Aktív témák
-
keopsz
HÁZIGAZDA
''Meszkalin/Peyote
A Mexikóban honos Lophophora williamsii (indián nevén: peyotl) kaktusz hallucinogén hatása és az erre épülő vallási;gyógyító kultusz valószínűleg már évezredek óta ismeretes volt az indiánok előtt, mire az európai kultúra felfedezte. A meszkalin mint hallucinogén hatását egy félig komoly analógiával tudnánk legjobban érzékeltetni: ha az LSD kiváltotta hallucinogén hatás erősségét egy Forma 1-es versenyautóéhoz hasonlítjuk, akkor a meszkaliné körülbelül egy segédmotoréval lehet azonos. Kissé komolyabban: a meszkalin mintegy ötezerszer gyengébb az LSD-nél, a meszkalin-intoxikáció kiváltásához milligrammos mennyiségek kellenek. A meszkalin, ha enyhébb formában is, gyakorlatilag azonos tüneteket produkál az LSD-vel, mind fizikai, mind pszichés téren, és a percepciót is szinte azonos módon változtatja meg. A drog elfogyasztását követően két-három órán belül jelentkeznek a tünetek, és körülbelül 4-12 óráig tartanak. Akad azonban jó néhány, csak a meszkalin-intoxikációra jellemző tünet is. A meszkalinnal végzett modell-pszichózisok során, a Föld bármely részén végezték is, szinte minden alany különböző, csukott és nyitott szemmel egyaránt tapasztalható, rendkívül színes és bonyolult azték vagy indián jellegű, arra emlékeztető vizuális hallucinációkról és mélyreható vallásos-misztikus élményekről számolt be. A meszkalin kaleidoszkópszerű, erőteljesen színes hallucinációkat kelt. Az első spanyol beszámolók szerint, amelyek az indián peyot-kultuszról tudósítanak, az indiánok két-, háromnapos intoxikációjuk alatt különböző, vidám vagy rémisztő víziókon, hallucinációkon mentek át. Aldous Huxley, aki a meszkalinnnal folytatott önkísérleteiről a The Doors of Perception (Az érzékelés kapui) című könyvében számol be, szintén a színek megdöbbentő mértékű felerősödéséről, hallatlanul színes víziókról számol be. William Burroughs, a Meztelen ebéd szerzője például arról ír, hogy meszkalin-intoxikációjában mindent peyotl kaktusznak látott. Amikor később sikerült a peyotl hatóanyagát, a meszkalint izolálni (ami kémiailag egyébként trimetoxifenetilamin) és később szintetizálni, a tiszta meszkalin kiváltotta laboratóriumi pszichózis érdekes módon enyhe eltérést mutatott a kaktuszéhoz képest, noha az azték minta, motívum végig jellemző volt. Természetesen kísérleteztek a meszkalin orvosi célú felhasználásával, de ezek az LSD-hez hasonlóan nem vezettek eredményre. Bár a meszkalint 1971-ben végül felvették a kábítószer-listára, a Native American Church legálisan működő, főként indán hívekkel rendelkező egyház szertartásaihoz mind a mai napig felhasználhatja a peyotl kaktuszt. A feketepiacon meszkalinként árult készítmények általában LSD-t vagy PCP-t fednek, ennek oka pedig abban keresendő, hogy a meszkalin szintetizálása igen komoly tudást, laboratóriumot követel, és meglehetősen hosszadalmas, ezért nagyon költséges is.'' -
zaba
tag
ABBYY Fine Reader 7.0
-
Sanyo
senior tag
Szia!
A legjobb szerintem az Abbyy Finereader, régi (kb. 60 éves) ujságokat dolgozom át :) digitális formába. Próbáltam a az OmniPage 12 és 14 verziókat is, de egyátalán nem győztek meg. Ugyanazon az oldalon az Omni sokkal-sokkal több hibát vétett, a Finereadernél szinte csak az entert kell nyomkodni.
Az oldalak scannelését külön javasolnám (és 400DPI-vel), nem a karakterfelismerő progival. Már dolgozom egy Finereader leiráson, de még közel sincs kész. Ha érdekel, akkor adok egy linket rá.
Addigis itt a Finereader honlapja: [L]http://www.abbyy.com/finereader7/?param=28603[/L] -
keopsz
HÁZIGAZDA
kedves újonc, a krekkről kérdeztél.. :Y
''SZERKEZET ÉS ELŐÁLLÍTÁS
A kokain a tropán vázas alkaloidokhoz tartozik, bár szintézise laboratóriumban is lehetséges, gyártása rendszerint természetes alapanyagokból történik. A crack előállítása a hidroklorid vizes oldatának lúgosításával kezdődik, majd a hatóanyagot éterrel vonják ki. Az éter elpárolgása után visszamaradó, kemény anyagot fogyasztják. Ez a nyers kivonat a cocapaszta, amely 40-80%-os kokaint tartalmaz.'' -
Flashy
veterán
ABBYY Finereader, probaverzioja 15 napig hasznalhato. nekem jobbnak es konnyebben kezelhetonek tunt mint Recognita, de nem hasznaltam sokat.
-
Robaj
addikt
Én azt nem tudom, talán DC++, vagy másik ''virágbolt''-ból vedd meg!
-
Robaj
addikt
A Recognita az egyik legjobb, próbáld ''megvenni''.:DD
-
UniYo
csendes tag
Háj!
Létezik-e olyan progi, ami a nyomtatott szöveget szkenelés után felismeri és szerkezthetővé válik? :F :F :F
Aktív témák
- Nagyon erős ajánlat lett az Apple Watch SE 3
- A magas vérnyomást is felismerheti az Apple Watch Series 11
- BestBuy topik
- Milyen asztali (teljes vagy fél-) gépet vegyek?
- Kézbe fogható paradoxon lett az iPhone Air
- Merész dizájn és új teleobjektív az iPhone 17 Pro mobilokban
- Bluetooth hangszórók
- Kerékpárosok, bringások ide!
- Gusztusos, 11 literes térfogatú Jonsbo ház jött a kompaktabb vasakat kedvelőknek
- Azonnali fáradt gőzös kérdések órája
- További aktív témák...
- LG 48B4 - 48" OLED - 4K 120Hz 1ms - NVIDIA G-Sync - FreeSync Premium - HDMI 2.1 - PS5 és Xbox Ready
- Akció! Újra Gamer EGEREK! Glorious , Endgamer XM1R , Nibio
- Eladó karcmentes Apple iPhone 13 Pro 128GB Kék / 12 hó jótállás
- Bomba ár! Lenovo ThinkPad T14 G1 - i5-10GEN I 16GB I 256SSD I 14" FHD I Cam I W11 I Garancia!
- DELL Precision 5540 Workstation i7-9850H Nvidia Quadro T1000 32GB 1000GB 15.6 új akksi 1év garancia
Állásajánlatok
Cég: CAMERA-PRO Hungary Kft.
Város: Budapest
Cég: PCMENTOR SZERVIZ KFT.
Város: Budapest