-
Fototrend
Új hozzászólás Aktív témák
-
#01758976
törölt tag
Vdc-ről volt szó, annál meg így van, általánosítva ez is egy blődség lenne. Több példa volt itt is az ellenkezőjére. Ám értelek
Dorian, tapaizo, tettem a kábelre kis cédulát, a dobozokkal szemből, tehát hallgatói pozícióból kell értelmezni. És tényleg tessék majd kipróbálni a TMP szalag kábelét is, mielőtt döntenétek.
-
dgyuri0123
nagyúr
Jogos a felvetésed. Viszont nem akarom szétszedni a dobozt. "Hátulról" nem lehet hozzáférni, csak a hangszóró kiszerelése után elérhető a keresztváltó, de az is amúgy, közvetlenül rá van ültetve a hangszóró terminálra. De úgy van ráültetve, hogy a biwire adott keresztváltón belül is, tehát át kell kötni, pontosabban áthidalni dobozon belül a terminálokat. Így aztán ugyanott vagyok, sőt, még rosszabb is, mert szerelhetem ki a hangszórókat is minden próbálkozás után. Ha nem jól látom, szóljatok... nem vagyok egy elektronikai
műszerész zseni.hárásó: értettem eddig is, de fenti képről láthatod, hogy nincs mit mivel összeforrasztani. Ezért kísérleteztem kicsit, de meguntam. Illetve ha forrasztok, az sem lesz jobb a jelenlegi pálcáknál, mert valamilyen vezeték kelleni fog és akkor már megint elmászik a "tonalitás"..
Forrás: [link]
[ Szerkesztve ]
"csak a zene van"
-
dyscus
tag
Marhaság. Amit írsz. A neved fel nem hosztam, mert nem is akarom. Ha a smoncát magadra vetted, hát így jártál. Lehet nem véletlen. A porvasmagról meg amit írsz, az tök ostobaság. Hozzá teszem, vannak porvasmagos tekercsek, lehet is kapni őket. De ezek a ferritek nem az a ferrit:
https://www.audio.nl/Aprodview.asp?type=product&Product=35
https://www.audio.nl/Aprodview.asp?type=product&Product=11417
https://www.audio.nl/Aprodview.asp?type=product&Product=3750
Kérlek téged ne erőlködjél 0 tapasztalattal. Felesleges. -
#01758976
törölt tag
Én bírom a stílusodat, ezért ( meg azt gondolom az esetek nagy többségében,igazad van) írhattam volna így is: dysc nagy kakas, bta kis kakas, gyuri záptojás , de nem foglak az igazság bajnokának tekinteni, amit meg +1 adtam ettől még igaz. Vagy ha nem is teljesen, de jó eséllyel.
-
dgyuri0123
nagyúr
-
Dißnäëß
veterán
Én azt tapasztaltam, hogy ahány ember, annyi váltó. Van egy akármilyen hangfal, tök8, hogy gyári vagy DIY, de tényleg. Ránéz egyik a váltóra és jön, hogy ezen még lehetne javítani. Jön a másik: szerinte is. A harmadik: szerinte is. Ez az emberi faktor.
Emögött meg van egy olyan dualitás, hogy elmélet mit mond, versus a fül mit hall.
Na ezeknek a közös egyvelegét ember legyen a talpán, aki kibogozza és egyértelműen kimondja, mi a jó. Forex, igen
Egyébként szerintem az elmélet a jóhoz nagyon közel áll, hiszen gyakran alapul tapasztalaton. Ami félrevisz ezután, hogy X váltó hogy szól egy hangfalban, ismét csak a szobaakusztika. Az elmélet mindig alapoz valamire, aminek a vége free air vagy süketszoba, mint egy büdösnagy konstans az egész sztoriban. Mert ez kényelmes.
Azt sokkal kényelmetlenebb lenne beismerni, hogy mielőtt váltót tervezel, mérd ki a helyiséget, mérd ki a füled, mérj ki szoba módusokat, mindent mérj amit tudsz és csak ezután alkosd meg a váltód. Csak ha meg tényleg ez lenne a szent grálhoz vezető út (egyébként én annak vélem sejteni, de ezt ne nyissuk ki), akkor annyi passzív korrekciós elem kellene egy dobozban, olyan komplexitású váltóval mint egésszel, amit már más elektromos paraméterek mentén szimplán kreténség lenne megvalósítani. A megoldás a DSP féle irány lehet, de ezt meg amikor egy olyan hallja, aki Kondon és Shibatán "szocializálódott" és neki elképesztően jó számára az élménye, minden borul.
Szóval Forex, ja.
[ Szerkesztve ]
POKE 16017,44 ..... SYS 2077
-
Dißnäëß
veterán
Vávává. Én fejeztem ki magam rosszul.
(És akkor árban totál szar vagyok?)Szóval, amire szükségem volna:
- egy belépő vagy nagyon jó ár/érték arányú középkategóriás lemezjátszó ajánlás.
Szemezek az inkább beugró Pro-Ject Elemental-okkal, csinik design-ra és jók az értékelések, kategóriájában.- Tű. (tokkal vonóval). MM/MC mindegy, csak kímélje a lemezt és legyen szintén ár/érték tekintetben egy erős versenyző. Elliptikus profilú Ortofon OM5E-vel jön, azt se húzzák le, van hova innen menni nyilván, de több olyat olvasok, hogy van, aki tartja, mert jó. Ez a lemezjátszó árában benne van.
- Phono stage: összedobok egyet addigra, az nemkő.
Egyedüli agyalnivalóm, hogy ehhez nincs gyárilag porvédő búra, de ezt "DIY-ban" (rádobok egy pokrócot ) tudom kezelni ízléses megoldással. Lejátszáskor egyébként sem takarnám le, valamiért nem szerettem sosem.
Túl olcsójánoskodom, vagy indulni jó egy ilyen kombó szerintetek ? Csábító árak ezek így (nem hittem volna amúgy, még nem néztem árakat, de most elnézve...)
POKE 16017,44 ..... SYS 2077
-
bkercso
nagyúr
Ezeket a nesze semmi, fogd meg jól hsz-eket magadnak írod, ne áltasd magadat más elképzeléssel ezzel kapcsolatban.
Megjelentek! : MFD3 és MFA3 || bkercso HiFi készülékek: https://hardverapro.hu/aprok/hirdeto/bkercso/keres.php?search_exac=0&search_title=0&usrid=341946&buying=0
-
dgyuri0123
nagyúr
Hát igen. Lemezjátszót sem könnyű venni, de ajánlani sem, mert rengeteg a szempont. De.. adott kínáltból válogattam, amire ugye nincs ráhatásom. Meg aztán nem is vagyok a legmagasabban képzett lemezjátszó specialista, így biztosan nem is tudom 100%-os biztonsággal javasolni a kombinációkat.
Mindenesetre az Oracle Delphi (főleg) 300e pénzért ma is igen kiváló hangnak számít...szerintem. Hogy melyik pörgető a legkiválóbb és hogy milyen hangszedővel párosítsuk, az legyen a "legnagyobbak" privilégiuma. A hangszedők is adottak voltak, már amelyikben volt egyáltalán. A saját Roksanomat is szoktam ajánlani, de nem olcsó hangszedő ami azt illeti. Nyilván az OM5- höz képest és a saját pénztárcámhoz képest. Nem dobálóznék vele, mert azt gondolnák, hazabeszélek. Mindazonáltal kevesen adnak ki 120 ezret egy MM hangszedőre.. attól függetlenül, hogy ez még mindig elég olcsónak számít. Szóval, igazad van, örülök, hogy más is odafigyel. Reméltem, hogy nem én leszek az egyedüli "ajanló". Megjegyzem, én azért nem vagyok ennyire szigorú."csak a zene van"
-
Dißnäëß
veterán
Ha tudod, hogy nincs elromolva, valóban ne javítsd. De vajon TUDOD ? Vagy édes delírium, hogy "óóó nálam jó a szoba, és miután költöztem, az új is jó lesz ?"
Én kezelném.
Van egy festômûvész, csodás képeket alkot a hölgy. Már lejátszottam magamban, mivel lehetne-tudnám óvatosan kitölteni-feltölteni a vászon képeinek a hátulját, ami ugye az olaj festményt nem nyomja hátulról, alig vagy totál nem ér hozzá, és akusztikailag csillapít. Pl. a tüzépes Rockwool kôzetgyapotot elfûrészeled finoman egy rókafarkúval és úgy fél-1 méterig nem törik, hanem gyönyörûen, óvatosan, puhán, bármilyen vakrámázott kép mögötti üregben szépen megáll, enyhén szorulva a keret mentén. (0.5-1cm túlmérettel). De ott a komolyabb, direkt ilyen célú akusztikai panelek, diffúzorok, bitumenes lapok, ízléses kivitelben is.. ezekkel én élni fogok, az 101. Szép lassan, óvatosan, de muszáj szerintem. Mindenhol.
POKE 16017,44 ..... SYS 2077
-
Dißnäëß
veterán
Hááát...
A mélyekre kell majd ügyelni, ôk "beragadnak" a merev falak között és csillapítani nehezebb, a fentebbi frekik miatt nem aggódom. Sarkokat lehet betömetem (stopptábla fele közeledve, persze semmi túlzás), falakat se kellene párhuzamosra feltétlen, szerintem valamiféle stopptábla-trapéz keverék eddig befutó lehet és ha két hosszanti oldalsó fal erôsebben is összefele tart, a téglalap alaphoz képest így kapott hosszúkás háromszög betonüregekben elfér ez-az, apróságok, befôtt, stb. Kômûves azt mondta, elég fura ötlet, vakarta a fejét, de se statikailag, se sehogy nem gáz, sôt, a födémet erôsíti a szélsô falakon belüli plussz nagy falak. Téglalap alapot tartanánk (mert a ház miatt a födém is téglalap), de megoldható. Legalábbis eddig itt tartunk fejben. Nem növeli szignifikánsan a költséget.
POKE 16017,44 ..... SYS 2077
-
Dißnäëß
veterán
Szerintem itt minden fontos. Ha rendszerszemlélet van, annak szerves része. És a sorrendiségen sokan szoktak lamentálni, szerintem ha teheti az ember, a helyiséggel kezdje.
Ha teheti.
Amire talán életében 1x-2x akad lehetôsége valakinek, vagy lehet, hogy soha.
Szóval ha én feladva a tégla lakást, egy ilyet építtetek-építek, vagy MOST nyúlok bele, vagy soha.
1 szék - igaz, de a mértéke itt sem mindegy. Nagyanyám székét pakolgathatod, nem lenne változás, olyan vékony, és tiszta fa, semmi szövet, semmi tömör hátfal, csak kerek keményfa hengerek, meg egy vékony ülôlemez, valami farostlemez jellegû. Cimbi újkecós Ikea design széke meg tömör, mûbôr, teli hátlap, szivacs bélések, stb. Az többet fog. De a székektôl nem félek. Te se tedd
Mindig a mérték, a "mibôl mennyi".
POKE 16017,44 ..... SYS 2077
-
#92251648
törölt tag
Az akusztika egy teljesen kiszámítható, tervezhető, modellezhető jelenség. A HiFi készülékekkel ellentétben itt a mérési eredmények és a szubjektív érzet tökéletes összhangban van, tehát az elmélet és a gyakorlat azonos eredményt ad.
Ahogy semmit, az akusztika jelentőségét sem kell "túllihegni", még a HiFi-ét sem, amiben Te is sok éve lihegsz. Kevesen merészkednek idáig, pedig könnyű belátni (elméletben és tapasztalatból is), mekkora különbség van egy kábel és az akusztika által elkövetett hibák mértéke között. Én bizonyára elfogult vagyok, mert akusztikával foglalkozom, de hifistaként is sokszor megtapasztaltam, hogy egy rossz szobában a 30-40 milliós rendszer is hallgathatatlan, egy igényes kialakítású helyiségben pedig a párszázezres lánc is nagy élményt ad. Én ebből indulok ki és ez alapján érvelek. Ettől függetlenül persze mindenki arra költi a pénzét, amire akarja. -
#92251648
törölt tag
Egyáltalán nem így gondolom. Mielőtt előrántod a fegyvereket, felhívom figyelmedet arra, hogy mi itt mindannyian lihegünk, hiszen az átlagembernél sokkal többet foglalkozunk az itt felmerülő témákkal.
Attól, hogy az akusztika nagy jelentőséggel bír, nem igazán szokás rá 200-300e forintnál többet költeni otthoni körülmények között, a legtöbb helyen már 50-80e Ft is nagy előrelépést hoz. Maximalista kezelést stúdiókban szoktunk készíteni, néha több millió forint értékben.
Az én - közel sem felsőkategóriás - rendszerem elemeinek semmi helye ebben a beszélgetésben, pláne hogy alig van gyári eszközöm, majdnem mindent én csináltam, még az akusztikai tervezést is. De kérdésedre a válasz: nálam a kábelezés és az akusztikai kiadások kb 2 : 1 költségarányt képviselnek, de egyik sem maximalista.
[ Szerkesztve ]
-
bkercso
nagyúr
-
bkercso
nagyúr
A személyeskedés érvelési hiba. Ez a hesz még akkor is OFF, ha szerinted fapaci véleményét érdekei torzíthatják vagy torzítják.
{[Egyébként fordítva is elképzelhető: lehet, hogy azért foglalkozik akusztikával, mert őszintén azt tartja a legfontosabbak, és véleménye is ebből fakad - de persze ezt sosem lehet megtudni ...]}
Megjelentek! : MFD3 és MFA3 || bkercso HiFi készülékek: https://hardverapro.hu/aprok/hirdeto/bkercso/keres.php?search_exac=0&search_title=0&usrid=341946&buying=0
-
Dorian
félisten
Soha. Mint már sokszor elmondtam, számomra a jó minőségben történő zenehallgatás az igazi hobbi, a hifizés csak egy ehhez részben szükséges, amúgy egyre inkább a hátam közepére kívánt tevékenység.
Ilyen fiszfasz apróságok tekintetében, mint a villabanán pedig számomra bőven elég releváns emberek szava.Kétfajta ember van. Kerüld mindkettőt!
-
#92251648
törölt tag
-
bkercso
nagyúr
Érdekes, szerintem két érintkező felület közt másképp nem is tud áram folyni, csak alagúteffektussal, mivel a felületek koszosak: zsírosak, oxidosak.
Megjelentek! : MFD3 és MFA3 || bkercso HiFi készülékek: https://hardverapro.hu/aprok/hirdeto/bkercso/keres.php?search_exac=0&search_title=0&usrid=341946&buying=0
-
#92251648
törölt tag
"2) Some of the very worst rooms I've heard for reproducing music have been designed by acousticians, usually because over-use of absorbents results in a dry, lacklustre, unengaging sound."
Életem legszörnyűbb kulináris élményének tárgyát egy szakács követte el. Mi következik ebből? -
dyscus
tag
"a fesz.erősítő és meghajtó fokozatok torzításának szándékos növelésével"
Ha ismernéd a számokat, akkor el tudnád olvasni a THD-t. Segítek: a tizedes vessző utáni nulla után oda van írva, hogy 21. Nem úgy van írva mint a nembiztosanlétező bta erősítő esetében, hogy 2 után tizedes vessző, s utána 1, ami jellemző az egyszerű erősítőkre. -
Dißnäëß
veterán
Szép és jó, de nekem túl idealista, mézesmázos, olyan igazán elrugaszkodott a realitástól.
Nézz körbe, mennyi mindenrôl pezseg ez a topic. Hát még a hasonló szellemiségû kinti nagyvilág, a maradék 7 milliárd hifis közönsége.
Kütyü, drót, kütyü, drót..
Anyám ? Nagyapám ? Vagy akár jóapám ? Haverom ? Tömegek százai ? Na ÔK gyakorolják azt, amit ML említ: lemegy, megveszi, ÉLVEZI. 100-ezerszer jobban, mint a kritikus "hülye hifista", akinél épp a Van den Hul x fajtája "gyengélkedik", mert jaj, nemszólúgy...
Most is otthon voltam a napokban látogatóban. Öreg Onkyo TX-SR601E sztereóban két álló Magnat Monitor Supreme 802-vel olyan kifejezetten fincsit zenélt, néztem is magamban, vajon kinek a 64 éves anyja élvezi így a hifit ? (Meg a Netflixet a tv-bôl, optikán). És imádja és szupi boldog az én öreg vasammal. Ennyire egyszerû az egész.
Vajon ôk vannak "elb***va", vagy mi, hogy a 6620-adik hsz-nél járunk és fossuk a szót a mikor mirôl ?
[ Szerkesztve ]
POKE 16017,44 ..... SYS 2077
-
bkercso
nagyúr
THX-AAA-ról mit gondolsz?
Nekem a hallhatótorzítás-mentesség jön be, és szerintem könnyebb agyban hamar megszokni, ha valamit furán mastereltek. Valahogy nem vágyom elé egy függönyre. Régi filmeket se régi TV-n nézek.
Megjelentek! : MFD3 és MFA3 || bkercso HiFi készülékek: https://hardverapro.hu/aprok/hirdeto/bkercso/keres.php?search_exac=0&search_title=0&usrid=341946&buying=0
-
Dißnäëß
veterán
Atyaég.. Valami "újjal" el kell adni mindig a portékát. Ez a mai hifiben az "innováció".
Még ma is hálás vagyok érte, micsoda szuper toroidot alkottak nekem Elektrisék (és hogy fapaci ajánlotta ôket).
Amúgy tervezem körbeszegni lakkozott fával a kis dobozt, alulra a lábakat leszedve kap egy keményebb mdf-et, ez lesz a végsô "szarkofágja" az egésznek.
Haver csak annyit mondott a fehér lakkozás ötletemre: jó ez így, szép, ne parasztbarokkozzak már Úgy röhögtem (Igaza van). Mahagóni lesz, vagy fekete.
POKE 16017,44 ..... SYS 2077
-
Ribi
nagyúr
Réz nem jó mágneses árnyékolásra, 1 centi vastag vaslemez pedig nem fogott eleget.
Nem tudom mit érne vas réz vas, de szerintem nem sokat.
Szóval kellene permalloy vagy hasonló.Dißnäëß: Biztos, mert amennyire lehet eltávolítva az eszköztől, kb 2-3 centi, lényegesen kisebb lesz a brumm. Sajna a kialakítás úgy jött ki, hogy pont alatta van a kimenő trafó. Átalakítani már nem nagyon lehet, marad az árnyékolás.
-
#10726912
törölt tag
Értem, köszönöm a tanácsot. Ceruzaelemes megoldást fogom elkövetni, nem a dobozos drága megoldást, igy párezerből megúszom, nem lesz nagy összeg, inkább pepecselés.
Ribi: én se tudom, mit kell alkalmazni, halvány fogalmam, hol lehet és egyáltalán mit venni. Ez távolabbi terv, talán jövőre ráugrok, utolsó simitások egyikeNeked és mindenkinek, akik offba teszitek a mondandótokat, ALAPITÓ TAGKÉNT ÉS SZAVAZÁS ÁLTAL EGYIK MEGVÁLASZTOTT HÁZIGAZDAKÉNT kérés:
NE OFFOLJATOK! A technikai-mérnöki témakör pont annyira tartozik a hifihez, mint a kék gyöngy, minden ide tartozik!
Idéznék a nulladik hsz-ből:
"Ezennel tehát "Audiokultúra" néven létrejön egy olyan hifi topik, amely tematikailag szintén általános egészében átfogja a hifi bármely lehetséges témáját, sőt, (lásd például zeneszerzők, zeneművek, hangszerek, hangversenytermek, előadók, előadások, hangfelvételek, hanghordozók, hi-fi készülékek, hifi kiegészítők, DIY hifi, kísérleti hifi...) TÉNYLEGESEN átfogni szándékozza a hifi bármely lehetséges témáját,
(...)
ebben a topikban bárki, aki
- bármilyen marginális hifi=audiokulturális témáról,
- bármilyen extraabisszikus tárgyalási mélységben,
- bármilyen gondolati-képzeleti-elvonatkoztatási-ötletelési-sejtési-sejtetési-feltételezési (de nem az "aztcsiripeltékamadarak-hallottukharangozni-patakiattilánakmondtákazufók-bemondtaahírtévé") szinten,
- bármilyen csírabimbó kísérleti állapotban,
- bármilyen csimborasszó vagy marianaárok felkészültséggel,
- bármilyen magasfilozófiai életrevalótlansággal vagy szupermérnöki jéghátánmegéléssel,
- bármilyen szőrszálhasogató részletességben,
- bármilyen (a témához általa illőnek vélt) végtelen terjedelemben
érdeklődni, közreadni, beszélgetni, vitatkozni szíveskedne, az itt UGYANOLYAN kellemes környezetben és közösségben, otthonosan, kényelmesen, régiráérőstörténetmesélősen tehesse, mint aki csak egy modernrohanóséletsocialmedia közhelyfélmondatot akarna idevetni."
Senki nem tol és tolhat le senkit, mert erősitő épitésről, vagy bármilyen diy témáról van szó, ez is a hifi része. Nem emlékszem arra, hogy ezt bármelyik alapiró tag, vagy házigazdának, moderétornak jelölt személy kifogásolta volna, szóval offolás nélkül folytassátok.
Köszönöm.
Új hozzászólás Aktív témák
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen