Új hozzászólás Aktív témák
-
Hokunda
senior tag
válasz
FoxiestFox
#196
üzenetére
A hajós pályán, szupercsapatom volt (semmi rookie, hanem tapasztalt veteránok, százados-őrnagy), 6 fó (1 heavy, 1 support, 2-2 assault-sniper). A hajó belsejéig szép volt minden, talán az egyik assautlom vesztett 2 életerő pontot. Elkövettem viszont két hatalmas hibát (1 stratégiai a felszerelésekkel és 1 magában a harcban).
Szóval csak a nehézfegyveresem volt felszerelve gránátvetővel a többiek kábító, medikit meg páncélokkal jöttek, valamint a csatában elhasználtam a rakétát már jóval a kivonás előtt - ugye addig ilyen pálya nem is volt szóval nem tudtam, hogy erre tartalékoljak. Viszont maga a kivonás nem tudom, hogy valósítható meg profibban? A jeladó kikapcsolója ugye nagyobb távot kell megtegyen mint a csapat többi tagja, egyszerűen kb "fél" környi lépéssel kevesebbet tudott haladni, mint a többiek, a többieknek pedig futni kellett. Nem fért bele az overwatch semmiképp mert akkor mindegyik ott marad. Így is 1 köröm maradt a kivonás előtt.
Most majd újrajátszom és megpróbálom úgy hogy viszek +1 gránátot és a rakétát a kivonáskor lövöm a csoportosuló alienekre. Kábító nem kell, mert nem volt mit befogni, ezeket a starship trooperses bogarakat nem lehet.
Egyébként legnagyobb sajnálatomra nem túl aktív a topik, pedig jól jönne 1-2 tanács, hogy a folytonos energiaszükséglet és műholdhiány, hogy orvosolható országvesztés nélkül? Egyszerűen hó végére 5-10 egységnyi pénzem marad, aztán kéregetik a műholdakat meg a fedett akciókat. Miből?

Új hozzászólás Aktív témák
● A spoiler formázás a topikban elérhető.
- Sigma 150-600mm f/5-6.3 DG OS HSM Sports ( Canon ) - Megkímélt -
- KOMPLETT Nintendo Swith Oled Csomag
- MSI Katana GF66 11UD, RTX 3050Ti, i5-11400H, 32GB RAM, 512GB SSD, 144Hz
- Bontatlan Intel Core ULTRA 9 285K (24mag!) + hűtött VRM-es Z890 alaplap! GAR/SZÁMLA (a Te nevedre)!
- Eladó gamer pc 11400f 16gb ddr4 ram
- HIBÁTLAN iPhone SE 2020 64GB Black-1 ÉV GARANCIA - Kártyafüggetlen, MS4001
- Apple iPhone 15 128 GB Kék 12 hónap Garancia Beszámítás Házhozszállítás
- REFURBISHED és ÚJ - HP USB-C/A Universal Dock G2 (5TW13AA) (DisplayLink)
- HIBÁTLAN iPhone 14 Pro 256GB Deep Purple -1 ÉV GARANCIA - Kártyafüggetlen, 100% Akkumulátor
- Eladó Samsung Galaxy A16 4/128GB fekete / kijelző alsó része hibás / 12 hó jótállás
Állásajánlatok
Cég: PCMENTOR SZERVIZ KFT.
Város: Budapest
Cég: Laptopműhely Bt.
Város: Budapest


