Új hozzászólás Aktív témák
-
Allien
veterán
válasz
chickendance
#9304
üzenetére
Sajna, most nem találom meg a saját elmentett legjobb eredményeimet.
De volt olyan, hogy a lövészem is 30 felett teljesitett, és Ő csak a második volt.
Természetesen, kb 2 dead mellett. Mondjuk, ez se ebben az évtizedben volt.

-
Allien
veterán
válasz
Prison85
#9274
üzenetére
Igaziból fel van telepítve a gamma. De jelenleg más játékokkal nyomulok, mint pl BF4free. Ami a 2142-t illeti, már nem ugyan az, mint régen volt. Illetve, én nem vagyok ugyan az.
Azóta van egy 7 hónapos csöppségem, ezért (sem) nagyon tudok folyamatosan játszani, ki-ki kell lépegetnem, és kb 22 óra után van időm pár körre folyamatosan.
Ami azt illeti, igazi változást a hardwereim hozták, mint anno. A billentyűzetem nem változott, az egerem egy kicsit, de az igazi változás a játékon belüli beállításaim voltak, és azok már nem olyanok. Anno, kifejezetten gunship/snipa volt beállítva, közelharc szinte esélytelen volt. Ma meg a bf4free-ben vegyesen megy minden. Tehát hosszú idő lenne, amíg ismét megtalálnám a jelenlegi hardwerekhez a számomra megfelelő beállításokat, és ráadásul kifejezetten titán módot szeretem. Ettől függetlenül, előfordulhat, hogy vissza-vissza lépegetek, és ha úgy alakul, még a végén szét is lőhetek majd pár 818-s feneket.

-
Allien
veterán
válasz
gelacihun
#9272
üzenetére
Na ja. Régen is sok(K) múlott a lövészeken. Volt, hogy oda raktam a gépet az ellenfél lába elé, mondom, a lövész majd csak lelövi, meg ugye spottoltam is neki, nehogymá félre értsen. Persze mondanom se kell, hogy a végén meguntam, oszt inkább elgázoltam a gyalogbékát.

-
Allien
veterán
válasz
Prison85
#8739
üzenetére
Nekem ezekkel a legnagyobb bajom, hogy nem lehet térben eltolni a gombokat. De legalább a WASD gombok méretét növelnék meg, vagy ezeket ki lehetne cserélni, már SOKKAL jobb lenne. Nagyobb felület, kényelmesebb irányítás. Már csak kis felületi kezelés kellene ezekre, és akkor jobban érezhetőek is lennének, melyik gomb melyik is, azaz, nem kellene le-le nézni, jó helyen van-e a kezem. Mondjuk elégséges lenne a W-t "megjelölni" akár egy kis pöttyel, dudorral, hogy újbeggyel érezhető legyen. Ezen kívül még talán a G-t is megjelölhetnék, és így (tér)"érezhető" lenne a bill. De így, így csak lehúzás számomra az összes.

-
Allien
veterán
válasz
Prison85
#8737
üzenetére
Ok, kinek mi. Én speciel játék közben nem fogok egy LCD-t hesszölni, főleg nem heli/gunship irányítása közben.
Tehát a "hasznos" infót max "nyugalmi" időszakban láthatom, pl pálya betöltése közben, az fps se annyira érdekel, de arra meg ott a fraps, ha kell, ráadásul azzal képeket sokkal egyszerűbb lementeni. De mondom, kinek mi...

-
Allien
veterán
Én speciel Zboardot használok, nem halk, ez tény. De inkább a gond a feltétek cseréje közben van (szerintem). Az inkább zajos, mint a gépelés/játék (bár tény, nem halk a gépelés). De akkor én is bele vau-vau:
Cyber Snipa Game Pad V2 esetleg?
Vagy még ezek: hátha...De most őszintén, ne viccelj má! Ami egy kicsit is hasonlít a hagyományos billre, az NEM gammer, hanem f*s (de legalábbis írógép koppincs, 1800-s évekből minimum). Azaz pl Razer Arctosa, és társai ugye CSAK billentyűzet!!! Egy dologban nevezhetőek gammernek, ha egyszerre több "gomb" lenyomható, mondjuk minimum 5. De ilyet meg már nagyon sok bill tud, csak a gammer billnek nevezettek talán jobban, ésszerűbben meg vannak csinálva, és nem fordulhat elő olyan, hogy pl a W-D-t lenyomva, mellé pedig pl az E-t megnyomod, de nem "érzékeli". Speciel a Logitech üdvöskéin szoktam a legjobban röhögni, meg akik hápolják ezeket. Tiszta vicc, hogy attól "GAMMER" a bill, mert világít, és van rajta LCD. oszt 30E feletti az ára.
OMG werryLOL.
szigorúan szvsz
Ja, amúgy, én nem bántam meg a Zboard vásárlását, ma is ezt használom, és merem állítani, hogy nagy mértékben hozzá járult eredményességemhez.
Ha mással nem, pl sokkal ergonomikusabb, mint egy átlag billentyűzet, hiszen ha vissza rakom az alapot, szinte játszani se tudok már, annyira bénán vannak elhelyezve a "normál" billentyűzeteken a WASD gombok. 
-
Allien
veterán
válasz
biggamer
#7527
üzenetére
Szia!
Látom, Te is monitort veszel, mert én is!
Amit kinéztél, nézd meg ezen a linken! Jó, hogy full HD, csakhogy van-e hozzá videó kártyád, ami kihajtja ekkora felbontásban!
Bár a BF2-2142 valszeg elfut egy mai normálisabb kártyán, pl 4850-n is fullban. Ennek a monitornak viszont 8ms a válasz ideje, ez már esetleg zavaró lehet. Jelenleg 2-3 másik monitorral szemezgetek, ezek.
ugyan az, csak 1 collal kisebb
Dell, és a PH-n van teszt róla, kiváló, és a válasz ideje is kisebb.
LG favoritom, szerintem ugyan az a panel, csak jobb(nak tünő) elektronikával (5ms válaszidő).
Nagy favorit, igaz, külön kell megrendelni, de az értékei nagyon meggyőzőek, 24 colos, 5ms válaszidő.
Sok sikert hozzá! -
Allien
veterán
hehe, csak nem Trust lócitromod van?
Nekem anno, volt egy ilyen trágya egerem, pedig nem is volt olcsó, kb 6E pénz, kb 6-8 évvel ezelőtt. Akkor kezdtem el komolyabban foglalkozni a multiplayeres gammákkal. Golyós egérről váltottam egy Trust-ra. A Mohaa-nál elkezdett forogni, ki se tudtam jönni belőle, csak ha arrébb löktek, vagy testileg a haverok, vagy az ellenfél gránáttal. Már ha addig le nem lőttek. Abba kellet hagyjam, de közben elkezdtem a Battlefield 2-vel is nyomni. Na, ott szakadt el a cérna. El lehet képzelni, csapatszállító helinél én voltam a pilóta. Mentünk a szárazföldre, majd hírtelen előjött a bug. A helit megtekerte, és a földhöz csapta. A statisztikámnak annyi lett, mondanom se kell. Ott feláltam, és a lehető legrövidebb időn belül beáldoztam egy NORMÁLIS egérre. Az ilyen nevesincs sz*rokkal NEM érdemes játszani, mert NINCS driver támogatásuk! Ha valami gáz van, semmit se tehetsz, vehetsz egy új egeret. Akkor meg minek? Amúgy, nekem eddig 2 Razer egerem volt (Diamondback, és Copperhead). A Diamondback sajna driverileg még nem olyan kiforrott, mint a Copperhead. Ergo, a Copperhead-ra egy voks, mert még MA is jó!

-
Allien
veterán
SAAWozni tudni kell! Nem nehéz, de ugye vannak, akik elbénázzák. pl egyik, hogy a legmagasabb pontra mennek fel. Ezeket rendszerint halálra gázolom.
Legtöbbször másik gunshiptől pottyanok le. A K/D arány akkor tud magas lenni, ha nincsen ellenfél a levegőben, már, hozzá értő. Illetve, ha van egy gunnerem, akkor ennél csúnyább a K/D, mert mindkettőnknek magas tud lenni. Volt, amikor ketten 70 felettit értünk el (összesítve), mindössze 1-2-3 halállal. Az is mondjuk az én túl vállalásomból, azaz beakadok egy lámpa oszlopba, vagy megszívatnak APC/TITÁN kapszulával. Volt olyan, amikor warroztunk a klánnal, azt éreztem, külön készültek rám.
Legalább 2-3 emberke állt be SAAWozni! Ennek is megvolt az eredménye, hiszen így ezeket én lekötöttem repkedéssel. Ha viszont nem készültek rám, akkor meg azért volt végük, mert a Titán mód egyik alapvető nyerési módja, a gunship!
Relative gyorsan tud silókhoz érni, akár foglalni is. A walkerekkel lehetett egyedül igazán megszívatni, de ez is külön téma.
A SAAW-től is le-le pottyanok, de azért van pár alapvető taktikai dolog, amivel elkerülhető a potyogás.
Mint ahogyan sok idióta gunshippes van. A legrosszabb, amelyik már játék inditásnál azonnal megy az ellenfél titánjához. Ezeket a legkönnyebb megszívatni. 
-
Allien
veterán
válasz
Anonymusz
#6966
üzenetére
Köszi, azt az oldalt is ismerem, de ott nem látom, hogy pl lebontva a járművekre hanyadik vagyok a ranglistán.
Anno, azért jó volt nézni, hogy a nemzetközi mezőnyben is az első 90-ben szerepeltem, és természetesen a Magyar sort is vezettem. Ma meg kb a 4. lennék, ha frissülne az oldal, és feltételezném, hogy más se előzött meg.
De azért aK/D-m gunshippel még mindig tetszik 
-
Allien
veterán
válasz
CoolMan
#6963
üzenetére
Fenn van az jó rég óta!
Pár hónappal ezelőtt még játszottam is. Most ugye az új BF-t nyomtam, és hétfőtől a Moha-t fogom nyomni!
De, lehet, felnézek, hátha kevesebb a csíter ezek után! ![;]](//cdn.rios.hu/dl/s/v1.gif)
Amúgy, nem tudja valaki, hogy mikor frissül a BF2142-s statisztika? Olyan, mintha már egy éve legalább nem frissülne, legalkábbis a sorrend, mert engem be se rakott.

-
Allien
veterán
Az első hozzá szólást nem kellene szerkeszteni? Bele kellene íratni, milyen sorrendben kell telepíteni a játékot, és a patchek linkjeit is bele kellene írni. Pl az 1.5-st alig-alig találtam meg. A nyomi EA oldalon nem hozta fel!

-
Allien
veterán
Offolok. Találtam olcsóbban Zboard-ot! Már, elvileg.
6090 HUF-rt szerintem nagggyon megérné. 
-
Allien
veterán
válasz
Prison85
#5574
üzenetére
Jaja, újra szerveződött részben. De, az új résszel (BFBC2) nem vagyok kibékülve.
Vissza léptek a BF2-höz, bár, vannak dolgok, melyekben sokkal jobb. Viszont, sajnos a heliket totál elcseszték.
A tankok még csak-csak. Viszont, ugyan olyan tré taktikai érzékkel vannak az emberek megáldva, tehát ez totál nem függ a BF résztől, mintdnél kb ugyan az megy. 
Tegnap pl a kommander ment el gunsippel!
Mondjuk, amikor beírtam "mindenkinek", hamar kiröppent ebből a szerepkörből, azaz hirtelen már nem kommander lett. 
-
Allien
veterán
válasz
Prison85
#5553
üzenetére
Ha szigorúan nézzük, én speciel HTW-s vagyok, még ha ilyen klán már nincsen (sajnos).
Klán előtagnak jelenleg "FLYBOY"-t használom, hátha jobban beengednek gunshippet vezetni, gondoltam én balga. persze, nem jellemző, de azért néha-néha kapok budyy listás megkeresést, ha valaki huzamosabb ideig mellettem ül gunnerként. 
-
Allien
veterán
válasz
Prison85
#5513
üzenetére
Anno, az alap szett is "csak" 12E volt, plusz feltét 6E! Nekem csak a BF2-s feltét van, ezzel tolom a 2142-t, Heroes-t, és a BC2-t is! A 2142-ben, főleg titán módot nyomom (pontosabban, nyomtam, most már csak néha-néha). Warroztam is, anno a 2142-vel, és merem állítani, hogy ennek az IGAZI gammer billentyűzetnek köszönhetően sokkal, de sokkal eredményesebb vagyok, mint holmi ál gammer billentyűzettel lennék, pl számomra LOL kategóriás gammer billek. Mint a logitech G19, meg társaik. Hiszen, a kb 200 éves írógépre hasonlítanak (azaz no ergonómia), csak van háttér világításuk, meg esetleg LCD.
Me ugye, valszeg sűrűn nézném azt a nyomi LCD-t a billen, miközben repkedek a gunshippel.
Kell is, hogy világítson, hogy megtaláljam mondjuk a WASD gombokon kívül azt a párat, mely szükségesek. Ha lenéznék a moncsiról, inkább elásnám magamat. 
De, vannak alternatívák is, szerintem a Cyber Snipa game pad, és társaik is sokkal többet érnek, mint az átlag gammernek kikiáltott billentyűzetek.

Szigorúan saját vélemény!
-
Allien
veterán
válasz
biggamer
#5507
üzenetére
Főleg, mert mondjuk lesz benne apc, azzal meg ugye magasabb épületekre is fel lehet ugrani. Csak, sokszor nem ér semmit se. Ha egy snipa marad a legvégére, az nem ér semmit se a sok kutya zabáló ellenféllel!
Nem 1x maradtam egyedül ilyen pályán (akár ezen is a BF2-ben). Ott egy rövid ideig tudtam tartani magamat, itt sokkal kevesebb esélyt látok rá. Szerintem amúgy is snipák ilyen pályákon csak korlátozottan alkalmazhatóak, sajna.

-
Allien
veterán
válasz
gelacihun
#5431
üzenetére
Azé NEM lehetetlen!!! Futottam én is olyan kört, ahol 0, azaz nulla halálom volt, gunshippel!
Inkább jellemzőbb volt, hogy földbe csaptam a gépet, miközben el akartam gázolni egy bakát!
(statom a gunshippel 9/1 K/D)
A késes le lehetetlen, csak éppen qrva nagy mák kell hozzá, nem feltétlenül tudás van mögötte. Ugyanis, néha-néha betéved egy idióta, aki nem késezik, és mondjuk el kezd robbantgatni, meg ilyenek. Illetve, ha mindig felélesztették, szerencséjére.
-
Allien
veterán
Ma ismét felraktam a WIN7 64-re.
Mentem is egy kört gyorsan. 
-
Allien
veterán
Amúgy, egy előnye van, hogy ismét újra raktam a játékot. Rendesen müxik a NS is.
Ráadásul elmentem a Wake szigetre egy inflanty-ra, ami azért kamu kicsit, mert Titán-ról indul az ellenfél, és egy kiselejtezett titán is van a szigeten. Na, sziget védelem beindúlt, beűltem a titán légelháritó gunner helyére, és ott váltogattam a kettő közt, attól függően, merre volt célpont. Igaz, szárazföldi egységre semmit se jelent, de relative rengeteg lelövésem, és assist-om volt. Meg is lepődtem a végeredményen, mert ahhoz képest sok killem lett, hogy csak ott ültem, és vártam a sűlt galambokat.

-
Allien
veterán
válasz
F_Zolee
#3432
üzenetére
Tegnap én is kaptam egyet. Gyalogost észleltem. Ráadásul légelháritós volt, azaz elég nagy rizikóban voltam. Elrohant fedezékbe (nordenes inflanty pálya), egy konténerbe menekült. Lehuppantam aránylag a konténer mellé, és benyomtam a pajzsomat, majd átültem a gunner helyére. Persze, meg is jelent a csávóka, és rám tudott lőni, de meg is nyekkent azonnal.
Erre kapom a kiszavazást. 
-
Allien
veterán
-
Allien
veterán
válasz
biggamer
#3417
üzenetére
Nem. Amakrózás az, hogy az egé programozható, és nem kell 3x lenyomni ugyan azt a gombot, vagy 50x, hanem csak 1x, és a többit az egér intézi helyetted.
Itt meg egyszer megnyomod az F2-t, majd jobb egérgomb, majd bal, kb ráirányít, majd F1, vissza a pilóta fülkébe.
Elvi szinten a trükk annyi, hogy megfelelő magasságból kell csinálni, pilótaként nagyjából becélozni az ellenfelet, tehát logikusan, ne a hátad mögött lévő tankot akard kinyírni így.
Nálam, meg sokunknál az egér érzékenysége magasra van állítva. De TV-zésnél pont lentebb kellene állítani. Csak erre nem mindig van idő, ráadásul utánna azonnal vissza kell nyomni a heli vezetéséhez. 
-
Allien
veterán
válasz
biggamer
#3412
üzenetére
A helizés egy dolog. Úgy szoktam én is okosodni, hogy beülök másodpilótának, és onnan TV-zgetek, meg lövöldözök, és jelölgetek. De, hogy mikor lépek fel megint, azt nem tudom, lehet, ezen a héten már nem.

Mindegy, majd össze hozzuk azért, másfelől, nem hiszek a szóbeszédben!
-
Allien
veterán
válasz
F_Zolee
#3411
üzenetére
Mondjuk tegnap fenn voltam egy szerveren, és elég rossz arányom lett. Volt egy tag, qva messziről TV-zett ki, úgy, hogy a gunshippes direkte nem fogott be. Így sokszor csak annyit vettem észre, hogy felrobbant alattam a gép.
Jól nyomták, sajna, esélyem se volt, mert a mi csapatunk lámik voltak, nem jelőlgettek, vagy csak rittkán. Igaz egyszer.egyszer lekaptam én is őket, de ez ritka volt. Amikor lement a titánjukon a pajzs, beálltak védeni. Elég érdekesen halogattam meg. Aztán, kikerűltem a szerverről, de nem mentem vissza. A tagnak 70 felett volt a killje.
Nem mondom, hogy csalt, de voltak furcsaságok. Csak, mivel sokszor nekem is mázlim van helizésben, ezt nem mondhatom. Hiszen, ha neki a csapata jelőlget, akkor már előnyben van. Speciel, én is őltem meg véletlenűl valakit. Mentem az egyik silónk felé, és csak úgy, heccből oda küldtem egy TV rakétát. Na, írta is, hogy kinyiffantottam valakit.
Valszeg már eleve sérült lehetett, de nekem ez mindegy volt. 
-
Allien
veterán
válasz
biggamer
#3399
üzenetére
Ombre! Neked azé sz*r, me 512 ram a zikszpének is majdnem kevés!
De no para. A VGA-t úgy is cserélni kell, de nem kell az egész gépet cserélned. Ha tudsz tuningolni, tehát frankó alaplapod van, akkor nagy gond nincsen. Kell egy jó proci, jó hűtéssel, és 1+1 giga ram. Az egészben az utóbbit a legnehezebb beszerezni, már, ha DDR1-s ramokról beszélünk. Elvi szinten persze lehet venni mezei 400-s ramokat, de tunin potenciálban eléggé hamar kifulladnak. Habár, nekem volt egy Mushkin zöld hűtéses, alap 400-s ramom, az ment 480-ig.
A mostani meg 500-s, csak sajna a szupi alaplapom megnyekkent, és egy gagyi asus-l kell szórakoznom, és nem megy a tuning vele (me gagyi a lap).
Persze, nem adom el a ramokat, de meg lehet próbálni keresni, hátha eladja valaki. Ha nem, akkor marad a platform váltás. De igyekeznék a helyedben, jön az áfa emelés.

Ja, és elképzelhető, hogy azért szórakozik a hang, mert ótvar kevés a ramod.
-
Allien
veterán
-
Allien
veterán
Na, ma nyomtam pár kört. Természetesen, továbbra is rengeteg idióta van. Pl elkanyarodtam az ellenfél titánja előtt. Éppen kijött a másik gép, egymásra lőttünk, majd belém jött. Erre kiírja, hogy beálltam kempelni, és indított egy kiszavazást.
Sajna, mág nem emléxem, hogyan kell üzit írni, ezért nem is irogattam semmit. Kénytelen voltam megnézni a gépkönyvet, hogyan üzengessek.
Természetesen, egy másik szerverről kidobtak, mert nem megfelelő nyelvet használtam. Beírtam valami csúnyát, ahogy szoktam.
Csak azt nem értettem, miért 4-5 percig tartott ez az adminnak. ![;]](//cdn.rios.hu/dl/s/v1.gif)
-
Allien
veterán
-
Allien
veterán
Bakker, végre játszanék vele, erre kidob a pályákról Pb hibával!
Újra raktam, de semmi változás. Leszedtem a pb részt, hátha, de semmi.
Nagyon nem akarja "valaki", hogy 2142-t játsszak. 
-
Allien
veterán
válasz
biggamer
#3234
üzenetére
Hmmmm...
Partra szállós pálya, repcsik nélkül.
A BF2-ben is volt hasonló, de ott legalább volt légi jármű. Nagyon kíváncsi leszek, hogyan gondolták a partra szállást, bár, ködöt igérnek, de szerintem az nem olyan nagy segítség. Majd meglátjuk. 
Battlefield 1943 Wake sziget, kíváncsi leszek, meg arra, hogy mikor hozzák ki, hogyan lehet megkaparintani olcsóbban, tehát bolti verzió, vagy netes letöltős euróért (EA downloader).
-
Allien
veterán
Hát, nem véletlen mondom, hogy pont EZ nem jó taktika!
Előre NEM látod, milyen a másik csapat, de a sajátodat se ismered rendszerint. Ergo, erre NEM lehet tervezni, hogy majd átmegyünk, és legyakkjuk az ellenfelet. Két pont közé is CSAK akkor van értelme, ha az alsó ágyukat NEM lehet földről ágyúval kilövöldözni, különben sz*rt se ér a mozgatás, sőt, még rosszabb lesz!
Ha védekezésre állsz fel, akkor se éri meg oda menni a másik titánhoz, főleg nem szembe állítani a két behemótot, az a lámaság magas iskolája (ez tuti). Az egész FPS társadalomba szinte egyedül van a BF-ben normálisan használható jármű park (főleg a BF2142 épül erre). Aki csak rohangálni akar gyalogosan, minek TITÁN mód? Arra való az inflanty. Illetve, aki szereti a titán robbantgatását, annak se KELL feltétlenül a titánról egyből átugráni a másikra. Az NEM csapat játék!
Sőt! Éppen ez a lényeg benne, sokkal többet kell benne gondolkodni. Néha elég, ha a sok egyedül, önfejűen rohangáló bakák közt van egy jól együtt dolgozó szakasz. Nagyon kitűnik, ha egy klán felmegy egy szerverre, főleg, ha azok warroznak, mert publikon is látszik a "mozgásukon", hogy ésszel játszanak (ráadásul, komoly kommunikáció folyik ilyenkor, még játékon belül is).
Amikor belépek egy szerverre, az az első, hogy szakaszba lépek. Lehetőleg olyanba, ahol egy klánból többen is vannak (és nem zárják le), vagy, legrosszabb esetben olyan szakaszba, ahol a legtöbben vannak. Igaz, gunship-ezek, ez hátráltató (lehet esetleg). Amúgy, a szakasz parancsnok lerakja a spawn pontját a titánra, annál gyorsabban nem tudsz a cél területre jutni, még ha a két titán közvetlenül egymás mellett is van.
Másrészt, ha azt veszem észre, hogy a commander rossz felé mozgatja a titánt, már anyázni szoktam. Ezek a kommanderek képessek pl helibe űlni, netalántán még arra is vetemednek, hogy ellopják mástól a gunship-et, és agyatlanul taxinak használják, hogy át menjenek a másik titánra harcolni!
Holott, a kommandernek pont ezeket semmi áron se szabad megtennie. A legroszabb, ha csak azért lesz kommander valaki, hogy el mozgassa a titánt, aztán lemond a kommanderségről, hogy "harcolhasson".
El kell rugaszkodni a régi felfogástól. Itt annak van esélye a győzelemre, aki csapatban gondolkodik. A kommander kb mint egy stratégiai játék irányitója, ÉLŐ szereplőkkel. Ki tudja jelölni a szakaszoknak a célt. Ha az olyan, hogy teljesíthető, és az adott szakasz nem pancserekből áll, még több pontot kapnak, és még eredményesebbek lehetnek, de ez CSAK KÖZÖSEN megy!
Van, amikor a kommander nekem ad olyan "utasítást", hogy menjek, és foglaljam el valamelyik silót. Ilyenkor átgondolom, és válaszolok rá (yes/no). Ugyanis, van amikor egyedül vagyok egy szakaszban (mint gunsip-es).
Főleg, ha a parancsnok látja, hogy éppen elfoglalni készülök egy silót, akkor van a legtöbb értelme kiadnia a parancsot, mert akkor tuti elfogadom, és kap is érte pontot. Lehet ragozni, a lényeg, használni a fejet, nem csak menni előre!

szigorúan szvsz, és sorry, senkit se akarok megbántani

-
Allien
veterán
A titán mozgatása sok helyen tiltott, nem véletlenül. Ugyanis, nem megengedett dolgokat is elő hoz. Másrészt, sok hülye béna (ál)kommander rohangál.
Legfőbb idióta taktika, hogy a két titánt egymás felé vezetik, minél közelebb egymáshoz. Ezeket a kommandereket érdekes módon elég gyorsan kiszavazzák, mert ez kb 0 (azaz nulla) taktikai érzékre vall.
Ugyanis, ebben a helyzetben pl kapásból gunship szinte használhatatlan lesz, minden amatőr lazán leszedi a másik titánról.
A silók fölé vezetett titán se jó, megakadályozza a rakéta kilövését, meg mittomén milyen hülyeségek lesznek. Aminek talán lenne értelme, hogy kissé előrébb vinnék a titánt, hogy egyrészt ugrással egyes silók könnyebben elérhetőek legyenek, és a légvédelmi ágyúk ható távolságából minél jobban kikerüljenek. A másik taktika elvi szinten publikon, hogy olyan helyre vinni, ami relative, de nehezen megközelíthető szárazföldi járművel (főképp APC), tehát ne tudjanak felugrálni, és heliket kelljen használni. Csak, sajna, ilyen hely szinte nincsen, az APC bizony messzire "visz", másrészt, elég, ha a szakasz parancsnok kirakja a titánra a "dobbantóját", máris a szakasz tagjai ott lehetnek a titánon.
Mint írtam, a mozgatás előhoz asszem bugokat, vagy legalábbis, negatív dolgokat, fejből már nem emléxem, miket, de a lényeg, még warrokon se megengedett.
-
Allien
veterán
Ha elhagyja a járművet, az fel fog lassan robbanni. Igaz, tényleg lassan, de felrobban.
A többi része megoldhatatlan szerintem. Mondjuk, anno, a Bf1942-nek a DC kiegjében volt egy full repcsis pálya, na, az naggyon jó volt. Szinte mindenkinek jutott repcsi, aki meg nem akart repülni, beülhetett légvédelmibe, meg ilyenek. 
-
Allien
veterán
A slusszenkulcs se lenne yo. Elviszi egy láma, és egész körre félre dobja a sivatagba.
Tessenek ésszel játszani. Ha megállsz, akkor tedd olyan helyen, ahol nem nyúlhatja le senkise. Én is néha lerakom a gunship-et, jó messzi mindenkitől. Bár, ez ma már nem jellemző, mert a legrosszabb esetben is ott van a másik gunship. De régebben, ha nem tudtam vissza menni a titánhoz, és más hely se volt, akkor irány a pálya széle, elő a "csavarkulcsot", és mehet a hegesztés. 
-
Allien
veterán
válasz
biggamer
#3187
üzenetére
Mert a zöld az jó ping értéket jelent, a sárga még elmegy. A piros=meg ne próbáld.

A stabilizátor nem rossz dolog (shift-t nyomni), csak nem is jó!.
Az rendbe van, hogy nem fog mozogni a célkereszt, de ehez elöbb "levegőt vesz"-ünk. Azaz, egy csomó idő eltelik, mire stabilizálódik, addigra a másik már becéloz minket. Ez tapasztalat.
Persze, jól jöhet ott, ahol kevés a snipa, tehát nincsen ilyen jellegü ellenfelünk. 
-
Allien
veterán
válasz
biggamer
#3184
üzenetére
Snipa mindig is el volt szúrva az összes BF-ben. Ha nem fejlövést adsz, akkor marad két csík életereje. Azaz, akár hamarabb is lelőhet kapával is akár, mint ahogyan Te újra töltenél.
Éppen ezért, mindig olyan helyet kell keresni, ami snipázásra a legalkalmasabb, tehát minél fentebb, vagy, minél eldugodtab helyen. De akkor is, ha Te jobb pozícióban vagy, nyerőbb helyzetbe lehetsz. A másik, hogy legyen valami mögötted.
Ezt úgy tudom szemléltetni, hogy ha Te fent vagy egy lapos tetőn, és kinézel rajta, aki lentebb van könnyen kiszúrhat, mert "megtörik" a tető vonala. Ha viszont még van mögötted valami, akkor aránylag bele olvadhatsz a háttérbe. Ilyenkor is, tanácsos minél kevesebb mozdulatot végezni, lehetőleg az első lövés után ne változtass azonnal pozíciót, mert a mozgást a legkönnyebb kiszúrni! 
-
Allien
veterán
Hát, ami a csapatmunkát illeti, ez tény. Ha jó, vagy legalábbis, jól működik, akkor relative, de kölcsönössen tudunk segíteni egymásnak. Én is a heliben jelölgetem az ellenfelet, mert sokszor én se boldogulok az ellenféllel. Például a walkert mindenképpen megjelölöm, mert ritkán végzek vele egy kanyarban.
Ráadásul, jelölés után egy darabig látszik a mozgása. 
Ha jó a jelölgetés rendszer, akkor lazán megvan a 20-30:2-s K/D-s arány. Ha roszz, akkor meg örülök, ha nem megy negatívba.
Multkor meguntam, kiszáltam a heliből, és gyalogbékát játszottam. Silót foglaltam, és levadásztam az ellenfél helisét, aki próbálkozott. Pl apc-vel lebénitottam, majd kilőttem magam, és rá ugrottam. Tehát, a szokásos szenyóságok, amikkel ellenem is szoktak próbálkozni.
Volt egy srác, már annyira felidegesíthettem helizésemmel (mindig leszedtem), hogy már kamikázézott. 
A csíterek szerintem ebben a játékban főleg a gyalogos pályákon lehetnek, mert az kedvez nekik. Helizésnél szerintem kifelyezetten zavaró lehet az a grafika, amit a csítelés "okoz". De legalábbis, nem tudom elképzelni helisről, mert megzavarja a "térlátást".
Másrészt, nincs is rá szükség. Aki elbujt, azt nehezen tudom közelről kiszedni, távolról meg nem kell csít hozzá, elég a TV rakéta. 
-
Allien
veterán
?
Rossz volt a gépem. Volt, hogy 2 napig ment, és egy hétig be se lehetett kapcsolni. Most már megy, de a mikrofont még nem tudtam beüzemelni, ráadásul, egy csomó új játékot ki kell próbálnom.
Más TS cím is lett, ha jól vagyok informálódva!
Másrészt, hogyan felejteném el a HTW-?!
Csak, kénytelen vagyok más prefixet használni (FLYBOY), mert még így is sokat szenvedek a sok-sok lámával.
Nem az a baj, hogy beül a gunship-be, hanem nem tudja irányítani, illetve, hiába "ordibálok" neki, lámaidióta mintha nem látná, vagy nem tudom. Tegnap is, ordibálok, hogy kell javítani, de nem. Kőrözget még, oszt csoda, hogy ripsz-ropsz lelőnek minket?
Persze, ilyenkor kénytelen vagyok csúnya szavakat beírkálni. Nem azért, mintha én lennék a legjobb pilóta, de legalább ha segíteni akarok neki, vegye a fáradtságot, és halgasson rám.
Legalább ilyen téren, hogy menjünk javítani, vagy kell ammo. 
-
Allien
veterán
Akkor majd felveszlek budy-ra benneteket is.

Amúgy, aki úgy érzi, hogy kezdi érezni a gunship másodpilóta szerepét, tehát pl jól rakétázik, és JÓL tudja használni a jelölgetést (mert az egész játékba EZ a legfontosabb), akkor majd szóljon.
Elviszem egy körre a fellegekbe. 
Igaz, mikrofonom még mindig nincs beüzemelve, de majd megpróbálom beüzemelni.
-
Allien
veterán
válasz
biggamer
#3152
üzenetére
Mondom, gond szokott lenni a master szarverrel, nem ritka.
Engem se rakott vissza az engem megérdemlő helyre, a gunshippes listán.
Ma vót egy yo köröm, 22:2, ebből egyszer lekamikázéztak, egyszer, meg hátulról utánnam jöttek, és nem jelölte senkise. Persze, olyan gyerek lőtt le, akinek éppenséggel negatív volt a K/D-je, valami 5:9, írtam is, hogy "Lucky".
Persze, nem mindig megy így, az más kérdés. 
-
Allien
veterán
válasz
biggamer
#3149
üzenetére
A titán alatt mondjuk kémrepcsi szokott keringeni.
Ha nem a saját csapaté, érdemes lesorozni. Onnan tudod, hogy hozzád tartozik, hogy ha mondjuk látod az általa megjelenített ellenséget. 
Amúgy, milyen néven is szerepelsz? Esetleg felvennélek budy listára.
(akár privibe is elküldheted) -
-
-
Allien
veterán
-
Allien
veterán
válasz
biggamer
#3137
üzenetére
pbsetup.zip
Ezt leszeded, berakod a játékon belül "pb" könyvtárba (pontosabban oda zippeled ki), elindítod az exe-t, kiválasztod a játékot (ez fontos, nem elég az update részre kattintani), majd a többit elintézi.
Már, ha ezt eddig nem próbáltad.

Ja, és tudom, hülyén hangzik, de esettleg előfordulhat olyan, hogy warezolnod kellene.
Annak ellenére, hogy megvan EREDETIBE, volt már rá példa (kollegám), szintén eredetiben volt meg neki, és ennek ellenére a krekk exével ment csak neki. Az EA gamesnek is írt ez ügyben, és azt a választ kapta, hogy a lényeg a "CD kulcs", ha az eredeti, őket nem érdekli, hogyan fut a játék. 
De ezt csak halkan jegyzem meg, mert sérti az alapelveimet is, de mivel Neked (is) eredeti a gamma, ezért bosszantó, hogy ilyeneket is latba kell esetleg venni.

-
Allien
veterán
Yo régen játszottam.
De, mentségemre legyen mondva, bedöglött a gépem, és nem olyan rég sikerült csak normalizálni a helyzetet. Újra telepítem, de most mi a "helyes" sorrend, ha a NS-t is fel akarom rakni? 
-
Allien
veterán
Az EA games akkciózza a játékot, aki ki akarja próbálni, annak MOST érdemes megvenni, mert 50%-os kedvezménnyel beszerezhető (igaz, csak az alapjáték) 1990 huf minden nagyobb boltban.

-
Allien
veterán
válasz
Csabroncka
#3043
üzenetére
Az XP alatt is KELL a 2 giga a játékhoz, méghozzá minnél gyorsabb.
Csak az XP alatt arra kell, hogy minnél hamarabb betöltse a pályát, mert ez nagyon nem mindegy.

-
Allien
veterán
Azért ez nem olyan egyszerű.
Ha war van, vagy gyakwar, akkor menni kell.
Az most más kérdés, hogy mennyire volt ez szükséges, hiszen én "csak" heliztem. De, a warrokon érezhető volt az összjáték. Ha nem próbáltak leblokkolni (függetlenül, hogy ez mennyire volt hatékony), akkor bizony elmondható, hogy nagyon jó összjáték alakult ki köztünk.
Nagyon nem mindegy, hogy támogatjuk egymást. Ha megtették azt az amúgy alapvetőnek látszó dolgot, hogy jelölgették az ellenfelet, megpróbáltam segíteni.
Végtére is, ez volt a dolgom.
A publikon meg az volt, hogy mindig jött valaki, aki be akart ülni másodpilótának, mert jókat tudott kaszálni mellettem. Csak, van/volt 1-2 köztük, aki azt nem vette figyelembe, hogy Nekem is szükségem van "sikerélményre", ha a pontjaim nagyon negatívba mennek, ott fogom hagyni. Végtére is, ugyebár szükségem van/lehet egy segítőre, de ez akkor jó, ha kölcsönös.
Természetessen, nem ez volt a jellemző, inkább az, hogy ha tudtunk érvényesülni, akkor az első két hely a mienk volt.
Tegnap is felléptem, és egyből megtalált egy régi "ismerős" német csávóka. Szerencsére, az újdonság, hogy már 2x2 heli van, így ha nagyon gáz van, külön tudok menni.
Végre, berakták az új pályákat is, a szigetest sikerült már kipróbálnom.
-
Allien
veterán
Ahoj!

Ma újra felraktam.
De, a beállitásokkal még sokat kell szórakoznom, meg még a nodvd, meg no videot meg kell oldanom.
Borzalom, hogy nem lehet csak úgy, lazán átlépni a bevezető videókat. 
-
Allien
veterán
válasz
AMD Power
#2709
üzenetére
Már az 1942-re gondolsz? Nem mondom, hogy rossz volt, de ott nekem a DC vitte magassan a pálmát. Mégiscsak jobb a gépesített hadosztály, márpedig az alap gammában alig-alig van jármű, és ha azt egy nagyon balkezü elvitte, akkor akár az egész csata sorsát eldönthette.
De, kinek mi.
-
Allien
veterán
Az a legnagyobb baj, hogy ez a kézikönyben le van írva. Ez kb olyan, mint amikor az SG totyikba elitélhető módon beugattam, mert van 2-3 láma, akik CSAK szapulni tudják a snipákat. Mondom wazze, a claymore-t 95%-bal el lehet kerülni, a maradék 5%-ot vagy benézi az ember, vagy én raktam le.
Persze, volt egy srác, annak majdnem beanyáztam, mert köcsög volt, de mint egy paraszt. Na, a lényeg, mondom, ha mész fel a létrán, és eszettlenül, meghalsz. Ha viszont csak a ''szemedet'' dugod fel, akkor körbe tudsz nézni, és ha idióta snipa van fent, akkor kiszúrod a clayt (mert mondjuk közvettlenül a létrával szemben rakta le, és ilyenkor még vissza tudsz fordulni). De, van ennél egy 1000x jobb, ha külső nézetbe váltasz (még meg is kérdőjelezték, mert csak járműben van külső nézet, ennyit erről). Ja, összessen 2 ember írta, hogy köszi, de ezt nem is tudták, pedig a demó óta nyomják. Tehát, ennyit a fórumok hasznosságárol. 
A legjobb, amikor a gunner gépágyúzza a tankot, vagy a walkert, esettleg a titán ágyúit, amikor én úgy teszem a gépet (a titán ágyuinál), hogy csak át kellene váltania, és az egér bal gombját lenyomni, és meg se kell mozdítania, mert kilövi. Amúgy, nekem is segítettek kb-ra belőni a TV-vel a célzást. nem könnyű amúgy a TV használata, BF2-ben gyerekjáték volt ehez képest.
[Szerkesztve] -
Allien
veterán
válasz
p a s s e r
#2657
üzenetére
Köszi, igyexem.
De, elég nehéz, mert a gunnereim az esetelk nagyobbik részében sokkal több killt szereznek. Valszeg valamit nagyon rosszul csinálok, mert pl tegnap gunner voltam egy német mellett, és szinte labdába se rúgtam, mindig őneki sikerült bevinni a halálos lövést. 
De van, amikor pl egy aránylag kezdő is shimán legyilkol, egy walkerrel. Pl. tegnapelött egy gunnerrel kb 5x mentem rá egyettlen walkerrel, és a gunner egyszer se találta el, pedig többféle megközelítést is alkalmaztam. Az más kérdés, hogy két javító csomag volt mellette, és vagy 3x leszedett.
[Szerkesztve] -
Allien
veterán
Annyira azért nem jó. Illetve, természetessen jó, csak éppen még tesztelték. Bár, ma már elég tűrhető volt, és NS pályák is voltak.
Csak, sajnos még mindig beviszik a titánt a másik titán mellé, úgy, hogy látható, amikor indulnak a helik. Ha egymás mellé kerülne a két behemót, akkor egy fokkal jobb lenne, legalább esélyem lenne úgy kijönni, hogy ne sebezzenek azonnal.
Persze, nem a klánosok főleg, de azért ők is képessek ilyenre. 
-
Allien
veterán
válasz
p a s s e r
#2646
üzenetére
Én nem nyaralok má, csak gyűjtöm a killeket. Tegnapi napon sikerült bekerűlnöm a TOP100-ba, na jó, csak a 100. vagyok, de ez most mellékes.
8903 kill, 1036 deglés, és 1256 roadkill. Elég rossz arány, és csak azért, mert sok gázolást bevállalok tök fölöslegessen, és ilyenkor persze elém ugrik egy fa, vagy a baka hírtelen leránt a földre. 
-
Allien
veterán
válasz
STC Speed
#2648
üzenetére
Ja, én meg elmúltam 21 éves, és nem hiszek a mesékben! Az 1.40-ssel kevesebb a bug? Ergo, lesz, meg még hoz is, mert valamit megint benéznek az EA-DICE kóklerei. De ezt már megszoktuk, és nem is várunk TŐLÜK semmi jót. Max egy új Battlefield-t, hogy egy újjabb bűrt le tudjanak nyúzni rólunk!

-
Allien
veterán
válasz
sosperecek18
#2638
üzenetére
Sajna, ki kell fogni, éppen, kik, és mikor vannak fent, de néha így is necces, és elkerülhetettlen az anyázás. Ez van.
Sajna, az EA gamesre kell minden felelősséget hárítani, mert pl meg jelölhettné a ''jobb'' bakákat. Pl én hiába használom a =PILOT= prefixet, mégis, sokszor elviszik a helit, vagy ha 3. alkalommal lövik ki alólunk, mert a lámi mellé tudok csak beülni lövésznek, nem kap észbe, hogy hátha tudok mutattni neki 1-2 érdekes dolgot. Pl hogyan NEM szabad beálni a térkép közepére lebegni, hogy bárki leszedhessen.
Pontosabban, ezt én nem mutatom meg, mert eszembe se jut sokat egyhelyben lebegni. 
-
Allien
veterán
Ma elértem a gunshippel a 8000. killemet, és megkaptam az ''aircraft medal''-t.

-
Allien
veterán
válasz
STC Speed
#2628
üzenetére
Őőő, szvsz, meg NEM!
Tehát nem jobb a BF2 keresője. Itt pl 3 (!!!) lehetőséged van, az első a quick, amit alapban látsz. A második nevére most nem emléxem, de ebben van az ÖSSZES, és lent ki tudod választani, mire szűrjön. Persze, ez elég kevés, de nem kevesebb, mint a BF2-ben. A harmadik meg a History, ami 99 utolsó látogatott szervert jelöli! Tehát, ha kirak az asztalra, ezen keresztül a legkönyebb vissza menni oda, ahonnan kirakott, már ha meg van még a szerver. Ráadásul, a ''+'' jellel el tudod ''menteni'' az adott szervert, és azokat berakja a kedvencekbe, amiket mindig leszűr. 
-
Allien
veterán
válasz
Jhonny06
#2597
üzenetére
EZ tévedés! NEM a név alatt látható alapján itélem meg az embereket, hanem, a hozzászólás alapján (ráadásul, senkit se skatulyázok be emiatt). Az, hogy TE ''lelkes újonc'' vagy, egy dolog. De a hozzászólásod erőssen emlékeztet arra, hogy CSAK azért szólsz be valahova, hogy már NE ilyen ''rangu'' legyél, hanem feljebb mehessél. Ez engem nem zavarna, ha nem hülyeséget irogattnál (a BF2-ben is már egy megválaszolt postra írtál még, ami persze nem baj). A véleményed IGENIS fontos, csak itt már 1000x kitárgyaltuk, olvasd végig a totyikot, és rájössz. De, ezt nem fogod megtenni, nem is várom el, mert én se olvsanám most újra át. Semmi értelmét nem is látnám.

Az, hogy ''addikt'' lettem, egy dolog. EZ nem jelent semmit, és NEM lógok egész nap itt. Annyi, hogy régebb óta vagyok itt, és semmivel sincsen több jogosultságom, mint bárki másnak. Csak egyszerűen elértem a sok-sok értelmettlen hozzászólásommal, hogy ilyen ''rangot'' kaptam. De, még az avataromat se tudtam össze hozni (pedig az is kapható lenne).
Az, meg tényleg LOL, hogy úgy gondolod, hogy IGAZAD van! MIBEN? A személyes véleményedben? Az mióta igazság? (ja, éppen ma van a KIRÁLY halálának évfordulója, néma egy perces megemlékezést kéek mindenki részéről, THX) (mert ELVIS a király, számomra) Az, hogy nekem speciel nem tetszik Munkácsi festményei, még lehet, hogy másnak igen (ez csak egy rossz példa). Azt se értem, miben veszítettünk? Szerintem azok veszítettek, akik éppen ezt a gammát hordják le. Az más kérdés, hogy mint írtam, van, aki elvből nem veszi már meg, mert tudja, hogy az EA ezen sorozata NEM érdemli meg, hogy pénzt költsön rá, vagy magánéletébe nem fér bele, mert mondjuk asszony, és gyerek mellett KOMOLYAN játszani csúnya dolog lenne (akár váló ok is lehettne). Tehát, annak van igaza (szerintem), aki nem fosztja meg magától egyik gammát se, mert mind a kettő remek darab.

Viszont, mindenkinek önmagának kell eldöntenie, hogy akar-e, és melyikkel nyomulni, van-e rá ideje, pénze, stb...
[Szerkesztve] -
Allien
veterán
''Lelkes újonc''. Gondolom, most végigjárja az összes totyikot, és mindenhova behány valami értelmesset (legalábbis gondolom).

Pedig, ha EZT (már amit mondott) hamarabb elmondja Nekem valaki, tutira rá se nézek erre a gammára. Ja, most jut eszembe, mondták, a klántársaim (már a BF2-s -=SoG=- tagok), hogy Ők nem veszik meg, elég volt nekik az EA részéről ennyi bűrlenyúzás.
Ergo, akik itt vannak régebb óta (és tolják rendessen), azoknak ezek a hozzászólások teljessen értelmettlenek. Még ha egyet is értenénk Vele, akkor is.
Dehát, nem 1 ilyen beböfögés volt már itt a totyikban, ez is elfér.
Mellékessen mondva, a grafikára magassan teszek, azzal csak az idiótákat lehet megfogni. Ha nincsen mögötte valami plussz, akkor mindegy, hogy néz ki.
Ezen felül. Mivel a BF2 egy relative, de VALÓS fegyverzetet használ, ezért sokkal elfogadhatattlanabb, mint az olyan ''kitalált'' fegyók, amiket a BF2142 használ. Már kb 500x leírtam, hogy a BF2-ben, a snipa fegyó, az M95 egy nagyon jó negatív példa (ami ráadásul páncéltötő képességekkel bíró, nagy kaliberü fegyó). Hiszen, ha szembe velünk (szinte mindegy, milyen távol) fekszik valaki, és nem a fejét találjuk el, hanem mondjuk a vállát, túléli, ami magassan LOL. Hiszen, gondoljunk bele, ha egy ilyen skuló lövedéke behatol a vállunknál, és a testhelyzetből fakadóan egyre beljebb halad a testbe, esélytelen átélni. De, mindegy. EZ van.
Akinek a BF2 tetszik, és ez nem, az menjen BF2-zni. Én meg, amihez éppen kedvem van, vagy ez, vagy az (nem fosztom meg magamtól egyiket se). ![;]](//cdn.rios.hu/dl/s/v1.gif)
Nem is beszélve, hogy pl nekem speciel pont a BF2 kiegjei tetszenek, mint az AF, és az SF. Az ''európai'' kieg számomra katasztrófális, de ez a másik kettő, telitalálatnak bizonyult anno, amikor játszottam velük.
-
Allien
veterán
Mé, hol itt a gond? Kevesen vannak? Össze kell olvdani!
Csak ugye, ilyenkor a leaderek kötik az ebet a karóhoz, hogy milyen néven, és pl ki legyen a woodoo főnök, meg a többi beosztáson. Anno, amikor BF2-ben klánba léptem, eredetileg helisnek jelentkeztem. Mégis snipa lettem, mert akik jöttek csak akkor voltak hajlandóak beállni, ha helizhetnek. Ergo, lettem snipa.
Illetve, volt 1-2 olyan pálya, ahol plussz heli volt, azt ha szerencsém volt, megszerezhettem.
Jelenleg kivételezett helyzetben érzem magamat. Pedig a tegnapi klánwarron nem sok borsot tudtam az ellen orra alá dörgölni. Legalábbis a két fordulóból az elsőn kilőttek a heliből (a heli épségben maradt), és elvitték a saját titánjukra a helinket. No, onnan nuku gunship. Igaz, Ők se heliztek, ami nagyon LOL volt. A második körben viszont (ráadásul, azt a pályát pont ők választották) rendessen megzavargattam őket. Pl próbálták suttyomba a leghátsó silónkat befoglalni. Igaz, volt ott emberünk, de azért pár csapatszállitó füstbe ment terv lett.
-
Allien
veterán
Én a HTW-sek nevében nem tudok nyilatkozni, nem vagyok megbízva ilyen feladattal, a ''főnököt'' meg ismered.
Vele kellene konzultálni, de én most sajna egy pár napja fel se lépek, mert újra kell raknom a wint. Bekaptam pár cuccot, ami állandóan fellép a netre, és fogja a hálózatot.
Ma újra rakom, de lehet, hogy egy része holnapra marad, mert nem könnyű újra pakolni mindent.
(eleve formázott wincsire tudom csak felrakni azzixpét) -
Allien
veterán
Én anno Mohaa (Medal of Honor) csináltam azt, hogy eredeti volt a játékom, de lanparty-n talán csak nekem volt ilyenem!
Persze, no cd, meg ilyenek nálam is fent voltak, az nem számít negatív dolognak. Ergo, ha megvan eredetiben, akkor semmi gond. A peccselés már problémás lehet, mert lehet, hogy a lanon egy régebbi pecst alkalmaznak, és ilyenkor sajna, Neked kell majd alkalmazkodni. -
Allien
veterán
Te már nem vagy ''kezdő'' fórumos, tehát ujonc. Ergo, igazán vissza olvsahatnál, vagy mondjuk megnézhetnéd az első HSZ-t!
EZ a gamma MULTIPLAYER-s, ergo neten keresztül lehet nyomulni, és ehez köthetőek a fegyverek is, vagy amit írtma, kezd újra olvasni, mondjuk az első hozzászólás éppen megteszi!
-
Allien
veterán
válasz
p a s s e r
#2440
üzenetére
Egy magyar NŐ.
Ráadásul, a ''senior''-ok klánjában van (angol csapat), ha jól emléxem. 
[Szerkesztve] -
Allien
veterán
Igenigen! Őket is lenyomtuk, persze.
Csak jönnek a süket dumákkal. Pontossan nem tudom. Pl tegnap a titán mozgatásával jöttek. Az első körben az Ő szerverükön voltunk, titánt nem lehetett mozgattni, a másodikon nálunk, és ott mind a két fél mozgatta, de már eleve inditásnál hivatkoztak valami idegen szóra, mi nem ismertük. Valami csalás féleség, de fingunk nincsen róla. Kezdem unni, főleg, hogy rengeteg a konflikt, egyet elvesztettünk már, jól megbüntiztek minket (az egyik tagunk későn reggelt a CB-re). Még az a jó, hogy eddig helis csalókról nem nagyon halottam. Igaz, kempelni nem szép dolog, van, amikor ki is dobnak szerverről, de ez szintén a lámák hibája. Ha valakit 3x lelő a másodpilótám, és jön negyedszer is, az láma, ennyi. ![;]](//cdn.rios.hu/dl/s/v1.gif)
-
Allien
veterán
Dejo, tegnap warrunk volt, titános, CB meccs. Meg is nyertük. Vagy mégse? Ismét konfliktba keveredtünk, valami hülyeségre hivatkoznak. Lassan minden meccsünk így végződik. Megnyerjük, de a másik fél megóvja.

Új hozzászólás Aktív témák

- ÁRGARANCIA!Épített KomPhone i5 12400F 16/32/64GB RAM RX 9060 XT 8GB GAMER PC termékbeszámítással
- PANASONIC Toughbook CF-53,i5-3340M,4GB RAM,500GB HDD,DVD,WIN10
- Apple iPhone 13 Pro Max 128GB, Kártyafüggetlen, 1 Év Garanciával
- AKCIÓ! Sosemhasznált! HP OmniBook 5 i3-1315U 8GB 1TB 16" FHD+ Gar.: 1 év
- Intel Core i5-9500 / i7-8700T / i7-8700 / i7-9700 /i5-10500T processzorok- számla, garancia
Állásajánlatok
Cég: Laptopműhely Bt.
Város: Budapest
De volt olyan, hogy a lövészem is 30 felett teljesitett, és Ő csak a második volt.
Természetesen, kb 2 dead mellett. Mondjuk, ez se ebben az évtizedben volt.
mondjuk, internezetni még lehet, jó lenne.

OMG werryLOL.
Nekem anno, volt egy ilyen trágya egerem, pedig nem is volt olcsó, kb 6E pénz, kb 6-8 évvel ezelőtt. Akkor kezdtem el komolyabban foglalkozni a multiplayeres gammákkal. Golyós egérről váltottam egy Trust-ra. A Mohaa-nál elkezdett forogni, ki se tudtam jönni belőle, csak ha arrébb löktek, vagy testileg a haverok, vagy az ellenfél gránáttal. Már ha addig le nem lőttek. Abba kellet hagyjam, de közben elkezdtem a Battlefield 2-vel is nyomni. Na, ott szakadt el a cérna. El lehet képzelni, csapatszállító helinél én voltam a pilóta. Mentünk a szárazföldre, majd hírtelen előjött a bug. A helit megtekerte, és a földhöz csapta. A statisztikámnak annyi lett, mondanom se kell. Ott feláltam, és a lehető legrövidebb időn belül beáldoztam egy NORMÁLIS egérre. Az ilyen nevesincs sz*rokkal NEM érdemes játszani, mert NINCS driver támogatásuk! Ha valami gáz van, semmit se tehetsz, vehetsz egy új egeret. Akkor meg minek? Amúgy, nekem eddig 2 Razer egerem volt (Diamondback, és Copperhead). A Diamondback sajna driverileg még nem olyan kiforrott, mint a Copperhead. Ergo, a Copperhead-ra egy voks, mert még MA is jó! 
Persze, nem akkora a különbség, M60-s fegyó talán.
Mondjuk, amikor beírtam "mindenkinek", hamar kiröppent ebből a szerepkörből, azaz hirtelen már nem kommander lett.


A BF2-ben is volt hasonló, de ott legalább volt légi jármű. Nagyon kíváncsi leszek, hogyan gondolták a partra szállást, bár, ködöt igérnek, de szerintem az nem olyan nagy segítség. Majd meglátjuk.
Ha védekezésre állsz fel, akkor se éri meg oda menni a másik titánhoz, főleg nem szembe állítani a két behemótot, az a lámaság magas iskolája (ez tuti). Az egész FPS társadalomba szinte egyedül van a BF-ben normálisan használható jármű park (főleg a BF2142 épül erre). Aki csak rohangálni akar gyalogosan, minek TITÁN mód? Arra való az inflanty. Illetve, aki szereti a titán robbantgatását, annak se KELL feltétlenül a titánról egyből átugráni a másikra. Az NEM csapat játék! 
Persze, nem mindig megy így, az más kérdés.


