tablet lesz, egy olyan tegrával ami az Nvidiának se jött be.
-
Zigur
senior tag
Ez azért nem ilyen egyszerű, a Nintendo exkluzív játékai még mindig a legjobban fogyó és legértékesebb portfólió, egyébként meg a Nintendo mellett senki sem rúg labdába hordozható konzol ügyében. Szerintem egyszerűen arra megy a Nintendo, ami jó ideje a legjobban megy neki, a hordozható gépekre.
-
Sajnos szerintem nem tud mit csinàlni. Sony+Microsoft tuti kartelt hoztak létre, hogy kiüssék a 3. versenyzőt. Egyszerűen leülnek a jàtékgyàrtókkal, meg akivel kell és egyezményekkel, pénzel ellehetetlenítik,ezàltal beledöfik a földön fetrengő régi titànba a kardot.
Nem marad màs lehetőségük mint ez a szànalmas és bàrmelyik laikus szàmàra teljesen nyilvànvaló ballépés.
Persze ez feltételezés. De ha nekem lenne erre eszem, akkor nekik is van. Ez nem egy groteszk feltételezés, hanem sajnos a mindennapjaink része ezeken a szinteken. -
Gpety
tag
Hogy jönnek ide a mobiltelefonok... A Tegra X1 elég jó hardver, de ebben már szerintem Pascal alapú megoldás lesz, ami még nagyobb meglepetést hozhat a hordozható eszközök használhatósága terén. Biztos lesznek exkluzív címek, amik majd meg is dolgoztatják a hardvert. Az sem kizárt, hogy a SoC származása sem véletlen, lehet a Nintendo és az Nvidia kooperálni fog és az NX és a Shield együtt lesz életképes.
-
K0vasz
aktív tag
nemtom, de talán egyszerűbb lett volna csinálni egy fasza kontrollert a telefonokhoz (hasonlókat már amúgyis lehet kapni) ÉS kiadni a klasszik nintendós játékokat androidra/ios-re...
-
Xaels
félisten
Az a gond, hogy az olyan toplista amire nem szűrsz egy korcs eredményt fog adni. Persze, hogy az 500-as toplista amit néztél csupa IAP-os szeméttel van tele mert azok alapvetően "Ingyenesek". A fizetős appokra külön szűrve azért lehet találni kifejezetten jó játékokat is.
Nintendo NX-hez: Tegra? jól meggondolta ezt a Nintendo?
-
RyanGiggs
őstag
Részemről akkor abszolút felejtő!
-
HAX
tag
Gondoltam mostanság veszek egy androidos kontrollert mert nem igazán van alternatíva a hordozható konzolok piacán, (az előző handheldek már kiöregedtek) talán felesleges lenne minőségi tartalmak hiányában, iap formájában képesek elkérni a fejlesztők 20 ezer forintokat 1 zsák coinért, 1 heti bónuszért, stb.
Persze lehet, hogy csak én siklottam el a minőségi játékok felett de a példának okáért tegnap végiggörgettem az 500 toplistás játék applikációkat és nem igazán találtam kedvemre valót.
Lényeg a lényeg örülök, hogy a Nintendo végül a handheld irányába megy és remélem nem veszi át az iap uralta piac sajátosságait, kíváncsian várom mi lesz belőle.
-
Ez így érdekes lesz....
-
Tigerclaw
nagyúr
Szerintem a hordozható konzoloknak sok esélyük nincs az okostelefonok és tabletek mellett. A legjobb megközelítés, ha egy minitablet kap "gamer" jellemzőket, mint. pl. speciális cpu-gpu, hangrendszer, esetleg kontroller-kabát és hasonlóak. Szerintem nem jó az irány, de majd kiderül.
A Nintendónak kb. 2 évvel a két nagy után kellett volna piacra dobnia az nappaliba való játékkonzolját, kihasználva, hogy a 2 évvel frissebb hardver csábító lehet. Ráadásul ha hasonló AMD alapokra épít, mint a másik kettő, akkor könnyebben portolhatók rá a korábban megjelent játékok és szívesebben is fejlesztenek rá szintén azért, mert hordozhatóbb a kód.
-
Def26
félisten
Kár érte.
-
kicsako
őstag
Haaaaaaas..
Kar hogy a nintendo kiszall a versenybol(bar elmeletben mar reg megtettek). De hogy meg csak meg sem probalnak osszeeszkabalni valamit... Ezt a mobil vonalat halottnak latom mar most. Legtobb embernek mar van okos telefonja, es tud rajta androidos jatekokkal jatszani. A par extra nintendo cimert nem hiszem hogy barki is venne ilyet, max azsiaban.
-
Oliverda
félisten
A hordozható konzolok piacát ma már szépen lefedi az okostelefon és a tablet. Amennyiben tényleg ilyen lesz az NX, akkor a bukás szinte garantált.
-
AAAgold
senior tag
Hááát...
Új hozzászólás Aktív témák
- iPhone topik
- One mobilszolgáltatások
- IFA 2025: mohával a tiszta levegőért
- Androidos fejegységek
- Béta iOS-t használók topikja
- Simbin topic (GTR, Race07, GTR Evolution, RaceRoom Racing Experience, stb.)
- 5.1, 7.1 és gamer fejhallgatók
- Milyen HASZNÁLT notebookot vegyek?
- Mibe tegyem a megtakarításaimat?
- PlayStation 5
- További aktív témák...
- Eladó Intellivision multikártya 130 játékkal. használati utasítás és játéklista Opció-ovarlaykártyák
- Nikon z 20mm f/1.8 S Újszerű!
- Eladó egy remek állapotban lévő Google Pixel 9 telefon + az eredeti tokja
- újszerű iPhone 13 Pro Max 128GB graphite grafit független Apple
- újszerű Apple Watch Ultra 2 GPS + Cellular 49 mm-es titántok 3 év garancia ajándék extra szíj
- Bomba ár! Lenovo ThinkBook 15-IIL - i5-1035G7 I 16GB I 512GB SSD I 15,6" FHD I Cam I W11 I Gari!
- LG 65G4 - 65" OLED evo - 4K 144Hz & 0.1ms - MLA Plus - 3000 Nits - NVIDIA G-Sync - FreeSync Premium
- Apple iPhone 13 Mini / 128GB / Gyárifüggetlen / 12Hó Garancia / 84% akku
- ÁRGARANCIA!Épített KomPhone Ryzen 5 9600X 32/64GB RAM RTX 5070 12GB GAMER PC termékbeszámítással
- ASUS Vivobook 15 X1504 - 15.6"FHD IPS - i5-1335U - 8GB - 512GB SSD - Win11 - 2 év gari - MAGYAR
Állásajánlatok
Cég: CAMERA-PRO Hungary Kft.
Város: Budapest
Cég: PCMENTOR SZERVIZ KFT.
Város: Budapest