Új hozzászólás Aktív témák
-
LOTR
addikt
rég írtam, de természetesen azóta meg lett nézetve a porlasztó és nincs baja, tehát folytatnám a tippek gyűjtését
most már szinte tényleg minden át lett nézve és talán a baja is megvan, legalábbis egy újabb tünet:
most, vagyis jó eséllyel eddig is az izzítás körül van/volt a probléma, pontosabban maga az izzítás működik, csak a legutóbbi multiméteres kimérés eredménye az, hogy miután elindult az autó 1-2 másodperccel kezd csak el izzítani... (jelenik meg a feszültség), ami ugye nem éppen megfelelő
úgyhogy most az a tipp, hogy valami a szoftverével lesz talán, mert nem a gyári/eredeti van rajta (azzal egyéb problémái vannak/voltak), úgyhogy megy vissza a 'szakihoz', legalább megdolgozik a pénzéért, mert egy párszor már átcserélgette a szoftvert -
LOTR
addikt
megcsináltuk közben ezt az általatok ajánlott résolaj szint tesztet, a felvételt megmutattuk egy porlasztókkal foglalkozó szerviznek és ott azt mondták, hogy ez szerük továbbra sem porlasztós, most a következő az lesz, hogy azt a porlasztót azért ismét elvisszük, hogy nézzék meg, ahol a legtöbb gázolaj összegyűlt, aztán akkor utána ezt talán már ki is zárhatjuk
felhívtuk ismerős szerelőt, ő egyből mondta: vízgomba a probléma - erről meg azt kell tudni, hogy az autónak voltak más problémái is, így a computer adatai alapján indultunk, majd miután ráköltöttünk kb ~250k huf-ot, jött egy ötlet, hogy cseréljünk vízgombát (ami néhány ezer ft költség) és megjavult a dolog... tehát a hibakódokat is csak nagyjából ennyire lehet biztos pontnak venni, úgyhogy ő sem tudott mit mondani sajnos
aztán felhívtuk FeRRaR1 kolléga által ajánlott volvo-szerelőt, elmondtuk, hogy mire gyanakszunk, mi lett megcsinálva/átnézve, ő erre nagyjából azt válaszolta, hogy pontosan ezeket mondta volna ő is és csinálta volna végig, ha nem segített a dolog, akkor nincs ötlete, és sajnos nem tud segíteni...
hát itt tartunk, továbbra is szívesen veszek bármi tippet, ha van
-
LOTR
addikt
korábban elfelejtettem kérdezni, nem volvos téma, de másik autós fórumot nem olvasok, így tehát itt tenném fel:
létezik olyan ápoló/tisztítószer, amivel könnyebben le lehet takarítani az autóra ragadt/égett bogarakat?
vagy amit ha ráteszünk/kenünk nem ragadnak rá olyan nagyon?
köszi -
LOTR
addikt
-
LOTR
addikt
válasz
outsiders
#5798
üzenetére
ez külföldi autó lesz, ha akarod itthon használni valószínűleg kell rá regadó - a pontos menetet nem tudom, hogy ez hogy működik, pontatlanságot meg nem szeretnék írni, de ilyesmi dolog lesz a háttérben, és így már egyből reálisnak is tűnik az ár
(#5803) belaazallat
városi használatra nem szabad dízelt venni, az a dízelmotoroknak a legrosszabb, azok arra valók, hogy egyenletes fordulaton, meleg motorral/rendszerrel legyenek lehetőleg 'alacsony' fordulatszámon, hosszú úton használva
így több 100k km-eket is elmennek, jó eséllyel hiba nélkül (mert van ideje bemelegedni, az égésterméknek/koksznak meg kiégni, és az alacsonyabb fordulat mellett kevésbé kopik ésatöbbi)
a sok megállás gyorsítgatás nem tesz jót nekik, arra valók a benzinesek, ott sokkal kevesebb a hibalehetőség, nem olyan érzékeny motorok, mint a dízelek
az itthoni tüzelőanyagok minőségéről meg ne is beszéljünk, 'pocsék' (mondjuk az osztákoknál kaphatóhoz képest) a kutakon kapható gázolajok minőségea dízel motor is jó, csak sokkal több odafigyelést igényel, mint az 'igénytelenebb' benzines és az alacsonyabb fogyasztáson megspórolt(?) pénz egy esetleges meghibásodásnál el is megy
-
LOTR
addikt
válasz
#03969024
#5771
üzenetére
valóban, ugyan ezt sem írtam külön, de az üzemanyagrendszer is át lett nézve és nem találtunk szivárgásra utaló jeleket, tehát megtartotta a gázolajat mindenhol
tehát az ilyen 'alap' dolgok át lettek nézve, ezért gondoltam kérdezek itt is, hátha van valami olyan, amire nem gondoltunkde majd ha megnézté(k) az ajánlott szerelő(k) is, majd még írok, hogy találtak e valamit
-
LOTR
addikt
válasz
molnarpeter
#5768
üzenetére
természetesen még a pécsi szakszervizben is megcsinálták ezt, de fogalmuk nem volt róla mi a baj, kicsit fel is háborító, hogy így elkérnek ennyi pénzt, és inkább mondják vegyünk 5 porlasztót, aztán jó lesz - tehát mégis csináltunk valamit alapon... úgysem fog senki elkölteni százezreket lutrira, főleg az után, hogy előtte azokat is elvittük megnézetni és jók voltak
-
LOTR
addikt
válasz
molnarpeter
#5766
üzenetére
ez már megvolt, semmi eredmény, indításkor van a probléma közvetlenül, menet közben semmi
most a következő lépés az lesz, hogy a héten megkeressük első körben a mi ismerősünket , aztán ha nincs eredmény, akkor FeRRaR1 által ajánlott kollégát is
-
LOTR
addikt
sziasztok
kérdésem lenne:
2005-ös s60, d5 motor 185le, 6 sebességes
a probléma jelensége, hogy hideg indításnál (vagy már néhány órás állás után -amikor a motor még nem tudott azért eléggé kihűlni- is jelentkezik már) nagyon nehezen indul, gázadás nélkül le is állna, kékes-szürkés füst jön belőle (olaj nem hiányzik belőle, tehát azt nem eszi és nem is folyik el), aztán 15-20mp után pedig hibátlanul, nagyon szépen jár és hibátlanul működik
pontosan úgy tűnik, mintha levegősödne a rendszer
pl szilveszterkor még nem volt meg ez a baja, a -10 fokban simán indult, de most már a 30 fokban is olyan, amit fentebb írtam
az izzítása jó, a porlasztókat megnézettük, azokkal sincs baj (ennek ellenére a pécsi volvo szervizbe 2x is elvittük és 30k huf ellenében azt mondták a motor jó, de 5db porlasztó kellene bele - ergo fogalmuk nincs mi a baja...) - azóta tönkrement volna az összes? kétlem
a hengerekben is megmértük a kompressziót, 20bar mindenhol, a 2003-as d5 163le-ben is ennyi van, még várjuk a pécsi szerviz válaszát, hogy hivatalosan mennyinek kellene lennie, de nem úgy tűnik, hogy a hengerfejjel vagy akörül lesz a gond - amíg nem muszáj nem bontjuk meg a motort
számítógépre is tettük az autót, de nem ír erre vonatkozó hibakódot, tehát azzal sem megyünk sokraa levegősödésre visszatérve, a csövek át lettek nézve/cserélve, nem találtunk ilyen hibára utaló nyomokat, viszont a hangja indításkor/utáni másodpercekben, és a hibajelenség, meg mégis erre enged következtetni...
van egy szaki, aki ilyenekkel foglalkozott szinte egész életében, még oda elvisszük, talán mond valamit, de gondoltam írok már ide is, talán tapasztalt valaki hasonlót és esetleg ad olyan ötletet, amire nem gondoltunk
köszi -
LOTR
addikt
sziasztok
érdeklődnék, hu-650 ez a beépített és keretes fejegység helyett keresnék mondjuk valami ilyesmit hu-803, de olyan kellene ami szintén beépített+keretes, ez utóbbi sajnos nem az, a hu-850 ilyesmi még, de az sem hiszem, hogy tudná a következőket (csak a dolby-t, ami most nem fontos):
a lényeg az lenne, hogy legyen egy 3. tekerőgombja, amivel a cd tárat vagy egy sima memóriakártyáról a mappákat lehetne váltani (ne kelljen pontosan úgy elnevezni a mappákat, ahogy cd tár esetén működik, és ne csak max x db filet tudjon beolvasni, különben összezavarodik...)
tudtok esetleg konkrét megoldást, vagy tippet?
köszi -
LOTR
addikt
sziasztok
16"-os méretben keresnék ilyen felnit, igazából csak 1 db kellene
tudtok esetleg vagy bármi tippet, hogy honnan lehetne?
a gyári rendelést egyelőre kihagynám
köszi -
-
LOTR
addikt
valóban összekevertem, másik autóban van, ott a h4-es izzónál, hogy lekapcsol a tompított, mikor az országúti van felkapcsolva
itt a volvonál nem így van, viszont a refinek nem túl jó a fénye és a sárgás színe miatt mintha nem is lehetne olyan messze ellátni vele, mint a xenonokkal - ez csak így szemre látszik, de hát úgyis az a lényeg
ezt a magasságállításos dolgot még majd ellenőrzöm egy alkalmas helyen -
LOTR
addikt
válasz
FeRRaR1
#4047
üzenetére
ha műszakin átment xenonnal, akkor az gondolom nevezhető legális xenonos megoldásnak?
fényszórómosó és automata magasságállítás is van
a jelenlegi országúti fényszóró nagyon gyenge, a tompított meg xenon, az pedig majdnem jobban világít, mint a refi
reflektort úgyis csak akkor használ bárki is -normális esetben- ha egyedül van az úton, és nem jön vele senki szemben
abban sajnos nem vagyok biztos, de szerintem jelenleg is 6000k-s van és ez teljesen jóazért köszi ezt az osram izzó tippet, utána kérdezek
de visszatérve az eredeti kérdésemhez, ha van valami ajánlott hely a beszerzésre szívesen veszem
-
LOTR
addikt
sziasztok
itt kérdezem, mert egy s60-ba menne, de ha van topik, ahol érdemesebb megkérdezni, akkor kérlek mondjátokhttp://www.xenon.hu/arlista.php
SiemensHID Advanced10 55W Xenon-szett (3 év garancia) Valódi Philips Fejjel!
H7, 6000K, Can-Bus-osilyen kellene egy a refibe is, innen lehet rendelni, vagy esetleg van preferált másik hely?
köszi -
LOTR
addikt
sziasztok
2003-as s60ban, hogy lehet a telefonba valami gyorshívást beállítani?
vagy azt megoldani, hogy vezetés közbe ne kelljen percekig nyomkodni a gombokat, hogy hívni lehessen valakit?
köszi -
LOTR
addikt
válasz
Matt-new
#1748
üzenetére
ugyan nem biztos, hogy megoldás, de működött ez a "trükk" lemez írásnál korábban:
próbáld meg nero helyett alcohollal vagy clonenal írni (ha jól tudom ezek csak másolni tudnak, ha nincs lemez akkor imageről)ha pedig az volt a kérdés, akkor 2003-2004es s60 biztosan lejátsza, még az újraírhatót is, lehet a lejátszód a rossz
magyar szoftverre meg gondolom szervizben tudnak frissíteni
-
LOTR
addikt
ismét egy felmérés, ahol ismét egy volvo nyert és természtesen ismét a bumeráng is foglalkozott vele [link]
és tulajdonképpen ismét semmi jelentősége nincs
-
LOTR
addikt
válasz
CYBERIA
#1691
üzenetére
jólvan, persze, hát ez csak vicc volt, nekem is bejönnek az új saabok sportváltozatai, bár a c70 azért jobban, de én most új s60 "lázban égek"
meg ma ment el mellettem egy porsche panamera, az is beszabehu volt
hmm, a lexusról nekem ez még sosem jutott eszembe, arra a bumerángban azt mondták, hogy csak egy drága toyota

-
LOTR
addikt
válasz
runner 125
#1659
üzenetére
ezért írtam, hogy ha baja van, akkor fizetni kell, de szerintem nem jobban, mint egy hasonló kategóriás más márka autójában
aztán meg mondj olyan motort ami kibír 200+ ezer km-t amihez hozzá sem kell nyúlniha teljesen igénytelen, olcsó és jó autót akar valaki, akkor venni kell egy suzukit vagy egy astrát
a szervizköltségük ezeknek az autóknak a legkevesebb és ez mellett jó autók -
LOTR
addikt
válasz
runner 125
#1657
üzenetére
a d5 nagyon strapabíró motor, mindenki csak dícséri, nem tudom a kisebb ford-fejlesztés az mennyire jó ahhoz képest
-
LOTR
addikt
válasz
CYBERIA
#1655
üzenetére
sajnos még nem volt olyanhoz szerencsém, de akinek "elég" egy jóval gyengébb korszerűtlenebb autó, annak egyből egy t5 lehet nem is passzolna a stílusához
szerintem a d5 egy nagyon univerzális autó sokféle vezetési stílushoz, ez miatt ideális választás lehet szinte bárkinekmod
a tesztre reagálva
én kipróbáltam milyen hátul és simán el lehet férni, nem tudom a tesztelőnek mi a normális, de ő még alacsonyabb nálam, aztán érdekes, hogy nem fér el -
LOTR
addikt
válasz
runner 125
#1652
üzenetére
akkor ha megy egy kört egy d5 s60-nal, többet ki sem akar majd szállni belőle

-
LOTR
addikt
válasz
runner 125
#1648
üzenetére
a kötelezőt ki tudod számolni a netrisk.hu-n, nekünk ~40ezer éves szinten a biztosítása
egyéb költségek a kötelező szervizek, de mivel az minden autónál van, így nem számottevő a különbség, az ilyen kategóriájú autókhoz viszonyítva meg talán ugyan azel kell menni megnézni az autókat, ha a belsején látszik, hogy nincs elhasználódva és tetszik nektek, akkor egy festékvastagságot mérni kell, minden kereskedőnél kell lennie ilyen műszernek, ha magánszemélytől veszitek, akkor meg egyből célszerű elvinni szervizbe, majd ott megmérni, aztán ha oké, akkor gépre köttetni (ez olyan 10-20k közötti összeg) az megmondja, hogy valószínűleg volt e piszkálva a km óra, szerintem az még fontos, hogy meg kellene kérni a tulajt, hogy hideg motorral előttetek indítsa be először, szépen egyből kell indulnia
legelső autót amit megnéztünk fehérváron, ott a kereskedő be akarta nekünk magyarázni, hogy ezek egy kicsit nehezebben indulnak, nekünk már gyanús volt, meg a kereskedő hozzáállása sem volt éppen megfelelő, persze az utána lévő többi autó nagyon szépen elindult
aztán amikor végignéztük azt a rengeteg autót, megbeszéltük, hogy melyikért megyünk vissza, ez volt kb csüt-péntek, de még kíváncsiságból használtautókra felnéztük, és kb aznap vagy előtte nap tettek fel egy másikat, ami nagyon jónak tűnt, egyből telefon, szombatra egyeztettünk és haza már azzal jöttünk
rosszat azóta sem lehet rá mondani -
LOTR
addikt
válasz
runner 125
#1643
üzenetére
nem tudom, hogy jól értettem-e, de 3,3m-ból már bőven kijön az s60 is, a fentartása valószínűleg kicsit több (a nagyobb teljesítmény miatt, a fogyasztása sem sokkal több, városban nem odafigyelve is 7l, országúton még talán 5-tel is el lehet menni), de szerintem megéri
annak idején megnéztünk vagy 100 s60-ast is mire megtaláltuk a megfelelőt, sok szervizessel is beszéltünk, azt mondták a d5 200ezer km-rel is nyugodtan megvehető annyira jó motorok
[link] itt pl azt írja garantált 110k km, képek alapján lehetséges, érdekesen hangzik, de annak idején a vége fele már az autó belsejéről ránézésre meg tudtuk mondani, hogy kb mennyi km lehetett benne, az óra állásától függetlenül - szervizben gépre kötve meg úgyis kiderülhet, ha valótlan
szerintem nem sok rosszat lehet mondani ezekre az s60-asokra, talán azt, hogy hátul kicsi a hely a lábnak, ha elöl magasabb emberek ülnek, de talán s40ben sem nagyobb -
LOTR
addikt
válasz
blint63
#1628
üzenetére
"városban jól teljesíthet a dízel, kellően erős és a váltó is jónak mondható, 100 felett persze elég gyorsan elfogy az erő"
ezt nem értem, egy 163le-s autó nem elég erős?
100felett elfogy?
mi a mérce, mihez képest kell nézni?
nekem vezetni ezt a 2.0 d3-at nem volt lehetőségem még sajnos, de a régi 163le-s 2.4es d5-öt vezettem párszor és ennek fényében csodálkozom ezen megnyilvánulásodonmilyen autókhoz vagy szokva? csak, hogy én is képben legyek
oké, hogy barichello annak idején valamelyik 450le-s ferrarit tesztelte és a végén azt mondta, hogy jó-jó az autó, csak gyenge... hát a ~1000le-s f1-es kocsikhoz képest jóhogy gyenge, de azért na....automata váltóra meg, nem mindenkinek jön be, egy bpi dugóban biztosan jó, de ennyi, egyelőre én sem vennék automatát
-
LOTR
addikt
hétvégén volt szerencsém beülni egy új s60-ba, szélesebb, hosszabb magasabb -bár ez nem látszik a coupé forma miatt-, mint a régi s60, hátul simán el lehet benne férni, még akkor is ha az első üléseken jó magas emberek ülnek
a kormánya nagyon jó, ugyan nekem kicsit nagyobbnak tűnt, mint a régi s60-ban ami volt, de ez a kormány sokkal jobb, bár akkor lenne szerintem tökéletes ha egy kicsit kisebb lenne a kerülete
már alapból rengeteg cucc van benne ami másik autóban bőven extra lenne, a srác csak sorolta, én meg rákérdeztem, hogy akkor ez mennyibe is kerül és csak 12.x M Ft volt, aztán ugye itt néztük (itt sokkal pontosabb adatok is vannak, mint amit én élményből elmondok
), hogy bőven 20M fölé lehet vinni, de ezek után azt gondolom akkor már "magától" megy, meg kivasalja a ruhákat is, vagy nemtudoma nagy eső és csúszós talaj miatt sajnos elmaradt az automata fékezős rendszer bemutatója és vezetni sem lehetett (amikor volt az a kamionba belecsúszás, nem emlékszem volt e itt téma, de állítólag az azért volt, mert -ilyen amatőr hibát el sem tudok képzelni, hogy fordulhatott elő- lemerítették a kocsi akksiját, és reggel amikor próbálták a helyszínre vinni nem indult el, ezért bebikázták és már mentek is vele egyből, tehát tulajdonképpen egy szinte üres akksival és lehet a bebikázástól megbolondult elektronikával álltak oda, tehát ha szimplán kicserélték volna, vagy feltöltik akkor valószínű mindez nem történt volna meg a média kereszttüzében - legalábbis a srác azt mondta, hogy valami ilyesmi volt a hivatalos magyarázat)
a használatáról sajnos nem tudok nyilatkozni, de így beülve és körülnézve/megtapogatva, az autóban minden a helyén van, az ülés ugyan olyan szuper, mint a régi s60-éösszességében.. áh mindegy is, én gondolkodás nélkül vinném, nekem annyira tetszett

-
LOTR
addikt
válasz
AMD Power
#1550
üzenetére
miért kell előre temetni?
ez továbbra is Volvo fejlesztés, csak Kínában is fogják gyártani, ennyi
nem csak a "szemetet" és a hamisítványt készítik ott, jártak már az űrben is, tehát tudnak minőségit is előállítani ha arra van igény, a sok "replika" koppintott autó is szimplán csak azért van, mert annyira gyorsan fejlődik minden, hogy az ipar máshogy nem lenne képes követni, jelenleg a minél gyorsabb fejlődés a cél bármi áron, szerintem néhány év(tized) és talán vissza fog állni ez a tendencia, amikor is lesz idejük rámenni a minőségre, addig meg a hazai piacra gyártsanak olyan és annyi cuccot amire a piacon igény van, ez Európában a szigorú előírások és követelmények miatt úgysem fog elterjedni (már ha konkrétan az autókra koncentrálunk)
mi meg vesszük tovbábbra is az európai Volvokat, amíg olyan van, nincs gond, és amekkora tőke van Kínában, lehet csak előnyére válik, de pár éven belül ezt úgyis megtudjuka németek is idehozták hozzánk néhány autómárkájuk és rengeteg alkatrészük gyártását, és attól függetlenül, hogy ez is Európa ők is azt mondták akkor, hogy áh ez a keleti blokk, amit itt gyártanak abból nekik ilyen nem kell?
szerintem ilyen itt sem volt, hiszen szinte minden németnek német autója van amiknek nagy részét (lehet némelyiknél az egészet, nem tudom) itt és a keleti térségben rakták össze -
LOTR
addikt
válasz
Dr.Burn
#1522
üzenetére
erre hozzáértők azt szokták mondani, hogy mire észreveszed, hogy baj van -pl kigyullad a visszajelző lámpa- és megállítod az autót autópályán, ahol nem lassan megy az ember, addigra már szinte mindegy, nagy szerencse kell, hogy ne legyen komoly baja, persze ez sok mindentől függ azért
-
LOTR
addikt
válasz
blint63
#1481
üzenetére
vonatkoztassunk már el az általam leírt szituációról, tudnék írni most másikat is, de nem akarok, mert nem az a lényeg
bármennyire kicsi, de akkor is van valószínűsége annak, hogy a rendszer befékez, miközben a sofőr nem akarna és az vezet balesethez a sofőr hibáján kívül, amiért senki más csak az autót gyártó cég a felelős
ahogy fejlődik a technika és vele együtt az utazást és biztonságot segítő rendszerek és ezekkel együtt a mesterséges intelligenciák, úgy szerintem egyre nagyobb figyelmet fognak kapni ezek jogi következményei isa korábbi kérdésem pedig:
ez az automata lefékezősdi bármekkora sebességnél működik, vagy csak egy bizonyos sebességhatár alatt? -
LOTR
addikt
válasz
CYBERIA
#1479
üzenetére
valóban nem túl életszerű, de előfordulhat
vonatos példa:
a sofőr siet, gyorsan megy előre, át a sorompón, mondjuk kiugrik elé egy vad, a rendszer befékez, a vonat elcsapja, a sofőr meghal, a család a gyártót hibáztatja, merthogy befékezett, pedig nem kellett volnaa leírt helyzet csak egy példa, lényegtelen, hogy mennyire életszerű, aki jártasabb a témában biztos tudna sokkal jobb példát mondani, de jogilag már sokkal fontosabb kérdéseket vet fel
mert a másik irányt, hogy a rendszernek fékeznie kellene, de nem teszi, azt jogilag simán el lehet intézni egy olyan "papírral", hogy felelősséget nem vállalnak érte - valószínűleg van is ilyesmi -, de azt már szerintem nem lehet, hogy mivan akkor ha fékez, pedig nem kellene és ez miatt történik meg a baleset
így már remélem érthetőbbsajnos a jelenlegi technika még nagyon nem tart ott, hogy egy okos és következetes mesterséges intelligenciát építsen be a gépekbe
-
LOTR
addikt
válasz
CYBERIA
#1475
üzenetére
nekem meg a 2003-as s60 tetszik a legjobban
amúgy ezek a vezetést segítő eszközök amik be is avatkoznak, ezek ha elterjednek azért szerintem lesznek jogi következményei
az mondjuk rendben van, hogy elvárni nem lehet tőlük, hogy ezek állítsák meg az autót -pl ha elbambul a vezető-, így elkerülve az ütközést - tehát egy ilyen balesetnek mondjuk még jogi következménye sem lehet, de ha pl:
valaki mondjuk egy kereszteződésben úgy gondolja, hogy átér még, mert látja, hogy oldalról jön egy autó, de valami hirtelen elékerül, ez a rendszer lelassítja az autót erre oldalról meg belemennek, volt is egy jó link az autós topikban [link] - durvább példája, hogy oldalról ami jön az egy vonat - akkor ki lesz a felelős?
valószínűleg ez a balesetek elég kicsi részét teszi ugyan ki (és valószínűleg sokkal többeken segít ennek a rendszernek a megléte), de akivel esetlegesen mégis megtörténik azt ez nem vigasztalja
vagy az egész okfejtésem egyelőre lényegtelen, mert ez a rendszer csak alacsony sebességnél működik? - ami nem lenne meglepő, mert a sebesség növekedésével talán jobban, mint exponenciálisan nagyobbnak kellene lennie a vezérlő számítógépek teljesítményének, ami annak fényében, hogy habár a mostani számítógépek is nagyon komoly teljesítményűek, de messze nem elegendőek ahhoz, hogy megoldják ezt a problémát -
LOTR
addikt
az a pillanatnyi meg átlagfogyszatásmérő nem túl pontos, tankolás után kell számolni a megtett km-ek arányában
amúgy autókra tipikusan jellemző, hogy az autó egy idő után átveszi azt a stílust ahogy a vezetője használja
aki folyton gyorsulgat, annak az autója fürgébb lesz, aki meg komótosan, nem gyorsít ki olyan hirtelen, annak meg lomhább lesz - a legújabb autókon nem tudom mennyire lesz ez jellemző, de amelyikekben vannak 100+ ezer km-ek azokra már bőven ez jellemző
bár nem hiszem, hogy az ilyen 2-3000 ccm-es motoroknál ez így kijön, inkább a kisebbekre jellemző -
LOTR
addikt
azért még ne kezdjük el temetni a márkát
inkább örüljünk, hogy egyáltalán van és remélhetőleg sokáig lesz is -
LOTR
addikt
válasz
tibi666
#1328
üzenetére
én tisztában vagyok vele, hogy autóból és motorból a minél nagyobb a menő, tehát egy nagy ccm-es, nagy autót el lehet adni, de most ugye itt egy viszonylag kicsi motorról van szó, és a kicsi dolog csak mobiltelefonban és számítógépben menő
tehát érdekesnek tartom a koncepciót, hogy ezt mégis bevállalták - és jó dolognak is tartom, de ugye az iparban kb csak a profit számít -
-
LOTR
addikt
válasz
CYBERIA
#1320
üzenetére
valószínűleg a kereslet dönteni fog ebben a kérdésben és majd meglátjuk
tibi666
ehhez az autóhoz ez a motor elegendő ahhoz, hogy a közlekedési szabályok betartásával normálisan lehessen közlekedni vele, ez a tesztben is le van írva
és a témát is elterelted, ez akkor elég is volt "válasznak" -
LOTR
addikt
válasz
tibi666
#1316
üzenetére
mondhatni nem értem az összefüggést, hát teljesen mindegy milyen autóban ülök, nekem miért muszáj minden kigyorsításnál "padlógázzal" menni,? csak azért mert a forgalom is úgy megy
és akkor mi van ha egy biciklis megy előtted?
azért kicsit remélem te nem az a típus vagy, aki látja, hogy pont jön szemből egy autó, de hogy ne kelljen a bringás mögött autózni az ő tempójával, inkább megelőzöd, mert 3an-is-elférünk-az-úton alapon, és centikre mész el mellette...CYBERIA
oké, hogy nem passzol azzal nincs is semmi gond, de ott a teszt, valószínű olyan írta aki vezetett már néhány autót és van tapasztalata benne, és azt írta, hogy az autó végülis jól megy: " kimondottan harmonikus vele az autó"
persze mivel az ára közel azonos a 2.0d-vel (külföldön még olcsóbb is a 2.0d), így nem tudom mi lesz a sorsa ennek -
LOTR
addikt
-
LOTR
addikt
válasz
CYBERIA
#1275
üzenetére
uj_volvo_s60_kivulrol-belulrol totalcaros cikk
-
LOTR
addikt
sűrűbben kell mosni, nem tudom ezek az autók mennyire korrodálódnak
pl láttatok már rozsdás suzukit? - persze olyat ami rendesen volt tartva, nem pedig valami lepukkant roncsot, mert a japánok valamit nagyon tudnak e térenamúgy hozzád van kérdés, hátha tudod
1.6d s80as miatt volt vita, van e erre az alacsony fogyasztásó, és alacsony co2 kibocsátású, ámde ugye mégis "prémium" kategóriás autóra valami nagyobb (vagy egyáltalán van e) állami támogatás, mint mondjuk a 2ezres vagy a d5ös motorral szerelt változatokra a svédeknél? -
LOTR
addikt
válasz
CYBERIA
#1242
üzenetére
az a vakítás az azért van, mert rosszul van beállítva és "szórja" a fényt, így sokkal nagyobb teret világít be, de ez persze a szembejövőnek nem túl jó
aztán lehet más oka is, olvastam xenonról már minden félét, állítólag ha koszos a búra már az is szórt fényt eredményezV.Stryker
áh, épp most tervezte a fél topik, hogy saabot vesz![;]](//cdn.rios.hu/dl/s/v1.gif)
-
-
LOTR
addikt
válasz
tkazmer
#1226
üzenetére
ez oké, nem is vitatom, de már nagyon eltértünk az eredeti témától
lehet, hogy nem sokkal fogyaszt többet és szennyezi jobban a környezetet a d5, de az 1.6d még annyit sem és még annyira sem - gondolom a fejlesztésben/döntésben most szimplán ez volt a lényeg
ha nem lenne ekkora biznisz az olaj, akkor már tele lennének az utak hibridekkel és egyéb olajtól mentes autókkal -
LOTR
addikt
válasz
CYBERIA
#1220
üzenetére
pár éve volt, hogy a kereskedők alapból adtak x% kedvezményt, így a hitelre vásárolt autók 0 ft kezdővel elvihetők voltak, hát tömegesen hordták vissza az autókat
azt nem tudom eldönteni, hogy kinek milyen lehetőségei vannak autóvásárlások terén, lehet, hogy inkább mérlegel, ahogy Voyage is írja, ha úgyis csak keveset használja, akkor minek költsön rá annyit
ellenben olyannal már találkoztam, hogy lehetőségeihez mérten kicsit drágább autót vett az illető, és szerintem azért ebből több van (bár ezt egyszerűbb megítélni, mert vagy nem használja az autót, vagy ha meg rosszabb a helyzet viszi a bank - azt meg nehéz kideríteni, hogy ki tudna többet is autóra költeni) -
LOTR
addikt
válasz
tibi666
#1218
üzenetére
hehe, most már eléggé eltértünk a témától, de azért ne tartsunk biztonságosabbnak egy autót, mert erősebb motor van benne és ha odalépünk neki jobban gyorsul, én maximum praktikusabbnak mondanám vagy annak, hogy gyorsabban ki lehet vele jönni rizikósabb helyzetekből
de akkor innentől kezdve nem is beszélünk környezetbarát, keveset fogyasztó autóról és alacsonyabb fentartási költségről, és ezek mellett simán elfogadható menetteljesítményről (a 15kg/le adatból következtetve)nem tudok statisztikákat, de szerintem nagyjából a Mo-on eladott autók nagyon nagy részére jellemző ez a 15kg/le
-
LOTR
addikt
válasz
tibi666
#1215
üzenetére
hát 163le d5-nél erősebbet nem vezettem, de ha azt nézzük, hogy az is ~1600kiló, az pedig "csak" 10kg/le
nekem ez a veszélyesen lomha kifejezés nem tetszik, ugyan úgy akkor a gyors autó meg veszélyesen gyors, ahogy CYBERIA is mondta sofőrfüggő, aki rendesen vezet az gyors és lassú autóval is tud normálisan vezetni, bár a gyorsban meg van tartalék, de nem környezetkímélő és nem takarékosnem mintha egyelőre az a veszély fenyegetne, hogy 10milliós 1.6d s80at kéne vennem

CYBERIA
én is rá gondoltam, írhatna valami témába vágót lassan -
LOTR
addikt
válasz
tibi666
#1213
üzenetére
hmm, most erre mit mondjak
látszik, hogy elhamarkodottan vonsz le téves következtetéseketvagy számodra mi számít normálisan motorizált autónak?
mindenesetre a véleményem attól még nem változik
ha van svéd érdekeltségű topiklátogató -márpedig tudtommal van- aki olvassa is a fórumot, az írhatna erről kicsit bővebben, hogy a svédeknél van e állami támogatás az autókra, az mitől függ és mekkora összeg
előre is köszönöm/jük -
LOTR
addikt
válasz
CYBERIA
#1209
üzenetére
most csak dieselek között kell nézni a környezetbarátot
új autó vásárlásakor lealkudsz az árból?
valószínűleg a fő vásárlócsoport a svédek lesznek és azok ahol támogatást vagy kedvezményeket kapnak a környezetbarát autókra
abban pedig egyetértünk, hogy aki meg 10milliót tud rászánni egy autóra az valószínű 11-et is, és lehet nem ezzel a motorral veszi -
LOTR
addikt
válasz
CYBERIA
#1207
üzenetére
ebben igazad van, de most meg visszaértünk oda, hogy persze jobb ha erősebb az autó, de ez a motor egy hétköznapi használatra teljesen megfelelő, ez mellett nagyon környezetbarát és a fentartása sem egy nagy összeg és talán pont itt volt a topikban említve, hogy a svédeknél ezekre a környezetbarát autókra nagyon komoly állami támogatások járnak, tehát egy teljesen jó autó ár/érték arányban
-
LOTR
addikt
válasz
CYBERIA
#1204
üzenetére
szerintem meg amit írsz az a nagyon kicsi motorra vonatkozik, ez az 1.6d meg nem az a kategória (ugyan nem vezettem ilyen autót, de ~1600kilóra 109le az biztosan elég, és nem csak az éppen elég kategória)
nyilván valamival jobban kell pörgetni, nyilván talán kicsit többet kell váltani, és kevesebb is az erőtartalék, de éppen hogy a hétköznapi használatra ez is bőven elégaki meg olyan, hogy szeret "menni" annak valószínűleg nem ez lesz álmai autója
mostanában azért többet vezetgetek országúton és akik miatt lejebb kell húzódni vagy sokkal jobban kell figyelni azok mind olyanok, hogy "ezt még megelőzöm aki meg szembe jön az meg még úgyis messze van" típus
rendben van, hogy viszonylag nagy sebességről is jól gyorsul egy erősebb autó, de ugye minél gyorsabban halad az autó annál gyorsabban közeledik a szemben lévő is, aztán marad a villogtatás jobb esetben
rizikós előzést próbálom máshogy fogalmazni:
minél kisebb a táv a két szemben haladó autó között annál rizikósabb az előzés
minél gyorsabban halad a két autó annál nehezebb becsülni a sebességüket is
ha a táv kicsi és a sebességek nagyok, még ha beleférne is az előzés, a másiknak sokkal kevesebb ideje van lereagálni a dolgokat - szerencsétlenebb esetben
gyengébb autós példa: jönnek szemben is, de előzni kellene, versenyzőnk belekezd, mind a 3 autónak "bőven" van ideje lereagálni a helyzetet hiszen valószínű az előzés másodpercekkel tovább fog tartani -
LOTR
addikt
válasz
CYBERIA
#1202
üzenetére
én a nem sietős dolgot a mentalitásra értettem, svéd autót és embert is csak Mo-on láttam, de nem is ez a lényeg, az északiakra szokták mondani, hogy nyogodt, ráérős természetűek
nem olyanok, mint sok magyar, sietős-rohanós és csak nagyobb autóm legyen típus (ez sajnos nem csak az én tapasztalatom, jópár ilyen létezik)persze, nem is írtam, hogy jót tesz az ilyen pici motornak ha sokáig úgy pörgeti a vezető
ezt a dinamika dolgot sosem értettem igazán, 50-nel szabad közlekedni városban, általában tele van lámpával minden úgyis, már a vidéki városokban sem ismeretlen a dugó fogalom, nem mindegy, hogy 10 vagy 15 másodperc alatt éri el a 100-at (és arányosan nézve 50-et) az autó?
pályán szintén teljesen mindegy ez a fajta gyorsulás, 130-cal szabad menni ha lassabban gyorsul fel a többi autó aki már lendületben van had menjen a belső sávban
egyedül országúton jön elő, ha beragadna valaki egy lassabb jármű mögé és van folyamatos szembeforgalom, akkor tényleg nem mindegy, hogy 1.6d vagy d5 ami az autó elejében van
és az utolsó kérdésedre akkor itt jön a válasz, ha valaki egy erős autót vezet és látja, hogy szemből jönnek, azt gondolja, hogy á kicsit odalépek neki simán megvan az előzés, aztán van amikor nem jön össze mégsem, ellenben ha gyengébbet (főleg akkor ha ilyenen tanult meg vezetni az illető) akkor meg sem fordul a fejében, hogy akkor és ott előzzön, mert tudja, hogy kell egy kis idő amíg felgyorsul és nem biztos, hogy meglenne
aztán megint visszajutottunk oda, hogy ez azért van mert sietünk (hogy mi miatt sietünk az megint más kérdés...) -
LOTR
addikt
válasz
CYBERIA
#1199
üzenetére
ha jól tudom a svédek nem egy sietős népség, a pályán is 110 a sebességhatár, norvégoknál állítólag az északi részeken meg még ennél is kevesebb, így gondolom a svédeknél is hasonló a helyzet
az autó nagyon jól fogyaszt, nagyon jó a károsanyag kibocsátása és valószínűleg megy is
1.1-es 55le-s autóval is lehet menni 160-nal, ezen kívül vezettem már néhány olyan autót is aminek a kg/lóerő aránya 20 körül volt, lehet ezekkel is előzni még 100 fölött is, igaz nem ugranak mint a d5-ök, de legalább kétszer is meggondolja az ember, hogy milyen rizikós előzésekbe megy bele -
LOTR
addikt
válasz
CYBERIA
#1197
üzenetére
tipikus kommentelők....
annyi eszük már nincs, hogy lehet sokaknak kell a nagy autó nyújtotta biztonság és a vele járó minden, de ezek a vásárlók belátják, hogy felesleges a nagy motor ha úgysem lehet használni és még a környezetre is figyelnek
aki ilyen autót vesz az nem azért nem vesz bele nagy motort, mert nem tudná megfizetni és fentartani, esetleg tankolni, hanem mert talán kicsit több sütnivalója vanamíg sokaknál ilyen a mentaliás, hogy "csak nagyobb autóm legyen, mint a másiknak, mégha nem is tudom tankolni, de azért 1 körre havonta kiviszem" addig olvashatjuk a hasonlókat, jó lehhe ha megváltozna már ez a helyzet
-
LOTR
addikt
-
LOTR
addikt
válasz
AMD Power
#1184
üzenetére
[a-kinaiake-lehet-a-volvo-is]
a vg szerint egyelőre csak elvi a megállapodás, ez nem tudom pontosan mit jelent, vagy mennyire végleges és hivatalos -
LOTR
addikt
bár közel vannak hozzá, de még sajnos nem tud kellő biztonsággal vezetni egy gép, pláne amíg a környezet a "saját életét éli"
nem véletlen, hogy ezek a balesetmegelőző fejlesztések csak ilyen nagyon alacsony sebességek mellett működnek -
LOTR
addikt
péntek este hosszú km-eken keresztül kísérgettem egy teljesen új c70et [link], élőben még nem láttam korábban szalonon kívül, ezt is elfogadnám

ez a most júniusban bemutatott legújabb c70 nekem annyira már nem teszik
-
LOTR
addikt
hogy lehet autót váltani?
nekem csak s60 concept van a competitionben, ott mennek 45'xx időket, nekem meg most 54'0 körül van, de az alá egyelőre nem tudom vinni, mondjuk offline lehetne ebből faragni, mert egy kicsi lag azért van
de azért 8-9mp-cel jobbakat menni elég kemény, lehet kontrollerrel könnyebb -
LOTR
addikt
válasz
gamer0101
#940
üzenetére
ha jól tudom a kereskedésekben kötelezően lennie kell festékvastagságmérőnek, azzal mindenképpen érdemes megnézni, nem e volt törött, volt e javítva, ne legyen túl vastag a festék sehol - nem poén ha pár év múlva összetöredezik, vagy le is jön
talán még érdekes lehet, hogy ha sokat állt, ne legyen előtte elindítva, hanem ott helyben hidegen megnézni, szépen indul e
ezen, a korroziók keresésén, egyéb felületi és esztétikai hibákon kívül a kopó alkatrészeket (szíjak, már amennyit látni, féktárcsa - csak, hogy vétel után mire kell egyből költeni) is talán érdemes megnézni, de úgysem nagyon tudtok mit
ha nagyon komoly a vételi szándék, érdemes talán elvinni szervizbe és egy számítógépes vizsgálatot rányomni (ha ezekben már lehet), meg ott a volvoszervizben is szabad kérdezni, aki naponta lát ilyet, az jobban tud tanácsot is adniannyit még, hogy annak idején amikor apa volvoját kerestük, megnéztünk több, mint 50 kocsit, és mégis egy másik lett a befutó
valaki azt mondja mo-n nem is szabad használt kocsit venni, ez mind külföldről behozott, visszatekert, biztosítózott, leharcolt járgányok - azért talán ennyire nem vészes a dolog, de sajnos sok az igazság benne -
LOTR
addikt
a régiek közül a 73-as carrera rs ami nagyon tetszik, meg természetesen a 356os cabrio (ilyenje volt Michel J Foxnak a Doc Hollywood c. filmben) - tavaly az m7esen kora délután előztünk meg egy ilyen kabriót (bár az szernitem egy későbbi modell volt), egy idősebb pár ült benne, hát le kellett lassítanunk megcsodálni, még szerencse, hogy jobb elöl ültem
a 911nek nekem csak az árával van problémám

-
-
LOTR
addikt
remélem elnézitek nekem az offot, de csak ezt az autós topikot olvasom az f1 mellett
Porsche Panamera
[carscoop.blogspot.com] -
LOTR
addikt
válasz
PotyaPetya
#862
üzenetére
ahhoz képest egy számítógépes vizsgálat aprópénz, lehet érdemes lenne elvinni és megnézetni
Új hozzászólás Aktív témák
- MEDION ERAZER Cooling Kit V2 Vízhűtés - MD 62737 Beast 16 X1 gamer laptophoz
- LENOVO ThinkCentre M93p (SFF)i5-4570,4GB DDR3,500GB SATA3 HDD,DVD,WIN10
- ÁRGARANCIA! Épített KomPhone Ultra 7 265KF 32/64GB RAM RTX 5070 Ti 16GB GAMER PC termékbeszámítással
- HIBÁTLAN iPhone 17 Pro Max 256GB Deep Blue-1 ÉV GARANCIA - Kártyafüggetlen, 100% Akksi
- Samsung Galaxy A33 5G / 6/128GB / Kártyafüggetlen / 12Hó Garancia
Állásajánlatok
Cég: Laptopműhely Bt.
Város: Budapest

![;]](http://cdn.rios.hu/dl/s/v1.gif)




