Aktív témák
-
sts
csendes tag
Jó persze, tényleg nem felesleges a zalman :) Tényleg halk és a proci is majd megfagy tőle :) (40 fok fölé ritkán megy).
Tegnap próbálkoztam még kicsit nagyobb fesszel. Hát sajnos nem sikerült sokkal többet elérni, úgy néz ki ez a 240-es fsb be van betonozva. Egyszer elindult 250-en de akkor már 1.850voltot kapott.
Mindegy, azt hiszem a 3000/460-al is el lehet lenni mostanság még :)
Később meg ha lehetőség adódik kipróbálok majd másik procit is. -
sts
csendes tag
5:4-ben néztem a 250-es fsb-t és sajnos nem bírta. 240-ig még ment rendesen, de 250-nél már meg se nyikkant.
Most viszont pont a memória miatt megy csak 230-on, mert addig bírja 1:1-ben, és gondoltam jobban megéri 230 1:1 mint 240 5:4, bár ezt még nem mértem semmivel.
A tervem (álmom?) az volt hogy 5:4-ben megy majd a mem, 250-270 fsb-vel, de sajnos a proci úgy látszik nem bírja. Pedig még zalmant is beszereztem procira, ami így sajnos kissé felesleges költekezésnek tűnik.
[Szerkesztve] -
sts
csendes tag
Hát nem hideg, de nem vészes, inkább langyosnak mondanám.
így használom 1 hete folyamatosan (7x24), memtest futott rajt párszor, meg windows megy rajt játékokkal, 3dmark-al és teljesen stabilnak tűnik.
pedig két gagyi 256-os samsung modul van benn cc4-es ic-kkel (3-4-4-7) egy 2,6@3-as p4-esben.
470-en viszont már hikákat adott memtest.
proci viszont sajnos nem megy 250-es fsb-vel 1.625-ös fesz mellett, így inkább 1:1-ben használom 3g-n (fsb 230)
még lehet hogy nagyobb fesszel megpróbálkozok, de igazából egyelőre ezzel a 2990/460-al tökéletesen jól elvagyok.
szerk: ja és a memória 2,7v-ot kap (vagy 2,75 már nem emlékszem pontosan)
[Szerkesztve] -
Loretto
veterán
probáld ki ha nem bukik el akkor mehet csak győzd huzni meg hozzá hűteni.esetleg memtest.
-
kai
csendes tag
kicsit OFF
P4-es DDR266-os alaplapba lehet/érdemes 333Mhz-es modult tenni, mert tuning nálam ott bukik el h mem. nem bírja a 300Mhz-t, hiába lehetne még húzni a procit.
ON
bocsi, csak nem akartam ennek külön topic-ot nyitni, röviden megválaszolható annak,aki tudja, előre is kösz -
Loretto
veterán
ha van rá lovéd akkor vegyél gyorsat nem lesz baj.
-
gergod
tag
A kérdésem az lenne, hogy lehet-e Asus P4P800 Deluxe alaplapba 400 mhz esnél magasabb órjelű ramot rakni, pl: 466 vagy 500
Aktív témák
- Konzolokról KULTURÁLT módon
- iPhone topik
- E-roller topik
- Battlefield 6
- Meggyi001: A kérdés...
- Samsung Galaxy S24 Ultra - ha működik, ne változtass!
- Vezetékes FEJhallgatók
- Mr Dini: Mindent a StreamSharkról!
- Újra nekifeszül az asztali konzolok piacának a Valve
- Kezdő fotósok digitális fényképei
- További aktív témák...
- Hynix 16GB 2933MHz DDR4
- Gigabyte GA-F2A55M-S1 AMD FM2/FM2+ alaplap, valamint ajándék proci
- -- KISHIBÁS!!! -- PRÉMIUM S1700 Verhetetlen áron? -- IGEN -- OEM Asus Prime Z690 Ingyen Fox -- IGEN
- Corsair Vengeance RGB RS 32GB (2x16GB) DDR4 3600MHz C18 Memória!
- Corsair VENGEANCE LPX 2x16GB DDR4 3200MHz CL16 - Új, bontatlan - Eladó!
- ÚJ Lenovo ThinkPad T16 Gen 4 - 16" WUXGA - Ultra 7 255U - 32GB - 1TB SSD - Win11 - 3 év garancia
- Dell latitude, precision, xps, magyar világítós billentyűzetek eladóak
- ÁRGARANCIA!Épített KomPhone i5 10400F 16/32/64GB RAM RTX 3060 12GB GAMER PC termékbeszámítással
- HP 13 Elitebook 830 G7 FHD IPS 600nit i5-10210U 16GB 256GB SSD Intel UHD Win11 Pro 4G LTE Garancia
- ÁRGARANCIA!Épített KomPhone i5 12400F 16/32/64GB RAM RTX 5060 Ti 16GB GAMER PC termékbeszámítással
Állásajánlatok
Cég: Laptopműhely Bt.
Város: Budapest
Cég: PCMENTOR SZERVIZ KFT.
Város: Budapest

