Aktív témák
-
thaler2
senior tag
E-mailen kaptam ezt a kis történetet egyik ismerősömtől, aki ismeri a srácot. Hát erre nem tudok mit mondani, rendkívül elgondolkodtató...
és akkor jöjjön a történet:
Föleg pestieknek ajanlatos vigyazni!!!
Barátnőmmel és két barátommal a Nyugati mellett, a Patkó
sörözőben
beszélgettünk, majd éjfél körül indultunk bulizni a
Bahnhof-ba, ami a
pályaudvar másik oldalán van. Időközben barátnőm valami csajtól
kapott, félreérthető SMS-en megsértődött, bevágta a néma durcát,
amire útközben valahol a Nyugati aluljáróban ráuntam, és
közöltem,
hogy akkor én elmegyek haza. Elköszöntem tőle és a két havertól,
majd elidultam fölfelé a lépcsőn. Mire fölértem, már
csöngött is a
mobilom, haverom hívott, hogy ne legyek már ilyen, beszéljük
inkább
meg, és menjek bulizni, stb. Végül is elindultam visszafelé.
Leértem a
lépcsőn, indultam keresztül az aluljárón. Ők valahol a
legvégén, a
lépcsők aljánál jártak már, míg én az aluljáró közepén
elhaladtam egy
kb. 15 fős cigánybanda mellett. Azok elkezdtek méregetni, majd
kötekedni kezdtek. Először a szokásos ''mit nézel köcsög,
gyere ide
szétbaszlak'' kategóriájú beszólogatások mentek, aztán elkezdtek
keménykedni. Én hátranéztem, mire hárman-négyen utánam eredtek.
Egyikük ledobta a dzsekijét és kést vett elő. Haverjaim
látták, hogy
balhé van, egyből indultak vissza, hogy mellém álljanak,
mégse legyek
teljesen egyedül 15 cigánnyal szemben. Amelyik először
megindult,
újból fenyegetőzött valamit, de ekkor már az egész banda
jött felém.
Éreztem, hogy itt most kurva nagy balhé lesz, elkerülni már
nem tudom,
úgyhogy gondoltam, ideje kicsit kiegyenlíteni az erőviszonyokat.
Engedéllyel tartott fegyver elő, csőre húztam, és közöltem,
hogy nem
akarok balhét, úgyhogy ne jöjjenek közelebb. Hátra arc, és
felejtsük el
egymást. Először megijedtek talán, vagy legalábbis megtorpantak,
gondolom, nincsenek hozzászokva, hogy akibe belekötnek, fegyvert
fogjon rájuk. Valóban nem akartam balhét, így elkezdtem
hátrálni,
közben rájuk tarva a fegyvert. Barátaim látták hogy ez már
nem egy
hétköznapi balhé, amikor meglátták a pisztolyt a kezemben,
érezték,
hogy itt ők már nem sokat nyomnak a latban, vagy vissza
tudom tartani
őket és lelépünk, vagy nem, de akkor végünk. Barátnőmnek közben
sikerült elmenekülnie, így hárman maradtunk. Hirtelen megint
felbátorodtak a cigányok, látván, hogy tényleg nem akarok
lőni, újra
megindultak felénk. Azt hitték nem merek lőni, a legnagyobb
hangú -
mint később megtudtam, a neve Puporka Richárd - folyamatosan
óbégatott:
- Na mi van, geci, há' ilyen kemény csávó vagy, há' lőjé'
le, gyere, lőjé'
le, te köcsög, szétbasszuk a fejedet is, te buzi, ide, ide
lőjé' bazmeg! -
és hasonlók.
Ekkor már tudtam, hogy puszta fenyegetéssel nem tudom
megállítani
őket. Már vagy harminc métert hátráltam, ők meg követtek,
próbáltak
cigánymódra körbevenni. Utoljára szóltam, hogy álljanak meg,
mire az
egyik, aki a legközelebb volt, hirtelen felém rontott. Abban a
pillanatban lőttem. A csávó kb. két métert repült,
összeesett. Ebben a
pillanatban az egész banda egyszerre rontott nekem. Kettőt még
sikerült leszednem, de kiürült a tár. Eldobtam a pisztolyt,
és próbáltam
még védeni magam. Az egyiket még sikerült alaposan megrúgni, de
többre már nem volt lehetőségem, csak azt éreztem, hogy
nincs már
alattam a lábam. A földre kerültem, tudtam hogy esélytelen már a
küzdelem. A fejemet próbáltam védeni, mint a képeken is
látszik, nem
túl sok sikerrel.
A földön fekve kb nyolcan rugdostak össze, többször fejbe
illetve
bordán rúgtak, vascsővel ütöttek, lényegében ahol értek. Ez
szerencsére nem tartott sokáig, csak amíg barátaim oda nem
értek, ők
szedték le rólam a cigányokat. A rugdosás közben kicsúszott a
farzsebemből a szolgálati igazolványom, és a fényképes
felülettel,
jelvénnyel fölfelé nyitva esett a földre. Ekkor hirtelen
meghátráltak a
romák, elkezdtek óbégatni, hogy ''Rendőr vagy te geci? Há'
mocskos
zsaru vagy te köcsög?'' Míg a saját sérültjeikre figyeltek, én
föltápászkodtam, közben ketten újra nekem támadtak, de két
barátom
közénk állt, és elkezdtek rángatni, hogy addig tűnjünk el
innen, amíg
lehet. A pillanatnyi esélyt kihasználva megléptünk az
aluljáróból. A
pályaudvar mögé érve próbáltuk felfogni, hogy mi is történt,
de tudtuk,
hogy ezek pillanatokon belül itt lesznek fönt, és akkor
nekünk végünk
van.
Épp akkor fordult be a sarkon egy rendőrautó, azt hittük,
hozzánk jön.
De nem. Elmentek mellettünk. Mondtam a srácoknak, nem tudom mi
lesz, de bármi legyen is, én szólok a rendőröknek, mielőtt
még ezek
fölérnek. El is indultam a járőrkocsi felé, ami közben alaposan
eltávolodott tőlünk. De már nem volt időm elérni, jöttek
fölfelé a
cigányok. Kurva sokan! Na, mondom, itt most végünk van, itt
döglünk
meg mindhárman... Odaálltam haverjaim mellé, most már
jöjjön, aminek
jönnie kell. 10-15 cigánnyal szemben nem sok esélyünk van, de
legalább felvesszük a kesztyűt. Vártuk, hogy nekünk jönnek.
És nem!
Megálltak. Nem értettük mi van, amikor egyszerre kilépett
közülük és
elindult felénk három férfi. Az lepett meg, hogy ezeket még
lent nem
láttam, nem is cigányok voltak. Kiderült, hogy civil ruhás
rendőrök, akik
épp erre jártak. Hallották a lövéseket, és azért rohantak oda.
Megkezdődött az intézkedés, előkerült a járőrautó, megjöttek az
akciósok is, a banda és közénk álltak, a civil ruhások pedig
elkezdték
kérdezgetni, hogy mi is történt tulajdonképpen. Mi próbáltuk
elmondani
a történteket. Amikor megkérdezték, hogy hol a fegyverem,
mondtam,
hogy nem tudom, amikor kiürült, a földre dobtam, azóta nem
láttam,
nem tudom hová lett. Ezt csak az hallotta, akivel
beszélgettem, akik a
bandára figyeltek, nem.
Egyszer csak rohant föl az aluljáróból két cigány, akik
addig még lent
voltak, és az egyiknek ott a kezében a pisztolyom! A
rendőrök nem
tudták, hogy milyen fegyver az, kié, töltve van-e, stb,
egyszerre kaptak
mind a fegyvereik után, csőre rántották, és üvöltöttek a
cigányra, hogy
azonnal dobja el. Na, az persze megijedt, hogy ezek menten
lelövik, el
is dobta a pisztolyt nagy méltatlankodva. Rohantak oda a
rendőrök,
hogy elfogják őket, mire az egyik, már lefogott haverjuk
egyszerre a
köztünk álló rendőröknek rontott, alig tudták lefogni. Ekkor
mondták a
zsaruk, hogy így nem igazán tudjuk tisztázni a helyzetet,
úgyhogy majd
bent, az örsön folytatjuk. Minket az egyik irányba, a bandát
a másik
irányba vezették el, majd a Nyugati rendőrörsön lettünk
előállítva. Mi
hárman, a 15 cigányból pedig érdekes módon csak ketten... A
nyomozók megkérdezték a Westend biztonsági őreit is, akik
alig ötven
méterre voltak, hogy mit láttak, mire azok elmondták, hogy
semmit,
csak valami durrogást hallottak, de nem is figyeltek rá.
Bent kikérdeztek minket, hogy mi is történt az aluljáróban.
Felvették az
adatokat, majd közölték, hogy hívnak hozzám egy mentőt, mert meg
kell nézetni a fejemet, elég szarul nézek ki. Hamarosan meg
is jött.
Engem bilincsbe verve, vezetőszíjon, rendőri kisérettel
vittek be a
Balesetibe, ahol megcsinálták a vizsgálatokat, leápolták az
arcomat,
megröntgenezték a fejemet, aztán megállapították, hogy
élek... Az
orvosok elmondták, hogy nagyon szerencsés vagyok, mert már több
fiatalt hoztak be hozzájuk, akiket ez a banda megtámadott,
egyikük
például hetekig lebegett élet és halál között az intenzív
osztályon, úgy
összeszurkálták. Végül megállapították, hogy nagyon súlyos bajom
nincsen, de a jobb szemem látóidege megsérült, és ez
valószínűleg
örök életemre így marad. Ha még egyszer megütik ezt a
szemem, meg
is vakulhatok.
Barátaimat már hajnalban kiengedték, őket tanúként
hallgatták ki,
engem pedig gyanúsítottként, rabszállítóval, megbilincselve
vittek be a
VI. kerületi kapitányságra, ahol csoportosan elkövetett
garázdaság,
testi sértés és fegyverrel való visszaélés megalapozott
gyanújával
vettek előzetes letartóztatásba. A cigányok ellen pusztán
garázdaság
gyanúja miatt indul eljárás, még könnyű testi sértés miatt
sem, ugyanis
a szétrúgott arcomra, bevérzett szememre közölték, hogy 8 napon
belül gyógyuló sérülés... Csoportosan elkövetett gyilkossági
kísérlet?
Ugyan...
Az éjszaka további részét az előállítóban töltöttem, egy
széken ülve,
bár a rendőrök mind baromi rendesek voltak, miután megtudták mi
történt, egy emberként álltak ki mellettem. Sajnos ők nem sokat
tehettek az érdekemben, de jó volt tudni, hogy legalább hisznek
nekünk. Másnap 10 óra körül került sor a kihallgatásra.
Vallomástételemet követően rabosításra vittek, tenyér- és
ujjlenyomatot vettek, majd fényképes nyilvántartásba kerültem
rabszámmal a nyakamban, mint valami köztörvényes bűnöző. Ezt
követően aláíratták velem a jegyzőkönyvet és a lefoglalási
határozatot,
miszerint tudomásul veszem, hogy a vizsgálati időszakra a a
fegyveremet és a helyszínelés során az aluljáróban talált
töltényhüvelyeket bizonyítékként lefoglalják, és szinte
mellékesen
jegyezték meg, hogy mivel gyanúsított vagyok, az ügyben, az
adataimat ''sajnos'' nem tudják zártan kezelni. Így a nevemtől
kezdve a
címemen át az összes adatomhoz hozzáférhetnek az ügy többi
szereplői, és azok ügyvédjei. Vagyis magyarán menjek haza
nyugodtan
fegyver nélkül, és bízzak benne, hogy álmomban nem vágják át a
torkomat, de csak azért mert az ''ritkán fordul elő.''
Végül, miután mindenen túlvoltunk, 24 órás előzetes
letartóztatás után
kiengedtek, érdekes módon egyszerre a két letartóztatott
cigánnyal,
akiket már a kapitányság előtt várt a fél banda, akiket
azóta sem
tudom, miért nem állítottak elő velünk együtt. Még időben
jeleztem a
rendőröknek, hogy egyáltalán semmi garanciát nem látok rá,
hogy ha
egyszerre engednek ki minket a két kapun, nem fog
megismétlődni az
egész a rendőrség előtt is, úgyhogy végül kaptam magam mellé egy
rendőrt, aki kikisért az épületből, hátha így nem lesz
balhé. Ennyit
tudtak tenni a béke érdekében, köszönjük. A 15 fős banda,
amely ránk
támadt, azóta is szabadlábon van, ott dekkolnak a Nyugati
aluljáróban,
és nyilván továbbra sem fogják vissza magukat, pedig a rendőrök
elmondása alapján lopástól a testi sértésen át a rablásig
minden miatt
voltak már előállítva. De hát ez Magyarország, ahol nem ők a
bűnözők,
hanem én és a barátaim, akiknek volt pofájuk megvédeni
magukat 15
cigánnyal szemben. Az ügy érdekessége, hogy a cigányok
kihallgatásuk
során említettek azt hazudták, hogy ők a sértettek, akikre
én ok nélkül
fegyverrel rájuk támadtam, miközben azt kiabáltam, hogy
''meghaltok
büdös cigányok''. Így az ügyet a továbbiakban rasszista indokkal
elkövetett fegyveres támadásként kezelik. A konzekvenciát
szerintem
mindenki vonja le maga: ez Budapest, ez Magyarország, ez a
jogrendszerünk, ebben élünk.
Mivel az ügy sajtónyilvánosság elé kerülésére gyakorlatilag
semmi
esély, kérem a kedves Olvasókat, terjesszék ezt a cikket
e-mailben és
online fórumokon. A Nyugati aluljáróban pedig csak páncélautóval
közlekedjetek sötétedés után, mert a jelek szerint már a
fegyver, a
küzdősportos múlt és a polgárőr-igazolvány sem nyújt elég
védelmet,
ha néhány szegény, kirekesztett cigányember nekikeseredik a
sorsnak.
Aktív témák
- Bezámítás! HP Elitebook 840 G11 üzleti notebook- Intel Core Ultra 5 135U 16GB DDR5 RAM 256GB SSD W11
- Telefon felvásárlás!! Apple Watch Series 9/Apple Watch Ultra/Apple Watch Ultra 2
- Bomba ár! HP ProBook 440 G7 - i5-10GEN I 8GB I 256SSD I HDMI I 14" FHD I Cam I W11 I Gar
- LG OLED & OLED evo Televíziók -30%
- Laptop felvásárlás , egy darab, több darab, új , használt ! Korrekt áron !
Állásajánlatok
Cég: FOTC
Város: Budapest