Új hozzászólás Aktív témák
-
válasz
mob_zzz
#12577
üzenetére
Legszívesebben hagynám az egészet és vennék bele egy nagyobb merevlemezt.
Csak az a gond, hogy szeretném lecserélni a gépet. Nagyobb vinyóval biztos könnyebb lenne eladni, de lehet, hogy nem is azzal van a gond és akkor buktam. Nem is beszélve arról, hogy addigra meg már fizetős lenne a dolog.Na mindegy. Holnap felhívom őket.
-
Így járt qky:
Három éves Inspiron 6400-as gépem vinyója egy hónappal ezelőtt elkezdett furcsán viselkedni.
Értem ezalatt, hogy bármilyen másolás max. 1800 kb/s ment. A két megát soha nem sikerült elérnie. Illetve ha filmet próbáltam nézni, vagy esetleg Winamp+firefox combóval próbálkoztam annak belassulás, szaggatás lett az eredménye majd a végén kékhalál. Mindig.
Na mondom, elkezdem lementegetni a dolgokat, még a végén teljesen kinyiffan a kicsikém.Ez is csak úgy ment, hogy pendrive-ra másoltam, majd azt a lakótárs asztaliján dvd-re kiírás. Közben persze semmi mást nem tudtam csinálni mert pl egy kis böngészés a másolás közben és azonnal kékhalál.
Ezzel egy időben előkerestem a gép papírjait, hogy megtudjam belecsúszok-e még a garanciába. Tudtam, hogy valahol a hármadik év végefelé járhatok.
Nagy szerencsém volt 2006.09.07.-én vettem. Király mondtam, nem lesz itt gond lementegetek róla mindent aztán újrahúzom az XP-t az image-fájlból ami alapból a gépen volt. Aztán ha így sem javul meg akkor megy a szervizbe.Néha-néha azért így is, hogy csak másoltam és semmi mást nem csináltam, benyaltam egy-két fagyást.
Míg az egyik ilyen fagyás utáni újraindítás alkalmával valami ilyesmit írt ki a gép hangos sípolások közepette, hogy nem található eszköz ahonnan bootolni tudna. Nagyszerű, gondoltam, akkor nem lesz itt semmilyen újra telepítés, irány a szerviz.Másnap reggel megpróbálkoztam még egy indítással. Nagy nehezen be is töltődött az XP, csodálkoztam is, majd ami személyes dolog volt még a gépen azt töröltem.
Biztos ami biztos.Na a szervizben leadva a gépet a csávó megemlítette, hogy ráírja a munkalapra, hogy a hátlap karcos.
Gondoltam én azért, hogy miután megcsinálták ne reklamálhassak azért, hogy ők karcolták össze. Jogos.
Majd folytatta, hogy hátha azt is kicserélik. Ja, gondoltam, hogy ezért? Erre még megemlítettem egy kis repedést a bal sarkon. Hátha.Mondta, majd értesítenek.
Na múlt pénteken (3 hét után) jött az e-mail, elkészült, menjek.
Ma reggel átvettem.
"back cover-t + bezel cserélve" Na cool, ezeken eddig se láttam semmilyen karcot, de legyen.
Amit én mutattam repedés, az ugyanúgy ott figyel. Nagyszerű!!!
Gondoltam mindegy csak menjen.
A munkahelyre beérve egyből bekapcs és láss csodát ugyanolyan mint volt. Mint kiderült nem cserélték a vinyót, csak a munkalapról látszik, hogy "teszt OK" ??????Bocs a hossz miatt de kicsit le vagyok törve.
Egy 80 GB-os vinyóról beszélünk. Nem nagy tétel, de akkor is...
Szerintetek?
Vigyem vissza, vagy esetleg vigyem másik szervizbe?
Vagy inkább hagyjam és vegyek bele egy nagyobbat, úgy is mindig hely szűkében voltam?üdv.
qky
ui: csak most látom, hogy mennyit írtam
, még egyszer bocsesz 
Új hozzászólás Aktív témák
- Forradalomi előrelépésként jellemzi az NVIDIA a DLSS 5-öt
- Luck Dragon: Asszociációs játék. :)
- Hobby elektronika
- Milyen okostelefont vegyek?
- Energiaital topic
- Az év legnagyobb kalandjára hív az új AMD Software
- Xiaomi 17 Ultra - jó az optikája
- Jó a retró: Chieftec UNI számítógépház
- BestBuy topik
- PlayStation 5
- További aktív témák...
- OH! Dell Latitude 7340 Üzleti Profi Fémházas Ultrabook Laptop 13,3" -65% i7-1365U 16/512 FHD IRIS Xe
- Azta Dell Latitude 7440 -65% Üzleti Profi Fémházas Érintős Ultrabook Laptop 14" i7-1365U 32/512 FHD+
- Felújított (Refurbished) DELL Latitude 5430 Tartós Üzleti Laptop 14" -70% i5-1235U 10Mag 16/512 FHD
- HP ProBook 450 G8, 15,6" FHD, i5-1135G7 CPU, 8GB DDR4, 256GB SSD, W11, Számla, 1 év garancia ( olvas
- HP ProBook 450 G8, 15,6" FHD, i5-1135G7 CPU, 8GB DDR4, 256GB SSD, W11, Számla, 1 év garancia ( olvas
- Részletfizetés BankMentes Kamatmentes 12 havi részlet Lenovo Legion Pro 7 27% Áfás számla
- Eladó Samsung Galaxy A53 5G 6/128GB fekete / 12 hónap jótállás
- Apple iPhone 14 Pro 512GB, Kártyafüggetlen, 1 Év Garanciával
- ÚJ/BONTATLAN Microsoft Surface Laptop 7 X Elite 16GB 512GB
- Infinix Hot 11s / 4/128GB / Kártyafüggetlen / 12Hó Garancia
Állásajánlatok
Cég: Laptopműhely Bt.
Város: Budapest
, még egyszer bocsesz 
