-
Fototrend
A Borderlands: The Pre-Sequel! a Borderlands sorozat harmadik része, ami időben az első és a második rész között játszódik. A játékot 2014. április 9-én jelentették be hivatalosan (két nappal a megjelenésével kapcsolat információk kiszivárgása után), majd végül 2014. október 14-én jelent meg.
Új hozzászólás Aktív témák
-
Nephilim001
csendes tag
Most, hogy lassan jön a játék, rászántam magam, hogy csináljak egy fiókot. Ma már(nem úgy, mint régen) elég kevés játék tud lekötni, ez az egyik, amivel órákon át elvagyok még mindig. Az első részét imádtam, azt ki is vittem, a 2-t most pótlom be, mert most vettem gépet, a régi meghalt miután kivittem az 1-et
A pre sequelt, meg megjelenéskor megvenném, ha maradt volna rá pénzem. Majd ha lesz akcióban beszerzem, virágboltival pedig nem szeretnék majd játszani, mert nekem ér annyit és bízok benne annyira, hogy nem rontják el és megvegyem. Az 1 pusztaságát imádtam, most a 2 változatosabb helyeit(havas, puszta, sivatag stb.) ugyan úgy imádom, ezt a hold témát pedig már alig várom
Szerintem nem adnák teljes/majdnem teljes áron, ha nem lenne benne elég tartalom hozzá. Legyen benne új hely, mégtöbb fegyver(ezt imádom a borderlands-re mondani, ahol eleve durván sok van) új karakterek és ellenfelek. Én ennyit kérek. Ja és legyen több Jack
mert belőle a sok nem elég, több kell
Új hozzászólás Aktív témák
- Philips Evnia 49M2C8900L Super Ultrawide Monitor!49"/5120x1440/QD-OLED/144hz/Gsync-Freesync/Ambiglow
- RITKASÁG!!! 32GB (2x16) Crucial Ballistix 3200MHz CL16 SODIMM 2031-ig ALZA GAR!
- MSI RTX 3060 Ti 8GB GDDR6 VENTUS 2X Eladó!
- Latitude 5340 27% 13.3" FHD IPS érintő i5-1345U 16GB 512GB NVMe ujjlolv IR kam gar
- Asus ROG STRIX Z890-A GAMING WIFI - GARANCIA: 2028.12.16 - FirstShop
- Magyarország piacvezető szoftver webáruháza
- BESZÁMÍTÁS! ASRock A520M R5 3600 16GB DDR4 512GB SSD RTX 2060 Super 8GB DarkFlash DK352 Plus 500W
- AKCIÓ! 2TB Samsung 980 PRO NVMe SSD meghajtó garanciával hibátlan működéssel
- Samsung Galaxy S23 256GB,Újszerű,Adatkabel,12 hónap garanciával
- Eredeti DELL 240W töltők (LA240PM160)
Állásajánlatok
Cég: Laptopműhely Bt.
Város: Budapest
A pre sequelt, meg megjelenéskor megvenném, ha maradt volna rá pénzem. Majd ha lesz akcióban beszerzem, virágboltival pedig nem szeretnék majd játszani, mert nekem ér annyit és bízok benne annyira, hogy nem rontják el és megvegyem. Az 1 pusztaságát imádtam, most a 2 változatosabb helyeit(havas, puszta, sivatag stb.) ugyan úgy imádom, ezt a hold témát pedig már alig várom 