Aktív témák
-
válasz
hoffman_
#1383
üzenetére
Ha nem lenne CE-m, akkor EE-t vennék, de akkor meg a póló miatt fájna a szívem.
És először nekem sem volt könnyű, nem is mertem hard-on elkezdeni, csak medium-on, és eléggé megizzadtam egy-egy harcnál (pl. a Bestiára elment majdnem egy teljes estém - aard nélkül csináltam meg, mert nem tudtam, hogy azzal egyszerűbb), de a játék végére azért belejöttem, főleg miután már annyira nem tudtam rossz helyre tenni a képességpontjaimat, annyi volt
A képességeken tényleg elég sok múlik, felesleges dolgokra nem kell költeni, így mikor másodszor újrakezdtem (főleg az EE megjelenése miatt), már nem okozott akkora nehézséget. Pl. az utolsó főellenség előtt át kellett rágni magam vagy 30-40 szörnyön (ezzel asszem még sokat nem lőttem le a sztoriból), és kipróbáltam, hogy megcsinálható-e a kard elővétele nélkül és simán 
Ignit feltoltam maxra, arany pontokat is rátettem, meg az intelligenciából azokat, amik olcsóbbá, erősebbé teszik a varázslatokat, és 6-7 ignit ki tudtam nyomni a sárga csík töltődése nélkül (kb. másodpercenként egyet), és abba a közepesen erős szörnyek simán belehalnak (a gyengébbek 2-3-ba is). Ráadásul az igni hátra is löki az ellenfeleket, szóval meg se tudnak sebezni közben. Persze a kardot is rendesen pörgeti már 39. szinten Geralt, csak nem olyan fontos mindig elővennie

Aktív témák
- Kínában száguldozik tovább a legerősebb táblagép
- SSD kibeszélő
- Épített vízhűtés (nem kompakt) topic
- Vegyes fogadtatás, erős rajt: 2 millió példánynál a Crimson Desert
- Fogyjunk le!
- Milyen belső merevlemezt vegyek?
- World of Tanks - OFF topic
- Luck Dragon: Asszociációs játék. :)
- Iqos cigaretta
- PlayStation 5
- További aktív témák...
- GYÖNYÖRŰ iPhone 13 Mini 256GB Midnight -1 ÉV GARANCIA - Kártyafüggetlen, MS4647, 100% Akkumulátor
- GYÖNYÖRŰ iPhone 13 Pro 128GB Gold -1 ÉV GARANCIA - Kártyafüggetlen, MS4675, 100% AKKSI
- 27% - Asus RoG Strix XG27ACDNG QD-OLED Gaming Monitor! 2560x1440 / 360Hz / 0.03ms / G-Sync/ FreeSync
- Bialetti kézi kávéőrlő
- ÁRGARANCIA! Épített KomPhone i5 12400F 16/32/64GB RAM RTX 5060 8GB GAMER PC termékbeszámítással
Állásajánlatok
Cég: Laptopműhely Bt.
Város: Budapest
A képességeken tényleg elég sok múlik, felesleges dolgokra nem kell költeni, így mikor másodszor újrakezdtem (főleg az EE megjelenése miatt), már nem okozott akkora nehézséget. Pl. az utolsó főellenség előtt át kellett rágni magam vagy 30-40 szörnyön (ezzel asszem még sokat nem lőttem le a sztoriból), és kipróbáltam, hogy megcsinálható-e a kard elővétele nélkül és simán 